Ellenőr, 1878. május (10. évfolyam, 216-272. szám)

1878-05-15 / 242. szám

­glipzen­si drat: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre l . 5 frt — kr. Félévre . . . 10 . — „ Egy hónapra . 1 , 80 . Egyes szám ára 4 krajczár.­­ (Szerkesztési iroda: Budapesten, Bddor-utcza 6. szám. Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Poéta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 242. szám. Budapest, szerda, május 15.1878.­­iLeggél± ~kiad­ás: güefci Mhrthio a kiadóTi­ro­faZirccn : Buthpation, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Lati­te & Cie­­czegnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8). Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó-hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. jKiadó-hivatal: apes terv, nddoT-utcza 6. szám. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. X. évfolyam. 11 —■—■ i «■ ■ ■ ■■■ .n».M Budapest, május 14. Törökország és Oroszország közt a vá­rak kiürítése miatt mind komolyabbá lesz a viszály. A törököknek állítólag már kije­lentett ígérete egyáltalában nem tény még , San­ Stefanóban egyre jobban készülnek az orosz fenyegetések megvalósítására. A vi­szály könnyen fajulhat erőszakoskodássá s ez rögtön belevághat Suvaloff mostani missió­jába s általában az orosz-angol viszonyokba, mert úgy , mint a dolgok eddig állanak, Anglia aligha fogja nyugodtan nézni az orosz erőszakot és semmiesetre Konstantiná­poly elfoglalását. A mi Suvaloff küldetését illeti, erről még — a Timesnak esti lapunk­ban jelentett s forrásszerű hitelességgel ép­pen nem bíró — hírén kívül semmit sem le­het hallani.* A mohamedánok fölkeléséről az orosz ellenőrzés daczára kiszivárgó egyes hírek azt mutatják, hogy a fölkelés gyöngítetle­­nül, sőt öregbedve egyre tartja magát. A kiküldött békítő biztosok semmire sem tud­tak menni a fölkelőkkel, kik az albánok­nak hozzájuk csatlakozásával is szaporod­nak. Az orosz haderő pedig eddigelé semmi sikert nem tud felmutatni — csak egyes vereségeket, bár ezeknek minősége nyilván a szándékos titkolózás miatt nem tudható. * „Das Verbich der Thatsachen“ (a tények íté­lete) czím alatt a Junker & Humblot lipcsei czég­nél egy röpirat jelent meg a napokban, mely „ta­nulmány“ akar lenni „Andrássy gróf keleti poli­tikája fölött“, s valóban gondosan és lelkiismere­­sen összefoglalja mindazon momentumokat, melyek külügyéreink politikájának megítélésére nézve lénye­gesek. Fölismerhetni, hogy szerző nem csupán An­drássy keleti politikája, hanem ennek egész politi­kai iránya, sőt személyes jellemvonásai felől is jól van értesülve, s ezért nagyobb elismeréssel és dicsérettel is szól külügyértünkről, mint száraz po­litikai röpiratokban szokás. Szerző nem hiába hivat­kozik a tények ítéletére is; ez utóbbi gyakran vi­lágosabban és érthetőbben szól, mint a szerző kí­sérő szavai. Nem érdektelen az összehasonlítás, melyet Andrássy politikájával és a Dunával tesz. Tisza — úgymond — a Tiszához hasonlította po­litikáját, a­mely specifice magyar, Andrássy a Duná­hoz hasonlíthatja a magáét. Ez lényegesen ma­gyar, de osztrák is, sőt egészben európai folyam. A Duna, mintha garantiát keresne arra nézve, hogy biztosan elér czéljához, a tengerbe, három ágban nyomul feléje. Andrássy politikája is három utat tűzött ki magának: A három­ császári szövet­séget, az európai concertet és a jó társaságban való háborút. — Más helyen Andrássynak következő mondását idézi: „Je ne travaille ni pour le jour­ni pour les journaux“ (nem dolgozom se napszámra, se a lapok számára.) — A röpirat gazdag ilyen idézetekben és reminiscentiákban s mindenesetre élénk figyelmet fog kelteni politikai körökben. (Éjjeli posta.) Berlini diplomatiai körökben, mint onnan a N. W. Abendblattnak jelentik, azt tartják, hogy orosz részről nagy bizalmatlansággal léptek az Angliával való közvetlen tárgyalásokra. A pétervári kabinet attól fél, hogy Lord Beacons­­field megint rászedte egy manőverrel, mint két hó­nap előtt. (Szegény ártatlan pétervári kabinet.) Mi­kor ugyanis az oroszok Konstantinápolyhoz és Gal­­lipolihoz közeledtek, Beaconsfield Lord Derby ál­tal azt ajánltatta Suvaloff grófnak, hogy az orosz hadsereg álljon meg s ne foglalja el ama helyeket, ha az orosz kormány ezt az ajánlatot elfogadja, Anglia fenn fogja tartani Oroszországhoz való barátságos viszonyait, mivel a királynő kormánya csak azt akarja, hogy az Indiába való út biztosítva legyen, mely azonban messze esik az orosz occupatio terü­letétől. Suvaloff jelentést tett erről Pétervárott s odahatott, hogy a czár adta ki a megfelelő hadi­­parancsokat. Ez megtörtént, s azóta Anglia Lord Derby eltávolítása óta egészen új követelésekkel állott elő. Attól tartanak, hogy Lord Salisbury, ha majd bizonyos pontig tisztába jönnek vele, szintén ki fog szorittatni a cabinetből, s a kormány­elnök ismét újabb követelésekkel áll elő. Pétervárott te­hát állítólag elhatározták, hogy folytatják a fegy­verkezést s Angliát a függő kérdések gyors elinté­zésére bírják. _________ (Éjjeli posta.) A párisi lapok igen sokféleké­pen fogják föl a Vilmos császár ellen elkövetett merényletet­ a legtöbb pártczélokra zsákmányolja ki. A bonapartista Daulois például összefüggést gyanít a német és orosz socialisták közt, és irigyli azokat a népeket, melyeknek fejedelme sáncz gya­nánt szolgál a socialisms ellen. A Figaro szintén hisz ebben az összefüggésben, és fölhívja Európa conservativet, hogy csatlakozzanak szorosan egymás­hoz. A bonapartista Pays örül, hogy Németországban is olyan korszak következik be, a­minő Francziaország­­ban volt Orsini merénylete után. A clericalis Union és a France vonatkoznak, arra a rész­vetésre, mely a „v­ulturkampf“-ból csk­ádzott. A Liberté és a Presse azt hiszik, hogy egy tébolyodott individuális tetté­vel van dolguk. A Temps berlini tudósítójától je­lentést kapott, hogy Hödel a keresztyén-socialista­­z tartozott, s megjegyzi, hogy a secta ezen a neve ismeretlen előtte. Milyséebe mindjárt este 6 óra 40 perczkor meg a jelentés. A köztársaság elnöke rához hivta a minisztereket és gratulál­­mászár megszabadulásához, Wadding­­Eszter pedig Hohenlohe herczeg­né­­ez ment, és kifejezte a kormány­­ kimenetele fölött. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésé­ben tárgyalás vette a kormány quotaügyi előterjesz­tését. Hegedűs előadó kifejti, hogy a quota-kérdés megoldási alapjául, mint 1867-ben úgy most is az ősz- 1768 bruttó-jövedelmek ajánltatnak, azon különbség­gel, hogy akkor 5, most 8 évi átlag vétetik számí­tásba. A restitútióra nézve a kormány az ismeretes új megoldási módozatot hozza javaslatba. Szóló figye­lemre méltónak tartja azon kérdést, vajon a két kérdés egy vagy két­­javaslatban oldassék-e meg. A­­javaslatot különben átalánosságban elfogadásra ajánlja. Somssich Pál nem látja be, miként tanácskoz­­hatik a bizottság most egy qnota-j javaslat fölött, midőn a quota-deputatiók közt nem történt meg­egyezés. Széli miniszter megjegyzi, hogy a törvény szerint, ha a quota-deputatiók nem egyeznek meg, az országgyűléshez létetik jelentés, s ha a két or­szággyűlés sem egyezik meg, ő felsége dönt. Most a dolog a második stádiumban van; a két minisz­térium identicus javaslatokat terjesztett elő, s ha a két parl­ament megegyező határozatot hoz, a meg­oldás a második stádiumban sikerül, ha nem, ak­kor ő felsége dönt. Somssich másként képzelte ugyan a megegye­zést a két országgyűlés közt, de ha a kormány az országgyűlési egyezkedést így véli czélszerűbbnek, szóló megnyugszik benne. " Lukács Béla a restitutiot külön kérdésnek tartja, mely a gnótával nem kapcsolandó össze. Azon feltétel alatt, hogy ez külön törvényben álla­­píttatik meg, elfogadja a kormány által javasolt módot. Leéli miniszter előadja, hogy miután ugyan­azon alapon tett számítások Magyarország adóké­pességére nézve ugyanazon eredményt tünteték fel, mint 1867-ben, a kormány a fenforgó helyzettel szemben nem tarta lehetségesnek az eltérést a ha­sistól. Igaz, hogy nem teljesültek teljes mértékben az adóképesség emelkedése iránt formált remények, de azt nem állíthatni, hogy az adóképesség nem emelkedett, sőt ez emelkedés körülbelül arány­ban áll a másik állam adóképességének emelkedé­sével. Valamint a direct adók kizárólagos alapul vételét nem tartaná helyesnek, így nem lenne méltányos az sem, hogy csak az indirect adók vétessenek alapul. A szelvényadó azért hagyatott ki, mert az volt a kiindulási szem­pont, hogy egyenlő factorok alapján történjék a számítás, s ezért hagyattak ki a mi adóink közül azok, a melyek Ausztriában nem léteznek, péld. a szállítási és a luxus-adó. Az országos pótlékok 1867-ben sem voltak felvéve s azon alaptól nem tartatott lehetőnek az eltérés. Miután 1867-ben is compromissum útján volt megoldható a kérdés, s miután a restitutio is a mi álláspontunknak meg­­felően oldatik meg, kéri a 30%-ok elfogadását. Kéri, hogy azon puszta formakérdésből, mely a restitutio kérdését külön törvényben kívánja meg­oldatni, ne csináljon a bizottság nehézségét. Wahrmann elismeri, hogy kizárólagos számí­tási alapul nem lehet a direct adókat elfogadni, de pusztán az indirect­ adókat sem. A restitutio kérdé­sénél az új megoldás nem nyeremény vagy vív­mány, ha van oly valami, a­mi bennünket igazsá­gosan megillet, s ha ez létesül belenyugszik a quo­­tánál a statusquo fentartásába, bár subjective arról van meggyőződve, hogy a mi adóképességünk nem­csak a 30 de a 29% arányában sem áll a monar­chia másik államának adóképességéhez. A bizottság erre a­­javaslatot átalánosságban elfogadja. Lukács Béla e határozat ellen külön vé­leményt jelent be. Az 1-fő §-nál a quota-arányt 30%-ban elfo­gadja a bizottság, Csengery indítványára jelentésébe felvévén, hogy e quota-arányt a bizottság azon fel­tevésben ajánlja elfogadásra, ha a javasolt restitutio ús megoldása sikerülni fog. A­­j­avaslat többi §§-ai, a 2. §. szerkezeti megállapításának fenntartásával, szintén elfogadtattak.­­ A képviselőhöz igazságügyi bizottsága mai ülésében folytatta a rendőri büntető­­javaslat tárgya­lását. A 8. §-ba felvétetett, hogyha a belügyminiszter a szabályrendeletet jóvá nem hagyta, a 6 hó el­telte előtt a miniszter hozzájárulása nélkül nem újít­ható meg. A 16. §. után új §-al fölvetetett, hogy „a rendőri kihágások büntetés nemei a) az elzárás b) a pénzbüntetés;“ a következő §-ban pedig kimon­datott, hogy büntetés 25 kvnál csekélyebb nem lehet. A bizottság ma, tárgyalásában a 18. §. elin­tézéséig haladt, lakosságára, sőt még a portára nézve is, melynek éppen úgy érdekében áll, mint Ausztriának, hogy valami erős és czivilizált kormány elnyomja a rab­lást és öldöklést Boszniában és Herczegovinában, és előmozdítsa a kereskedelmet és földmivelést. Törökország e tartományok átadása által, melyek nem válnak javára és a melyeket idővel bizonyára el fog veszteni, biztosítani fogja békéjét, melyre oly nagy szüksége van, és egyszersmind a legjobb eszközt fogja megragadni a boszniai és her­­czegovinai muzulmánok védelmére, a­kiknek jogait teljes tiszteletben fogja tartani Ausztria. Egyszersmind Ausztria is képes lesz továbbra­­ is pártfogásában részesíteni a menekülőket, kiket­­ eddig saját területén táplált, és lelkiismeretesen nem küldhet haza, hogy az anarchia s a forradalom ál­­­­dozataivá legyenek. Az o.caá. Annexio tehát a leg-­­­erélyesebb módon óvná meg e tartományok lakosságá­nak érdekeit és hatalmas szolgálatot tenne Törökor­szág és Európa békéje föntartásának Maga Ausztria- Magyarország is kénytelen volt az utóbbi 20 év alatt két leggazdagabb tartományától — Lombardiától és Velen­­czétől — megválni. A dualisticus birodalomban pedig nincs államférfi, a­ki sajnálná e veszteséget, mely után erős és homogén maradt a monarchia; de azt sajnálhatják, hogy az elszakadás nem költségek nélkül és nem úgy történt meg, hogy még az ideig­lenes gyöngítés is elmaradhatott volna. Remélni lehet, hogy a török államférfiak nem fogják szemük elől téveszteni ezt a tanúságot. A bosnyák­ kérdésről. A bosnyák­ kérdésről újabb fölvilágosításokat közöl a londoni félhivatalos Eastern Budget Bécs­­ből vett levelében, mely a többi közt így szól: „Bosznia és Herczegovina occupátiója Ausztria által sok vita tárgyát képezi Bécsben. Ez az annexio semmiesetre sem tekinthető kárpótlásnak az orosz befolyás kiterjedéséért a Balkán félszige­ten ; eddig hajlandó a kormány és az ország meg­állapodást kötni Oroszországgal, mert e tartomá­nyok birtoka politikai és felelősséget róna Ausz­triára, melynek elfogadására nem lehet hajlandó. A kérdés egyszerűen az, hogy nem kénysze­­ríti-e Ausztria a helyzet alakulása következté­ben , melyet az orosz-török háború teremtett a Balkán-félszigeten, oly lépést tenni, melyet eddig folyton törekedett kikerülni. Sem az autonó­mia, sem a reformált török uralom fönnmaradása nem nyújtanak reményt még csak az ideiglenes béke helyreállítására sem Boszniában és Herczegovinában. Ha pedig Szerbiához vagy Montenegróhoz csatol­talak e tartományok vagy önmaguk egyesülnek, a szláv államok ilyen egyesülése állandó fészke lesz a forradalomnak, mely a legnagyobb veszélyt fogja magában rejteni az osztrák szomszédos tartomá­nyokra, Horvátországra, Dalmácziára és Szlavó­niára nézve. Ez elkerültetnék, ha Ausztria annec­­tálná Boszniát és Herczegovinát. Az annexio eszméje nem népszerű Ausztriá­ban, mert nemcsak a birodalom politikai nehézsé­geit szaporítaná, hanem még pénzügyi terheit is sú­lyosabbakká tenné; de ha kikerü­lhetlen, elfogad­nák, mert kisebb rész a délkeleti tartományok sza­kadatlan nyugtalanságainál. Azonkívül ez a megol­dás a legelőnyösebb volna a kérdéses tartományok Távi­ratok, Bécs, máj. 14. Konstantinápolyból je­lentik a Politische Correspondenznek. Az oroszok San­ Stefano környékén új sánczokat ásnak, és kruppágyukkal fegyverzik föl azo­kat. Ma hadi­tanácsot tartottak San-Stefa­­noban Tottleben tábornok elnöklete alatt, és elhatározták, hogy a portától erélyesen kö­vetelni fogják Sumla kiürítését. Az orosz főhadiszállás nem gondol a visszavonulásra Csataldián túl. A rodope-hegységi fölkelők számát sokkal szaporították az albánok. Legújabban ismét csaták folytak. A pacifi­­cáló bizottság munkája eddig sikertelen. Fi­­lippopoliban és Drinápolyban ismét rosszabb az egészségi állapot. Konstantinápoly, máj. 14. A tárgyalá­sok, melyeket a várak kiürítése iránt foly­tattak San­ Stefanóban a török kormánynyal, meghiúsultak, mert Tottleben tábornok visz­­szavonulási tervét nem hagyták helyben Pé­­terváron. Konstantinápoly, máj. 14. Tegnap alá­írták a 700.000 font előlegre vonatkozó szerződést. A kormány 12 százalék kamatot és 2 százalék üzérdijat fizet. Biztosítékul a vámjövedelem van le­kötve 15 hónapra. Labanoff herczeg ide érkezett. Zichy gróf ma a szultánnál ebédelt. Bécs, máj. 14. A Politische Correspondenz jelenti Raguzából. A mostari osztrák consult táv­irati uton értesítették, hogy az osztrák alattvalók a bosnyák felkelők elől, kik Vergováczra törtek, Ljubuskiba menekültek, és a consulnál védelmet kerestek. E vidék lakosságát nagy félelem szállta meg. A consul értesítette erről a török matesarifot, ki rögtön egy csapat török katonát rendelt Lju­buskiba. S­ondon, máj. 14. A képviselőházba. North­­cote tegnapi válaszával összefüggésben,hogy Wel­lesley ezredest első titkárrá nevezték ki a bécsi nagykövetséghez, mert nagy ügyességgel és tapin­tattal teljesítette a diplomatiai megbízásokat és ez állomásra van qualificálva.­­ Stanford ma kijelentette, hogy resolutiót fog indítvá­­ványozni, melyben rászalja e kinevezést. Northcote kijelenti, hogy beleegyezik, hogy hétfőn tárgyalják Hartington javaslatát. Selborne ugyanezt az ügyet hétfőn a felsőházban fogja megpendíteni. A London Gazette közli Börtön tábornok kineveztetését Málta kormányzójává. Bécs, május 14. A képviselő­ház folytatta­ a telekadó részletes tárgyalását. Az 1. czikkhez in­dítványozza Schaup, hogy halasztassék akkorra, mikor a személyes jövedelmi adó becslési eredmé­nyei kéznél lesznek. Chartek miniszteri tanácsos, a kormány képviselője, fejtegeti az elengedések szük­ségességét az adóreform lehetségessé tétele végett. Heilsberg szintén az elengedések mellett szólal föl és polemizál Bronawetterrel. Auspitz támogatja Schaup indítványát. Granitsch ajánlja az elenge­dést. A vitát félbeszakították. Berlin, máj. 14. A Provinzial Correspon­dent szerint Vilmos császár ezeket válaszolta a bi­rodalmi minisztérium jókivonásaira : Most harmad­szor lőttek reá, bármennyire megrázó és szomorító esemény is ez, de vigasztalást talál a nép részvét­nyilatkozataiban. Az ilyen eseteket nem szabad könnyedén venni : mikor ő tagja volt az állammi­­nisztériumnak, folyton rámutatott a veszélyekre, me­lyek az akkori államellenes áramlatok érvényesü­léséből erednek, és az ő aggodalmát igazolták az 1848-as eredmények. Most ismét, és pedig nagyobb föladata a kormánynak arra törekedni, hogy a for­radalmi elemek ne kerekedjenek fölül. Mindegyik miniszternek meg kell tennie a maga kötelességét; különösen fontos az, hogy a nép ne veszítse el val­lásosságát. Jelenti továbbá e lap, hogy 25-ke előtt nem zárják be a birodalmi gyűlés ülésszakát. Berlin, máj. 14. A birodalmi gyűlésben a lókiviteli tilalom iránt Windhorst által tett interpel­­lációra ezeket feleli Hoffmann miniszter: A kormány sokszor fölhasználta jogát, hogy kivételeket tegyen a tilalom alól. Május 1-jéig 14.000 lovat szállítot­tak ki, de a kormány nem akarta károsítani a bel­földi lóvásárt, és nem szüntette meg a tilalmat. A hadügyminiszter igazolja a tilalom fentartását a je­len körülmények közt, de a­mint nagyobb lesz a lóállomány mint a­mekkora a mozgózitásra szük­séges, a kormány meg fogja engedni a kivitelt. Fritzsche indítványozta, hogy szüntessék meg a bűn­vádi keresetet Most sociáldemokrata képviselő ellen ; az indítványt élénk vita után elfogadták; Lasker és Bitter védték az indítványt, és Bittingshausen tiltakozott a gyanúsítás ellen, Hogy Hőder a sociál­­demokrata párthoz tartozik. A Romániával kötendő kereskedelmi szerződés tárgyalása alkalmával kér­dezte Lasker, váljon a német zsidók Romániában, az ottani törvények ellenére is, részesülni fognak-e a szerződés előnyeiben. Bülow feleli, hogy a zsi­dókat az ottani törvények szerint idegeneknek fog­ják tekinteni. Németország eredménynyel tiltako­zott, hogy e megszorítást ne alkalmazzák a német zsidók ellen. A szerződés Németország részéről csak németekre vonatkozik. A Romániában élő 700 izraelita németet semmiképen sem lehet meg­fosztani a szerződés előnyeitől. A szerződés elfogadása által megjavul az izraelita németek sorsa. A birodalmi kormány mindenütt küzdeni fog a val­lásfelekezetek egyenjogúsításáért. Lasker további kérdésére, váljon a szerződés a vallásfelekezet, különbség nélkül megvédi-e a németeket a románok önkénye ellen, Bülow miniszter kijelenti: Eddig nem fordult elő összeütközés, a kormány magatartása egyes esetektől függ, és e szerződés által nem sza­bályozható. A szerződést a bizottsághoz utasították. Kardoricb a gabnavámok mellett szólalt föl, Bam­berger pedig a legtöbb kedvezmény záradéka ellen, ha Románia nem nyújt aequivalenst. Az utóbbi vi­gyázatot ajánl az osztrák kereskedelmi szerződés­­sel szemben, nevezetesen a német bőripart illetőleg. A Svédországgal kötendő kiszolgáltatási szerződés első és második fölolvasásban elfogadták. Róma, máj. 14. A legközelebbi consistoriu­­mot június végén fogják tartani. A pápa ekkor Rómába hívja a bécsi, párisi, madridi és lissaboni nuntiusokat és bibornokoká nevezi ki. Budapest, május 14. A képviselőház ma, és nem tudni med­dig, külügyi politikát beszél. Ha ugyan po­litikának lehet nevezni azt a szóömlesztést, amivel az ellenzék a gyorsírók életét meg­keseríteni és a hírlapírókét felvidítani el­kezdte, s aminek zavartalan folytatása iránt a vitára feliratkozott ellenzéki státusférfiak — Csanády, Mocsáry, Ragályi, Madarász — nevei megnyugtató kezességül szolgálnak. Mi örülünk ez alkalomnak mégis, s elfo­gadjuk amint van Csanády­­tól, Pulszky Gusztistól egyetemben, ha már e prágától menekülni egyátalán nem lehet. Az euró­pai helyzet olyan, hogy igen jó egyetmást tisztába hozni a magyar nemzet hangulata felől, nyilvánosan s a parl­ament tekinté­lyének súlyával. És viszont a belügyi hely­zet is olyan, hogy éppenséggel nem árt az általános európai viszonyok természetével szorosabb ismeretségbe hozni a nemzeti hangulatot, hogy a politikai lehetőségek határai iránt tiszta fogalom keletkezzék. A kormányelnök mai nyilatkozata mind e két irányban megbecsülhetetlen szolgálatot tett. Olyannyira, hogy még Simonyi Ernő­nek is csak a maga beszédébe sikerült visz­­szahelyezni azt a zavarosságot, melyet a kormányes­nők szavai a vitából elűztek. Na­gyon fontos szavak voltak ezek. S a­ki egy­általán felvilágosítható valamiről, tájékozva lesz általuk, s érteni fogja súlyukat. A kor­mányelnök constatálta, hogy a sanstefanói békekötés által érintett érdekeink nemcsak a Balkánfélsziget nyugatán, hanem annak keletén is feküsznek, s hogy „soha semmi szín alatt semmi néven nevezendő lépés általunk a Balkánfélszigetnek egyik vagy másik részé­ben nem történhetik azon az áron, hogy érte belenyugodjunk abba, hogy a Balkán félszi­getnek másik részében érdekeinkkel ellenkező alakulások előálljanak vagy fönntartassanak. Ez annak a kijelentése, hogy compensatio­­nális politikára senki nem gondol, s hogy Bulgáriában soha semmi szín alatt nem tűri meg monarchiánk az orosz hatalmi terjesz­kedést. Továbbá kijelentette a kormányel­nök, hogy a bosnyák menekültek hazaküldése, Törökország ellenére, vagy a hatalmak meg­nyugvása nélkül, nem fog megtörténni. Con­statálta ezután, hogy igenis történnek az erdélyi határszél közelében dolgok, melyek éber figyelmet követelnek, s hogy a mon­archia kormánya részéről e figyelem már most is tényekben nyilatkozik : az erdélyi szorosokban az erődítési munkálatok megkez­dődtek. Magát a mostani rendkívüli hitel igénybevételének czélját úgy határozta meg a kormányelnök, hogy szükséges az ,,a monarchiának déli, délkeleti és éj­szaki határain teendő oly intézkedésekre és az itt netalán szükségessé válható oly csapatsza­­porításokra, hogy minden viszonyok között biz­tosítva legyen a monarchia meglepetések ellen. Valóban nem tudjuk, egy államférfi mikép adhatná elő világosabban, hogy tulajdonkép­pen ki ellen szükségesek a katonai elővi­­gyázati rendszabályok. Nem tartjuk azon­ban lehetetlennek, hogy az ellenzék a monar­chia éjszaki határán is megtalálja a­­ bos­­nyákokat, a parallel­aetiót, az osztozkodást s a többi jót. Mert ne találná meg­ szép Magyarországon nincs kötelezve az ellenzék a józan ész törvényeinek megtartására. De akár tetszik az ellenzéknek tovább folytatni az eddigi gyanúsító eljárást, akár nem , a kormányelnök mai nyilatkozata után minden komolyan gondolkozó ember előtt tisztán fognak állni a­ kormány szándékai. És e tekintetben kül­önösen figyelmeztetjük olvasóinkat még a kormányelnök következő szavaira, melyek monarchiánk politikáját oly szabatosan foglalják össze, hogy minden félreértés lehetetlen. A megoldás a párisi szerződés alapul vételi mellett, hogy az Európa által biztosított viszonyok megváltoztatása európailag történjék, okvetlenül a leghelye­sebb, a legjobb, a legegyszerűbb. De min­den­esetre magából abból, hogy a kormány­nak szándéka Európával egyetértőleg járni, bizonynyal kész lesz egyetértőleg járni el mind­azon hatalmakkal, a­melyek czélzatul ugyanazt tűzték ki maguknak, ami a mi czélzatunk a keletre nézve11. A szövetségek kérdésének eggy határozott megvilágítása ez, hogy csak az nem fogja megérteni hová czéloz a kor­mány ezen kijelentésével, a­ki elég bátor lesz megfeledkezni arról, hogy a san­ stefanói békekötéssel szemben, melyik hatalom fog­lalt el a monarchiánkkal azonos állást. Ha­nem az ilyen feledékeny úri­ember azután ne terjeszkedjék politikai tájékozottságával a „Mezítlábos“-hoz czímzett szomjoltó inté­zet kerítésén túl. A kormányt mindazonáltal szidhatja s lehet rettenetesen elégedetlen minden el­képzelhető dologgal a csillagok járásától kezdve a fa növéséig. A bus magyarság oly kiváltságos állapot, mely semmiféle bővebb indokolásra nem szorul. Ding an sich, mint a német bölcselők mondják. Nagyon találó példa az, mit e nemzeti sajátság illustrálá­­sára Jókai Mór a 48-iki napokból emléke­zetbe idézett. Kossuth és Széchenyi, Deák és Batthyány épen azzal a mértékkel kapta az elismerést a nekivadult bús magyarság részéről, mint Tisza Kálmán, Andrássy Gyula gróf és minisztertársaik most. Akkor a tö­rököt, olasznak, a muszkát osztráknak ne­vezték: ennyi az egész különbség. De va­lamint akkor fényes elégtételt adtak a té­nyek a bántalmazott gyanúsított államférfi­aknak , úgy fog lenni most is. Irányi Dá­niel, ki oly magasan áll ama csoport felett, mely vele egy oldalon ül, érezni látszik ezt, s csak tökéletesen hamis praemisiákhoz fo­lyamodva volt képes ama tarthatatlan kö­vetkeztetésre jutni, melylyel a kormány el­len való bizalmatlanságát indokolta, hogy Simonyi Ernőékkel együtt szavazhasson. Higgye el, hogy ez nem volt szerencsés ötlet, s ha meggondolkozik, észre fogja venni bizonynyal, hogy mennyire téves mind­az, a­mit a kormány eddigi külügyi politikájáról mondott. Mi itt csak arra figyelmeztetjük, hogy a berlini memoran­dumban, melynek hibáit mi nem tagadjuk, egy szó sincs benne abból, a mit bűnéül felró; azt a mondást pedig, a mit Irányi a hár­masszövetségről az Andrássy Gyula szájába adott, Andrássy soha sem mondotta, s Irá­nyi összetéveszti egy másik mondással, me­lyet Andrássynak tulajdonítanak, melynek értelme azonban az, hogy mikor Andrássy a külügyek élére hivatott, csak egy pozitív alakzat volt Európában: a német-orosz intim­viszony. Be fogja látni, hogy ez egészen más, s hogy tán mégsem volt hiba ezen viszony élét legalább monarchiánktól elfordítani. S ezen szempontból ítélve meg a néhai hár­mas szövetséget, tán mégis jobb véleményre jut ennek értéke felől. Ezzel ki is merítettük volna a képvise­lőházi nap történetét. Csak a kis Pulszky volna még hátra, de a kis Pulszky nem mondott semmit, csak beszélt; hát mi se mondunk róla semmit, de még csak nem is beszélünk, sőt azt sem kérdjük, hogy ő, a­ki eddig oly keresztyénien bosnyák volt, mióta lett oly pogányul török? Xerményi Miksa határozati javaslata más mérték alá esik ugyan, hanem azt hiszszük, hogy szer­zője maga is abban a nézetben van, hogy a kormányelnök nyilatkozata után, egészen fölösleges discussióba bocsátkozni e határo­zati javaslat felett. Czélját tökéletesen el­érte. A kormányelnök constatálta, hogy a határozati javaslatban kifejezett vélemény és a kormány nézetei között lényeges kü­lönbség nincs. Ürményi és elvbarátai nem kötötték szavazatukat e határozati javaslat elfogadásához, mint ezt maga Ürményi elég ostentative közbekiáltotta Pulszkynak, mikor ez az ellenkezőt szalasztotta ki szá­ján az egyesült ellenzék homogeneitásának újabb bizonyságául. A határozati javaslat tehát tárgytalan s az angol parl­amenti gyakorlatot igen helyesen követhetnék most Ürményiék, a czélját elért határozati ja­vaslat visszavonásával. És akkor maradna csak két álláspont a házban: az a­melyről a védelmi intézkedésekre szükséges hitel fe­dezését a monarchiának, a hazának meg­szavazzák, jóllehet a „háborút minden áron“ nem követelik. És maradna az az álláspont, a­melytől a háborút követelik ugyan, de eszközeit megtagadják a hazától, mert — Tisza Kálmán a kormányelnök és Andrássy Gyula gróf a külügyminiszter . . .

Next