Ellenőr, 1878. június (10. évfolyam, 273-323. szám)

1878-06-03 / 276. szám

mással a congresses behívásának határidejéről, és ha igen, mely időre esik az? 2. Mely hatalom részéről küldettek szét a meghívások és 3. Micsoda alapon sikerült a congressus létesítése? Zsedényi Ede a Globe ismeretes távirata iránt kér felvilágosítást a a külügyminisztertől. Andrássy Gyula gróf külügyminiszter! Tisztelt bizottság! Azon helyzetben vagyok, hogy a tett interpellációkra azonnal válaszolhassak. Mindenekelőtt szerencsésnek érzem magamat, Baross igen. bizottsági tag kérdésére a következőkben felelhetni. A congressus elfogadtatott. (Élénk helyeslés) és pedig, miről éppen ma vettem tudósítást, folyó hó 11-ére Berlinbe. Meg voltam győződve, amint tapasztalom is, hogy az igen. bizottság ezt csak elégtétellel fogadja, úgy mint maga a kormány is. Ami a második kérdést illeti, hogy melyik hatalom által küldetett szét az egybehívás, arra bátor vagyok válaszolni, hogy Németország küldötte el a meghívást. Az eredeti meghívás tőlünk származott; ez csak elvben szólott meghívás volt egy Berlinben tartandó congressusra. Akkor történt a már a megállapodás, hogy amint az eszme elfogadtatik, a német kormány fogja a hatalmakkal egyetértőleg a határidőt kitűzni. Közbe jöttek az ismeretes akadályok, de ezek szerencsésen elbámtatván, a német kormány 11-ére bocsátotta ki a meghívást, mely Anglia részéről el is fogadtatott. Ami a harmadik kérdést, vagyis azon alapot illeti, melyen a congressus létrejött, nem vagyok azon helyzetben, hogy azt ma megjelölhessem, annál kevésbé, mert úgy tudom, hogy az illető kormány szándéka az, hogy mindaddig, míg a hatalmak az alapot el nem fogadták, annak tartalma , minősége köztudomásra ne hozassék. Ma a biztos elfogadás csak Anglia részéről van tudva, az alap részletezésébe tehát ma nem bocsátkozhatom, de mondhatom, hogy miután Anglia elfogadta, bizonyosan olyannak kell lenni az alapnak, mely az e tekintetben leginkább különböző két rendbeli nézetet is, úgy szólva egy kalap alá hozván, mindenkire nézve kielégítő lehet, amennyiben mindazon különbözetnek, mely az összehívást illetőleg fennforgóit, elintézését biztosítja. Ezt voltam bátor Baross J. bizottsági tag kérdéseire válaszolni. Tisztelt barátom Zsedényi bizottsági tag azt kérdezi, vajon a kormány, tudomása szerint azon közlemény, mely egy „Globe“ nevű angol lapban e tárgyban jelent meg, authenticus jelleggel bír-e vagy nem? A napokban a reichsrabhbeli delegátió albizottságában interpelláltatván ez iránt, egyéb tudomás hiányában, azt nyilvánítottam, vagy nem tartom valószínűnek, hogy e közlemény authenticusnak legyen tekinthető; azóta azonban hivatalos és alapos tudomása van a kormáynak arról, hogy ama czikk, noha nem állítom, hogy egyik vagy másik pontban a valósággal ne találkoznék, de egészben egyáltalán hiteles tudósítás gyanánt nem tekinthető". Következik a külügyi bizottság jelentésének tárgyalása. Fálk Miksa előadó hivatkozik arra, hogy a jelentés bevezetésében kiemelnék azon indokok, melyek jelenleg az általános politikai discussiót inopportunusnak tüntetik föl. A külügyminiszter iménti közlése mán a külügyi vita annál fölöslegesebbnek látszik. Ismeretes, hogy külügyi politikánk alapja csak abban állott, hogy a béke fenntartására törekedjünk, s ha ez lehetetlennek bizonyul, a hadviselő felek eljárását nem akadályozni, de föltétlenül oda törekedni, bárminő legyen is a katonai eredmény, hogy a politikai eredmény megállapíásában az európai hatalmak közt monarchiánk érdekében is felszólalhatni. Ezen kívánalom a külügyminiszter iménti közlése szerint teljesíttetett. A san stefanói béke, mint látjuk, csak előzetesnek tekinthető, s véglegesen az európai congressus fogja azt megállapítani. Ez határozó sikere külügyi kormányunknak. Attól fog függni, hogy mikép lesznek képviselve érdekeink a congressuson, s mikép csoportosainak a hatalmak az európai érdekek megóvására. Ily válság pillanatában nem opportunis vitába bocsátkozni, de fenntartja szóló a jogot, hogy szükség esetében fölszólaljon. (Élénk tetszés.) (Ezután Apponyi Albert gr. szólalt föl. E beszédet és az ülés további részét, Andrássy gróf beszédén kívül, a táviró nem közölte velünk. Szerk.) Andrássy Gyula gróf külügyminiszter: Tisztelt országos bizottság! Csak rövid ideig fogom figyelmüket igénybe venni. Nem várhatja tőlem senki, de ha várná, bizonynyal csalódnék, hogy miután annyi alkalommal, különböző alakban úgy itt, mint az osztrák delegátióban nyilatkoztam, most az általános politikai discussió minden egyes kérdésébe belebocsátkoztam, vagy igyekezzem, mindazt megcáfolni, a mit Apponyi Albert gróf a kormány politikája ellen felhozott. Neki inkább van ideje és módja e kritikával foglalatoskodni, az én feladatom oda törekedni, hogy azon kritika, amint ezt határozottan reméltem, rövid idő múlva oly alaptalannak mutatkozzék, mint mutatkozott az eddigi. (Derültség) E viszonyok közt, az ő igen szép szónoklati tehetséggel előadott, művészetileg összeállított, a támadás minden fegyverével ellátott attaqueját e percben alaposan visszautasítani nem leht szándékom. Csak röviden kívánom jellemezni ez előadást, s ezt teszem a következőkben. A tisztelt gróf fest nekünk egy képet, az árnyékot oda helyezi, ahová neki tetszik ; ide állítja az egész képet és azt mondja: Ugye, hogy nem szép?“ Teljesen igaza van az a kép, melyet ő festett, csakugyan nem szp. (Derültség.) A tisztelt gróf hosszasan és szépen kifejti a kormány politikai eljárását és előadását azzal végzi „ugye ezen politika nem jó?“ Teljesn igaza van. Az a politika, melyet vázolni méiltatott, határozottan rész; csakhogy az a politika (akis a tisztelt gróf eszméjében létezett, de a vakságban soha: a tények, melyekre ezt alapítja, ellenkezője annak a mik történtek; az irány és vizonyok mások voltak és igy a következtetések, mieket levon, reám nézve absolute nem bírhatnak súllyal. Hogy ezt illustráltan csak egyet említek. A tisztelt szónok a vereskövről is szólt, és itt majdnem kénytelen beismerni, hogy a kormány eljárása határozottan becsületes, és nézete szerint is a közvéleménynek megfelelő vol Hogy tudniillik igyekezett a háborút mindaddg meggátolni mig az lehető volt, hogy reformok behozatalára törekedett. De mit következteti azóta később, minden ismét az Oroszország iránti viszonyól szól? Azt hogy ez az egész viszony a három hatalom közt, csakis azt czélozta, hogy Oroszországnak megengedtessék a keleti kérdés mesterséges előidézése Aki csak legkevésbé olvasta a vereskönyvet, a kénytelen abból látni, hogy a veresfonal, mely az egészen keresztül megy, nem csak az, amit a fisáért gróf mondott, hogy reformok és közbenjárás álal igyekezett a háborút megakadályozni, a fő eszme, mely a véres könyv olvasásából kiderül — s ez mindenekelőtt, ha még oly kevéssé tájékozott volta is csak egy kis jóakarat mellett világos lehet — az, hogy e mozgalom nem keletkezett valami megegyezés által egy vagy más hatalom közt, hanem igen is a dolgok természetéből folyt. Mindenki láthatja itt legelső buborékait azon mozgalomnak, mely Podgoriczában, Sarlaroban és Szerajevóban kezdődött és kivetheti a fejlődést mindaddig, mig a bábom kitört. Be van ott bizonyítva, hogy a mozgalom elemi erővel magától keletkezett; azt nem látni, oly rövidlátást föltételezne, melyről a tisztelt grófnál nem lehet szó, s igy majdnem kénytelen vagyok azt hinni, hogy nem akarta azt látni, a mi minden más olvasó előtt önkényt felötlik. Továbbá a három császári szövetségről szólva, azt állítja a tisztelt gróf, miután annak hasznosságát annak idején talán nem vonhatja kétségbe, hogy abban Ausztria-Magyarország semmi önállóságot nem mutatott. Talán a kifejezésben csalódik a t. gróf. A monarchia önállóságot mindig mutatott. Bővebben fejtegettem ezt annak idejében és az ellenkezőjét senki sem volna képes bebizonyítani, csak a fogalom iránt kell tisztában lenni. Nem az áll, hogy a kormány soha sem volt önálló, hanem igenis az áll, hogy soha sem volt izolált. Igenis addig, míg közös érdekek és czélok forogtak szóban, míg az európai béke fenntartása volt előtérben, e viszony nagy szolgálatot tett. Azontúl az egyes érdekek kiegyenlítése a congressusra bízatott. Hogy az ellenkező esetben könnyebb lett volna a megoldás, az bizonyítva nincs. Szerintem ama viszonyt helyesen csak úgy lehet jellemezni, hogy a kormány soha nem volt izolált, hanem önálló volt mindig és most is az. Méltóztatott továbbá tényként felemlíteni, hogy egyik nagy hibája politikánknak az, hogy most azon egyezmény következtében, mely Anglia és Oroszország közt létrejött, mi izoláltan állunk. Az állítást hallottam, de bizonyítását szeretném érteni. A t. gróf maga elismerte, hogy a kormány politikájának eredménye az, hogy a congressus összejövetele biztosíttatott. Talán megbánta ez elismerést, midőn a londoni megállapodásoknak ily magyarázatot adott, mert, hogy ha Angol és Oroszország bizonyos pont fölött meg nem egyeznek, akkor nem jöhet létre, és így nem létezik az eredmény, de hogy abból, hogy két hatalom azon pontok fölött egyezzék meg, melyek a congressus tárgyalásainak alapját képezik, miként lehetne következtetni, hogy az a mi érdekeinket sértse, hogy azoknak praejudicáljon, ennek bebizonyításával a gróf adós maradt. Én részemről kijelenthetem (halljuk) hogy semmi részben sem létezett azon szándék, bárminő ily előnges egyezmény által a mi érdekeinknek praejudicálni s az európai congressus terét szűkíteni, hanem ami létrejött, azt mi csak örömmel üdvözölhetjük, és az eredményre nézve előre mondhatom, hogy az semmi olyat nem foglalhat magában, a mi érdekeinkkel ellenzétben volna. Hogy különös érdekünk nem foglaltatik egy vagy más hatalom közti tanácskozás keretében az igen természetes, sőt valószínűleg éles szemrehányást kellett volna hallanom azon esetben, ha nenn foglalhatott volna. Akkor azt lehetett volna mondani, hogy az osztrák-magyar és más országokat illető pontok nem egyenesen tárgyaltatnak, hanem mások által intéztetnek el, s az bizonynyal oly módon aknáztatott volna ki ellenem, hogy az a függetlenség rovására történt (Élénk helyeslés). Általában 1. bizottság, nem akarván hosszasan szólni, és nem lévén azon helyzetben, hogy a megjegyzéseken végig mehessek, még csak azt kívánom megjegyezni, hogy vigasztalást meritek azon, kissé Cassandra természetű jóslatokra nézve, melyeket a t. gróf kimondott, abból, hogy eddig jóslataival csalódnia méltóztatott, és hogy ez talán ez alkalommal is igy lesz. Csalódnia méltóztatott akkor, a mikor azt mondja helyes politikának, hogy a török status quo fönntartása mellett síkra kellene szállni. Hogy ez mily politikai hiba és erkölcsi lehetetlenség lett volna, azt Magyarországban ma beismeri mindenki, és e tekintetben örömmel constatálom, hogy nagy fordulat történt a közvéleményben , hogy viszonyaink felfogása ez irányban radikális változáson ment keresztül. Reményem később ily változás fog bekövetkezni a többi pontra nézve is, s e reményben vigasztalom magamat azzal is, hogy a t. gróf jóslatai a congressus eredményeire nézve nem fognak teljesedni. A t. gróf a mai helyzetet az 1854-ikihez hasonlította. Legyen szabad megmondanom, hogy az 1854-iki politikának azonosítása a maival mégis legnagyobb foka annak, a mire czélzatos kritika dolgában még ellenzéki szempontból is el lehettem készülve a mozgalom kezdetétől fogva. Nem akarok itt az ügyek akkori vezetéséről kritikát mondani. Programm nélkül folyt. De az első ami történt, az volt, hogy katonai felállítás rendeltetett el, és hogy száz meg száz milliónyi költekezés után mi lett az eredmény, azt ismerjük mindanynyian. Most az ellenkező áll. Katonai felállításokra milliókat nem költöttünk , és ha a kormány szemrehányásokkal találkozott, ezek abból állottak, hogy nem tett katonailag semmit, sőt az ellenzék akkor, midőn az első intézkedésekről szó volt, azt állította, hogy most már késő az érdekek megóvása. Hogy ezen álláspont is teljesen tarthatlannak bizonyult, azt a tények mutatják, mert azt hiszem, senki sem állítja azt, hogy amiben akkor a roszhelyzet signaturáját látták,azok nevezett tények volnának, hanem itt van az alkalom, hol Európával együtt azon helyzetben leszünk, hogy a kormány programmját keresztül vihetjük. Hogy e programm kezdettől fogva mindig az volt, hogy nem akarta a kormány és nem tehette azt, hogy a háborút saját maga megakadályozza, az iránt ma nem kell már részletes tárgyalásba bocsátkoznom, sem annak következményeit fejtegetnem, ami akkor történt volna, ha ily politikát követtünk volna; ezt megtette a t. előadó úr. Ha a kormány azt nem tette, ha nem kívánt Törökországgal Oroszország ellen fordulni, vagy pedig azt mondani, hogy semleges marad minden áron, akkor azt az utat kellett követni, amely tényleg követtetett, t. i. azt mondani: A hadjárat alatt semlegesek maradunk, de ami az eredményt illeti, mint szomszéd és mint európai hatalom teljes befolyásunkat fentartjuk. Hogy ezen eljárás volt a legeredményesebb azt mutatja már a jelen viszony, hogy a legbecsületesebb volt, azt merem állítani. Nem akarom vitatni, vajon helyes-e az úgynevezett ügyes politika: bevárni, míg valaki egy nehéz helyzetbe jő és azt akkor felhasználni; nemcsak azon jelszó szempontjából tekintem azt „Ehrlich währt am längsten“ — amely jelszónak én hive voltam, s az is maradok, hanem azon szempontból, vajon ügyes lett volna-e, és azt felelem, hogy késő is lett volna, és mindazon nehézségeket, melyekkel másoknak kellett küzdeni, reánk hárította volna lett volna becsületes és nem lett volna ügyes későbben tenni azt, amit tettünk. Érdekeinket meg nem védni nem lett volna bátor, férfias politika. Tenni kellett tehát akkor, midőn a mi jogunk és az európai jog együtt léptek előtérbe. Hogy ezen itt,melyet kijelöltünk, t. i. a congressus, Európa által mint legjobb elfogadtatott, ez tény, melyet a tisztelt szónok is elismerni szíves volt és erre támaszkodva e tárgynál tovább nem időzöm. Ami Zsedényi Edet. barátom indítványát illeti, arra nézve csak azt akarom megjegyezni. (Felkiálltások : Visszavonta! Zsedényi: Nem vontam vissza) részemről szivesen csatlakozom azokhoz, kik óhajtják, hogy visszavonja. (Derültség) Ami tehát ez indítványt illeti, hogy ha Zsedényi I. barátom nekem egy módot tud kijelölni, mely szerint a felelőség, mely a történet előtt utóvégre is azt illeti, aki az ügyek élén áll, akár a közvéleményre akár a delegátióra, akár az országgyűlésre bármily concret formában átruháztathatik, és attól, ki azt viselni tartozik, elvettetik, akkor én igenis kész vagyok, magamat minden utasításnak és határozatnak alávetni. Ha azonban ily formát nem fedezhet fel, akkor természetesnek fogja találni, hogy egy viszony lehetetlen, s ez az, hogy az egyik utasítson, a másik pedig vigye a felelősséget. Egy miniszterre nézve, ha személyét tekintené, sokkal kívánatosabb az, hogy ő utasítással láttassák el, mert akkor a feladat igen egyszerű, az utasítást teljesítenie kell, és felelősség nem éri. De ily viszonyok közt, megvallom, inkább szeretnék más tárgygyal foglalkozni, mert én ezt nem tartom oly feladatnak, melyért részemről időt, egészséget és erőt feláldozni érdemesnek tartanám. Másrészt akkor, midőn az egész felelősséget a miniszternek kell elvallania, helyzete igen súlyos, és akkor azután a kéznek szabadnak kell lennie. Még egy megjegyzést kell tennem. Azon nyilatkozatot illetőleg, melyet t. barátom tőlem vár, és melyről azt mondja, hogy nem történt meg. T. barátom ebbeli kívonatának nem látom alapját. A magyar kormány részéről is e tárgyban egy nyilatkozat sem történhetett egyetértésem nélkül, tehát ez azonos az én nyilatkozatommal. Én csak azt mondhatom e tekintetben, amit már mondottam, hogy a kormánynak soha sem jutott eszébe e kérdést a congressus színe elől elvonni és sohasem mondhat a kormány egyebet, mint amit ismételve mondott, hogy minden olyan solutio mellett lesz, mely biztosítja azon czélt, hogy azon viszonyok, melyek veszélyeztették a monarchia érdekét és zavarták határain a bátorságot, maradandó módon javíttassanak és többé vissza ne térjenek. „A kormány ilyen megoldást el fog fogadni, de más megoldást nem. (Elénk hossszasan tartó helyeslés.)