Ellenőr, 1878. augusztus (10. évfolyam, 382-437. szám)
1878-08-04 / 388. szám
.Előfizetési árak: Egész évre . . 30 frt — kr. Évnegyedbe . . 5 frt — kr. Félévre . . . 10 . — * Egy hónapra . 1980 . Egyes szám ára 4 scrajczár. .Szerkesztési iroda:bizd.ajpesten, nádor-zztcza. 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésire nen vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. (Reggeli 'PolchIds. Budapest, vasárnap, augusztus 4. 1878. •nrwiwww aaaagaaH^^ jMBarom»« fnwwifwi 388. szám. fürdetések niritríe ct JcíctáóTitv'a.tctTbari. : Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Lafite & Cie. czégnél Páriában (Place de la Bourse Nr. 8) Hirdetésekért járó dij csakis az „Ellenőr” kiadó hivatala által nyugtázok számla ellenében fizetendő. (Kiadóhivatal :rizánypesten, nácLov-ixtezek 6. szám. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Figyelmeztetjük azont. előfizetőinket, kiknek előfizetése július végével letelt. Hogy azt mielőbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap vételében késedelmet tapasztaljanak. Az „Ellenőr“ ára marad a régi: egy évre...................................20 frt — fél évre....................................10 frt — negyed évre................................5 frt — havonkint ..................................1 frt 80 kr. Az „Ellenőrbre a hó bármely napjától kezdve előfizethetni. WfflWBMMBaOTBBWMMTHIliWHMMlHIllMI iM mil ■! Mii lililllilÍO'ilimiTrgBWr«lM'dHrW»>»ta^ Budapest, augusztus 3. A berlini szerződés ratificációja ma megtörtént, és a török nagykövet nyilatkozott, hogy a szultán is szentesítette a békekötést, és mától kezdve érvényesnek tekinti. Egy akadályon tehát ismét átbotlott nagy nehezen Európa. De így is oly sok még a megoldatlan kérdés, hogy csak akarnia kell az egyik vagy másik félnek, és halomra dől a berlini congressusnak hézagokkal bélelt munkája. Az a szerencse, hogy azoknak, akik akarnának, még erősödniök kell. A porta tehát kibékült Európával, de Oroszországgal még most is egyezkedik. Az orosz nagykövet komolyan sürgeti Várna kiürítését, Törökország pedig azt követeli, hogy vonuljanak vissza az oroszok Konstantinápoly alól. Oroszország azt kívánja, hogy adja át a porta Batumot , ezt azonban nem meri kiüríteni a török parancsnok, mert fél a lázok fölkelésétől. Miután már Európa is beszél a két vár miatt, talán csak nem kezdik elölről a keleti kérdést. Németország megválasztotta követeit a birodalmi gyűlésbe. A választás eredménye még nem ismeretes egészen, de annyit már tudnak, hogy Bismarck herczeg többet várt. Minthogy pedig csalatkozott reményében, ráfogják, hogy szövetkezni akar a klerikálisokkal. Nagy politikusnak tartják őt, de nem hiába, mert mindenki nem értheti meg az ő politikáját. Boszniából nincs sok hír, csak annyi, hogy a 18. hadosztály Vergorácztól eljutott Ljuboszkiig. Berlinből a következőket írják a P. Correspondenznek : Egyebekben itt túlnyomó azon nézet, hogy Ausztria-Magyarország küldetése Bosznia és Herczegovina megszállásával még épen nincs befejezve, hanem hogy az occupatio dél felé annyira fog terjeszkedni, amennyire azt a rend érdekei a Balkán nyugati felén megkövetelik, hol jövőre az osztrák császár engedelme nélkül egyetlen puskát sem lesz szabad elsütni. A szerb csapatok összpontosító mozdulatai — jelentik a Timesnak Belgrádból — javában folynak. A Drina mellett táborozó figyelő sereghez és a bosnyák határra erősítéseket küldenek, az egész állandó hadsereg pedig, mely most 20.000 emberre rúg, és a miliczia fele még mindig fegyverben áll. Valamennyi miniszter és hivatalnok Belgrádba tért vissza Kragujeváczból. Karagyorgyevics trónkövetelőnek internálása jó hatást idézett elő. Az orosz biztos nem akart beleegyezni, hogy folytassák a rodope-hegységi fölkelés megvizsgálását, mert a fölkelők az orosz parancsnokok és ő köztük kötött megállapodásról felvilágosításokat adtak, amely megállapodás adott tulajdonképen okot a felkelésre. Az orosz biztos azzal fenyegetőzött, hogy kilép a bizottságból, ha tovább folytatják ez irányban a vizsgálatot. Layard, Fournier, Zichy gróf és Galvagna báró, akik értesültek az esetről, távirati utasítást küldöttek, hogy a vizsgálatot folytatni kell. Ekkor az orosz megbízott visszalépett és dragománja által helyettesíttette magát. Az oroszok gazdálkodásáról írják az Allgemeine Zeitungnak: „A Dobrudsából és Bulgáriából érkező hírek mind megerősítik, hogy az orosz közigazgatás napról-napra gyűlöltebbé lesz a tartományok lakosai előtt, mert irgalom és kimélet nélkül bánik el az emberekkel. A kereskedelem sokat szenved a rendkívül nagy adók alatt, melyeket az árukért kell fizetni. A kiskereskedőknek nagyobb része tönkre ment ennek következtében, és kénytelen volt bezárni üzletét. De az orosz katonai hatóságok nem nyugosznak bele ebbe, hanem kényszerítik a szegény kereskedőket, hogy még saját kárukkal is nyitva tartsák boltjukat. A sóra 25 százalék adót vetettek, és" erőszakot alkalmaztak azok ellen, akik ellenszegülni akartak. De a bolgároknak nemcsak anyagi jólétünk szenved kárt, az orosz kormányzás kegyetlenség által, hanem még önérzetüket is megsértik. Szent Pétervárról az a parancs érkezett, hogy a bolgár milicziában csak oroszok viselhetnek tiszti rangot. A Dobrudzsa lakossága alig várja, hogy megmenekedhessék az oroszok uralma alól, a bolgárok pedig reménytelenül óhajtják vissza a törököket és sok keresztyén és mohamedán család kivándorol. A kivándorlók csapatai legjobban jelentik, hogy miképen szabadították föl az oroszok keresztyén testvéreiket a törökök igája alól.“ A német kormány és a Vatikán kiegyezéséről ezeket írja a National Zeitung, a nationalliberálisok lapja : „A kormánykörök már bizonyosnak tekintik a conservativ-klerikális szövetséget. Masella pápai nuntiusnak fogadtatása Bismarck herczeg által Kissingenben, melyet Pfretzschner bajor miniszterelnök készített elő, eloszlat minden kétséget ez iránt. Azt mondják, és hihetőnek is látszik, hogy a német birodalmi és a poroszországi fönnálló törvények, melyeket a római katholikus egyház túlkapásai ellen és az állam tekintélyének megvédésére hoztak az utóbbi években, nem fognak semmi változást szenvedni, hanem csak olyan kiegyezést kötnek, mely lehetségessé teszi a lehető leggyöngébb alkalmazását ezen törvényeknek. De akármi fog is történni, itt már bizonyosnak tekintik, hogy a kiegyezés okvetlenül Fáik kultusminiszter visszalépését fogja maga után vonni. De még más combinációval is összefüggésbe hozzák ezen tényeket, és ez jellemző a jelen hangulatra nézve. Általában úgy vélekednek tudniillik, hogy a klerikális szövetséggel csak ideiglenes próbát fognak tenni, és a próba sikerülése esetében még egyszer föloszlatják a birodalmi gyűlést, és az akkor nyerendő többséggel fognak keresztülvinni minden lehetőt.“ Mai lapunkban megemlékeztünk azon mozgalmakról, melyek az osztr. nemzeti bank kebelében az új osztrák-magyar bank életbeléptetésére vonatkozással folynak. Láthatók e mozgalmak némelyes hullámai már itt Budapesten is. Az osztrák nemzeti bank józseftéri palotája előtt óriás fenyőszálak meredeznek ég felé, hogy állványokat tartsanak a palota átidomításában serénykedő csendes kőmivesek alatt. Rövid időn czímerfestők fogják felváltani a kőmiveseket ez állványokon, akik a nemzeti bank által ez év kezdetén megszerzett szomszéd házzal együtt valóban tágas palota imposáns homlokzatára aranybetükben rápingálják, hogy „Osztrák-magyar Bank.“ Azt is kellemes lesz majd olvasnunk. Hiszen kétségtelen, hogy még kellemesebb volna, ha e homlokzaton a „Bank“ két jelzője közül csupán a másodikat olvashatnók. Azonban mégis haladás ez is a gróf Lónyay által megvoslani-egyezményezett firmatáblán. De hát ez még mind csak külsőség, melyben okvetlenül az a legértékesebb, hogy a nemzeti bank a pesti fiók eddigi helyiségét nem tartotta elégségesnek, hanem a szomszéd ház megvétele és adaptálásával azt megkétszerezte. Ez azt tanúsítja, hogy az eddigi pesti fióknak nem csupán czíme változik át, magyar igazgatósággá, hanem a fiók megmarad fióknak hatásköröstől, személyzetestől, ellenben az igazgatóság a magyarországi üzlet fő vezetésére kellő teljes személyzettel lesz ellátva, s ennek számára szükséges a helyiségtágítás. E személyzet kérdéséhez kívánunk röviden hozzászólani. Idézett közleményünk szerint, noha bár az új szervezetnek már szeptember 20-ikával életbe kellene léptetődnie, a társaság alakuló, vagyis inkább átalakuló közgyűlésének napja még a bank irányadó köreiben sincs megállapítva. Pedig e közgyűlés lesz hivatva a többi új functionarius közt a magyar igazgatóság tagjait is megválasztani. Igen óhajtanak részünkről, hogy ez igazgatóság most már mihamarább megválasztassék, annyival inkább óhajtjuk azt pedig, mert okvetlenül szükségesnek tartjuk, hogy a magyar igazgatóság hivatalkarának ezen első összeállítása már a magyar igazgatók közreműködésével történjék. Nem azt teszi ez, hogy hát ők nevezzék ki a hivatalkart, mert hiszen tudjuk, hogy az a bécsi főtanácsnak van fenntartva, hanem igenis, hogy e kinevezéseknél részint a főtanácsban is részes tagjaik által, részint tanácsadás útján érvényesíthessék befolyásukat. Végre is e hivatalkor azon szerv, melynek magatartásától fog függeni a bankegyezmény jósága, mert ő lesz hivatva a gyakorlati kivitel foganatosítására. Ha oly egyénekből lesz összeválogatva, kik ismerik is a hazai hitelviszonyokat, birnak is érzékkel azoknak jogos igényei iránt, akkor mind az országnak, mind a banktársaságnak haszna lesz az egyezményből, s bank és ország között megszűnik azon ellenséges viszony, mely az osztrák nemzeti bankot Magyarországon az absolutismusnak csaknem legszenvedhetlenebb intézményévé tévé. Ha ellenben e hivatalnokok vagy továbbra is ellenséges állást foglalnak el az ország érdekeivel szemben, vagy nem ismerik fel azokat, akkor minden egyezmény daczára csak ott fogunk állani, hol Kerkapoly idejében állottunk. Részünkről szívesen feltesszük, hogy a bank vezérférfiai maguk is inkább az első, mint a másodsorban érintett viszonyt óhajtják és annak elérésére a személyzet helyes megválasztása által is törekedni fognak. Hogy ez megtörténhessék, nehogy elsiessék tehát a kinevezéseket, hanem várjanak velük a magyar igazgatóság megalakulásáig, melynek aztán legalább informáló befolyást engedjenek. Táviratok. Bécs, aug. 3. Az Abendpost jelenti: A 13. hadtest csapatai tegnap folytatták útjukat. A 18. hadosztály tegnap délben megszállotta Ljubuszkit, a mosztári útban ellentállás nélkül, és az ottani várasra a hymrnus hangjai közt kitűzte a császári zászlót. Mohamedán és katholikus küldöttségek érkeznek, hogy kijelentsék hódolatukat. Mind a három dandár összpontosult este Ljubuszki mellett. Berlin, aug. 3. Ma itt megtörtént a berlini szerződés szentesített okmányainak kicserélése a congressusi hatalmak megbízottai közt. A török nagykövet jegyzőkönyvi nyilatkozatot tett, hogy a szultán is szentesítette a szerződést, és mától kezdve érvényesnek tekinti azt. A török okmányok kicserélését, melyek nem érkezhettek meg idejében, fönntartották. Bécs, aug. 3. A PolitischeKorrespondenz jelenti Konstantinápolyból : Oroszország nagyon kezdi sürgetni Várna kiürítését. A porta ennek következtében kijelentette az orosz nagykövet előtt, hogy ő a jövő héten kész teljesíteni azt, azon feltétel alatt, ha kötelezi magát Oroszország, hogy Várna kiürítése után egy hét alatt visszavonja csapait Konstantinápoly környékéről. Az orosz biztos a rodope-hegységi fölkelőket békítő bizottságból egyenetlenség miatt kilépett. Bécs, aug. 3. A Politische Corespondenz jelenti Bukarestből . A román kormány két gyalog és három lovas ezreddel és néhány üteggel fogja megszállani Dobrudsát. Lecca ezredest akarják kinevezni Dobrudsa kormányzójává. Konstantinápoly, aug. 3. Szerver pasát, aki a fegyverszüneti alkudozásokat vezette Drinápolyban, igazságügyminiszterré nevezték ki. A szultán csütörtökön szentesítette a berlini szerződést. Az eddig Sumlában táborozott csapatok ide érkeztek. Zágráb, aug. 3. Az Otzor közli a nemzeti párt programmját, mely a fönnálló államjogi viszony alapjának megszilárdítása mellett, a jövő tartománygyűlés fő feladatául tűzi ki az integritásnak végrehajtását, esetleg a pénzügyi kiegyezésnek megújítását, és az autonóm pénzügyi kormányzat kivívását. Béécs, aug. 3. Ő felsége Mandl főhadsegéd kíséretében, félóráig tartó látogatást tett Eugenia excsászárnénál. Bécs, aug. 3. Reuss herczeg, német nagykövet, délután hosszasabb látogatást tett Eugénia excsászárnénál. Róma, aug. 3. Ma szétosztották a zöldkönyvet. 467 olyan okmányt tartalmaz, melyek a keleti ügyekre vonatkoznak, 1877. márczius Sokától 1878 május 6-káig. Az első a bolgár delegáltak memoranduma, az utolsó pedig Corti jegyzéke Nigrához, mely constatálja, hogy Olaszország minden kötelezettségtől menten jelenik meg a congressuson. Róma, aug. 3. Határozottan állítják, hogy Lucca bibornok lesz az államtitkár. Korainak mondják azt a hirt, hogy Belgium megszünteti vatikáni követségét. Bécs, aug. 3. (Magyar ért. zárlatra). M. földteherm. kötv. 79.25. M. vasúti kölcsön 102.26. Salgó-Tarján 93.1. M. hitel 234.75. M. zálogl. 94.25. Alföld 125.50. Erdély 118.50. Magyar éjszak-kel. vas. 123.75. Magy. kel. vas. 68.40. Kel.vasuti elsők kötv. 67.75. Magy. sorsj. 85.25. Tiszai vasút 199.50. Magy. földhitel 79.—. Kincst. utalv. 1873. 113.—. Kincst. utalv. 1874. 113.—. Aranyjáradék 90.40. Bécs, aug. 3. (Osztr. ért. zárlatra.) Hitelr. 263.25. angol-Osztr. 114.—.Galiczia 241.50. Lombard 77.25. Államvasut 268.—. Rente 64.35. Hitelsorsjegy 162.75,1860-as 113.25. Napoleond’or 9.23, 1864-es 142.50. Arany 5.30. Ezüst 100.65. Frankfurt 56.30. London 115.15. Porosz pénzutalványok 56.90. Török-sorsj. 29.—. Aranyjáradék 74.30. Szilárd. Frankfurt, augusztus 3. (Zárlat.) Váltóárf. Bécsre 175.80. Osztr. bankr. 728.—. Osztr. hitelr. 53. 75. Osztr. államürész. 234.25. Lombard 68.—. Galicziai —..— Papirjáradék 56.50. Ezüstjáradék 57.93. Osztr. ar. jár. 65.25. Magy. aranyjáradék 79.68. Utótőzsde 231 78, 235.8/8. Frankfurt, aug. 3. (Esti zárlat). Váltóárf. Bécsre —.—. Osstr. bankr. —.—. Osztr. hitelr. 231.7/8. Osztr. államv.rész. 231.50. Lombard —. Galicziai 2121/1. Osztr. arany járadék 65.25. Magy. arany járadék —. Szilárd. Berlin, aug. 3. (Zárlat.) Papir-járadék 56.25. Ezüst jár. —.—. Magy. jár. 79.10. m. kincst. utalv. 99.50. 1877. 10 mill. köles. 59.50. K. vas. elsőbb. kötv. 68.90. Hitelv. 463.50. All. vasút. 470.50. Lombard 135.50. Galicziai 105,90. Kassa-Oderberg 49.20. Romániai 32.10. Orosz papírpénz 215.25. Váltóárf. Bécsre 174.40. Csendes. Utótőzsde szilárd 465. 472. 136.50. X. évfolyam. Budapest, augusztus 3. Még egy ünnep s azután : szavazzunk ! Hétfőn tizenkilencz város és huszonnyolcz vármegye választ; a képviselőház egy harmadrésze megtelik. Kivel ? Ha az ellenzék kérkedése szentírás, az ellenzéki hősök csodatevő szentek volnának, s az ellenzéki időjósok trombitálása menyországba felhallatszanék : kétségkívül csupa merő szabadalmazott talmi honmentővel telnék meg az épülő Háznak nemcsak harmadrésze : minden zege-zuga. A kakasülő is természetesen , és a pincze detto. Mert van nekik jelöltjük mindenüvé való. Van nekik jelöltjük, nyilvános, mint a köhögés, és lappangó, mint a gerinczláz. Van nekik jelöltjük tömérdek, mióta eső esett, még a korhadt fán is megterem, mint a taplógomba. Több a jelöltje néhol, mint a választója. És az ő jelöltjük mind híres vitéz, és irgalmatlan hazafi, és olyan végzetes okossága, hogy a fejétől a a házat se látni. És ez mind megvolna, hogyha meglehetne. S Magyarországon augusztus 5-től kezdve a képviselőházba szállítanák az elmebetegeket. Hanem az ellenzék kérkedése, hála istennek, még nem szentírás, és a választó nemzet szerencsére, nem czinke, hogy tökkalappal is meg lehessen fogni. Augusztus ötödike a szabadelvű kormánypárt feltétlen győzelmét fogja megkezdeni, s ezzel a hatalmas leczkét, melylyel a józan nép, a meggondolt nemzet szolgálni fog a szájhősök haszonlesők fészkelődő ambitiók, sértett hiúságok, bujtogatók, a világbolonditók és együgyű hiszékenyek kölcsönös biztosító szövetkezetének, mely magát nálunk ellenzéknek nevezi. Lelkünk mélyéből meg vagyunk győződve, hogy úgy lesz , s ha volna még benne valami kételyünk, eloszlatná az a példátlan szorultságra valló magatartás, amit az ellenzék a választások küszöbén tanúsít. Egész mulatság ez. S ha valaki nem restelné a fáradságot, összeállítani a választási campagne négy hetében successive dívott ellenzéki hangot, s összehasonlítaná e változatos árnyalatokat, ritka élvezetre tehetne szert. Az első hétben a szabadelvű párt jelöltjei „mutatkozni se mertek“ az „Ítélőszék“ előtt, csak úgy bujkáltak a „nép haragja“ elől, mint aki sajtot lopott; — az ellenzék „nagyszerű“ férfiait azonban diadalszekeren hordozta meg az igavonó nép s tartottak bevonulásokat, mint a Mackart „Amsterdami bevonulása“, minus mezítelen szüzek. Azon a héten a kormánypárt „szétmállott“, az ellenzéknek pedig minden jelöltje, valamennyi kerületben „több mint bizonyos“ volt, a megválasztásra nézve t. i. A második héten kezdődtek a kormánypárt „kétségbeesett erőlködései,“ „10— 20. adóhátralékos“ előtt pityergő „mentegetődzések“ indultak meg sub títusú beszámolás ; az ellenzék jelöltjei azalatt „beláthatatlan lelkesült sokaság“ előtt fényeskedtek „nagyszabású szónoki remekeikkel“ s „virágon jártak“, mint Krisztus Jeruzsálemben. Mindamellett az ellenzéki jelöltek megválasztása kezdett csak „kétségtelen“ lenni, „bizonyossal“ váltakozva. A harmadik héten programmbeszédeket mertek tartani a „mamelukok“, természetesen „pandúrokkal összefogdosott“ csavargók és „kormány kenyéren élő helóták“ s többféle speciel előtt, mialatt a „nemzet virága“ a „választók tejszíne“ etc. az elenzéki tüneményszerű programmok hallgatásába sikerült bele s éljenzésébe rekedt el. De fájdalom, az ellenzéki jelöltek mégis alább szállottak a „több mint valószínű“-ség színvonalára. És meg is maradtak azon a negyedik hétig. Még maradtak volna továbbra is, de ekkor kezdődött a kormány „pressió“-ja, a „hatalmi eszközök“ hete felvirradt; a „pénz“ és az „executio“ forgalomba jött; utána a „hivatalos zsarnokság“, „morális kényszer“, és éppen most kezdődik a „lélekvásár“, mit követni fog a „döntő szurony“ s ki tudná mi. A „több mint valószínűt,“ az egyszerű „valószínű“ váltja fel ; a jövő képviselőház szabadelvű többségét pedig a „meglehet“ és a „talán“ sphaerájába helyezik az ellenzéki kilátások, amint borúsodnak. Szegény ellenzék, biz’ az nagy malheure, a hangulatok ily változatain keresztülesni rövid négy hét alatt. Nem csoda, ha kitör belőle a vigasztalódás utáni vágy, s elkezdi oly dolgoknak tulajdonítani csalódását és vereségét, amelyek nem léteznek, csakúgy hazudtatnak, s amelyekről ezt mindenki tudja. Hatalmi eszközök, pénz, pressió és executió, ez kell nekik a negyedik hétben, hogy az ötödik hét várandóságaira előkészítsék magukat, s tulajdoníthassák megérdemelt vereségüket minden egyébnek csak annak nem, ami igazán okozza: a választó nemzet nyugodt ítéletének, mely palctát tör felettük. De igen csalódnak s ez lesz legkeservesebb csalódásuk, ha azt gondolják, hogy lelkiismeretlen rágalmaikat, melylyel a kormánypártot illetik, valaki elhiszi nekik. Szabadabban még soha nem választotta képviselőit ez a nemzet, mint most ; a kormány soha nem tartózkodott még annyira az illetéktelen befolyás gyakorlásától, mint most ; s ez oly nyilvánvaló mindenütt, oly félreismerhetetlen a választási mozgalom egész folyamában, hogy a gyanúsítás és hazugság, mely az ellenkezőt meri híresztelni, megvetésnél egyebet nem kelthet az igazságos, becsületes emberben.És mi a szabadelvű párt dicsőségének, de szerencséjének is valljuk, hogy ez így van. Ne legyen szeny a zászlón, melyet a választásokba viszünk: nem lesz szeny a a többségen, amelyet onnan kihozunk. Ennek a pártnak nincs szüksége tisztátlan eszközökre, hogy megéljen. S ha van a választókhoz, kik pártfeleink, még egy szavunk : a kérelem és intés szava az, hogy a még jogos megtorlás ösztönét se kövessék, s hagyják tisztátalannak a tisztátalant, hagyják a visszaélést, hazugságot, erőszakot az ellenzéknek , de a mi zászlónk, a mi nevünk, a mi tetteink maradjanak szeplőtelenek; utunk legyen egyenes, eljárásunk igazságos. Akkor leszünk legyőzhetetlenek ; akkor lesz a többség erős és becsült. Az lesz. „ . . . bizonyára máskép áll az egész kiegyezés, ha államunk pénzügyi mérlege az uj korszak három első évében, 1867., 68. és 69-ben mutatkozott eredmény szerint zárathatik továbbra is le , tehát államháztartásunkban az egész tíz év lefolyása alatt nem hiány, de fölösleg mutatkozik ; ha másrészt minden megtörténik kormány, törvényhozás és magántevékenység útján, mi hazánk anyagi erejének fokozására és a nemzetgazdasági erők szabad fejlődésére megkívántatik ; tehát ha Magyaro I ország népei az újabb kiegyezés alkalmával gazdagok, s a tényező elemek, le a szerény választóig jólétben és megelégedésben élnek ; ha nem a közterhek súlyosítása, de könnyítése lett volna keresztülvihető ; ha az állam terhei évről-évre nem szaporodnak, de csak a kötelezett törlesztési terv szerint is fogynak ; ha a hazában képződött tőke nem emésztetik föl improductív államkiadások és mindinkább növekvő közterhek s az adósságok folyton emelkedő kamatainak fizetése által, de évrőlévre szaporodik azon tőke, mely productív alkalmazást keres és talál , kérdem nem egészen más viszony állott volna-e elő, ha azon kormány, mely hivatva volt az egyezkedéseket vezetni, egy anyagilag erős, rendezett állapotoknak örvendő, önérzetes nemzetnek ügyeit védelmezi ?“ Helyes a felállítás egész az új korszak három első évének öndicsőítéséig. Nem akarjuk, nincs is okunk, Lónyay pénzügyéri utódainak hibáit és mulasztásait mentegetni. Kétségtelen azonban, hogy azok hibáinak nevezetes része is éppen a dicsőített három első évből származik. Azon fényes pénzügyi eredmények, melyekre Lónyay kedvteléssel hivatkozik, de amelyeknek irrealitását a volt baloldal vezérférfiai még Lónyay pénzügyérsége idején nemcsak állították, hanem számtanilag kimutatták: — éppen ez „eredmények“ voltak a későbbi bajok főforrásai. A kötött kölcsönökből befolyt összegeknek az állambudgetbe bevételével való szemfényveszteskedés volt az, mi az országot saját anyagi erejének mértéke iránt tévútra vezette s könnyelművé téve a beruházások, görbe vasutak, lánczhíd-megváltás, vámház, fiumei kikötő stb. tekintetében. Aztán feledte már Lónyay 1870. májusi saját hires beszédét, melylyel pénzügyi tárczájától a képviselőházban megvált, és a melyben ő maga figyelmeztette az országot, hogy „özönvíz következik utánam?“ Nem jó sokat kérekedni azokkal a „fényes“ eredményekkel. De midőn gróf Lónyay maga beismeri, hogy a kiegyezés idejére kényszerhelyzetbe volt az ország juttatva, csakugyan nem illik az ő éleselmüségéhez s nagyon ki ii alóla a személyi politika lólába, hogy aztán az elért csekély eredményért, vagy hát ha tetszik, teljes eredménytelenségért mégis azokat teszi felelőssé, kik e kényszerhelyzetnek az ő implicite beismerése szerint is nem voltak okozói. Nem illik továbbá igazságosságához, hogy a létrejött egyezséget annyira becsmérli és oly igen hangsúlyozza annak hazánkra nézve hátrányos voltát. Hiszen az igaz, hogy részünkről most senki nem mondja, mint mondták ők 1867-ben, hogy „mindent megnyertünk, a mit csak akar* tunk.“ Azonban Lónyaynak, a par excellence nemzetgazdának és financier*nek legalább bensejében okvetlenül be kell ismernie, hogy ez egyezmény az 1867-kihez képest jelentékeny haladás. Ha minden egyéb részének hazánk közgazdaságára hasznos voltát meg is tagadnók, a vámvisszatérítési ügy rendezése már magában oly előny, ami valódi milliókat képvisel. Teljesen magunkévá teszszük ellenben azon arany szavakat, melyekben választói előtt jövő teendőink programmját felállítá. „Gazdaggá kell tenni a magyar nemzetet, hogy valóban szabad s önálló lehessen.“ Erre nézve a kormány és törvényhozás részéről az állampénzügy rendezésére, állandó egyen- s súlyban tartására törekvés, helyes közgaz- sdasági politika, mely előmozdítja az anyagi fejlődést, viszont a nép minden osztálya részéről munkásság és takarékosság — s ha ez megvan,, . . . be fog következni az ország anyagi gyarapodása s elő fog állni azon állapot, mely növekedett erkölcsi súlyánál s nagyobb anyagi erejénél fogva képessé tevendi Magyarországot, tíz év múlva érdekeinek jobban megfelelő egyezséget kötni.“ Úgy van! És minthogy ez a kormány, fennállásának teljes ideje alatt, bebinyitotta, hogy nemcsak érezi azt, miszerint jövőbeli erőnk első postulátuma, állampénzügyünk rendezése, hanem arra képességgel is bir, a minthogy azon rendetlenséget, mely elődjeiről felhalmozottan maradt reá, már nagyobbára tisztázta is : — ugyanazért jóvivőnk tekintetéből a nemzetnek a munkásság és takarékosságon kívül még az is egyik első sorú kötelessége önmaga iránt, hogy oly törvényhozást állítson elő a választási urnából, mely éppen e kormányt jó igyekezetében támogassa. Budapest, augusztus 3. A nélkül, hogy az egyesült és nem egyesült ellenzék többi nagy és apró félis-teneinek derogálni akarjunk, gróf Lónyay- nak mult hó 28-dikán Zentán tartott prog-rammbeszéde az, melyet a részünkről özön- nel megjelent enunciatiók között legérdeke- , sebbnek tartunk. Nem veszszük ki még Szilágyi Dezső rabulistikáit s Pulszky Ferencz harlekinkedéseit sem. Gróf Lónyay e beszéd- i ben a nála meg nem tagadható éles elmű-séggel szól az ellenzékieskedés legfőbb és legháládatosabb vesszőparipájáról, a közgaz-dasági kiegyezésről s ő, ki egy ily egyezkedést egy ízben már maga is vezetett, csakugyan egyik legilletékesebb bírálónak tekinthető erre nézve. Csakhogy aztán a conclusionál elhagyja éleselműsége s vissza- , kerül holmi reminiscentiák hatalma alá. Lónyay azt mondja e beszédében: