Ellenőr, 1878. szeptember (10. évfolyam, 438-492. szám)
1878-09-17 / 467. szám
szervezett felkelő-bandákat mág az idén, s a legközelebbi hetekben meg kell semmisíteni. A legközelebbi hetekben azért, mert később nem lesz kedvező idő a hadjárat folytatására. A télre meg kell szűnnie a nyílt fegyveres ellentállásnak már azért is, mert nem tarthatunk a télen át oly nagy hadsereget a Száván túl, mint amennyi ez idő szerint ott van. De főleg azért, mert a tavaszszal más dolga is lehet hadseregünknek, mint hogy a boszniai scalphrozó indián vadakkal hadakozzék. Készen kell lennünk minden eshetőségre. Hadvezényletünknek tehát tiszta munkát kell végeznie. Nem félsikerre, nem félrendszabályokra van szükségünk. Gyorsaság és erély, kell hogy ez legyen a jelszó Boszniában. Hisszük, hogy az lesz, s legközelebb már tények fogják azt megerősíteni. Budapest, szeptember 16. Mintha csak vezényszóra történt volna , ugyanegy napon fölszólalt valamennyi radicális olasz lap, hogy az — általuk pedig vajmi keveset olvasott, sőt tán nem is látott — osztrák-magyar lapok ellenséges magatartása ellen polemizáljon. Mindegyik megmondta a magáét, de utóvégre is — mint tegnapi czikkünkben földerítettük, a sok szóbeszéd csak oda ment ki, hogy az olasz irredentistáknak joguk van lármázni, Trentót s Triesztet követelni, ellenünk késharczot hirdetni, halálos ellenségeinkkel rokonszenvezni; nekünk azonban hallgatni kötelességünk. Ez egyoldalú fölfogás késztetett tegnapi nyilatkozatunkra , s most mint Itália valódi barátjainak jól esik tapasztalnunk, hogy az összes olasz mérsékelt sajtó is keményen elítéli a radikálisok piaczi hetykélkedéseit, ezeknek tulajdonítván kizárólag az osztrák sajtóban újabban lábra kapott olaszellenes áramlatot. Előttünk vannak a Perseveranza, a Nazione, az Opinioni, a Gazetta di Napoli s a Piccolo olasz mérsékelt lapok, melyek megerősítvén az általuk eddig mondottakat, hazafiatlanságnak tartják a barátságos Ausztria Magyarország ellen való nyilvános izgatásokat. Itália egyik legkitűnőbb s kétségtelenül legkomolyabb lapja, a florenczi Nazione — a többi közt — f. bő 13-iki számában egy római levelet közöl, melynek idevonatkozó részét, miután az az összes mérsékelt sajtó nézeteit egyesíti magában, szükségesnek tartjuk bemutatni olvasóinknak : „Nem kell önt figyelmeztetnem azon ellenséges hangulatra — szól a Nazione római levelezője, a mely bizonyos osztrák lapokban, de főkép katonai szaklapokban ellenünk nyilatkozik, fenyegetésen kezdik , a legdurvább sértegetéseken végzik. „Előre való látható, hogy az irredentisták haszontalan zajongásai szomorú következményeket vonandnak maguk után, és súlyos hibájául rávható fel a kormánynak ama hallgatag és tétlen közönyösség, melylyel a dolgokat annyira fejlődni engedte.“ Azt az elkeseredett tollharczot azonban, melyet az osztrák lapok Itália ellen megindítottak, azt a becsmérlő megvetést, melyet különösen a katonai lapok Olaszország irányában tanúsítanak, mégis sokalja a Nazione. Ehhez hasonlót — mond a nevezett lap — még az 1866 előtti idők sem mutatnak föl. Olaszországban csak a radicális, tehát természeténél fogva mérsékletten sajtó lármázott . Ausztriában azonban minden pártbeli lap kivétel nélkül s leghevesebben a kormány által sugalmazott lapok, melyek pedig jól tudhatták, hogy különösen a jelen seregösszpontosítások a rendes őszi hadgyakorlatok czéljából történnek, teszik mindennapi támadás tárgyává Itáliát. Ez csak repressáliákra vezethet, s ilyennek tartja a Nazione Garibaldinak a Genuaiakhoz intézett s tegnap általunk is közlött ama levelét, melyben egyenesen késharczra hívja föl a népet Ausztria ellen. Bár Garibaldi irredentista izgatásai régibb keletűek s ezt a Nazione is elismerendi, mint az osztrák-magyar lapoknak sokkal inkább repressaliának nevezhető kifakadásai ; egyet azonban mindazonáltal igen jól esik constatálnunk, s ez azon kellemetlen, sőt evező hatás, melyet a Nazione szerint ezen a két ország barátságos viszonyát könnyen megzavarható jogosulatlan tollharcz a legtekintélyesebb olasz politikai s államférfiakra gyakorol. A kormánynak kötelessége — mondja e lap s vele egyhangúlag valamennyi fölidézett — úgy benn az országban, mint a külföldön minden tekintélyével s befolyásával odahatni, hogy a kedélyek lecsillapuljanak s a kölcsönös bizalom helyreállittassék. Cairolitól azonban nem igen várnak az olasz mérsékelt lapok hasonló lépést. Belátja ugyan a Cairoli-kabinet az Italia s Ausztria-Magyarország közti legőszintébb baráti viszony szükségességét , de — kiált föl a Nazione tettek-e ezen urak valaha valamit, hogy akár a római osztrák-magyar követséget, akár a mérsékelt olasz közvéleményt e meggyőződésükről biztosítsák ? Mikor napirenden voltak az irredentista népgyűlések, a kormánynak nem volt bátorsága betiltani azokat, félvén ellenmondásba jönni a múlttal vagy összekocczanásba a jelen követelményeivel. A kormány — legalább nyilvánosan — nem tett semmit, sőt a semminél is kevesebbet; sem társalgás alkalmával, sem írásban nem törekedett megnyugtatni Ausztriát a pedig egyenesen ellene intézett irredentista tüntetések természete iránt. A római Opinione, míg az olasz lapokat mérsékletre inti, nem teheti, hogy ugyanezt ne tanácsolja nekünk is, kiknek elég bajunk lévén a keleten, legfőbb érdekünkben áll jó barátságban maradni szomszédainkkal , a meddig — tesszük hozzá mi — szomszédaink e jó barátságot maguktól föl nem mondják. Róma elfoglalása után, melyet az olasz mérsékelt párt Italia egységének betetőzéséül tekintett, a hosszas küzdelmet percznyi pihenés, s a mi Olaszországnak máris elég bajt okozott, e párt részéről teljes politikai apathia váltotta föl. A Sellák, Lanzák, Minghettik, Visconti Venosták stb., kik tizenhat éven át oly kitűnő államférfim bölcseséggel kormányozták Itáliát, a pártjukban elharapódzott apathia következtében kénytelenek voltak kiadni kezeikből a kormánypálctát. Pedig ha az egységes Italia csakis higgadt s fontolva haladó politika által való megalakítható, valamitt meg is alakult, sokkal szükségesebb Italiára nézve, hogy a politikai megalakulás után előreláthatólag napirendre kerülendett kiváló fontosságú társadalmi kérdések megoldása, de magának az itáliai egységnek biztosítása s megszilárdítása érdekében is a régi jobboldal még jó ideig megmaradjon előbbi tömör többségében. Ez azonban nem történt. A jobboldal sorai az átalános közöny következtében mindinkább megritkulván, többségre jutott a Nicoterák, Bertanik, Cairolik s Crispik pártja, felszínre került a társadalmi salak, szabad kitörésre jutottak a szenvedélyek, mi sem fékezte többé az internationalisták, communisták s republikánusok, de a nápolyi Camorra s a siciliai mafia ezelőtt elfojtott üzelmeit sem. Ez elemek felülkerekedése tette tönkre Italia belbiztonságát s veszélyeztetheti — mint az irredentista tüntetések mutatják, — a szomszéd államokkal való barátságos viszonyt is. Bízunk az olasz mérsékelt pártiak kitűnő politikai érzékében, hogy, látván az örvényt, melyhez a tényleg kisebbségben levő radicálisok hazájukat mind közelebb taszítják, kettőzhetett erélylyel veendik föl ismét politikai tevékenységüket s kirántva az avatatlan kezekben levő kormányrudat, visszaterelendik Italiát az előbbi biztos révbe. Óhajtjuk ezt magának Italiának s óhajtjuk a köztünk való s reánk nézve nagybecsű állandó jó barátság érdekében is. Óváry Lipót: A közegészségügy s egészségápolás felkarúlása érdekében. (Két czikk) II. A közegészségügy terén csupán állami intézkedések által is igen szép eredményeket lehet ugyan elérni, ha t. i. azok foganatosításáról is gondoskodva van p. o. okszerű építkezési szabályok, járványbetegségek terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedések keresztülvitele ; emberi tápszerek hamisításának erélyes ellenőrzése s a hamisítók szigorú megbüntetése stb. effélék által — mig azonban már e téren is, az állam legddvösb intézkedése is eredménytelen marad, ha a közönség ily intézkedések üdvös voltát nem ismerve azokkal szemben közönyösen viseli magát, — addig az egészségápolás terén (Gesundheitspflege) hova az észszerű szellőztetésnek, s a czélszerű ruházkodásnak stb. kérdése tartozik, minden eredmény csupánaz idevágó természettörvények átalános ismeretének elterjedésétől, s az egyesek jelenlegi téves irányú életmódjának azokhoz való alkalmazásától lévén feltételezve, csakis az egészségtani elveknek, részint e czélból alakult egyletekben tartott előadások, azok által szétosztott nyomtatványok útján való terjesztése, részint pedig az egészségtannak az iskolai tantárgyak közé való felvétele által, lehet eredményt reményteni, azért látjuk is, hogy a műveit külföldön mindenfelé mindinkább erősebbé válik azon követelés, hogy az „Egészségtan“ megfelelő terjedelem s modorban tartva vétessék fel az iskolai tantárgyak közé. Az alsó ausztriai orvos-egylet a bécsi közoktatási minisztériumhoz e végett beadott kérvényét a következőkkel támogatja : Az első ausztriai orvos-egylet legnemesebb és legméltóbb feladatai egyikének tartja úgy az egyesek, mint az összesség egészségi jólétét tőle kitelhetőleg előmozdítani, ennélfogva miután az egészségtani ismereteknek a társadalom minden rétegében való elterjedése képezi úgy az egyesek mint az összesség egészségápolása sikeres kifejlődésének egyik legfőbb eszközét, sőt nélkülözhetlen feltételét, a kitűzött czélt az egylet csak akkor hiszi gyorsan és sikerrel elérhetni, ha az egészségtan az iskolai tantárgyak sorába tartozik amiből úgy az egyesekre, mint az összességre nézve is megbecsülhetetlen előnyök háramolnának. Naponként, sőt óránként egész összegét követik el a mulasztásoknak és vétségeknek az emberek az egészségtani szabályok ellen, s a legtöbb ember csak ritkán bír eme mulasztások és vétségeknek még csak tudomásával is, éspedig azért, mivel az egészségtani szabályok előtte ismeretlenek, s mert az egészségtani szabályok ellen elkövetett vétségek s mulasztásoknak horderejét nem is képzeli. Minden gépet csupán szakértő kezekre szeretünk bizni, tudva, hogy a czélszerűtlen kezelés, elhanyagolt ápolás s annak túlterheltetése benne okvetlenül kárt teszen, s annak tartósságát és munkaképességét alászállítja, és az emberi testnek egészségben, a teljes erőben és hosszú életben való fentartása, s ápolásáról szóló szabályoknak, illetőleg az egészségtannak ismeretére — midőn sokszor az embernek nemcsak saját szervezetéről, de még a hozzátartozóiról is gondoskodnia kell, — ne volna szüksége ? Az egészségtani ismereteknek hiánya az oka annak, hogy a legtöbb ember előtt ismeretlen azon fontos igazság, hogy egészségi jólétünk az egészségtani szabályok megtartásától függ, s hogy az életmód úgy gondolkozásunk mikéntjére, valamint erkölcsi és kedélyéletünkre is a legnagyobb befolyást gyakorolja. Az iskolából kikerült ifjak, a létérti küzdelem terére, az életbe lépve, sok szép ismerettel bírnak ugyan, amelyek őket a társadalom igen hasznos tagjaivá lenni képesítik, s amelyek számukra keresetet és állást biztosítanak, de a hosszú élet mesterségéről, a szellemi és testi munkaképesség fentartásáról, és annak ismeretéről, hogy mit kell az egyeseknek úgy mint az összességnek tenni, hogy magától a betegséget, a szenvedést, és a halált lehetőleg távol tartsa, csak igen keveseknek van még fogalma. S aminek kivételnek kellene lenni, az a szabály ! Az egészségtani ismeretek hiánya folytán azután a legtöbben azon zavaroknak az okát, amelyek saját vagy hozzátartozóik testét vagy szellemét érik, másutt keresik, mint ahol keresőtök kellene, hamis elméletekre térnek s ennek folytán az egészség és betegségről veszélyes tévtanokat hisznek, terjesztenek és követnek. Igen sok bajnak és számtalan önokozta szellemi és testi senyvedésnek elejét lehetne venni, ha a helyes egészségtani ismereteket a gyermek már az anyjától s a tanítvány a tanítójától örökölné. Az egészségtani ismeretek elterjedésének a gyakorlati egészségápolás felkarolása lenne a következménye. S annak, hogy az minden helyes egészségtani elv követése úgy az egyesekre, mint az öszszességre közvetlenül, azonnal s úgyszólván kézzel fogható eredményt hoz létre, az egészségtani ismeretek mind újabb s újabb és eredményesebb s az emberi nem valódi tökéletesedésére czélzó törekvéseknek kiapadhatlan forrásává válnának. Egyszersmind megbecsülhetetlen segédeszköznek bizonyult az be, úgy a saját, mint hozzánk tartozók létének, a meglévő mivelődési viszonyok és társadalmi intézményekhez való alkalmazása körül is. Úgy az emberiségi szempontok, mint mindenkinek saját érdeke is követeli tehát mai nap az emberek egészségtani oktatását. Sőt még állami szempontból is igen nagy becsesel és jelentőséggel bír a nép egészségtani oktatása, mert az egészségtannak csak minden fejezetében újra és ismét be van mutatva, hogy az egyesek jóléte az összesség jólétével a legbensőbb összefüggésben van s hogy az összesség jólétének előmozdítása mindenkinek érdekében fekszik, s ennélfogva mindenkinek kötelessége a közjólétre közreműködni, annak magát alárendelni és azért még áldozatot is hozni. Az egészségtani oktatás tehát hatalmas emeltyűje ama közérzület élesztésének s fentartásának is, mely az embereket áldozatkészségre, az erkölcsiség emelésére s a testi és szellemi képességek fejlesztésére vagyis polgári erények ébresztésére és gyakorlatára ösztönözi, amelyeknek alapján egyedül képes az emberi társadalom hatalmassá és boldoggá fejlődni. Ami csak a tulajdonnak, a vagyonnak biztosítását illeti, e részben minden irányban gondoskodva van, míg az egészség a legfőbb vagyon, nem ritkán nap-nap mellett oltalom nélkül van a legveszélyesebb befolyásnak kitéve. Egy igen szomorú szegénységi bizonyítványa az, amit ezzel kimondottunk — a mai kornak, mely annyira szereti magát minden téren a haladás korának nevezni. De mire való volna a tényállást eltakarni akarni. Fájdalom, a dolog így áll, és így fog maradni mindaddig, míg csak az ifjúság maga és embertársai iránti kötelmeket, illetőleg más oktatást nem fog nyerni, mint nyer ma. Míg csak az iskolában a nevelés és oktatás eme színhelyén nem lesz az erélyben annyira nélkülözhetlen ismereteknek alapja megvetve, és pedig oly mérvben, hogy azután mindenki később saját munkásságának elég erős alapot szolgáltasson.*) Ezekben azt hiszem elég nyomatékú okokkal ki van mutatva,az egészségtani ismeretek terjesztésének s ezzel a közegészségügy az egészségápolás felarolásának is szüksége, melyeknek felkarolása, hogy mily eredményeket hoz létre, annak bevilágítására csupán két példát szabadjon felhoznom : Chadrick Edwin egy angolországi nyilvános gyámintézet volt elnöke jelentésében a 36 éven át a lelkészi viszonyok javítása terén elért eredményeket a következőkben sorolja elő. „A megbetegedéseket és halálozásokat a legtöbb városban egyharmadára, az új lakásokban pedig felényire szállítottuk alá.“ A kellő felügyelet alatt álló menházakban a gyermekeket a gyermekbetegségektől képesek vagyunk megóvni és azok halálozásátásra szállítani.“ „A börtönökben s más nyilvános épületekben a keresztülvitt czélszerű egészségtani intézkedések által képesek voltunk a halálozást, a körülöttük fekvő városrészekhez képest, egyharmadra csökkenteni, s ezen intézetekben a typhcust, a vérhast s a lázas keteges betegségeket megszüntetni.“ S hogy mit teszen az egészségtani ismereteknek az életbe való átvitele, arra nézve London városa adja a legmeggyőzőbb példát. Ugyanis Londonnak közel 4 millió lakosával, melynek ez óriási kiterjedését tekintve Európa legegészségtelenebb városának kellene lenni — épen ellenkezőleg Európának legegészségesebb városa, ámde a nevelés által a tisztaság, a tiszta levegő és testmozgás szükségének érzete az angoloknak már egészen vérükben van. S egyetlen nemzet sincs, mely a hordártól kezdve fel a milliomos lordig úgy értene egészsége fentartásához mint az angol. Ez a nevelés eredménye ! Mult év óta nekünk is van országos közegészségügyi tanácsunk — legalább a közegészségügy rendezéséről szóló törvényczikkelyben benne van — hogy máskép is létezik-e, mint papirosan, biz én nem tudom — pedig igen óhajtandó volna, hogy léteznék — tenne az is lépést egyrészről az egészségtanak az iskolai tantárgyak közé leendő felvétele, másrészről meg az ország minél több városában egészségápoló egyletek alakítása érdekében, a minik véleményem szerint okvetlenül sokkal több haszna volna úgy az egyesek, mint az összességre nézve is, mint pedig van és lesz a körorvosi intézményből. _________ K. A. Sebesültek és elesettek. XVII. kimutatás a boszniai és herczegovinai fölkelők elleni ütközetekben elesett, megsebesült és eltűnt harczosokról . Mokrónál, szeptember 3-átn, a 38. sz. „Mollináry báró“ gyalogezredtől : elestek. Mukaczinski Sándor, hadnagy ; Illés *) Lapunk tisztelt olvasóinak figyelmét ez alkalomból felhívjuk a Kodolányi Antal által szerkesztett „Egészségtani lapokra“, mely is az egészségtani szabályok népszerű nyelven való terjesztését tűzvén ki czélul — azt — mint ez irányban különben is egyetlen szaklapot, olvasóink figyelmébe és pártfogásába ajánljuk. Ára egész évre 4 frt. Előfizethetni Kocsi Sándor nyomdájában, Budapest, museum körút 10. A mint tudomásunkra jutott még ez évi teljes példányokkal a kiadó szolgálni képes. Szerk. Sándor, szakvezető; Popál Sándor, bedes ; Szelestyei József, Babcsa Imre, Nagy Alajos, Berger György, Kardos Wenzel, Taragó Pál, Hofpesing József Daka István, Fehér István, Kiss István közvitézek , súlyosan megsebesültek : Horváth Pál, szakaszvezető; Szűcs József, Szépe László, Bordor Antal tizedesek ; Barna-Szabó István, trombitás ; Kovács Sándor, Markovics Mihály, Szilágyi Márk, Illés Gábor, közvitézek . — Könnyen sebesültek : Hartmann Vilmos főhadnagy, Weldin József hadnagy, Reich Bernát, Barda István őrmesterek, Bálla Márk szakaszvezető, Schaffenberger Imre, Kiss Sándor, Baranyi János tizedesek, Illés Zsigmond, Rácz János, Rácz József, Csutarka István, Koprivánáz András, Balog József, Kutsera György. Horváth András, Hajnal István, Boros István. Katona Antal, Deák József, Szallai Lajos. Varga-Tardos József. Czilling János. Tóth- Bara János. Pika Menyhért. Tamácsi György. Szabó Lőrincz. Kirer Pál, Darida János, Ditrich Ede közvitézek. Szabó János őrvezető ; a 9. sz. tábori vadász zászlóaljtól súlyosan megsebesültek: Unterweger Bálint, Höferer Péter, Höfler Ferencz vadászok ; könnyen megsebesültek : Horn József, Weitzer Alajos trombitások. Maal Mátyás, Maier Izidor vadászok. Dobojnál, szeptember 5-én , a 45. sz. „Zsigmond főherczeg“ gyerektől , súlyosan megsebesültek : Tesla János, szakaszvezető ; Nyer János, tizedes ; Courten Károly, Belec Mihály, Hajek Ágoston, közvitézek ; könnyen megsebesültek : Guzik Lőrincz őrmester, Brandner Henrik, szakaszvezető czimz. őrmester; Swast Theophil, tizedes ; Berdel Dániel őrvezető ; Gridysz János czimz. őrvezető; Wanielisza András, tizedes ; Sowa Jakab, Pietrkiewicz Márton, Kostkiewicz Márton, Duda Péter, Gluszek József, Sawoczka Mihály, Herodnik András, közvitézek ; eltűntek : Duda István, trombitás : Kilar András, Poszynak Bázil, Harkaj Vázil, Tyszka János, Radlik József, közvitézek. Stenkovacnál Szeptember 8-án : A II. sz. tábori vadászzászlóaljtól elestek: Pavicek József, Mojzis Pál, Samal Wenczel vadászok; súlyosan megsebesültek : Müller Venczel vadász, Sombola Károly trombitás. Kelt Bécsben, szeptember 15-én 1878. A cs. és kir. közös hadügyministeriumtól. * * * A Budapestre szept. 14-én érkezett sebesültek névjegyzéke: Könnyű sebesültek: A 8. sz. gyalogezredből: Drapele Ferencz, Szadilek János másképen Hoffmann, Schubert Antal, Ludwick Vincze, Albrecht Vincze, Löb Lőrincz, Sladek József közvitézek, Horák Jakab őrvezető, Spieslechner Ferdinánd káplár, Beer Ferencz szakaszvezető, Kiírnak Jakab káplár, Cserny Antal, Zednicsek Jakab, Fila János, Pazourek Venczel, Nejedlich János, Wentruba János, Ludwy Lipót, Duda Egyed, Denk Mátyás és Prinzi Antal közlegények. A 39. gyalogezredből : Fülöp Sándor közvitéz. A 45. gyalogezredből : Tesla János szakaszvezető. Az 54. gyalogezredből: Mucha Fridrik Tamás káplán Schreiber Ede, Schőz Alajos, Skoták Ferencz és Zemann János közvitézek. A 35. vadászzászlóaljból: Chaloupka Tamás vadász. Nehéz sebesültek : A 8. gyalogezredből : Rokyta János közvitéz. Az 54. gyalogezredből: Mateg Ignácz közvitéz, Niessner Ferdinand szakaszvezető. Ezenkívül 168 gyengélkedő (nem sebesült) érkezett Budapestre. * * a kimutatás, a boszniai és herczegovinai felkelők elleni ütközetekben megsebesült és az alábbi kórházakban elhelyezett harczosokról : A grant 7. sz. helyőrségi kórházban , a 7. sz. „Marocsics báró“ gyalogezredtől súlyosan: Zeber Mátyás, szakaszvezető; a 27. sz. „II. Lipót, belga király“ gyalogezredtől ; könnyen Pirker Mátyás, őrvezető ; a 29. sz. „Scudher báró“ gyalogezredtől; súlyosan: Brücker Mihály, közvitéz; a 38. sz. „Mollináry báró“ gyalogezredtől ; súlyosan : Deák József tizedes ; Hopka Dane, Csorba Imre, Bibok János, Fehér János, Rigó Gábor, Saller István, Krausz Ármin, Nagy Mihály II., Ballog Péter, Romaics István, Podor Mihály, közvitézek ; könnyen : Végh Károly, Nagy Gábor, Berns József, Markus Sándor, Tamássi Károly, Végh János, Logo Károly, Nagy János, Szőke Sándor közvitézek ; a 46. sz. „Bernát szász-meinirgeni herczeg“ gyalog ezredtől: súlyosan: Tyityis János, közvitéz; könnyen : Grecsi Gáspár, Török Gábor, Balmann Gyula, Cotroczy János, Szobotnik József, közvitézek ; az 52. sz. gyalog ezredtől: súlyosan: Fábián István, Kakas István I., Kohl Jakab, Kiefer Péter, Horváth István, Reiner Antal, Krachenfelser András, Kozsír József, Petrov Márk, Kaul Pál, Keskenovics Lázár, közvitézek ; TÁRCZA. Jean Tétéről eszméje. ÍRTA Victor Chebbuliez. MÁSODIK RÉSZ. XIII. (Folytatás.) — Istenem, milyen végtelen jó kegyed ! kiált fel Lionel. Boldogságomnak nincs határa , leboruljak-e térdeihez, hogy megköszönjem ? — Az szükségtelen, felmentem önt ettől a formaságtól. — Azt hiszem, hogy elég ebből, mondá most Lionel, ott hagyva ülőhelyét, s hogy már Dines mit mondjunk egymásnak. — De sőt van, mert még egy vallomást kell tennem ön előtt, oly vallomást, mely súlyosan fekszik lelkemen s ettől meg akarnék tüstént szabadulni. Azt gyanitom, hogy én uram egy kissé féltékeny. Tegnap, midőn szerencsém volt a Limourde virágos partján találkozni önnel, első gondja volt aziránt biztosságot szerezni, vájjon szivem szabad-e s azért sietett ön azt kérdezni tőlem .... — Hogy Tivadar kicsoda, szakasztá félbe Lionel. Nincs már semmi vágyam azt megtudni. — Engedje meg, őszinteségem kényszerit rá, hogy megmondjam. — Hogy Tivadar ki legyen? épp oly jól tudom, mint kegyed, vágott közbe újra Lionel. Tivadar egy szerfelett kedves és finom fiatal ember, ki nem oly ostoba se nem oly hiú, mint én vagyok ; oly fiatal ember, ki kegyednek nemcsak vissza nem letszik, hanem nagyon is jól tetszik, oly fiatal ember, ki a kegyetek világából való s kihez kegyed kisasszony nőül mehet anélkül, hogy a balházasság szégyenét magára öltse. Miért is van az, hogy ő nincsen birtokában annak a milliónak, mely után a kegyed rövid ruhácskái úgy sóhajtoztak ? Ah, szegény Tivadar !s kegyed őt feláldozza nekem minden mozdosás és sajnálat nélkül ! — Mozdosások nélkül igen, de sajnálat nélkül — az más. Phá! az végre is csak egy töveidei kis leány szerelme volt, s higyje el ön, hogy soha se ígértem neki, hogy hozzá megyek. — De táplálta nála a reményt. — Hogyan, uram, máris vitatkozunk? hogyan lesz majd később. — Úgy van, kegyednek igaza volt, én természettől féltékeny vagyok, s megvallom, hogy az a Tivadar. . . Ugyan mikép fog hozzá kegyed, hogy tudtára adja szerencsétlenségét. — Isten neki válaszolt a leány erőszakolt vigsággal, egyszerűen megmagyarázom neki, hogy a században, melyben élünk, csak egy isten van, a tallér, s hogy Tétéről Lionel az ő prófétája. Ez ekkor közelebb lépett a kisasszonyhoz s merően ránézvén felkiáltott: Ez tehát a boulognei liget ismeretlen nője ! ez, kit befedett ama tollas kalap, melyet annyiszor láttam újra álmaimban ! ez az a szív, mely az amazonruha alatt dobogott, melynek egy napon megérintettem szélét reszkető kezemmel ! Oh, édessége az első tavaszi napoknak ! oh, szent égés titka a ligeti czölöputnak ! oh, kedves regényem, szeretett őrültségem ! .. . Kisasszony, nem is fejezhetem ki, mennyire le vagyok kegyednek kötelezve. Még néhány percz előtt iszonyú boldogtalannak érzem magamat, szivem vérzett és mélyen szomorkodott. Ezer köszönet nemes őszinteségének, most meg vagyok mentve s kigyógyulva, szabad és könnyű szívvel távozom innen. — Ezzel megbajta magát és ment, midőn a leány igy szólt utánna : Hova megy ön, uram ? — Az engedelmes és alázatos fia, válaszolá Lionel, megy megjelenteni apjának, hogy ma látta utoljára Saligneux kisasszonyt. Ez utóbbi elérte czélját, jó, roszul végrehajtotta hadi tervét s nem nagy fáradtsággal megnyerte játszmáját. De vajon mi járt most fejében, Vagy szivében? . . . Felkelt. Lionel elébe került, elállván útját, s megváltozott arczcal, remegő hangon igy szólt hozzá : Hát én uram, becsületes ember ? Nem értem önt többé. . . Ah, uram a becsületes ember ajánlja, de nem tolja fel magát. Megütődve a változáson, melyet rajta észlelt, Lionel egyet visszalépett a leánytól. — Mit akar kegyed mondani ? Mikor kisérlettem meg magamat kegyednek feltolni. A leány hevesen felbonta ekkor kalapja szallagját, mely haragjának korlátot vetett a kalap lecsúszott lábaihoz, de ő nem gondolt vele. Emelt fővel, kuszált hajjal s lángoló szemekkel kemény hangon így szól Lionelhez. — Meg akarom engedni, uram, hogy ön csak bővebb meggondolás nélkül lett részese egy méltata I lan fortélynak. Azt is el akarom hinni, hogy mivel ön elég jó engemet csinosnak tartani s oly szerencsés voltam önnek megtetszeni, ön nagy szive nagy képzelete által elragadtatva járult maga személyével egy furfangos tervhez, melyet bizonyosan nem gondolt volna ki. Ámde nem kevésbé igaz, hogy a személyiség, melyet ön itt képvisel s csak nagy kínnal bir eljátszani, önhöz nem méltó, mint nem volt méltó hozzám a buta comoedia, melyet az imént előadtam. Ön azt meri állítani, hogy nem kisértette meg magát nekem feltolni? A rabló, ki az erdőszélen megállítja az utazót s erszényét vagy életét kívánja tőle, szintén galant ember, tiszteli embertársa szabadságát, mert engedi, hogy válaszszon. Ah, uram! Ön tehát egyszerű dolognak találja azt, hogy atyja magához vált bizonyos kötelezvényeket azért, hogy Saligneux bárót kegyelemre markában tarthassa ! Ön azt egyszerűnek találja, hogy kötelezvényekkel kezében így szól hozzá: — Rajta, adja át nekem vagy kasélyát vagy becsületét , vagy oda adja leányát fiamnak, vagy fizessen nekem azonnal vissza több mint kétszázezer frankot, melyekkel tartozik. — Ezt az eljárást ön megengedett hadi cselnek tekintette. Azt mondá magában: Ez a leány tetszik nekem, enyim lesz anélkül, hogy kénytelen legyek tetszését megnyerni. Ez ugye egy kiválón gyöngéd férfiú? Már ez a lovagiasság színe virága, vagy nincs fogalma róla. Igazán mondva, úgy illenék, hogy büszke legyek arra, hogy magamat odaadván önnek, apám adóssága törlesztve volna. E szerint megérek kétszázezer frankot? Sohase jott eddig eszembe kutatni étékem terjedelmét. Aburam, bizonyos e ön benne, hogy jól megcsinálta számvetését? Nem csúszott e számításába valami hiba a tarifára nézve? Az ember néha csalódik. Mennyit ér mosolygásom ? menynyit a hajam? Szívemről nem szólok, az nem volt tárgya az alkunak ; jól tudta ön, hogy az sohase lesz az öné. Uram, még egyszer kérdem, kinek tartott engem? Az én nagynéném James grófnő, minden reggel és este ismétli előtem, hogy Saligneux leány vagyok. Nem akarok hazudni, igaz hogy büszke vagyok arra, hogy Saligneux leány vagyok anélkül, hogy azért azt hinném, hogy más tésztából vagyok gyúrva mint közönséges embertársaim. De volnék bár szegény kis polgár leány, szegény munkásnő vagy egyszerű parasztlány, ezért roda se engedném, hogy velem mint portékával bánjanak. Nem uram, itt nem találtatnak megvásárolni való leányok, forduljon máshová vagy tartsa meg millióját. Legnagyobb utálatomat költi fel az a millió, melyet vakmerőn fejemhez akar dobni valaki, akit nem szeretek. Több ízben megkisérte Lionel félbeszakítani a kisasszonyt, de nem küzdhetett meg a felbőszült fia a nő ingerült szónoklatával, mely haragos folyamként mindinkább áradott, mint egy medréből kizúdult hegyi patak. Hangos beszédét egy tompa zaj kisérte : a csép kadencziás ütése, mely a pajtában verte a gabonát. Lionelnek úgy tetszett, hogy őtet cséplik, érezte vállaira esni az ütéseket és csodálkozott, hogy még nincs porrá zúzva. Saligneux kisasszony csak folytatta növekedő haraggal: — Az isten tudja, mennyire kedves előttem a saligneuxi birtok, és milyen bensőséggel bir ragaszkodásom hozzákötött emlékeimhez. Azok az elvénült csonka szobrok, melyeknek feje vagy karja hiányzik, amint a kertben látja, nagyobb becsüek előttem, mint minden ékszer és czifraság, mit valaki felajánlhat. Csak itt vagyok igazán boldog. Reggel felébreszt egy régi óra, melynek rekedt hangja egy előttem kedves múltból látszik szólni hozzám és szívem válaszol neki, valahányszor üt, áldásteljes órákat gyűjtök be a légkörből. Jól van uram, vegye el ezt a házat, melyben születtem, vegye el emlékeimet, vegye el boldogságomat, vegyen el mindent, de Lafignenx kisasszony nem lesz az öné És hallgasson ide, mielőtt elbúcsúznám öntől, egy vallomást fogok tenni ön előtt, s ez valóban őszinte lesz. Ma reggel felkeléskor egy rosz gondolatom támadt. Föltettem magamban, hogy nagyon körültekintő, nagyon ügyes leszek, hogy úgy fogok működni, miszerint magam igent mondván, önt arra kényszerítem, hogy nemet mondjon, s hogy így a törés önnek fog felrovatoi. Ily ferdén intéztem műveletemet, hogy őszinteségem gyanússá vált ön előtt. A szavak nem jöttek kellően ajkaimra, egy negyedrészét sem brtam elmondani az előre készített beszédnek, szegény agyvelőm nem sugallott semmit és csak félig bírtam önt elámitani. Urán, most itt állok igazi lábamon. Menjen, s mondja meg atyjának, hogy az alku, melyet rám akar erőszakolni engem felzúdít, hogy nem nyelem el a szégyent, s hogy a milliók, melyekkel dicsekszik, sohase lesznek képesek egy Saignenx leányt megvenni. Mondja meg neki, hogy ez a kastély az övé, de hogy ez a kéz nem eladó, s hogy ön azt sohase fogja a magáéba szorítani. Lionele volt rémülve, magán kívül, mintha villám ütötte volna. Mihelyt szóhoz tudott jutni, felkiáltott : — Kisasszony, esküszöm kegyednek, hogy teljes tudatlanságban voltam . . . Többet nem tudott szólni ; a zavarodás, a düh, a kétségbeesés elnémította. Néhány másodperczig végig szemlélte Saligneux kisasszonyt, mintha azon tudatban, hogy soha többé nem látja, magával akarná vinni szemeiben egész alakját. Azután hirtelen megfordult, s elfutot. Jupiter, Neptun, Pan, Vertumnus és Sziléné, Pomona és Pales a pásztorok istennője, mindezek a kerti istenek utánra néztek a mint futott, s azt hitték, hogy ez a futó fiatalember valami tolvaj, kit tetten kaptak. (Folytatása következik.)