Ellenőr, 1878. október (10. évfolyam, 495-550. szám)
1878-10-18 / 525. szám
Budapest, október 17. A Lajtán innen és túl előidézett kormányválságoknak egyik legsajnálatosabb és legkárosabb következménye az a stagnátió, mely azok folytán az osztrák-magyar bank szervezkedésénél is beállott, és e szervezkedést legalább is hetekre éppen akkor vetette vissza, mikor már pár nap alatt remélhető volt a teljes rendbejövetel. Nem foglalkozunk most a magyar igazgatóság szervezésének, az új magyar fiókok felállításának s az ötven milliós magyar dotatió elkülönítésének bennünket legközelebbről érdeklő ügyeivel, hanem csupán azon mind innen, mind túl egyaránt felette hátrányos tétlenséget érintjük, amelyre a bank, szemben a világ pénzpiaczainak valutánk rendezésére kedvező eseményeivel, szervezetlenségénél fogva éppen most kárhoztatva van. Azon harmincz év alatt, mióta monarchiánkban a papírjegyek kényszer-árfolyama szakadatlanul fennáll, megtörtént ugyan egy párszor ezelőtt is, hogy az ezüstagró csaknem egészen alparira szállt alá, e lehanyatlás azonban mindannyiszor csupán pillanatnyi, alig néhány napig tartó volt s csakhamar jelentékeny agró-emelkedés váltotta fel a csökkenést. Most nem napok, hanem havok óta teljesen megszűnt az agró, sőt helylyel-közzel éppen bankjegyeink jutnak agróra az ezüst felett s mindazonáltal semmi nem történik valutánknak a történhető visszahanyatlás ellen valami módon biztosítására és nem történik éppen azon társaság részéről, melynek ez leginkább módjában állana, egyszersmind magának is nem utolsó rendű érdeke volna, s bizony nem a magunk érdeme lesz, ha egy reggelen nem megint nagy mérvű agróemelkedésre ébredünk. Tudjuk, hogy nem egy bank feladata valamely állam valutaügyének rendbehozatala s a bank annak keresztülvitelét módössze is csak támogathatja; tudjuk továbbá, hogy monarchiánk pénzügyi viszonyai a teljes valutarendezésre épen jelenleg a legkevésbé alkalmatosak. Nem tagadjuk más részről, hogy azok közé tartozunk magunk is, kik, ha egyszer a valutarendezés ügye komolyan szóba jöhet, azt csupán az aranypénzlábra áttérés mellett tartják helyesnek. Czéltalan volna most itt tüzetesebben indokolni e nézetünket, czéltalan volna az Északamerika kezdeményezése folytán összeült párisi pénzértekezlet kudarcára, a latin pénzunió megszüntetése vagy megújítása iránt most folyó tárgyalások adalékaira hivatkozással stb. bizonyítgatni, hogy éppen reánk nézve, kik aranypénzlábas államokkal vagyunk legsűrűbb kereskedelmi érintkezésben, kik aranyban vagyunk kénytelenek kölcsönöket kötni s még a valutarendezéshez szükséges összegeket is csupán aranykölcsön utján szerezhetnék be: a bimetallismUO UUU OVjUOj Ul t’Ml I liluCul még inkább az. Nem is kísértjük meg tehát a bővebb indokolást s csupán azon további beismerésre szorítkozunk, hogy épen mert aranypénzlábra való áttérést kívánunk, jelenlegi viszonyainkat a valutarendezésre még kevésbé tartjuk alkalmatosaknak. Azonban a teljes valutarendezés munkába vétele nélkül is igen sok tétethetnék pénzügyünk megszilárdítására s ugyanazért kell különösen sajnálnunk, hogy midőn erre a viszonyok csaknem a legkedvezőbbek, a monarchia leghatalmasabb pénzintézete, a közös jegybank ép akkor van tétlenségre kárhoztatva. A standard ezüst unciájának ára Londonban 50 penny, tehát a paritás az ezüst 63 arany közt 1: 18,86, másrészről a váltó árfolyam állása igen kedvező, úgy hogy Londonból, 3 , 372%-ral biztos nyereséggel vehető át az ezüst monarchiánk számára és vezethető ki itt ezüst forintosokká, mihelyt az osztrák-magyar bank magatartása a forgalomba hozatalt támogatja. Ezenkívül magának a banknak, fémfedezéke közt mintegy 65 — 70 millió forint ezüst van birtokában. Bár ha a valutarendezés esetén az aranypénzlábra áttérést kívánjuk is részünkről , mindazáltal kívonatunk legkevésbé sem involválja, nem is involválhatja az ezüst teljes demonetizálását, sőt az aranypénz mellett akkor is szükségkép kell ezüstpénznek is, váltópénzképpen maradnia , mint van Angliában és Németországban, Európa két legtökéletesebb aranypénzlábú államában.émetországban az ezüst váltópénz összege fejenként 10, összesen 400 millió márkában, 200 millió forintban van törvényhozálag megállapítva, ha mi monarchiánkban 3ártra is tesszük a fejenkint eső átlagot, tehát 35 millió lakos mellett 105 millió forintra az összes ezüstpénz-szükségletet; a bank összes ezüstkészlete s a magánosok és a többi pénzintézet birtokában levő ezüst alig lesz elég még az aranypénzláb behozatala esetén is ezüstpénzbeli szükségletünk fedezésére. Részünkről azt hisszük, hogy az osztrák-magyar bank ügyeit még mindig a nemzeti bank régi igazgatósága látván el, ez igazgatóságot csupán az indította a bécsi giró- és pénztáregylet részéről elébe terjesztett s lapunk egyik közelebbi számában is érintett, az ezüst pénzcirculatió támogatását czélzó javaslat elvetésére, mert a már megválasztott, de még legfelsőbb helyt meg nem erősített új bankvezetés keze alá nem akart ily mélyreható intézkedést foganatosítani. Ugyanazért ez okból is kiválólag sürgősnek tartjuk a mihamarabbi szervezkedést s sajnáljuk annak eddig is elhalasztatását. És meg vagyunk győződve, mert erre nézve biztos garantia előttünk a megválasztottak szakértelme, hogy a szervezkedés befejezte után a bank mind ezüstre szóló gjró-számlák nyitása, mind saját ezüstkészletéből is legalább egy arányos résznek forgalomba bocsátása által teljes erejével fogja támogatni a fémpénzcirkulativ növekedését s ezáltal saját jegyei átállásának is szilárdítását. Nálunk az ezüst ma még teljesen törvényes pénz s egy forintnak értéke egy forint. Hogy e pénz még bőséges forgalombahozatal esetén sem fog kiszivárogni a monarchiából, arra nézve elégséges biztosíték tehát annak monarchiánkon kívül tetemesen alacsonyabb átállása. Buda-Pest magyarosodásáról. Alkotmányunk feléledésének idestova húsz éve lesz. Nana fölösleges utána gondolnunk: megfelelő a magyarosodás, eredmény Széchenyi és elvtársai magyar nemzeti politikája azon sarkpontjának, mely szerint Pestet Magyarország vízi és vasutai, kereskedelme és spara, politikai és társadalmi, egyesületi és irodalmi munkássága, szóval : anyagi és szeleni élet központjává, a magyar nemzet szivévé és valódi kinyomatává akarta és sikerrel törvvtív iívult . A lánczhid, lóverseny, gazdasági egyesület egyfelől, másfelől a nemzeti színház, akadémia, casino, múzeum sat. mind sikeres eszközei voltak a nagy czélnak és hatásuk nagy arányokban nyilatkozik évről-évre; csak egyet, a magyar gőzhajótársaságot pusztítpíti el korunk közönyös, önző szelleme , politikánk vezetőinek rövidlátása. Örök árnyfolt lesz ez azokon, akiktől e dolog függött, hogy hazánk legnagyobb erőforrását idegen társulat gazdagodása, egy más nemzet jólléte és hatalma eszközévé tenni engedte, hogy hazánkat hosszában átmetsző legnagyobb folyónk kereskedelmi és forgalmi hasznát magyar kézből kiadták, mások adózóivá téve bennünket saját földünkön. Ily tényekből következteti a külföld impracticus életképtelenségünket, ami jó és tartós van alkotásokban, német szellem és kitartó munkásság művének állítva. Sőt az ilyen jelenség következményei bírják arra a nyugateurópai utazókat, hogy Buda-Pestet inkább német, mint magyar fővárosnak tartsák s a főváros lakói, nyelve, üzletélete és szelleme németességéből Magyarország németesedését következtessék. És ugyan nincs indokolva, a mai tényleges helyzetből nem is következik, de megfontolást érdemel. Annyi bizonyos, hogy az 1861. és 1867-ben nagy lendületet vett magyarosodási irány azóta anynyira, mint remélhető volt, elő nem ment, intenzívebbé nem igen vált. Akkor mindenki sietett a magyar korona védelme alá a magyar nemzet táraságába. Beszéd, viselet, szellem magyar volt. Örömmel s büszkén vallották magukat az emberek magyaroknak s rokonszenveiket tettekben fejezték ki. Ma nagy lanyhaság állott be úgy a benső érzületben, mint annak külső nyilvánulásaiban. Az üzletvilág csaknem tulságig viszi a német nyelv használatát s kényszeríti maga után a közönséget is. Nincs meg az az önkéntesség és valódi Szivélyesség a magyar érintkezésekben, ami például a koronázás vagy Dák Ferencz feliratai alkalmával volt. A kereskedelmi cégek, könyvek, váltók, számlák, Everzés, árulás és ügyleti érintkezés nyelve többnyire német; hajóállomásokon, vendéglőkben, a vásárpisotokon, nyilánosabb helyeken, néha a legműveltebb körökig felgyakoribb a német, mint a magyar nyelv. Valóban eljött volna ideje, hogy legalább a cégek, könyvek, váltók és számlák külalakjaiban az állam nyelvét ne ignorálják azok, a kik hazánkban, a mi földünk terméséből, s munkásságunk gyümölcséből alapitolnak családokat s élnek boldog családi életet. Távol van tőlünk a magyar államnyelvnek erőszakolása, de azt méltányosnak kell hogy elösznerje minden józanul gondolkozó, hogy mi ennek ápolásával és jogai érvényesítésével tartozunk, hogy nekünk nemzeti nyelvünk számára nem Berlinben vagy Parisban kel és lehet tért és uralmat biztosítanunk, hanem itt saját örökünkben, a mi országankban. Ha ott magyar ember kereskedést nyit, ezéget mégis öltheti a maga nyelvén, de azon álam nyelve, a melyben van, fölül áll, mint egyedül irányadó. Külországokban az állam és államalkotói embet jogának érvényesülni kell a nyilvános élet minden tényében és nyilvánulásában. A cosnaopolitismust ott csak egy bizonyos határig engedik meg. Az utazó sem boldogul egy országban is sem saját pénzével, sem nyelvével, amint más nyelvű és pénzsagyű ádam határán belépett. Buda- Pest iparos és kereskedő világának az, meg kell gondolni. Mi törvényt erre nem hoztunk, mert az nem letvolna szabadelvű tény , de viszont német és izraelta honfitársainknak is lovagiasságunkat hasonlóval kell viszonozni, mert a nem-viszonzás szintén nem szabadelvű, legalább nem mutat igazságérzetre s nem bizonyít finom erkölcsi érzést. Ezek oly igazságok, amikhez kétség nem fér. Ha ők simulást és figyelmet mutatnak a magyar államérdekek követelményei iránt, önérdekükben cselekesznek, rokonszenvet költnek maguk iránt s a köönséget megnyerik. Ha idegenséget árulnak el, visszatolást ébresztenek s maguknak és a közérdeknek tesznek kárt. A világ nem volt mindig oly szabad Magyarországon minden oda begyülekező népnek, mint ma. Ezt 1848. adta meg, de nem minden föltétel és szolgáltok nélkül. A haza alkotmánya akkor meg volt támadva s védelmezni kellett vagyonnal, élettel. Ezért adta polgárainak a jogokat: birtokszerezhetést, hivatalképességet, választási s képviseleti jogot. 1867. után kit ijesztetett ez az izraeliákra is fentartásokélkül. 1848. előtt nehéz volt oly városnak, mint Budapest, csak polgárává is lenni. A polgári jog a benszülöttek kiváltságos és kizáró joga vol, miért az idegennek polgári dijt kellett fizetni, kevese móddal s vagyonnal bírni, a város és ország hűségére megesküdni. . . Vájjon ma is a jognak ne felelne meg kötelesség ? Ne volna- e azon számosoknak, kik Budapesten évről-évre megtelepednek, azon magyar állam iránt semmi tartozása, mely polgári kötelékébe fői s védelme alá veszi? A haza iránt, mely kenyeret ad számára? a város közönségével szemben, melynek jogaiban részesül? S az ország alkotmánya iránt, mely vele jótéteményeit megosztja? Ezt mondoli is képtelenség. Ez a társadalmi lét eszméjével ellenkezik. A jog kötelességgel jár, ami, ha a törvényben nincs kimondva, megvan a dolog természetében és a lelkiismeretben. Azt mondják a rideg számítás emberei fizetik az adót, hordzák a közterheket. Ez nem elég. Ezért védelmet találnak s községi jllamakat élveznek. Ennél magasb szempont alá jó jogi személyletek, egy polgári társaságba az erkölcsi kötelékek ezer szálával van kapcsoltatásuk. Jól megfontolva nagy jótétemény ez. Régen a királyi városokba letelepedettek nem űzhettek ipart, kereskedők nem lehettek, nem szerezhettek házat s külső birtokot. Izraelitáknak a bányavárosokban lakni sem volt szabad, máshol számok meg volt határozva. Hazafivá lenni csak hazafias érzés és tettek által volt lehetséges, polgárrá polgári érdemek által Ma egyenlő jogban részeltetvén mindenki, mindenkitől egyenlő szeretetet vár a hon. Kétszeresen jogosult pedig e várakozás a főváros lakosai irányában, akik az ország összes földmivelési, kéz- és gyárpárának s kereskedelmének közponi forgatói és haszonélvezői. Nem sok túlzás van azok véleményében, akik azt mondják, hogy Magyarország Budapestnek dolgozik s 14 millió ember fárad — természetesen a maga módja szerint, egyik serényen, a másik lustán, — hogy a főváros élvezhessen. Ebben van némi lulzás, Budapesten valóban nagy azok száma, kik fáradságosan keresik meg életük kényelmeit; de a mint mondani szokás , a mint a fővárosban történik, m elegen vannak, akik láblógatva élnek, épen azért, mert ott élnek, nagy tőkéjök van s helyzetök önkényt nyújtja nekik jóllétök bő eszközét. Én azt hiszem, hogy fővárosunk nem magyarajkú polgársága bir e kötelesség tudatával, bár, kivált a férfikor délen túl levők, tettleg nem is teljesítik mindenütt s polgári életek minden viszonyiban. Nagy dolog van, amit mindenütt, minden nemmagyar házban és szülőknél tapasztalhatni: a gyermekek magyarul tanitgatásában való őszinte törekvést s a növedékeknek a tanulásra teljes készségét és örömét. Voltam különböző iskolákban és képezdékben, figyelmeztem a családoknál s a nyilvános helyeken megjelenésükkor társalodásuk nyelvére és mindenütt egyenlő rokonszenvet s igyekezetet találtam az állam nyelve elsajátitásában és beszélésében. Ezerekre nagy a magyarul jól beszélő, író és olvasó kisgyermekek száma Budapesten. A város roppant áldozatokat tesz évről-évre, s példával megy az egész ország előtt a kisdedek iskoláztatásában. E buzgóságot és hazafias erélyt eléggé méltányolni nem lehet. A magyar fővárosnak virágzó iskolái vannak mindkét rém s minden tudományág számára, lelkes és egymással hazafiságban vetélkedő tanárai és tanárnői. Az ifjúságot már is a hazaszeretet tüze hevíti. Petőfi és Arany, Vörösmarty és Berzsenyi szelleme él és munkálkodik szivekben. Vezesse cultusminiszteriumunk s a derék fővárosi tanács a nevelés- és oktatás ügyet úgy, mint eddig, ne fájnája az áldozatot, ne vonja meg szerető gondoskodását saját gyermekeitől a főváros szülötteitől, Magyarország így nyugton lehet, nem féltheti Budapestet az elnémetesedéstől. A m a. TÁRCZA. Az új kiállítás. Műcsarnokunkban a képkiállítást megnyitották, végre megérkezett Zichy várva-várt képe is. Nézzük e matador művét, „a démon fegyveresét. Jobbról az „egyház“ a pápa által képviselve, magasra emelt baljával tiltakozó az egyház üldözői ellen. Lábainál egy munkás készül szőnyeget teríteni ott heverő koponyákra. Körülöttük holttestek, melyek az „államalakulásoknak“ (a német császárság, franczia köztársaság, keleti keresztjének felszabadulásának) estek áldozatul. A háttérben ezen változásoknak eredményét látjuk azon fejedelmi csoportban, melyben Vilmos császár alakja, III. Napóleon holtteste és Bismarck herczeg jellemző, háromhajszálú koponyája felismerhető. Mindezek mint dromrajzok tűnnek fel a derengő világbékét jelképző glóriából, melyben a megváltó homályosan láthatóvá lesz. Középen a „család“ — a nő hanyatt fekszik s gyermekét férje felé nyujtja, mintegy esedezve, hogy a tiltott kések csábalakját ne kövesse, melyet egy lengő nőalak képvisel. Balról véres tusa ! orosz katonaság nyomul előre az orthodox kettős kereszt jele alatt harczolva. Az előtérben egy guggoló ősz, izmos kezekkel döfi fegyverét hanyatt fekvő ellenének mellébe. Egy nő — az utóbbinak talán neje — eliszonyodva nézi a küzdelmet , görcsösen vonja kebléhez gyermekét. Felettük a rombolás geniusának rettentő alakja — a véres rombolást megáldva vonul el. Ezek a kép részletei. Nagy, irtózatos drámát, a világ drámáját látjuk magunk előtt: amily nagyszerű a conceptio, oly megkapó a kivitel. Jobboldali az idealismus, balról a háború véres, durva realismusa! Szerintünk a kép e két része a legszebb és legkifogástalanabb. A harcrosok minden egyes csoportja — az előtérben ülő nő drámai alakja — magukban véve mindannyian külön képet alkotnak. E nő arcza csupa rémület! Leggyöngébb tán a közép csoport. Az anya s a gyermek teste nem eléggé modellkrozot; a nő arczát nem látjuk s feje — mint mellettem valaki találóan jegyzé meg — csak paróka. A csábitó nő alakja pedig — nem igen csábitó ! Grisette-féle arcza nem bír elég kifejezéssel, a kimeredt szempár s az erős szemöldök nem mond eleget. A romlás geniusának sötét arczára is talán ráillik az előbb mondott. A két lengő alak lábszáraival sem vagyunk megelégedve, a genius egyik lába derékszögbe hajlott, ami nem szép, szintúgy a lengő hölgy végtagjainak helyzetét a lengés kifejezésére, nem tartjuk alkalmasnak. Különben e képet látni kell, megkapó hatása elől senki sem zárkózhatik el, mert Zichy ellen kifogást lehet tenni, de senki sem tagadhatja, hogy mindig hat! Megvallom, szinte rösteltem aprólékos kifogásokkal illetni e valóban nagy művet. Szomszédos vele Molnár nagy terjedelmű képe, mely „Pompeji pusztulását“ ábrázolja. Tárgyakban az analógia meg volna — mindkettő rombolást fest, de a kivitel ! Geniális szobatársa által hatásából sokat veszít e régi modorban, bár simán festett kép. Főrészét három egyes csoport képezi, melyet a rémület közös mozzanata tart össze. Középen kimagaslik — lovas szekéren állva — egy jól rajzolt férfialak, ki a veszedelemhez képes, melyben forog, úgy tetszik kissé színpadias állást választott. Mellére egy nő — talán leánya — borút, arczát a vésztokádó Vesuv felé fordítva ; egy női arcz pedig, az előbbi személy oldalán, ijedten tekint a lovak által előidézett akadályra. Az egyik ló ugyan f elbukott s a szolga erős keze és ostora fenyegeti a szegényt! Baloldalt a nézőtől, egy másik család , az apa megmentett tárgyait egy kosárban hordja fején. Ne vegye Molnár úr zokon, úgy tetszik, mintha ezt az embert az ijedtség kissé elbutította ra. Neje, jobb karján csecsemőjét hordja, bajával fiát rántja el a lovak elől. E két családból a ló csoporttal egybeolvasztva van a harmadik, mely három férfiból áll. Három fösvény az egyik a ló lábai alatt fetreng, félkarjával védi magát a ló lábait a másikkal meg társa ellen, ki megvadult arczczal tusakodik vele egy ékszerszekrény felett. A harmadik, legidősebb, legokosabban viseli magát; kincseit kebléhez szorítva, nesztelenül látszik tova osonni. Ami ezen alakokon kívül még a képen láható, (vagy a sötétség és füst miatt nem látható) arról ne szóljunk, mert azokat a festő maga is mellékesnek tartható, midőn ily elmosódottan festő. A kép szigete eléggé harmonikás, de egyhangú és — mint technikája is — erőtlen, különösen Zichy bravourképe mellett. Említésre méltó a vén fösvény kifejező arcza ; az övén kívül a szolga arczában tükröződő legjobban a veszély, míg a többieken az inda az e kifejezését nem észlelhetjük oly élénken. Pompeji elpuszulása nem mindennapi mulatság, de úgy látszik, az akkori állatok nagy phlegmával bírtak — legalább baloldalt a kiskutya oly lelki nyugalommal baktat és tekint gazdájára, mintha megszokott sétáját tenné. A meztelen testek rém eléggé modellirozottak s úgy tetszik, hogy némileg aszkórban szenvednek. Különben e kép —melylyel tán soká is foglalkoztunk — még mindig többet érint Molnárnak tájképei. Mivel tájképekről szólunk, folytassuk e gecret. Kezdjük a legjobbakon. Kitünő technika, hangulat és compositió által kiválik (mindegy akármelyiket említem előbb) Russ Róbert és Weber T. tengerparti tájképe. Russ „Helgolandja“ előtt állunk. Egyfelől a tenger tajtékzó hulláma, jobboldali házak, hullámtörő czölöpök, gerendák és a sürgő orgó tevékeny nép, kellemes ellentétet képeznek a háttérben messzire elnyúló tengersíkhoz. Az egész felett kitűnően festett felhős égboltozat! Szintén tengerparti életet mutat Weber műve. Egy catastrophának vagyunk tanúi. A hullámzó tengeren, részben forgó hajónak megmentésére kiteszik a „mentő csolnakot.“ Ha tovább nézzük, szinte látjuk mozogat! megerőltetéssel dolgoznak e derék férfiak, míg jobboldali, kétségbeesett nőcsoportnak egy férfi a történteket elbeszéli, az egész nagyszerű plastikával van festve. A háttérben, átlátszó határtalan távlat. Hellrath Emil képén holdvilágos éj van. Jobbról fák között egy kápolna ablakai fénylenek, abból jött a barát a szentséggel s belépni készül a csolnakba, melyben társa ül — elvezetendő őt, túl a vizen a beteghez. Éj, hold, viz, barát, kápolna — talán egy elhagyott ligetben — kérem, eléggé regényes? A kivitellel különben meg vagyunk elégedve s a hangulat és távlat oly szép, mint utanannak a festőnek bajorországi tájképe. Jobban ínyünkre van egy pár szép alföldi tájkép. Az a földnek nem kel se barát, se kápolni, hogy regényes legyen, cak egy kis holdvilág, egy szál paraszs — egy szamár. Ez bebizonyul Than Mór művén. A kép kellő közepén egy paraszt halad oly gyorsan, mint szamarától kitek. Ennek az a furcsa tulajdona, hogy ha úgy hirteledbe oda vág az ember, azt hiszi, hogy cask három lába van, de csakhamar felfedezzük a porfellegben a negyediket. Szintén jelesek Lotz Károlynak kivát „Hajóvontatója“ és Ligeti Antal tájképei, utóbbinak „Sztecsnó vár romjaitól“ kevésbé vagyunk elragadtatva, ez különben Ízlés dolga! Egy füst alatt megemlítem Tölgyesi Artur képeit. It is az egyéni Ízlés határoz, szorgalommal dolgozol, de végre is azt tartjuk, nem mnden alföldi táj eléggé érdeke, hogy azt olajban megörökítsék. Lenn zöld mező, egy-két parasztkölyökkel, fenn határ alan kékség — ez még nem elég az örökkévalóságra. Vigaszul szolgál, hogy e művésztől már jobb képeket is láttunk. Füstdy Árpád szintén neti elégített ki. Csak az „Édesvíz s állós“ mutat finomabb érzést, többi képei kissé nyersek. Ne feledjük derék Telepünket, kis iutca képviselve van úgy mint Markó, Brunner, Horst-Hacker és mások, kiket a helyszűke miatt medőznünk b1r1. „Csendéletben“ leginkább fisza, szorgalmas, aprólékos kivitelt keresünk ; ha ezt nem talájuk, nincs oly kávéskanna, meg érdekünket felkölthetve! Kiállítottak Lauer József, Russ Ferencz, Friedländer Camilla és Mannsfeld J. Az utolsó teremben Kuntz Gusztáv műveivel találkozunk. Egyik: „műteremben.“ A modelálló leány igazán model! a test meztelen részei mily melegek és életbivek, ez igazán hús! A festő ülő alakja, termének minden egyes művészi rendetlenséggel szétszórt tárgyai, az aranyrámák, bútorok, a függöny redőzete — a kitűnő világítás, ízlésre és mesteri kézre mutatnak. Szintoly kedves képe a „zárda czellájában“ ülő szép apácza. „Medici János bibornok“ biborselyem palástban, azon mozzanatban ábrázolva, midőn maga szolgál a müvészetnek. Ezen életteljes alak Butorott Magdolnának műve. Fax József „zenélő leánya“ szép munka, de ngy tetszik Makart technikáját követi, csakhogy még brliáns színezete nélkül. Russ Ferencz „kimenet a templomból“ gondos kivitellel és élénk szineettel bir — csak ne ragadna az egyik ló feje egy parókás úr hátára — csodálom, hogy eltűri! Tanulmányaijek közt kitűnnek Székely, Ebert, Giovanni és Dux művei. Az életképeknél a humor ép oly fontos, mint a kivitel — eze némelyek nem gondoltak Aggházy Gyula képe falusi konyhát ábrázol; tüzet nem látunk — az a leányka keblében van; dagasztott a kicsike — de meglát a huszárját (ki zárjel közt mondva bizony némileg élet telen huszárlegény!) kovászos kézzel szaladt az ajtóba egy kis csókolózásra. Egy másik konyhába (Friedländer Frigy esztől) ég a tűz — de már tt a tűzhelyen, met a vén anyóban nincs egy szikra sem. Sári néni (bizonyoan igy hijják) elaudt a krumpli isztogaás alatt. A kiállásban több lovastisztet vettem észe — Bl*as és Pálik kép ■ hez zarándokoltak. Szó ami szó, lovaik ily h ven és mesterileg vannak festve — ho*y eg*7 szenvedélyes lovas nyelvesét tentve szílizgatná. Hírneves „fő d nk“ kincsemnek arczképe is ott ló a fáim; nyereményei pedig azon teremben vannak, melyben a sorshúzásra szánt képeket őrzik. Több teremben igen szép szobrászati műveket is élvezettünk ; Nattertól, Dunaiszkytól és Huszártól Egészben véve meg lehetünk elégedve a kiállítással ; komoly törekvés és szorgalomnak gyümölcseit látjuk magunk előtt. Kiváló mű kevés van, de rész sincs s utó végre a remekek másutt is gyéren taláhatók. Zichy nagy műve pedig nemcsak érdekes sorsánál, hanem becsénél fogva is vonzóvá fogja tenni a kiállitást s azokat is miphóditja, tik különben az allegorikus képekért s a fistett vezérczikkekért — aminek e művet Pániban nevezték — nem igen le kerülnek. B. Gy. Hangok Szörénymegyéből. Mig a nagy világ a magasabb politikával foglalkozik, mi saját belügyünk által vagyunk egészen elfoglalva, annyi lévén itt a teendő, hogy a legfeszitetebb munkaerő is, alig képes leküzdeni a feladat nehézségeit. Tudva van, moly bajos csak egy újonnan rendezett házat is beruházni, berendezni; hát még egy megyét, és pedig oly megyét, melyben még a beruházáshoz, a berendezéshez szükséges elemek is hiányzanak. A századon túl katonai kormány alatt élt határőrök, az alkotmány sánczaiba visszavezettetvén, hagyományos kegyelettel függnek míg mai napig is azon intézményen, melyben születek, éltek s megőszültek, — az alkotmányos szabadság, — a szigorú katonai fegyelem után, — közvetlen tulajdonukká válva, annak valódi értelmét felfogni, azt egész értékében becsülni, annak jótéteményeit élvezni, még kiskorúaknak mutatkoztak, mihez járult még azon szomorú körűlény, hogy a bukott rendszernek, sok, tudusától megfosztott tagja, gyűlölettel viseltetvén az új rendszer iránt, nem ritkán izgatóag lép fel a küönben természeténél fogva jó, de könnyen hajítható lépnél. Ily nehézségekkel küzdve, kell a megye berendezését eszköölni. A korona a megye élére oly egyént állt ott, kinek hosszú éveken a nyilvános pályán töltött sikeres működést, önzetlen, tiszta hazafisága, s a nép vezetésénél hosszú tapasztataok alapján szerzett igen helyes tapintsta, biztosítékot nyújt az iránt, hogy e megyét vezetni képes leend. Már három éve lesz, hogy Ujfalussy Miklós önfe áldozó odíőadással teljesíti nehéz mssiójának nagy feladatát, s ha eddg nem ért is oda, hogy e megye az ősmegyék színvonalán állna is, annyit tett, hogy a megye lakói, az alkotmányos jogok gyakorlatát nem tekintik többé szabadalomnak, hanem jól felfogott szabadságnak; a közügyekben napról napra nagyobb részvét észlehető, a megyei gyűlések érdeke naponta emelkedik, s a nép életében az új korszak csírája megvan. Kevés eredménynek látszik, de ki a leküzdött nehézségeket ismeri, az nlpányolni is fogja ez eredményt. De — mint fentebb mondom, — a nép még teljesen át nem értette az alkotmány elveit, — a múlttal teljesen traküni még nem birt, és a jelen színvonalba emelkedni eddig képes nem volt, s ez okozza, hogy némely, főleg pedig a nép anyagi érdekeit érintő intézkedések sok ellenszenvre találnak. Ismeretes az olvasók előtt a folyó év kezdetén a megye által kiadott ama rendelet, mely szerint, az egészben hiányzó közmunkaalap teremtésére, — a regyei közmunka */4 részének megváltása mondatott ki, — s ezen megyei határozat a kormány által megerősitést nyervén, annak végrehajtása határozhatott. A bozovicsi kerültben Dalbosecz községe, e határozat végrehajtás ellen felzendült, a járási szolgabirót megverték, s a fizetés teljesítését megtagadták. A rögtön kirendelt katonaság a csendet helyreállítván, a tettesek elfogattak, s 130 vádlott közül a majdnem 3/4 évig tartó vizsgálat befejezése után, a karátsebesi törvényszék e hó 8-án — a zendülés bűntényé, megállapva, — 80 vád ort szentét. Szomorú jelenség, de való, szomorú példa, de eredményes, s hiszszük, ez volt az első, 8 leend az utolsó eset, mely a kormányzat forgó kerekének küllőibe meggondolatlanul belekapott. Megyénk története megírásához jellemző leendő tény, s bár mennyire el akarva van is a főtényezők,az értelmi szerzők kiléte, s bár a legszigorúbb vizsgálat sem tudta kideríteni azt, — a dolgokat közelről szemlélők előtt tudva vannak, kik azok, kik a nép gyöngeségét felkorbácsolni képesek valátak. Feleljitik az eredményét, ha tudnak, Isten, s a félrevezetett nép előtt! A nép jó, csak a példaadás ne legyen rész, mert a példa vonz, mondja a latin közmondás, ha a nép felvilágosodott, értelmes, sőt a törvény kezelésére hivatott közegektől lát rész példát, akkor ki csodálkozhatik rajta, hogy az adott példát a cég, első alkalommal követni fogja. Nem szeretünk botrányokat registrálni, de hogy fentebbi állításunkat igazoljuk, egyet el kell mondanunk, lássa az olvasóközönség, mit tesz olykor-olykor a szenvedély. Közelebb egyik karácsebesi polgár javára egy kereskedő ellen végrehajtás rendeltetvén a törvényszék által, a felperes ügyvédje kíséretében alperes lakásán megjent, mire alperes értesülve a végrehajtásról, sógora és képviselője, Citruca Gyula ügyvéd utat küldött, nevezett megérkezvén, felperest megtámadta, bójával megüté, melen ráragadva ruháját eltépte, mire felperes a támadó ügyvédet arczul ütötte, ki az arczcsapást viszolt-. a felperesre. S ezután a végrehajtsa fogauszositatoit. Kell e magyaráznunk, mily hatással van e tény a népre? Látva, hogy ügyvéd, ki állásánál fogva a törvény őre, a törvényes ténykedés megakadálozását tettlegesség által iparkodik elérni ; hason esetben ne fog-e a műveletlen tömeg, nem bot, hanem fejszével támadni, s várjon ha ezt teszi, az ő bűne lesz-e, vagy azé, ki neki példát adót ? Feleljen e kérdésre Catrusca úr maga! Ne adjunk rosz példát a népnek uraim! mert a rosz példa könnyen megbosszulhatja magát, s talán épen a példaadó, saját példájával fogja a fájdalmas tapasztalatot szerezni, mit példája keltett fel. Vezessük a népet, de ne vezessük félre, tanítsuk a népet, de ne tanítsuk tévés°D, s ha a nép vestésében elvünk a jó, szép és nemes leend, áldani fog a nép, s az elért eredmény áldásdús leend, meg ellenben, elvesztjük a népet, s elvesz a néppel együtt önlétünk is. Figyelő. Fővárosi ügyek. • A Budapest főváros mai rövid közgyűlése mghallgatta a tegnap megválasztott két II. o. jegyző hivatalos esküjét, iluasitotta Hilibi Gál J. és társai felfogamodványát, hogy a város a Gellérthegy utczában (a hegy tetején) közkutat ásasson és III osztályú árvazéki jegyzővé ifj. Morlin Imrét megválasztotta. — A nyolczadik kerületi városi főreáltanoda egyik rendes tanára Kaszap Antal állásáról Lmondt; a tanács a lemondást elfogadta. Az új épületi istállók építésébe a bizottság által megállapított terv szerint a tanács beleegyezését adta oly kikötéssel, hogy ezen építkezés által létrejövendő értéknagyobbodás az új épület majdani kisajátítása alkalmával a kártalanítási árba bezámutatni rém fog. Az Erzsébet-szegényház kenyérszükságlete iránt ma ajánlati tárgyalás tartató 1. 5 ajánlat érkezett be, de ezek közt legelőnyösebb volt Lindenbaum Lőwré az eddigi szállítóé, miért is a szállítást a jövő évre megint ő nyerte el. A vizafogói védgált építésének 18.000 írt pótköltsége lesz, mert 1 méternyivel magasabbra feel még az idén kavicsolni, hogy czéljának megfelelő lgyen. Bár a költséget illetőleg a miniszteri jóváhagyás még nem érkezett be, a tanács mai üléséből mégis utasította a mérnöki hivatalt, hogy a munkaprograramot és műszaki tervet nyújtsa ideőbb be, nehogy a későbbi kedvezőtlen időjárás a gátemelésre hátrányosan hasson, sőt azt az idénre tán meghiúsítsa. A jótékony intézetek segélyezésére 1879-re kiutalványozott összegből még 1—2000 frt rendelkezésre állvár, a tanács ebből 100 forintot a rabsegélyző egyletnek, 150 frtot pedig a zenekedvelők egyesületének indítványoz a közgyűlés által megszavaztatni. — A feldunajori gőzmalmok mig vízvezetékük elkészül, vagy egy hónapra ingyen kapnak a tanács mai hatírozata szerint a városi vízvezetékből vizet; csupán a víznyerésre szükséges tüzelőanyag (kőszén) ára fejében bhelnek 1000 köbméter víz után 25 kr díjat. A 2-ik kerületi trombitás utcza helyreállítását a tanács ma elrendelte; ez itt annyiban fon