Ellenőr, 1878. december (10. évfolyam, 606-659. szám)

1878-12-01 / 606. szám

Előfizetési árak: Egész évre . ttó frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre ... 10 . — „ Egy hónapra . 1­9­80 . Egyes szám ára 4 krajczár. (Szerkesztési iroda: gyud­­apes­ten, ndtcLor­iztcza, 6. szám. Semmit tan közlünk, ha nem tudjuk, HM jSti. — Kéziratok vicnaküldócek­ nem ut­alHmmnre. — Poéta által teák bérmentet leveleket fogadunk el. Reggeli Toladds. (Hirdetések felvétele a Juta.riuKiv'd­taZbcLTL, Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). További Havas, Laflte és Cse­ czégnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8) Hirdetésekért járó dij csakis az „Ellenőr“ kiadó-hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő.­­Kiadó-hivatal: Budapesten, nctdor-utoza 6. sedm. Ide mtéeendSk cm eUfieetéeek it a lap ezitküldieére vonatható minden felexólalde. 606. szám. Budapest, vasárnap, deczember 1. 1878. X. évfolyam. Figyelmeztetjük azon tisztelt előfi­zetőinket, kiknek előüzetése november hó végével lejár, hogy azt mielőbb meg­újítani szíveskedjenek, nehogy a lap vételében késedelmet tapasztaljanak. A lap ára marad mint eddig: egész évre....................................20 frt — félévre.........................................10 frt — negyedévre......................................5 frt — egy hóra......................................1­0-­ 80 kr. Az „Ellenőrbre a hó bármely nap­jától kezdve előfizethetni, ugyanis 300 hegyi lakó sánczot hányt és három óra hosszat puskatüzelést folytatott. Valami nagy fontosságot, nem lehet ugyan tu­lajdonítani e két jelentésnek, de annyi mégis kitűnik belőlük, hogy e hegyi lakók barátsága sem egészen megbízható. A korari kérdés fenyegető jelleget kezd ölteni. Mint a Standardnak Taurisból jelentik, Persia eré­lyesen követeli a portától a berlini szerződés vég­rehajtását, és a koturi kerület átadását. Egyelőre száz gyalog katonát, némi lovasságot és hat ágyút küld a persa kormány Salmasból és Khorból a határra, a­kik követelni fogják a kérdéses terület kiürítését a török hatóságoktól. Távi­rtok, Lahore, nov. 30. A „Civil and Mili­tary Gazette“ jelenti: Pearsons őrnagy csa­­patját a Khylsz szoros átellenében fekvő síkon megtámadták az afridik. Az angolok közül ketten elestek, egy pedig megsebesült. Az őrnagy alól kilőtték lovát. A szoros tegnap óta el van zárva , ezért a train visz­­szatért. A 9. ezred egyik századát és a­ 45. sikh ezredet oda rendelték. Lövéseket hal­lottak, de az eredmény ismeretlen. Tegnap óta erős puskaropogás hallatszik Ali-Musjid felől. Csak az argid törzs ellensége az an­goloknak. Siondon, nov. 30. Münster gróf Hatfieldba ment Salisburyhoz. Beast gróf tegnap nyújtotta át visszahívó levelét a királynénak. Pétervár, nov. 30. A czár tegnap Livádiá­­ból Moszkvába utazott, a­hol két napot tölt. Az orosz hírlapok tendentiosus koholmánynak mondják a Kaufmann tábornok beszédjéről szóló minden ver­siót, a­melyet állítólag Sir Ali diszkardjának át­­nyujtása alkalmával tartott. Pétervár, nov. 30. Csak conjecturákon alapszanak azok a hírek, hogy Suvaloff gróf a londoni cabinetnek adandó barátságos nyilatkozatokon kívü­l, még azzal is m megbizatott, hogy felvilágosítást kívánjon az afganisztáni expeditió természetéről és terjedelméről. Az itteni értesült körök végké­pen semmit sem tudnak egyáltalában követelések­ről, a­melyeket Suvaloff grófnak a londoni kabinet­­hez kellene intéznie. Savaloff gr. újra át­veszi a londoni nagykövetség vezetését, ad hoc missióról tehát nincs szó. Itt egyelőre feszülten várják a decz. 5-ki trónbeszédet, mely fölvilágosításokat fog nyújtani Angliának és Európának az angol kormány külügyi politikájáról. Róma, nov. 30. A király Zanardelli minisz­terrel folytatott legutóbbi értekezlete alkalmával kívánságát fejezte ki, hogy értesítsék a képviselőház hangulatáról. A ház egyes fractióinak magatartásá­ról szóló hírek, az Agenzia Stefani szerint csak gyanitgatások, de az bizonyos hogy a baloldal néhány frac­iója törekszik egymáshoz köze­ledni a minisztérium megtámadása végett A centrum és a jobboldal magatartása még isme­retlen. A florenczi egyletek tanácskoznak a fölött, hogy küldöttséget menesz­szenek Rómába, a­mely üdvözölje a királyt és fejezze ki utálatukat az at­­tentatum fölött. Florenczben elfogtak néhány asz­­szonyt, a­kik az internationale tagjai. Madrid, nov. 30. A minisztertanács elhatá­rozta tegnap a külföldi internationalisták kiutasítá­sát, mert Spanyolországban való tartózkodásuk ve­szedelmes a közbiztosságra. Budapest, november 30. Az országgyűlési szabadelvű párt vasárnap deczember 1-én d. n. 6 órakor értekezletet tart. Andrássy beszéde nagy hatással volt az osztr. delegátió budget bizottságában is, mint arról osztr. delegátusok köréből értesülünk. Úgy halljuk, hogy a rendelkezési alap megszavazását maga dr. Herbst fogja indítványozni. Dobrudja megszállását ünnepélyességek előz­ték meg Brailában, a­melyekben a fejedelem is részt vett. A fejedelem délután egy órakor hajóra szállt és jelen volt a csapatok átkelésénél. Károly fejedelemnek a dobrudsaiakhoz intézett proclamátió­­ját bő távirati kivonatban ismertettük már, most k­i itt adjuk a fejedelemnek ez alkalomból kiadott napiparancsát: „Katonák ! Európa nagyhatalmai a berlini szer­ződéssel egyesítették Romániával Dobrudsát régi fe­­jedelmeink birtokát. Ma azon földre teszitek lábai­tokat, a melyet visszanyer Románia. Nem mint hó­dítók mentek be az országba, hanem mint a lako­sok barátjai és testvérei, a kik ezentúl polgártár­saitok lesznek. Katonák! Az új Romániában nagyrészt román népséget fogtok találni, de olyan lakosokat is, a­kik más fajhoz, más valláshoz tartoznak. Mind­ezeknek, midőn tagjaivá lesznek a román államnak, joguk van oltalmatokra és vonzalmatokra. Muzul­mánokat is fogtok köztük találni, a­kiknek vallá­suk, erkölcseik és szokásaik különböznek a mieink­től. Különösen ajánlom, hogy őket is tartsátok tiszteletben. Új polgártársaitok közt is maradjatok, a­mik eddig békében és a becsület mezején volta­tok, a­kiket — büszkeséggel constatálom — egész Európa a vitézség és fegyelem példányképeinek ismert el, Románia jogainak védői, az európai tör­vényesség és civilisatio úttörői. Szerencsés utat, katonák , az isten oltalmaz­zon benneteket, és legjobb kivánataim kísérjenek. Éljen Románia! Braila, 1878. november 14/26. Károly: Dakkából jelentik a Daily Telegraphnak : Azon emberek, a kik az elmaradozó angol katoná­kat megtámadták, kemény büntetést szenvedtek. Most a lundi-kbanai út bizonytalansága képezi a közigazgatási hatóság gondoskodásának főtárgyát. Ezt a népet, mely csak névleges­ alattvalója volt az emirnek, elcsábította a siker, melyet az emir futó seregének fosztogatásában elért és most kijátsz­­sza főnökei ellenőrzését. Ezen felelős helyi hatósá­gok azonban szakadatlanul ismétlik jó akaratukat az angolok iránt. Jumroodból pedig azt jelentik, hogy Ali Musz­­sid körül 27-én némi zavargás tört ki. Azon éjszaka Budapest, november 30. Keveset mondunk azzal, ha állítjuk, hogy Andrássy Gyula gróf nagyhatású be­szédet mondott az osztrák delegátió pénz­ügyi bizottságában. Államférfiu enunciatió, a politikai helyzetnek azon magas látkörből való megvilágítása volt beszéde, mely lát­­kör csak azok előtt nyílik meg, akik, ha­talmas kézzel, maguk kormányozzák az ese­mények kerekét, s kik maguk csinálják a történelmet. Az ellenzék arról panaszkodik, hogy a külügyminiszter homályba burkolja poli­tikáját. Akik nem látták, többnyire önma­guk voltak okai vakságuknak. Ékesszólóan beszéltek a tények, a­kinek józan eszét el nem homályosította a pártszenvedély, biz­tos következtetést vonhatott a kormány eddigi nyilatkozataiból is, melyek a politi­kai helyzetre való tekintettel, bár tartóz­kodók voltak, de semmi kétséget sem hagy­tak fenn külügyi politikánk intenziói iránt. De a­kinek ezentúl is világosság kellett vagy legalább világosság után kiáltozott, mert jobb meggyőződésére borult a gonoszság és rosszakarat köde : megkapta a világosságot. Magkapta a legilletékesebb helyről, a kül­ügyminiszteri székről. S kapott annyi vilá­gosságot, hogy akár belevakulhatna, ha nem védené szemét a rosszakarat, vagy a Pessimismus fekete szemüvege. Andrássy gróf nyilatkozata messze túl­haladta a puszta megbeszélés keretét. Sőt kinőtt azon bizottsági tárgyalás keretéből is, melyben elmondatott. Nagy politikai enunciátió volt, melynek méltó kerete csak a nyilvános, teljes ülés leendett. Azon nagy beszédek közé tartozott ez, melyek fölérnek egy nagy tettet, s melyek eldöntik a parlia­­menti csaták sorsát. Andrássy Gyula gróf sokkal nagyobb szabású államférfiu, hogy­­sem aprólékos eszközöket használna fel po­litikájának védelmére. Nem küzd részleges sikerért: neki csak teljes, végleges diadal kell. De az ily diadal kivívásához ért. Az ily diadalért való küzdelemre van teremtve egész lénye, gondolkozás­módja. Ugyanez magyarázza meg egyszersmind azt, hogy ellenségeit apró sikerek kivívásában nem akadályozza. Bizonyos könnyűvérűséggel, mely a nagy önbizalom és erő sajátsága, engedi egy ideig, felülkerekedni a nyegle­séget és tehetetlen ágaskodást, hogy az­tán kezének egy mozdulatával annál mé­lyebben lesújthassa azt a porba. Ide járult még, mint beszédében is említette, a közös külügyminiszter azon helyzete, hogy úgy­szólván legutoljára szólhat, midőn már — bár téves — vélemények képződnek és meg­győződések érlelődnek meg. . így jöhetett létre a hazugság és rága­lom egész szövevénye, mely gáncsot vetett, mely lest hányt. így harapózhatott el Laj­tán túl a magyar külügyminiszter elleni iz­gatás, melynek ürügye alatt az osztrák centralisták, absolutisták és csehek táma­dást intéztek a dualismus, támadást az al­kotmányosság, a monarchia léte ellen. így jött létre a magyar ellenzék és az alkotmá­nyosság lajtántúli ellenségei közt az a szemérmet­len és hazafiatlan szövetség, melynek elítélé­sére nincs elég kemény szavunk, nem lesz elég kemény szava a történelemnek, s mely­nek sújtására nem lehetne eléggé elkesere­dett haragja a valódi közvéleménynek. Ámde elérkezett ideje annak, hogy Andrássy Gyula gróf egy hatalmas lökéssel ledöntse a rágalom iskolájának tervszerűleg emelt épitményeit. Ledöntötte. Nem mond­juk, hogy meggyőzte, fegyverletételre kény­­szeritette az ellenzéket. Ha a lajtán innéti és túli el­lenzék parliamentáris ellenzék volna, ha felvilágosítva beismerné tévedését, ha egyátalán okokat keresne, hogy meggyőzes­sék: Andrássy mai beszéde után az ellenzék megadhatná magát kegyelemre. Ámde az ellenzék nem parliamentáris oppositió sem Lajtán túl, sem Lajtán innét. Ott a szemé­lyes és fajgyűlölet ellenzéke. Itt a nagyra ágaskodni akaró ambitió, s azon ostobaság ellenzéke, mely a lajtántuli ravaszság által rászedetni, s hazafiatlan czélokra eszközül engedi magát felhasználtatni. Ilyen és azon ellenzéktől, mely előre felteszi magában, hogy semmiféle ok, a józan ész semmiféle hatalma által nem engedi magát meggyő­zelni, nem várjuk, hogy kiejtse kezéből ed­dig használt nemtelen fegyvereit. De igen­is reméljük azt, hogy a közvélemény, mely­nek józan érzékét mindeddig sem sikerült elrontaniok a lelkiismeretlen izgatásoknak, azon közvélemény, mely előbb-utóbb igazsá­gos bírája lesz a pártok versenyének, meg­nyugvást talál a külügyminiszter mai nyi­latkozatában, mérlegelni tudja azon okokat, melyek külügyi politikánk rugóit képezték, s melyeket a külügyminiszter, a diploma­táknál ritka nyíltsággal feltárt. Igenis, a külügyminiszter nyíltan meg­mondta, hogy a boszniai occupatiót a musz­ka ajánlotta föl, de megmondta egyszers­mind, hogy miként, mily feltételek alatt történt és mily határozott visszautasításban részesült ez az ajánlat. Oroszország megkí­nált bennünket Boszniával. Igen, de ő Bul­gáriát kívánta cserében. Osztozkodni akart Törökországon. Ámde monarchiánk a leghatározottab­ban tiltakozott az osztozkodás politikája ellen. Monarchiánk a Duna jobbpartján nem tűrhetett egy talpalattnyi orosz hódí­tást sem. Utóbb azonban az események ki­kerülhetetlenül szükségessé tették a bosz­niai occupatiót. Oroszország a san-stefanói békében túlment azon határokon, a­melye­ket az európai, s különösen monarchiánk érdekei megvontak előtte. A san-stefanói szerződés megsemmisítette volna Törökor­szágot , egyenes fenyegetést képezett volna monarchiánk és Anglia ellen. E szerződés­hez való ragaszkodás háborút idéz vala fel Oroszország, monarchiánk és Anglia közt. Ausztria­ Magyarországnak és Angliának, hadi­készülődésével támogatott actiójának azonban sikerült a berlini congressust és a berlini békét létrehozni, mely béke megóvta érdekeinket, A­nglia érdekeit és megmentette Törökországot a végenyészettől. Ámde Törökország képtelen volt fentartani Boszniában és Herczegoviná­­ban tekintélyét. Képtelen volt már a há­ború előtt is, még képtelenebbé vált egy háború után, mely védelmi képességét meg­törte, utolsó segélyforrásait is kiapasztotta. Bosznia és Herczegovina rés nulliussá lett, mely előbb-utóbb valakié leendett, mert mai napság pénzes tárczák sem he­vernek, annál kevésbé hevernek pedig tar­tományok gazdátlanul az ország után, a­nélkül, hogy valaki fel nem venné. Mivel pedig ez a valaki közvetlenül Szerbia és Montenegro, vagy egy dél-szláv conf­ederatió, s eleintén közvetve, de utóbb közvetlenül Oroszország leendett, ez okvet­lenül bekövetkezendő esélyt meg kellet aka­dályoznunk, a két tartomány ideiglenes bir­tokba vétele által. De még más oka is volt az occupatiónak. Bulgária és Rumélia csak úgy volt kellő határok közé szorítható, ha Boszniát és Herczegovinát occupáljuk. Bul­gária és Rumélia megnövekvését, Szerbiá­val és Montenegróval (és a foglalás elmu­lasztása esetén Boszniával és Herczegoviná­­val) egy nagy Dél-Szláviává való — előbb­­utóbb bekövetkező — átalakulását csak úgy akadályozhattuk meg, hogy éket ver­tünk a dél­szláv tartományok közé. S az occupatio, mely Szerbiát és Montenegrót egymástól elválasztja, egyszersmind Orosz­ország balkáni üzelmeinek ellensúlyozására szolgál. Boszniai postíciónkon őrt állunk a török birodalom nyugalma és biztossága felett. Lehetetlenné teszszük, hogy Orosz­ország coup de mainekkel lepjen meg ben­nünket és lepje meg a világot. Ez politika. Politika, melynek húsa, vére és csontja van. Politika, mely a tény­leges viszonyokban gyökerezik, nem függ a levegőben, nem lakik képzeleti légvárakban. S mily politikát követett volna az el­lenzék ? Az osztrák ellenzék nem álszenteskedik. Undok cinizmussal, vakmerő daczczal ki­mondja (legalább lapjaiban), hogy neki mind­egy bármely politikát követ a monarchia, csak a magyar külügyminiszter bukjék meg. Ez az ellenzék bemegy Boszniába, bemegy akár Konstantinápolyiba, sőt a pokolba is; csak egyet követel, hogy Andrássy ne­ áll­jon az ügyek élén. A magyar ellenzék azonban álszent okoskodások fügefalevelével iparkodik el­fedni meztelenségének szégyenét. Hallottuk az egyesült ellenzéki államférfim bölcsesség oly szavait is, melyek programm gyanánt akarnak szerepelni. Legalább a programm álezáját teszik fel. Ámde Andrássy mai be­szédében frappáns bizonyítékait adta annak, hogy ez áleza mögött­­ nincs vele. Az egyesült ellenzék kizárási politikája egy bor­zasztó háború és az elszigeteltség veszélyei­nek tette volna ki a monarchiát, s győze­lem esetén csak arra vezetett volna, ahova háború nélkül jutottunk : az occupatióra, a költség pedig százmillió helyett lett volna ezetmillió. Sőt ha Oroszország keleti sze­replésének ellensúlyozására csak a fegyve­res semlegesség politikáját követtük volna is és ehhez képest hadi­lábon tartottuk volna, a keleti zavarok ideje alatt, hadse­regünket, a monarchiát a pénzügyi bukás örvényébe lökjük vala. A boszniai occupatió tehát, azon pillanatban, s nem előbb, s nem később végrehajtva, mint mikor végrehajta­tott, a pénzügyi takarékosság szempontjából is, a leghelyesebb politika volt. A non-interventió elve pedig, melynek terén az egyesült ellenzék oly bámulatos testvériséggel találkozik Polittal és szerb társaival, sőt Szerbia, Montenegró és átalá­­ban a déli szlávok legforróbb óhajtásával, darabokra törve került ki Andrássy érvelé­sének szörnyű kerekei közül. Bosznia nem állhatott meg önmagában. A mohamedánok nem tűrik vala a keresztyén, s a keresz­tyének a mohamedán kormányzást. Bekö­vetkezett volna az, miről fennebb már szól­tunk : Boszniának új gazda kezére való ke­rülése. Ez aztán a délszláv confoederátió ve­szélyén kívül felidéz vala még egy más, egészen közvetlen veszélyt: Dalmátia elvesz­tését. A külügyminiszter nyíltan kimondta ezt. És teljesen igaza van. Minden szakem­ber által elismert igazság, hogy akié a hát­tér, azé a partvidék. A partvidéket a ten­ger felől nem lehet sikerrel, nem lehet kü­lönösen oly keskeny partvidéket megvédel­mezni, mint Dalmátia. Jól tudták ezt és ki is fejezték I. Napóleon hadvezérei. Csak az ellenzék nem tudja. Egy gyenge, tehetetlen állam ellenében, mint Törökország, meg tud­tuk volna védeni Dalmátiát, sőt Törökor­szág nem is táplálna hódító vágyakat. De másként állna a dolog, ha Dalmátia hátte­rét, közvetlenül vagy közvetve Oroszország hódítaná meg. Dalmátia elvesztése ez eset­ben csak idő kérdése lenne. E monarchiának pedig — jól jegyezte meg Andrássy — nincsenek elveszteni való tartományai. Keleti politikánk csak az le­het, hogy megvédelmezzük érdekeinket és érdekeinkkel területi épségünket. S e tekin­tetben a jelenlegi külügyi politika hagyo­mányos osztrák és magyar politika. Savoyai Eugen és a Hunyadyak politikája. Csakhogy — és ezt jól esik hallanunk a monarchia külügyminiszterének ajkairól — a­ki ellen, ha kell, támadólag is védelmezzük magun­kat, az nem Törökország többé. A külügy­miniszter szavainak értelme világosan oda megy ki, hogy — Oroszország. Akkor véd­­tük magunkat Törökország, most Oroszor­szág túlterjeszkedése ellen. A szó, bár kellő tapintattal, kimonda­tott a külügyminiszteri széken. Lehetetlen, hogy az ország lelkes táps­zivatara ne le­gyen a válasz a nemzet, lelkéből szakított e szavakra. Budapest, november 30. A szélből beváltani igyekezett ígére­tét és ugyancsak rajta volt, hogy a kér­­vényi bizottságnak a boszniai fuvarozás tárgyában tett jelentése alkalmával egy második felirati vitával boldogítsa a házat. Hogy a keleti vita ez új kiadása csak mo­nológ leendett, melyben a többség tagjai semmi hajlamot sem mutattak megzavarni a szélbal kínkeserves ömlengéseit az átkos közösügy és még átkosabb muszka politika fölött — az, úgy látszik, nem igen zavarta volna ez urakat kedvencz időtöltésükben, annál kevésbé, minthogy a mérsékelt ellen­zék — lucus a non lucendo — legmérsé­keltebb vezére, Simonyi Lajos báró ismert tárgyilagosságával szintén közreműködni ígérkezett a nemes heccében. Ámde a szélsőbal tervez és Irányi Dá­niel úr végez. A tisztelt képviselő úr ugyanis mindjárt az ülés elején szóba hozta a ber­lini szerződés napirendre tűzését, a­mi azon­nal lejebb szállította a mai vita iránti ér­deket, még a szélső balnál is, mert másutt ugyan eddig sem tulajdonított neki senki nagyobb fontosságot, mint a szélbal bár­mely más idétlenségének. László Imre, Né­meth Albert, Simonyi Lajos báró és Eötvös Károly lemorzsolták ugyan mondókáikat, de a hívek keble egy nagyobb lux kilátásá­ban, magasabb diapasonra lévén hangolva, csak félig gontírozta a mindennapi fogyasz­tásra rendelt kosztot. László Imre Hugo Viktorral kezdte, a­kinek egy mondását az idősbeli előjogáról úgy látszik oda értelmezte, hogy minél öre­gebb az ember, annál kevésbé tartozik meg­gondolni, hogy mit mond. Csak így értel­mezhetjük azt, hogy egész komolyan akarta a kormány fejére citálni XVII. Lajos egy állítólagos levelét, melyről a miniszterelnök utóbb kiderítette, hogy az csak Paul Louis Courrier pasquillja. A szélbal azonban hálát szavazhat László Imre ur e­quiproquojáért, mert az utána következő szónokok, mind e pasquili-szó vartatojával igyekeztek taka­rózni szánalmas eszme-szegénységekben, míg végre Németh Albertnek a szokottnál is sü­­letlenebb durvaságai után, Eötvös Károly nagy büszkén ki nem vágta, hogy jó ma­gyar embernek elég ha a Corpus Jurist tudja. Hát a csöndes hol maradt? Ugyanezen tenorban volt tartva Simo­nyi Lajos báró szónoklata, ki végül nagy­lelkűen kegyelmeket akar osztogatni a kor­mánynak, a­mire a miniszterelnöknek al­kalma nyílt őt figyelmeztetni, hogy bármily magasra is vitte sorsát az úristen, ily fel­ség­­jogokat egyelőre még nem gyakorolhat. A tárgy érdemére vonatkozólag Szende miniszter felelt az ellenzéknek, a ház osz­tatlan helyeslése közt kijelentve, hogy még akkor sem riadt volna vissza az előfogatok kirendelésétől, ha e tekintetben semmi tör­vényre nem támaszkodhatik rala. A mi­niszter nemcsak a törvények megtartásáért, hanem minden mulasztásért is felelős. S az a miniszter, ki éhen hagyta volna veszni csapatainkat ellenséges földön, ki bemocs­­koltatni engedte volna azt a zászlót, melyet most diadallal hordoztak meg fiaink — ez érdemelte volna meg a vád alá helyezést, és nem az, ki ennek megakadályozásáért semmi felelősségtől nem rettent vissza. Bármily egyszerű és világos legyen is azonban a miniszter felelete, az ellen­zéki szónokok folytatni fogják az általuk iiscenirozott keleti vitát. Sőt talán még több animositással mint eddig, midőn a berlini szerződés kilátásban levő tárgyalá­sára látszanak tartogatni puskaporukat. Mert a keleti vita ez új kiadásába helyzett re­ményeikben valószínűleg csalódni fognak. Mivel alig hisszük, hogy a kormány bele­egyezzék a berlini szerződés érdemleges tár­gyalásába. Ma még halasztást kért e te­kintetben a kormányelnök, de már­is utalt eddigi álláspontjára, s nem hisszük, hogy a közelebbi napok okot adjanak az eddig el­foglalt álláspont megváltoztatására. Nem­zetközi békekötések érvénye nem függ a parlamenttől Angliában sem, annál kevésbé függhet a mi nehézkesebb dualistikus ál­lamszervezetünkben. A parlamentek, ha úgy akarják, megbuktathatják a minisztereket, de nem terjeszthetik annyira jogkörüket, hogy azzal magának az alkotmányos gépe­zetnek functióját lehetetlenné tegyék. Egy­két német delegátus ur másként gondolko­zik ugyan e tárgyról s ha az ellenzék ve­lük tart, ám kövesse szive hajlamát. Mi azonban nem hihetjük, hogy Herbst, Ku­­randa s társaik kedvéért ad absurdum sza­badna vinni a dualismust. Az osztrák delegátió költségvetési bizottságának mai ülésében Widmann grófot utólagosan megvá­lasztották a nuntium-bizottságba. Ezután Andrássy gróf fejtette ki exposéját, melyet egész terjedel­mében közlünk. Utána Giskra, Demel, Kuranda, Neuwirth, Bareuther beszéltek. Ekkor Dumba in­dítványára bezárták az ülést, és Andrássy gróf kí­vánságára vasárnap déli 12 órára tűzték ki a leg­közelebbi ülést. Gróf Andrássy Gyula külügyminiszter úr beszéde az osztrák delegátió pénzügyi bizottságiban. — November 30-án. — Az osztrák delegáció pénzügyi bizottságának ma dé­len tartott ülésén gróf Andrássy Gyula kül­ügyminiszter úr kifejtette exposéját a keleti po­litikáról. Az exposé következőleg hangzik: Tisztelt uraim! A berlini congressus előestéjén volt legutóljára szerencsém, a politikai helyzet fölött önök előtt nyilatkozni. Azóta a kormány politikájának eredményei napfényre kerültek, a berlini szerződésben önök előtt feküsznek. Politikájának igazolása tekintetében a kül­ügyminiszter Osztrák-Magyarországban egészen ki­vételes helyzetben van. A két államfél képviselői­vel közvetlenül nem érintkezvén — és igy tulaj­­donképent párttal sem bírván — nincs alkalma, el­járásának eredményei fölött azonnal nyilatkozni, midőn politikájának első benyomása a közvélemény­ben nyilvánosságra jut. Az ezer meg ezer hamis fölfogás és gyakran téves tudósítás közepette, melyek felmerülnek, az igazságot a sajtó útján mindenkor győzelemre se­gíteni, oly föladat, melynek megoldására én maga­mat képesnek nem érzem. De téved a miniszter, ha politikájának ered­ményeiben, eszképében bízik, mert míg ő szóhoz jut, az előzetes vélemények benyomása alatt a té­nyek maguk egész más világításban tünnek fel. Számomra azonban ezen helyzet adva volt és én azt meg nem változtathattam. Nem maradt egyéb hátra, mint a delegálókat bevárnom, hogy rosszul értesült biráimtól a jobban értesülendőkhöz apelláljak. Midőn ehhez fognék, remény­em, hogy ha a miniszter személyére vonatkozó minden előzetes vé­lemény nem is fog talán eloszlattatni, semmiesetre sem lesz késő, a tárgy, a kormány politikája fölött tárgyilagos és részrehajlatlan ítéletet várni. Constatálom, hogy lényeges különbség van azon vádak között, melyeket az ellenzék tavaly, a congressus előtt emelt a kormány politikája ellen, és azok közt, melyeket ma hangoztat. Akkor az volt a szemrehányás, hogy a kor­mány elmulasztotta vagy el fogja mulasztani a kellő időpontot a monarchia tekintélyének, erkölcsi és anyagi érdekeinek megóvására. Ezt hallottuk még közvetlen a congressus előtt, sőt annak tartama alatt. Ma e vád elnémult. Senki sem mondja, hogy Ausztria-Magyarország elkésett befolyásának érvényesítésével; ellenben, sokan állítják, hogy helytelen irányban érvényesíti befolyását. E vád főleg egy pontra irányul: az európai megbízás elfogadására, Bosznia és Herczegovina megszállására. Első­sorban tehát e kérdéssel kiván

Next