Ellenőr, 1879. február (11. évfolyam, 56-107. szám)

1879-02-21 / 93. szám

Előfizetési árak: Egész évre . •© frt — kr. Évnegyedre . . 5 firt — kr. Félévre ... 1© . — , Egy hónapra . 1 . 8© . Egye» szám Ára­­db krujczár. Szerkesztési iroda: Ogundapenten, nekdor-utcza 0. szdm, semmit ten IMü­nk, ha nem faijuk, MSI stn. — Kéziratok vuMaküldütt« vám vitelktmmk, — tbrta ditai tóik Ummtu leveleket fogadunk el 93. szám. (Reggeli kiadás. Budapest, péntek, február 21. 1879. hirdetések felvitele a JdddjóKtxrcLtaZbaTi, Budapesten, nidor-utcza 6. szám (Léff rád/ testvérek ■irodájában). Továbbá Havas. Laflte <fc Cle. czégnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8) Hirdetésekért járó dij csakis az „Ellenőr® kiadó-hivatala által nyugtázott számla elleniben fizetendő. H-i ti gSiadó-hivatal : gfudaptaten, nddor-vLtcza 6. szdvrt. ti» mtemdSk as Mjfadink , a lap szétküldásre vonatható minden felszólald». XI. évfolyam. Az „Ellenér“ ára: egész évre....................................20 frt — félévre.........................................10 frt — negyedévre......................................5 frt — egy hóra......................................1 frt 80 kr. Az „Ellenér"-re a hó bármely nap­jától kezdve előfizethetni. Budapest, február 20. Az orosz-román viszály első része be van fejezve. A román kormány utasította Angelescu tábornokot Arab-tábla kiürítésére. Már most a konstantinápolyi nagykövetek fog­ják megvitatni e kérdést. Nagyobb sikerrel-e, mint a határrendező bizottság, a­melynek többsége, az orosz meghatalmazottal szem­ben, hiába ítélte oda Romániának ezt a tal­palatnyi földet ? Az bizonyos, hogy a nagykö­vetek többsége támogatni fogja Románia jogos igényét, de ez még nem minden. Oroszország kitúrta Arab-táblából a romá­nokat, nagyon csodálkoznánk, ha ráadásul nem figyelmeztetné bizalmasan a bolgárokat, hogy üljenek be az üres fészekbe. * A franczia képviselőház ma kezdette meg az amnestia-törvény tárgyalását. A vita kétségkívül heves lesz, de a kormány javas­lata részére bizonyos a többség. A feltétlen amnestiának nem lesz száznál több híve, a kormány mérsékelt javaslatát pedig körül­belül 320 szavazattal fogja szentesíteni a képviselőház. _________ Az országgyűlési szabadel­vűpárt febr. 21-én pénteken d. n. 6 órakor értekezletet tart. Ma délután öt órától kilenc­ óráig miniszter­­tanács volt. Athénből jelenti a Presse . A határrendezés egy hét óta egyetlen lépést sem haladt. A Muktár pasa által Prevezába hitt albánok, a­kik az ő felszólítására tiltakoztak az annrxió ellen, hazájukba mentek, és nem akarnak részt venni semmiféle izgatásban sem, mert Maklár pasa nem akar engedményeket adni, a porta pedig nem hajlandó beváltani eddigi ígéreteit. Haza uta­zásuk előtt feliratot nyújtottak át az albánok a pre­­vezai osztrák-magyar azonjainak, a­melyben kérik Ferencz József császárt, hogy legyen közbenjárójuk a szultán által Albánia részére megígért autonómia kieszközlésében. Timovciból jelenti a Presse. A fejedelem meg­választása hír szerint csak az oroszoknak Bulgáriá­ból való kitakarodása után fog megtörténni. A bol­gár gyűlés állítólag negyven napig fog tartani. Belgrádiból jelenti a Neue freie Presse. Gor­­csakoff és Risztics sűrűn váltogatják a sürgönyöket egymással. Risztcs folytonosan értekezik Persiani orosz követ­el is. Risztics és Persiani harmadnapja több órán át chiffre-táviratokat váltottak Gorcsa­­koff herczeggel. Katargin, a fejedelem hadsegéde Milán sajátkezű levelét Pétervárra vitte a czárhoz. Távi­ratok, Bécs, febr. 20. Bukarestből jelenti a Politische Correspondenz . A román kormány értesítette a berlini szerződést aláírt hatal­makat, hogy annak reményében, hogy a végleges eldöntés alkalmával Romániának fog odaítélhetni Arab-tábla, parancsot adott ezen erőd ideiglenes kiürítésére. Bukarest, febr. 20. Erősen állítják, hogy a külügyminiszter utasította a nagy­hatalmaknál levő román követeket, hogy ad­ják tudtul, hogy Angelescu tábornok paran­csot kapott Arab-tábla kiürítésére. Bécs, febr. 20. Pétervárról jelenti a Poli­tische Correspondenz. A czár ma ratificálta az oro­z-török békekötést. A szultán által ratificált példányt is várják, hogy kicserélhessék a ratificált példányokat. Konstantinápoly, febr. 20. A porta ér­tesült, hogy a drinápoli görög püspököt dar­án bántalmaz­ák. Az oroszok elfogták a gonosztevő­ket, Tot­eben tábornok pedig szavát adta, h­gy a le­gszigorúbban megbünteti őket. Konstantinápoly, febr. 20. A sztambuli elők­elő mohamedánok feliratot akarnak intézni a szutánhoz, amelyben a legújabb pénzügyi intézke­désért és abból az alkalomból, hogy az oroszok k­iirt­­k Romé­iát, a lakosság nevében köszönetet mondanak a szultánnak. Bécs, febr. 20. Konstantinápolyból jelenti a Pol­i­isebe Correspondenz. A Zichy gróf és Kara­­theodori pasa közt jelenleg folyó alkudások vitelére Munif effondit nevezte ki a porta második megha­talmazottjává. Bécs, febr. 20. A Wiener Abendpost levele­zője írja Pétervárról, hogy a czár manifestuma a legjobb hatást idézte elő. Mindenki örvend, hogy­­ vége van a véres háborúnak, a­mely oly nagy ál­dozatokat rótt Oroszországra. Kairó, febr. 20. Az alkirály egyetértve a miniszterekkel minden intézkedést megtett a rend föntartására. _________ Zágráb, febr. 20. A városi tanács ő felsé­gük ezüst-menyegzője alkalmával 5 tagú bizottsá­got választott, hogy állapítsa meg az ünnepélyek programmját. Mravozics polgármester ma tette le az esküt. Bécs, febr. 20. Az urak házában tudatta az elnök a kabinet megalakulását. Ekkor Stremayr ugyanoly értelemben nyilatkozott, mint a képvise­lőházban. A nyilatkozatot nagy tetszéssel fo­gadták. A képviselőházhoz kérvényt intéztek a mun­kások az általános szavazatjog érdekében. . Rydzowski interpellálót terjeszt elő a wie­­liczkai bányák elöntéséről. Róma, febr. 20. Trónralépésének évforduló napján fogadta a pápa a bíbornokokat, főpapokat és más egyéneket, és meghalhatta a szent colle­gium szerencsekívánatait. Berlin, febr. 20. Az országgyűlés tárgyalta az Ausztria-Magyarországgal kötött kereskedelmi szerződést. Bülow miniszter elmondotta az előzetes alkudozások történetét, és hangsúlyozta, hogy a kormány lehetőleg megóvta a birodalom érdekeit. Delbrück aért tartja becsesnek e szerződést, mert ennek alapján új szerződést lehet kötni a régi szerződések mintája szerint. A nemesítési forgalomban elkövetett visszaélések ellen ho­zott rendszabályokat ő csak a forgalom akadá­lyainak tartja. A szerződés tartamát rövidnek mondja. Stollberg Udo indítványozza, hogy a nyers­enyv vámmentes bevitelét egészen szüntessék meg. Richter sajnálja, hogy nem köttetett tarifa-szerző­dés, és megtámadja a német kormány vámpolitiká­ját. Kammacher ajánlja a szerződés elfogadását. Holnap folytatják a vitát. Berlin, febr. 20. Wirchow fölolvasást tar­tott az orvosok egyletében a pestisről. Szerinte az újabb tudományos módszer alapján nincs megvizs­gálva a pestis, a régi vizsgálódások pedig ellen­mondók egymással. Asztrahánban a keleti pestis dühöng, a­mely megkülönböztetendő a dr. Hirsch által ismertetett indiai pestistől. A német kormány védő intézkedéseinek nagyon is terjedelmes az alapjuk; nagy területeket egyáltalán nem lehet el­zárni; arra kell törekedni, hogy a hazatérő orosz hadsereg orvosi felügyelet alá helyeztessék. A pes­tis nem rosszabb mint a kolera. A betegeket el kell szigetelni és jó ápolásban részesíteni. A pestis két­ség nélkül ragadós, de azt nem tudjuk, hogy miben rejlik ragadó­sága. A ragadósság mivoltának isme­rete nélkül nagyon bajos szabatosan megjelölni azon árukat, a­melyek bevitelét el kell tiltani. A legczél­­szerűbb fertőzteremtés eszközölhető az itteni bara­­kokban alkalmazott száraz hőség által. Pétervár, febr. 20. Lorisz Melikoff tábor­nok Zariczinból jelentette tegnap: Az asztraháni kormányzóságban és az insierált helységekben nem történt új betegedési vagy haláleset. Mkobzkoje és Stericzkoje falnkben 42 nap óta nem betegedett meg senki, azért ott t­ehány ház kivételével, a­melyeket öt-hat nap múlva föl fognak gyújtani, megszüntették a vesztegzárat. |Csedényiede| Közéletünk egy kiváló hazafival lett szegényebb. Zsedényi Ede nincs többé. Ez a gyászhír röpül ma a villany és gőz szár­nyain, szerte az országban, s a­hova eljut, mindenütt mély megilletődést, igazi bánatot fog felkelteni. Ott fekszik ő a hideg rava­talon, a­ki mindig oly meleg buzgalommal szentelte életét, jeles tehetségeit a hazának. Azt a szivet, melynek minden izmát a lán­goló hazaszeretet mozgatta, megérintette dermesztő kezével a halál. A ravatalt gyá­szoló rokonok veszik körül, de e rokonok mögött ott áll a nemzet, mely elvesztett jelesét siratja. Halála nem következett be váratlanul. A lapunk által is közlött hírek, előkészít­hették az országot a fájdalmas eseményre. S mégis, ki nem érzi szívét összeszorulni most, midőn ez esemény bekövetkezett? Az ifjú hév és terhetlen tetterő magas agg kora daczára sem hagyta el. Sokat tett, de még sokat várt tőle a nemzet ezután is. S most ez a munkás kéz örökre elpihen; ezek az ajkak, melyek annyiszor intéztek intő szót a nemzethez, örökre elnémultak. Nincs hazafi, tartozzék bármely párthoz, akit e fájdalmas esemény mélyen nem érin­tene. A hazának vannak nagyobb, fénye­sebb tehetségű fiai, de nincs senki, aki a közszeretet állandóbban magához tudta volna bilincselni Zsedényinél. A kegyetlen párt­­harczok a legkiválóbb tehetségeket és jelle­meket is megdobálták sárral, beszennyezték a gyanúsítás undok piszkával. A­hol Zse­dényi állt — bár pártember volt — az a hely a féktelen kíméletet nem ismerő du­lakodás közepett semleges terület volt. Zse­dényi ellen a rágalomnak és gyanúsításnak nem volt fegyvere. Az ő neve e harczokban egy zászlót képviselt, mely előtt tisztelettel hajolt meg mindenki, habár nem esküdött is rá fel. Zsedényi nem volt nagyszabású államférfi, de széles körű ismeretei, erős meggyőződé­sei, fáradhatlan munkássága, a közügy ön­zetlen szolgálata egyikévé tették legkiválóbb államférfiainknak.­ A mi azonban őt kiváló­­lag jellemezte s a mi erős egyéniségét typussá változtatta, az rendkívül kifejlett takarékossági ösztöne volt. Ebből az ösztön­ből ő erényt, az erényből rendszert csinált. E rendszerét megvalósította a magán, úgy mint a közéletben. Csak ott, ahol jótékony­ságot gyakorolhatott, tért el rendszerétől. Saját magával szemben azonban — az őt jellemző önfejűséggel és makacssággal — túlhajtotta e rendszert egész a cinismusig. Ő a takarékosságot nemzeti erénynyé akarta tenni s Magyarországot a pénzügyi calami­­tásoktól takarékosság által megmenteni. Ez volt politikai hitvallásának főczikkelye. Ezt a hitczikkelyt praedikálta ő. Ennek a hit­­czikkelynek volt apostola. Ez volt államjogi bölcsességének quintessentiája. S ha e gon­dolat állammentő eszme, úgy ez állam­mentő eszmének ő volt első és fő képvi­selője. Az 1867-diki kiegyezés új korszakot nyitott meg. A nemzet visszanyervén ön­rendelkezési képességét, lázas sietséggel lá­tott egy százados mulasztás helyrehozásá­hoz. A régi Magyarország romjaiból roha­mosan épült ki az új Magyarország. A középkori elhagyatottságban síny­lődő állam helyét rohamosan, minden át­menet nélkül foglalta el a kultur­állam. A nemzet megifjult ereje lázas tevékenységet fejtett ki. A rombolásban és építésben ki­fejtett hév elragadott mindenkit. Elragadta államférfiainkat is, mert hosszú lethargiá­­ból felébredt, megizmosodott s a régi ke­retben többé el nem férő nemzet expansiv erejének nyomása alatt álltak, így történt, hogy túlzásokra ragadtattak: nemzet és po­litikusok egyaránt. Akit azonban az általános láz el nem ragadott, az Zsedényi volt. A káprázatok, az illúziók fényes felhői az ő gyakorlati sze­mét nem csalták meg. Közéletünk e vete­ránja, ki két nagy korszak eseményeit látta feje felett elrobogni, mindjárt kezdetben fel­emelte intő szavát. Szava azonban akkor el­hangzott, vagy csak részben talált meghall­gatásra. Egy korszak, egy nemzet áramla­tát egy ember nem tartóztathatta fel. Sőt mivel túlzott — mely túlzás Zsedényinek jelleméből folyt — intő szavai kevesebb ha­tást tettek, mint tesznek alő, kellő mérsék­let mellett. A romboló és építő korszak nem érthette meg Zsedényit. Az ő aggódó félénk­sége elütött a felpezsdülés illúzióiban ringa­tózó, s ifjú tetterőtől duzzadó nemzet felfo­gásától. Zsedényi a takarékosságot a köz­életben is a fukarságig túlozta. A kultúra drága, költséges dolog, Zsedényi azt hitte, hogy csak gazdag nemzetek engedhetik meg maguknak e fényűzést. A rendezett pénzügyi viszonyokat többre becsülte sok kulturális­­ intézménynél. Azért krajcrárkodott ott is, ahol nem felesleges kiadásokról, hanem köz-­­ mivelődési czélokról volt szó. De mindenkor­­ a haza javáért aggódó szeretet, s a legben­sőbb meggyőződés vezette. Az események azonban csakhamar igazat adtak neki, habár csak félig volt igaza. Igaza volt annyiban, hogy a társadalmi és állami fejlődésben épp oly kevéssé lehetséges az ugrás, mint a phy­­sikaiban. Minden mesterséges siettetés meg­­boszulja magát. De viszont a modern államo­s­nak és társadalomnak vannak oly igényei, melyek teljesítéséről nem mondhat le, még­­ pénzügyi egyensúlya megingatásának veszé­lyére sem.­­ Zsedényi ellenőrző, cátói szereplésének azonban megbecsülhetetlen haszna volt a közre nézve. Sok felesleges kiadást megakadályo­zott, sok balkövetkezményű illuziót leron­tott. Hogy nem ronthatta le mind, ennek oka a viszonyok hatalmában rejlett, mely­­lyel egyesek még nem birkózhatnak soha. A nemzetnek bár — különösen kezdetben — nem mindig értett egyet Zsedényivel, nagy megnyugtatására szolgált, hogy a tör­vényhozásban anyagi javainak oly hű, ön­zetlen és szigorú ügyvéde van, mint Zse­dényi. De bármily hévvel és szigorral hirdette is Zsedényi a feltétlen takarékosságot, egy­ben a legnagyobb pénzügyi bajok közepett sem kételkedett soha, a nemzet jövőjében. Ő, aki kulturális fejlődésünket is kész lett volna késleltetni az államháztartás egyensú­lyának helyreállítása czéljából, Magyaror­szág jövőjét nem tette­­pénzügyi kérdéssé. Tanulhatnának példájából azon államfér­­fiaink, kik miután közreműködtek a milliók elköltésében, most kishitűen csapják össze­­ kezüket, s az egyszeregy diagnózisa szerint számítják Magyarország érvelését. Életerős állam, mely a fejlődés létfeltételeivel bir, — és Magyarország bir — nem játszhatja el jövőjét és államiságát — a börzén. Ezt a vigasztalást hagyta hazájának az általános kishitűség közepett Zsedényi, a nemzet Sparmeistere. Ki tölti be helyét a köztéren és a nemzet szivében? E szomorú órában nem keressük a vá­laszt e kérdésre, hanem egy könyet ejtünk a gyászravatalra, hol egy félszázados köz­pálya fáradalmai után, az nyugszik kinél hazáját melegebben és önzetlenebben senki sem szerette. Budapest, február 20. Az objectív szemlélőnek úgy tűnik fel ellenzékünk, mint egy alaptőke és programm nélkül napról-napra tengődő szintársulat, mely egyetlen egy színdarabbal bir és ezt folytonosan uj czim alatt adja elő. Hangza­tos czim mindig Csal közönséget, sőt ügyes fogásokkal lehet egy pár uj „erőre“ is szert tenni, kiket a „maestro“ azután mint vendégeket mutat be a közönségnek. Ha a darab lejárta magát, hadd „húzzon“ az új szereplő. De komolyan beszélve, nem csupa comoe­­dia-e a mi egyesült ellenzékünk eljárása a keleti kérdésben, és nem alacsonyul-e le, még „conservative orgánumok magatartása is egy bécsi ismeretes „democrata“ lap szín­vonalára, mely napról-napra a legidegrázóbb czimek allatt ir ártatlan dolgokról hajmeresz­tő vezérczikkeket. Bizony furcsa ez az ellen­­zékeskedés minden áron, mely személyes am­­bitiójára, személyes gyűlölködésére minden nap egy uj lyukas köpenyeget aggat és ezt el­nevezi hol „pánszláv kalandnak“, hol magyar­orosz rablógyilkosságnak és hazaárulásnak“, hol „Hohenwart uralmának“ hol a „török halálának“, hol pedig az „orosz-török feltá­madásnak“.­­ „Nevetnék rajta, ha az enyém nem volna a bolond“ mondá egyszer egy anya, kinek eszeveszett fia elkövette a leg­mulatságosabb st­kliket. Pedig ez a bolond a miénk, a magyar közönség fizeti meg az entreet ebbe a comoediába, de a­kik nevet­nek rajta, azok ellenségeik és ha van benső ereje hazánknak, monarchiánknak, ha erős morális alapokon nyugszik tekin­télye, bizonyára nem ellenzékünkön múlik, hogy meg nem inog ez az alap. Leginkább jellemzik az ellenzék lelkiismeretlen színjá­­tékát maguk az orosz lapok. Nemcsak hogy kárörömmel dörzsölik kezeiket hazánk belső viszályai felett, nemcsak hogy kiaknázzák az oroszok ellenzékünknek a monarchia szétdarabolására irányuló vak dühöngéseit, hanem önkénytelenül demonstrálják mind­azon ráfogások és rágalmazások, mindazon tendentiosus koholmányok és mindazon üres declamációk alaptalan voltát, melyekkel egyéb czéljuk alig lehetett az egyesült el­lenzék kiváló hazafiainak, mint a szabad­­elvű párt rovására olcsó popularitást és ha lehet, a kormány gyeplőit is megszerezni. Hogy ilyesmihez alkotmányos államban programmra is van szükség és ha megvan a programm, oly férfiakra, kik a nemzet bizalmával felruházva, képesek azt keresztül vinni, azzal nem igen gondoltak ez állam­férfiak. Mert államférfiunak mindegyikük képzeli magát, és a­mi jövendő miniszteri programmját illeti, egyetért a német köz­mondással : „Wem Gott ein Amt gibt, dem gibt er auch den Verstand.“ De halljuk az orosz lapokat, melyek tükrében egész glóriájukban gyönyörködhet­nek ez államférfiak, halljuk az orosz köz­vélemény szavát azon politikáról, melyet e kiváltságos „magyar emberek“ mindannyi­szor és mindenféle czím alatt hazaárulásnak és orosz alkunak bélyegeztek. A monarchia belső viszályait a „Golos“ utolsó száma a következő commentárral kiséri: „Mindegyik elfogulatlan ítélő szemében oly államegyve­leg, melyben a legéletrevalóbb elemek el vannak nyomva és csak a szétmállás ele­mei viszik a kiváltságos főszerepet, anomá­liának tűnik fel. De ezen anomália létezik a magyar-osztrák monarchiában, ezen ano­mália megnehezíti a nemzetközi viszonyo­kat, ezen anomália fenntartása miatt kény­telen a Balkán-félszigeten lakó milliónyi szlávság tűrni és szenvedni,­ így a Golos. De mindez nem gátolja a Pesti Naplót ab­ban, hogy az osztrák Schönererként „Ho­henwart idejét jövendölje, mindez nem gá­tolja a par excellence dualistikus lapot azon váddal illetni Andrássy és Tisza politikáját, hogy elkeserítik a német elemet és előké­szítik a szláv uralmat. És mi a „Golos“ véleménye Andrássy hazaáruló orosz politikájáról, azon tisztán orosz-osztrák politikáról, melynek bebizonyí­tására az ellenzék még a pestis halálárnyé­kait is citálta tanúnak, s mint vélekedik az orosz lap a hatalmak azon viszonyáról, mely ellenzékünk híresztelései szerint András­­syt a német Mephisto csábításai folytán menthetlenül bele­buktatta az orosz po­kolba? Andrássy eladta lelkét az orosz ba­rát Bismarcknak. Bismarck orosz-porosz rabszolgaságra kényszerítette monarchián­kat, Bismarck és a czár uralkodnak monar­chiánk felett, s konczul oda dobják neki a boszniai és herczegovinai Danaida ajándékot. Ezt prédikálta az ellenzék népgyűléseken, hírlapokban, országgyűlésen, hónapokon át, és mit mond erre a „Golos“ utóbbi száma? Azonkívül, mi a berlini congressuson történt, még három új bizonyítéka van az orosz lapnak arra, hogy a hármas császári szö­vetség kettős császári szövetséggé változott. Először a berlini és bécsi kabinetek ál­tal együttesen és az orosz ignorálásával el­határozott rendszabályok a pestis ellen; má­sodszor a prágai békeszerződés V. pontjának eltörlése, mely által az osztrák-magyar mon­archia nyilván meg akarta köszönni a poro­szok jó szolgálatait az orosz ellen, és har­madszor Bécs és Berlin egyetértése, azon pontra nézve, hogy se Bozsidar Petrovich, se pedig orosz ne juthasson a bulgáriai trónra. És a prágai német-orosz lap, a „Politik“, mit mond az orosz-török békeszerződésről és a berlini szerződésről? Oroszországnak azt mondja: „egy nagyszerűen­­vitt háború da­czára el kellett hagynia a Balkán-félszige­tet és véres áldozatainak sikereiről lemon­dani, holott Ausztria akadálytalanul előre törni igyekszik a kemény harcrokba került területen.“ De az orosz közvélemény mind­ezen nyilatkozatai daczára, mi mégis csak orosz hazaáruló politikát követtünk és a­ki nem hiszi, hallani fogja ezt talán a költség­­vetési vitában is, mindenféle alakban, mert az ellenzéki comoediának mindennap új szín­­lapra, új czímre van szüksége, s a­ki meg­fizeti ezen comoedia árát, az a magyar kö­zönség, az hazánk hitele és a monarchia te­kintélye; a­ki mulat rajta, az ellenségünk, és a­ki hiába fárad, mert nem nyer rajta semmit sem, az­­ az ellenzék maga. A népnevelési törvényről­ ír. Összefoglalom az eddig elmondottakat. Néze­tem szerint hiányos a tan­rendszer azért, mert az nem tesz megkülönböztetést a különböző viszonyok között felnövő gyermekek tehetségeinek fejlettségét illetőleg, hanem ugyanazon tanrendszer van megál­lapítva a nagyobb városok és a legapróbb községek elemi népiskoláit illetőleg,­­ továbbá hiányosnak tartom a népnevelési intézetek szervezetét, mert míg az apróbb községek népnevelési szükségletét az elemi népiskolák és az ismétlő iskolák teljesen kielégítik, addig a népnevelési törvényben nincs kellő intézkedés arra nézve, hogy a nagyobb köz­ségek közlakosságánál az értelmi színvonal emelke­dése biztosíttassék, minthogy az ezen czélra szol­gálandó népnevelési tanintézetek vagy fel nincsen­­nek állítva, vagy a­hol a község által nagy költ­séggel felállíttattak is, ez intézetek nem gyakorol­ják a kívánt eredményt, mert ezen tanintézetekre nézve nem lévén kimondva a tankötelezettség, azo­kat azon gyermekek használják legkevesebbé, a­kiknek részére a tanintézeteket a törvény szer­vezte. Jól tudom én, hogy az itt kifejtett negatív álláspontomnak egyenes következése, miszerint ki­fejtsem azt, hogy népnevelési tanintézeteinkébe, mely irányú és minő alakú reformját tartanám szü­k­­ségesnek é s ide vonatkozó nézeteimet a követ­kezőkben foglalom össze . Hogy minő legyen a népnevelési tanintéze­tek szervezete, arra nézve megszabják az irányt egy részről a fentorgó viszonyok, másrészről azon ezér­tok, melyeket elérni és azon szükségletek, melyeket kielégíteni óhajtunk. Ha a fentorgó viszonyokat te­kintjük, úgy látjuk, hogy az ország területén van­nak apróbb községek, melyek épen kicsinységük s igy korlátoltabb anyagi erejüknél fogva nem képe­sek többet, mint c­ak a minimumát fentartani a népnevelési intézeteknek, de az ő körülményeik és életviszonyaik között ezen minimum is megfelel az ő szükségleteiknek; — másrészről látjuk, hogy vannak az ország területén népesebb községek, melyek a körülötte fekvő v dék­ forga­mi központ­jául szolgálnak, a község lakossága vagyonosabb s igy tanintézeteinek fentartására többet áldoz.a községi élete virágzóbb, emelkedettebb s úgy ezen körülmény, valamint az idegenekkel­ sűrűbb érint­kezés szükségessé teszi, hogy a közlakosság é ér­­telmi színvonala magasabb legyen, mine­ t a gzer£e­nyebb viszonyok közt élő apró községek közlakos­­ságáé; végre látjuk, hogy vannak községek, melyek önálló törvényhatóságot képeznek, mint ilyenek a legtöbb esetben nagy területek értelmiségének s forgalmának központjai s ezen viszonyoknál fogva szükséges, hogy az ilyen községek oly népnevelési tanintézetekkel bírjanak, melyek biztosítsák azt hogy az ily községekbe a magasabb tanintézetekre nem menő gyermekek is megszerezzék az életvi­szonyaik folytán szükséges ismereteket s e tekin­tetben szükséges oly intézkedés, mely biztosítsa azt, hogy városaink polgárai általában a tőlük megkí­­vántató és nekik okvetlenül szükséges értelmi szín­vonallal bírjanak. Az itt elmondottak szerint tehát az országban e három fő categória lévén, a népnevelési taninté­zeteknek is ezen három fő csoport szerint szervezve lenniök, azaz szervezendő népnevelési tanintézet az apróbb községek, a nagyobb közsé­gek és a törvényhatósági joggal bíró városok ré­szére. Az apróbb és a nagy községek közötti vá­laszfalat e tekintetben én a lakosok 3000 számá­ban látnám czélszerűnek megállapítani, mert már egy 3500—4000 lakossal biró községben a lako­sok viszonyai is nagyban különböznek az 1200— 2000 — 2500 lakosú községek viszonyaitól. A 3000-nél kevesebb lakossal biró községekre nézve elégnek tartanám az 1868. 38. t. cz.-ben megállapított 6 éves tanfolyamú elemi népiskolá­kat és ezzel együtt a 3­­éves tanfolyama ismé­lő iskolákat. Ezen tanintézetek a 3000-nél kevesebb

Next