Ellenőr, 1879. február (11. évfolyam, 56-107. szám)
1879-02-23 / 97. szám
sítások költségei túl magasak volnának, akkor igenis helyén látnám, még mielőtt a részletes tárgyalás bekövetkeznék, az egész költségvetés elvetésére szavazni; Így azonban csak némely okok felsorolására szorítkozom, amelyeknek tulajdonítom azt, hogy financiális helyzetünk oly vigasztalan, hogy erősebb jelzőt ne használjak. (Halljuk!) Azon okok, melyek az ország anyagi helyzetét olyan aggasztóvá teszik, amilyen az jelenleg, részint olyanok, melyek közösek Európa több államaival, részint olyanok, melyek az osztrák monarchiához való állásunk kifolyásai, részint pedig saját intézkedéseink következményei. Improductiv elemnek, a militarismusnak és büreokratismusnak oly óriás mérvbeni megszaporodása a productiv elemek megfeszített munkájának gyümölcseit felemészti s nagyban okozója a mindinkább terjedő elszegényedésnek. (Igaz balfelől.) A papírpénz, a hitel, az értékpapírok túlszaporodása megsokszorozták a tőkét ér jótékony hatalmát, de egyszersmind romboló hatását is oly mértéktelenné tették, mely az emberiség históriájában páratlan. A tudomány, mely találmányaival a teremtés hatalmát közelíti meg, a tőke szolgálatában áll s minden új gép vékonyabbra szabja a munkás kenyerét, mely nyomoru élete tengetésére már alig elegendő; az apró capitalis absorbeáltatik, a kis ipar versenyképtelen, a vagyon eloszlása naprólnapra egyenetlenebbé válik. A civilisatió, a cultura sok bizonytalan existentiát teremtett, melyek szintén a productiv elemekre nehezednek, de a túlkínálat nem találván elhelyezést, a nagy proletárius számot szaporítja és e forrongásban tartja, úgy hogy a militaris apparatus, melyet a hatalmak egymás ellen fölhalmoztak, s mely a nép érdekeivel eddig ellentétes, és igy motiválatlan volt, maholnap a belállapotok által motiválttá lesz. Csalhatatlan tehát, hogy ezen elősorolt bajok monarchiánkban nem existálnak oly mértékben, mint némely más államokban, az is csalhatlan, hogy monarchiánk létele más államokéval érzékenyebb lévén, kisebb mérvű létezések is erősebb hatást gyakorolnak főleg hazánkban, mely földmivelő ország lévén, jólléte a legszeszélyesebb körülményektől függ. Ausztriához való viszonyunk tagadhatatlan áldozatot köve el, mely áldozatot tarthatnak némelyek diva necessitasnak, mások Pofikrates gyűrűjének, de létezésük tagadhatatlan. Midőn a napóleoni harczok után következett reactió puhulni kezdett, Magyarországon is pezsgő politikai élet vette kezdetét — Széchenyi egy meglehetős szűk korlátok közé szorított pályát jelölt ki a nemzetnek, melyen munkával és türelemmel az akkori Magyarországhoz viszonyítoa fényes jövőt jósolt — úgy lehet, hogy a kijelölt pályának is lettek volna szirtjei és örvényei. A nemzet többsége a saját sorsa fölötti intézkedés szabadságát tűzte czélul és azt dicsőséggel, szenvedéssel és bölcseséggel ki is vívta új mértékben, a mint azt századok óta nem bírta. Jövőjét nem akarván politikai múltjának megszakasztott szálaihoz fűzni, hozzá fogott az országot berendezni modern minták szerint. Nem vagyok competens a 10 évi törvényhozási működés kritikáját adni — nem is tartoznék az ide— abból ide csak annyi tartozik, hogy Magyarország vagyoni állapota túlbecsültetek, (Helyeslés jobbfelől.) minek illustratiója a beterjesztett költségvetés. Felemlítsem-e azon kuriózumot, hogy míg nálunk minden érdek a sajtóban és parlamentben hevesen és hangosan keresett kielégítést azoknak, kik Magyarországot, Magyarország földjét bírják, érdekeik egy ál-liberalismusnak dobatott áldozatul. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Pedig tehát, ebben nem foglaltatnak benne mindazon terhek, melyek Magyarország lakóit nyomják. Ebben csak egy része látható azon, mintegy ötven milliónak, melyet Magyarország lakói egy békességes évben elperelnek, az igazságnak ezen luxurosus kutatása nagyon befolyt az adóképesség csökkentésére. Ebből nem láthatók azon költségek, melyeket a községi rendezések appendixeikkel felmutatnak, körjegyzőikkel, csütörtököt mondó, vízhiányban szenvedő vizipuskáikkal, doctoraikkal, kiket Európában akkor szoktak fizetni mikor az ember beteg, Chinában, mikor egészséges, Magyarországban minden állapotban. Nem látható a kathera, mely a logikát feje tetejére állította, a posse ad esse vonja consequentiáját, s melynek ha sikerülene egy fictiv széles adóalapot teremteni, úgy lehet egy homályos jövő bizonytalanságai számára termett szédelgési eszközt; minek említsek többeket, hisz a t. ház tagjai lépten nyomon találkoznak mindezekkel. Mindezeknek következése t.hát az, hogy Magyarország elszegényedése kezdetét vette. Márpedig egy tehetős ország kuszáti financziái még reperálhatók, míg egy elszegényedett országéi ugyan fináncz kuruzslásokkal egy ideig, de egy időn túl a bukás kikerülhetlen. (Igaz balfelől.) Mi istennek hála, még nem jutottunk el, s hogy ne is jussunk idáig, ez a t. ház bölcsességétől függ. (Így van jobbfelől.) Az, ha a költségvetés nem fogadtatik el, vagy az, hogy egy párt, vagy néhány egyén a nehéz napok bekövetkezéséért bűnbakul designáltatik, egyet sem szüntet meg azon okok közül, melyeknek eredménye ezen kedvezőtlen költségvetés. (Igaz! ügy ven jobbfelől.) Elfogadtam tehát a költségvetést, mert épen a pártnak, melyhez tartozom, s mely ez idő szerint a többség, kötelessége megtenni mindent arra nézve, hogy azon intézkedések, melyek a költségvetést drágítják, amennyire hatalmunkban áll, olcsóbbakkal cseréltessenek föl, azok pedig, melyek az ország adóképességét támadják meg, simplicitet eltöröltessenek. Mert én úgy vagyok meggyőződve, hogy nem az ország pénzügyminiszterén függ egyedül financziánk megjavítása, hanem legfőkép függ a ház által hozott törvényektől, melyeknek foganatosítására tett kiadásoknak ad kifejezést a költségvetés. Gyérült illúziónkat rideg kötelesség teljesítése kell hogy kövesse. Sok időnk késlekedni nincs, nehogy azon hit, hogy az ország parlamentje nem tud segíteni az ország bajain — valósuljon, a költségvetést elfogadom a részletes tárgyalás alapjául. (Helyeslés jobbról.) Gróf Apponyi Albert feltünteti a három parlamenti párt helyzetét s egymáshoz való viszonyát, azután pedig egyenesen a tárgyhoz szól, bár beismeri, hogy ha beszédjét polemicus színben adta elő, ez által pikánsabb lenne. De mivel a kormánypárt nem annyira a dolog érdeméhez szólt, hanem polémiában lelte kedvét, ő is, ha álláspontját s adandó szavazatát a dolog mélyére hatva kellőkép indokolta, pár megjegyzést fog tenni a kormány tagjainak beszédjére. Azután egyenként bírálat alá veszi a kormány által beterjesztett költségvetést. Az ellenzékre — mondja a szóló — mely ugyanazon államjogi alapokon áll, mint a kormánypárt, a kormány initiatívája nagy jelentőségű. A kormánypártnak kellene védelmezni a kormány pénzügyi politikáját, de mivel ilyen politika nem létezik, a kormánypárti szónokok beszédje csupa cháosz, rendszertelen. Szóló Simonyi Lajos határozati javaslatát fogadja el , mert megelégedhetik-e a ház a kormány ígéreteivel, hiszi e, hogy a kormány egy bizottság nélkül rá tudna lépni a helyes ösvényre? A pénzügyminiszter expozéjával semmikép nincs megelégedve; sokáig időzik a Bosznia által okozott pénzügyi helyzet bírálatánál, Boszniát gyógyulatlan, örökös nyílt sebnek nevezi, az általa okozott kiadásokat pedig elviselhetetlennek. Igaz, a pénzügyminiszter sajnálattal konstatálja az általános elszegényedést, mint a mi bajainknak egyik fő forrását, de csupa puszta sajnálkozással a helyzet még nem fog megjavulni. (Derültség balról.) Ismétli, a kormány terveit nem ismeri a ház, s kérdezi, hogy mit tegyen a parlament ily kormánynyal szemben, melynek terveit nem ismerjük, melynek talán tervei nincsenek ? Az ellenzék mindig azon törekedett, s most is azon törekszik, hogy a kormányt megbuktassa, nem személyes indokból, hanem hogy komoly politikát lefessen fizet. Az egyesült ellenzék még mást is akar. Egy bizottság kiküldetését javasolja, hogy eszközt találjon a kormánynyal együtt a táj orvoslására. A kormánypárt azt kivallja, hogy az egyesült ellenzék adja elő terveit, az ellenzék azonban nem akarja doctor Dulcamara szerepét játszani, nem akar a gyógyszerekkel szédelgést űzni. Másképen áll a dolog a bizottsággal, ez megvitatja a javaslatokat, melyek nem valók a nyilvánosságra hozatalra. Sokan azért nem akarják a bizottság kiküldését, mert okultak a 21-as bizottság működésén, de akik így beszélnek, elfeledkeznek róla, hogy az ellenzék most egy oly parlamentáris enquête kiküldését javasolja, mely vizsgálati körébe vonná az összes közgazdászati ágakat, teljes képet akarna nyújtani a nemzeti közgazdászati pathologiáról s megmutatná a szabadulás útját. Nem kivánatos e bizottság kiküldése a mostani aggasztó jelenségek közt, mely azután albizottságokra oszolva magában, a hazában szerteszét utána járna, hol a baj s mit, hogyan kell orvosolni. (Helyeslés balról.) Sokan mondják, hogy a bizottság kiküldése csak pártmanoeuvre az egyesült ellenzék részéről. A parlament megérdemelné, hogy a nemzet bizalmát elveszítse, ha ilyen indítványt ilyen értelemben fogad. Az első lépés tehát a bajok orvoslására egy bizottság kiküldése, ehhez azonban a kormánypártnak nincs érzéke, mert különben nem utasítaná vissza oly mereven. A kormánypárt — mondja szóló — nem védelmezhetvén a kormányt, az egyesült ellenzék felé fordul, s támadásaiban három fokot lehet megkülönböztetni, a positivust, mit Kármán képvisel, a comparativust, (Jókai) és a superlativust (Láng.) (Élénk derültség balról.) Az első a szemlélődő ész (derültség), a második a szív, a harmadik maga e szenvedély. Kármán beszédjében a contemplativ melancholia, Jókaiéban a zokogó panasz az ellenzék kegyetlensége fölött, Lángében a concentricus düh nyilatkozik. Láng azt szeretné, ha az ellenzék mindenestül elpusztulna, Jókai azt, hogy egyesüljön valamennyi párt, mert már itt van a 11-ik óra, mely azonban már évek óta tart. Kármán azt akarja, hogy maradjon minden párt a mi volt. Jó — mondja szóló — maradunk a kik voltunk, tisztelni, s ha lehet szeretni fogjuk egymást. (Élénk derültség balról.) Azután Láng, Dárday és Grünwald beszédével foglalkozik. Ez utóbbi a közigazgatás kérdését vetette föl. Szóló nem tartja helyesnek, hogy oly politikát űzzünk, mely bennünket a nyugattól elválaszt, hogy nemzetiségi harczokba keveredjünk. Különben is, ha a magyar birtokos osztály tönkrejutott, hiába igyekszünk közigazgatási törvényeket hozni a magyar nemzetiség javára. (Tetszés balról.) A végzetes külügyi politikán kívül sokkal nagyobb veszély rejlik a nemzetre nézve az alattomos, alkotmányellenes szellemben, mely jó idő óta érezhető. Ez a szellem, s az általa sugalt politika fog a parlament ágainak elvesztésére vezetni s ezen politika ellen küzd szóló teljes erejéből. E harczra készült fel szónok társaival együtt s e harczot tántorithatatlanul tovább fogja folytatni. Csatlakozik Simonyi Lajos báró indítványához. (Élénk tetszés, éljenzés s taps balról.) Ezzel az ülés d. u. 1 órakor véget ért. Legközelebbi ülés hétfőn d. e. 10 órakor. Fővárosi ügyek. A fővárosi közraktári bizottság ma Kamermayer polgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a közraktári pályangeres terv szerzőinek a művezetés elfogadására vonatkozó nyilatkozata felolvastatván, kimondatott, hogy a művezetési díj fejében megajánlott 35.500 írt nemcsak a négy raktárszakasz kiépítésének, hanem a rakpart építésének, a terrain feltöltésének és a vágányfektetésnek művezetéséért is jár. A rakpartépítés művezetősége természetesen csak azon részre terjed, mely a raktárépítés alkalmával vitetik ki. Ezután bemutatták a módosított költségvetést, amit Basch és Krajesevics készítettek az újabb bizottsági megállapodásokhoz képest. Az eredeti költségvetés szerint a 4 raktárszakasz összes munkái, a rakpartfal kivételével 805,982 forintba kerültek volna , a módosított terv szerint pedig 973.480 írtba jönnének. Tolnay indítványozta, hogy e költségvetést a nagy technikai rész miatt kis bizottságnak adják ki felülvizsgálatul. A bizottság azonban végre abban állapodott meg, hogy három tagú bizottságot küldött ki felülvizsgálatra, és pedig Bodoky, Pucher, Neuman és Tolnay urakat. A közraktári kezelési szabályzat és a díjszabályzat kérdésének tárgyalása a jövő ülésre halasztatott. A IV. kerületi adókivető bizottság hétfőn február 24-én a 17-ik házszámtól a 35-ik házszámig lakó III-ad oszt. keresetadó köteles felekre vonatkozó sdójavaslatokat tárgyalandós. — Építkezések Budapesten 1878-ban. A főváros magánépitési szakosztálya által összeállított hivatalos kimutatás szerint a lefolyt évben épült hat háromemeletes, 6 két emeletes uj ház, egy két emeletes toldalék, 12 egy emeletes új ház, 7 egyemeletes toldalék, kilencvenegy földszintes új és százharminczöt földsz. toldalékház, továbbá történt 463 átalakítás, emelkedett 12 raktárépület, 73 fészer, egy harmadik emelet ráépítés, egy második emelet ráépítés, 4 első emelet ráépités. Gyár kettő épült. Minden különféle épitkezések kerületenkint a következőleg oszlanak meg: I. 96. II. 56 111.96. IV. 60. V. 67. VI. 117. VII. 124. VIII. 164. IX. 79. X. 45. — Adókivető bizottságok. A III. osztályú kereseti adójavaslatok tárgyalását a főv. adókivető bizottságok hétfőn, február 24-én a következő telekkönyvi házszámok alatt folytatják: Az I. és II. kerületi a várbeli 86—174 számig, a III. kerületi 15— 50 számig, az V. kerületi a 8—16 számig, a VI. kerületi a 711—867/a (rég.) számig, a VII. kerületi a 11—30 számig, a VIII. kerületi a józsefvárosi 31 — 121 (régi) számig. Ezen utóbbi bizottság magába foglalja a József-, Ferenczvárost és kőbányát. ______ TÁRCZA. Népszinhaz, (Ágnes asszony. Eredeti népszínmű 3 felvonásban. Irta:Lukácsy Sándor. Először adatott 1879. febr. 21.) Arany János „Agnes asszonya“ lebegett Lukácsy előtt. Dramatizálni akarta s itt oly darabot, melyben legjobb az, amit önmagából, nem pedig Aranyból vesz. A balladának hősnője megöli férjét, aztán beleőrül tettébe, a törvényszék hazaküldi a bomlott eszü asszonyt és Ágnes asszony a patakban Véres lepedőjét mossa, Fehér leplét, véres leplét A futó hab elkapdossa. Lukácsy belátta, hogy ilyen néptragédiát sem a műfaj conventionalismusa, sem a közönség ízlése nem tűr meg, mely kedveli ugyan a szomorút, de víggal elegy s a szerencsés véget okvetetlenül megkívánja. Megkísértette hát a catastróphát megtartani, de enyhíteni úgy, hogy a visszatérés a jó útra — kibékülés férj és nő közt — képzelhető legyen. És csakugyan sok ügyességgel készíti elő e catastróphát, elmésen ejtvén módját annak, hogy a férjgyilkosság látszólag elkövettessék, de valóságban mégse történjék meg. A balladában Agnes követi el a gyilkosságot, Lukácsynál ő csak a férj öngyilkossági kísérletének okozója, de az eliszonyodás eszét veszi, s magát tartja gyilkosnak. Hagyján! Csakhogy most az volt a kérdés : szabad-e a megváltozott előzményekből ugyanazon következtetéseket vonni, mint Aranynak? Erre iparkodunk megfelelni a cselekvény rövid vázolása után. • Forgó Pál jómódú gazdának meggyűlt a baja lányaival. Kettővel áldotta meg az ég, Zsófival és Agnessal, amaz kikapós menyecske, a hajadon Ágnes pedig csökönyös természetű, mindenkivel kötekedik, kérőit visszautasítja. Szerencséje az öregnek, hogy egy kis öröme telik unokájában, aki elhalt fiának gyermeke s még nagyobb szerencséje (t. i. Lukácsynak), hogy e szerepet Soldosné adja. Ágnes nem szeret már a háznál lenni s ép egy kis czivakodása volt apjával, mikor Vércse Márton gazdag parasztbirtokos megjelenik s kezét kéri az apjától. Csakhogy ez a Vércse nagyon csúnya madár, himlőhelyes, 40 éves s oly kopasz, hogy személyesig ője Eöry alig merte kalapát megemelinteni. Forgó uram el is utasítja, de Agnes maga ajánlkozik feleségül. Megunta az engedelmességet odahaza s Vércséhez megy, hogy házában parancsolgathasson. Alkut kötnek, Vércse vagyont, szabadságot biztosit, cserében csak hűséget követel s Agnes — aki senkit sem szeret — könnyű szívvel tesz fogadást, hogy ha nem is engedelmes, de ha neje lesz. Alig távozott Vérese, föllép Csiflaccs Pista, „pandúrviselt legény“, aki Forgó uramtól földeket akart bérelni. Hetyke ficzkós Ágnes érzi, hogy ez neki való lenne, ennek tudna ám engedelmeskedni. De Pista nem törődik Ágnessel semmit, sőt világos lesz azonnal, hogy a rátartós ex-pandur inkább Ilonhoz — az unokához szil. Agnes meginog előbbi elhamarkodott határzatában s ha Csillancs Pista csak a kis ujját nyújtaná feléje, visszalépne — de arra semmi kilátás. Véres jön a násznéppel, Pista még gúnyolja Ágnest, mikor vonakodik s ez elkeseredésében felcsap. Érdekesen vezette be Lukácsy főalakját s a közönség osztatlan tetszéssel fogadta e természetesen fejlő processust. A második felvonás szintén kellemesen folyik. Agnes már menyecske, de bizony szerelmes lett Pistába, aki azonban mit sem akar felőle tudni s mikor az asszony megvallja szerelmét, feddő szavakat, visszautasítást kap biztatás helyett. Csillancs kereken kijelenti, hogy nem fogja a férjét megcsalni s Agnes ajánlatát, hogy férjét elhagyja — szinén nem fogadja el. Nem is volna hát semmi baj, ha Vércse véletlenül meg nem hallotta volna e párbeszédet. Amilyen fut, olyan jó ember — nagyon is jó, nagyon is lágy, bánatában mit van mit tennie, ha Agnes nem szereti — hiábavaló neki az élet — berohan a konyhába . .. Csakhamar fogadott fia kiszalad és segítségért kiált, az apja vérében fekszik. Ágnes ijedten bemegy s néhány percz múlva egy lepedőbe takarva — e felkiáltással tántorog ki: „megöltem az uramat.“ Megőrült hirtelen s a függöny legördül. E catastrópháig semmi kifogást nem tett a közönség a darab ellen, de a megőrülés meglepte. Az utolsó felvonás Agnes asszonyt mutatja — az Aranyét a Lukácsyé után, amint a patakban a lepedőjét mossa. Férje azonban nem halt meg, csak szúrást ejtett magán. Forgóval s az egész családdal együtt keresik az asszonyt, megpillantják, megszólítják — ez a vízbe bukik, Vércse kimenti, az őrültség elmúlik , a megzavart házasélet a boldogság kikötőjébe ér. Ágnes asszonyból jó feleség lesz. Kár volt Lukácsynak a balladát egészen félre nem tenni. Az ő Ágnes asszonya más, mint az Aranyé, úgy átgyúrta s az ő képzeletében oly átalakuláson ment keresztül az Arany tárgya, hogy kikerülvén ez olvasztó kemenczéből, formája egészen elváltozott s a kölcsönvett vég az eredeti elejéhez semmikép sem illik. Agnes nem szereti urát, kész őt el is hagyni Csáncsért — Vércse megöli magát (legalább Agnes hite szerint) — vájjon természetese, hogy ez a csökönyös, keményszívű nő megőrül? Arany Ágnes asszonyának eszét a lelki furdalás veszi el s ezt értjük. Előttünk áll az éjjeli jelenet, mikor kedvesével meglepik az ágyában alvó férjet s lekéseik. Ez a jelenet leírhat oly hatásai— emléke lehet oly szörnyű, hogy megbomlik tőle az emberi ész. Lukácsy Ágnesének elméjét nem zavarhatja meg a lelki furdalás, mert hirtelen őrül meg, holott a furdalás csak lassanként éreztethe rontó hatását az elmével; a fájdalom sem bánthatja, mert férjét nem szerepe, e szerint csak a pillanatnyi ijedtség vihette e változást véghez. Megtörténhetik ez is — de itt bizony erőszakostak látszik. Ily önálló, nyakasnak festett parasztnő nem oly ijedős. Aztán — ha mindezen túltesszük magunkat — a mód is, melylyel Lukácsy a megőrzést tárgyalja, kifogásolható. Dühén fut-e már ki Ágnes a házból vagy csak kétségbeesett felkiátása után: „megölöm az uramat“ veszti el eszét ? Az előadó igy játszta. Hogy a közönség elhigyje a meglepő fordulatot, elő kelene készíteni. Ezt lehet segteni. Mialatt Ágnes odabenn a házban boltnak vélt férje fölött ragat — jelezhetné pár szóval a künn álló nép, hogy: bel furcsán beszél az az asszony — tán még el is hagyta az esze ? Arany mindenütt Lukácsy útját állja. Erőnek erejével oda akarja vinni Ágnest a patakhoz, a hová a nagy költő vitte — pedig az ő Ágnese nem is való oda. A másik Ágnes éjjel ágyban gyilkolta meg férjét s innen ered a véres lepedő, melyet ki kell mosnia, de mi köze esnnek az uj Ágnesnek a lepedőhöz — a véres kendőhöz. Vércse öngyilkossági kísérlete nem könnyen hihető el. Ha nejét elcsábították volna, ha kedvese volna — még tán érthető volna e nagyon is becsületérző s érzékeny paraszt viselete, de itt sem csábítás — sem kedves nem szerepelvén, kényszerítő oknak csak nehezen fogadjuk el azt az érzékenykedést, hogy neje mást szeret — platonice, viszonzás nélkül. Ábrándosabb természet kell az ilyesmihez, mint a magyar paraszté. Hogy van a darab szerkesztve ? Mint Lukácsy minden darabja. Három-négy egymás mellett futó szál, melyek nincsenek vagy csak lazán vannak összebonyolitva. Némelyik egészen fölösleges, mire való pl. Forgó uram másik lánya Zsófi, kinek férje — az asszony hűtlensége fölött bánatában — ivásnak adja magát, de a darab végén minden indokolás nélkül ismét beáll jóravaló asszonynak ? Csakhogy Lukácsy, ha erősebb compositióra nem is törekszik, tudja e hiányt feledezni úgyis — néha talpraesett ötletekkel, kedélyes társalgással stb. Hanem az a cynicusan érzéki szellem, melyet nőitek (pl. Zsófi) festésében mutat, azok a vastag czélzások és tréfák, melyek a Boczi Terka és Menyus közti viszonyt fűszerezik, túlmennek a megengedhetőség határán. A jó ízlés nevében kérjük ez utóbbiak megnyirbálását. Különben az episod túlságosan sok helyet vesz el, még a 2-ik felvonásban nevetünk rajta, de már a harmadikban , mikor gyors lebonyolítást óhajtanánk, unalmassá váik az örökös Bocziterkázás. Röviden említést tettünk az előadásról. Soldosnénak Ilonka megint kedves szerepe, Vidort szerepről szerepre mindinkább megkedveli a közönség mint nagyon tehetséges s komoly igyekezető színészt. Rákosi Szidi Ágnes asszonya jobban sikerült az 1. és 2. mint a 3-ik felvonásban. Az őrültséget túlozta, mire azonban akkora színpad — mint a népszínházé — könnyen elcsábítja az előadót. Tart tőle, hogy kevéssel ily téren nem lesz képes hatni. Tihanyi, fájdalom! mindinkább beleesik bizonyos egyhangú, prédikáló modorba. Ha idejekorán nem szabadul tőle, modorossággá változhatik, pedig kár volna képességéért. Horváth kezéből mindig tiszta munka szokott sikerülni, a lusta Menyus élvezetes minden izében. Zsedényi temetése. Zsedényi Ede hült tetemét ma beszentelték az evangelikus templom gyászba vont falai közt s még ma elszállították az elhunyt szülőföldjére, Lőcsére. Itt lesz a tulajdonképi temetés a képviselőház küldötteinek jelenlétében. A beszentelési szertartást a megjelent közönség, az iránta nyilatkozó részvét a legimpozánsabb, nemzeti ünnepélylyé avatta. Azok közt, kik a templom padsoraiban ez alkalommal helyet foglaltak, az ország első rangú férfiai ültek. Egy országos nevű, híres embernek adták meg a végtiszességet. Délután 2 órakor Karsay szuperintendens, a pesti ev. község lelkészei, a magyar és német hiközségek elnökei Kochmeister b. és Sárkány József a halottas házba mentek, hol az elhunyt rokonai és barátai, köztük Haynald kalocsai érsek vettek búcsút az elhunyttól. A koporsó fölött Győry Vilmos mondott rövid imát, mire azt a hatfogatú gyászkocsiba helyezték. A hitközség átvette a holttestet ssbeszentelés végett a templomba szállitatta. Annyi koszorút raktak Zsedényi koporsójára, hogy azok egy részét külön kocsi vitte. Pompás szalagokon csüngő koszorúkat küldtek a szabadelvű párt, az egyesült ellenzék pártja, a párton kívüli képviselők, a hat szab. kir. város esperessége, Nagy Loisch Ede és Otília. Csáky Lazanszky grófné. Gr. Wimpfen szül. Sina Anasztázia. Szitányi trencsénmegyei képviselő. Rózsa Károlyné. Gr. Zichy Henrik. Gr. Zichy Rudolf. A tátraaljai esperesség. A tiszavidéki vaspálya-társaság. Szepesszombat városa. A budapesti ev. gyülekezet tanitó testülete. A budapesti evang. gyülekezet. A szepesi képviselőtestület. A budapesti szepesi társaskör. A felsőmagyarországi bányapolgársági társulat. Ezüst babérkoszorút küldött Zsedényi választókerülete. A bécsi hitelintézet részéről pedig, melynek Zsedényi igazgatósági tagja volt, az utolsó pillanatban érkezett egy gyönyörű koszor. A menet a József térről megindulva egyenesen a Deák tér féi tarlóit. Elől haladtak a presbyterium tagjai, a lelkészek, majd a virágoktól elborított gyászkocsi, ezután kocsiban a rokonok, számos egylet, testület s óriási néptömeg. Derűs, tavaszi nap lévén, az utczáfent, a házak ablakait, erkélyeit nagy közönség szállta meg. A rendet a városi rendőrség tartotta fen. A koporsót a templomban közvetlenül a főoltár előtt állították föl. A templom falait, oszlopait, karzatait gyászszövet borította; egyes helyeken Zsedényi czímere csüngött, míg az orgona fölött óriási fehér kereszt szakíta meg a gyász színét. Fekete szövet fedte a padlózatot is. A virágokkal ízlésesen díszített főoltár gyászszövettel volt eltakarva ; egyetlen díszítés itt is Zsedényi czímere volt. Magára a koporsóra csak a kiválóbb koszorúkat rakták, a talapzatnál örökzöld és élő virágok illatoztak, oldalt örök lángok és óriási gyertyák lobogása mellett. A templom homályos hajóját egyetlen középcsillár világította meg. A kitűzött időre lassanként megtelni kezdett a templom. Kívül lovas rendőrök és konstaderek póznával gondoskodtak a szabad közlekedésről. Nagyrészt tömegesen gyülekeztek a vendégek. Az első emeleti karzat hölgyek, a második emelet a fiatalság számára volt fentartva. Földszint jobbra a felső és alsóház tagjai ültek vegyesen. Az első sorban székeken ültek Tisza, Pauler, Szapáry, Péchy,refort, Szende, Bedekovics miniszterek, Majláth György és Ghyczy Kálmán. Mindjárt mögöttük Császka szepesi püspök, Angyelics szerb püspök, Szapáry István gr. főispán, Szontágh Pál a szabadelvű párt elnöke, Zichy Pál gróf, Szapáry Menyhért gr. a főrendiház és képviselőház tagjai, Lónyay Menyhért gr., Bittó István, Perczel Béla, Somssich Pál, Apponyi Albert gróf, Simonyi Lajos báró, Simonyi Ernő stb. Minden párt képviselve volt. Jobbról a számos testületen kivül megjelentek Gráf altábornagy, József főherczeg adlatusza, Fehérváry b. és Szabó honvédtábornokok, egy közös hadseregbeli tábornok, Rolth főpolgármester, K. Wäcker-Gotter német főkonzul, a legfőbb ítélőszék és kir. tábla több bírája, szóval annyi kapacitás, hogy nehéz volna valamennyit fölsorolnunk. Valóban csak egy Zsedényi ravatalához zarándokolhatott ily közönség. A szertartás az orgona hangjai mellett megragadó gyászénekkel vette kezdetét. Az első padsorban Zsedényi rokonai zokogtak , a koporsót a képviselőház szolgái állták körül. Most Geduly Lajos dunáninneni superintendens ment föl a főoltár lépcsőin és közös ima útin seri csendben a következő szép gyászbeszédet mondotta: Mélyen t. gyászgyülekezet! Családdal nem birni s mégis halálakor nagy család él megsiratva leáni: ez rejtélynek látszik; de ez csak látszólagos rejtély. Itt látjuk őt, megdermedve fekszik elöttünk Zsedényi Ede, a kinek földi maradványait e koporsó magában zárja. Voltak szeretett és szerető vérrokonai is, édes testvére, unokaöcscse és unokahúga. Itt szemléljük őket s ezek bizonyosan őszinte mély gyászszal kísérik őt szjába. Őszinte meleg kölveket szentelnk emlékére. De a mit szoros értelemben családnak szoktunk nevezni, az nem környezte őt és mégis, láttatok-e halandót, kiért oly nagy család oly forró könyeket hullatott volna, mint Zsedényi Edéért? Itt áll koporsója felett egy gyászba borult anya, áztatva azt fájdalma könnyeivel. Megneveztem őt? Szivetek eltalálta nevét, a haza nevét! És valóban, volt-e valaha anya, ki nála hűbb fiúval dicsekedhetett volna ? És volt-e fiú, aki hőbb szerelemmel csüggött volna anyján, mint Zsedényi Ede hazáján ? Amit ő erre nézve jónak, üdvösnek ítélt, azt kimondá, sürgető, megtevő bátran, nyíltan s tartózkodás nélkül, tekintet nélkül felfelé, tekintet nélkül lefelé. Tekintet nékül jobbra, tekintet nélkül balra. És ezért becsülé, mondhatjuk szerető őt fejedelme, ezért becsülé és szerető mindenki, minden bü s igaz honfi. — Most, a mit e sztnt név , haza magában foglal megtestesülve itt levő díszes koszorúkban, zokogva áll koporsója felett és siratja őt. Ez anyán kivül volt neki még egy drága, hű szerelme, másik csábja, s ez az evangéliumi egyház. Ki ne tudna visszaemlékezni arra az időre, midőn ez egyház önállóságát fenyegették, s ki ne tudna visszaemlékezni miként szólalt fel ez időben Zsedényi Ede az egyházat fenyegetők előtt rettenthetetlenül: Ne bántsátok őt ! Hagyjátok szegénynek lenni, de szabadnak. Ki ne tudná ezt, s ki ne vette volna azt tőle akkor némi megütközéssel is ? De ő megteve azt, mert tudta, hogy ha az egyháztól elválasztják azt, a miből az élet kedvét szívja, s folyton meg-megújul, megifjedik, akkor el kell hervadnia. Szerette egyházát kimondhatatlanul, kívánta tehát, hogy éljen. Hogy miént szerette egyházát, istenét, kérdezzétek meg ott távol Szepességet, az ő kedves Szepességében istennek azon szerény hajlékait, a melyekben ő, ha ott tartózkodott, ima és ének körében istennek órákat szennért, s azok fognak nektek eleget beszélni! Odament, távol a nagy világtól, istenéhez fordulni, mert nem akarta, hogy hasonlónak tartassák még csak távolról is azon képmutatókhoz, a kikről az Üdvözítő azt mondja : „Midőn az isten házába menének, kürtöltettek magok előtt.“ — Ez egyház, kihez ő oly hűséggel ragaszkodott, most könnyeivel áztatja őt s szive mélyéből sóhajtja fel: mert hagysz el ingem kedvesem ?! Ki fog nekem kipótolni téged ?! A nép szava bizonyos nevekkel szokta megjelelni kimagasló férfiait és ezekkel akar röviden, de találóan rámutatni arra, a mi életökben a legjellemzetesebb vonása érdemkoszorúnkból. A történelem a reformatiónak egyik fővédjét és támaszát, Frigyes választófejedelmet a „bölcs“ nevével ruházta fel. A mi nemzetünknél is a reformátiónak volt egy ily támasza, kit a nép a „jó“ nevével nevezett el és kit most 3 éve szintén a kegyetlen februári hó ragadott ki körünkből. Vajjon mi lesz a protestáns egyház történetében Zsedényi Ede neve ? Nem csalódom, ha azt hiszem, hogy ez lesz: Zsedényi Ede „a nagylelkű adakozó“. Gazdagságát azt hiszitek pompa és fényűzés, kényelem és gyönyörök megszerzésére használta fel ? hogy mint az evangéliumi gazdag ember, bársonyba és bíborba öltözködjék és fényesen lakomázzék? Nem! Zsedényi a fényűzést, de még csak a kényelmet sem ismerte maga. De annál jobban érezte áldó, jótékony kezét egyháza s a tanuló ifjúság. Fény volt ő, de nem azon lobogó fény, mely csillogásával elragad, hanem azon szelíd fény, mely a szivek mélyébe hat legerjeszti örömre világával egyháza, a szegény tanítók és a szegény tanulók szívét. Egy szóval a minő takarékos, az önmegtagadásig takarékos volt, ha saját érdekeiről volt szó, oly bőkezű, határt nem ismerő bőkezű volt, ha egyházát, annak egyefogyott szegény tanintézeteit, a tanuló ifjúságot támogatni, vigasztalni, buzdítani kellett. És amidőn ezt mindenki tudja közülünk, úgy méltán felfogjuk őt ruházni „Zsedényi a nagylelkű adakozó“ nevével, hogy fényesen, fényesebben ragyogjon a többi mellett. Amint szeretve áldják egy gróf Teleki Johanna, egy Lórántfy Zsuzsánna, Jeszenákok, és a legújabb időben Baldácsi Antal halhatatlan neveit azon százak, kik a megnevezetteknek jótékonyságok folytán lelki gyermekei lőnek, úgy áldani fogják Zsedényi nevét is mindazok, a kiket az ő szerető és könyörületes szive lelki gyermekeivé fogadott. És e lelki gyermekeinek egész seregét, családjának e harmadik részét látom én e koporsó körül, kik éd s keserü könnyekkel áztatván, azt sóhajtják: atyám! drága jó atyám! miért hagysz el minket?! Mondjak-e még többet? Bizonyára csak egy kis parányi rész az, amit elmondottam azok sokból, amit róla elmondani lehet, elmondani kellett. De mert érzem, hogy az oly fe ette sok ajkam elhal. Mert igaz ugyan, amit az üdvözítő mondott, hogy: „A sív teljességéről szól a száj." De vannak esetek, amelyekben épen a szív teljessége oka annak, hogy az ajk nem szólhat. Kétségkívül találkozni fognak, kik az ő jeles hazafias erényét és érdemeit sokkal méltóbb, nagyobb, megragadóbb színekkel fogják ecsetelni, mint én azt tenni képes volnék. És végre is az én, bár szívem mélyéből felhangzó szavak, mondhatnának-e többet, mint amenynyit azon sóhajok mondanak, melyek e koporsónál a keblekből feltolulnak, és a könnyek azon árja, mely azt elborítja. Ha majd elérkezik a nagy nap, midőn a végbetlen hatalmú atya, mindenkit érdeme szerinti helyre küld, nemzete, egyháza, rokonai, barátai, mind mind fel fogják mutatni előtted végbetlen hatalmasság és a legigazságosabb Biró azon részt, melyet Zsedényi kezéből vették, és az ur kimondja ítéletét, a legboldogitóbb ítéletet Zsedényi felett : jó vagy, jó és hű szolgám voltál, meny ország a részed. — A beszédet ismét ima és ének követte, melyet a bal kitünően adott elő. Ekkor fölemelkedett a közönség is s kifelé indult. Kint a nagy tért óriási közönség lepte el, s a szomszéd házak ablakaiból, erkélyeiről is tömérdek néző akadt. A templom kapuit kitárták s a vidám napfény lopódzott be a komor csarnokba. Sokan bennmaradtak s megnézték még egyszer a ravatalt, a rajta nyugvó koszorúkat. Ezeket egymásután leszedegették, majd a koporsót is kihozták a pompás gyászkocsira, mely megindult a vasút felé. A templom egészen kiürült s ezután már csak a komor gyászos falak hirdették, hogy egy nagy ember végtiszteletére szánt szomorún megragadó ünnepély folyt le az imént e helyen. Zsedényi holttestét hétfőn délután temetik el Lőcsén. Ő fog tehát nyugodni, szerett anyja mellett, szűkebb hazája szeretett földjében. Kívánsága teljesítve lesz. A nemzet pedig érzi, hogy akit ama hantok takarni fognak, egyik leghűbb fia volt s ezért szive mélyéből sóhaj já utána: Nyugodjék békével! HÍREK. Febr. 22. Hivatalos. Kinevezések. Ő felsége Pongrách Ferencz varazsdi főgymnasiumi, és Jelovsek Márton eszéki főreáltanodai helyettes igazgatókat, a nevezett intézetekhez valóságos igazgatókká nevezte ki. — Lemondás. Papp Kálmán 2-ik lovas ezredbeli szabadságolt állományú honvéd főhadnagy, a m. kir. honvédségben viselt rangfokozatáról és cziméről önként leköszönvén, lemondása elfogadtatott és a honvédség kötelékéből végleg elbocsáttatott. — Ő felsége a király szerdán este Bécstől indul Budapestre. — Udvari ebéd. Ő felsége a király tegnapelőtt délután 6 órakor udvari ebédet adott, melyen igen sok állami méltóság s főur vett részt. — Gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter — mint a „Pest. Corr.“ értesül — márczius elején a pénzügyminisztérium elnöki palotájában fényes estélyt fog adni.