Ellenőr, 1879. február (11. évfolyam, 56-107. szám)

1879-02-14 / 80. szám

kormánynak is csak annyit tud a P. Napló taná­­csolni: „hogy ne kövesse a Tisza politikáját, mert — úgymond — a kormány, mely azt folytatná, mit Tisza Kálmán megkezdett, fél esztendőt sem érne.“ De hát mondja meg: milyen politikát kö­vetne­­? Ezt nagy bölcsen elhallgatja, hanem később azt mondja: „első szakítani a kárhozatos iránynyal, melyben a jelen kormány haladott, s a nemzeti alapra állani.. .“ Hát miféle bramarbasz ez? Nem nemzeti irányban haladunk-e mi, kik létjogunkat épen Boszniában és Európa jóváhagyásával biztosítottuk, mielőtt belü­gyeinket rendeznénk ? Persze a felfogás különbözősége választ el bennünket. De hát nem mondanák-e meg tisztelt ellenfeleink: Európa ellenében s az orosz ellen ki­tévők lennének ők, ha már Bosznia occupátióját nem helyeslik ? ... A P. Napló megfelel erre: „­ nem bunyász­­kodna meg Bécs követelő udvari körei, — hanem Magyarország méltó képviselete előtt.“ Ugyan milyen méltó képviseletet gondol a P. Napló" ? A sol-disant conservativek s a szélsők ural­mát, de nem mint Francziaországban — mert ott a szélsők a conservativekről mit sem akarnak tudni és viszont. De hát nálunk a beteges parliamenti viszonyok ily viszás házasságot is produkálnak, de nálunk a conservativek még népszerűeknek is tart­ják magukat. Csak az ő lapjaik s a szélsők mutatják ma­gukat ily hihetetlenségekkel; de a higgadt közvé­lemény — mely hallgatásával s mozdulhatlanságá­­val tüntet — azt mondja: mit ti óhajttok, azt mi tudjuk; hanem hogy mint akarjátok a hazát job­ban boldogítani, mint a jelen kormány, azt nem tudjuk, tehát zsákban macskát hiában árultok. Elmondtuk ezt más szavakkal százszor is, de ők egyre folytatják: „nem kell nekünk a bosnyák politika, sem annak ismétlése“ — így a P. Napló. Hát ki akarja ezt ismételni ? Elég volt abból egyszer is, de megtartjuk ezt, mert szükségünk van reá s mert vérünk és pénzünkbe került az. Ám védjen, őrizzen meg más jobban e politi­kától, s bizony azt mondjuk reá: ez különb em­ber; de a­míg az oroszt s szláv nagyratörő bará­tait a délen nyakunkról olcsóbb áron el nem riasztja, biz azt mondjuk: kár volt megmozdulnod, ha oko­sabbat nem tudtál tanácsolni. De Eötvös az, ki okosabbat tud mondani. „A régi múlt és a jelen között — úgymond — Tisza Kálmán és végzetes keleti politikája s kiegyezési áldozatai vannak.“ Es mondja, tehát igaz. De ő azt is mondja, „hogy a jelent sem a politikában, sem a históriában a múlttal összekötni nem lehet“, és ez nem igaz; ergo az sem áll, hogy Tisza egyénisége a középen áll. Quod erat demonstrandum! A jellemző a dologban az, hogy a bal zajos helyesléssel fogadta Eötvös mondatait, tehát meg­mérhetjük azon niveaut is, melyen a baloldal mi nálunk áll. Ámde Apponyi taktikájára is elmondhatni: „Plus le corps est faible, plus il commande; plus il est fort, plus il oblit. II fant que le corps ait de la vigueur pour obéir a l’ame: un bon serviteur doit étre robuste.“ Ő nála úgy látszik még nem erős a lélek. Azt jelenti ki, „hogy miután Tisza kijelen­tését az elnök nem utasíta rendre, a miniszterelnö­köt arra sem tartja érdemesnek, hogy visszauta­sítsa.“ S azt mondja folytatólag: „nem ambitio, hanem önfeláldozás a jelen kormány okozta hely­zet gyógyítására vállalkozni.“ Kell-e nagyobb ambitio annál, mintha ellenem­­mégis“ önfeláldozással (íj az'T bajainak*'gyógyitá-­sára vállalkozni képeseknek s készeknek is érezzük magunkat ? Jó lenne egyáltalában az oppositiónak meg­szívlelni, amit Skobeleff mondott egy bulgáriai Kränzchen alkalmával Drinápolyban legközelebb, midőn már a bor megoldá a plevnai hősök nyelvét; mert hát Skobeleff is ellensége a bosnyák occupá­­tiónak épen úgy, mint a magyar oppositió, csak hogy az egyik öntudatosan, a másik meg csupa népszerűség-vadászatból, mely annyiszor forr tor­kára a magyar nemzetnek. Skobeleff tehát igy nyilatkozott: „Ausztria az ő politikája által Oroszország ellenségévé vált.“ (Szívlelje meg az oppositió.) „Bosznia és Herczego­­vina elfoglalása Ausztriának mi hasznára sem fog válni, mert erről gondoskodni fog az orosz diploma­­tia.“ (Ez már Tiszának és Andrássynak szól, hogy a diplomátiát eddig az orosz ellenére vitték, tehát még­sem oly rosz dolgot követtek el, a­mi a ma­gyar nemzet kárára lett volna.) „A katonai igaz­gatásnak ezen provincziókban — folytatja Sko­beleff — bármily hosszan tartson is, egyszer meg kell szűnni, és azok lakossága kell hogy egyenlő jogokat nyerjen a többi népek jogaival. És akkor jön el az id­ő, midőn a szlávok fölénye önmagától érvényesülni fog. Ausztria-Magyarország összes szláv tartományait meg kell hogy kapjuk, és a mi dolgunk lesz akkor a magyarokból enge­delmes oroszokat csinálni. A mi követünk Konstan­tinápolyban: Ausztriának csak öt évet adott a megélhetésre — reméljük, hogy mi­előbb készen leszünk vele. Mi innen — Bulgáriából — sem Tö­rökország, sem Európa kedvéért nem megyünk ki; mi azért megyünk, mert minket a visszamenet ha­zánkba erősbbé fog tenni. Innen, mostani helyünk­ről nem bírunk hozzáférni Ausztriához ; ha mi tá­madni akarunk, azt Lengyelországból kell tennünk. S várjon főoperáló seregünket Krakó vagy egy más pontra dirigáljuk-e, az a detail-dolga, a fődolog, hogy mi fogunk támadni.“ Íme az orosz programra­­ ... Hogy tetszik az oppositiónak? Még belőlünk is alázatos oroszokat vélnek csinálhatni a legfölebb 5 év alatt készen lesznek velünk. No már ennyi jóakarat (!) mellett a parlia­menti viszályokra dolgozni nálunk is — á la Ausztria, mégis nem csak könnyelműség, de vét­kes lengyelországi „nepozvolyem,“ melynek szomorú vége is lehetne. Azonban részünkről nem festjük magunknak oly sötéten a magyarok jövőjét, mint ezt fennhéjá­­zásában Skobeleff látja, kinek savanyú a szőlő Bulgáriából, de Krakóból és Galicziából már meg­birkózni vél és akar Ausztria-Magyarországgal. Hanem azt Skobeleff enunciátióiból is láthatja a magyar oppositio, hogy bosnyákellenes magatartá­sával épen az oroszok előnyére dolgozik. Az új orosz követ Karzoff, kit nem ok nélkül Belgrádból léptettek elő Budapestre, mosolyogva dörzsöli ke­zét s úgy referál Petersburgba Pestről, mintha akár Belgrádból referálna, hogy minden jól megy Pesten is. Jól háll Ha Tisza helyét annyian pótolhatni vélik, mert őt nem tartják genie-nek s nem tart­ják pótolhatlannak, nem pedig azért: „mivel Bécs­­nek ezt a politikát más ember is ajánlhatja (sie) s azt más is keresztül vihetné“ mint a P. Napló mondja. „Ha felhivatnak, készen állnak, kik úgy fel­áldozzák magukat mint Tisza — folytatja a P. Napló — és ő és pártja „több megnyugvással látnák a maguk pártjánál a hatalmat. . . .“ Kell-e classicusabb, dicsőbb bevallás ennél: a magyar oppositió részéről ? Semmi egyébért, hanem csak hogy nála le­gyen a hatalom — ez a devise s ők mégis úgy tüntetik fel eljárásukat, mintha a régi Deák-párt­nak kezére akarnák játszani a kormány gyeplőjét. Ha Deák fölkelne, nem lenne a mai opposi­tió híve; ő nem utánozná a mai Ausztria alkot­mányhőseit, de nem is engedné meg, hogy az el­lenzék akként compromittálja minden nap parlia­­mentjét, mint ezt ma conservativek és szélsők egy­aránt teszik. Azért tehát ne is bolygassuk hiába az ő árnyékát, menjünk saját útjainkon s vegyük is érte a felelősséget önmagunkra a jövő kor előtt. ...... TÁRCZA. Nemzeti színház. (Tamira. 100 aranynyal jutalmazott eredeti tragédia 4 fel­vonásban. irta Várady Antal. Először adatott a nemz. szín­padon febr. 13. 1879)­­ Nem mindig talál az iró oly tárgyat, nem mindig áll oly alapon, mely képessége sajátossá­gának meglel. Mikor megleli a neki való anyagot, és formát, olyankor születhetik meg remekje, mely persze azért, hogy az ő remekje, általános szempont­ból nem mindig remek. Önismeret, önmagának jó­zan megítélése kívántatik­­ahhoz, hogy az író ne vágja kaszáját oly rézbe, mely neki tilos. Mert abból, hogy valaki drámaírói képességet érez ma­gában, egyáltal­án nem következik, hogy a dráma mindenik válfajában egyforma szerencsével tehetne kísérletet, de sőt aki határozottan egyik szakmára — a vígra vagy komolyra — elszánta magát hajla­mai szerint, az se higgye, hogy sikerrel próbál­kozhatnék egy-két alfajnál tágasabb téren. Nagy szellemek ugyan némileg kivételt képeznek, de e kivételes szellemek születését századok választják el. Rendesen az, akit regényes anyag és légkör ellenállhatlanul csábít, kényelmetlenül feszeng a társadalom vagy történelem szilárd talaján, viszont az utóbbihoz szokott a levegőben érzi magát, mi­helyt ezt elvonják lába alól; egyik a magasb víg­játék hangjával rendelkezik, de erőtlen mikor bo­hózattal tesz próbát, a bohózatos képesség meg feszes a sima parketton — jó szerencse ha el nem csúszik rajta. Egy „regényes“ írót interpelláltak egyszer, mert nem ír társadalmi darabokat. — Mert nem vagyok képes azt leírni, hogy „jó estét“ vagy „ajánlom magamat.“ Hogy Várady Antal a dráma melyik fajára van hivatva, még nem bizonyos. „Tamara“ után annyi kétségtelen, hogy nem a mesésre és regé­nyesre. Közönségesen kényelemből adják az írók magukat a tisztás képzeleti tárgyakra. Történeti hűség nem kell — így okoskodnak — valószínű­séggel fölösleges törődniük, szabadon csapoghatnak kények-kedvek szerint. Feledik azonban, hogy mi­dőn az iró a valódi, létező világot elhagyja, a néző azt követeli, hogy az iró képes legyen egy más világot teremteni. Vagyis oly erős képzeletet, annyi szenvedélyt, érzelmet, annyi költészetet, a gondola­tok oly szépségét, a nyelvnek oly báját kívánja, hogy csakis nagy tehetség tud ennyi igénynek megfelelni. Tehát nem könnyebb — sőt ellenkező­leg, tán nehezebb ez a genre. Igen találóan jegyzi meg egy franczia író, hogy visszaél a csodás genre szabadságaival az, aki szeszélyes valószínűtlenségekre r­agadtatja ma­gát, és lehetetlenségeket egymásra halmoz, minden logikát az események fűzésében mellőz s mentsé­géül még azt sem hozhatja fel, hogy műve költői mű. De az írók nagyobbrészt csak a válfaj szabad­ságait aknázzák ki s nem vetik magukat alá köte­lességeinek. A vége aztán balsiker. Váradyban pl. van drámaírói érzék, tud cselekvényt szépíteni, hatásos képletek villannak meg agyában, de nél­külözi azt a gazdag phantásiát, mély érzelmet vagy ragyogó szellemet, mely menthetővé tenné extra­­vaganttáit. Ha társadalmi, vagy történelmi alapra állna, meglehet jobban kiérdemelné az aranyakat, melyekkel az akadémia „Tamarát“ oly kedvetlenül jutalmazta. Olvasóink tán még emlékezni fognak az aka­démiai bírálatokra, melyek tavaly a Teleky-pályá­­zat eldöntésekor minden lapban megjelentek. E bí­rálat fején találta a szöget, mikor kiemelte, hogy nincs a műben igazság. Érzelmeiből s gondolataiból egyaránt hiányzik az. A mű alapgondolatja, hogy Dágon a legyőzött theozugok földönfutó királya, szerelmes lesz népé­nek legyezőjébe Tamarába. Természetesen nem is­meri s mikor megtudja kit szeret, ellentétbe jön ha­­zafiságával. Szerelem s hazafiság küzdene tehát egy­mással, ha az alapeszme következetesen keresztül volna vive. De szerző nem mer Dagonból oly embert csinálni, akiben a szenvedély elfojtja a hazafiság legszentebb érzelmét s e bűn miatt bukik el. Az ő Dágonja meglehetősen színtelen s ingadozó alak. Pedig noha a czímszerep Tamóráé, ő a darab hőse, mert a drámai összeütközést ő képviseli. Dágon földönfutó király kiköt Tamóra orszá­gának partján s épen a fejedelemné kertjében. Né­pét rabul hurczolta e mesés királynő s Dágon a kit népe holtnak vél — azért jön, hogy övéit felszaba­dítsa. De egyedül találván magát a holdvilággal — elkezd ábrándozni, szerelmi vágyakat hallatva, me­lyekért a gerlék megirigyelnék. Népét úgy látszik nagyon hamar feledte. Jön Tamóra sétálni s andalogni. Telve sze­relmi vágygyal, mint egy 16 éves ábrándos leányzó. Pedig amazonnak festi környezete és ezer számra küldi a rab theozugokat máglyára meg keresztre. Tamóra meglátja Dágont, Dágon őt. Áradoz­nak s egymásba szeretnek. A király igy vall sze­relmet : „Végre lobogó szivem tüzét, Hiába panaszoltam a virágnak, Madárnak, napsugárnak, tengereknek.“ Második felvonás. Színhely „Tamara városa“, a napbálvány temploma előtt. Dágont láttuk a sze­relmest, most a hazafi lép föl. Theozug rabok fe­­küsznek köröskörül. Lyreus, a theozug dalnok fe­jedelmével találkozik, kit arra buzdít, hogy szaba­dítsa föl népét — az ellenség tulajdon földét, azt a népet, melynek semmi fegyvere — mely szét van szórva, holott Tamarának hadserege, bástyái vannak, s azonkívül e­z az összes lakosság alatvalója. Hogy lehet ily népet megszabadítani ? Ezzel szerző nem gondolt, majd felszabadítja, ha akarja, s va­lóban oly önkényesen bánik el Tamara népével és a theozugokkal, mint akár az operettek szerzői „Peraud király udvarában.“ Lyreus azonban egy dolgot elhallgat Dágon előtt, azt hogy neje Palmea még él, és pedig rabul Tamara városában. E nő tökéletesen fölösleges a darabban, ő áll Várady útjában, hogy eszméjét kö­vetkezetesen keresztül vigye, mit alább bővebben fogunk kimutatni. E felvonás tartalma különben a theozugok egy lázadása Tamóra népe ellen és Dágon elfo­­gatása. Harmadik felvonás: Dágon Tamóra elé vezettetik, mialatt népe künn ostromolja a palotát. Az egész felvonáson át folyton dörömbölnek odakünn. Itt volna a darab csúcspontja, itt kellene Dágonnak erkölcsileg el-­­ esni — el is esik — de csak félig s az nem elég. Aki félig esik el, csak félig drámai hős.­ Mikor a foglyot behozzák s ez Tamórát meglátja — kit udvarhölgynek vél, rögtön lábához borul és ismét szerelmet vall. Künn ostrom — Ta­móra s Dágon édesegnek. Egyik sem törődik or­szágával. Dágonnál ez hagyján — neki ilyennek kell lennie — de mért epekedik Tamóra ? Ez teszi a jelenetet meddővé. Nincs drámai fejlődése — áll pang a cselekvény. Tamórának itt rá kellene venni Dágont olyasmire ami árulóvá bélyegzi s minden­korra hozzá lánczolná — áthághatatlan bástyát állítva közéje 8 népe közé, így aztán nagy helyzet fejlődhetnék ki a felvonás végén. Dágon népe és Tamara közé állna, az ő kezében volna a nép sorsa s ő elárulná szerelméért! De nem helyzet, csak egy tableau követ­kezik. A theozógok betörtek. Dágon és Palmea ta­lálkoznak. Most tudja meg, hogy neje él. Egyszerre a szomszédszobából királyi díszben előlép Tamóra. Jaj neki! Hát ő Tamórát szerette ? Népe a feje­delemnő halálát követeli, de ő védve elébe áll. Népe árulónak mondja s őt akarja leszúrni. De ő elé meg Palmea áll s megvédi. (Ezen a sok ön­­feláldozáson nevetett a közönség s várta már, hogy Palmeát is megakarják ölni, őt meg Lyreus védi meg s igy tovább.) Tableau. A függöny legördül Tamara azon szavai után, hogy hármuk közt ki fog bűnhődni — azt még az istenek se tudják ! Igaz, bölcs szavak ! De nemcsak az istenek, Várady sem tudta kit büntessen. Nagy hiba volt — mint már érintettük — Palmeát fölléptetni, az 5 jelenléte fölöslegesen szaporítja a conflictusokat s szerző nem képes azokat megoldani. Dagonban a honfi és szerető küzd egymással — ez érthető, de mihelyt benne a honfi és szerető mellé a férj is áll, útvesztőbe jutunk. Hogy igazodunk ki? Az ösz­­szeütközésben hazafiság és szerelem közt a törvé­nyes nő hiábavaló személy, tényezők csak Tamara s a theozug nép, melyet Lyreus képvisel. Egy esetben volna csak értelme Palmea jelenlétének — ha ő képviselné a theozug hazát s népet. De ekkor Dágonnak határozottan szakítani kellene úgy vel, mint népével. Aztán Palmea lehetne a boszuló. Negyedik felvonás. Tamara Palmeát máglyára hurczoltatja — és Dágonnal el akarja magát vétetni. Dagon azonban leszúrja. Berontanak (ismét !) a theozugok, kik ki­rályukat árulónak hiszik s ledöfik. Az alap­eszme nincs határozottan keresztül­­vive, bizonyos ingadozás, tapogatózás mutatkozik úgy a jellemfestésben, mint a cselekvény vitelében. De ez hagyján! nem mindig sikerül a megkezdett munka; ha egy író nem viszi keresztül elég sze­rencsével valamely conceptióját, az csak annyit mutat, hogy nem neki való feladatot tűzött maga elé, vagy ihlete ez alkalommal makacskodott. De oly megtévedése az ízlésnek, mint amely e mű nyelvében nyilatkozik, veszedelmes­, mert annak jele, hogy egy tehetséges író rész útra vetődött. Közönségünknek szemét igen könnyű a „szép“ nyelvvel kiszúrni, sok szép szó, némi gördülékeny­­ség a verselésben és rámondja „a darab szépen van írva“. Hogy a nyelv csak foglalványa a gon­dolatoknak, s csak az a darab mondható szépen írottnak, melyben szép eszmék ízléssel s erővel vannak kifejezve, kevesen gondolják meg. Már­pedig Váradynál ép azt sajnáljuk, hogy természet­től fogva rhetoricai hajlammal birván és könnyű­séggel kezelvén a nyelvet, nem fékezi a művész öntudatosságával áradozó kedvét, hanem sokszor eszme nélkül elkapatja magát, s a szótár valame­ly­ fülcsiklandozó szavát összeszedi:’egy tűzijátékig lyet az ámuló közönség feje fölött a ’levegőben elropogtat.­­ Már „Iskariothesében“ is kimutatta rhetoricai képességét, de színei melegebbek, üdébbek voltak és nem esett oly tulságba, mint most. Álljon meg hát, mert lejtőre jutott. Kevésb szóvirág és szósza­­porítás, több gondolat és igazabb érzelem legyen ezentúl jelszava a derék írónak, ki elismerést ér­demel folytonos munkásságáért — ami jelen viszo­nyaink közt is valami — és szép törekvéséért, hogy nagy feladatokkal igyekszik megküzdeni. Argus: Fővárosi ügyek. Budapest főváros rendkívüli közgyűlése. Febr. 13. Ma folytatták a kővizsgáló bizottság jelen­tésének s a tanács javaslatainak általános tárgya­lását. Takács Lajos elismeri, hogy a tegnapi hatá­rozattal a jelentésnek a jövő kőkezelésre vonat­kozó részei túl vannak haladva, s csupán a múlt kőkezelésre vonatkozó rész lehet most már hatá­rozat tárgya, de ezt határozat tárgygyá is kell tenni , igy a recriminatióktól óvakodni nem lehet. Azon uauruvai­ao^ C% urm­ ... w rvxnwvmuiMii) isizrvaiT71 utólagosan készíttetett, igen fontos dokumentum lenne, ha bízni lehetne ezen okmányban, de előbb a közgyűlés kebeléből ennek meg­vizsgálatára bi­zottság küldendő ki. A bizottság s a tanács együt­tesen azt javasolja, hogy az iratok a tanácsnak adassanak ki a végből, hogy a mulasztást elköve­tett tisztviselők ellen esetleg fegyelmi vizsgálatot rendelhessen el. Szóló a felhozott tárgyakban elég indokot lát arra, hogy a fegyelmi eljárás megindí­tását a közgyűlés mondja ki s mivel a tanácsban nem bízik, a fegyelmi választmányt pedig terhelni nem akarja, egy ad hoc bizottságot küldjön ki a közgyűlés a fegyelmi vizsgálat végett. Hoffmann Pál elismeri, hogy a hőkezelésben hiányok vannak, de azok léteznek közéletünk min­den ágában. A vizsgáló bizottság helyzetéből folyó természetes következmény volt az, hogy visszaélé­seket szaglászva túllőtt a czélon. A vizsgálóbíró minden vizsgálat alatt álló egyént bűnösnek néz. Ő Takácscsal ellenkezőleg az indítványozza, mon­dassák ki, hogy a közgyűlés a tegnapi határozattal a követési ügy jövője fölött döntvén, a többire nézve a tanács javaslatait jóváhagyólag tudomá­sul veszi. Elnök megjegyzi, hogy ezen indítvány így el nem fogadható, mivel a tanácsnak s a bizottságnak több részletes indítványa van, s az ezek fölötti határozat el lenne ütve. Márkusz J. szerint, ha Hoffman indítványa elfogadtatnék, a törvényhatóság az egész ügyet „eltussolná.“ A vizsgáló bizottság a hivatalnokok önvallomásán alapuló tényeket hoz föl, a­miket megc­áfolni nem lehet, tehát a fegyelmi vizsgálatot el kell rendelni. Egyik kerületi club a követési anyag ügyével foglalkozván, felhozta, hogy miért támad meg egy bizottság egy köztiszteletben álló polgárt (Wallenfeld) a­ki egy intézet igazgatója, egy kisdedóvó egylet elnöke, háztulajdonos stb. Csodálatos, hogy ily dologhoz nem tartozó körül­ményeket hoznak fel, mért nem nyúltak mindjárt magánéletébe, mert nem mondták, hogy nagy va­csorákat ad. (Derültség és tetszés.) A bizottság Wallenfeldben csak a szállítót látja. A bizottság javaslatát pártolja. Fuchs G. és Weisz B. J. Takács indítványa mellett emeltek szót, míg Sebestyén a mérnöki hi­vatal újjá­szervezését sürgette, mert addig a bajok jövőre sem fognak orvosoltathatni. Zmeskol azt mondja, hogy jelenleg még nem lehet se fegyelmi vizsgálatot elrendelni, se ráfogni senkire a bűnösséget. Helyesli azt, hogy az iratok tanulmányozása alapján indíttassák meg esetleg a törvényben megengedett fórumok valamelyike által az eljárás. Sztupa szerint a fegyelmi vizsgálat elrende­lendő. Máttyás pedig nem tartván a vizsgáló bi­zottságot illetékesnek a hiányok s mulasztások megítélésére s a tapasztalt tények qualificatiójára nézve, a tanács jelentését fogadja el. Hoffman in­dítványát arra magyarázza, hogy a fegyelmi vizs­gálatot az nem zárja ki, sőt magában foglalja. Hoffmann szintén így magyarázza indítványát, de elnök figyelmezteti, hogy „a tudomásul veszi“ kifejezés kizárja a további foglalkozást az ügygyel, de ha Hoffmann ide módosítja javaslatát, jó. Dr. Stiller Mór a bizottság jelentését vádlevél­nek, a tanácsét védelemnek veszi, s ha tekinti, hogy a tanács az ügyben érdekelve van, hajlandó az előbbinek adni igazat. Takács indítványához csat­lakozik. Tenczer módosító indítványt ad be Hoffmané­­hoz, a fegyelmi vizsgálat iránt. Kamermayer polgármester a tanács nevében kijelenti, hogy a tanácsot a vizsgálatnál a legna­gyobb igazságszeretet vezette s a­ki részrehajlást, egy vállalkozó dédelgetését, a jelentés összeállítá­sának c­élzatosságát veti a tanács szemére, alig tudná állítását bebizonyítani. Hogy csakugyan lás­sák, miszerint a tanács pártállást semmi tekintet­­telben nem foglal, maga indítványozza, hogy a fe­gyelmi vizsgálatot rendelje el a közgyűlés s e­­zek­ből az iratokat adja ki a polgármesternek, s mi­vel a kőkezelési reform ez évre mégis életbelépte­tendő lenne, ez is mondassék ki. A tanács utolsó szava itt is: az igazság. (Éljenzés.) Ezután Hoffman és Tenczer kijelentik, hogy hozzájárulnak a polgármester indítványához. Ta­kács kijelenti, hogy ő fenntartja indítványát, mely szerint a volt vizsgáló bizottság bizassék meg azon egyének kikeresésével, akik ellen a fegyelmi vizs­gálat megindítandó lesz és csak ezután vegye a pol­gármester kezébe a vizsgálat vezetését. A közgyűlés szavazás utján erre elhatározta, hogy 1. a­mi a jelentések azon részét illeti, a­mi a kőkezelési reformokat specificálja, mint a tegnapi határozattal meghaladott pontok, egyszerűen tudo­másul vétetnek ; 2. de a jövő évi köbeszerzésnél és kezelés­nél a javítás és ellenőrködés szorosbítása mégis kívánatos, s a jelen évre a javasolt intézkedések életbe léptetendők; 3. a kőanyag felhasználásáról összállított kimutatás átvizsgálása a volt vizsgáló bizottságra .Kívonik­ -----------------4. az elkövetett mulasztások részesei ellen a fegyelmi vizsgálat elrendeltetik s a vizsgálat eszközlése czéljából az összes iratok a polgármes­ternek kiadandók. A többi tárgyat holnapra halasztotok. HÍREK. Február 13. Hivatalos Kinevezések. A közmunka és közlekedési miniszter Huszár József mérnökjelöltet a kir. államépíté­­szeti hivatalok létszámába mérnökgyakornokká nevezte ki. Az igazságügyminiszter a Bártfán rendszeresített kir. köz­jegyzői állomásra dr. Weisz Bernát, miskolczi kir. közjegy­zői helyettest nevezte ki. —• Áthelyezés. Az igazságügyminiszter Ocsvay Árpád karánsebesi törvényszéki aljegyzőt, az abrudbányai kir. já­rásbírósághoz helyezte át. — Távírda. Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun megyében Laczhá­­zán új ideiglenes távirda-állomás nyittatott korlátolt napi szolgálattal. — Ügyvédi kamarák. A temesvári ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Ormos Zsigmond temesvári ügyvéd, önkéntes lemondása folytán, és Saigon Mihály temesvári ügyvéd, elhalása folytán, a kamara lajstro­mából kitöröltetett, utóbbinak irodája részére gondnokul Rózsa Imre temesvári ügyvéd neveztetett ki. A debreczeni ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, hogy ismeretlen tartózkodású Kapu Endre volt püspökladányi ügyvéd, a kamara ügyésze által a kamarai lajstromból kitöröltetése iránt ellene megindított fegyelmi ügyben vád alá helyeztet­vén, ezennel felhivatik, hogy védelméről’ gondoskodjék, mivel ellenesetben ‘a részére kinevezett ügygondnok, dr. Kemény Mór debreczeni ügyvéd által fog a fegyelmi tár­gyalásnál képviseltetni. — Távirat a királyhoz. Mint 1865. óta ren­desen, úgy ez idén is a schleswig-holsteini katona bajtársak és német hazafiak Uewersee-be mentek, hogy az ottani csatatéren és a temetőben elesett osztrák és dán vitézek sírjait felkoszorúzzák. A társaság, a mint a prágai béke V. czikkelye elve­tésének hírét megtudta, számos toaszokban éltette a német- és osztrák-mgyar uralkodót a német ko­ronaörököst stb., azonkívül a prágai béke V. czik­­kelyének elejtése alkalmából mindkét felséghez hála-táviratokat is küldött, mely közül az ő felsé­géhez intézett így hangzik : „Ferencz­ József csá­szárnak, Bécs. Felségednek hű harczosai, kik 1864. óta az elesett hősök sírjainak megkoszorúzása vé­gett évenként Oewerseebe összejövünk, a mai na­pon Oewerseeből bátorkodunk mély tiszteletünket és német-hazafias érzelmeinket Felséged színe elé juttatni, legmélyebb köszönetünk jeléül a prágai béke V. czikkelye teljes eltörléséért. A szobor­­bizottság és harcztársaim nevében J. A. Meszmer.“ — Királyi adomány, ő felsége száz forintot adományozott az „Orsz. nőképző-egylet* leányne­­velő-intézete javára, a második művészestély alkal­mából. — József főherczeg az athleta-bál bizottságá­nak, a meghívót elfogadván, ötven forintot küldött. — Eljegyzési hírek. A „Vossische Zeitungénak írják Bécsből e sorokat. Udvari köreinkben egy darab idő óta sokkal kevesebbet foglalkozunk az európai ügyekkel, folyt azon kérdéssel, hogy kit vesz nőül Rudolf trónörökös. Katholikus herczegnők csak gyér számmal vannak. A választás a toskanai nagyherczeg leánya és György szász herczeg leg­idősebb leánya közt ingadozik. Az utóbbi csak ti­zenhat éves s különben máris többen kérik. A spa­nyol király családja szintén a száz herczegnőre gondol, kinek anyja tudvalevőleg portugáli infánsnő. Midőn Rudolf trónörökös nem rég Drezdában volt, György herczeg gyermekei meg sem jelentek az ud­vari ünnepélyeken, állítólag fiatal koruknál fogva, de valóban inkább a trónörökös házassági tervéről keringő hírek miatt. — Dr. Bhetthy Zsolt egyetemi magántanár to­rokbaja miatt, orvosi tilalom következtében nem nem tarthatja meg e félévben Kemény Zsigmond regényeiről előadásait. — Nyolcz év alatt nyolc­van miniszter. A franczia köztársaságnak fönállása óta (8 év 5 hónap) nem kevesebb mint öt elnöke volt, s pedig: Irocha, Gambetta, Thiers, Mac-Mahon, Grévy, is nyolc­van minisztere. Ezek közt van 6 külügyminiszter, 11 földmivelési, 10 pénzügyi, 11 igazságügyi, 13 belügyi, 10 közoktatásügyi, 7 tengerészeti és hadügyi és 11 közmunkaügyi miniszter. Eszerint minden minisz­terre a 81­. év alatt körülbelül 7 hónap esik.­­ Kautz Gyula „Nemzetgazdaságtana“ mint a P. N. értesül, újabb kiadásban sajtó alatt van, és néhány hét múlva meg fog jelenni. A nevezetes munka, felkarolván a nemzetgazdasági tudomány­ban újabban történt nagy haladásokat, lényegesen át van dolgozva, s ki van bővítve, különösen az irodalomra utaló részeiben. — Előkelő keresztszülők. Wernernek, az ismert berlini festésznek fia született. Mint keresztszülők a porosz trónörökösi pár szerepelt, mely hétfőn este megjelent a művész lakásán s az egész keresztelési szertartás alatt jelen volt. A trónörökös neje ré­szint állva, részint ülve tartotta a csecsemőt karjai közt. A gyermek Fritz, Otto, Viktor nevet kapott . A második művészestély az „Orsz, nőképző­­egyleti tanintézete javára 500 frtot jövedelmezett tisztán, mely összeghez Ágai Adolfné úrnő 50 írttal szíveskedett járulni, a miért az egyleti választmány köszönetet mond. — E szép eredmény kivált a Pimitzer Alajosné úrnő tapintatos fáradozásának kö­szönhető, a mely által maga iránt az egyletet a legmelegebb elismerésre kötelezte.­­ Az országos közoktatási tanácsból, az or­szágos közoktatási tanács e hó 8-án tartott nagy­gyűlése a tanárképezde újjászervezésének ügyét tárgyalta. A jelenlegi mozgalom kiinduló pontja Trefort miniszter 1875. évi julius hó 16-kán kelt, s a közoktatási tanács elnökéhez intézett leirata, melyben a miniszter a fenná­ló tanárképezdei szer­vezet hiányos, ki nem elégítő eredményeire utal. Az országos közoktatási tanács a miniszter e fel­szólítására kidolgozta 1876. évi szervezeti munká­latát, mely az előadások és gyakorlatok teljes rendszerét tartalmazza és a párisi „École Normal Supérieure“ példájára a bennlakás megvalósítása nélkül is, keresztülvihető lett volna. E szervezeti munkálat azonban soha nem nyert hivatalos szank­ciót és soha sem is lett realizálva, úgy hogy a tanárképzésnek hiányai és ferdeségei, még ma is teljességgel érvényben vannak. Valószínű, hogy a tanácsnak 1876-iki munkálata az internátuson akadt fen. A bennlakás kérdése első­sorban pénzkérdés. Bármily szerényen szerveztessék is az internals, tény, hogy az igen nagy befektetendő tőkét köve­tel, s azonkívül évenként tetemes összegbe kerül, a­mit a mostani pénzügyi helyzet mellett keres­ztü­l vinni alig lehet. Így tehát a közoktatási tanácsnak 1876-ik évi szervezeti munkálata a lomtárba került. Ezen állapot birta reá a böcsészeti kart, hogy 1878. évi márczius hó 21-én tartott rendes üléséből a tanárképezde újjászervezése ügyében felterjesztést intézzen a kormányhoz, mely a fakultás munkála­tát véleményadás végett megküldte a közoktatási tanácsnak. Ennek kis tanácsa előterjesztést dolgo­zott ki a bölcsészeti kar elaboratására, és ez elő­terjesztés képezte a folyó hó 8-án tartott nagy tanács ülésének voltaképens tárgyát. A vita folya­mában a tanács tagjai ismételve hangsúlyozták, hogy a bölcsészeti kar felterjesztése és a kis ta­nács munkálata közt elég különbséget, de kevés ellentétet látnak. A bölcsészeti kar kívánságai a következők: 1. Állíttassanak a bölcsészeti kar ke­belében a középiskolai tanárvizsgálati szabályzat­ban felsorolt tantárgyakból egyes tanárok vezetése alatt álló, egymástól független szemináriumok azon czélból, hogy a hallgatók a tudomány módszereivel és eszközeivel rendszeresen és önálló munkásság­ban folytatott gyakorlatok, illetőleg kísérletek, vagy irodalmi munkálatok útján megismerkedjenek. 2. E semináriumon a már fennálló természettudományi intézetek mintájára a gyakorlatokra alkalmas (bár jó­val szerényebb) helyiségekkel, taneszközökkel, kézi könyvtárakkal stb. látassanak el. 3. A tanárképez­dei tanfolyam három évről négy évre tevesztendő ki. A bölcsészeti kar e követeléseinek másodikét és harmadikét teljes mértékben pártolja a közok­tatási tanács, az elsőt azonban ellenzi a kis tanács. A kis tanács munkálata egyszersmindig kifejti az egyetemi, illetve bölcsészetkari előadások elégtelen­ségét. A vitában Ipolyi Arnold elnökön, Kármán Mór jegyzőn és a kormány képviselőin (Kárffy T. és Szász Károly) kívül, főleg dr. Fraknói Vilmos, dr. Heinrich Gusztáv, Horváth Ignácz, dr. Latter Nán­dor, Molnár Aladár, Petrovich Ferencz és dr. Szto­­czek József vettek részt. Végül Ipolyi Arnold el­nök újra hangsúlyozta a két munkálat összefér­­hetőségét, a­mennyiben a tanárjelölteknek a böl­csészetkari feliratban előtérbe állított szakképzett­sége épen oly lényeges és épen oly kevéssé ha­nyagolható el, mint a középiskolai oktatás szem­pontjából kívánatos és elengedhetetlen általános­ képzettségük, melyre a kis tanács munkálata fő­­súlyt fektet. Ily szellemben fogja a kis tanács mun­kálatát a minisztériumnak felterjeszteni, azon hoz­záadással,­ hogy a közoktatási tanács 1876-ban ki­dolgozott szervezeti munkálatát még ma is fenn­tartja.­­ A székesfehérvári kiállítás ügyében a mi mérnök- és építész-egylet a következő felhívást in­tézi az egylet tagjaihoz: Tisztelt tagtárs úr! A magyar mérnök- és építész-egylet elhatározván, hogy a f. évben tartandó sz.-fehérvári orsz. kiállí­táson az egyleti tagok által készített mérnöki, épí­tészeti és gépészeti művekből (u. m. rajzok, minták, gépek stb.) együttes kiállítást rendez: azon kérelem­mel fordulunk t. tagtárs úrhoz, hogy e czélra al­­kalmas műveit a sz.-fehérvári kiállításon egyletünk által rendezett csoportos kiállítás számára — a ma­gyar technikai ügy érdekében — átengedni, s ezen elhatározásáról, a kiállítandó tárgyak megnevezésé­vel s a szükségelt tér minőségének és nagyságá­nak megjelölésével kapcsolatban, legkésőbb e hó 20-áig okvetetlenül er­esíteni szíveskedjék, mivel később érkező bejelentéseket, az idő előrehaladt volta miatt figyelembe nem vehetünk. A bejelentett tárgyak egyenesen Sz.-Fehérvárra küldendők, annak megjelölésével, hogy „a m. mérnök- és építész­­egylet csoportos kiállítása számára“. Abban a re­ményben, hogy a t. tagtárs úr ezen fontos egyleti mozgalomtól nem fogja megtagadni hathatós támo­gatását és kollegiális részvétét, maradunk kiváló tisztelettel. Budapesten, 1879. febr. 14-én. A m. mérnök- és épitész-egylet kiállítási bizottsága. Fitz Miklós elnök, Gonda Béla jegyző. — Hány katholikus van a világon ? a „Magyar Állam“ szerint ennyi: Európában 148.385.000; Ázsiában 7.715.000; Afrikában 1.485,000; Ame­i­­kában 49.712,000; Ausztráliában 58,000; mind­össze tehát 207.355,000 — kerekszámmal 208 millió katholikus van, mig a föld összes népessé­gének száma mintegy 1400 millióra megy. — Európa 148.385,000-re menő katholikus­a az egyes államok szerint igy oszolnak felFrancziaországra es­ő 35.000,000; Ausztria Magyarországra 27.450,000; Olaszországra 26.790,000 ; Spanyolországra a ka­­náriai szigetekkel 16.830,000 ; a német birodalomra 14.900,000 ; Orosz- és Lengyelországra 7.300,000; Nagy-Britániára 6 380,000; Belgium­ és Luxem­burgra 5.390,000; Portugálra a hozzátartozó ré­szekkel 4.380,000; Németalföldre 1.330,000; Svájcrra 1.100,000; Törökországra 700.000; Romániára, Görögországra, Szerbiára 70,000; Svédországra, Norvégiára, Dániára 5000.­­ A 208 millió kato­likusból álló világbirodalmat a pápa 70 bibornokkal, 10 pátriárkával, 170 érsekkel s több mint 700 püs­pökkel kormányozza. — „Az asztrah­áni pestis“ czímü füzetcske jelent meg dr. Kovách Imre orvos tollából. A füzet ismertetésére és ajánlására elég lesz ha egész ter­jedelmében ideiktatjuk tartalmát. Népszerű tájé­koztatás a pestis terjedése, megelőzése és orvoslá­

Next