Ellenőr, 1879. március (11. évfolyam, 108-163. szám)

1879-03-01 / 108. szám

képviselő úr, kitűnik abból is, hogy azt mondja: az 1877. zárszámadások eredménye és 1879-diki előirányzat közt a bevételeket és kiadásokat össze­véve, 5 millió differencia van. Pedig ha méltóztat­­nék a végeredményt megtekinteni, úgy mint Lukács Béla képviselő úr tette is, itt tulajdonképen csak két millió különbség van a két évnek hiánya kö­zött, t. i. a valósággal elért hiány és az 1879-re előirányzott hiány között. De a t. képviselő úr azt mondja, hogy mily képtelenség az, mikor az államadóssági teher annyira szaporodik és 140 millió új államadósság kamatját kell a költségvetésbe bevenni, hogy ennek fejében mindössze 1.800,000,­írt irányoztatik elő. Először is nem 1.800,000 frt van felvéve az előirányzatba, hanem két millió, és hogy ezen két millió miért elégséges 1879-re, bátor leszek megma­gyarázni. Először, mert a 140 milliónak nem egész évi szükséglete van előirányozva, hanem részben szükséges annak fedezéséről gondoskodni; másod­szor pedig, mert ezen új államadósság felvétele által megszűnik a második kibocsátású kincstári utalvá­nyok kamatozása, a­mely körülbelül öt és fél mil­lióra ment, a­mit a t. képviselő úr semmibe sem vesz s ennélfogva ezen kiadások elmaradása is szá­mításba veendő. Az mondja a t. képviselő úr, hogy irreális a vasúti kamatbiztosításokra vonatkozó tétel és kérdi: mily alapon lett itt 10.200.000 frt előirányozva, ho­lott az 1877-iki zárszámadások mást mutatnak. Maga a képviselő úr levonja a keleti vasút subveniójának megszűntéből eredő összeget, de a 10.200.000 frt miként a kormány előterjesztésében és a pénzügyi bizottság jelentésében is meg van mondva, alapszik először az egyes vasutak előirányzatán s egy még sokkal biztosabb tételen, t. i. az 1878. évben tény­leg igénybe vett subventión, mely 1878-ban a pénzügyi bizottsághoz terjesztett kimutatás sze­rint 10.200.000 irtot tett, tehát ugyanazt az össze­get, mely 1878-re előirányoztatott. A képviselő úr első felszólalásában — s pél­dáját többen követték — mintegy nevetségessé akarja tenni a kormány azon eljárását, mely sze­rint programmot nem ad s azt mondja, a miniszter­szék nem minisztereket nevelő intézet, hanem, ha oda ül, tisztában kell lennie az iránt, hogy mit akar és mit kell cselekedni. Mindamellett, hogy ezt job­­ben állították, mégis bátor vagyok véleményemet fentartani, és kijelenteni, hogy én ezen eljárást nem tartom sem unicumnak, sem pedig oly nevetséges­nek, mint azt a t. képviselő urak oda állítani akarják. Rendes körülmények közt nemcsak nálunk hanem máshol is természetes következménye az, hogy egy miniszter, a­ki székét elfoglalja, jöjjön az bár a legszebb tervekkel, a­melyek alapján az az államháztartást rendezni kívánja, arra nézve, hogy javaslatait miként érvényesíthesse, biztos tá­jékozást csak akkor nyújthat, ha a kellő adatok rendelkezésére állanak és azoknak alapján teheti meg előterjesztését. (Helyeslés a jobb oldalon.) Hogy ez nem csak nálunk szokás, arra nézve hivatkozhatnám akárhány államra, a­hol ezen eljá­rás követtezik. Ha tehát ez rendes körülmények közt így áll, sokkal inkább áll ez, felfogásom sze­rint, a mi mai körülményeink közt, a­midőn figye­lembe veendő az, hogy azon előterjesztések egy részéhez, a­melyeket én tenni szándékozom, nem­csak a magyar törvényhozásnak önálló intézkedése, hanem a létező közjogi viszonyoknál fogva a másik állam kormányának hozzájárulása is szükséges. E tekintetben igen örvendek annak, hogy legalább egy kérdésben Simonyi J. képviselő úrral egy véleményben vagyok, mert ő is azon nézetet vallja, hogy kiadásainkat fedezni csakis a vámok és az indirect adók emelése által vagyónk képe­sek. Ha tehát ily kérdésre nézve egyoldalúan nem lehet eljárni, hanem csak a másik államterület kormányával egyetértőleg, akkor nem állhat elő a miniszter, akármi legyen is az ő nézete, mással, mint conkret javaslatokkal, a­melyeknek megtehe­­tése czéljából ezen kérdést mindenekelőtt a másik állam kormányával tisztába kell hozni. Ezen kívül van még egy más körülmény is, melyet felfogásom szerint jelenleg figyelem né­lül hágy­ni nem lehet. Van nevezetesen egy feladat, a­mely nem oly csekély, hogy mellette más intézke­désekkel is elő lehetne állani. Ez a feladat, a­mely mindenekelőtt dominálja a helyzetet, az, hogy ele­get kell tenni az ország elvállalt kötelességének. Ezt teljesíteni tartom a kormány és saját magam legelső feladatának és csak ennek teljesítése után jönnek a többi teendők. (Helyeslés jobbról.) Ezek után te­hát mindamellett, hogy tegnap a t. előadó úr foglalkozott már a Lukács Béla t. képviselő úr által hangsúlyozott és itt már annyi­szor ismételt adatokkal, legyen szabad azokra ne­kem is reflektálnom. (Halljuk! Halljuk !) Foglal­kozni fogok különösen azzal, a­mit vele együtt Simonyi Ernő képviselő úr is állít, hogy ezen költ­ségvetési előirányzat merő humbug, (Halljuk ! Hall­juk !) mert a pénzügyi bizottság bebizonyította, hogy a beterjesztett költségvetésben a hiány nem 227*, hanem 30 millió forint, a így maga a pénzügyi bizottság tanúsítja az adatok megbízha­­tatlanságát. Mielőtt azonban ezt c­áfolnám, egy kérdéssel kell tisztába jönnünk , és bár a t. képviselő úr e tekintetben oly határozott nézetben van, hogy alig hiszem, miszerint őt kapacitálni lehetne, remé­lem, hogy azok, kik az igazságot átlátják, el fogják is­merni álláspontom helyességét. E kérdés pedig az, hogy a boszniai occupatióra szükséges költségek, melyek egyelőre 6 millió írttal vétettek, hol vétes­senek számításba? Ha ezt az összeget a kölségve­­tési hiányhoz hozzá nem számítjuk, akkor a pénz­ügyi bizottság szerint a hiány 24 millió; ha pedig hozzászámítjuk, akkor 30 millió. Ebből te­hát világos, hogy ezen kérdés csak forma és nem elvi. (Így van­­ jobbfelől.) Ezeket a költségeket a költségvetésből mint­egy escamotírozni senki sem akarta s nem is le­het, hanem azoknak a költségvetési előirányzatba való fölvételéhez a t. háznak hozzájárulása szük­séges. Ezeknek eltagadásáról tehát szó sem lehet. Ezek alapján, t. ház, megítélheti, hogy mi inkább humbug: az-e, ha a pénzügyi bizottság ál­tal előirányzott költségvetési hiány 1.700.000 fo­rinttal tér el a kormány által előirányzott hiány­tól ; vagy az, ha oly eszközökhöz nyúl valaki, mint a minő az általam jelzett eljárás? (Élénk he­lyeslés jobbfelől.) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy e költ­ségvetés teljesen irreális már azért is, mert míg 77-ben a deficit 2671 millió volt, mindamellett is, hogy azóta az államadóssági kamat tetemesen sza­porodott, most mégis csak 241/2 millióval van a deficit előirányozva. Méltóztassék a képviselő úr azon faktorokat figyelembe venni, melyek ez ered­ményt előtüntetik. Első ilyen tény az, hogy 77-től 79-ig az államadóssági kamatteher 6 millióval sza­porodott — a­mit, ha kívánja, adatokkal bizonyí­tok — de ezzel szemben ne méltóztassék figyelem nélkül hagyni a jövedelem növekedését, melyre néz­ve a múlt alkalommal nyilatkoztam, s a­melynek végeredménye az, hogy a kiegyezés pénzügyi ered­ményei megközelítőleg 6 milliót tesznek, azon jö­vedelmek fokozása, melyek kitüntetve vannak 75—78-ra, melyek ez időszak alatt 8 milliót tettek, redukálva 77—79-re tesznek körülbelől 4 milliót, összesen tehát 9.800.000 h­tot. Ez azon számítási alap, melyen előirányozva van a deficit 24 és fél milliónyi összegben. A t­épviselő úr a kormánynak 75-től fogva főhhibájául azt rója fel, hogy tisztán csak a jöve­delmek fokozására fekteti a fősúlyt, holott elismerte­tett, hogy a kiadás reductiójával nagy eredményt kivívni nem lehet, hanem csakis a jövedelmek fo­kozásával, s erre azt mondja a képviselő úr, az én én állításommal összehasonlítva, hogy nemcsak 30.800.000 írttal, hanem az ő számítása szerint 37 millióval növekedtek a jövedelmek. Mit bizonyít ez, ha átszámítás helyes lenne is, az én állításom el­len te­ház ? Semmit, mert én csak azt akartam bi­zonyítani, hogy kötelezettségei teljesítésére az or­szág nagy áldozatokat tesz; a képviselő úr tehát csak az én állításom mellett bizonyított. (Helyeslés jobbfelől.) Azt mondja továbbá a képviselő úr, hogy ha ez nem történt volna, akkor a defic­it 60 millióra­­ felment volna. De ez megint csak azt bizonyítja te­hát, hogy éppen azért, hogy ne legyen — agy­­nyi defic­it — fokozta az ország a jövedelmet. (Úgy van ! Úgy van! a jobboldalon. Mozgás a baloldalon.) Azt mondja a t. képviselő úr, a kormány minden lehető segélyforráshoz hozzányúlt, ime nö­velte a só árát is. Már te­hát, ha ily csekélységre is rászorul a képviselő úr álláspontjának támoga­tására , akkor argumentumai bizony igen gyenge lábon állanak. Méltóztassék tekintetbe venni, minő intézkedések történtek a só árának emelésére. Az történt, hogy a métermérték behozatalával a kike­­rekités végett 100 kilogramnál 7 krajczárral emel­tetett. Az égi ár ugyanis 5 frt volt bécsi mázsán­­kint a mi egy métermázsáral átszámitva 8 frt 93 kr az emelés 3 és fél krajczárt tett. íme ez a nagy adó­emelés, melyet a képviselő úr a kormánynak sze­­­­mére vet. (Tetszés a jobb oldalon.) De azt mondja továbbá Lukács képviselő úr, könnyen jár el a pénzügyminiszter a defic­ittel, le­számítja az okkupáczió költségeit, leszámítja a törlesztéseket és beruházásokat s azt mondja, hogy ezek leszámítása után a defic­it 12 millió. Én nem azt mondtam, te­hát, hogy a defic­it ennyi, hanem azt mondtam, hogy ez összegig kell mindenekelőtt az egyensúly helyreállításánál törekedni, és további kérdés aztán, hogy a törlesztéseket és beruházáso­kat miképen fogjuk fedezni. E közt pedig s a közt, a­mit a képviselő úr mondott, lényeges különbség van. (Így van­ jobbról.) Azt mondotta Helfy kép­viselő úr, hogy az már mégis nagy prédagazda­ság, hogy az államjavak eladásával akarják fe­dezni a defic­itet. Nem a rendes defic­it fedezéséről van szó az államjavak eladása által, te­hát, hanem arról, hogy a törvényhozás azon módhoz akar nyúlni, hogy az államjavak részben bizonyos terv szerint el­adassanak, azt hiszem akkor nem fog préda gaz­daságot követni, mikor az utóbbi években oly nagy­mérvű beruházásokat tettünk, melyek az államja­­vak értékét ellensúlyozzák és melyek közgazdasági szempontból sokkal hasznosabbak, mint ha az ál­­lamjavak az állam birtokában maradhattak volna. Másik teher, mely a jelenlegi nemzedékre há­ramlik, az évenkénti kamatbiztosítás terhe, mely most is évenként 11 millió frtot tesz. S ha a ter­het viseli a jelen nemzedék a jövő nemzedék ja­vára, azt hiszem meg lehet követelni, hogy az a költség, mely beruházásokra fordíttatott, vagyon­csere, az államjavak eladása által beszereztessék. Ha az államjavak eladásából befolyó pénz ily c­é­­lokra fordíttatik, akkor ezt prédagazdaságnak ne­vezni nem lehet.­­Helyeslés jobbfelől.) Még sokkal különben jártak el a képviselő urak az államadós­ságok elősorolásával s különösen azokkal, a­me­lyek 1875. óta az úgynevezett Tisza utra alatt köttettek. Lukács Béla képviselő úr azt mondja: a ki­bocsátott aranyjáradék kölcsönnek összege 400 mil­lió, ezen összeghez hozzáadja a keleti vasút meg­­vé­eléért 10 mil­iót, a rokkant alap eladásából 10 milliót. Ezen összeghez hozzá nem számítja az ér­tékpapírok eladásából, az ál­ampapírok eladásából, a pénztári jegyek eladásából, melyek 8 millió frtot tesznek — Így jegyeztem föl és a gyorsírói jegy­zetekben is így van — összesen tesz 463 milliót Ezen számítást nem értem. Mert az összeadás nem annyit mutat. De ha mindazon összegeket hozzávesszük is, melyeket a t. képviselő úr nem számít, az értékpapírok eladásából 570 millió frt, az állampapírokból 1 millió­ért, ez összesen 434 millió, nem pedig 463 millió, mint ő mondá. Tehát nevezetes különbség van a számításban is. De ezen teherből levonva a törlesztést és a kincs­tári utalványokat, marad 232 millió, mely tisztán az említett évekre esik. Ez összeget elosztva öt eszten­dőre, esik egy esztendőre 45 millió adóssági sza­porulat. De már a múlt alkalommal voltam bátor fel­említeni,­­ hogy conversió költségét a t. képviselő úr semmibe se veszi. Lehet mondani, hogy ezen con­­versiót más kormány jutányosabban vitte volna ke­resztül, hogy nem háramlott volna annyi teher az országra, de hogy semmibe sem került volna és hogy a conversió csakis a mostani kormány terhére esik, azt semmikép se lehet mondani. (Helyeslés jobb­felől.) Sokkal könnyebben bánt el a számokkal Lich­tenstein képviselő úr ki az összes államadósságo­kat összefoglalva, azt mondja, hogy azok 1448 mil­liót tesznek ki. Mondja továbbá, hogy 67 óta az államadós­ság 610 millió arany­értot tesz, s elfeledi, hogy nem mind arany ezen kölcsön. Tesz azután egy számítást, melynek folytán a kincstári utalványok­ból 141 milliót kaptunk. Ezen számítás teljességgel nem áll. De te­hát, habár én is csak a zárszámadások alapján tettem számításokat, mely zárszámadások minden képviselőnek rendelkezésére állanak, mint­hogy épen ezen zárszámadások alapján az eredmény hibásan lett feltüntetve, bátor leszek leplezetlenül kimutatni, hogy miként állott a zárszámadások sze­rint az államadósságok terhe 1875-ben és mennyi­vel szaporodott az államadósság 1875 óta. 1875 végével a zárszámadások szerint az ál­lamadósság terhe volt 620 millió. Az 1886—77-iki zárszámadások eredményei alapján a szaporulat 41 millió; 1878-ban szaporodott 84 millióval, s igy a keleti vasúttal átvett terhet nem számitva, melynek specialis hypothecaja van, 218 milliót tesz a teher­­szaporulat 1875—78-ban. 1878 végéig tehát nem 280 millió, mint mondá, hanem 218 millió az államadósság szaporodása. És ez összeggel egyezik az, melyet a múltkori beszé­demben előadtam. Midőn az előbbi két év terhét 41, és az utóbbi év terhét 84 millióra tettem, ebből ismét különös következtetést vont Lichtenstein képviselő úr, s azt mondja, hogy midőn a közelebbi években oly nagymérvű adósságokat kötöttünk, a pénzügy­­miniszter mégis azt találja, hogy a mi adósságaink terhe igen csekély. Engedelmet kérek, én nem em­lékszem arra, hogy én ily értelemben bármikor nyilatkoztam volna. Azután a képviselő úr összehasonlítást tesz a mi államadósságunk és a lajthántúli államadósságok közt. De az ő összehasonlítása abban a főhibában szenved, hogy e lajthántuli államadósságok növe­kedését 1878. végéig számítja, a saját államadós­­ságunkét pedig számítja úgy, hogy az 1879-ks évet is hozzáveszi a kihagyja amott azt a terhet, mely a boszniai okkupáczió következménye és melyet a lajthántúli kormány ez évben kénytelen lesz köl­csön útján beszerezni. Az ilyen összehasonlítás te­hát alaptalan és igazságtalan. (Helyeslés jobbról.) Eötvös képviselő úr azt mondá, hogy nem­csak a tömérdek adósságokat tett a kormány a legutóbbi években, hanem elköltötte mindazon nagy összegeket, melyeket részint pénztári, részint kincs­tári utalványokban talált, melyeket Ghyczy akkori pénzügyminiszter hagyott hátra a pénztárban s a­melyek nagy összegekre mennek. Nem úgy állítja elő a dolgot, mintha a mos­tani kormány ez összegeket elprédálta volna, hanem felszámítja, hogy hová fordíttattak. Bátor leszek előadni, hogy ez összegek hová fordíttattak a tör­vény rendelkezése szerint. Nem fogom követni azt a mesterséges össze­állítást, melyet tett a t. képviselő úr, hogy kiszá­mítja, hogy 75-ben márczius nem tudom hányadi­kán, mennyi esett a defic­itből s mennyi az év többi részére, hanem ki fogom tüntetni a tényállást a zárszámadások alapján és nem fektetem állításo­mat másra, mint az 1874—75-ki zárszámadások eredményére, ez pedig azt mutatja, hogy 1874. év végén maradt 30.783,000 frt, értékesí­tetlen utal­ványokban volt pénzértékben 36.591,000 frt, össze­sen 67.375,000 frt. A 75-ki hiány fedezetével, melyre a törvény­hozás más fedezetet nem rendelt, felhasználtatott 407­ millió, minélfogva az említett összegből 75 végén 26.800.000 frt maradt pénztári készletül, a­mi teljesen egyezik azon összeggel, mely maradt Ghyczy pénzügyminiszter után. Itt van annak a magyarázata. Bujanovics Sándor s vele Apponyi Albert gr. képviselő urak azt állítják, hogy a pénzügyminisz­ter a boszniai költségeket felületesen számítja, és nem vette figyelembe, a­mit figyelembe kellett volna még venni, t. i. a bekövetkezhető kiadáso­kat, hogy ezentúl mily összeg erejéig menő kiadá­sokat fog kelleni még tenni. Ennek lehetőségét sem nem tagadtam, sem nem tagadom. De erre nézve is a számítást helyesen tettem az­által, hogy a számítás alapjául vettem mindazon előirányzatokat, melyek a közös kormány részéről azon időben lé­tettek. Hogy az esetlegességre nem szorítkoztam, az természetes, mert az nem volt pozitív adat. De azt mondja Lukács képviselő úr, hogy én a jöve­delmeket akarom emelni, s ez­által akarom az egyensúlyt az államháztartásban helyreállítani, ő azonban azt nem hiszi, mert azon jövedelmi forrá­sok, melyeket én kijelöltem, legfeljebb 1,2 millió­val fogják szaporítani a jövedelmeket. De azon ál­lítást talán Lukács képviselő úr maga sem hiszi valónak, mert sokkal jártasabb a pénzügyi keze­lésbe, semhogy állíthatná, hogy ezen jövedelmek csak 1,2 millióval fognák szaporítani bevéte­leinket. Én számításomat két faktorra alapítottam. Ezek közül ha az első nem is fog bizonyos ered­ményt adni, a másik azonban, melyet részint a pénzügyi vámok behozatalára, vagy a meglevők emelésére, részint pedig a fogyasztási adókra ala­pítom, már bizonyosan sokkal nagyobb eredményt fog felmutatni, mint a Lukács képviselő úr által szá­mított 1,2 millió. Csak két czikket említek, a kőolajat és a czukrot. Ezeknél azon 1—2 milliónál nevezetesen nagyobb összeg érhető el, mint a­mi­lyent a képviselő úr számítása mutat. (Helyeslés jobbról.) — Ezek után azt hiszem, hogy maga a képviselő úr sem fogja gondolni, hogy ez állítása való. (Mozgás balról.) T. feépviselőház ! (Halljuk!) Felfogásom sze­rint annak, a­ki túlzásokba bocsátkozik, szavára rendesen nem igen sokat szoktak adni, és ily hely­zetben vagyok én Fármándy képviselő úrral szem­ben. A képviselő úr egyáltalán különcrködő mo­dort akar meghonosítani a parlamentben. (Helyeslés jobbról.) de megfeledkezik arról, hogy a különcz­­ködésnek egy bizonyos határon túl megszűnik vonzó ereje, s ennek más nevet kell adni. (Helyeslés jobbról. Hal­jak !) Ő ezen modorát a számokra is akarja alkalmazni, a­melyek predig azt nem tűrik. (Ugy van ! Helyeslés jobbról.) Ő azon szép hazafias feladatra vállalkozik, hogy Magyarország hitelét, a magyar állampapírok értékét becsmérelje, ócsárolja (Mozgás balról) s minthogy­­ összehasonlításokat tett, kénytelen vagyok a tényállás bővebb megvizs­gálásába bocsátkozni. (Halljuk !) Pázmándy képviselő úr összehasonlítást tesz oly értékpapírok közt, melyek nem egyenlők,­­ így össze nem hasonlíthatók. Összehasonlította neveze­tesen a törlesztési papírokat a járadékpapírokkal, melyek ép­úgy össze nem hasonlíthatók, mint öszsze nem hasonlíthatók a vasúti prioritások kursusa alvasúti részvények kursusával. Hogy miként van az, hogy a rentepapírok közt a magyar rentepapír a legrosszabb: a dolog úgy áll, hogy a megnehezített forgalom, s időköz­ben bekövetkezett dolgok befolyással voltak, hogy ezen papírok rosszabbul álljanak, de nagy előnynek kell elismerni, hogy az európai pénzpia­­c­okra a magyar aranyjáradék papírok is be lettek hozva.­­ Ha a magyar rente papírokat más állam rente papírjaival összehasonlítjuk, az eredmény kedvezőtlen lesz, de viszont, ha más állam­ rente papírjait összehasonlítjuk a magyar törlesztési pa­pírokkal, ezek jobban fognak állani, mint az osztrák, vagy az olasz rente papírok.­­ A­mit tehát a képviselő úr e tekintetben hasonlított össze, ez az összehasonlítás épen olyan, mintha a magán­életben egy életjáradék bizonyos tőke után fize­tendő kamattal hasonlíttatnék össze, (úgy van­ jobbról.) így természetesen az általa elmondott következtetésre jutott, de a­mi semmit sem bi­zonyít. Azon képviselő urak közül, kik nem foglal­koztak kizárólagosan a költségvetéssel, csupán Ap­ponyi Albert gróf képviselő úr némely állítására reflektálok. (Halljuk!) — Ó, elismerem igen fényes szónoklatot tartóit, de ha akár pénzügyileg, akár másként eredményt akarok kivonni beszédjéből, ez csak a következő: ti, a­kik ott ültek, nem tudtok a dolgok vezetéséhez, álljatok odébb, mi oda fo­gunk ülni, mi jobban fogunk cselekedni. (Tetszés s helyeslés jobbról. Mozgás balról.) Ezen állítást argumentumnak nem fogadhatom el. (Helyeslés jobbról) mert ez lehet fényes tehetségre alapí­tott önbizalom, de másnak nem tekinthető, és ez a pénzügyi rendezésre nem elégséges. (Helyeslés jobb­ról) és ha más nem, egy körülmény mindenesetre szükséges még, hogy ezt a felfogást ne csak a fel­szólaló képviselő úr ossza, hanem a ház többsége is. (Élénk helyeslés jobbról. Mozgás balról.) De mindaddig, míg a ház többségének bizalmát a kor­mány bírja, eljárunk az ország érdekeiben és ügye­iben úgy, a­mint mi és a többség helyesnek és czélszerűnek fogja tartani. (Élénk helyeslés jobbról. Mozgás balról.) Azt mondja a képviselő úr, a kisebbségnek az alkotmányos befolyást meg kell tartani. Én nem látom azt veszélyeztetve, a kisebbségnek elég be­folyása van, mert minden kérdéshez hozzá lehet szólni s hozzá is szól, é­s tovább nem tapasztal­tam, hogy a jelen kormánynak szándékában volna kisebbséggel kormányozni s a többség ellen érvé­nyesíteni befolyását. Sőt ellenkezőleg, a többség érvényesíti befolyását egy kisebbséggel szemben és pedig még nem is egy compact, hanem töredékek­ből álló kisebbséggel szemben. (Úgy van! Helyes­lés jobbról. Mozgás balról.) Eddig azt hányták a többség szemére, hogy nem védelmezik a kormányt; most az ellenkező történt s ezt önök rósz néven vették és rósz néven vették, hogy szónokaink önöket megverték. (Tet­szés a jobbon. Úgy van ! Mozgás balról.) Lehet, hogy az fájt önöknek, hogy a többség némely csa­pásai súlyosan érték önöket. (Gúnyos derültség balról. Halljuk ! Halljuk! jobbról.) Én azonban azt hiszem, hogy nem annyira az fájt önöknek, hanem az, hogy ezen többség nincs még szétmorzsolva, mint szeretnék. (Élénk tetszés és helyeslés jobbról. Mozgás balról) hogy ezen többségnek kedve van önök ellen kormányát fenntartani s koránt sincs még azon helyzetben, hogy kedvökért abdicáljon. (Élénk tetszés jobbról. Mozgás balról.­ Ha önök a ház többségét meg akarják nyerni, tegyék azt a törvényes nyílt úton, de ne tegyék, a­mit másrészt hibáztatnak, hogy kerülő úton akarnak oda jutni, a­mely kerülő út azon bizottság kiküldése, a­melyet önök a parl­amentá­­ris felfogás szerint felelősséggel bíró kormány mel­lett az ország ügyeinek vezetésével kívánnak meg­bízni, a kormány mellé állítani akarnak egy fele­lősséggel nem bíró gyámkodó bizottságot. Ezen álláspontra helyezkedni és ezen szerepet elvállalni ezen kormány nem fogja. (Élénk helyeslés jobb felől. Mozgás balfelől.) Egyébként Apponyinak az ország bajai tanul­mányozására nincs szüksége bizottságra, hiszen épen neki csak a múlt nyáron volt alkalma az or­szágot bejárni, volt Bokron, Jászberényben, Szen­­­ezen és Nagyváradon, és így megismerhette az or­szág hangulatát. (Derültség jobbfelől. Mozgás bal­felől.) Ha arra szorulnánk, hogy a képviselők az országba kimenjenek, a vidéken a falusi elöljárók­tól és vasúti személyzettől a pénzügyi bajok orvos­lási módját megtudni, akkor nem volnának arra érdemesek, hogy országgyűlési képviselőknek ne­veztessenek. (Helyeslés jobbfelől.) Ezen okoknál fogva a bizottság kiküldetésé­hez nem járulhatok s kérem a t. házat, méltóztas­sék a pénzügyi bizottság által előterjesztett költség­­vetést átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élénk helyeslés jobbról.) K­ukács Béla személyes kérdésben kér szót, Simonyi Lajos báró pedig, mint az egyesült ellenzék határozati javaslatának beadója hosszú zár­beszédet tart. Jókai Mór: Engedje meg t. ház, (Szűnni nem akaró zaj a balon) hogy személyes kérdésben... (Halljuk! Halljuk!) Kérem a t. házat, méltóztassék nekem megengedni, hogy félremagyarázott szavaim helyreigazítása végett szólhassak. (Zaj: Halljuk !) A j­­elöttem szóló képviselő úr az általam felállí­tott három alternatívához egy negyediket toldott, és én ezt, szavaim félremagyarázásának nyilvání­tom. Én azt soha a magam és elvtársaim politiká­jának nem fogadom el, hogy mi egyetlen hajszál­lal előmozdítani akartuk, vagy előmozdítását esz­közöltük volna az orosz subversiv despotismusnak. (Élénk helyeslés jobbról. Zajos felkiáltások balról: Bosznia! Bosznia!) Én azon vádat, mintha a mi politikánk az orosz oroszlány sakálja volna, mely az utána el­maradozó csontokat és prédát felszedegesse .... (Zajos felkiáltások balról: Úgy van! Bosznia! Bosznia! Halljak! Halljak ! jobbról.) Lármával, vagy argumentumokkal akarnak-e harczolni az urak ? (Zajos felkiáltások jobbról: Halljuk! Hall­juk ! Zajos mozgás a balon) Én te ház a boszniai politikát . . . (Nagy zaj jobbról. Élénk felkiáltások jobbról: Halljuk! Halljuk !) Elnök (csenget. Nagy zaj!) Kérem a t. kép­viselő urat, méltóztassék az általa kitűzött czélhoz képest, csupán személyes kérdésben szólni. (Élénk helyeslés balról. Zajos mozgás jobbról.) Jókai Mór: Én kénytelen vagyok azon in­­sinuatiót visszautasítani, mintha én azt mondottam volna, hogy egy negyedik alternatívát feltételezek , megengedek. (Élénk helyeslés jobbról. Nagy zaj balról.) Ezt én mint becsületes hazafi s mint a ma­gyar nemzetiség előharczása teljes indignatióval vis­- szautasitom. (Hosszas élénk helyeslés jobbról. Rop­pant zaj balról. Mozgás.) Meggyőződésem az, hogy jogomban van ezen insinuatiót visszautasítani. (He­lyeslés jobbról. Mozgás balról.) A másik, mit szintén vissza kell utasítanom, mintha én, a­mikor azt mondtam „ha ama sötét idők visszajönnek, akkor azok bennünket ismét itt találnak helyünkön a hazában, minket, kik egykor az absolutismus ellen küzdöttünk“, mintha én akkor vádat akartam volna emelni azon merész hazafiak ellen, kik a hazából kibujdosva, velünk együtt ugyanazon czélért küzdöttek. Nem azokat értettem én, hanem azon tunya embereket, kik itt ben voltak az országban, és a kik, midőn mi küzdöttünk, a kemencze megött ültek és gesztenyét sütöttek .Elénk tetszés a jobbon. Zajos mozgás a balon,­ a­kiket mi akkor kerestünk, de sehol sem találtunk, most azonban itt találjuk, a­hol politikánkat kritizálják. (Nagy zaj balról. Élénk felkiáltások jobbról: Hall­juk! Halljuk!) Elnök (Csenget.) T. hát! (Hosszan tartó felkiáltások jobbról: Halljuk a szónokot! Élénk felkiáltások balról: Halljuk az elnököt! nagy nyug­talanság s mozgás. Elnök csenget.) A házszabályok megengedik ugyan a személyes kérdésben való rö­vid felszólalást, de a t. szónok félremagyarázott szavait már helyreigazította. (Zaj és felkiáltások jobbról: Halljak Jókait! Nagy nyugtalanság balról. Zajos mozgás.) Jókai Mór. Ha Simonyi Lajos báró valami miatt okolni akar, azt szabad nekem visszautasí­tanom. Simonyi Lajos báró azt mondta, hogy én segítettem minden pénzügyminisztert megbuktatni. (Felkiáltások balról: Igaz! Úgy van! Halljuk ! Halljuk! jobbról.) Erre legyen szabad csak azt megjegyeznem, hogy midőn Simonyi Lajos báró azt mondja, hogy én hoztam őt ide (a miniszterszékre mutat) s nem ő hozott engem ide, akkor irigylem feledékenységi tehetségét. (Hosszas élénk tetszés és derültség jobbról. Nagy nyugtalanság s mozgás bal­ról. Élénk felkiáltások jobbról. Halljuk Jókait! Szűnni nem akaró zaj balról. Jókai leül.) Tisza Kálmán miniszterelnök felemelkedik s szólani kezd. C­sanády Sándor: hangosabban ! Tisza Kálmán: mindenki oly hangosan és okosan beszél, a­mint tőle telik. (Élénk tetszés s derültség jobbról.) Báró Simonyi Lajos azt kér­dezte, hogy miért nem beszéltem ? Azért nem, mert a ház idejét sokkal drágábbnak tartom, mint hogy minden ok nélkül igénybe vegyem, s ez által má­soknak okot adjak a szólásra. A­mit csak az el­lenzék a budgetre vonatkozólag felhozhatott, meg­­c­áfoltatott; a többi csupa ismétlés volt, melyre már több alkalommal feleltem, s a­mire, mint az illető képviselő urakat ismerni szerencsém van (derültség) előreláthatólag még többször lesz alkal­mam beszélni. Ezért nem beszéltem ez alkalommal. (Élénk tetszés jobbról.) Ezután következett a szavazás, s pedig elő­ször arra a kérdésre, hogy elfogadja-e a ház a budgetelőterjesztést a részletes vita alapjánl. Mellette szavazott felállás által az egész kor­mánypárt az egyesült ellenzék nagyobb részével. A szélsőballak ellene, így Simonyi Ernő indítványa elvettetett. Simonyi Lajos báró javaslatára, a bizottsá­gok kiküldetésére vonatkozólag a ház mindkét ol­dalról névszerinti szavazás kivontatott. A névszerinti szavazás eredménye (mint már esti lapunkban is adtak) a következő: 447 igazolt képviselő közül igennel (a bizottságok kiküldése mellett) szavazott 174; nemmel 227 ; elnök nem szavazott; távol volt 42; s így Simonyi javaslata 53 szótöbbséggel elvez­­tetett. (Élénk éljenzés jobbról.) Széll György javaslata (a honvédek nyugdí­jazása) elvettetett. A részletes vita a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésben fog megkezdetni. Fővárosi ügyek. — A fővárosi középítési bizottság mai ülésén az elnöklő Berlóczy alpolgármester mindenekelőtt Preuszner József beadványát olvasta föl, ki a kö­­vetési albizottsági tagságról lemondott. Kéri, hogy helyébe úgy ide mint egyéb (várkertépítési stb.) albizottságokba más tagot válasszanak. Az elnök és többek kérésére azonban Preuszner elhatározta, hogy az albizottságokban mégis megmarad. Erre a folyó ügyek kerültek szőnyegre; a közgyűlés utasította a bizottságot, hogy a Bobula­­féle ismert indítvány gyakorlati alkalmazása és ki­vitele iránt javaslatot dolgozzon ki. E feladat a kö­­vetési albizottságra ruháztatok, melynek dolgoza­tát a bizottság majd felülvizsgálja. A légszesz fény­foka a múlt január hóban Pesten átlag 11.5, Bu­dán 10—12.25 gy­ertyalángnak felelt meg, míg tu­­domásul szolgált. Bogdán kocsigyárosnak megen­gedték, hogy két páva-utczai szomszédos telkét egyesíthesse. Bejelentvén, hogy az Orczy-kert mögött az izraelita hitközség kórháza számára 3000 □ ös telek kihasíttatott, ez jóváhagyandónak véleményeztetett. Szuper László indítványt tett, hogy vizsgáltassák meg, helyesen alkalmazták-e a Horváth-kertben a tornacsarnok építése alkalmával a kerítést a jár­dán kívül. A mérnöki hivatal, miután itt a köz­munkatanács közegei jártak el, e testület közben­­jöttével vegyes bizottsági szemlét indítványoz. A bizottság, tekintve, hogy a szabályozási terv szi­gorú kivitele nem a mai viszonyokhoz való, Szuper felszólalását jogosnak találja és a mérnöki hivatal javaslatához járul. Egy tízezer forintos jogi eset adatott most elő. 1838-ban a József nádor alatti általános szabályozáskor az aradi utc­a egyik pont­jára átmetsző utczát terveztek ; a főváros hagyta a dolgot, de 1873-ban felszólította a tulajdonos Schlickféle részvénytársulatot, hogy telkéből 2667* □ ölet, utczai része 447, □ ölet pedig a szomszéd­telekhez adjon át. A tulajdonos pert indított s a bíróság 10885 frt kártérítésben marasztala el a fővárost, mivel az utczanyitást csupán közigazgatási uton eszközölte, nem esküdtszéki ítélet alapján, a város által ajánlt 15 frt □ élenkinti kártérítés pedig kevés. A tulajdonos az első fórumon megnyervén a pert, barátságos egyességet ajánl, mit a főügyész is ta­nácsolván, a­ bizottsághoz jött az ü­gy, hogy minő áron kívánna alkuba bocsájtkozni? A bizottság Nasztl, Schneider, Scheidh, Bobula eszmecseréje után javasolni határozta az egyezséget, de azon feltétel alatt, ha a tulajdonosok 20 frt □ élenkinti kártérítési árral megelégesznek. Az ó­budai percz­­ntéza szabályozása tekintetében a bizottság a köz­munkatanács nézetét teszi magáévá, melyben kü­lönös tekintet van a Goldberger-féle gyártelep kímélésére. Erzsébetfalva és Csepel község elöljárósága folyamodott a tanácshoz, hogy a közúti vasúttal kötött szerződés értelmében szólítsa fel azt a so­roksári vonal kiépítésére, mivel a vidék érdeke kívánja az érintett vonalhosszabbítást s a Ferencz­­város ipari és kereskedelmi lendülete szintén köve­teli ezt. A szerződésből kitűnt, hogy annak megkö­tése után 3 évre kívánhatja a város a gubacsi határig vezetni ki a közúti vasút sínet. A bizottság mindazonáltal a mostani időben nem kívánja ér­vényesíteni a jogot, mivel a társulat az idén úgy az üllői út boulevardozása, mint a pesti és budai hálózatok egyesítése alkalmával igen meg lesz terhelve. A Horváth-kert parkozására a közgyűlés 500 fr­út szavazott meg. A mérnöki hivatal egy díszített kert­rajzot dolgozott ki virágágyakkal s pázsitsző­­nyeggel. Havas Sándor ellenvetéseire a bizottság jóváhagyta, hogy a m­érn­­hivatal és Havas kombi­­natív terve vitessék ki. Végül bemutatták a vízmérő órák tanulmányo­­zása ügyében e járt bizot­tágok terjedelmes jelenté­seit. De ezek csupán az eddigi tapasztalatokat tar­talmazzák, vélemény s az órák jövő alkalmazására vonatkozó ítélet bennük nincsen. A bizot­ság utasí­totta a vízvezetéki albizottságot, hogy ezen adatok alapján az órák végleges alkalmazása tárgyában javaslatot tegyen s ezt mutassa be mához két hétre. Ezzel az ülés véget ért.­­ A házaló kereskedés ügyében a fővárosi tanács legközelebb hirdetményt fog kibocsátani, melyben a lehető legrészletesebben fel lesz sorolva, hogy a házaló kereskedés az e részben érvényben álló szabályzatok szerint, kiknek és mely áruczik­­kekkel van megengedve, továbbá ki lesznek tün­tetve azon áruczikkek is, melyeknek házaló keres­kedés út­áni eladása egyáltalán mindenkinek tiltva van. E hirdetmény czélja az, hogy a közönség a házaló kereskedésre nézve fenálló intézkedésekkel minél szélesebb körben megismerkedjék, hogy ek­ként azok bárminemű áthágása esetéiben a kerületi elöljáróságnál esetleg a vásárigazgatóságnál jelen­tést tehessen s igy a hatóságnak házaló kereske­déssel űzni szokott visszaélések megszüntetésére irányzott törekvéseit a maga érdekében is támo­gathassa. — Budapest főváros törvényhatósági bizott­sága 1879. évi márczius 4-én délután 3 órakor tartandó rendes közgyűlésének különleges tárgyso­rozata: 1. Pénzügyi bizottmányi és tanácsi előter­jesztés a dunajobbparti kőpordányának bérbeadása iránt tartott árverés eredményéről. 2. Tanácsi elő­terjesztés : a) a várbeli 85. sz. báz egy részének bérbeadásáról; b) a III. kerületi pásztorijáéban levő lakás bérbeadásáról; c) az I. kerületben 521. sz. a. fekvő ház 3. számú lakásának bérbeadásáról; d) a zöldfa utcza Göbel-féle ház 1. számú lakásának bérbeadásáról ; e) a Victoria gőzmalomnál volt kincstári téglavető telkeknél levő főv. terület bérbe­adásáról. HÍREK. Febr. 28. Hivatalos. Kinevezések. A pénzügyminiszter Nagy Gyula pénzügyi fogalmazógyakornokot a gyulafehérvári kir. illetékszabási hivatalhoz Il-od osztályú pénzügyi fogalma­zóvá ideiglenes minőségben és Gold János fogyasztási adó­hivatali ellenőrt a m. kir. fogyasztási adóhivatalokhoz adó­szedővé nevezte ki. A temesvári pénzügyigazgatóság Uhlya­­rik Endre zombori III. osztályú adóellenőrt, a temesvári adóhivatalhoz I. osztályú adóellenőrré végleges minőségben kinevezte.­­ Az igazságügyminiszter Máramarosmegyében Borsa község területére Hozsda János ottani lakost békebi­­róvá nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. mi­niszter az 1876. évi 28-ik­­. ez. 3-ik §-ában nyert felhatal­mazáshoz képest báró Augustinecz Antal földbirtokost, Pinnye, Lozs és N.-Pereszteg, Sopron megyébe kebelezett községek számára ideiglenes iskolalátogatóul nevezte ki. A pénzügy­­miniszter Lipp Lipót dohánygyári igazgatót a fiumei m. kir. dohánygyárhoz I. oszt. m. kir. dohánygyári igazgatóvá, Pulvermacher Tivadar m. kir. erdészeti számvivőt a kolozs­vári m. kir. jószágigazgatóság kerületébe erdőpénztárnokká, Jugan Gusztáv rimaszombati adófelügyelőségi bijnokot a zi­lahi adófelügyelő mellé III. oszt. számtiszt é, Petkovics Mik­lós budapesti adóhivatali tisztet a temesvári adófelügyelő mellé III. oszt. számtisztté és Körmendy Oszkár tordai ad hivatali tisztet, az ugyanott székelő torda-aranyosmegyei adó­felügyelő mellé III. oszt. számtisztté nevezte ki. — Névváltoztatás. Schoreisz Aloizia pozsonyi lakos vezetéknevének „Zeger“-re kért átváltoztatása belügyminisz­teriumi rendelettel megengedtetett. — Posta. Hontmegye Drégely-Palánk községében új önálló postahivatal lép életbe f. évi márczius hó 1-ső nap­ján. Ezen hivatal úgy a levél-, mint a kocsipostaküldemé­nyek, továbbá a belföldre nézve 150 frtig terjedő pénzutal­­ványok ás 200 frtig terjedő utánvételek kezelésével fog fog­lalkozni. A külföldre nézve az eddig fennálló más posta­hivataloknál is alkalmazásban levő szabályok érvényesek. Szilágy megyei Tasnád-Szántó községben újonnan fölállított postahivatal f. évi márc­ius hó 1-jén kezdendő i­eg műkö­dését és összeköttetetését Tasnáddal naponta­ küldönc akocsi postajáratok által fogja nyerni.

Next