Ellenőr, 1879. április (11. évfolyam, 164-215. szám)

1879-04-01 / 164. szám

nyira megzavarodtak, hogy végül teljesen elveszett minden érzékük aziránt, mi a közügy, mi a pusztán pártügy. Midőn a szegedi katasztrófa bekövetke­zett, egy ideig még azzal is kecsegtette ma­gát a politikai Falstaff-had, hogy azt a kor­mány megbuktatására használhatja föl. De ebből a hallucinatióból már kigyógyulhatott, mert hiszen csakhamar beláthatta, hogy ily rettenetes felülésre még nem érett meg a magyar parlament. Ezt a nevetséges őrült­séget még megbocsáthatjuk a benne rejlő comicumért. Azt azonban már nem bocsát­hatjuk meg nekik, hogy még most sem hagynak föl áskálódásaikkal és piszkolódá­­saikkal, mikor azzal nem érhetnek el más czélt, mint azon kéz megzsibbasztását, mely leginkább van hivatva a csapást enyhíteni. És az legalább a sajtó terén minden ellen­zéket egyformán illet. Mert a­mióta a katasz­trófa beköszöntött, azóta ez a szerencsétlen had nem tud mást, mint izgatni és gyanúsí­tani, mintha józanul föl lehetne tenni, hogy van kormány, mely ne tartana legszentebb kötelességének mindent elkövetni a bajnak orvoslására. Ez a boldogtalan sereg azt hi­szi, hogy csak kormányok járhatják le ma­gukat és az ellenzék sohasem compromit­­tálhatja magát. Pedig meggondolhatnák, hogy a kormányok ereje és szilárdsága, saját böl­­cseségeiken kívül, főleg ellenségeik gyámol­talanságában rejlik. S az az ellenzék, mely ily nagy és ünnepélyes pillanatban sem tu­dott a helyzet magaslatára emelkedni, a közcsapással szemben sem tudta kicsinyes gyűlölségeit és személyi nyomorúságait elfe­ledni, az ne ámítsa magát azzal, hogy a nemzetet félrevezetheti. Nézzen oda az ellenzék Kossuth La­josra és vegyen róla példát. Szeged gyásza elfeledtette a nagy száműzöttel minden po­litikai küzdelmét. A férfiú, ki nem hajol meg az uralkodó előtt, és a ki előtt a bí­­borfény indifferens látvány, tisztelettel adó­zik a királynak a szemében rezgett keny­­ért. A férfiú, ki sohasem szűnt meg kár­hoztatni az alapot, melyen alkotmányunk nyugszik és mindig kárhoztatta a kormányt, mely azt elfogadta, megnyugvást merít a miniszterelnök ígéretéből. Ő, ki több joggal küzd évtizedek óta egész fennálló államéle­tünk ellen, a nagy csapással szemben elfe­lejt minden mást, és csak azt érzi, hogy magyar, kit a Szegedre hullt csapás szívén sújtott, hogy a férfiak, kik a kormányon állnak, szintén magyarok, a­kikről nem le­het föltenni, hogy ne felelnének meg leg­első és legprimitívebb kötelességeiknek. Harmincz év óta először történik, hogy Kossuth ugyanazt mondja, mint az ország fe­jedelme és kormánya : Szegednek élni kell. Ki merne e mondás beteljesedésén még ezen­túl is kételkedni? Pygmaeusok nézzetek a Grigásra és kövessétek példáját, vagy legalább hallgas­satok és ne akadályozzátok azokat, kik dol­­ggozni és használni akarnak.­­ Budapest, márczius 31. Bismarck estélyét ismét politikai since­­rizálás fűszerezte. Természetesen szóba ke­rült a vegyes occupatio kérdése is, melyre vonatkozólag a német kanczellár oda nyilat­kozott, hogy a vegyes occupatio nagy ne­hézségekbe ütközik, mert Oroszország Ausz­­tria-Magyarországnak a közös európai actióból való kizárását követeli. Ha e hírt hozó távirat hűen fejezi ki a német kanc­ellár gondolatát, vagy helyeseb­ben : e hit megfelel a valónak, úgy csak szerencsét kívánhatunk monarchiánknak azon bizalmatlansághoz, melyet Oroszország táplál irányában. Elhiszszük, hogy Oroszországnak nagy érdekében volna, ha monarchiánk nem venne részt a vegyes megszállásban. Ha ugyanis monarchiánk részt vesz az európai rendsza­bályban, ennek oroszellenes jellege sok­kal nagyobb mérvben kidomborodnék, mintha csak Anglia maga képviselné a muszkaelle­nes elemet Kelet-Rum­éliában. Ámde mi megszoktuk örülni annak, ha Oroszország bizalmatlankodik, ha Orosz­ország haragszik. Örvendünk annak is, hogy Oroszország korántsem contemplálja oly epedő szemmel a vegyes occupatiót, mint eleintén tettette, sőt megbízható hírek merültek fel arra nézve, hogy Oroszországnak határozottan inge ellen van a tervezett európai rend­szabály. Örömünk azonban be lenne tetézve, ha Oroszország, mint Bismarck állítja, Ausztria- Magyarország ellen egy kis ostracismust rendezne, ki akarván zárni azt a vegyes occupatióban való részvétből Ekkor ugyanis okvetlenül beállna a szükségesség, hogy Ausztria-Magyarország — Oroszország ellenére — részt vegyen a ve­gyes megszállásban s igy a muszka politika egy döntő csatát vesztene monarchiánkkal szemben, a diplomatiai mérkőzés porondján. Mert hogy, ha létrejö az európai rendszabály, az nem történhetik meg Ausztria-Magyaror­szág nélkül, mint mely hatalom a legnagyobb mérvben van érdekelve a muszka garázdál­kodásnak a Balkán-félszigeten való megszün­tetésében, ez oly természetes, hogy magya­rázni sem kell. Európa, az orosz követelés­sel szemben, kijelentené, hogy a megszállás conditio sine qua non­ la Ausztria-Magyaror­szág részvéte. Ha részt vesz abban Anglia, részt vesz Olaszország, nem maradhat ki monarchiánk sem; hacsak a diplomatának az nem jut eszébe, hogy a megszállásra ama hatalmak vállalkozzanak, melyek a keleti kérdésben legkevésbé vannak érdekelve : t. i. Német- és Francziaország. De hogy e hatalmak nem fogják elvál­lalni a megbízást, több mint valószínű, sőt e két állam már is kijelentette, hogy még a közös occupatióban sem vesz részt, annál kevésbé vállalkoznának tehát külön azon szerepre, hogy Európa akaratának végrehaj­tói legyenek. Úgy látszik azonban a vegyes megszál­lás eddig csak elvben van elfogadva. Annak részleteire az a ködfátyol borul, mely min­dig a bizonytalanság cháoszával szokta kö­rülvenni az európai rendszabályokat. Egy hónap múlva már létre kell jönnie a vegyes megszállásnak, s e pillanatban, azt hiszszük, még az intéző hatalmak sem tud­ják , miként lesz végrehajtva az európai rendszabály. Mindeddig sem bizonyos, be­leegyezik-e abba a porta, részt vesz-e ab­ban Törökország és Oroszország; csak az látszik bizonyosnak, hogy Ausztria-Magyar­ország, Anglia és Itália fognak csapatokat küldeni Kelet-Ruméliába. Ha azonban Törökország — bár ön­kénytelen — kimarad a combinatióból, a legegyszerűbb logica azt követelné, hogy Oroszország is kimaradjon. A tulajdonkép való perlekedő felek: Oroszország és a porta. Ha tehát egyik fél nem vesz részt az actióban, ne vegyen részt a másik sem. Sőt az a berlini szerződés értelmeiben tör­ténnék, ha — bár Oroszország nem venne részt a megszállásban — az európai csapa­tokkal török csapatok is benyomulnának Kelet-Ruméliába. A porta tehát helytelenül fog csele­kedni, ha ismét megbicsakolja s elszigeteli magát Európától valamely rövidlátó non­­possumus zsákutczájában. A portának meg kell értenie, hogy mivel maga nem képes a muszka politika által aláásott Kelet-Rumá­­liában visszaállítani tekintélyét, Európa főleg az ő érdekében cselekszik, midőn a külön­ben nem valami kellemes zsandárszerepre vállalkozik. Hogy Oroszország első­sorban Török­országot akarja kizárni a közös európai rendszabályból, ez, ha nem is volna önkényt érthető, kitűnnék a Kölnische Zeitung jól ér­tesült berlini leveléből, mely szerint Orosz­ország inkább maga is lemond a megszál­lásban való részvétről, mintsem a török csapatokat beereszsze Kelet-Ruméliába. A portának tehát, melyről az a leg­újabb hír, hogy ismét akadékoskodni és tá­volmaradni akar, óvakodnia kell, nehogy eljárása által Oroszország terveit segítse elő. Országgyűlés. A főrendiház ülése márczius 31-én. Elnök: Majláth György országbíró. Jegyzők: dr. Nyáry Jenő, őrgróf Pallavicini, gróf Zichy-Ferraris Lajos. A kormány tagjai közül jelen vannak: Tisza Kálmán, Péchy Tamás, báró Fejérváry honv. állam­titkár. Napirend: a főrendiház állandó hármas bi­zottságának jelentése tárgyalta­k a honvédelmi minisztérium épületeire s hivatalainak elhelyezé­sére vonatkozó törvényjavaslatról. A törvényjavaslat felolvastatik az indokolás­sal együtt. Gróf Andrássy Aladárnak aggodalmai van­nak a honvédelmi palotára vonatkozólag. Attól fél, hogy az építészek tanulmánynak fogják az épí­tendő palotát tekinteni s az előirányzott összegnél sokkal többe fog kerülni. Erre nézve fölvilágosí­­tást kér. Báró Fejérváry államtitkár biztosítja előtte szólót, hogy az épületek olcsó terv szerint fognak építtetni. A három homlokzat közül csakis egy fog némileg diszíttetni a takarékosság határain belül. Kéri a törvényjavaslat elfogadását. Gróf Cziráky János azt hiszi, hogy az építés nem fog az előirányzott összegnél többe kerülni; különben véleménye az, hogy az építendő palotát, a­mennyiben a királyi palota mellett lesz, nem le­het minden csin nélkül hagyni. A főrendek erre a törvényjavaslatot általá­nosságban és részleteiben elfogadták. Ezután a mezőtúr-szarvasi vasútra vonatkozó törvényjavaslatról szóló jelentés került tárgya­lás alá. Gróf Cziráky János igen előnyösnek tartja a vasút kiépítését, azért ajánlja a törvényjavaslatot elfogadásra. Csak azt szerette volna, hogy a szer­ződésben ki lett volna téve, miszerint az állam semmi néven nevezendő módon meg ne terhel­­tessék. Péchy Tamás közlekedési miniszter azon te­kintetből is, hogy az ország többi részének is példa adassék, elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. Hivatali elődje, gróf Zichy ugyanezen vasutat ál­lami garantia mellett akarta kiépíttetni, ő az elődje által követett módot a mostani körülmények közt követni nem akarta. (Helyeslés.) Mire a törvényjavaslat általánosságban és részleteiben elfogadtatott. Elnök ezután azt indítványozza, hogy a fő­rendek jegyzőkönyvileg fejezzék ki sajnálatukat Ná­­vay Tamás főispán elhunyta fölött. A főrendek beleegyeznek. Gróf Sztáray Antal a következő interpella­te intézi a pénzügyminiszterhez: „Van-e tudo­mása a kormánynak, hogy az országos catasteri munkálatokhoz kiküldött kormányközegek a megye közegeinek teljes mellőzésével, a catasteri becslé­seket a legigazságtalanabb módon foganatosítják. Ha van, mit szándékozik a kormány e tekintetben tenni.“ Ezzel az ülés véget ért. Hazai irodalom. — Báró Radvánszky Béla „Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században.11 czím alatt egy igen érdekes és a hazai művelődéstörténelemre nézve nagyfontosságú művet irt, melynek két kö­tetbe foglalt és e napokban megjelent anyagja is nagy mértékben képes éleszteni a közérdeklődést azon (első) kötet iránt, mely az anyag feldolgozá­sát néhány hét múlva fogja nyújtani. Egyelőre feltűnőnek látszhatik azon körül­mény, hogy egy történelmi műnek anyaggyűjtemé­­nyéről külön szólunk, mielőtt a tulajdon­képeni dol­gozat megjelent volna, de aki a kezünk alatt levő két vaskos kötetet átlapozza, az kénytelen lesz beismerni, hogy ez eljárás teljesen igazolt, mert a régi magyar családi életnek ezen magyar nyelvű emlékei egytől egyik oly érdekesek és oly tanul­ságosak, hogy rendszeres feldolgozás nélkül is ké­pesek lekötni az olvasó figyelmét. Avagy ki ne gyönyörködnék, midőn a XVI. és XVII. század embereinek házi szokásait és va­gyoni állapotát leghívebben visszatükröző régi magyar okmányokat a magok frisseségében olvas­hatja? Nemcsak női kíváncsiság kell ahoz, hogy érdeklődéssel viseltessünk az iránt, hogy a leghíre­sebb magyar ősi családok — mint Báthory, Zay, Károlyi, Kornis, Wesselényi, Thurzó, Pálffy, Illés­­házy, Zrínyi, Eszterházi stb. családok egyes tagjai menyegző alkalmával minő hozományokat kaptak. A férfiak is kiváncsiak lehetnek tudni, minők vol­tak azok a régi kamuka és recze szoknyák, azok a szederjes bársony és hölgymenyétes köntö­sök, minek voltak azok az aranyhímes és gyöngyös fejkötők, bogláros párták, azok az aranyos ezüst medenczék, poharak, kannák, tányérok és kana­lak stb. melyeket kocsiszámra vittek a menyasz­­szony számára. És ha a házi ruházat, bútorzat és pipere tárgyak tarkaságánál kifáradtunk, a III-ik kötet a lakodalmi és keresztelési szertartások czeremóniáin kívül elibénk hozza a XVI-ik század eredeti sza­kácskönyvét, melyből a gazdasszonyok megtanul­hatják, hogy miként kell készíteni a „páva sását, — a csukát lengyel lével — töltött angvillát — malasás trágyát — fojtott pöcsönyét — fekete, sárga, vagy zöld pastelliál tikfit — bárány czimert mandolatejjel és rizskásával“ stb. Megtanulhat­ják azt is, hogy mit kelljen tenni arra nézve, hogy „a tök hamar kikeljen, — hogy a vad fa szelíddé legyen — hogy a szőllő és dinnye hamar érjen, — hogy a baraczk magva nélkül teremjen, — szóval oly dolgokat, miket a mostani kertészek is alig tudnak. Nem kevesebb érdekkel bírnak a végrende­letek és különösen a betegségek orvoslására való paraszt tanácsok, melyek a nép babonás hitére és együgyü gondolkodására nézve meglepő fényt vet­nek. A mostani pestises világban nem lesz érdekte­len, ha az 1570-ik évben a pestis ellen Révay, Ferencz által használt orvosságot mutatványkép­pen ide igtatjuk: „Végy három részecskét formá­ból, ugyanannyi részecskét retekből, három szú­nyogot és három pókot szárnyastól, három szem borsot, három szem boróka magot, ■— törd össze mozsárban, kend egy darab vászonra és úgy illeszd a beteg helyre.“ Ennyit figyelemgerjesztésül addig is, míg az első kötet megjelenése után bővebben szólhatunk ezen úttörő és a nagy közönség pártolását méltán megérdemlő műről. Ára a 3 kötetnek május vé­géig 7 frt, azontúl 10 frt. Tudományos mozgalmak. A tudományos akadémia összes ülése. — Márczius 31-én. — A tudományos akadémia ma délután 5 órakor Lónyay Menyhért gróf elnöklete alatt összes ülést tartott, melynek tárgy­át a gróf Karácsonyi-pályá­zat eldöntése és folyó ügyek képezték. A bíráló bizottság jelentésének felolvasása előtt Szász Ká­roly kijelenti, hogy nem kapván meghívót, a bi­zottság ülésében meg nem jelent s így a bírálat­ban és a jelentésben semmi része sincs. Greguss Ágost szintén megjegyzi, hogy már többször nem kapott meghívót, óhajtaná tehát, hogy ez ügyben valami intézkedés történjék. Erre Beöthy Zsolt a bírálóbizottság előadója felolvasta a bizottság jelen­tését a beérkezett pályaművekről. A jelentés szerint: a tizennyolc­ versenymű közt, melyek egy népszínműi kísérletet kivéve, valamennyien „tragédiák“, tizenöt nem érdemes arra sem, hogy csak czimek említése által is fog­lalkoznék velük az akadémia. Ezek szerzői nagyob­­bára műveletlen könnyelműséggel indultak a ver­senyre, mint valami szerencsejátékra. Fogalmuk sincs arról, mi a tragikum s csak kevésnek arról, hogy választott hősük kicsoda. Ártatlan szenvedők­ről és alacsony gonosztevőkről írtak bőbeszédű históriát, a komponálásról, jellemzésről fogalommal sem bírnak, sőt írni sem tudnak magyarul, a­mi­nek bizonyítására a jelentés igen mulatságos sze­melvényt állított össze. Idézett továbbá a történe­tekben szereplő alakok közül is egy párt, annak kimutatására, hogy a „hívatlan tolakodók“ cyniz­­musa mint és mennyiszer sérti erkölcsi érzésünket szavakkal, tettekkel és jelenetekkel. A ki szenve­délyt fejteni nem tud, — mondja a jelentés igen helyesen, — az bűnt se merjen: az ilyen bűnöket nevezi a hamburgi dramaturgia „üres fejek nyo­mom menedékének;“ a ki a természetest sem tudja elhitetni, ne fogjon kivételesbe; a ki nem képes kiengesztelni, az ne merjen sérteni; a­ki nem költő, az ne nyúljon erkölcsileg kényes tár­gyakhoz, mert csak boszantani fog. Az általánosságok után a jelentés bemutatja azt a három tragédiát: „Zrínyi Péter“, „Boris czár“ és „Catilina“ czíműeket, melyeket a bíráló bizott­ság megemlítésre méltóknak talált. Zrínyi Péter kétségkívül tanult és tehetséges író hibás munkája. A szorgalmas históriai buvárlat, melylyel a Wesselényi-liga katasztrófájának rész­leteit tanulmányozta, érdeme és hátránya. A mily kevéssé készen adja tragikus hősnek a história Zrínyit, és úgy mutatja be ő. Nevezetességét in­kább halálának, mint életének köszöni. Az egész darab cselekményéből bajos kitalálni, voltaképen micsoda Zrínyi sorsának tragikai motívuma, ha csak naiv hite nem a jus resistendi gyakorlati ér­vényében. Az egész darabban mit sem tesz azon­kívül, hogy belemegy a halál torkába. Az eszme, mely vezeti, a szél, mely felé tör, és oly határo­zatlan, mint egész jelleme, mely sem forradalmi, sem leyális, sem nagyravágyó, sem önmérséklő. Hi­székenységének áldozata s egy cselszövénynek, melynek szálai csak látszólag szövődnek előttünk, valósággal pedig kivüit futnak a darabon. Van azonban egy-két jól írt jelenete is, minő a női büszkeség kitörése Zrinyinében, midőn oly tévedést vesz magára, melyben nem volt része. Vitnyédi halála, Spankau bevonulása Csáktornyára s az apáczák borzalmas megjelenése a németújhelyi bör­tönben. Néha élénkebben folyó, máskor ismét el­bágyadó dialógjai fölvetnek egy-egy költői vonást, fordulatot, képet, de nyelve épen nem tiszta. Ilye­neket is találunk benne, melyek kimentésére már a jellemzetesség nem elég: Dosztig lak­ik majd Montecuccoli. Vagy Julia őrjöngései közt: Ah te tudhatod, Mi a bajom, mi az én nyavalyám! Boris czárban nagyobb meseszövő, de cseké­­yebb írói képesség mutatkozik. Szerzője az orosz­örténetnek azt a szakaszát dolgozza föl, melyből Puskin Borisz Godunoff-nak és Schiller az Ál-De­­metrius-nak tárgyát merítették. A mese, bizonyos durva furfanggal van szőve. Mesterségesnek elég mesterséges, de indokolása nem mindig kielégítő. A jellemfestés is, hol igen vastagon színezett, hol elnagyolt. A dictió rendkívül túlterhelt és semmi töltői színe. Itt-ott nyilatkozik némi erő benne, de sohasem új meglepő gondolatok. Nem épen száraz, de mintha már minden szava el lenne csépelve. Ahol érzelmes vagy elmés akar lenni, ott épen ügyefogyott. Catilina az ismert római összeesküvő életéből vette tárgyát. Mivelt ész, komoly tanul­mány és nem ügyetlen írói kéz munkája. Méltán emelhetni ki benne sikerült korfestő részleteket, minő a felforgató párt zagyva elemeinek bemuta­tása az első felvonásban, s egy-két hatásosan kom­binált jelenetet, minő Fulvia és Curius találkozása Cicerónál, s Catilina száműzetése a Jupiter Stator templomában. De igazi tragikai felfogásnak nem sok nyoma van benne. Catilina egyéniségének ép oly kevés reali­tása, tartalma, igazi súlya van, mint az eszmének, melyet állítólag képvisel. Pályája is, melyet meg­fut, nem a tragikus hősöké. Neki voltaképen soha sincs alkalma belekapni a sors kerekébe, mindig csak az akarásnál marad. Tettekre már nem jut ideje, csak a terveknél kénytelen megállapodni, melyeknek aztán egyike a másik után dugába dűl, így egész élete nem egyéb a felsülések soroza­tánál, mely egyáltalában nem tesz tragikus hatást. Ez a darabnak a legfőbb baja, meg ezenkívül cse­lekményének kétfelé szakadása. Az első mese Ful­via és Curius halálával s Catilina száműzetésével véget ér; a második Lentulussal kezdődik. S még, szerencsétlenségre, az első sokkal jobb és érdeke­se­n a másodiknál. Különben sok fölösleg is csú­szott be azon a réven, hogy a kor állapotait fesse. Catiliná­ban minden tisztán van dolgozva, de len­dület és költői erő h­íján. A dictió elég szabatos, nem áradozó, nem túlterhelt, nem világos, de e negatív előnyein túl kevés pozitív érdeme van. Mindezek alapján a bizottság — minthogy a pályaművek valamennyien a conceptió tisztasága, az alkotás biztossága s az előadás költőisége te­kintetében nagyon fogyatékosak s drámai, színi és nyelvi tekintetben becsesnek egyik sem mondható — a bíráló bizottságnak a döntő ülésen jelen volt négy tagja, s egyhangúlag azt javasolja, hogy a kitűzött jutalom ez idén ne adassék ki. A bizottság javaslata értelmében tehát a pályádig most nem adatik ki, hanem az újabban ki­tűzendő pályadíjhoz csatoltatik, úgy hogy a jövő Karácsonyi-díj 400 darab arany lesz. Következtek a folyó ügyek, és pedig 1) „A magyar általános biztosító társaság igazgatósága és választmánya elhatározta, hogy az általa előbb föl­ajánlott 500, illetve 200 frt. addig való kamatozását, míg az 10.000 frttá nem növekszik, nem várja be, hanem a fentebb módon fölajánlt 10,000 frtot az akadémia óhajához képest, most fizeti­ ki. A köz­gyűlés köszönettel tudomásul veszi. 2) Virányi Jánosné férje hátramaradt kéziratait ajánlja fel az akadémiának megvétel végett. A Ill­ik osz­tályhoz tétetik át. 3) Kohut Sándor bécsi fő­rabbi kérvényét, melyben Arad „completun“ czimü müvének folytatására, úgyszintén Klein Mór kérvényét Pápáról, melyben „A tévelygők útmuta­tója“ czimü müvének folytatására segélyt kérnek az akadémiától, az ülés az I. osztályhoz utasította. ( 4) Szádeczky Lajos III. éves bölcsész kérvényét, melyben előadja, hogy czélját a magyar történe­lemre vonatkozó szláv kutforrások kikutatása ké­pezvén, a bécsi históriai seminariumot szeretné lá­togatni s ezért az akadémia pártfogását kéri egy állami ösztöndíj kieszközlésére. Ajánlólag terjeszti a történelmi bizottság az akadémia elé, s így ennek részéről is intézkedés fog történni az ösztön­díj kieszközlése végett. Ezzel az ülés 6 órakor véget ért. Az árvíz: Karczag, márcz. 31. d. u. 3 óra 25 perc­. A taskonyi gátszakadás 100 méter hosszú járművét, daczára a­­ napig tartó viharok, hullámcsapások, eső és kedvezőtlen munkatérnek, márczius 30-án 10 nap alatt sikerre­l befejeztük. A földet hozzá az ezen czélra nyert gőzössel hatezer méterről, faanyagot és szalmát 12,000 méter távolról kompok és csol­­nakok szállították. Kiömlött árvizek eddig már összesen 165 métert apadtak. Járműben hagyott 24 méter nyíláson másodperc­enkint még most is tíz köbméter víztömeget folyatunk vissza az apadó Tiszába; ezen kifolyás megszűntével a jármű nyí­lása — készletben tartott erő és anyaggal — rög­tön véglegesen el fog záratni. Szükséges intézke­dések megtételével a műveknek társulati kezekbe való átadásával ittlétem feleslegessé­­ válván, pár nap múlva innen elutazom. Mojsisovics, főmérnök. Titel, márcz. 31. d. e. 10 óra 10 perc­. A mai helyzet biztosít­ja teljes reményemet, hogy a titeli töltés-fentartási egyletnek összes töltései megmaradnak. Nikolics. Vízállások. Tiszavölgy. A jótékonyság cselekedetei. A szegediek javára a legutóbbi kimutatás sze­rint a belügyminiszternél begyült eddig összesen 660,673 frt 47 */p­kr. és 1 db 1000 portos földte­­herm. kötvény, 79,685 mark 23 fillér, 30,335 frank, 89 cs kir. arany, 96 frt 31 kr ezüst pénz, 3 db ezüst 2 frtos, 8 db ezüst 1 frtos, 10 tallér, 1 ko­ronás tallér, 73 ezüst huszas, 2 db ezüst rubel, 5 db 25 kros, 2 lira, 200 Napóleon arany, 300 frtnyi váltó, 200 frank papír, 2 kamatszelvény 5 frt név­értékben és 2 db 4 frtos járadék­szelvény, és 1 db 10 frtos kamatszelvény. * Villemesant, a ligaro tulajdonosa a Figaro ne­vében ezer frankot juttatott gróf Beust osztrák­magyar nagykövethez a szegedi árvízkárosultak javára.* Nagybecskerekről írják lapunknak: A szegedi szerencsétlenség városunk magyar lakosságára le­sújtó hatással volt s épen e lakosság az, mely el­szigetelten különféle nemzetiségek közt, tudja leg­inkább fájlalni a legnagyobb magyar város veszte­ségét. Hertelendy József, e mindenkor tapintatos, kiváló főispán, most is kiváló érdemeket szerzett a szegedi menekültek elhelyezése, élelmezése és gyámolitása körül, csakis neki köszönhető, hogy a különféle nemzetiségű községek oly áldozatkész­séggel viseltettek a földönfutó magyarok iránt s e működésében erélyesen támogatta Tallán Béla, a hazafias, buzgó szolgabiró. A gyűjtések városunk­ban szép eredményt helyeznek kilátásba s az ide érkezett menekültek tárt karokkal fogadtatnak. * Hangverseny Kaposváron a szegedi árvízkáro­sultak javára. Mint lapunknak írják, a „Somogy“ szerkesztőségében való értekezleten indítványozott hangversenyt márczius hó 29-én tartották meg a megye palotájában válogatott, díszes közönség je­lenlétében, mely éljenzések, taps és koszorúk által jutalmazta a működőket. Roboz István prologot olvasott fel, Szalay-Kisfaludy Atala felolvasása, Maár Gyula zongorajátéka, Szalay Károly „poli­tikai potpourrija“; a Girardi-pár játéka hegedűn és gordonkán; Gruber János s a korban éneklők dalai nagy tetszést keltettek, s a hálás közönség elismerésével találkoztak. A vidékek nevesebb csa­ládjai is képviselve voltak a rosz utak daczára, a székvárosi hölgykoszoru pedig tömegesen jelent meg ünneppé tenni az „áldozatok napját“. A jö­vedelem oly fényes, minő provincián kis városok­ban a ritkaságok közé tartozik. A bevétel ugyanis 602 frt.* A budapesti tantestület VI. ker. köre tegnapi ülésében, pénzkészletének felét, 15 frtot adomá­nyozott az árvízkárosult kartársak segélyezésére. Mint halljuk, eddig több mint 200 frt gyűlt már e czélra össze Luttenberger Ágost, ev. tanítónál, ki az adományokat elfogadja a deák téri ev. iskola­­épületben. Márczius 31. M.-Sziget: 0.89, tiszta Sárospatak: 3.40, — Tokaj: 4.82, borult Szolnok: 5.56, felhős Szeged: 7.07, ködös Szatmár: 1.56, száraz B-Gyula­ (Fell--Körös L63) u. tryula. (Fek.:Körös 2.02) Arad: 0.41, száraz tegnap volt 0.89 „ „ 3.28 „ „ 4.48 „ „ 5.60 „ „ 7.15 „ „ 1.50 „ „ (1.37 „ „ (1.22 „ „ 0.50 Fővárosi ügyek. A fővárosi egylet folyó hó 1-én, azaz kedden délután 5 órakor a régi városház tanácstermében értekezletet tart, miről az egylet tagjai érte­­sittetnek. Az elnökség.­­ A légszeszügyi nagybizottság ma Gerlóczy alpolgármester elnöklete alatt összeült, hogy az albizottság ismert jelentését tárgyalja. A tanácskozás megkezdése előtt Légrády Ká­roly kijelentette, hogy az alkudozó kisbizottságból kilépett, bár ezzel senkit sérteni nem akart, de azon nagy engedményekhez, a­miket az alku köz­ben az albizottság tett, hozzájárulni lelkiismerete tiltotta. Egyszerűen elejteni indítványozza a társu­lattal az álhit s a bizottság működését csak azon téren folytassa, melyen a községi légszeszgyár építé­sének előmunkálatai folynak. Minél előbb fogjon a város az építéshez. Weisz B. F. szerint kényszerhelyzet áll a ha­tóság előtt, a­miben meg kell nyugodni s ha ezer köbláb után a magánosok árainak 3 frt 68 krra állapításába a társulat beleegyezik, ezen áron haj­landó a szerződést 14 évre megkötni. Többen kijelentik szónok szavaira, hogy a társulattal megbeszélt feltételek oly lánczolatos egészet képeznek, a­min változtatni nem lehet, mert ez a társaság végső szava volt. Máttyus azonban ezt nem magyarázza en bloc elfogadás kényszerűségére s a tárgyalást az egyes pontok fölött megteendőnek látja, így a bizottság Légrády indítványát mellőzte s elhatározta azon egy pont felett kezdeni meg a vitát, mely pontra nézve az egyezkedés nem sikerült, t. i. a magánfogyasztás árainál. Lampl főszámvevő Lágrády és Weisz B. F. szavaira reflectálva, s számítások alapján kimutatni iparkodik, hogy a 3.68 kros ár nemcsak hogy elő­nyös, de még a 3.82 kros ár se volna nagyon mél­­tánytaln. Elfogadja a bizottság által proponált ösz­­szeget. Mendl István nem csak elfogadja a társaság által megszavazott árat, de még többet is hajlandó volna adni, mert a községi légszeszgyárral csak kárt tennénk a főváros érdekeiben. Indítványozza, hogy egyelőre függesztessék föl a tárgyalás s az alkuvó kis bizottság legyen megbízva új kísérletet tenni az egyezségre. B. Kochmeister Frigyes német nyelven adta elő nézetét, hogy a 3.68 krt annál inkább elfogadja, mert a hatalmas társulattal a vá­ros versenyét lehetetlennek képzeli, sőt a társulat mai követelésétől se retten vissza. Szólottak még többen is. Királyi Pál a bizottsági jelentésből kiolvassa, hogy a 3 frt 68 kr. a bizottságnak, s a 3 frt 82 kr. a társaságnak legutolsó szava s egyik rész se bsz ennél tovább menni. Hol itt a közvetítés? Döntse el a közgyűlés, melyik összeget választja, a nagy bizottság ne vegye magára a felelősséget. Busbach keserű szemrehányással említi föl, hogy az alkuvó bizottság a 3­ 68 krt végső határ­nak irta, ameddig az engedményekben mehet s itt mégis két tag kivételével mindnyájan a társulat végső szavához csatlakoztak. Örök hibánk volt bizalmat­lanságunk magunkban, túlságos előzékenységünk a társulat iránt. Izgatottan ugrált föl erre több tag, s mente­gették magukat; szavazásra kerülvén a dolog, Mendl indítványa elvettetett. Királyi oda módosí­totta indítványát, hogy a bizottság az albizottság javaslatát fogadja el. A bizottság tagjai Busbach szavainak hatása alatt megijedtek előbbi nyilatkozataiktól s 3 szó­val 5 ellen az albizottsághoz csatlakoztak s a 3 frt 68 kros ár mellett nyilatkoztak. A társulati árat elfogadták: b. Kochmeister, Brüll, Scheidh, Máttyus, Jármay. A bizottság a két különbözetet eldöntés végett a közgyűlés elé terjeszti. A fővárosi közmunkák tanácsából. — Budapest, 1879. márcz. 27-én. — Alelnök báró Podmaniczky Frigyes az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésével Lu­­czenbacher Pál és Pucher József tanácstagokat bízza meg. Odry Lehel a sugárúti XXXII-ik csoport 182­ sz. alatt fekvő 338 - ös kiterjedésű telek vétel,­ára fejében □ ölenként 20 frtot hoz ajánlatba; az ajánlat elfogadtatott, Hübner Nándor és Katalin hitestársakkal a sugárút XXII. csoport 77. sz. a. fekvő telek iránt .f­ejenként 80 frtnyi vételár mellett kötött adás­­vevési szerződés helybenhagyatott. A fővárosi hatóság részéről — közvetlen az ülés megkezdése előtt — beérkezett s a budai közúti vasútnak a Dunapart mentében fektetendő új vágányaira vonatkozó előterjesztése ellen ala­pos aggályok merülvén fel, érdemleges elintézést nem nyert s ennélfogva a kebelbeli műszaki bizott­sághoz utasittatott. Ez ügyben a végleges hatá­rozat­hozatala a jövő hét folyamán fog megejtetni. A fővárosi közönségnek az első kerületben fekvő Horváth-kert szabályozási vonalának módo­sítása czéljából egy vegyes bizottságnak kikülde­tése iránti felhívása figyelembe vehető nem volt, miután a kérdéses vonal már hosszabb idővel ez­előtt, a fővárosi hatóság közbenjárása mellett anél­kül is megállapíttatott, sőt annak iránya a torna­­csarnok építése alkalmával figyelembe is vétetett, miért is újabb módosításának szükségessége mivel sem indokolható. Rothfeld Samu által a IV. ker. Lipót-utczá­­ban, Mendl István által a VII. ker. dohány-utczá­­ban és Linczbauer Fülöp által az I. ker. város­­major-utczában czélbaveendő építkezésekre vonat­kozó felfolyamodásoknak — miután a kérdéses tel­kek szabályozási szempontból be nem építhetők — hely nem adatott. József főherczeg ő fensége jószágkormányzó­jának a Margitsziget mentében felállítani szándé­kolt uszodára az engedély megadatott s ez alka­lommal figyelmeztetni határoztatott a fővárosi ha­tóság, hogy tekintettel az e részben fennálló sza­bályokra, a helykijelölés szempontjából az ille­tékes folyam­közlekedési hatóság beleegyezése szin­tén megkívántatik. Emeg Márthának a X. kerület kőbányai ó-he­gyen megnyitandó kőbányára az engedély mega­datott. Az egyeztető bizottság közbenjárása mellett Lerch Károly mérnökkel megkötött egyezség, mely szerint a szabályozás alá eső I. kerületi Krisztina­városi telkét 10 frt megváltási ár mellett átengedi, helybenhagyatott. Következő építési engedélyek akadálytalanul kiadattak: Kramer Samunak V. ker. fürdő-utcza 2. sz. a. átala­kítás és toldalékra. Machlup H. és fiainak IX. nyul-utcza 37. sz. tolda­lékra. Stumpf Sándornak IX. liliom-utcza 8. sz. műhely-he­lyiségre. Berger Máriának IX. páva-utcza 21. sz. földszintes toldalékra. Budapesti gőzmalmi­ társulatnak V. Clotild­ utcza 1144. sz. toldalékra. HÍREK. Márczius 31. Hivatalos. Kinevezések. Az igazságügyminiszter Szánó János aradi törvényszéki dijnokot a világosi járásbírósághoz, Szigethváry Lajos nyíregyházi törvényszéki Írnokot a nyíregy­házi és Fleischmann Henrik veszprémi törvényszéki Írnokot a veszprémi törvényszékhez Írnokokká nevezte ki. — Lemondás. Kipperger Károly 18. zászlóaljbeli sza­badságolt állományú honvédhadnagy, a honvédségnél viselt rendfokozatáról leköszönvén, lemondása elfogadtatott s a hon­védség kötelékéből végleg elbocsáttatott. — A bajor anya-királyné, Mária e hó 27-én Arcoba érkezett az ott időző Albrecht főherczeg látogatására. — Liszt Ferencz ma este Bécsbe utazik, hogy április 8-án az előadandó „Esztergomi miséjét“ ve­

Next