Ellenőr, 1879. szeptember (11. évfolyam, 420-466. szám)
1879-09-21 / 454. szám
Ml&IUkttéik árak ! Egész évre . 20 frt — kr. Évnegyedre . 6 frt — kT Félévre . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 , 80 . Szerkesztési iroda : Budapesten, váczi körút 26. szám (főút sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el Hirdettések felvétels a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi körút 26. szám (főút sarkán). Továbbá Daube G. L. és társául M.Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó hivatala által nyugtázott szármla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal: Budapesten, váczi körút 26. sz. (fő út sarkán). Ide intéződők az előfizetések is a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. 454. szám. Budapest, vasárnap, szeptember 21. 1879. XI. évfolyam. Az uj évnegyed alkalmából figyelmeztetjük. olvasóinkat az előfizetések mielőbbi megújítására. Az Ellenőr ára mint eddig: Egy évre. . . . 20 frt — kr. Félévre .... 10 „ — „ Negyedévre ... 5 „ — „ Egy hóra ... 1 „ 80 „ Az estilap postán való külön küldéséért 1 frt jár évnegyedenként. Az „Ellenőrire havon kini, is előfizethetni. Táviratok. BéCS, szept. 20. („Bud. Corr.“) Tisza Kálmán miniszterelnök Ostendeből jövet ma reggel ide megérkezett s délben ő felsége által magánkihallgatáson fogadtatott. A nap folyamában a miniszterelnök gróf Andrássy Gyulával, báró Orczyval, Kállay Bénivel, Moser bankkormányzóval és báró Wodianer Mórral értekezvén, délután a futárvonattal Budapestre utazott. Gastein, szept. 20. Bismarck herczeg délben 10/5 órakor Salzburgba utazott, ottan az „Európa“ szállodába szállt. Holnap reggel indul Bécsbe. Konstantinápoly, szept. 20. (Polit. Corr.) A porta komolyan foglalkozik Kelet- Ruméliának napról napra rosszabbuló állapotával. Az ottani miliczia új parancsnokának Streckernek állása tarthatlanná lett, mivel a miliczia ellenszegült rendeleteinek s a tisztek új parancsnokot kérnek Kessjakov orosz ezredes (született bolgár) személyében. Ma vagy holnap tanácskozást tart a görög-török bizottság. Várják, hogy a görögök a 13. jegyzőkönyvben megjelölt általános vonal megvitatásába bele fognak bocsátkozni. Belgrád, szept. 20. A kiegészítő választások a szkupstina részére, október 22-én fognak megtörténni. Baranov, orosz vasútépítési vállalkozó több bankárral, a szerb vasutak ügyében ide érkezett. Havanna, szept. 20. A főkapitány elrendelte az ostromállapotot Santiago de Cuba felett, továbbá visszahelyezte a hadbíróságokat s a 14 nap alatt meghódoló felkelőknek kegyelmet ígért. A bécsi mérgezési per. Bécs, szept. 20. (Eredeti távirat.) Winkler Lipót ellen hét órakor mondották ki az ítéletet. Arra a kérdésre, váljon bűnös-e Winkler, az esküdtek közül nyolcan igenlő, négyen pedig tagadó választ adtak. A bíróság kötél általi halálra ítélte Winklert. Az Ítélet kimondásakor ájultan rogyott össze Winkler és az őrök vitték ki a teremből. Az Ítélet nagy sebéet keltett. Mindenütt erről beszélt mint a nap eseményéről. Védőügyvéd semmiségi panaszt jelentett be. * A mai tárgyalás alkalmával még nagyobb érdekeltséget tanúsított a közönség. A terem tömve van és a törvényszék épülete előtt is több száz ember tolong. A mai kihallgatás legnevezetesebb részét képezi Schneeberger kereskedő és Charwat Ferencz vallomása, mert a legterhelőbbek vádlottra nézve. Elnök Schneebergerhez: Ismeri-e ön a vádlottat. A vádlott föláll. Schneeberger: Nem! — Az orvos rendeletére Tullnerbachban voltam két hónapig. Ott hallottam a „Hahn“ fogadóstól, hogy ő igen jól ismerte a meghalt Hänselt és Winkler szabót is, mert gyakran ettek vendéglőjében! De még gyakrabban mentek a Stadt „Linz“ fogadóba, ahol Sasshofer a fogadós. Államügyész: Azt mondta-e önnek a vendéglős, hogy egy férfi társaságában jött Hansel az ő fogadójába, vagy pedig, hogy ő tudja, hogy Winklernek hívják azt a férfit. Schneeberger: Ő azt mondta, hogy ő ismeri azt a férfit és tudja, hogy Winklernek hívják.Ekkor elhatározza a törvényszék Ebert és Sasshofer vendéglősök kihallgatását. Az elnök behivatja Charwat Ferenczet. A tanú 13 éves. Elnök: Ismeri-e ön ezt a férfit. Charwat Ferencz: Igen ismerem. Az anyám egyszer eczetért küldött, mert árühust főzött. (Nevetés.) Hazamenőben egy idegen úr jött hozzám és kérdezte, hová megyek, és fölszólított, hogy menjek Hansel kisasszonyhoz és mondjam meg neki: egy úr várja. Elnök: Mikor volt ez ? Tanú: Februáriusban egy reggel. Elnök: Honnét tudja ezt olyan bizonyosan. Tanú: Mert akkor volt a harczolkodás ideje. Elnök: Hány udvara van annak a háznak? Tanú: Három. Én átvettem a megbízást attól az űrtől, a Hanselhez mentem és megmondottam neki: egy úr várja, jöjjön ki. Későbben bement az az úr Hansel szobájába, kijönni nem láttam. Elnöka vádlottra mutatva): Ismételje ön, ez-e az az ember? (Vádlotthoz:) Álljon ön fel! (A vádlott föláll.) Elnöka tanúhoz! : Ragaszkodik ön vallomásához. Tanú: Igen, ragaszkodom! Elnök: Ráismert-e hangjáról is arra a sérára? Tanú: Arra nem vigyáztam. De a külsejét megjegyeztem. Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy ő az. (Nagy mozgás.) Ne ad a ügyvéd. Az utczán is megismerné, ha találkoznék vele. Tanú, halvány színéről, ez föltűnt nekem. Ezután Eberl és Sasshofer vendéglősöket hallgatták ki, de mind a ketten azt mondják, hogy nem ismerik a vádlottat, és Hänselt sem ismerték. Végre Hallwichot és leányát hallgatták ki még egyszer, állítólag az egyik esküdt kívánságára. Ez a két tanú semmi terhelőt sem vallott. Ezzel a tanúkihallgatást befejezték és a rendőrség információját olvassák föl. E szerint a vádlott fösvény ember. Az elnök most a következő egyetlen kérdést olvassa föl az esküdtek előtt: Bűnös-e Winkler Lipót abban, hogy 1879. július második felében, Hansel Leopoldina kézi munkásnő lakásán, titkon jelentékeny mennyiségű cyankalit öntött egy megyszeszt tartalmazó üvegbe, Hansel Leopoldina ellen intézett azon szándékkal, hogy megölje azt? Amint táviratunk jelenti, az esküdtek többsége kimondotta a bűnöst Afganisztánból. Említettük már, hogy a kabuli angol követség őrségének egyik tagja, Tamur nevű guide altiszt az angol táborba menekült. Egy altiszt elbeszéléséből a következőket jelenti az indiai alí király: Taimur Bala-Hissárban volt Cavagnarival és a többi tisztekkel. Harmadikán reggel 8 óra tájban a turkesztáni ezredek Bala-Hissárban követelték zsoldjukat. Daud sah egy hónapi zsoldot adott nekik; ők két hónapit követeltek és föllázadtak. A követség szomszédságában voltak ez ezredek és egy másik ezred is csatlakozott hozzájuk. Egy katona elkiáltotta: „Gyilkoljuk meg a követet, azután az emirt.“ Berohantak a követség kapuján és néhány szolgát megdobáltak kővel. A guidek tüzeltek a brit tisztek parancsa nélkül, akik pedig otthon voltak. Ekkor fegyverekért mentek a zavargók, egy negyedóra múlva visszatértek, amely idő alatt elmenekülhettek volna az angol tisztek. Visszatérvén a zavargók, ostromolták a követséget, és magasabb pontra helyezkedvén, lehetetlenné tették a házfödél védelmezését. A védelmezők sánczfélét készítettek a háztetőn és az ablakokból is lődöztek. A városi nép 10 óra tájban csatlakozott a zavargókhoz. Egy óra tájban délután megsebesült Cavagnari; a sáncz mögött volt és golyó horzsolta homlokát. Jenkyns feljött és Munshit hivatta, hogy írjon az emirnek, de Munshi félt. Ekkor Taimur írt, tudatva, hogy megtámadták a követséget és segítséget kért. A levelet Gholam Nubbi Kabuli egy öreg guid altiszt vitte el. Válasz nem jött reá. Gholam Nubbi azt mondta később Taimurnak, hogy az emír azt írta a levélre: „Ha az Isten akarja, épen most teszek intézkedéseket“. Cavagnarit bevitték a követségbe, és Kelly ápolta. Jenkyns ekkor másik levelet is küldött, tudatva, hogy Cavagnari megsebesült, és gyors segítséget kért. Ezt egy hindu vitte el, akit darabokra vágtak. Három óra tájban délután elküldötte Hamilton Taimurt és hat havi zsoldot ígért levélben. Ekkor már a követség háztetejére érkeztek a csavargók. Taimur fegyveresen a tömeg közé ment, lefegyverezték, de életét egy tiszt megmentette. Taimur elmondotta ekkor, hogy ígéretet hoz, hogy hat havi zsoldot kapnak. Ezek azonban ledobták a követség tetejéről, és egy alacsonyabb ház tetejére esett és elvesztette eszméletét. Mindenéből kifosztották, midőn észre tért Karim kán tábornok előtt volt, ki a föllázadt dandár parancsnoka volt. Karim kán ágyon ült, ötven-hatvan ember volt körüle. Taimurnak, aki megígérte, hogy kieszközli a hat havi zsoldot, azt válaszolta, hogy ő nem tehet semmit, és bezáratta őt. Taimur saját tapasztalásából nem tudja, hogy mi történt azután, hogy ő távozott a követségből, amelyet akkor gyújtottak föl. Az emírnek egy sebesült havildarját akkor hozták haza, midőn Taimurt bezárták, aki háladatosságból, hogy kivette sebéből a golyót, megengedte, hogy másnap hajnalban elmenekülhessen Taimur. Ekkor a követségbe ment, legelőször Hamilton holttestét látta meg, amely egy eltört hegyi ágyon feküdt. A csapatok azt beszélték, hogy Hamilton három embert lőtt le pisztolyával, kettőt pedig kardjával vágott le, mielőtt agyonlőtték. A holttest meztelen és darabokra volt vágva, de nem volt megcsonkítva. Onnét nem messze feküdt Jenkins holtteste, hasonló állapotban. Taimur nem ment be a követségbe, de hallotta, hogy Kelly holtteste a követségben fekszik, és hogy Cavagnari a szobában volt a sebesültekkel, midőn felgyújtották a házat, és rájuk roskadt. Midőn Taimur eljött Kabulból, még nem találták meg Cavagnari holttestét. A többi három tisztet a követségtől 100 yardnyira egy kertben égették meg. Taimur azt hiszi, hogy a követség védői közül nem menekült meg senki. Gholam Nubbi, akinek levelet adott Cavagnari, él és Kabulban van, és most is nála van a levél, amelyben az emir válaszolt. A guidek, akik szénát voltak kaszálni, Kabulban vannak a Mean-Kana-Mahallában, de nem szabad kimozdulniok. A szénakaszálók biztosságban vannak Sirdar Yahya kánnál. Daud sah, akit az emir küldött ki, minden lehetségest elkövetett a lázadás lecsillapítására, de leverték a lóról, megdobálták és szuronynyal megsebesítették. Midőn Taimur eljött, még élt, de veszélyes volt állapota. A támadás napján délután Sirdar Yahya és Mustafa Habibulla is a helyszínére mentek és csendesítették a lázadókat, de lövésekkel fogadták őket és kénytelenek voltak visszavonulni. * A „Times“ szerint Cetewayo elfogatása a zulu háború végét jelenti. Ezután fölveti e lap azt a kérdést, hogy mi történjék ezzel a nyugtalan uralkodóval, hogy rokonszenvet érdemel-e inkább, mintsem rosszakaratot? Ha volt is szándéka, hogy ártson nekünk — mint Sir Bartle Frere állítja — több kárt szenvedett, mint amenynyit tett. Azt mégsem lehet megengedni neki, hogy elfoglalja előbbi állását, és folytassa a régi játékot. Katonai rendszere nem egyeztethető meg azokkal a viszonyokkal sem, amelyeket legútabbban kötöttünk Zaluországban. E katonai rendszer képviselőjét fogva kell tartani, míg a veszély el nem múlik. E néhány szóban Zuluország jövendő kormányzását illetőleg is kifejezi nézetét a „Times.“ . Zuluországra ugyanaz a sors vár, mint minden más angol gyarmatra: egyelőre benszülött főnökök fogják kormányozni angol miniszter residensek pa-rancsa szerint. Nyílt levél Csernátony Lajos barátomhoz. Emlékezni fogsz bizonyosan te is ama forgalomban levő adomára, mely szerint egy magas, természetesen bécsi pénzügyi ember és kapacitás azt mondotta volna a tőle tanácsot kérő gazdag örökösnek, hogy, ha jól akar élni, ebédelni, mulatni, vegyen örökségén állami kötvényeket, — de ha nyugodtan akar aludni, úgy vegyen ingatlan földbirtokot. Ezen elmés pénzügy bölcseleti tanács mai napig — par le temps qui court — úgy látszik nekem, értékében tetemesen csökkent. A földbirtok nem biztosítja álmod nyugodtságát. Látom szellemi szemmel, hogy ijedsz meg! Azt gondolod, hogy régi barátod, kinek a földbirtok érdekei körül való töprengéseit oly jól, és huzamos idő óta ismered, most már megereszt egy elkeseredett szt.iváni éneket időjárás, minden képzeletet felülmúló rossz termés, végletekig menő nyomor, vagy épen a catastert kiigazító, és új catastert készítő bölcseség (a non lucendo) extravagantiái és áldástalansága felől. Ne félj ! Éhez nem merek hozzáfogni. Nem akarok — tán nem tudok — könyvet írni. Aztán a tömegesség megrettentene mindenkit, s bizonyára a könyvet nem olvastatnék. Pedig én épen olvastatni óhajtok. Egyszerűen csak az említett finánczbölcs életének értékét kívánom devalválni. Ugyanis: a földtulajdonos nem alhatik nyugodtan — a gyakorlatban levő adózási rendszer és adóbeszedési módozatok miatt. Épületes, ha nem is vigasztaló dolgokat írtál már te erről a maga idejében, épen az „Ellenőr“ hasábjain, s csak azt szeretném tudni, mit értél utól, s mi eredménye lett akkori „leleplezéseidnek“ a fővárosban ? A vidéken ugyan nem igen venni észre semmi olyast, mi arra engedne következtetést vonni, hogy e tekintetben javulás állott volna be. Te, kedves barátom, saját élményeidet hoztad a közönség elé, adófizetési viszonyaidat illetőleg, legyen szabad nekem hasonlót tenni „harag és tajtékzás“ nélkül. Az országgyűlési szünet beálltával hazajöttem én is, hogy majd most már — mindig a bécsi finansz bölcs alapmondását tartva szem előtt — ugyancsak nyugodtan fogok aludni. Ezen szándékom bizonyára teljesen jogosult volt, sőt némi kiváltsággal is képzeltem bírni magamat az efféle kellemes készülődésre. Hiszen mondani szokták: „országgyülési képviselőre adóviszonyok tekintetében különös figyelem is fordíttatik, az a másoknál különösebb kíméletben részesül.“ No ezt, ha így volna, nem helyeslési hozzájárulással mondom. De így szokták mondani. Aztán — gondolhattam — a képviselőház pénzügyi bizottságának évek óta tagja vagyok, az országgyűlési szabadelvű pártkörnek elnöke is vagyok, — de meg még teljes próbájú mameluk is volnék stb. Szóval, elmondhattam magamról, mint az egyszeri sárosmegyei földesur Megyerinek: „Óh én igen sok vagyom.“ Adómat a Il-ik évnegyedre még Budapestről, évi május 14-én pontosan befizettem, nyugtám is van róla — nyugodtan alkatom. Egy szép reggel — junius 17-én — „megintést“ kapok: fizessek 6 frt 77 kv adóhátralékot, „mely már a Il-ik évnegyedre esedékes folyó adótartozásommal együtt lett volna lerovandó.“ Íme, már június 17-kéről 18-kára virradóra nem alhattam nyugodtan. A financzbölcsnek nincs igaza. Igaz, hogy fényes elégtételt nyertem álmom nyugodtságának megháborításáért, mert már június 18-án levélbeli apostrophálásomra választ nyertem, hogy „nemcsak nem vagyok adós, de még felülfizetéssel is dicsekhetem“ és az illető igen derék és jámbor hivatalnok még következő záradékkal is ellátta válaszát: „midőn mindazáltal ... bocsánatát és a netán mégis elkövetett hibáért kegyes elnézését alassan kikérném, stb. Ezen ügy tehát — magánoldalát tekintve — be volt fejezve. Igaz, két utat kellett, az egyiket tétetnem, a másikat tennem 6 frt 77 kr erejéig történt illetéktelen háboríttatásom miatt, az első 1 %, a másik 34 órai kocsizásba került — no de mégis be volt fejezve. De a „földbirtokos“ alkotási nyugalma csak nem akart visszatérni. Ugyanis eszembe jutott, hogyha már én, ki a fentebbi Megyeri-féle számos qualificatióval bírok — ilyeneknek vagyok kitéve — mit szenvedhetnek és szenvednek el tényleg a „névtelen martyrok“ az apróbb, a munka és kenyérkeresettel elfoglaltabb, r irni és olvasni nem tudó földbirsrt adókötelesek, kik bizonyára »" abban nem követik, hogy adókönyveiket, nyugtaikat, iveiket s a t. s a t. évről-évre (leginkább az utolsó katonai executiók ideje óta) gondosan összegyűjtve — különös e czélra szánt „levéltárban“ őrizgetik ! De nemcsak ezen szemlélődés volt kárára „földbirtokos nyugodt álmaságomnak“. Ez utoljára csak ostoba samaritanus könyörületes szivüség, amelyre egy „propriétaire“ képviselő, közszolgálati ember — esetleg államférfi — mint tudjuk, egyáltalában nem kötelezhető és elég bamba, (igy fordítom a „naiv“ jelzőt, melylyel egy más alkalomkor egy magas állású collegámtól ruháztattam fel) ha teszi. Hanem még más is volt. T. i. azon hóbortos eszmém támadt, hogy — ismét sokszerű minősítvényeimnél fogva — tán némileg kötelezve is volnék az illető irányadókat, ezen állapotokról informálni, felvilágosítani, hogy segítsenek a dolgon — nem az enyémen, mert az, mint mondom be volt kellőleg fejezve, hanem egyik előbbi §-omban említett német bölcseleti terminológia szerint valóban „öntudatlan államanyagot“ képző szerencsétlenek százezrein. El is tökéltem erre magamat. Beutaztam Budapestre július 9-ikén azon szándékkal, hogy majd ezt teszem, azt teszem. Felvilágosítok, figyelmeztetek, iitek, orvoslást és segedelmet szorgalmazok. Különösen pedig a naiv észjárásomnál fogva arra készültem fősúlyt helyezni, hogy az adó pontos befizetését eszközölni, arra ösztönözni, ingert szolgáltatni, mégis csak nem a legczélszerűbb mód az, ha épen a legpontosabb adófizetők (szerény pironkodással kell, hogy bevalljam, hogy épen az ilyenféle specialitás egyik példánya önmagam vagyok, háborgattatnak illetéktelenül. Én legalább meg vagyok győződve, hogy ennél van számos, sokkal jobb és czélszerűbb módozat is. Ezen szent szándékom végrehajtása körül azonban épen Budapesten néminemű meghökkenésben részesültem. Kell, hogy ezt is fldbeszéb®mi nehogy „Bihal" szsámlékaim végre-nem-hajtása miatt azt mondhassad, nemcsak bamba, hanem vastag magyar indolentiáju ember is vagy te, Pál barátom. Ezen mulasztásom históriája hát ez: 1878- ik évi január 10-én az egyes. főv. takarékpénztártól felvettem értékpapír fedezet mellett 1000 forintot kölcsön. E kölcsön kamatát fizettem, illetve szabályszerűen előlegeztem következőképen: a) az 1-ső évnegyedre a kölcsönvételior b) a 2-ik évn.-re 1878. ápr. 4-én c) a 3-ik „ jul. 5-én d) a 4-ik „ szep. 26 és okt. 4-ike között e) a 5-ik „ 1879. jan. 10-én f) a 6-ik „ ápr. 3-án, 1879- ik évi julius 9-én vagy tán 10-én, tehát mindenesetre a nyert „előleg“ lejáratának napján, aztán meg-, illetve visszafizessem az ezer forintot. És felszámítottak terhemre 1 frt 35 krt o. é. mint — késedelmi kamatot. Én azon eretnek hitben „leledzettem“, hogy azon körülmény, mely szerint kanmatfizetéseimnél csak két ízben, t. i. a tőke felvételekor, és 1879-ik évi januárban, zártam be a nekem adott „előlegének lejárati napját, minden egyéb alkalomkor pedig én siettem kötelezettségemnek eleget tenni, a lejárati napot megelőzve 5—6—7 nappal, nekem kedvez, és én pontosság, buzgalom és igyekezet dolgában ugyancsak meritorium munkát cselekszem. Egyrészt önmagamat mennyire „kifenem“ az intézet előtt, mint a legexactabb adósok egyike, másrészt az általam nagyrabecsült intézet érdekeire is, mily kitűnő figyelemmel vagyok ! Pedig hát én fizettem még 1 frt 35 kv késedelmi (?) kamatot. Ez az a „meghökkenés“, amely közbejött, és megakadályozott engem abban, hogy az adó pontos fizetésétől elriasztó eljárásokat az „irányadókénál jelezzem, bejelentsem, tudomásukra hozzam és az orvoslást szívekre kössem. Ugyan valid meg kedves barátom, ha én p. o. elmentem volna a pénzügyminiszter ő excellentiájához, hogy egyrészt kíntársaimnak, a földbirtokos adóköteleseknek szutyongattatását, vékonyabb és vastagabb tűkkel, való szurdaltatását saját példámmal is illustrálva neki előadjam, másrészt figyelmeztessem azon körülményre, mily káros az az államra nézve, ha a pontosságtól, gyorsaságtól a fizetéshez az illető felek formaszerűei és rendszeresen elriasztatnak, s attól elszoktattatnak, — mit felelt vagy legalább felelhetett volna nekem tisztelt excellentiára ! szükség a korai, idő előtti fizetésekkel kotnyeleskedni, és nem czélszerű — tapasztalhatta ezt ön „takarékpénztárának“ eljárásából. Ott pedig ugyancsak van rend és szabályszerűség, az én hivatalnokaim — szegények! — a tán Mária Terézia idejéből felmaradt kamarai könyveléstől, az adónak többféle hatóság által való kivetésétől, kezelésétől, beszedésétől, azt sem tudják, hol áll a fejek, s igy még sokkal menthetőbbek és mentendőbbek, mint a gépszerű regulák közt, a legjobb könyvelési rendszer mellett dolgozó takarékpénztárak. Mindezeknél fogva tanulja meg jövőre, hogy magántartozásaiért ne fizessen kamatot, csak a lejárat napján, országos adóját pedig fizesse, ha különben önmagának kárt és költséget nem okoz, akkor, mikor már attól egyáltalán fogva nem szabadulhat. A nagy buzgalom és igyekezet a fizetési dolgoknál is fölösleges. Közegeimről és eljárásukról pedig ítéljen ön legalább is annyi szelídséggel és méltányossággal, mint az egyes. főv. takarékpénztár ügykezeléséről. Servus ! És én a választ ilyennek képzelve, s a pénzügyminiszter esetleges kifigurázását jogosultnak érezve, mint mondom, meghökkentem, s nem is mentem sem panaszkodni, mire már okom úgysem volt, sem tanácsolgatni, mitől a takarékpénztártól nyert oktatás által gyökeresen elijesztettem. Neked és számodra, kedves Lajos, azonban, ki velem együtt eveztél már e csolnakban is, s ha akarod, lapotok számára, teljes hűséggel megírtam ez épületes két történetet. Járj el levelemmel mint jónak látod. Isten veled! őszintén hived. (Nógrádi) SZONTAGH PÁL: Tisza Kálmán kormányelnök a mai gyorsvonattal Ostendéből illetőleg Bécsből Budapestre érkezik. A Bécsben most folyó nagyfontosságú politikai tárgyalások mellett azonban valószínű, hogy rövid idő alatt pár napra ismét felrándul Bécsbe. A Hechtl-ügyben igen érdekes felvil^^ tást kaptunk bécsi levelezőnktől. E fe'¥'ilágositás teljesen igazolja felfogásunk,- melyet a budapesti és bécsi sajtó ^tévedésével szemben kifejeztünk, hogy t. i. a 255-t nem büntetés, hanem kártérítés, s hogy az állítólagos ítélet nem volt ítélet, hanem cak az ítéletről való értesítés. /járó Boemelburg — írja levelezőnk — 3-dik húszezredben kapitány magyar ember, vagy hát lilább is magyarországi születésű. Megsértve éremén magát Hechtl által, ezt megsebesítette. Az összeütközés történt 1878. november 20-c sikán és deczenber 12-én Hechtl sebe már be volt hegedve. Összesen húsz napig volt orvosi kezelés alatt. Meghalt Hechtl 1879. április 4-én és pedig az „altestnek beteges elfajulása (Krankhafte Entartung des Unterleibers) következtében.“ Boemelburg felett a döntő ítéletet a legfelsőbb katonai igazságszolgáltatási senatus a hadügyminisztériumban mondotta ki. A hírhedt 25 frt arra vonatkozik, hogy Hechtl panaszában csakugyan 25 frtot kért gyógyköltség czime alatt. Ezenfelül a megsebesített követelt még 100 frtot időveszteség fejében. Ezen követelésre nézve a katonai törvényszék a polgári perusra utasította a panaszlót. Végül elítéltetett Boemelburg fogságra is és ezen büntetését ki is állotta. A katonai hatóság csak azért értesítette Hechtl utódait a 25 frtot illetőleg, hogy a pénzt felvehessék. A Dana-egyesület ma éjjel 3/12-kor érkezett meg a fővárosba a „Sofia” gőzösön. A késő idő miatt semmi fogadtatás sem volt, csak Hunfavy János intézett néhány szót a vendégekhez sajnálatát fejezve ki, hogy az előhaladott idő miatt a szándékolt ünnepélyesebb fogadtatás meg nem történhetett, egyszersmind azon kérelemmel járult hozzájuk, hogy holnap reggel (vasárnap) fogadják el a tisztelgéseket. Az egyesület a hajón tölti az éjjel reggel 8 órakor a küldöttségek tisztelgését fogja fogadni és 19 órakor elutazik. A hajót Pozsonyban és más helyeken is ünnepélyesen fogadták, vagy üdvözölték. Az útközben levő állomások mind föl voltak lobogózva. Pozsonyban a polgármester üdvözlő beszédjére Suess válaszolt s mint mondá, nemcsak mint magánszemélyek, hanem mint a munka képviselői fogadják e megtiszteltetést. Pozsony mindenkor támogatta az egylet intenzióit és azért köszönetet mond polgárainak s élteti az ős királyi várost. A hajón van Newald bécsi főpolgármester, Banhaus volt osztrák kereskedelmi miniszter és több nevezetesebb egyéniség. 13 évos. Várjon hogy érzik magukat sajtóbeli manócskáik furcsa ötletei és nevetséges ugrándozásai felett azon vezérárnyak, kik részint az „egyesült ellenzék“ országgyűlési ördöngösségében szerepelnek, mint széthúzó szellemek, részint pedig a „pártkivüliség“ purgatóriumának félhomályából merengnek vissza lépésükre, melylyel — a Milton ál- M megénekelt — „bolondok paradicsomába“ jutott el tekintélyük? Én azt hiszem, hogy nagyon rosszul érzik magukat. Mert hát sokkal több eszük van, mintsem helyeselhetnék hírlapjaik eljárás** de sokkal kevesebb az erkölcsi ""'then nityá