Ellenőr, 1879. október (11. évfolyam, 470-523. szám)

1879-10-20 / 503. szám

Előfizetési árak: Egész évre Félévre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . 10 „­­ , Egy hónapra 5 frt — kr. vállalkozunk, — Posta által tsak bérmsites leveleket fogadunk el. ELLENŐR ESTI KIADÁS. Budapest, hétfő, október 20. 1879, 1­10, Szerkesztési iroda: Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem 503. szám. Egyes szám ára :­kr. Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kör-út 26. szám (fő-út sarkán). Továbbá Daubo G. L. és társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal: Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­út sarkán). Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás XI. évfolyam. Budapest, október 20. Payremont, a Soleil turini levelezője, beszélgetett állítólag Kossuth Lajossal. A levelező nagyon válságosnak mondja a fran­­cziaországi helyzetet, és attól tart, hogy Francziaország satellitese lesz Németország­nak. Kossuth azt mondotta a levelezőnek, hogy a mostani osztrák politikáért nem Andrássyt illeti a felelősség, hanem a Habs­burg házat. Magyarország menthetlenül el van veszve, néhány évig még vegetálni fog mint Németország uszályhordozója, és kizá­rólag az által fog fölhasználtatni. Kossuth panaszkodott a magyar patrióták vaksága fölött, a­kik föltétlenül szükségesnek tart­ják a német szövetséget, „hogy sakkban tart­hassák Oroszországot. Ő azt hiszi, hogy ennek a szövetségnek okvetlen következménye lesz a franczia-orosz szövetség. Állítja to­vábbá, hogy ha kitör a háború, Németor­szág eléggé el lesz foglalva és Ausztria- Magyarországnak egyedül kell szembeszálla­­nia a szlávok támadásával. Bismarck meg akarja félemlíteni Francziaországot, hogy megsemmisítse azt, de a franczia államfér­fiak nem fognak a lépre menni. Kövesse tehát Francziaország Gorcsakov tanácsát : legyen erős és vigyázzon magára. Kossuth azt hiszi, hogy Andrássy nemsokára ismét szerepelni fog mint kanczellár. Az orosz-török háború óta nagyon el­koptak az interviewk. Főképen azért, mert a nagyemberek megszólaltatói saját érdekük szerint ferdítik el a nyilatkozatokat. Az a beszéd, hogy Magyarország menthetlenül veszve van, nagyon hasonlít Kossuth leg­újabb enunciatióihoz. De mi itthon jobban tudjuk, hogy jó egészségünk van. Az is ha­sonlít Kossuth politikájához, hogy „okvet­lenül“ nem kell szövetkeznünk Németor­szággal. Azt nem mondatja Kossuthtal a „Soleil“ tudósítója, hogy tehát semlegesek maradjunk-e, hogy aludjunk-e, midőn nagy események nőhetnek nyakunkra. Ki hiszi azt időnkben, hogy békénk biztosítására az is elegendő, ha nyugodtak maradunk. Azt sem mondatja Kossuthtal, hogy Francziaország­­gal szövetkezzünk-e Németország leigázása végett. Meg vagyunk győződve, hogy Kossuth nagy esze is megbuknék azon kérdés meg­fejtésében, hogy mi történjék a leigázott Németországgal, és hogy micsoda szerepet szánunk Oroszországnak azon idő alatt, míg mi Németország leverésével, későbben pedig sakkban tartásával leszünk elfoglalva. A le­­veretés után is és mindenkor tényező lesz a nagy Németország, a­melyet nem lehet egy­szerűen ad acta tenni. A jelen körülmények közt általában monstruosus gondolat a franczia szövetség. Mi nem akarunk senkit sem megtámadni. Pedig a franczia szövetségnek aligha lehetne más czélja. Azután hogyan szövetkezzünk azzal, a­ki nem akar velünk szövetkezni, a­ki egyáltalában senkivel sem akar szövet­kezni. Valljuk meg, hogy a jelen európai helyzet előidézésében igen nagy része van Francziaország mulasztásának. A franczia kormány oly gyönge magatartást követett a legutóbbi keleti válságban, a­minő gyön­gének senki sem tarthatja Francziaországot. Nem állítjuk, hogy politikából tette ezt, hogy így akarta megnyerni Oroszország ro­­konszenvét; e hitünk azonban semmit sem változtat a helyzeten. Oroszország majdnem egészen megsemmisítette Törökországot. A franczia kormány hallgatott az egész idő alatt. Nekünk nem ellenségünk Francziaor­szág, sőt egyáltalában nincs ellenségünk Oroszországon kívül. Ezt azért mondjuk ki, mert az orosz hírlapok mindennap ezt hir­detik. Hogy ez ellen, illetőleg a pánszláviz­mus ellenében Németország az egyetlen termé­szetes szövetségesünk, talán csak nem fogja tagadni senki. Mind a ketten szomszédja va­gyok Oroszországnak és egyikünk sem akar muszkává lenni, de azt sem engedheti, hogy muszkává tétessék a másik. Ennyiből áll monarchiánk és Németor­szág közt a barátság, a­melyhez mindenáron ragaszkodnunk kell. Nem beszélünk a mostani franczia kormányról, de még olyan emberek is juthatnak Párisban polctra, a­kik hajlan­dók lesznek szabad kezet adni Oroszország­nak, hogy visszaadhassák a németeknek a kölcsönt. A francziáknak sem áll érdekük­ben, hogy szarvat növeszszenek a panszla­­vizmusnak, de őket csak közvetve fenyeget­hetné, bennünket azonban nagyon is köz­vetlenül érdekel. Ez az oka, hogy mi na­gyon érzékenyek vagyunk, ha a revancheot emlegetik. Ha tetszik Francziaországnak, szövet­­kezhetik velünk arra a czélra, a­mely ösz­­szeköt bennünket Németországgal ; ha pedig nem tetszik neki, mi semlegességünkkel sem akadályozhatnók meg, hogy ne szövetkezzék Oroszországgal. Tóth Vilmosnak a közös számvevőszék elnö­kévé történt kineveztetését a hivatalos lap tegnapi száma közli. A képviselőház speciális bizott­sága általánosságban és részletekben elfogadta mai ülésben a „Boszniának­ és Herczeg­o­­v­i­n­á­n­a­k közigazgatása tekintetében szükséges intézkedésekről szóló javaslatot. A közös hadsereg költségvetésének leszál­lítását illetőleg, írja a „Daily Telegraph“, hogy Tisza és Taaffe kormányelnökök nem tartot­ták ugyan lehetségesnek a Bylandt hadügymi­niszter által előterjesztett költségvetés lényeges csökkentését, de meg akarták mutatni a parlamen­teknek, hogy minden erejökből takarékoskodni akar­nak és takarékoskodnak is. A minisztertanácsban tehát igen élénk vita után rábírták Bylandt grófot, hogy módosítást tegyen a költségvetésben. Ezek közé tartozik az, hogy 15 embert fog elbocsátani minden gyalogszázadból és tíz embert minden va­dászszázadból. Az e módon megtakarított összeg 1.300.000 frtra rúg. Ezenkívül még más rendszó­­szabályokat is fognak tenni, a­melyek segélyével négy millióval fog csökkentetni a tavalyi költség­­vetés, ámbár az elszállásolás és a brucki hadgya­korlatok nagyobb költségeket fognak okozni. Ausztria-Magyarország és Németország szö­vetségét, a­melyhez Anglia is csatlakozni fog, a párisi „Liberté“ nem találja nyugtalanítónak. Két­ség nélkül kívánatos lenne — írja e lap — ha Francziaország is hozzácsatlakozhatnék a béke po­litikájához, a­melyet ezek a szövetségesek okve­­tetlenül követni fognak, megszilárdítani törekedve a berlini szerződést ; ennek az ideje azonban még nem érkezett el, és a mi sebeink még jobban sajog­nak, hogysem meg lehetne kötni az angol­szász, a latin és a germán fajok szövetségét, az egyedül lehetséges szövetséget, a­mely biztosíthatja jöven­dőben a békét és a haladást, és a civilisatió ja­vára megszünteti a régi gyűlölséget. Addig arra kell szorítkoznunk, hogy figyelemmel kísérjük szomszédságunkban az eseményeket. Egy tekintetben azonban lehetetlen távol maradnunk a mozgalomtól, a­mely közelebb viszi egymáshoz nyugati és közép Euró­pát: értjük a közgazdasági érdekeket. A politikai szö­vetség még sokáig nem lesz valósítható. A keres­kedelmi szövetség azonban semmit sem foglal ma­gában, a­mi nem volna megegyeztethető hazafisá­­gunkkal. Ma csakis figyelmükbe akarjuk ajánlani ez eszmét az érdekelt államok fejeinek. Ez úgy megérdemli a méltatást, különösen ha tekintetbe veszszük azt az üdvös hatást is, a­melyek az ér­dekek solidaritása fog gyakorolni a nemzetiségi szenvedélyekre.­ ­ T­áviratok, London, okt. 20. A „Times“-nak táv­­irják Kabulból : Turkesztán felől három afgán lovas- és 6 gyalogezred nyomul Kabul ellen London, okt. 20. A „Reuter-ügynök­­ség“ Simlából jelenti: Jakub kán kinyilat­koztatta leköszönési szándékát. Roberts tá­bornok hasztalan igyekezett az emirt ezen elhatározásának visszavonására bírni. A tá­bornok intézkedett, hogy a rend fentartassék és a közigazgatás fenn ne akadjon. A nagas törzs meggyilkolta a Naga­­hillben (Assam tartomány) állomásozó angol biztost. Konstantinápoly, okt. 19. (Hivatalos.) A mi­nisztérium változást szenvedett: Said pasát kine­­nevezték miniszterelnökké, Mahmud­ Nedim pasát belügyminiszterré, Aarifi pasát az államtanács el­nökévé, Szavasz pasát külügyminiszterré, Djevdet pasát igazságügyminiszterré, Kadrid pasát köz­munka- és kereskedelmi miniszterré, Szubi pasát az evkar intendánsává, Edibb effendit pénzügymi­niszterré, Szavjet pasát a reformok vezérfelügye­lőjévé. Konstantinápoly, okt. 19. A görög-török bi­zottság tegnapi tanácskozásában a görög biztosok kijelentették, hogy tudomásul veszik az utolsó tö­rök nyilatkozatot. Minthogy annak megvitatásába nem bocsátkoztak, a tanácskozás folytatását elna­polták jövő hétfőre. Frankfurt, okt. 20. Bülow államminisztert tegnap szélhűdés érte. Az eszméletlenség foly­ton tart. Az orvosok reménytelennek mondják álla­potát. A császár táviratilag tudakozódott Bülow hogyléte felől. Páris, okt. 20. A „Journal des Débats“ azt hiszi, hogy a török minisztériumban legutóbb végbe­ment változás súlyosbítja Törökország helyzetét. Páris, okt. 18. Az orosz trónörökös, ennek neje és Wales herczegné ide érkeztek ma. Hol­napra Orlov herczeghez hivatalosak defeunere. Páris, okt. 20. Az „Agence Havas“ megczá­­folja a hírlapokban megjelent állításokat és kije­lenti, hogy Grévy köztársasági elnök és a kabinet közt teljes egyetértés uralkodik, valamint a mi­niszterek között sincs nézetkülönbség. Páris, okt. 18. A „Messager de Paris“ meg­­c­áfolja azt a hírt, hogy convertálják az öt száza­lékos járadékot. E kérdést tárgyalta ugyan a leg­utóbbi minisztertanács, de abban állapodott meg, hogy az idei rossz aratás következtében 600 millió értékű élelmiszert kell külföldről vásárolni és így lehetetlen a convertálás. Ez okból, de más politi­kai okokból is elhalasztották a convertálás idejét. Trieszt, okt. 19. Topali itteni nagykereskedő, szerencsétlen üzleti vállalkozások következtében ki­végezte magát. Csak a gabnaár különbözetek 800 ezer frtra rúgnak. Az itteni piaczon kivül Budapest van leginkább érdekelve. Madrid, okt. 20. Az árviz következté­ben közel 500 ember életét vesztette. A kár több mint 30 millióra rúg. czéggel folytatott párbeszédet nyilvánosságra hozta s mint az orleanista színezetű lap képviselője, mint kifejezője a franczia-orosz barátságot annyira áhí­tozó párt nézeteinek, jelen publicatiója is sok te­kintetben oly szempontból lesz megítélendő. A pár­beszéd igy hangzik: Payremont : Midőn három évvel ezelőtt And­rássy háborús szándékairól beszéltem, ön az egész dolgot egyszerű conjunctura gyanánt fogta fel. Hogyan gondolkozik most a dologról ? Kossuth: Önnek egy pontot kivéve, igaza van. A politika, melyet önök Andrássy grófnak tu­lajdonítanak, nem az ő, hanem a Habsburg-ház po­litikája, a­melynek ő kész eszközévé tette magát. Andrássy dicsőség, parádé, decoratiok után szomjúhozó udvaroncz. Hazája jövőjének sorsa bod­­rosfürtü fejét soha sem háborgatta, s ha határta­lan hiúságát egy pár hízelgő bókkal, phrázissal kielégítik, ő rögtön kész teljesen alávetni magát a bécsi udvar rendeleteinek. Szégyellem magam, ha rágondolok, hogy épen egy magyar volt az, ki oly keveset törődött Magyarország vitális érdekeivel, de másrészről beismerem, hogy Ferencz József császár­nak és tanácsosainak, ha Andrássy gróf nincs is, nagy választék állott volna rendelkezésére. A ma­gyar mágnások között nincs egy is, ki megtisz­telve nem érezné magát, ha azon állás betöltésére meghivatik. Láttam ezt 1848—49-ben. Mindnyájan — az egy P­e­r­é­n­y­­­t kivéve — nem gondoltak másra, mint önös érdekeik védelmezésére. Föntar­­tották összeköttetéseiket, mind a két táborral s felváltva hol az egyik pártot, hol a másikat árul­ták el, hogy végül minden eshetőség ellenében biz­tosítva legyenek. E nép hazafisága egy színvona­lon áll jellemével. (Itt Kossuth több jellemző vo­nást hozott fel az előkelőbb magyar aristokrata csa­ládokról. Szükségtelennek tartjuk azokat reprodu­­cálni.) .. Ön tehát velem együtt azon véleményben van, hogy Ausztria-Magyarország eddigi politikája súlyos veszélyt hoz a magyar nemzetre ? Hogy tör­ténhetik meg mégis az, hogy a magyarok nem sze­gültek e politika ellen? Kossuth : Én és barátaim mindent megtettünk, a mi emberektől csak kitelik, törekvéseink azon­ban teljesen sikertelenek maradtak. A nemzetet Andrássy és Tisza tizenkétéves korrumpáló uralma egészen tönkretette, az többé semmire sem képes. Az országgyűlés nem más, mint egy egy­szerű bureau, mely egyszerűen regisztrálja a ren­deleteket. Az anyagi gondok és érdekek mindent háttérbe szorítanak nálunk, s az az egynéhány, a­kik még a hazafiság egy parányi atomját hordják keblükben, nem tudnak mást tenni, mint jajgatni s szidni a lelketlen kort. P. Se vészes állapotok ellen nem tud ön semmi mentőszert? Kossuth. : Nem , én nem hiszem, hogy ez jobbra forduljon, Magyarország, nézetem szerint, menthet­lenül elveszett. Ez a szerencsétlen ország egy ideig még uszály hordozója lesz Németországnak s harczolni fog ez ország érdekében. Semmi kétség, hogyha Oroszország ellen tör ki háború, az egész nemzet fegyvert ragad, pedig fájdalom csak azért, hogy darabokra szeldeltesse magát. Mert nem lehet kételkedni abban, hogy ha ma le is vezetik segít­ségünkkel Oroszország, a hadiköltségeket mégis csak mi fizetjük meg, s mi magunk sétálunk szé­pen a szlávok torkába, hogy azok aztán német sauce-al feleresztve elnyeljenek. Vannak Pesten többen, kik azzal vigasztalják magukat s egyszers­mind abban vélnek kibúvó ajtót találhatni, ha folyton az Oroszországgal való antagonismust helyezik előtérbe. Ily szellemű leveleket intéznek hozzám, melyekben bebizonyítani igyekeznek, hogy a német szövetség minden esetre szükséges, hogy Oroszországot sakkban lehessen tartani. A sze­rencsétlenek nem látják be, hogy e nagyszerű osztrák-német szövetségnek szükségszerű következ­ménye egy franczia-orosz szövetség, úgy hogy ha — s pedig nem sokára — kitör az általános con­flicts, Németország sokkal inkább el lesz saját védelmével foglalva, semhogy ami segítségünkre me­hetne s így Ausztria-Magyarország egészen egye­dül fog szemben állani Oroszországgal. Ez pontról pontra így fog megtörténni s azok, kik Bécsben és Budapesten másképen gondolkoznak, minden­esetre azt vélik, hogy a francziák teljesen meg­őrültek, vagy vakok, vagy esztelenek. .. Ők bizonyára azt vélik, hogy bennünket a minden oldalról jövő sympathicus nyilatkozatok té­vedésbe ejtenek valódi érdekeink iránt. Lássa csak, mennyire erőlködnek épen most, meggyőzni minket arról, hogy az osztrák-német alliance kizárólag Oroszország ellen irányul. A­kik ezt hallják, azt kell hinniök, hogy ők imádják Francziaországot s legnagyobb vágyuk boldogsága és emelkedése. Vá­dolni nem lehet őket; a hamis helyzet hibás poli­tikát szül, de mi nem vagyunk oly naivok, hogy meghallgassuk a syrén-hangokat. Kossuth : Valóban Bismarck úr ily hangokat hallat; azt képzeli, hogy Francziaországot épúgy rászedheti, mint a császárság alatt. Midőn az önök bécsi követét M. Teisserenc de Bortot megláto­gatta, mindenképen azon fáradozott, hogy meg­nyugtassa a francziákat az ő osztrák-német com­­binatiójának horderejét illetőleg. Ő formális bizto­sítást adott, hogy önök ellen semmit sem tervez­nek, s hogy ő épen nem gondol Francziaországra. Pedig higgje el kérem, hogy Bismarck igen is so­kat törődik Francziaországgal és ha az önök államfér­­fiai a legkisebb hitelt is adnak az ő biztosításainak, a legnagyobb bárgyúságot árulják el. 1870-ben halálos döfést akart adni a német kanc­ellár Francziaország­­nak. Szerencsére nem számolt önökkel ; tudja ő azt, hogy Francziaország birtokába jutva régi erejének, terve keresztülvitelén munkálkodik folytonosan. Legyen meggyőződve, hogy ő mindent megkísért, hogy önöket megsemmisítse. Oly ember ő, ki sem­mitől sem retten vissza. Legyenek erősek, mint Gorcsakov herczeg tanácsolta s legyenek óvatosak. P: Ez a franczia-orosz szövetség, melyet ön elkerülhetetlennek tart, lehetetlen, hogy önben Oroszország nyilt ellenségében visszatetszést ne keltsen. Kossuth: Az események logicai egymásután­jába nincs idomító befolyással az ember tetszése, vagy nem tetszése. Ha én szerencsés lehetnék Fran­czia lenni, s az ördög felajánlaná nekem közremű­ködését Németország ellen, én azt is teljes öröm­mel fogadnám el. Ezzel azt akarom mondani, hogy Francziaország iránti vonzalmamat az Oroszország­gal való szövetkezés épen nem gyengítené; ebben fekszik a jelenlegi viszonyok szerint a jövő kérdése. Én mindenesetre azt kívánnám, hogy minden más­képen történjék, szívem vérzik, ha hazám sorsára gondolok ; de mit tegyek ? Szeretem Francziaorszá­got, úgy mint szeretem Magyarországot, s nem kívánhatom isoláltságát , mert ez véleményem szerint, halála volna. Mindezeken kivül benünket magyarokat nagy felelősség terhe nyom, oly fele­lősség, melyre félve gondolok, s mely megmérgezte létem utolsó éveit. A kedvező sors többször nyúj­tott nekünk alkalmat, hogy biztosíthattuk volna hosszú időre tételünket, mellőztük azt. A­helyett, hogy beleegyeztünk Törökország feldarabolásába, Plevnánál interveniálnunk kellett volna, rákény­­szerítenünk Törökországot, hogy Romániára, Szer­biára s Montenegróra táplált semmi hasznot nem hajtó jogait adja fel, Bulgáriának adjon egy pro­vincial autonómiát s azután kényszeritenünk kel­lett volna Oroszországot, hogy rögtön vonuljon vissza a román határokon. Elég lett volna Er­délyben s Bukovinában 150,000 embert össz­pontosítani. Oroszország valószínűleg engedett volna s ez esetben valóságos erkölcsi kudar­­czot vallva, a Balkánnépek nem köszönhetik neki megszabadittatásukat s a törökök megtartják állásaikat a Duna mellett. Ellenkező esetben há­borúra került volna a dolog s mi Oroszországot, mely oly gyenge volt, hogy alig volt képes Török­országot leverni, úgy tönkretettük volna, hogy kudarczát egy századig sem heverhette volna ki. Azt felelik erre, hogy a beleelegyedéstől Német­ország tartott vissza bennünket. Ez nem igaz. Németországot egy osztrák-franczia szövetség réme nyugton tartotta volna. Még ha Vilmos csá­szár és Bismarck herczeg egész európai con­­flagratiót idéztek is volna föl, csakhogy a czár­­nak segítségére jöjjenek, nézetem szerint a legtöbb német állam még akkor is megtagadta volna vé­rét és pénzét orosz érdekekért feláldozni. Ez volt az a politika, melyet a hazafiság és a józan ész ajánlott. Egyedül ez a politika nem lett volna a Habsburgház politikája, mely tévútra vezetve Bis­marck által, török területek után áhítozik, hogy kárpótolja Solferino és Sadova mellett veszendőbe ment prestigeét. P. : Félelmei valószínűleg igazoltak. Az oro­szok azonban mégis csak messze vannak Budapesttől. Kossuth : Magyarország elveszett. Miért rin­gassam magam illuziókban? Oroszország Pesten lesz, mikor még a budai várban ülnek a Habsbur­gok s önök, önök francziák, fognak utat törni oda neki. Szegény Magyarország, áldozata vagy az osztrák ház vak uralomvágyának, ennek köszönhe­ted minden szerencsétlenségedet s még hozzá sa­ját fiaid szolgáltatnak ki. (E szavaknál, jegyzi meg a tudósító, az agg hazafi annyira megindult, hogy néhány pillanatra szavát veszte.) Nézze a lengye­leket. Elestek azok is. A többség már ott is orosz. Mi szintén szlávok vagyunk, mondják ők s kevés hiányzik, hogy Oroszország ügyét ők is magukénak ne mondják. P. : Mit vél Andrássy visszalépéséről ? Kossuth. : Az egész visszalépés csak látszóla­gos. Ő később mint kanczellár fog visszatérni. Nem ismeri az ezt az embert, ki elhiszi, hogy ő hiúságából s tetszelgéséről le tudna mondani. Fog ő még egyszer szép honvéd-egyenruhájában sétál­gatni. Meddig? Nem tudom, de a perczek meg vannak számlálva.“ Beszélgetés Kossuth-tal Louis Payremont a „Soleil“ munkatársa a Kossuth-tal minap folytatott beszélgetését köz­zétette lapjában. E beszélgetést alább veszi az ol­vasó, s előre megjegyezzük, hogy bár annak né­mely pontját nagyon is valószínűtlennek kell tar­tanunk, adjuk egész terjedelmében, mint mindent, a­mi Kossut­htól jön. Szükség fölemlíteni továbbá azt is, hogy a beszélgetés közzétevője ugyanaz a Pagremont, ki nem rég a Gorcsakov hez­ A VII. magyar jogászgyű­lés. Első nap (vasárnap, október 19.) A tud. Akadémia kis termében gyűltek össze délelőtt 9 órakor a VII. magyar jogászgyűlés tagjai. Az érdeklődés elég élénknek volt mondható, mint­egy 200-an jelentek meg a tagok közül, kiknek sorában a bírói, a tanári és az ügyvédi kar szá­mos kitűnősége foglalt helyett. A kormány tagjai közül dr. Pau­­er Tivadar jelent meg. A gyűlést kevéssel 10 óra után Majláth György országbíró nyitotta meg, üdvözli a tagokat, megköszöni múltkori megválasztatását, utal arra, hogy a jogászgyűlésnek nem lehet egyedüli fel­adata­ elméleti vitatásokat folytatni, hanem fel­adata különösen nálunk népszerűsíteni a tudomány vívmányait, hogy egyik esetben említse föl azt, miként az újítás szükséges, mert új jogi momen­tumokra vonatkozik, a másikban czélszerűnek és kívánatosnak jelezze, mert a nemzetközi forga­lom rendkívüli élénkülése azt kiválólag igényli. Ott pedig, hol a fennállónak változtatásáról vagy átidomításáról van szó, azon meggyőződést kell megérlelni a népben, hogy az, a­mit az el­mélet helyesnek tart, gyakorlatilag a mi viszo­nyaink között is alkalmazható s a mi állapotaink­ban minden rázkódás nélkül beilleszthető; hogy csak őseink nyomán haladunk, a­midőn az assimi­­latio művét, melyet ők oly szerencsés sikerrel gyakoroltak, változott körülmények között ismét folytatjuk. A másik szempont, a­mire szóló a gyűlés figyelmét fölhívja : a sorrend kérdése. Mert ha erre nézve egy alaptétel el van fogadva, minden gondolkozó fő a folyományt önként elfogadja. Ha visszatekintünk az 1865-ki törvényhozás programm­­jára, melyet kiinduló pontul választott s azt össze­hasonlítjuk a 14 év törvényhozási eredményeivel, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy ezen Pro­gramm csak részben, — és ez a dolog természeté­ben fekszik — nem mindig teljes sikerrel és semmi esetre sem azon rendben vitetett keresztül, a mely eleve megállapítva volt. S erre nézve a jogászgyű­lésnek feladata igyekezni arra, hogy a törvényho­zást a törvényes alkotások terén ismét az elhagyott helyes mederbe terelje és hogy az egyszer elfo­gadott rendszertől egykönnyen el ne térjen. (Élénk helyeslés.) Szóló ezután így folytatja : végül, és ez talán legfontosabb feladata, szerintem nemcsak joga, de kötelessége a jogászgyűlésnek őrködni, és pedig féltékenyen őrködni a jogi alkotások folytonossága felett. (Úgy van!) féltékenyen őrködni a felett, hogy az egyszer elfogadott elvtől visszalépés ne történjék. (Élénk helyeslés.) Én elismerem, hogy törvényeket örök időkre hozni nem lehet ; megengedem azt is, hogy első törvényes alkotásaink talán kissé rohamosan ké­szültek; megengedem, hogy a nemes hévnek, egy szép eszme melletti lelkesültségnek több tér ada­tott, mint a jóakaratú kritikának és a komoly megfontolásnak. De miután a törvényhozás minden jogosult tényezője ez elveket elfogadta, azoktól néhány rövid év folyamán eltérni veszélyes és kö­vetkezményeiben kiszámíthatlan eljárás volna. (Lel­kes éljenzés.) E cselekvési rendszer csorbát ütne a külföld előtti hitelünkön, sértené népünk jogérzetét és megingatná a törvények állandóságába fektetett hitét. Ily esetben szerintem a jogászgyűlésnek kötelessége óvó, sőt tiltakozó szavát emelni az orvosiának oly módja felett, mely a bajnál sokkal rosszabb. Nyilatkozni kellene nyíltan, tartózkodás nél­kül, hogy a törvényjavaslatokat komolyan kell meg­vitatni, arany mérlegre helyezni, mielőtt az ország törv­­könyvébe iktattatnak; de ha egyszer tör­­vénynyé váltak, rövid idő alatt, be sem várva a minden organikus fejlődésre szükséges időtartamot, azt hatályból következtetni, azon mint a változó idényhez képest az öltönyön változtatni nem lehet, vagy helyesebben mondva nem szabad, legalább a állam legmagasabb érdekeinek koc­káztatása a­lül nem szabad. (Zajos éljenzés.) Ha a jogász­gyűlés ekként egyrészről felvilá­­gosítólag, buzdítólag, serkentőleg, másrészről óvó­­lag, intőleg, sőt tiltakozólag teljesíti magasabb fel­adatát; ha a kormány és a törvényhozás az össz­hangzó nyilatkozat nyomása alatt rendes mederbe tereli a kodifikáczió művét és azt tervszerűen és átgondoltan terjeszti a törvényhozás faktorai elé; ha a jogszolgáltatás munkás tényezői, a független­ségükben ezentúl talán jobban megóvott bírák és a talán még tágítandó autonóm körben mozgó ügy­védek nem ellenséges táborként fognak egymás ellenében állani (Élénk helyeslés), hanem vállve­tett összhangzó közreműködésükben igyekeznek első vonalban a gyors, másod­sorban az aránylag olcsóbb — minden esetre pedig a helyes jogszol­gáltatás eszméjének megvalósítására (Úgy van!), akkor gyérülni fog az elégületlenek száma, és a népben kétségkívül azon meggyőződés ver gyöke­ret, miszerint valamint a közjog terén a hatalom­nak, úgy a magánviszonyok körében a biztonság érzetén alapuló jólétnek legtisztább és legbiztosabb kütforrása­ a jog! (Élénk éljenzés. Hosszan tartó taps.) Az alapszabályok 16. §-a értelmében most az elnökválasztás ejtendő meg, és miután ezen jogász­­gyűlésen az elfogadott gyakorlat szerint a tanári karból választandó az elnök, méltóztassanak a ta­nárok közül kijelölni azt, a­kit arra legérdemesebb­nek tartanak. Hoffmann Pál azt hiszi, hogy a gyűlés egyhangú helyeslésével találkozana, ha az elnöki székre dr. W­e­n­c­z­e­l Gusztáv tanárt ajánlja, az alelnöki tisztségre pedig Hodossy Imrét a buda­pesti ügyvédi kamara érdemes elnökét. A közgyűlés ez ajánlatot egyhangúlag ma­gáévá teszi s dr. H­o­ff­m­a­n­n Pál, K­ő­r­ö­s­y Sán­dor és Sárkány József urakból álló küldöttséget nevez ki, hogy dr. W­e­n­c­z­e­l Gusztávnak elnökké történt megválasztatását hírül adják, s egyszersmind az elnöki szék elfoglalására meghívják. Dr. Wenczel Gusztáv a teremben meg­jelenvén, hangos éljenekkel üdvözöltetett. Köszöne­tét és háláját fejezi ki a tiszteletért, melyben a gyűlés részesité. „Vannak momentumok — úgy­mond — melyek különös becsben tüntetik fel előtte e megválasztatást, s ezek között első az, hogy sze­rencsére lehet ő exellentiája Majláth György ország­bírónak a helyét elfoglalni, egy oly emberét, ki mint a jogszolgáltatás vezércsillaga, a haza minden részében közszeretetben áll, s kinek neve minden üdvösebb reformokkal oly közeli viszonyban van, hogy Magyarország újabb jogtörténetét a Majláth név nélkül sem olvasni sem méltatni nem lehet.“ Áttérve ezután a jogászgyűlésre", kiemeli an­nak fontosságát, mely leginkább jogéletünk ren­dezésére vonatkozik. Végül megnyitottnak nyilvá­nítja az ülést s elsősorban is Nagy József nagy­váradi ügyvéd elhunytát hozza a gyűlés tudomására s indítványozza, hogy a gyűlés az elhunyt feletti részvétének, mint a jogászgyűlés volt buzgó kor­elnöke felett , jegyzőkönyvileg adjon kifejezést. A jegyzői tisztre felkérem dr. Günther Antal, dr. W­i­tt­m­a­n Mór, dr. Rosenbrg Lajos és dr. Fenyvesy Ferencz urakat. (Éljenzés.) Ezután dr. Siegmund Vilmos titkár­ felol­vassa az állandó bizottság jelentését a jogreform terén felmerült jelenségekről, mely következőleg hangzik : „Tisztelt közgyűlés! Hosszabb megszakítás után ismét felvehetjük munkásságunk fonalát, melyet félbeszakítani a kö­zelünkben lefolyt világrendítő események késztet­tettek, s melyek folytán a hetedik jogászgyűlés egybehivását már két ízben el kellett napolnunk. Midőn három év előtt jelentésünket a 1. közgyűlés elé terjesztettük, örömmel konstatál­hattuk, hogy a jogreform terén a magyar jogász­gyűlés által megvitatott és megállapított elvek a törvényhozás részéről több irányban érvényesíttet­tek, s hogy azon törvények, melyekben ezen elvek kifejezést nyertek, messze kimagaslanak a hazai codificatió egyéb alkotásai közül. Az 1876. évi igazságügyi törvények közül ki kell emelnünk a XXVII. t. cz.-et a váltótörvény­ről, mely méltó társa a helyes alapokon kidolgo­zott kereskedelmi törvénynek, e kettőt kiegészítendő, készült el az uj csődtörvényjavaslat, mely remél­hetőleg már legközelebb az országgyűlés napirend­jére tűzetik, s mely hiteltörvényeink sorozatának utolsó lánczszeme. Kisebb jelentőségű de irányelvei tekintetében csak helyeselhető az 1876. XXXI. tvez. a fizeté­sek, nyugdijak s illetményekre vezetendő végre­hajtás korlátozásáról és az 1876. XXXVI. tvez. a záloglevelek biztosításáról. Nem emlékezhetünk meg ily elégtétellel az 1877. évi törvény­alkotásokról. Az 1877. évi XX. t. sz. a gyámsági és gond­noksági ügyek rendezését tűzte ki czélul, de e törvényben szakított a törvényhozás az alig néhány év előtt az ország által nagy vívmányként üdvö­zölt ama nagy elvvel, mely szerint az igazságszol­gáltatás a közigazgatástól teljesen elválasztandó, s méltán aggódhatunk, hogy ezen lépés káros követ­kezményei mind nagyobb mérveket öltenének. E törvény egyébiránt annál kevésbé mond­ható szerencsés alkotásnak, mivel abban az anyagi jog egy főfontosságu részének, t. i. a családjognak számos kérdése amúgy mellékesen tárgyaltatván, kielégítő megoldást nem nyerhetett. Még messzebb ment a törvényhozás a fent­­emlitett elv feladásában az 1877. t.-cz. megalko­tásánál, melyben a kisebb polgári peres ügyekben való eljárás szabályoztatott ; ezen szabályozás ál­tal az egyes bíróságokra nehezedett terheken köny­­nyittetni, s a felekre nézve az eljárás egyszerü­­sittetni szándékoltatok, azonban a törvény életbe­léptetése óta lefolyt rövid időköz is igazolta már, hogy e törvény, a­helyett, hogy létesítené , egye­nesen kizárja a gyors és olcsó igazságszolgáltatást, büntetést mér a hitelezőre, midőn azt készteti a

Next