Ellenőr, 1879. október (11. évfolyam, 470-523. szám)
1879-10-20 / 503. szám
Előfizetési árak: Egész évre Félévre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . 10 „ , Egy hónapra 5 frt — kr. vállalkozunk, — Posta által tsak bérmsites leveleket fogadunk el. ELLENŐR ESTI KIADÁS. Budapest, hétfő, október 20. 1879, 110, Szerkesztési iroda: Budapesten, váczi körút 26. szám (főút sarkán.) Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem 503. szám. Egyes szám ára :kr. Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kör-út 26. szám (fő-út sarkán). Továbbá Daubo G. L. és társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadóhivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal: Budapesten, váczi körút 26. sz. (főút sarkán). Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás XI. évfolyam. Budapest, október 20. Payremont, a Soleil turini levelezője, beszélgetett állítólag Kossuth Lajossal. A levelező nagyon válságosnak mondja a francziaországi helyzetet, és attól tart, hogy Francziaország satellitese lesz Németországnak. Kossuth azt mondotta a levelezőnek, hogy a mostani osztrák politikáért nem Andrássyt illeti a felelősség, hanem a Habsburg házat. Magyarország menthetlenül el van veszve, néhány évig még vegetálni fog mint Németország uszályhordozója, és kizárólag az által fog fölhasználtatni. Kossuth panaszkodott a magyar patrióták vaksága fölött, akik föltétlenül szükségesnek tartják a német szövetséget, „hogy sakkban tarthassák Oroszországot. Ő azt hiszi, hogy ennek a szövetségnek okvetlen következménye lesz a franczia-orosz szövetség. Állítja továbbá, hogy ha kitör a háború, Németország eléggé el lesz foglalva és Ausztria- Magyarországnak egyedül kell szembeszállania a szlávok támadásával. Bismarck meg akarja félemlíteni Francziaországot, hogy megsemmisítse azt, de a franczia államférfiak nem fognak a lépre menni. Kövesse tehát Francziaország Gorcsakov tanácsát : legyen erős és vigyázzon magára. Kossuth azt hiszi, hogy Andrássy nemsokára ismét szerepelni fog mint kanczellár. Az orosz-török háború óta nagyon elkoptak az interviewk. Főképen azért, mert a nagyemberek megszólaltatói saját érdekük szerint ferdítik el a nyilatkozatokat. Az a beszéd, hogy Magyarország menthetlenül veszve van, nagyon hasonlít Kossuth legújabb enunciatióihoz. De mi itthon jobban tudjuk, hogy jó egészségünk van. Az is hasonlít Kossuth politikájához, hogy „okvetlenül“ nem kell szövetkeznünk Németországgal. Azt nem mondatja Kossuthtal a „Soleil“ tudósítója, hogy tehát semlegesek maradjunk-e, hogy aludjunk-e, midőn nagy események nőhetnek nyakunkra. Ki hiszi azt időnkben, hogy békénk biztosítására az is elegendő, ha nyugodtak maradunk. Azt sem mondatja Kossuthtal, hogy Francziaországgal szövetkezzünk-e Németország leigázása végett. Meg vagyunk győződve, hogy Kossuth nagy esze is megbuknék azon kérdés megfejtésében, hogy mi történjék a leigázott Németországgal, és hogy micsoda szerepet szánunk Oroszországnak azon idő alatt, míg mi Németország leverésével, későbben pedig sakkban tartásával leszünk elfoglalva. A leveretés után is és mindenkor tényező lesz a nagy Németország, amelyet nem lehet egyszerűen ad acta tenni. A jelen körülmények közt általában monstruosus gondolat a franczia szövetség. Mi nem akarunk senkit sem megtámadni. Pedig a franczia szövetségnek aligha lehetne más czélja. Azután hogyan szövetkezzünk azzal, aki nem akar velünk szövetkezni, aki egyáltalában senkivel sem akar szövetkezni. Valljuk meg, hogy a jelen európai helyzet előidézésében igen nagy része van Francziaország mulasztásának. A franczia kormány oly gyönge magatartást követett a legutóbbi keleti válságban, aminő gyöngének senki sem tarthatja Francziaországot. Nem állítjuk, hogy politikából tette ezt, hogy így akarta megnyerni Oroszország rokonszenvét; e hitünk azonban semmit sem változtat a helyzeten. Oroszország majdnem egészen megsemmisítette Törökországot. A franczia kormány hallgatott az egész idő alatt. Nekünk nem ellenségünk Francziaország, sőt egyáltalában nincs ellenségünk Oroszországon kívül. Ezt azért mondjuk ki, mert az orosz hírlapok mindennap ezt hirdetik. Hogy ez ellen, illetőleg a pánszlávizmus ellenében Németország az egyetlen természetes szövetségesünk, talán csak nem fogja tagadni senki. Mind a ketten szomszédja vagyok Oroszországnak és egyikünk sem akar muszkává lenni, de azt sem engedheti, hogy muszkává tétessék a másik. Ennyiből áll monarchiánk és Németország közt a barátság, amelyhez mindenáron ragaszkodnunk kell. Nem beszélünk a mostani franczia kormányról, de még olyan emberek is juthatnak Párisban polctra, akik hajlandók lesznek szabad kezet adni Oroszországnak, hogy visszaadhassák a németeknek a kölcsönt. A francziáknak sem áll érdekükben, hogy szarvat növeszszenek a panszlavizmusnak, de őket csak közvetve fenyegethetné, bennünket azonban nagyon is közvetlenül érdekel. Ez az oka, hogy mi nagyon érzékenyek vagyunk, ha a revancheot emlegetik. Ha tetszik Francziaországnak, szövetkezhetik velünk arra a czélra, amely öszszeköt bennünket Németországgal ; ha pedig nem tetszik neki, mi semlegességünkkel sem akadályozhatnók meg, hogy ne szövetkezzék Oroszországgal. Tóth Vilmosnak a közös számvevőszék elnökévé történt kineveztetését a hivatalos lap tegnapi száma közli. A képviselőház speciális bizottsága általánosságban és részletekben elfogadta mai ülésben a „Boszniának és Herczegovinának közigazgatása tekintetében szükséges intézkedésekről szóló javaslatot. A közös hadsereg költségvetésének leszállítását illetőleg, írja a „Daily Telegraph“, hogy Tisza és Taaffe kormányelnökök nem tartották ugyan lehetségesnek a Bylandt hadügyminiszter által előterjesztett költségvetés lényeges csökkentését, de meg akarták mutatni a parlamenteknek, hogy minden erejökből takarékoskodni akarnak és takarékoskodnak is. A minisztertanácsban tehát igen élénk vita után rábírták Bylandt grófot, hogy módosítást tegyen a költségvetésben. Ezek közé tartozik az, hogy 15 embert fog elbocsátani minden gyalogszázadból és tíz embert minden vadászszázadból. Az e módon megtakarított összeg 1.300.000 frtra rúg. Ezenkívül még más rendszószabályokat is fognak tenni, amelyek segélyével négy millióval fog csökkentetni a tavalyi költségvetés, ámbár az elszállásolás és a brucki hadgyakorlatok nagyobb költségeket fognak okozni. Ausztria-Magyarország és Németország szövetségét, amelyhez Anglia is csatlakozni fog, a párisi „Liberté“ nem találja nyugtalanítónak. Kétség nélkül kívánatos lenne — írja e lap — ha Francziaország is hozzácsatlakozhatnék a béke politikájához, amelyet ezek a szövetségesek okvetetlenül követni fognak, megszilárdítani törekedve a berlini szerződést ; ennek az ideje azonban még nem érkezett el, és a mi sebeink még jobban sajognak, hogysem meg lehetne kötni az angolszász, a latin és a germán fajok szövetségét, az egyedül lehetséges szövetséget, amely biztosíthatja jövendőben a békét és a haladást, és a civilisatió javára megszünteti a régi gyűlölséget. Addig arra kell szorítkoznunk, hogy figyelemmel kísérjük szomszédságunkban az eseményeket. Egy tekintetben azonban lehetetlen távol maradnunk a mozgalomtól, amely közelebb viszi egymáshoz nyugati és közép Európát: értjük a közgazdasági érdekeket. A politikai szövetség még sokáig nem lesz valósítható. A kereskedelmi szövetség azonban semmit sem foglal magában, ami nem volna megegyeztethető hazafiságunkkal. Ma csakis figyelmükbe akarjuk ajánlani ez eszmét az érdekelt államok fejeinek. Ez úgy megérdemli a méltatást, különösen ha tekintetbe veszszük azt az üdvös hatást is, amelyek az érdekek solidaritása fog gyakorolni a nemzetiségi szenvedélyekre. Táviratok, London, okt. 20. A „Times“-nak távirják Kabulból : Turkesztán felől három afgán lovas- és 6 gyalogezred nyomul Kabul ellen London, okt. 20. A „Reuter-ügynökség“ Simlából jelenti: Jakub kán kinyilatkoztatta leköszönési szándékát. Roberts tábornok hasztalan igyekezett az emirt ezen elhatározásának visszavonására bírni. A tábornok intézkedett, hogy a rend fentartassék és a közigazgatás fenn ne akadjon. A nagas törzs meggyilkolta a Nagahillben (Assam tartomány) állomásozó angol biztost. Konstantinápoly, okt. 19. (Hivatalos.) A minisztérium változást szenvedett: Said pasát kinenevezték miniszterelnökké, Mahmud Nedim pasát belügyminiszterré, Aarifi pasát az államtanács elnökévé, Szavasz pasát külügyminiszterré, Djevdet pasát igazságügyminiszterré, Kadrid pasát közmunka- és kereskedelmi miniszterré, Szubi pasát az evkar intendánsává, Edibb effendit pénzügyminiszterré, Szavjet pasát a reformok vezérfelügyelőjévé. Konstantinápoly, okt. 19. A görög-török bizottság tegnapi tanácskozásában a görög biztosok kijelentették, hogy tudomásul veszik az utolsó török nyilatkozatot. Minthogy annak megvitatásába nem bocsátkoztak, a tanácskozás folytatását elnapolták jövő hétfőre. Frankfurt, okt. 20. Bülow államminisztert tegnap szélhűdés érte. Az eszméletlenség folyton tart. Az orvosok reménytelennek mondják állapotát. A császár táviratilag tudakozódott Bülow hogyléte felől. Páris, okt. 20. A „Journal des Débats“ azt hiszi, hogy a török minisztériumban legutóbb végbement változás súlyosbítja Törökország helyzetét. Páris, okt. 18. Az orosz trónörökös, ennek neje és Wales herczegné ide érkeztek ma. Holnapra Orlov herczeghez hivatalosak defeunere. Páris, okt. 20. Az „Agence Havas“ megczáfolja a hírlapokban megjelent állításokat és kijelenti, hogy Grévy köztársasági elnök és a kabinet közt teljes egyetértés uralkodik, valamint a miniszterek között sincs nézetkülönbség. Páris, okt. 18. A „Messager de Paris“ megcáfolja azt a hírt, hogy convertálják az öt százalékos járadékot. E kérdést tárgyalta ugyan a legutóbbi minisztertanács, de abban állapodott meg, hogy az idei rossz aratás következtében 600 millió értékű élelmiszert kell külföldről vásárolni és így lehetetlen a convertálás. Ez okból, de más politikai okokból is elhalasztották a convertálás idejét. Trieszt, okt. 19. Topali itteni nagykereskedő, szerencsétlen üzleti vállalkozások következtében kivégezte magát. Csak a gabnaár különbözetek 800 ezer frtra rúgnak. Az itteni piaczon kivül Budapest van leginkább érdekelve. Madrid, okt. 20. Az árviz következtében közel 500 ember életét vesztette. A kár több mint 30 millióra rúg. czéggel folytatott párbeszédet nyilvánosságra hozta s mint az orleanista színezetű lap képviselője, mint kifejezője a franczia-orosz barátságot annyira áhítozó párt nézeteinek, jelen publicatiója is sok tekintetben oly szempontból lesz megítélendő. A párbeszéd igy hangzik: Payremont : Midőn három évvel ezelőtt Andrássy háborús szándékairól beszéltem, ön az egész dolgot egyszerű conjunctura gyanánt fogta fel. Hogyan gondolkozik most a dologról ? Kossuth: Önnek egy pontot kivéve, igaza van. A politika, melyet önök Andrássy grófnak tulajdonítanak, nem az ő, hanem a Habsburg-ház politikája, amelynek ő kész eszközévé tette magát. Andrássy dicsőség, parádé, decoratiok után szomjúhozó udvaroncz. Hazája jövőjének sorsa bodrosfürtü fejét soha sem háborgatta, s ha határtalan hiúságát egy pár hízelgő bókkal, phrázissal kielégítik, ő rögtön kész teljesen alávetni magát a bécsi udvar rendeleteinek. Szégyellem magam, ha rágondolok, hogy épen egy magyar volt az, ki oly keveset törődött Magyarország vitális érdekeivel, de másrészről beismerem, hogy Ferencz József császárnak és tanácsosainak, ha Andrássy gróf nincs is, nagy választék állott volna rendelkezésére. A magyar mágnások között nincs egy is, ki megtisztelve nem érezné magát, ha azon állás betöltésére meghivatik. Láttam ezt 1848—49-ben. Mindnyájan — az egy Perényt kivéve — nem gondoltak másra, mint önös érdekeik védelmezésére. Föntartották összeköttetéseiket, mind a két táborral s felváltva hol az egyik pártot, hol a másikat árulták el, hogy végül minden eshetőség ellenében biztosítva legyenek. E nép hazafisága egy színvonalon áll jellemével. (Itt Kossuth több jellemző vonást hozott fel az előkelőbb magyar aristokrata családokról. Szükségtelennek tartjuk azokat reproducálni.) .. Ön tehát velem együtt azon véleményben van, hogy Ausztria-Magyarország eddigi politikája súlyos veszélyt hoz a magyar nemzetre ? Hogy történhetik meg mégis az, hogy a magyarok nem szegültek e politika ellen? Kossuth : Én és barátaim mindent megtettünk, a mi emberektől csak kitelik, törekvéseink azonban teljesen sikertelenek maradtak. A nemzetet Andrássy és Tisza tizenkétéves korrumpáló uralma egészen tönkretette, az többé semmire sem képes. Az országgyűlés nem más, mint egy egyszerű bureau, mely egyszerűen regisztrálja a rendeleteket. Az anyagi gondok és érdekek mindent háttérbe szorítanak nálunk, s az az egynéhány, akik még a hazafiság egy parányi atomját hordják keblükben, nem tudnak mást tenni, mint jajgatni s szidni a lelketlen kort. P. Se vészes állapotok ellen nem tud ön semmi mentőszert? Kossuth. : Nem , én nem hiszem, hogy ez jobbra forduljon, Magyarország, nézetem szerint, menthetlenül elveszett. Ez a szerencsétlen ország egy ideig még uszály hordozója lesz Németországnak s harczolni fog ez ország érdekében. Semmi kétség, hogyha Oroszország ellen tör ki háború, az egész nemzet fegyvert ragad, pedig fájdalom csak azért, hogy darabokra szeldeltesse magát. Mert nem lehet kételkedni abban, hogy ha ma le is vezetik segítségünkkel Oroszország, a hadiköltségeket mégis csak mi fizetjük meg, s mi magunk sétálunk szépen a szlávok torkába, hogy azok aztán német sauce-al feleresztve elnyeljenek. Vannak Pesten többen, kik azzal vigasztalják magukat s egyszersmind abban vélnek kibúvó ajtót találhatni, ha folyton az Oroszországgal való antagonismust helyezik előtérbe. Ily szellemű leveleket intéznek hozzám, melyekben bebizonyítani igyekeznek, hogy a német szövetség minden esetre szükséges, hogy Oroszországot sakkban lehessen tartani. A szerencsétlenek nem látják be, hogy e nagyszerű osztrák-német szövetségnek szükségszerű következménye egy franczia-orosz szövetség, úgy hogy ha — s pedig nem sokára — kitör az általános conflicts, Németország sokkal inkább el lesz saját védelmével foglalva, semhogy ami segítségünkre mehetne s így Ausztria-Magyarország egészen egyedül fog szemben állani Oroszországgal. Ez pontról pontra így fog megtörténni s azok, kik Bécsben és Budapesten másképen gondolkoznak, mindenesetre azt vélik, hogy a francziák teljesen megőrültek, vagy vakok, vagy esztelenek. .. Ők bizonyára azt vélik, hogy bennünket a minden oldalról jövő sympathicus nyilatkozatok tévedésbe ejtenek valódi érdekeink iránt. Lássa csak, mennyire erőlködnek épen most, meggyőzni minket arról, hogy az osztrák-német alliance kizárólag Oroszország ellen irányul. Akik ezt hallják, azt kell hinniök, hogy ők imádják Francziaországot s legnagyobb vágyuk boldogsága és emelkedése. Vádolni nem lehet őket; a hamis helyzet hibás politikát szül, de mi nem vagyunk oly naivok, hogy meghallgassuk a syrén-hangokat. Kossuth : Valóban Bismarck úr ily hangokat hallat; azt képzeli, hogy Francziaországot épúgy rászedheti, mint a császárság alatt. Midőn az önök bécsi követét M. Teisserenc de Bortot meglátogatta, mindenképen azon fáradozott, hogy megnyugtassa a francziákat az ő osztrák-német combinatiójának horderejét illetőleg. Ő formális biztosítást adott, hogy önök ellen semmit sem terveznek, s hogy ő épen nem gondol Francziaországra. Pedig higgje el kérem, hogy Bismarck igen is sokat törődik Francziaországgal és ha az önök államférfiai a legkisebb hitelt is adnak az ő biztosításainak, a legnagyobb bárgyúságot árulják el. 1870-ben halálos döfést akart adni a német kancellár Francziaországnak. Szerencsére nem számolt önökkel ; tudja ő azt, hogy Francziaország birtokába jutva régi erejének, terve keresztülvitelén munkálkodik folytonosan. Legyen meggyőződve, hogy ő mindent megkísért, hogy önöket megsemmisítse. Oly ember ő, ki semmitől sem retten vissza. Legyenek erősek, mint Gorcsakov herczeg tanácsolta s legyenek óvatosak. P: Ez a franczia-orosz szövetség, melyet ön elkerülhetetlennek tart, lehetetlen, hogy önben Oroszország nyilt ellenségében visszatetszést ne keltsen. Kossuth: Az események logicai egymásutánjába nincs idomító befolyással az ember tetszése, vagy nem tetszése. Ha én szerencsés lehetnék Franczia lenni, s az ördög felajánlaná nekem közreműködését Németország ellen, én azt is teljes örömmel fogadnám el. Ezzel azt akarom mondani, hogy Francziaország iránti vonzalmamat az Oroszországgal való szövetkezés épen nem gyengítené; ebben fekszik a jelenlegi viszonyok szerint a jövő kérdése. Én mindenesetre azt kívánnám, hogy minden másképen történjék, szívem vérzik, ha hazám sorsára gondolok ; de mit tegyek ? Szeretem Francziaországot, úgy mint szeretem Magyarországot, s nem kívánhatom isoláltságát , mert ez véleményem szerint, halála volna. Mindezeken kivül benünket magyarokat nagy felelősség terhe nyom, oly felelősség, melyre félve gondolok, s mely megmérgezte létem utolsó éveit. A kedvező sors többször nyújtott nekünk alkalmat, hogy biztosíthattuk volna hosszú időre tételünket, mellőztük azt. Ahelyett, hogy beleegyeztünk Törökország feldarabolásába, Plevnánál interveniálnunk kellett volna, rákényszerítenünk Törökországot, hogy Romániára, Szerbiára s Montenegróra táplált semmi hasznot nem hajtó jogait adja fel, Bulgáriának adjon egy provincial autonómiát s azután kényszeritenünk kellett volna Oroszországot, hogy rögtön vonuljon vissza a román határokon. Elég lett volna Erdélyben s Bukovinában 150,000 embert összpontosítani. Oroszország valószínűleg engedett volna s ez esetben valóságos erkölcsi kudarczot vallva, a Balkánnépek nem köszönhetik neki megszabadittatásukat s a törökök megtartják állásaikat a Duna mellett. Ellenkező esetben háborúra került volna a dolog s mi Oroszországot, mely oly gyenge volt, hogy alig volt képes Törökországot leverni, úgy tönkretettük volna, hogy kudarczát egy századig sem heverhette volna ki. Azt felelik erre, hogy a beleelegyedéstől Németország tartott vissza bennünket. Ez nem igaz. Németországot egy osztrák-franczia szövetség réme nyugton tartotta volna. Még ha Vilmos császár és Bismarck herczeg egész európai conflagratiót idéztek is volna föl, csakhogy a czárnak segítségére jöjjenek, nézetem szerint a legtöbb német állam még akkor is megtagadta volna vérét és pénzét orosz érdekekért feláldozni. Ez volt az a politika, melyet a hazafiság és a józan ész ajánlott. Egyedül ez a politika nem lett volna a Habsburgház politikája, mely tévútra vezetve Bismarck által, török területek után áhítozik, hogy kárpótolja Solferino és Sadova mellett veszendőbe ment prestigeét. P. : Félelmei valószínűleg igazoltak. Az oroszok azonban mégis csak messze vannak Budapesttől. Kossuth : Magyarország elveszett. Miért ringassam magam illuziókban? Oroszország Pesten lesz, mikor még a budai várban ülnek a Habsburgok s önök, önök francziák, fognak utat törni oda neki. Szegény Magyarország, áldozata vagy az osztrák ház vak uralomvágyának, ennek köszönheted minden szerencsétlenségedet s még hozzá saját fiaid szolgáltatnak ki. (E szavaknál, jegyzi meg a tudósító, az agg hazafi annyira megindult, hogy néhány pillanatra szavát veszte.) Nézze a lengyeleket. Elestek azok is. A többség már ott is orosz. Mi szintén szlávok vagyunk, mondják ők s kevés hiányzik, hogy Oroszország ügyét ők is magukénak ne mondják. P. : Mit vél Andrássy visszalépéséről ? Kossuth. : Az egész visszalépés csak látszólagos. Ő később mint kanczellár fog visszatérni. Nem ismeri az ezt az embert, ki elhiszi, hogy ő hiúságából s tetszelgéséről le tudna mondani. Fog ő még egyszer szép honvéd-egyenruhájában sétálgatni. Meddig? Nem tudom, de a perczek meg vannak számlálva.“ Beszélgetés Kossuth-tal Louis Payremont a „Soleil“ munkatársa a Kossuth-tal minap folytatott beszélgetését közzétette lapjában. E beszélgetést alább veszi az olvasó, s előre megjegyezzük, hogy bár annak némely pontját nagyon is valószínűtlennek kell tartanunk, adjuk egész terjedelmében, mint mindent, ami Kossuthtól jön. Szükség fölemlíteni továbbá azt is, hogy a beszélgetés közzétevője ugyanaz a Pagremont, ki nem rég a Gorcsakov hez A VII. magyar jogászgyűlés. Első nap (vasárnap, október 19.) A tud. Akadémia kis termében gyűltek össze délelőtt 9 órakor a VII. magyar jogászgyűlés tagjai. Az érdeklődés elég élénknek volt mondható, mintegy 200-an jelentek meg a tagok közül, kiknek sorában a bírói, a tanári és az ügyvédi kar számos kitűnősége foglalt helyett. A kormány tagjai közül dr. Pauer Tivadar jelent meg. A gyűlést kevéssel 10 óra után Majláth György országbíró nyitotta meg, üdvözli a tagokat, megköszöni múltkori megválasztatását, utal arra, hogy a jogászgyűlésnek nem lehet egyedüli feladata elméleti vitatásokat folytatni, hanem feladata különösen nálunk népszerűsíteni a tudomány vívmányait, hogy egyik esetben említse föl azt, miként az újítás szükséges, mert új jogi momentumokra vonatkozik, a másikban czélszerűnek és kívánatosnak jelezze, mert a nemzetközi forgalom rendkívüli élénkülése azt kiválólag igényli. Ott pedig, hol a fennállónak változtatásáról vagy átidomításáról van szó, azon meggyőződést kell megérlelni a népben, hogy az, amit az elmélet helyesnek tart, gyakorlatilag a mi viszonyaink között is alkalmazható s a mi állapotainkban minden rázkódás nélkül beilleszthető; hogy csak őseink nyomán haladunk, amidőn az assimilatio művét, melyet ők oly szerencsés sikerrel gyakoroltak, változott körülmények között ismét folytatjuk. A másik szempont, amire szóló a gyűlés figyelmét fölhívja : a sorrend kérdése. Mert ha erre nézve egy alaptétel el van fogadva, minden gondolkozó fő a folyományt önként elfogadja. Ha visszatekintünk az 1865-ki törvényhozás programmjára, melyet kiinduló pontul választott s azt összehasonlítjuk a 14 év törvényhozási eredményeivel, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy ezen Programm csak részben, — és ez a dolog természetében fekszik — nem mindig teljes sikerrel és semmi esetre sem azon rendben vitetett keresztül, a mely eleve megállapítva volt. S erre nézve a jogászgyűlésnek feladata igyekezni arra, hogy a törvényhozást a törvényes alkotások terén ismét az elhagyott helyes mederbe terelje és hogy az egyszer elfogadott rendszertől egykönnyen el ne térjen. (Élénk helyeslés.) Szóló ezután így folytatja : végül, és ez talán legfontosabb feladata, szerintem nemcsak joga, de kötelessége a jogászgyűlésnek őrködni, és pedig féltékenyen őrködni a jogi alkotások folytonossága felett. (Úgy van!) féltékenyen őrködni a felett, hogy az egyszer elfogadott elvtől visszalépés ne történjék. (Élénk helyeslés.) Én elismerem, hogy törvényeket örök időkre hozni nem lehet ; megengedem azt is, hogy első törvényes alkotásaink talán kissé rohamosan készültek; megengedem, hogy a nemes hévnek, egy szép eszme melletti lelkesültségnek több tér adatott, mint a jóakaratú kritikának és a komoly megfontolásnak. De miután a törvényhozás minden jogosult tényezője ez elveket elfogadta, azoktól néhány rövid év folyamán eltérni veszélyes és következményeiben kiszámíthatlan eljárás volna. (Lelkes éljenzés.) E cselekvési rendszer csorbát ütne a külföld előtti hitelünkön, sértené népünk jogérzetét és megingatná a törvények állandóságába fektetett hitét. Ily esetben szerintem a jogászgyűlésnek kötelessége óvó, sőt tiltakozó szavát emelni az orvosiának oly módja felett, mely a bajnál sokkal rosszabb. Nyilatkozni kellene nyíltan, tartózkodás nélkül, hogy a törvényjavaslatokat komolyan kell megvitatni, arany mérlegre helyezni, mielőtt az ország törvkönyvébe iktattatnak; de ha egyszer törvénynyé váltak, rövid idő alatt, be sem várva a minden organikus fejlődésre szükséges időtartamot, azt hatályból következtetni, azon mint a változó idényhez képest az öltönyön változtatni nem lehet, vagy helyesebben mondva nem szabad, legalább a állam legmagasabb érdekeinek kockáztatása alül nem szabad. (Zajos éljenzés.) Ha a jogászgyűlés ekként egyrészről felvilágosítólag, buzdítólag, serkentőleg, másrészről óvólag, intőleg, sőt tiltakozólag teljesíti magasabb feladatát; ha a kormány és a törvényhozás az összhangzó nyilatkozat nyomása alatt rendes mederbe tereli a kodifikáczió művét és azt tervszerűen és átgondoltan terjeszti a törvényhozás faktorai elé; ha a jogszolgáltatás munkás tényezői, a függetlenségükben ezentúl talán jobban megóvott bírák és a talán még tágítandó autonóm körben mozgó ügyvédek nem ellenséges táborként fognak egymás ellenében állani (Élénk helyeslés), hanem vállvetett összhangzó közreműködésükben igyekeznek első vonalban a gyors, másodsorban az aránylag olcsóbb — minden esetre pedig a helyes jogszolgáltatás eszméjének megvalósítására (Úgy van!), akkor gyérülni fog az elégületlenek száma, és a népben kétségkívül azon meggyőződés ver gyökeret, miszerint valamint a közjog terén a hatalomnak, úgy a magánviszonyok körében a biztonság érzetén alapuló jólétnek legtisztább és legbiztosabb kütforrása a jog! (Élénk éljenzés. Hosszan tartó taps.) Az alapszabályok 16. §-a értelmében most az elnökválasztás ejtendő meg, és miután ezen jogászgyűlésen az elfogadott gyakorlat szerint a tanári karból választandó az elnök, méltóztassanak a tanárok közül kijelölni azt, akit arra legérdemesebbnek tartanak. Hoffmann Pál azt hiszi, hogy a gyűlés egyhangú helyeslésével találkozana, ha az elnöki székre dr. Wenczel Gusztáv tanárt ajánlja, az alelnöki tisztségre pedig Hodossy Imrét a budapesti ügyvédi kamara érdemes elnökét. A közgyűlés ez ajánlatot egyhangúlag magáévá teszi s dr. Hoffmann Pál, Kőrösy Sándor és Sárkány József urakból álló küldöttséget nevez ki, hogy dr. Wenczel Gusztávnak elnökké történt megválasztatását hírül adják, s egyszersmind az elnöki szék elfoglalására meghívják. Dr. Wenczel Gusztáv a teremben megjelenvén, hangos éljenekkel üdvözöltetett. Köszönetét és háláját fejezi ki a tiszteletért, melyben a gyűlés részesité. „Vannak momentumok — úgymond — melyek különös becsben tüntetik fel előtte e megválasztatást, s ezek között első az, hogy szerencsére lehet ő exellentiája Majláth György országbírónak a helyét elfoglalni, egy oly emberét, ki mint a jogszolgáltatás vezércsillaga, a haza minden részében közszeretetben áll, s kinek neve minden üdvösebb reformokkal oly közeli viszonyban van, hogy Magyarország újabb jogtörténetét a Majláth név nélkül sem olvasni sem méltatni nem lehet.“ Áttérve ezután a jogászgyűlésre", kiemeli annak fontosságát, mely leginkább jogéletünk rendezésére vonatkozik. Végül megnyitottnak nyilvánítja az ülést s elsősorban is Nagy József nagyváradi ügyvéd elhunytát hozza a gyűlés tudomására s indítványozza, hogy a gyűlés az elhunyt feletti részvétének, mint a jogászgyűlés volt buzgó korelnöke felett , jegyzőkönyvileg adjon kifejezést. A jegyzői tisztre felkérem dr. Günther Antal, dr. Wittman Mór, dr. Rosenbrg Lajos és dr. Fenyvesy Ferencz urakat. (Éljenzés.) Ezután dr. Siegmund Vilmos titkár felolvassa az állandó bizottság jelentését a jogreform terén felmerült jelenségekről, mely következőleg hangzik : „Tisztelt közgyűlés! Hosszabb megszakítás után ismét felvehetjük munkásságunk fonalát, melyet félbeszakítani a közelünkben lefolyt világrendítő események késztettettek, s melyek folytán a hetedik jogászgyűlés egybehivását már két ízben el kellett napolnunk. Midőn három év előtt jelentésünket a 1. közgyűlés elé terjesztettük, örömmel konstatálhattuk, hogy a jogreform terén a magyar jogászgyűlés által megvitatott és megállapított elvek a törvényhozás részéről több irányban érvényesíttettek, s hogy azon törvények, melyekben ezen elvek kifejezést nyertek, messze kimagaslanak a hazai codificatió egyéb alkotásai közül. Az 1876. évi igazságügyi törvények közül ki kell emelnünk a XXVII. t. cz.-et a váltótörvényről, mely méltó társa a helyes alapokon kidolgozott kereskedelmi törvénynek, e kettőt kiegészítendő, készült el az uj csődtörvényjavaslat, mely remélhetőleg már legközelebb az országgyűlés napirendjére tűzetik, s mely hiteltörvényeink sorozatának utolsó lánczszeme. Kisebb jelentőségű de irányelvei tekintetében csak helyeselhető az 1876. XXXI. tvez. a fizetések, nyugdijak s illetményekre vezetendő végrehajtás korlátozásáról és az 1876. XXXVI. tvez. a záloglevelek biztosításáról. Nem emlékezhetünk meg ily elégtétellel az 1877. évi törvényalkotásokról. Az 1877. évi XX. t. sz. a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezését tűzte ki czélul, de e törvényben szakított a törvényhozás az alig néhány év előtt az ország által nagy vívmányként üdvözölt ama nagy elvvel, mely szerint az igazságszolgáltatás a közigazgatástól teljesen elválasztandó, s méltán aggódhatunk, hogy ezen lépés káros következményei mind nagyobb mérveket öltenének. E törvény egyébiránt annál kevésbé mondható szerencsés alkotásnak, mivel abban az anyagi jog egy főfontosságu részének, t. i. a családjognak számos kérdése amúgy mellékesen tárgyaltatván, kielégítő megoldást nem nyerhetett. Még messzebb ment a törvényhozás a fentemlitett elv feladásában az 1877. t.-cz. megalkotásánál, melyben a kisebb polgári peres ügyekben való eljárás szabályoztatott ; ezen szabályozás által az egyes bíróságokra nehezedett terheken könynyittetni, s a felekre nézve az eljárás egyszerüsittetni szándékoltatok, azonban a törvény életbeléptetése óta lefolyt rövid időköz is igazolta már, hogy e törvény, ahelyett, hogy létesítené , egyenesen kizárja a gyors és olcsó igazságszolgáltatást, büntetést mér a hitelezőre, midőn azt készteti a