Ellenőr, 1879. december (11. évfolyam, 574-622. szám)

1879-12-02 / 575. szám

Előfizetési árak : Egész évre . 20 frt — kr. Évnegyedre Félévre . . 10 „ — , Egy hónapra Szerkesztési Iroda : Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, meitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el 575. szám, 5 frt — kr. 1 » 80 . Egyes szám­­ra 4 kr. ELLENŐR REGGELI KIADÁS. Budapest, kedd, deczember 2 1879. Hirdetitek felvitele a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­ út sarkán). Továbbá Daube u­. L. és társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr” kiadó­hivatala által nyugtázott Számla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­út sarkán). Ide intézmdők ta elfizetitek et a lap n­ik­üldésére vonatkozó minden feltedlal­i XI. évfolyam. Budapest, deczemta 1. Az osztrák képviselőházban ma volt a védtörvény tárgyalásának első napja. A kar­zatok csak gyéren teltek meg. A bécsiek tehát nem nagyon kiváncsiak arra, hogy miképen fárad jogaik megvédésében az al­­kotmányhű­ párt. Többen beszéltek a kor­mány javaslata mellett és ellene , de újat semmit sem mondottak. Az alkotmányhű­­párt szónokai aligha hódítottak ma nézeteik számára pártfogókat. Ennek bizonyságául fölemlítjük, hogy Rechbauer elszónokolta, hogy a védtörvény katonai tekintetben a legtökéletesebben bevált, hogy hadseregünk bármelyik európai sereggel vetélkedhetik, hogy Európa jelen helyzetében ő sem akarja rázkódtatásnak kitenni hadseregünk szerve­zetét, de pénzügyi és közgazdasági tekinte­tekből, s minthogy nem akarja, hogy hosz­­szabb időre lemondjon e jogáról a parla­ment, ő csak egy évre szavazhatja meg a védtörvényt. Azt is megmondhatta volna Rechbauer, hogy a monarchia is csak egy évre szóló barátságot és szövetséget kössön-e. Vagy talán azt gondol­ja, hogy szövetségeseink nem akarják oly bizonyosra fogni, hogy rendel­kezünk a kellő erővel, mint a­mily bizo­nyossággal ő meg akarja óvni a parlament jogát? * A dán királyi pár elutazott Berlinből. A német officiosus lapok be­jelentéseket közölnek a látogatás külsőségeiről, de eset­leges politikai czéljáról egyetlen szót sem említenek. Egyes németországi dániai lapok kölcsönösen szép szavakban mondották el, hogy teljes szívükből jó egyetértésben akar­nak élni a szomszéd állammal. Ez az egész, a­mi bizonyos, azt pedig mindenesetre csak combinátióból tudják a merészebb hírlapok, hogy a német császár, a trónörökös és a dán király magán­értekezleteket is tartottak, a­melyekből kitűnt, hogy a német kormány hajlandó a „Weifenfond“ kiadására, ha le­mond Cumberland herczeg Hannover a trón­ A „Reuter ügynökség“ azt jelenti, hogy a montenegróiak és albánok közt már nov. 9-én ütközet folyt. E hó 7-én ugyanis 10,000 montenegrói gyűlt össze Gusinye közelében, a­kik rögtön átkeltek a határon és elfoglalták a Gusinye és Plava közt fekvő Japrinez és Pepir őrházakat és Erzenicza falut. Ekkor 10,000 embert öszpontosított Gusinye közelében az albán nemzetgyűlés, és e haderő kiverte a montenegróiakat állá­saikból. E szerencsétlen csatában 150 sebe­sültet és halottat, továbbá ugyanannyi fog­lyot vesztettek a montenegróiak. Nagyobb híte lenne ennek a csatának, ha csakugyan megtörtént volna. * A „Deutsche Zeitung“ arról értesül, hogy a bolgár fejedelem elfáradt a kor­mányzásban. Ennek oka pedig nem más, mint a balkán félszigeti liga. A czár és az ifjú fejedelem közt sűrű levélváltás folyt. Sándor fejedelem kijelentette nagybátyjának, hogy ő képtelen megküzdeni az izgatások­kal, a­melyek a két Bulgária egyesítését czélozzák, és hogy ő azt hiszi, hogy csak Szerbia és Montenegro szövetségében lesz képes megküzdeni a berlini szerződést fe­nyegető veszélyekkel. Ő tehát (Sándor feje­delem) csak ily értelmet adhat a bolgár­­szerb-montenegrói szövetségnek. A czár fe­lelete azonban nem elégítette ki Sándor fe­jedelmet és ezért unta meg az uralkodást. A nevezett lap fentartással közli ezt a hírt. Mi is azt hiszszük, hogy legalább eb­ben az alakban nem igaz. * November 29-én az a hír terjedt el Párisban, hogy a balpárti töredékek gyűlé­seiben mondott nyilatkozatok következtében lemond a kormány. Ezt jelenti a Wadding­­tonhoz közelálló „National“. Annyi bizo­nyos, hogy furcsa dolgok történnek Páris­ban. Máshol a kormány áll elő programm­­jával, a parlament pedig nyilatkozik, hogy tetszik-e neki, vagy nem. A franczia kép­viselőház pártjai kiforgatják ezt a szokást, és ők szabnak programmot a kormány elé. E programm pontjai közé tartoznak : a hi­vatalok és törvényszékek megtisztítása a köztársaság ellenségeitől, a katonáskodás időtartamának megrövidítése és az egyéves önkéntesi intézmény eltörlése. A balpárt csoportjai valószínűleg el fognak valamit engedni e követelésekből, ha másért nem, azért, mert egyik csoport sem kíván a má­sik csoportba tartozó minisztériumot. * A „Daily Telegraph“ értesülése szerint nem volt őszinte a porta ígérete, a­melyet Baker pasának adott. Törökország és Orosz­ország közt ugyanis egyezség jött létre bi­zonyos határozottan megjelölt eshetőségekre nézve. E szerződést nem foglalták ugyan írásba, de mégis szövetség erejével bir megjelölt esetekben. A közvetítő állítólag Szaid pasa volt. Az országgyű­lési szabadelvű­­párt f. hó 2-jin d. a. 11 órakor értekezletet tart. A főrendiház folyó évi dec­ember hó 2-án délelőtt 11 órakor illést tart. Az erdélyrészi képviselők értekezle­teiről írtak a napokban az ellenzéki lapok, neve­zetesen azt is, hogy az erdélyi képviselők szövet­keztek az adóemelési törvényjavaslatok ellen. Igaz, hogy az erdélyi képviselők tartottak értekezletet a napokban gróf T­e­l­e­k­y Domonkos­nál, de ez értekezleten csak az erdélyi birtokviszo­nyok rendezését tárgyazó törvényjaslat megsürge­­téséről volt szó, és pedig minden conditita nélkül, a­mint ez az erdélyi képviselők hazafiságától más­ként nem is várható. Az adóemelési javaslatokról ez értekezleten szó sem volt. Haladunk. Az ellenzék közeledik a kijózano­dáshoz. Nem mintha elérte volna már teljesen. Isten ments. Min szórakoznék az ember akkor ebben a zimankós téli időben? Nem. A kijózandás felett érezhető emberbaráti örömünk mellett, él­vezhetjük még azt a gyönyörűséget, melyet az ellenzéki hírlapoknak, noha fogyatékos, de még mindig megmaradó széles jó kedve, hogy ne mond­juk mámora, a legkomorabb szemlélőnek is nyújt­hat. Pár hét előtt mindennap olvashattuk : holnap bukik meg Tisza Kálmán. S noha holnap nem bukott meg, holnap újra kezdődött a jóslat, mint az egyszeri korcsmáros ígérete a holnapi ingyen­méréssel. Ez örökösen kudarc­ot valló profésia iránt azonban úgy látszik idővel fásult lett, nem­csak a közönség, megunta azt maga az ellen­zéki sajtó is. Egy-két napig pihentek tehát a válsághírek, kivált midőn a kormány több­ségének újabb megizmosodása elvette nem­csak az ilyen hírek hitelét, de még az ilyen hí­rek terjesztőjének kedvét is. A legutóbbi szavazás zuhanyként hatott a felizgatott ellenzéki képze­temre, de csak azért, hogy pár nap alatt újra phantasmagoriákra ragadja, habár ezúttal valami­vel szerényebb dimensiókban. Tisza bukása he­lyett a részleges kabinetválság lett a hirkovácsok jelszava. Kemény megy, Péchy megy, Sza­­páry megy, híresztelték mindenfelé, sőt tud­ták már azt is, kiket kért fel T­i­s­z­a a megürült tárczák betöltésére. A különböző uj miniszterek közt integették A­p­p­o­n­y­i grófot és nagy képpel bizo­­nitgaták, hogy jól értesült forrásból meritve biz­tosíthatnak arról, miszerint Apponyi gróf nem fogadja el az ajánlatot. De miért emlegetik épen Apponyi grófot ? Épugy hozhatnák fel S­z­i­l­á­g­y­it, L­ó­n­y­a­i­t vagy H­e­f­f­y­t. Mikor az ellenzéki phanta­­sia ilyen gyümölcseit látjuk, épen nem tudnánk cso­dálkozni a fölött, ha egyszer csak azt olvasnók, hogy Tisza Kálmán Csanády Sándort kérte fel miniszternek. A Dunaszabályozás ügyében holnap kezdi meg üléseit a közmunka- és közlekedési mi­nisztérium kebelében a vegyes bizottság. Ezen ülésezés előreláthatólag több napot vesz igénybe s kiterjed minden kérdésre, nevezetesen a műszaki tanács kérdésére is. (B. S.) Illetékes helyről vesszük a tudósítást, hogy a Magyar Általános Hitelbank igazgatósági tanácsa az intézet vezérigazgatója Weninger Vincze úr el­hunyta által az intézet igazgatóságában megürült állomásra Pallavicini Ede őrgrófot, a m. kir. pénz­ügyminisztérium osztálytanácsosát vette kilátásba, és bizton remélhető, hogy nevezett megválasztatása esetén ez állomás elfogadására hajlandó leend. A választás foganatosítására a részvényesek közelebb­ről rendkívüli közgyűlésre fognak összehivatni. Örömmel veszünk tudomást e szerencsés vá­lasztásról, mert meg vagyunk győződve, hogy az új igazgató személye több biztosítékot nyújt az iránt, hogy a bank kiválóan magyar intézet fog lenni s eddigi jó nevét és hitelét csak fokozni fogja, mint ha valami külföldi vagy akár belföldi tőzsdei nagy­ságot állítottak volna az intézet élére. Az egyéni szabadság sérelmei. Hogy mily tiszteletben részesül Magyarországon az egyéni szabadság, arról beszélnek az igazságügy­­minisztérium által kibocsátott statisztikai adatok. Ezekben azonban egyes ecclatans esetek nem, ha­nem csak számok szerepelnek. Azt tudjuk meg belőlük, hogy Magyarországon az összes (bűn­tett, vagy vétség miatt) vádlottak fele vizsgálati fogságba vettetik, sőt kihágás miatt évenként 25—27.000 ember szenved vizsgálati fogságot. De hogy a nagy számtételek alatt mily esetek rejle­nek, arról csak a törvényszéki gyakorlat beszél­het. Ezúttal két esetet említünk fel. Az egyik a vizsgálatnak néha elijesztő hosszúságát, a másik pedig azon könnyűséget bizonyítja, melylyel a vizsgálati fogságot elrendelik, és hónapokon át szükség nélkül fentartják. A beregszászi kir. tör­vényszék Katsó Mihály, Király József és Hee Miklós ellenében most tárgyalt le egy egyszerű súlyos testi sértési esetet, melyben n­y­o­l­c­­ éven át (!) tartott a vizsgálat. A vádlottak a tett elkövetésekor fiatal suhanczok voltak, most felnőtt emberek és most ítéltetnek négy-négy havi börtönre. A kir. tábla 29193 sz. a. határozatával helybenhagyta az első biróság ítéletét. A másik eset a győri kir. törvényszéknél történt. Erdős Márton súlyos testi sértést követett el, azon faj­tából, mely a verekedések közben naponként elő­fordul. A tényt beismerte, csak enyhítő kö­rülményekre hivatkozott. Rendes lakással birt, sőt atyjának (ő maga kiskorú) ingatlan birtoka van. Egy huszonnégy óráig sem leendett szabad letartóztatni, mert tettét beismervén nem lehetett tartani a vizsgálat meghiúsításától; meg­szökésére sem forgott fenn gyanú, mert rendes lakhelylyel, sőt családdal bir, s jóéletű lévén, az ismétlés imminens veszélye sem igazolta be­­fogatását és hosszú letartóztatását. S mégis, mit tett a győri királyi törvényszék ? Ez évi márczius 21-dikén letartóztatta , s még most is, tehát majd kilencz hónap óta vizsgálati fogságban van. A kir. tábla mai ülésében hozott 29024 sz. a. Ítéletével elrendelte a szabadon bocsátását, miután a győri törvényszék még a végtárgyalás és ítélethozatal után sem helyezte szabadlábra. Az ily esetek különben nem csak a győri törvényszéknél fordul­nak elő. Azon 1500 egyén közül, kik évenkint át­lag 6 hótól egy évig vannak letartóztatva, sok akad, a­kinek hosszú vizsgálati fogságát sem a bűntett nagysága, sem az igazságszolgáltatás ér­deke nem igazolja. E viszás állapotnak oka a birói gyakorlat, melyet semmiféle törvény sem korlátoz. Nem is emelünk mi panaszt a győri kir. törvény­szék ellen, mely (törvények hiányában) törvénye­sen, s úgy járt el, mint a többi bíróságnál szo­kás. De igenis sürgetjük, hogy ez állapotnak a törvényhozás mielőbb véget vessen. A vád­lott felebbezési joga, jelen perrendünk és bírói szervezetünk mellett, illuzórius. Ez nem segít a bajon, miről a statisztikai adatok tanúskodnak, mert hisz három—hat hónapba telik, míg az ügy megjárja a felső fórumokat, habár ezek a vizsgá­lati fogság esetében soron kívül határoznak. A köz­vélemény meglehetősen közönyös az egyéni sza­badság ügye iránt, a­minek okát most nem fejte­getjük, hanem csak utalunk a tényekre, melyeket azért közlünk s fogjuk közölni a tudomásunkra jutó egyéb eseteket is, hogy a közönség figyelmét a közszabadságok egyik legfontosabb alkotó része, az egyéni szabadság ügye felé fordítsuk, annál is inkább, mivel a törvényhozás a közelebbi jövőben tárgyalni és gyakorlatilag megoldani lesz hivatva az egyéni szabadság kérdését. Táviratok, Bécs, decz. 1. (Eredeti távirat.) A de­­legációk összehívásának napját csak azután fogják megállapítani, miután a reichsrab­ is letárgyalja a védtörvényt. Bécs, decz. 1. A képviselőház mai ülésében Taaffe gróf miniszterelnök válaszol az Odera által okozott árvíz ügyében hozzá intézett interpellá­­cióra és kijelenti, hogy a kormány az Odera folyó szabályozásában, a­mennyiben az állam érdekeit érintik, tevékeny részt fog venni. A marhavész meggátlására ezért a törvényt, harmadik felolvasás­ban elfogadták. Ezután megkezdették a véderő törvény felett a vitát. Zeithamer előadó a többség, Rech­­bauer a kisebbség jelentését. Rechbauer a 800.000 emberből álló hadilétszá­mot csak egy évre ajánlja megszavazni s azt mondja, hogy a tíz évi tartamra való meghosszabb­tás ál­tal egyik legfontosabb jogáról, az újoncz contin­­gens évenkénti megállapításáról mond le a parla­ment. Szóló a jelen kérdést minden pártkérdés fö­lébe helyezi, és méltányolja a politikai helyzet komolyságát, s azért nincs is szándékában, hogy megtámadja a hadsereg jelen szervezetét. Ha jövő évben a helyzet változni nem fog, akkor a parla­ment bizonyára beleegyezését fogja adni a védtör­vény további meghosszabításába. Clam Martinitz Rikard gróf a kormány előterjesztésének változatlan elfogadása mellett szólal föl; óva inti a baloldalt indítványának kö­vetkezményeitől; figyelmeztet arra, hogy ha az első czikket elfogadják és a másodikat elvetik, il­lúzióvá válik a törvény fő czélja. (Tetszés a jobb­oldalon.) Czedik indokolja saját indítványát, melylyel a békelétszámnak 230.000 emberre való leszállítá­sát ajánlotta, miáltal 3 millió volna megtakarít­ható. Szóló fejtegeti, hogy indítványa, elvi szem­pontból véve, nem áll ellentétben sem a többség, sem a bizottság, sem a kormány javaslataival. Grocholski a kormány előterjesztésének változatlan elfogadását pártolja. Ausztria körül van véve olyan"­ államokkal, melyek roppant had­sereggel rendelkeznek ; minden esélyre el kell tehát készülnünk. Ha a monarchia tiszteletet ér­demlő hadsereggel fog bírni, szövetségesekben bi­zonyára nem lesz hiánya. Grocholski megtámadja Czedik indítványát, utalván arra a körülményre, hogy a szomszéd államok mindegyikében a békelét­szám aránya a hadilétszámhoz nagyobb mint Ausztriában. (Tetszés a jobboldalon.) S­c­h­a­u­p a kisebbség indítványa mellett szó­lal fel és kijelenti, hogy ő csak abban az esetben szavaz a védtörvény tíz évre való meghosszabbítása mellett, ha Ötedik indítványát elfogadják ; ellenkező esetben a rövidebb időtartam mellett fog szavazni. M­a 11 - s, tekintettel a politikai helyzetre a kormány javaslatát pártolja és kikel azon állítás ellen, hogy az ő pártja csak azért szavaz a véd­törvény mellett, mert nemzeti engedményeket re­mél ; pártja a védtörvény mellett fog szavazni, mert az a meggyőződése, és követelni fogja a nemzeti engedményeket, mert okadatoltak. (Élénk tetszés a jobboldalon.) S­a­l­m őrgróf kijelenti, hogy a kormány ja­vaslata bizalmi szavazatnak tekinthető a kormányra nézve, azonban ő azt ellenzi, mindaddig míg a kormány elveit illetőleg magának tájékozást nem szerez. D z­w­o n­k­o­w­s­k­i a többség indítványa mel­lett érvel. Ő fenn akarja tartani a birodalom véd­­erejét, hogy a szomszéd államokkal szemben egyenlő hatalommal bírjon. Holnap folytatják a vitát. Gudeman báró in­­terpellációt intéz a kereskedelmi miniszterhez a morvaországi transversális vasút ügyében. Hamburg, decz. 1. (Eredeti távirat.) Godefray és fia bank- és hajós­ereg megbukott. A tengerentúli piaczok erősen érdekelve vannak ezen bukás által. fj 1 Berlin, decz. 1. Gorcsakov herczeget tegnap, délután a német császárné is fogadta. Az orosz kanczellár ezután látogatást tett a német trónörö­kösnél, ki a látogatást ma délután az orosz követ­ség palotájában viszonozta. Vilmos császár ma fo­gadta Dubril orosz nagykövetet. Páris, decz. 1. A balközép-párt ma ülést tar­tott, melyben azzal a kérdéssel foglalkozott, váj­jon részt vegyen-e a balpárt csoportjainak egy kö­zös programm kidolgozása iránt folytatott érte­kezletein? Marcére, Bardoux és Richot azon néze­tet osztják, hogy a balközép ne vegyen részt ezen tanácskozásban, míg Germain és Philippo­­teaux a mellett emelnek szót, hogy a párt vegyen részt benne továbbra is. A gyűlés ez utóbbi nézetet fogja valószínűleg elfogadni. A parlamenti helyzet kevésbé feszült. Spuller, Brisson és Floquet kije­lentették, hogy nem fogadnak el tárc­át. Sokan azt hiszik, hogy a minisztérium holnap, Baudry­­d’asson internellatiója alkalmából, felvilágosításokat fog adni a parlamentnek s azáltal oly bizalmi sza­vazatot nyerni, mely a válságnak a minisztérium konsolidálása által véget fog vetni. A kamarában ma Maigne radicális képviselőnek a vasárnapi munka betiltására vonatkozó törvény eltörlése iránti indítványa folytán hosszabb vita keletkezett. Kel­ler a jobboldal tagja a vasárnapi munka ellen szól és hivatkozik Angolország, Svájc­ és Amerika példájára. Maigne védi indítványát a vallásszabad­ság szempontjából; az indítvány 335 szavazattal 102 ellenében elfogadtatott. Madrid, decz. 1. A bikaviadalok ma délben vették kezdetüket és délután 4 óráig tartottak. A királyt, a királynőt, Erzsébet főherczegnőt, Izabella exkirálynőt és a három herczegnőt, a közönség lelkes üdvözlettel fogadta. A királynő és a her­­czegnők, mint általában mind a magasrangú hölgyek, fehér mantik­et viseltek. Az aréna szí­nig megtelt. Tizenötezer ember foglalt benne helyet. A királynő intésére a bikaviadal meg­kezdődött. Hat bikát bocsátottak ki. A közön­ség élénk feszültséggel kísérte a viadalt. A bikák több lovat megöltek. Egy bika a korláton átugor­ván, egy csendőrt hajított a levegőbe. A roppant , közönség és a számtalan kocsik impozáns látványt­­ nyújtottak. Ma este a madridi tartományi küldött­ség hangversenyt ad. Több helyen tűzijátékot ren­deztek. Az időjárás hideg lett. A Dunaszabályozás Budapesten. Negyvenkét esztendeje lesz a jövő tavaszszal, hogy a fővárost az özönvízzé da­gadt Duna elöntötte. A két testvér-főváros romhalmazzá lett. A romokból azonban fel­épült, megifjult, szebb, tündöklőbbé lett, mint bármikor annakelőtte. Elmúlt négy évtized, Budapest minden tekintetben azzá lett nekünk, mint a fran­­cziáknak Páris, politikai, szellemi, culturális, ipar- és kereskedelmi központtá. Budapest az ország szíve. Itt lüktet a magyar poli­tikai, állami és társadalmi élet főüzere. S mégis, az ország e centruma felett négy év­tizeden át baljóslatú árny lebegett. A hó­olvasztó tavasz minden évben felkeltette a veszély érzetét. A Kárpátok hófedte ármai fenyegetést képeztek a magyar főváros ellen. Egy déli szellő a hótetőket özönvízzé vál­toztatva zúdíthatta Budapestre. S e minden évben megújuló veszély tudatával épült, virág­zott fel Budapest. A világon páratlan Duna­ira e veszély daczára emelte fel büszke palotáit a félelmes folyam partján. Sőt voltak évek, mint az 1876-diki, mikor a veszély a legkomolyabb alakban jelent meg. Egy hajszálon függött, a szél egy fordulásán, vagy egy gát ellenállásán múlt, hogy a kontinens egyik legszebb vá­rosa, a magyar főváros hullámsírba nem temetkezett. Ily előzmények után a pessimismus ka­pott lábra. Csak a napokban is felriadt a főváros, sőt az ország közvéleménye, hogy Budapest védtelenül áll egy esetleges árvíz­zel, mint egy nyílt város az ellenséggel szemben. Ha jogosult volt ez aggodalom, akkor a kormánynak mindent el kell vala követni, hogy az aggodalom okait megszüntesse. De ha a paniquenak nem volt való alapja, úgy a kormánynak az ország színe előtt meg kellett c­áfolnia a setét hírt, mel­t szétter­jedt a fővárosban, szétterjedt az egész or­szágban. Péchy Tamás miniszter a ház mai ülésében, hosszú, a kérdés minden részletét megvilágító beszédben ez utóbbit tette. Meg­­bizonyította, hogy a főváros nem forog ve­szélyben. Megbizonyította nemcsak hangza­tos szavakkal, hanem minden kétséget ki­záró tényekkel. Az ország, a főváros nyu­godt lehet. Leszakadhat ötnyi hólepel a Kárpátokra, vagy Ausztria magaslataira, a tavaszszal lerobogó vízözön ártalmatlanul fog átzúgni a két testvér-főváros között, bármint hajlandja ostromra a szél- és viz­­űzött jégmezőket a gátok ellen. Az 1876-diki tapasztalatok megmutat­ták, mely irányban kell kezelni a főváros védelmét. Az előbbi szabályozás tévesnek bizonyult. Kétségtelen az, hogy a fővárost a víznek bármely tömege sem fenyegeti, ha­nem csak a jég. A Duna a főváros közt megszakített medrében, a szélvész gyorsasá­gával hajtja át felduzzadt hullámait. A víz­­bőség csak Ó-Budát fenyegeti. Péchy mi­niszter a főváros érdekeit egy államférfiúhoz méltóan tekintetbe vevő beszédében, megem­lékezett Ó-Budáról is s kijelentette, hogy a főváros egyetlen részét sem szabad védtelen hagyni, s hogy, a legközelebbi munkálatok feladata lesz Ó-Budának megvédelmezése is. Budapestet azonban csak a jégtorlódás fe­nyegeti. A­kik azt hitték, hogy a soroksári Duna-ág elzárása következtében a víz ro­hama oly erővel vettetik a promontori ágba, hogy annak sekélyes medrét maga az ár ki fogja mosni, tévedtek. A miniszter mérése­ket létetett 25 kilométer hosszúságban, s e mérésekből kitűnt, hogy a fenék nem lett mélyebb. A sziklás talajt a legszilajabb ár sem képes mélyebbre mosni. A főváros védelmét a soroksári ág ké­pezi. Az 1876-diki árvíz megbizonyította, hogy a legmagasabb víz nem folyhat le a promontori ágon, s ha nem törhet át a ter­mészetes menetet gátló akadályokon, inkább megostromolja Csepel szigetét, s azon rohan keresztül. A miniszter kijelentette, hogy a soroksári gáton már most oly intézkedések tehetők, melyek a fővárost minden veszély­től mentesítik. Ha magas víz jó, nem a zsi­lipek nyittatnak meg, hanem a gát töretik át, s az özön ez után szakad le. A gát víz­­műtani, olyatén berendezése, mint a külföldi szakértők kifejtették, csak ezután következ­­hetik be. Ez azonban csak a részletek kér­dése. A fő kérdés, a főváros árvízmentessé­­gének kérdése tisztába van hozva. A részletes intézkedések megvitatására a miniszter a szakértőkből és minden érdek­­képviseletből alakított enquetet ki össze. Ennek tanácskozásai nyilvánosak lesznek, mint szoktak is nyilvánosak lenni az ily ta­nácskozások. Tehát nemcsak a nagy lapok, mint Királyi követelte, hanem a kis lapok képviselői is megjelenhetnek ott, hogy mi­nél nagyobb legyen azok nyilvánossága, s így minél inkább megnyugtatást nyerjen a főváros és az ország közvéleménye. Nem fejtegetjük azon okokat, melyek a jelenlegi panique-ot felidézték. Nem fejte­getjük különösen azokat, melyek szemé­lyes ügyekre vezethetők vissza. Csak azt jegyezzük meg, hogy az ijedelemre nagy­részt a külföldi szakértők véleménye adott okot, kik tévesen lévén informálva, azt hit­ték, hogy a promontori Dunaág még tovább is össze fog szoríttatni. Ezt azonban, ami valóban végzetessé lehetne , senki sem akarja, legkevésbé akarja a kormány. S hogy mily kielégítő volt a miniszter válasza, s hogy eloszlatott a főkérdésre nézve minden aggodalmat, fényesen igazolja azon tény, hogy azt az egész ház, s maga az interpelláló képviselő, Királyi Pál is tudomásul vette. Országgyűlés. A képviselőház ülése dec­ember 1­én. (Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül.) Péchy Tamás közmunka- s közlekedésügyi r­iniszter a következőkben adja elő a Dunaszabá­lyozás történelmi részét . A fővárosi Dunaszabályozásnak előkészítését még József nádor kezdte meg. Már akkor az úgy­nevezett dunai mappatiót állíttatta össze, melynek feladata volt: adatokat keresni arra nézve, hogy mikép lehessen a fővárost biztosítani minden viz­­elemi csapás ellen és a Dunát minden időben ha­józhatóvá tenni. Ezen dunai mappatio tömérdek anyagot halmozott össze; már akkor kijelentették az akkori szakértők, hogy az itteni Duna Pest alatt elszélesedvén, az addig vitt jeget lassabban viszi tovább s torlaszokat képez és tulajdonképen ezek azok, a­melyek Pest városára veszélyesek le­hetnek. Ezen akkor kimondott elv szerint igyekeztek már akkor valami szabályozást létesíteni, mindaz­­által egész az 1870. évig e tekintetben tényleg semmi sem történt, elvi differentia miatt 1847-ben Széchenyi István gróf sem mehetett sokra, mert a szabályozásra csak 2 millió forint volt megsza­vazva, a mivel úgyszólván semmit sem lehetett kezdeni, s 1850-ben a város egypár falépitményt emeltetett, melyet vizszabályozási műnek nem le­hetett nevezni. 1870-ben Gorove István volt az első, ki a valóságos szabályozási művet megkezdette. Az akkori adatok szerint a mű megkezdését előbb több rendbeli tanácskozás előzte meg a miniszté­rium kebelében, s Gorove István akkori közmunka­miniszter terveket terjesztett be a szabályozásra vonatkozólag. Az akkor létesült 1870 : X. t. sz. alapján meg volt rendelve a törvényhozás által az, hogy miként létesíttessenek ezen műveletek és igy azt lehet mondani, hogy ez volt a budapesti Dunarész szabályozásának első alapja. Ezen akko­riban a képviselőház elé beterjesztett előterjesz­tés szerint a minisztérium az akkori miniszteri ta­nácsos Mihalik Jánosnak a vízszabályozás vezető­jének elnöklete alatt dolgoztatta ki azon terveket, melyek keresztülvitelükre a képviselőház a meg­hatalmazást megadta azon kijelentéssel, hogy „ha a munka folyamában a tervben a szabályozás lé­nyegét nem érintő módosítások szüksége mutat­koznék, azokat a kormány saját hatáskörében és belátása szerint elrendelhesse.“ Azon terveket a hazai szakértőkön kívül még Engert és Wex külföldi szakértők is felül­vizsgálták. A jelenleg keresztülvitt terv az ere­detileg megállapított tervtől némileg eltér. 1870. után mindjárt támadtak kételyek azon eredeti terv némi módosításai iránt; nevezetesen sokan voltak, a­kik azt mondták, hogy az eredeti terv szerint a Margit-sziget mentén a Duna nem helyesen lesz szabályozva, mert azt mondták, nem czélszerű, hogy a budai ágon menjen a nagyobb része a víz­nek s a pesti ágon a kevesebb, mert ez iszapolást fog okozni, és a kereskedelemnek is hátrányára lesz. E felett mindjárt keletkeztek kételyek, de más­részről a főváro­s közötti Dunának azon eredeti szabályozásban meghatározott medermenetére nézve ismét véleményeltérések voltak, a­mennyiben ugyanis az eredeti terv szerint a Duna medre a maga legmélyebb pontjairól eltolatott volna olyan helyekre, a­hol a meder igen sekély, a­mi igen nagy költségeket igényelt volna, míg mások véle­ménye szerint sokkal czélszerűbb lett volna a me­der természetes menetét kísérve azt használni fel. Ez volt a második kérdés. A harmadik pedig volt az, hogy azt mondták némelyek, hogy azon kanyar, a­mely a jelenlegi vasúti hídnál létezik, nem helyes úgy, mint az eredeti tervben van, s hogy kissé más radiussal kell azt csinálni különösen, hogy nem helyes, hogy a zár­gát mind­járt a Duna mellett létesíttetik, hanem azt olcsób­ban és jobban lehet létesíteni, hogy ha ott egy nem teljes zárgát állíttatik, s a valóságos zárgát hátrább mintegy ezerhatszáz öllel, hol a szikla-ta­lajon biztos alapja van, fog létesittetni. 1872-ben a behívott külföldi szakértők véleménye alapján ezen második vélemény fogadtatott el és terjesztő- Mai számunkhoz mellékelve van ifr. Löw Tóbiás „Magyar büntető törvénykönyv teljes anyaggyüjteménye“ cziviű­ művének tartalma.

Next