Ellenőr, 1880. április (12. évfolyam, 152-203. szám)

1880-04-20 / 184. szám

184. szám. Előfizetést Aratt • Évnegyedre . 5 frt — kr. Egy hónapra . 1­8­80 „ Egyes szám ára 4 kr. Szerkesztési iroda: Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő-út sarkán.) ELLENŐR Budapest, kedd, április 20. 1880. Egész évre . 20 frt — kr. Félévre . . 10 „ — » Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. REGGELI KIADÁS. Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­ út sarkán). Továbbá Danke Cs. L. és társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­ út sarkán). Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. XII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára ért reggeli és esti lap együtt . Egy évre . . . . 20 frt —­kr. Félévre . . Negyedévre . Két hóra Egy hóra 10 5 3 1 60 80 Az esti lap postán való külön küldése- 1 írt jár évnegyedenként. Táviratok. Bécs, ápr. 19. A képviselőház folytatja a költségvetés tárgyalását. A tanfelügyelőség költ­ségét a bizottság indítványai értelmében elfogad­ják. Foregger indítványozza, hogy a Franczia­­országból kiutasított szerzeteknek tiltassék meg a letelepedés Ausztriában. Jireczek a vallási ala­pokról szólva fejtegeti, hogy az állam nem kezelte haszonnal ezt a vagyont. Kronavetter utasíttatni kéri a kormányt, hogy még az idén terjeszszen törvényjavaslatot a ház elé a vallási alapnak a katholikus vallás ta­nításának költségeihez való járulásáról, a templo­mok építéséből a patrónusokra háramló teherről és a katholikus községre rovandó vallási adóról. Russ hangsúlyozta a vallási alap kötelezettségeit és az államnak azon jogát, hogy az egyházi czé­­lokra fordított költségeket a vallási alapra hárít­hatja. A vallási alap jogi jellege ugyanaz, mint az iskolai alapé. Szónok reménye, hogy objectív ítélettel könnyen meg lehet állapítani a vallási alap viszonyát. A vallásügyi költségeket ezután változatlanul elfogadták. Bécs, ápril 19. A „Fremdenblatt“ jelenti: A tegnapi minisztertanács folyó ügyeket intézett el. Valótlan hogy a minisztertanács a parlamenti hely­zettel összefüggő határozatokat hozott. A költség­­vetés letárgyalása előtt a politikai válságra vonat­kozó semmiféle elhatározás sem várható. Páris, ápr. 19. Radovitz ma nyújtotta át meg­bízó levelét a köztársaság elnökének mint Német­ország ideiglenes követe Hohenlohe herczeg tá­vollétében. A beszélgetés igen szives volt. Gam­betta ma haza érkezett. Berlin, április. 19. A birodalmi gyűlés foly­tatta a socialista törvény második olvasását. E tör­vény 1884. szept. 30-ig marad életben. A kiuta­sítottak tartózkodásáról szóló határozat nem al­kalmazható a birodalmi gyűlés és a törvényhozó testületek azon tagjaira, kik az ülésszak tartama alatt az illető gyűlés vagy testületek székhelyein tartózkodnak. Eulenburg gróf miniszter iga­zolja a Berlinben elrendelt ostromállapot meghosszab­bítást. A sociál-demokrata ügynökök terrorizmusa veszélyezteti a rendet s a nyugalmat s szükségessé tette a meghosszabbítását. A titkos izgatás még foly­ton tart. Az ostromállapot éles fegyveréről most le­mondani nem volna helyes. Különben meg kell fon­tolni, hogy máshol is oly alakot ölthetnek az álla­potok, mely az ostromállapot elrendelését szüksé­gessé fogja tenni. A törvény éles fegyvereivel csak vonakodással és nem szívesen élnek, de arról le­mondani egyelőre nem szabad. A miniszter meg­­c­áfolja a törvény kezelése ellen mondott szemre­hányásokat. Azon panaszt, melyeket Bebel a tör­vény első felolvasása alkalmával előhozott, meg­vizsgálták s részben teljesen, részben nagyobbára alaptalanoknak találták. A Hawaii szigetekkel kö­tött kereskedelmi szerződést második olvasásban elfogadták. Pétervár, ápril 19. A Gorcsakov herczeg egészségi állapotáról délben kiadott jelentés sze­rint az éj láz nélkül telt el s a szombaton beál­lott javulás tartósságot ígér. Az álmatlanság azon­ban akadályozza az erők helyreállítását, mely időt, kedvező éghajlatot, nyugalmat s főleg a szellemi megerőltetésektől való tartózkodást igényel. Budapest, április 19 A fer­ódiház folyó évi ápril­is 21-én d. e. 1 órakor ülést tart. A képviselőház igazságügyi bizottsága Hor­át­h Lajos elnöklete alatt folytatta a csődtörvény­árgyalását. A 70. §. 2. alineáját nem tartja Te­­eszky elég világosnak, a bizottság tehát újra­ogja szövegezni. A 71. §-t illetőleg Chor­in föl­­szólalására elhatározzák, hogy a csődkövetelést lejelentő külföldit, ha nem tudja igazolni, hogy Maria szintén ezt az eljárást követi, visszautasí­tani köteles a bíróság és jelentést tenni az igaz­­ságügyminiszternek. Ezután a csőd­eljárást tár­gyalták. Az illetékesség szempontjából a szemé­lyes illetékesség, ennek meg nem állapíthatása esetében pedig a vagyon holléte lesz irányadó. A 7 3, 74. és 75. czikkeket stiláris módosításokkal­ogadták el. A 76. czikket azzal a változtatással, hogy a felek értesítése, ha a hivatalos lap útján­örténik, a közzétételtől számítva 3. köznapon te­­kintetik befejezettnek. Az az alinea, hogy a hiva­talos közzététel egyenlő a megrendelt kézbesítéssel is a 77. §, függőben maradt. A 78. §-t elfogadták,­­ 79-ket pedig azzal egészítették ki, hogy a jog­orvoslatok írásban, két példányban és a törvény­székhez intézve adandók be. Chor­in minden be­­adványra nézve követeli az ügyvédi kényszert ; ezen kérdést függőben hagyták. Végül a bizottsághoz utasított telekkönyvi törvényjavaslat előadójává Emmer Kornélt választották. A zenicza-szerajevói keskeny vágányú vasút kiépítését még nem határozta el S­z­­­á­v­y közös pénzügyminiszter, sőt a legközelebbi időben nem is várható ezen ügy eldöntése (Bud. Corr.) Szegedről vett értesítésünk szerint, mint, azt különben egy tegnap vett, de lapunkból kimaradt távirat is jelenti. Szeged szab. kir. város törvény­­hatóságának vasárnap délelőtt tartott közgyűlése egyhangúlag hozott határozatával visszautasította Bakaynak f. hó 15-én a képviselőházban felho­zott azon vádját, mintha a közgyűlés elnöke (Pálfy polgármester) a szegedi törvényjavaslatok tárgyalásakor a közgyűlésre, — hozott elfogadó határozata alkalmával — pressiót gyakorolt volna, vagy mintha Bakayt a szabad szólás gyakorlatá­ban bárminemű részben akadályozta volna. E fentebbi határozat teljesen igazolja Kom­játhy Béla orsz. képviselőnek a szegedi törvény­javaslatok alkalmával Bakay ellen tett megrovó nyilatkozatát. — Szerk. A „Bad. Corr.“ írja, hogy nemcsak a bank­jegyeket, hanem az állam­jegyeket is újra fogják nyomatni. Az államjegyek egyik lapján magyar szöveg lesz, a másikon pedig né­met, és a czimer helyét ő felsége arczképe fogja elfoglalni. A tiszavölgyi sorsjegyek elhelyezése fölött még nem hozott végleges határozatot a hitelinté­zeti csoport. A sorsjegyeket azonban az illető tör­vény kihirdetése után, vagyis május hó elején a pénzpiaczra fogják bocsátani. A magyar kincstár csak azon naptól kezdve fizet kamatot, a­melyen kifizetteti a szükségessé vált egyes összegeket. Az egész 20 milliót 8—10 hónap alatt veszi át a kincstár. Oroszország és a közép-ázsiai népek a leg­utóbbi tíz évben. Ily czímű értekezést olvasott föl Vámbéry e hó 16-án Londonban, a „Society of Arts“ gyűlésében. Vámbéry kifejtette, hogy csalódtak, akik azt hitték, hogy Oroszország ter­jesztője lesz a nyugati civilisatiónak a közép-ázsiai népek közt. Az igaz, hogy a közép-ázsiai kán­ságokban megszűnt az örökös vérontás és zavar­gás. Ennél azonban nem tettek többet az oroszok, és ezt is csak azért tették, hogy annál könnyeb­ben kizsákmányolhassák azokat a népeket. A meg­hódított kánságokból teljesen kizárták az oroszok a velük versenyző kereskedőket, saját áruikkal pedig tönkre tették a benszülöttek házi iparát. Erkölcsi tekintetben sem javították az oroszok a meghódított mohamedán népeket, sőt inkább folyton rontják őket. Az oroszok megjelenése óta nagy tért hódított e népek közt az iszákosság és a kártya, a­melyet „orosz korán“-nak neveztek el, ez is hiúnak bizonyult. Végül azon óhajtását fejezi ki Vámbéry, hogy egyszer­ mindenkorra vettessék ha­zát az oroszok igazolatlan nagyravágyásának, és hogy Anglia vegye át az árja népek vezetését, mert Anglia azt a hírt érdemelte ki Európában, hogy előhaladt a kulturában, szereti az igazságot és ér­zéke van az igazságosság iránt. Vámbéry értekezését nagy tetszéssel fogad­ták, igen sok helyen helyeslő nyilatkozatokkal sza­kították őt félbe. Az angol lapok is nagy dicsé­rettel emlékeznek meg „erről a rendkívül fontos értekezésről.“ Budapest április 19. Az angol királynő elfogadta Be­acon­s­­field lemondását. Legközelebb tehát meg fog alakulni a szabadelvű minisztérium. Ki lesz az új kabi­net elnöke ? Gladstone, vagy Hartington? Ma már alig lehet kétséges, hogy az előbbi. Igaz, hogy Gladstone már 1874- ben lemondott a szabadelvű vezérségről, úgy hogy a wh­igek látható feje ez időtől fogva Hartington volt , de Gladstone nem szűnt meg a szabadelvű párt lelke lenni. A most lefolyt választási harczban is ő volt a fővezér. Az ő kezében öszponto­­sultak a hadi taktika szálai,­­ az ő kezén át estek a mérlegbe azon óriási összegek, melyek minden parlamenti acta daczára sem szűnnek befolyást gyakorolni a büszke an­golszász faj közvéleményének alakulására. 0 volt mindenütt jelen, a­hol legmérgesebb alakot öltött a küzdelem. Ő tartott legtöbb, leghevesebb beszédet. Harczolt és lelkesített. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy, a kiküzdött diadal után, Gladstone lesz a szabadelvű kormány elnöke. Igaz, hogy a külföld előtt ő a leggyanúsabb „ valamennyi szabadelvű corypheus között. Ő csinált a keleti forrongás idejében propagandát a muszka ügynek. Ő az atrocity-meetingek nagymestere, a törökgyűlöletnek Angliában kísértő szelleme. Ő volt, ki izgató beszéde­ket tartott az osztrák-magyar-angol barát­ság ellen. De mit tesz ez? Angliában, a kormá­nyok alakításánál, nem sokat nyom a mér­legen a külföld rokon- vagy ellenszenve. A midlothiani Gladstone, a hóbor­tos, az Ausztria-Magyarország ellen lázító, a bolgár szabadságért muszkazászló alatt küzdő Gladstone egyébiránt már nem létezik. Most már csak a megfontolt, a sza­vait bölcsen lazoló, a nyugodt, a mérsékle­­tes Gladstone beszél. Ezt interv­iewál­­ják, ez tesz politikai nyilatkozatokat, nem az a Gladstone, aki a választási küzde­lem hevében nem egyszer megfeledkezett még azon tiszteletről is, melylyel idegen, de Anglia iránt barátságos népeknek minden an­gol polgár tartozik. Ezt a csodálatos átala­kulást a szabadelvűek diadala idézte elő, s ismét megbizonyult, hogy egészen más az ellenzéki padokon és a kormányon ülni. Mindazon nyilatkozatok után , melyeket Gladstone és a szabadelvű alvezérek tettek, kétségtelen, hogy az új kabinet egyáltalán nem fog új irányt törni Anglia külügyi po­litikájának számára , sőt feltehető, hogy Gladstone — ha ő lesz kormányelnök — kényelmesnek fogja tartani a­zizraeli által tört csapást. Az angol kormányválto­zás tehát egyelőre legkisebb befolyással sem lesz a külügyekre, bármint kiáltson hozsan­nát Gladstonenak Európaszerte a szlavophil sajtó. Tény az, hogy Gladstone kormánya alatt hanyatlott meg Anglia tekintélye. Az ő kormányának idejében tépte szét Orosz­ország a párisi szerződést. Az ő külügymi­nisztere, Granville tiltakozott ugyan egy erélyes jegyzékben Oroszország lépése el­len , de a londoni conferentián mégis az ő kormányának idejében, 1871-ben érvényesül­tek Oroszország követelései Anglia tiltako­zásainak daczára. Ugyancsak az ő idejében gondoltatott ki az ázsiai semleges régió, mely Oroszország és Anglia közt megosz­totta volna Ázsia birtokát. De a ki igazságos akar lenni Glad­stone és kormánya iránt, nem feledheti, hogy Anglia ekkor kényszerhelyzetben, el­szigetelve volt. Francziaország ép ekkor vérzett Wörthnél, Sedannál, Gravelottenál és Párisnál kapott halálos sebeiből. Az európai egyensúly fel volt forgatva, s a­mi fő, akkor Németország még szoros barát­ságban volt Oroszországgal, sőt az orosz követelések egyenesen német támogatás foly­tán diadalmaskodtak. Bármily véleményben legyen is Glad­stone, vagy más szabadelvű vezér Orosz­országra, vagy Törökországra vonatkozólag, ez nem sokat fog a mérlegen nyomni, ha Anglia érdekeiről lesz szó. Nincs, nem lehet oly államférfiú Angliában, a­ki egyéniségé­gével ellensúlyozhatná a hatalmas angol köz­véleményt, ha ez a közvélemény egyszer felébred­ tette, Oroszországra* figyelmessé* tették’Bea­­consfield. Nem kétkedünk, hogy Beacons­­field bukásának egyik oka külügyi politi­kája volt, de nem azért, mert ez a poli­tika ellenséges jelleggel bírt Oroszországra nézve, hanem azért, mert az angol közvé­lemény attól tartott, hogy a conservatív kormány szárazföldi véd- és daczszövetségbe viszi Angliát. Beaconsfield bukásának a fő­­oka azonban, azt hiszszük, a conservativek rossz pézügyi gazdálkodása volt. Az angol pol­gárok, kik a bár terhes adófizetést ha­­zafias kötelességüknek tartják ugyan, de nem valami kellemes dolognak, megemlé­keztek a mostani deficit alkalmából, hogy a szabadelvűek nemcsak deficitet nem, hanem megtakarítást hagytak maguk után. Megem­lékeztek azon szavakról, melyeket North­­cote az első conservativ budget előterjesz­tése alkalmával 1874-ben mondott az előbbi liberális kormány jó gazdálkodásáról. Vá­lasztottak tehát szabadelvűeket — hogy is­mét­­eljék a gyapjas zsák. De ha a liberális kormánynak külügyi politikája nem fog lényegesen eltérni a con­­servativekétől, belügyi politikája bizonyára aktívabb és mozgalmasabb lesz, mint Bea­­consfieldé volt. A belügyi reformok terén Gladstone kormánya 1869-től 1873-ig ha­­sonlíthatlanul többet tett, mint Beaconsfield és cabinetje 1880-ig. Gladstone erőszakolta keresztül az ir egyház bilit. Ő terjesz­tett be javaslatot a kötelező oktatás­ról. Ő emelte törvényerőre az ir föld­birtok bilit, mely azonban korántsem vetett végett, mint reméllték, az írországi agrárius nyomorúságnak. Ő készítette saját kezűleg, az ír egyetemi oktatásra vo­natkozó javaslatot. Az igaz, hogy meg is bukott vele. Átalában a szabadelvűek sok­kal nagyobb gondot fordítanak Írországra, mint a conservativek. De mivel sem compro­­mittálhatnák magukat oly gyorsan és ala­posan, mintha Írország irányában legki­sebb oly lépést tennének, mely az uniót, bár távolról fenyegethetné. Gladstone már az ír egyetem­béli kérdésében tör­tént leszavaztatása után (1873. márczius hó) kénytelen leendett helyet adni Disraelinek, ha ez többségre számíthatott volna. Kik lesznek a Gladstone-minisztérium tagjai ? Hartington, Granville és Bright kétségkívül tárc­át fognak vállalni. Bright fogja képviselni az új kormányban a radi­kalismust, az általános szavazatjogot, a földbirtokviszonyok gyökeres orvoslását, s ami felettébb érdekes, a nők választási jo­gát. És azért Bright minisztersége aligha lesz hosszú tartamú. Hosszú lesz-e Gladstoneé, s átalá­­ban a szabadelvű kabineté? Anglia parlamentarizmusának újabb tör­ténete erre a kérdésre tagadólag válaszol. Országgyűlés, I. A cultus-budget alkalmával érdekes esz­mecsere fejlődött ki Irányi Dániel és Jókai Mór között a színházainkban és saj­tónkban uralkodó erkölcstelen irány felett. A cultus-budget végével néhány kisebb tör­vényjavaslat került elő, melyek közül csak a szegedi királyi biztosság meghosszabbítá­sára vonatkozó idézett elő vitát. Ez alka­lommal Orbán Balázs oly megbotránkoz­tató módon viselte magát, hogy még saját pártjából is alig tudott valaki javaslata mel­lett felállni. Holnap megkezdik az igazság­ügyi budget tárgyalását, a­melyre igen sok szónok van felírva. A képviselőház ülése április 19-én. (Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül.) A vallás- és közoktatási minisztérium bud­­getjének részletes tárgyalása alatt a „közműve­lődési czélok“ rovatánál felszólalt: Irányi Dániel : T. ház ! E fejezetnek czime : „közművelődési czélok“. Magában foglalja azt a múzeumot, az országos képtárt, s több rokonczélú hasznos intézeteket, a melyekre az országgyűlés, a mennyire telik, szívesen áldoz, jól tudva, érezve, hogy a műveltség a nemzetnek súlyát, erejét, s igy fenmaradásának biztosítékait is növeli. Vannak azonban, t. hát, ezenkívül a közművelődésnek egyéb eszközei is, melyek, bár igen fontosak, itt nem fordulnak elő. Ilyenek, hogy csak kettőt em­lítsek: a színházak és az irodalom. A­mi a ser­dülő ifjakra nézve az iskola, az a többi intézete­ket nem említve, a felnőttekre nézve a színház, a könyvek, a hírlapok. A magot, a­mely az iskolá­ban elvettetett, ezek vannak hivatva ápolni, nö­velni szaporítani. Az irány tehát, a­melyben ezek működnek, lényeges befolyással bír a nemzeti élet fejlődésére. Ezekről kívánok röviden szólni, ha azt a t. ház méltóztatik megengedni. (Halljuk!) A belügyminiszteri költségvetés tárgyalása alkalmával szükségesnek láttam szót emelni azon lidér, az illemet, sőt az erkölcsöket sértő színda­rabok ellen, melyek néhány év óta némely szín­házakban előadatnak, nemcsak a fővárosban, ha­nem ennek példájára szerte az országban, a vidé­ken is. A miniszterelnök uc.gra­ji faaiJnlin!7viSii..aor KiunuzHoiLui­ inuig vesett, kijelentette, hogy ennél többet nem tehet, miután ugyanazon színdarabok több európai színpadon is előadatnak. Én ugyan, te­hát, nem hívtam fel a kormányt tényleges fel­lépésre, arra szorítkozván, hogy megbotránkozáso­mat fejezem ki azon irány felett, amelyet jelez­tem, mely megbotránkozásban, hála istennek, a jobbak általában osztoznak, és hogy figyelmezte­tem a nagy­közönséget a veszélyekre, amelyeket ezen irány folytatása idővel a közerkölcsiségre a jelen és jövő nemzedékre hozhat. De miután a miniszterelnök úr a közhatalomnak beavatkozási jogát vonta kétségbe, szükségesnek látom, hogy ezzel ellenkező nézetemet röviden kifejezzem. (Halljuk!) Ámbár — amint azóta magánúton ér­tesültem — a miniszterelnök úr maga sem kí­vánta szavait oly korlátlan értelemben vétetni, amint azokat akkor mondotta. Nem is lehet, nem is szabad. Az, hogy ugyanazon darabok a párisi, bécsi, s mit tudom én, mely színpadokon adatnak elő, átalában nem elég indok arra, hogy azokat nálunk is a budapesi és vidéki színpadokon játszák. Ne­künk, uraim, aligha­nem több okunk féltékenyek­nek lennünk az erkölcsiségre, mint más nemzetek­nek. Az erkölcsiség nem prédajószág, melylyel kiki tetszése szerint bánhat, az erkölcsiség drága kincs, melyet „gondosan őrizni, ápolni s ha lehet növelni kell. Őrizni, ápolni a törvényhozó testnek, őrizni, ápolni a végrehajtó hatalomnak. S a tör­vényhozó test nem is mulasztotta el ebbeli köte­lességét. Hallgatva az 1848-iki törvényekről, me­lyek úgy a sajtót, mint a színházakat illetik, a legközelebb alkotott két rendbeli büntetőtörvény­­könyv gondoskodott arról, nehogy a tisztesség, jó erkölcsök könnyelmű ok nélkül megsértethessenek. De ha nem gondoskodott volna is tételes törvény, ott van a törvények törvénye, az észjog, ott van az állami czélnak ismerete, ott van ezek alapján az ezelőtt hívott gyakorlat. (Helyeslés.) Mindazonáltal, te­hát, én mai nap sem kí­vánok a kormányra hivatkozni, hanem felhívom a közönséget, melynek a jelen és jövő nemzedék java s érdeke szívén fekszik és felhívom különö­sen a sajtó embereit, az írókat, kiknek kezében a a leghatalmasabb fegyver van, hogy ezen kóros irány ellen törekedjenek s azt mielőbb kiirtani siessenek. (Tetszés.) És ezzel áttérek a képzőművelődési eszkö­zök másodikára, az irodalomra. (Halljuk !) A mi irodalmunk t. hát, hála az égnek, általában és nagyjából feladatának magaslatán áll. A magyar irodalom felismerte hivatását, s azt hiven, becsü­letesen, férfiasan teljesíti. Vannak azonban — ezt lehetetlen tagadni — a hirlapírók között egyes kivételek, a­kik az erőt a durvasággal tévesztik össze, nem jutván eszökbe azon franczia ezredes­nek szavai, ki egyszer Algírban az arabok ellen hadakozott. Ezen tartomány meghódítása után nem sokára több arab törzs újra feltámadván a hóditók ellen, a főnökök egyike többi közt azzal buzdította hiveit ellenállásra az idegenek ellen, hogy ezen fehérek annyira elpuhultak, hogy az utczára sem mernek kimenni a nélkül, hogy keztyűt húznának, nehogy kezeiket a nap heve megbarnitsa. Ez fü­lébe jött egy lovas ezredparancsnokának, ki épen a fölkelők ellen küldetett. A midőn egy ízben a fel­kelők­et épen déltájban, pihenés közben, megro­hanták, a csapat hirtelen lóra pattant, várva a parancsnok jelszavát. „Húzzátok fel keztyütöket“ vezénylő az ezredes, hadd lássák a barbárok, hogy keztyüs kézzel nem kevésbé súlyos csapásokat le­het mérni az ellenfélre, mint keztyüetlennel. S a keztyüsök széjjelszórták a keztyütleneket a szél­rózsa minden irányában. (Tetszés.) Ennél azonban sokkal fontosabb az, a­mit némely más lap ellen vagyok kénytelen vádul fel­hozni. Vannak ugyanis örömmel constatálom igen csekély számmal — olyan lapok is, melyekben gyakran oly illemsértő, hogy ne mondjam, trágár dolgok fordulnak elő, hogy az ember, kinek illem­érzéke és jó ízlése még nem tompult el egészen, undorral dobja el magától (Átalános helyeslés.) s a fiókba zárja, nehogy azok gyermekeinek, serdülő leányainak kezeibe kerüljenek (Általános élénk helyeslés.) Ezen urak megfeledkeznek nemcsak írói kö­telességükről, hanem azon tiszteletről is, a melylyel a közönségnek tartoznak. (Igaz.) A Parnassus uraim nem csombék, posvány közepett, a melyből bűzös, egészségtelen levegő terjed szét, és a melyben rothadásnak indult tes­tek között undok állatok tanyáznak (Élénk átalá­nos helyeslés.) A Parnassus magas hegy, melynek csúcsa az égbe nyúlik, a melyet tiszta, üde le­vegő vesz körül, s a melynek lejtőjén virágok és és gyógyfüvek teremnek. És ha csalánok is te­remnek ezek között, ezek is gyógyításra valóit, nem pedig a vérnek, az életnek megmér­­gezésére. (Tetszés.) A­kik ily módon meg­feledkeznek hivatásukról, azok, uraim, nem méltók az irói névre, a­mely nem enged egy névnek sem, akár dicsőségre nézve, ha az, a­ki viseli, nemesen tölti be hivatását. (Igaz­­ jobb­­felől.) Én tehát önökhöz fordulok, hogy e fattyú­­sarjadékot lemetszeni igyekezzenek (Általános he­lyeslés); önökhöz, hogy megtisztítsák az írói és irodalmi czimert ezen szennyfolttól. (Általános he­lyeslés.) Önök kezében a leghatalmasabb fegyver van. Éljenek vele, és az apáknak és anyáknak há­lája fogja jutalmazni (Élénk helyeslés) és meg fogja jutalmazni minden tisztességes honleánynak és hazafinak elismerése. (Helyeslés.) Ne riadjanak vissza ezen kötelesség teljesítésében semmitől , sem gúnytól, sem rágalomtól, jól tudván, hogy a sár, a melylyel azon emberek hajigálóak, csak őket pisz­­kolja be (Élénk helyeslés) ; minket nem találhat. (Általános élénk helyeslés.) Ezzel megköszönve a t. háznak irántam ta­núsított kegyes elnézését, azzal zárom be szavai­mat : vajha ne hangzanának el a pusztában. (Élénk általános helyeslés és éljenzés ) Jókai Mór: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Minthogy Irányi J. barátom a tárgyat szőnyegre hozta, s különösen az írókat és lapszerkesztőket apostrophálta , én is kötelességemnek tartom, egy­részt mint hirlapiró és lapszerkesztő, szavaira visz­­hangot adni. (Halljuk ! Halljuk !) Én a Tartuffiadeoknak nem vagyok barátja, s erkölcsi predicatiót tartani e helyütt nem szán­dékozom. Azt azonban én is elismerem, hogy a közerkölcsiségnek ügye az, hogy az érzéki mámor ne fajuljon valóságos cultussá, s hogy az éretlen korú emberekben az érzékiség ösztöne ne ébresz­« SA“ ~ y Amit az lálsam ,é­rd?két felkarolni/ (Tetszés,­ hogy a Parnassus míse111’ an)a nézve mondott, magas szent hegy, azt mind alák­ollí!er'L az milyen azonban, hogy az ott termő burjánokat, azonna. legkevesebb, sőt mondhatni igen csekély részét ültették el magyar kezek. (Tetszés.) A frivol, a lasciv irodalom, az kezdődik Crates-sel és eltart Mirabeau-ig. Részesek benne a classica literatu­­rának legkitűnőbb írói. Martial, Juvenal, Ovidius és isten tudja még ki, ők írták meg azon vesze­delmes munkákat, a­melyek genialitásuknál fogva a legcsábítóbbak. Követték őket az olaszok, kö­vették a francziák, most szerencsétlenül utánoz­zák a németek. Volt idő, midőn az angolok ma­guk még sokkal vastagabban és a mellett utá­latosabban írtak e genieben. Megjegyzi az iro­dalom története, hogy a spanyolok közt csak egyetlenegy szó akadt ezen kategóriából. A ma­gyarok közül egyetlenegy lasciv srót sem ismerek. (Tetszés.) De hát ezeket a munkákat, a­melyek oly corrosiv behatással vannak az erkölcsökre, a régibb időkben csak választott körökben ismerték, nehezen lehetett hozzájuk férni és igen drágák voltak. Most azonban ugyanazon neveket lehet kapni olyan potom áron, hogy mikor az ember olvassa a hírlapokban azokat a hirdetményeket, a­mik e cynicus műveket fényes illustratiókkal együtt a legolcsóbb árakon ajánlják, önkénytelenül arra a tudatra jön, hogy 100.000, sőt millió számra kell azokat a kiadóknak elárusítani s különösen itt Magyarországon elterjeszteni, mert Francziaor­­szágban ezeket annoncellozni nem szabad, hogy a kiadási költségeikhez hozzájussanak. Ez, már ne­vezetes kérdés magára az államra nézve. Mert amíg ezzel az érzéki mámorral, amit Hippokrates „mikra epilepsiá“-nak nevez, kis nya­valyatörésnek, csak bizonyos választottkorű elő­kelő uraságok foglalkoztak, ahhoz senkinek semmi köze nem volt. Ha azok, akiknek semmi egyéb dolguk nincsen, tönkre teszik e noble passiókkal vagyonukat, végezzék hitelezőikkel; ha tönkre te­szik egészségüket, azt végezzék orvosukkal ; ha tönkre teszik mennyei üdvösségüket, végezzék pap­jukkal. (Hosszas élénk derültség.) De a­mikor már ez az epilepsia azon osztályra harapózik el, amelynek vagyona tenyerében van s ezt a va­gyont teszi tönkre; mikor azon fiatal emberek, kiknek kapitálisa fejekben van, ezt a kapitálist vesztegetik el, ezzel már az egész ország veszti vagyonát és kapitálisát és ezt megakadályozni csakugyan érdekében van az államnak. (Élénk he­lyeslés.) Az érzéki mámortól nemcsak rossz család­apa lesz az ember, de rossz gazda, rossz kereskedő és rossz katona. (Élénk tetszés.) Uraim, én kénytelen vagyok kiemelni azt, hogy a magyar irodalom ennek az iránynak leg­csekélyebb mértékben volt eddig cultiválója, hogy ezek a dolgok külföldi, különösen bécsi hírlapok útján, azokban is csak annonce-ok és hirdetmények alakjában kerülnek be és így célportáltatnak a mi közönségünk közt. Ennek megakadályozása módját szeretném, ha valaki megmondaná. Én nem tudom. Rendőrileg erre a kormányt rászabadítani nem le­het. Én nem találok más eszközt, mint a­melyet Irányi igen­­, barátom beszéde végén intonált,­­ hogy maga a közönség álljon elő saját erkölcsisé­gének védelmére. Nem kell azon könyveket meg­venni és a­hol ily nuditásokkal teljes darabokat adnak elő, nem kell azt a színpadot meglátogatni. Nem kell abba a vendéglőbe elmenni, a­hol a bot­rányokat producálják. (Élénk helyeslés.) S akkor tönkre fognak menni, mihelyt nem akad közönsé­gük. A mi fiatalságunkban nem vigyázott a mi erkölcseinkre sem Metternich, sem Reviczky Ádám , azért mégis eltartott meglehetősen. Hogy hogyan tartott el, annak bizonyítéka az, hogy a mi időnk­ben nem volt annyi szerencsétlen szerelemről, ön-

Next