Ellenőr, 1880. május (12. évfolyam, 204-254. szám)
1880-05-23 / 241. szám
gész évre Félévre 20 frt — kr. 100, Évnegyedre Egy hónapra 5 frt — kr. 180, Szerkesztési iroda : Budapesten, váczi körút 26. szám (főút sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 24.szám. gra o/juiji majva* ELLENŐR REGGELI KIADÁS. Budapest, vasárnap, május 23. 1880. a kiadóhivatalban. Budapesten, váczi körút 26. szám (fő-út sarkán). További Daube c. L.ég társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért jár.5 díj csakis az „Ellenőr“ kiadó hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Miadó hivatal : Budapesten, váczi körút 26. sz. (főút sarkán). Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minim felszogalás. XII. évfolyam. Táviratok. Szeged, máj. 22. (U. É.) A köz- és sugárutak feltöltésére megtartott ajánlati versenytárgyalás nem vezetett kielégítő eredményhez. Az egységi árak magassága miatt a királyi biztos az egyik ajánlattevő cégnek sem adta oda a vállalatot. A könyöradományok felvételére a felsővárosi török, fecske, tápai, kiserdő és Gál utczákból hivattak be az árvízkárosultak. Beidéztetett 248 fél, az igazoló bizottság 197 db igazolványt adatott ki. Kifizettetett 253 félnek 28.473 frt 92 kr könyöradomány. Legmagasabb jutalék volt 954 frt 10 kr. A kisajátítási alapra 21 fél által visszafizettetett 1258 frt 98 kr. Az árvapénztárnak átadatott 51 fél részéről 2433 frt 50 kr. A kiosztási sorrend a legközelebbi napokra következőképen állapíttatott meg: Május 24. A felsővárosi 27 utczabeli elmaradt árvízkárosultak. Május 25. A fel-, alsó- és rókusvárosi 35 utczabeli elmaradottak. Május 26. Alsóvárosi ballagítószél, csekájköz, csizik, csonka és görbe-utczák. Május 28. Alsóvárosi gőz, háromláb, szentháromság, Szécsi-utczák. Május 29. Budai országút rókusi része. Zágráb, máj. 22. A regnicolaris küldöttség tagjai ma Budapestre utaztak, hol valószínüleg holnap tartják az utolsó ülést. — A horvát országgyűlés valószínüleg június 1-én ül össze. Bécs, máj. 22. (Eredeti távirat.) Valamennyi nagyhatalom beleegyezett az angol kormány azon javaslatába, hogy öszhangzó jegyzéket fognak intézni a portához. E jegyzéket a konstantinápolyi nagykövetek fogják szerkeszteni. Értelme az lesz, hogy fölszólítsák a portát a berlini szerződés határozatainak teljes végrehajtására és követelni fogják a török kormány beleegyezését abba, hogy nemzetközi technikai bizottság rendezze a törökgörög határt. Ha ezt visszautasítja a porta, európai conferencia fog összeülni a görög-török határ végleges megállapítása végett. A hatalmak hamarjában meg fogják tenni ezt a collectiv lépést. Goschen, bécsi tartózkodása alatt, semmi újat sem mondott, ami már nem ismertes az angol trónbeszédből és Gladstone nyilatkozataiból. Golchen hangsúlyozni fogja a portán a berlini szerződés szabatos végrehajtásának szükségességét és ki fogja jelenteni, hogy Angliának semmiféle speciális érdeke sem kívánja Törökországnak mindenáron való fenntartását és hogy Európa rokonszenvének biztosítására az lesz legjobb mód, ha a porta végrehajtja a reformokat. úgy látszik, hogy nemzetközi, pénzügyi bizottság kinevezését nem szándékozik sürgetni Goschen. Bécs, máj. 22. Az urak háza vita nélkül elfogadta a czukoradóról, és az elsőbbségi kötvények konvertálásáért járó illetékek leszállításáról a német kereskedelmi szerződés meghosszabbításáról szóló törvényt és elhatározta, hogy a népiskolai törvény érdekében beérkezett kérvényeket a levéltárba téteti, mert semmiből sem lehet következtetni, hogy a népiskolai törvény megváltoztatását tervezi valaki. Hétfőn megkezdik a költségvetés tárgyalását. Bécs, máj. 22. (Polit. Corr.) A krajnai tanfelügyelő indítványára megengedte a közoktatási miniszter, hogy a jövő iskolai évtől kezdve szlovén nyelven tanítsák a tanítónőképző-intézetben a vallást, valamint a tanítóképző-intézetben már elejétől fogva ezen a nyelven tanítják. A krajnai tanítóképző-intézetek szlovenitásáról keringő híreknek nincs más alapjuk mint ez. A többi tárgyakat ugyanis német nyelven adják elő. Bécs, május 22. Azon jelentéssel szemben, hogy cseh panaszokat intéztek a bécsi járásbírósághoz, kijelenti a „Polit. Corr.“ hogy idegen nyelvű folyamodások már évek óta fordulnak elő Bécsben és hogy ezeket a folyamodásokat, a rendeletek értelmében egyszerűen visszautasítják a hatóságok, és természetesen ezután is vissza fogják utasítani. Berlin, máj. 22. A szövetségtanács elhatározta, hogy a bizottság indítványa értelmében a közös vámterületbe keblezi Altonát. Páris, május 22. A képviselőház befejezte a gyapotszövetekre kivetett vámtétel fölött a tárgyalást. — Cassagnac a hivatalos felhatalmazás visszaélése tárgyában akar interpellálni. Az e fölötti tanácskozást három hétre halasztották el. Gambetta jelenti, hogy az igazságügyminisztertől levél érkezett, melyben amaz Padua herczeg birói üldözését kéri. Ez ügyben határozat nem hozatott. Az illető levél kinyomatott és kiosztatott. A hírlapok biztosítják, hogy a képviselőház osztályainak többsége ellenzik az üldözést. A hírlapok értesülése szerint a holnapi tüntetés, ha végbe is megy, minden jelentőség nélkül fog elmúlni. A pénzügyminiszter megsemmisítette az 1852. június 25-ki miniszteri rendeletet, mely az egyházi szerzeteket, jószágok átengedésénél olyan személyek részéről, kik a szerzetbe lépnek, az átiratási illeték alól felmenti. A költségvetési bizottság a vallásügy költségvetésében ismét 200.000 irtot törölt. Páris, május 22. Az „Europe diplomatique“ jelentése Rómából : A Crispi-Nicotera-csoport a kormányhoz csatlakozott, melyben képviselve fog lenni. Farini ismét a képviselőház elnöke lesz, Menabrea párisi, Corti gróf londoni, Blanc konstantinápolyi és d’Ostiani gróf washingtoni nagykövetté van kiszemelve. Páris, május 22. Roubaixben a helyzet javult. 1200 munkás ismét megkezdi ma reggel a munkát. Barcellona, máj. 22. Felbujtogatott munkások felgyújtották a moreilei gyapotfonógyárat. A tűz szétrombolta a gépet. A bujtogatókat elfogták. A profét az összes cataloniai munkásegyletek feloszlatását rendelte el. A rend ismét helyreállíttatott, az okiratok kölcsönös hitelesítése tárgyában Németországgal kötött viszonossági szerződés beczikkelyezéséről szóló tvjavaslat, melyet a bizottság Vécsey Tamás előadónak előadása után, úgy általánosságban mint részleteiben elfogadott. Következett az erdélyi birtokrendezési törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. A tegnapi ülésben elvileg elfogadott 16. §. oly módon állapíttatott meg, hogy az állandó gazdasági szakértők száma minden törvényszék területén legalább 30 és legfelebb 90 legyen. Ezeket a közigazgatási bizottság hozza javaslatba, mely javaslat a törvényszéknek véleménye esetleg pótjavaslata mellett az igazságügyminiszterhez terjesztetvén fel, a kinevezést két évi időtartamra az igazságügyminiszter eszközli. A 17. §. Bokross előadó szövegezése szerint úgy fogadtatott el, hogy az osztályozó bizottságnak öt rendes és két póttagja közül hatot a felek érdekcsoportok szerint választanak ; a hetedik döntő szakértőt a felek közegyetértésének hiányában a bíró nevezi ki. A szakértők közül legalább háromnak az állandó gazdasági szakértők közül kell választatniok. A 18. 19. 20. §§. az előadó szövegezése szerint elfogadtattak. A további tárgyalás a hétfőn tartandó ülésre halasztatott. _________ Falk Miksa országgyűlési képviselő vezetése alatt küldöttség tisztelgett a közlekedési miniszter és az államtitkárnál s kérték a Balaton-Siói zsilip megnyitását, miután az elzárás folytán 60,000 hold föld vízzel van borítva. Mindkét helyen a küldöttség a legelőzékenyebb fogadtatásban részesült, és — mint a B. S. írja — a haladéktalan intézkedések elrendeltettek. _________ Goschen, a konstantinápolyi rendkívül angol követ, több napig Bécsben tartózkodott. Mint bécsi tudósítónk jelenti, a rendkívül küldetéssel megbízott követ semmi olyan újat sem mondott, amit már el nem mondott az angol trónbeszéd vagy Gladstone kormányelnök. Kétség nélkül oly általános utasításokat kapott Goschen, amelyek kizárólag arra hatalmazzák fel őt, hogy sürgesse a portán a berlini szerződés végrehajtását. Goschen, mint a „II. Wiener Abendblatt“ írja, a hatvanas évekbe lép és tökéletes típusa az angol diplomatanak. Ő erősen bízik abban, hogy sikerrel teljesíteni fogja jelen feladatát Konstantinápolyban. A porta jó akaratában nem kételkedik, de annál inkább a porta erélyességében, ami az ígéretek és kötelezettségek teljesítését illeti. A török kormányt a professionatus adóssal hasonlítja össze Golchen, mert az is biztat, igaz, tele van jó szándékokkal a szükség idejében , de azért mégis szüksége van némi támogatásra. Az angol kormány elhatározta, hogy támogatni fogja a portát és a nagyhatalmak közreműködésére is számít, hogy teljesen végrehajtassák a berlini szerződés. Budapest, május 22 Az országgyűlési függetlenségi párt mára kitűzött értekezletét elhalasztotta, minthogy a hétfői ülés napirendjére fontosabb tárgy nem tűzetett ki. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma dután 5 órakor Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében először tárgyalás alá vétetett Széchenyi István. Vannak államférfiak, kik egy adott pillanatban a legteljesebben fejezik ki a nemzet érzelmeit és vágyait, kik testet és alakot tudnak adni annak, mi milliók szivét homályos sejtelem gyanánt rezgi át; kik szóba-tettbe tudják önteni a nemzet örömét és bánatát, kik titáni erővel fejezik ki lelkesedését, démoni hatalommal elkeseredését, kik saját személyök bűvölő varázsában testesítik meg nemzetök odaadását és bizalmát, hitét és reményét, saját személyek minden ellenmondást elnémító ellenállhatatlan hatalmával fejezik ki annak fájó csalódásait, kitörő haragját, engesztelhetetlen boszuját és feneketlen kétségbeesését. Ezek az államférfiak bálványai koruknak. A nép kegye magasan hordja őket minden földi lény fölött. Rabszolgaként lesi bármely szeszélyét, mámoros kéjjel hallgatja minden egy szavát és öntudatlan gép gyanánt teljesíti legkisebb parancsát. S ha van is ezer közt egy, kit nem tudott bűvkörébe vonni, az inkább hallgat és félreáll, mert tudja, hogy aki fel akarja tartóztatni a triumphator diadalmi szekerét, az annak kerekei közé jut. S a feldühödött nép lázongó vére még akkor sem kímélné az ilyen áldozatot. Hiába hivatkoznék érdemére, hiába mutatná a hazáért vívott küzdelmekben nyert sebeit, annál bőszültebb szenvedélylyel hurczolná meg a sírban, annál mérgesebb falánka gunynyal ütné át megmarczangolt szivét. De jó nap, midőn a nép meghidegül bálványa iránt ; midőn hallgatja, de már nem érti szavát ; midőn alig tudja felfogni, hogy egyszer vakon hódolt minden óhajának s vagy önkezével dönti le bálványát, vagy közönynyel megy el képe előtt, s ki tudná megmondani, melyik a gyilkolóbb, vezeklőbb bünhödés. Széchenyi István ezek közé az államférfiak közé nem tartozott. Vannak államférfiak, kik egy adott pillanatban leghívebben fejezik ki nemzetök meggyőződését; kik erős lélekkel ingathatatlan bátorsággal megmondják, mi milliók agyában él, de mert nem egy kedvencz vágyukkal, édes reményükkel ellenkezik, nyílt kifejezésre Csak félve lel , kik kímélni tudják nemzetök érzelmeit, de mégis csak értelmükre hivatkoznak ; kik nem sértik ábrándjait, de mégis a való rideg szavát értetik meg vele ; kik biztos szemmel ismerik föl a pillanat parancsait, csak arra szegzik minden figyelmöket, arra korlátolják agyuk és lelkük egész erejét, de ép azért olyat alkotnak, mielőtt meghajol koruk, s mit nem rombol le, de tisztel minden ivadék. Az ilyen államférfiak képe változhatatlan marad az idők folyamán. Mint egy befejezett gránit-emlék, úgy emelkednek ki körülbelül, melynek ők adják meg jellegöket s az utókor mi csorbát sem ejt hitükön, de nem is emeli nagyságukat. Széchenyi István ezekhez az államférfiakhoz sem tartozott. De vannak államférfiak, kik nem elégszenek és nem elégedhetnek meg a pillanat sikereivel ; kiknek sasszeme ellát az idők távol messzeségébe s látnoki tekintettel olvasnak a jövőben ; kik nem kimélhetik népük érzelmeit és ábrándjait; kik vaskezekkel markolnak bele mindabba, mit szentnek és sérthetetlennek tartott a hagyomány; kik gyászos mosolylyal tépik szét a kegyelet leggyöngédebb kötelékeit; kik földöntúli hatalommal egy új világot nyitnak meg népek előtt, megvetni tanítva őt arra, mit eddig bálványozott, és lelkesedni azért, mit eddig nem ismert ; kik egyedül tudnak hinni és bizni törhetetlenül, midőn mások már kétségbeestek és lemondást tanítanak ott, hol mások csak követelni akarnak ; kik parancsolni és gáncsolni mernek ott, hol mások csak kegyet vadásznak és kérnek és könyörögnek ott, hol mások csak hiúságokra és büszkeségekre hallgatnak; kiket majd fölemel, majd lesújt, de soha teljesen meg nem ért, hanem mindig a tisztelet bizonyos idegenszerűségével néz körül ; kik tudnak merészet és nagyot mondani, de tántoríthatatlanul is ragaszkodnak ahoz, mit egyszer kimondottak ; kiket hideg érzéketlen számítóknak tart a fölületes tömeg, mert érzelmeiket rabul adták érzelmöknek, míg egyszer csak megszakad szívük ; kiket félreérthet és őrülésbe hajthat a jelen, de mindig nagyobbnak mutat a jövő . ... és ilyen államférfin volt Széchenyi István. Széchenyi István nagyságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy amiért ő küzdött, amiért vértanúságot szenvedett, ma már legnagyobb részben a nemzet közkincsévé lett. Amit a politikai szabadság, a társadalmi egyenlőség, a hűbériség eltörlése s a modern demokrátia terén czélul kitűzött, ez ma már alkotmányunk törvényeibe, mindnyájunk vérébe ment át. Közjogi felfogása : az Ausztriával való kapocs felbonthatatlansága , nemzetiségi politikája , a forma kiméletessége s a lényeg szigorú; gazdasági meggyőződése : az ipar szabadsága, a forgalom korlátlansága, minden védvámos hajlamok elitélése — a nemzet intelligenciájának a nemzet nagy többségének dogmájává lön. Igaz, hogy ezen a téren még sok tennivaló van, de csak kevesek által osztott csalódás, mintha ma más czélokat tűzhetnénk magunk elé. Igen kevés kivétellel alig van, kivált a gazdasági téren, ki nem az ő zászlaja alatt akarna küzdeni; még kevésbé van párt, mely ne igyekeznék őt főleg, ezen a czímen magának vindkálni. Ám ne vitatkozzunk ma, ez emléke által megszentelt napon afelett, kinek van erre legnagyobb joga. Feledjük legalább egy pár pillanatra minden meghasonlásunkat és gyűlölségünket. Legyünk legalább ezen az egy napon egyek az ő tiszteletében. S majd ha lehullt szobráról a lepel és elhangzott minden ünnepi zaj, feszítsük meg minden erőnket az ő követésében s Ítéljen felettünk a nemzet, melyikünk hirdeti az ő tanait. Budapest 1840-ben és 1880-ban. „Budapest hihetőleg soha sem léphet ki a tartományi városok sorából, s egyesítő pont gyanánt soha sem fog szolgálhatni“ —e baljóslatú szavakra fakadt a nagy társadalmi reformátor, Széchenyi István a „Pesti por és sár“ czímű munkájában, melyet 1837—1840 közt irt. Még őt is, a kiben egy ország átalakítására elégséges alkotó, folytonos tevékenységre hajtó erő forrása buzogott, még őt is meglepte a pessimismus, levertség, midőn szemlélte az akkori magyar főváros, az akkori Budapest képét. Utazott Londonban, Párisban, Bécsben, Rómában stb. nagy európai metropolisokban. Mi volt ezekhez képest Budapest, a porfelhőbe burkolózott kicsiny, kopott, szegényes magyar főváros, mely nem büszkélkedett pompás házsorokkal, parkokkal, nem volt a forgalom, kereskedelem góczpontja, nem zsongott a világvárosok zaja, s nem lüktetett benne egy hatalmas nemzeti élet pezsgő vérkeringése. A magyar faj nem városépítő faj , sőt egész történetében nélkülözte az építészeti génet. Ott vannak a keleti népek. A civilisatio alacsony fokán, szegénység, nyomor közepett is nagyszerű városokat teremtettek. Indiából indulva nyugat felé a keleti fajok piszkos, egészségtelen, de jelentékeny s építészeti sajátságokkal bíró városait találjuk egész Konstantinápolyig. Az ókor népeinek óriási városait most kutatja fel az archeológia. Delhi nagyobbszerű, fényesebb volt mint XIV. Lajos idejében Páris, s a delhi-i udvar a versaillesinál. Pedig csak a mongol birodalom fővárosa volt. Saját építészeti stíllel bír a chinai, a mongol, a mohamedán , a mórok, görögök, góthok architektúrái remekeit még most is bámulja, sőt el sem érheti az utókor; meglep arányainak nagysága és szilárdsága által a rómaiak technikai építészete, az ó- és középkor szellemének költői összeolvadását képezi a renaissance. Minden cultur nép ott hagyta nyomát, építészetében, azon földön, hol élt. Csak a magyar faj nem csinált egy ezredéves lét alatt, a Tisza és Duna partján, semmi maradandót. Hajdani nagysága elmúlt, anélkül hogy romokat hagyott volna maga után. Valószínűleg ily gondolatok kiírhatták Széchenyinket e lesújtó ítéletre : „Nevezetes múltja e nemzetnek ugylátszik soha sem volt, mert a nemzeti nagyság, melyet a népáradások felfellobbanó villámival összekeverni nem kell, csak tartósabb csinosodással, vagy tartósb fényűzéssel jár; ez pedig, Magyarország éghajlatát tekintve, noha durva de erős építményeket tesz fel, ilyesek azonban csak oly anyagból készülhetnek némi tartóssággal, melyet tűz nem ront, rég nem emészti szél nem bir, viz nem hord s ilyes maradvány Magyarország határai közt sehol sem bizonyítja a múltnak egykori tartós fényét.“ De bármily sötét gondolatok foglalják el, kivillan lelkéből a teremtő gondolat lángja; bármily sivár a jelen, látnoki szeme belepillant a fénysugár által megvilágított jövőbe. „De azért, — kiált fel— mert múltja nem volt tartósabb fényű, világosabb jövője se legyen a magyarnak, ezen minden európai nemzettől elkülönzött, s annyi és oly külön sajátságokkal biró keleti sarjadéknak? Lehetetlen!“ Jóstehetséggel biró hatalmas akarata azonban, mely büszkén vágta oda a százados cultura áldásait élvező népek kicsinylő mosolya elé az igét : Magyarország nem volt, de lesz habozóvá, ingataggá válik, mikor Budapest jövőjéről beszél. Tudta, hogy nagy nép, nagy állam múlhatlan exponense egy nagyszerű metropolis. A világtörténelem nem mutat fel népet, mely ha nagy dolgokat művelt, ne lett volna hatalmas fővárosa. Meg akarta tehát teremteni a magyar metropolist. Ide akarta centrálisaim a nemzet anyagi és értelmi erejét. Azért teremtette a lánczhidat, az akadémiát, a nemzeti kaszinót. Világvárosok csak ott támadhatnak, ahol a világkereskedelem útjai találkoznak, s az illető nép egyik rugóját képezi e kereskedelemnek. Budapest, magyar világváros alakjában még ábrándkép gyanánt sem jelent meg szemei előtt. Ő csak magyar fővárost akart teremteni. Budapesten, mint központon akarta lekötni a magyar nemzet életét. Tudta azonban, hogy ehhez mindenekelőtt lakható, kényelmes város kell , mert az aristocraţia, mely nélkülözhetlen tényezője egy főváros nagyságának, csak így bírható Budapesten való letelepedésre. Azért az a munka, melyet a fenebbi czím alatt irt, egy szellemes satira az akkori Budapestre, csakhogy e satkába gyakran elégikus hangulatot kever a honfibállat. Nyíltan kimondja, hogy szerencsétlenségnek tartaná, ha mindig Budapesten kellene tartózkodnia, s kénytelen lenne „Budapesten a szőke Dunát, szennyes Dunapartokat, kiégett budai szőlőket, kertnélküli házakat, minden fától eltiltott utczák és tereket, szóval az egész láthatárt mindig, s mindent hamuszinü köntösben nézni, s a természet sokszínű bájai helyett örökség a homok bajaival küzdeni.“ Kényelmes, conforttal berendezett lakházakat, kerteket, fákat, tiszta, a portól és bűztől meg nem fertőzött levegőt követel Széchenyi. Mondanunk sem kell, hogy valóban ez az alap, melyen egy város kifejlődhetik. Magasabb nézpontja csak elvétve emelkedik. S ha lelke tán kész leendett hatalmas szárnycsapásokat tenni a magasba, bizonyára lerántotta volna a földi prózába Budapest akkori alakjának szemlélete. A pompás rakpart, melyhez hasonló pontja nincs egyetlen európai fővárosnak sem, nem létezett. Csak a „szenyes Dunapartok“ szűrkéllettek. Pest homlokzatát Buda felé a szennyes, apró házak közül kiemelkedő néhány palotaszerü épület képezte. Olyan volt e homlokzat, mint egy szép hölgy rossz fogsorral. Tulajdonkép csak az angol királynő vendéglőnél kezdődött, s a sóutczánál végződött. Ahol ma a vámház rengeteg palotája emelkedik, ott tó volt, melyben télen a vadkacsák tanyáztak. A lánczhid tája, s a felső Dunasor vidéke pusztaság volt. A „czivilizáltabb“ városrész csak a hatvani utcza végéig, s a kerepesi ut elejéig terjedt. Buda aránylag még jobb benyomást tett, mert egyöntetűbb képet nyújtott, mig Pesten néhány szép új épület a piszok, sárhalmaz közepett, csak növelte a szomorú ellentétet. S a két városnak akkor együtt alig volt 100,000 (Pestnek 67,000, Budának 30,000) lakossága! Kereskedése, ipara csak a fejlődés csiráit mutatta. Hatalmas Dunáját alig néhány gőzhajó szelte. A magyar főváros decapitálva volt. Az országgyűlés Pozsonyban tartotta üléseit. A magyar királyokat Pozsonyban koronázták meg. Budapest csak annyiban volt főváros, hogy a főkormányzati hivatalok benne székeltek. Magyar jelleggel nem bírt. Széchenyi panaszkodik, hogy a magyar építészeti stált nem találja Budapesten. De inkább panaszkodhatott volna arról, hogy magyarokat nem talál a magyar fővárosban. Az aristocraţia Pozsonyban, Bécsben vagy vidéki kastélyaiban tartózkodott. A polgárság német és részben szerb volt. Német az ipar, kereskedelem. E sötét képről leolvasni egy ragyogó jövendőt, ehhez nem oly gyakorlati szellem kellett, mint Széchenyié : erre csak egy ábrándozó leendett képes. S ami akkor ábrándnak tűnt volna fel, nagyrészt valósággá lett. Budapest rohamosan felvirágzott. A kicsi, poros vidéki városból, minő négy évtized előtt volt, egyikévé lett Európa legszebb városainak. Dunasora, melyről oly elitélőleg szól Széchenyi, a világ egyik leggyönyörűbb pontjává lett. Vannak büszke boulevárdjai, szebbnél szebb palotái, imposáns középületei, van nagyvárosi alakja, hatalmas forgalma, ipara és kereskedelme. Lakosságának száma az amerikai városokét megközelítő rohamossággal növekedett, különösen 1867. óta. Négy évtized alatt több mint megháromszorozódott. Budapestnek a most lefolyt népszámlálás adatai szerint 346.000 lélekből álló lakossága van. S gyors szaporodás várható jövőre is. A terjeszkedő lakosság ismét szűknek találja Budapestet. A házbérek époly arányban emelkednek, mint fogy az üres lakások száma. Az európai városok között csak London mutat fel, persze óriásilag nagyobb arányokban, hasonló tünetet. Londonban 1841-ben, tehát szintén körülbelül négy évtized előtt 1.870.827 ember élt ; ugyanott ma 4 milliónyi embertömeg hulláma kavarog. Az alkotmányos élet Budapestet Magyarország valódi fővárosává tette. Most már ide van centralizálva úgy a politikai, mint a társadalmi élet, a tudomány, művészet, ipar, kereskedelem, irodalom, a magyar faj anyagi és értelmi ereje. Budapest az ország szíve, innét indul ki és fut vissza minden eszme, minden mozgalom, az ország életének vérkeringése. Francziaországon kívül nincs állam, mely annyira fővárosára volna összpontosítva, mint Magyarország. Amit Széchenyi feltétlenül szükségesnek mondott ki Budapest emelkedésére, hogy t. i. Buda és Pest, valamint közvetlen vidékük egyesíttessék, valósággá lett. Sőt Széchenyi minden reményénél több teljesedett. Közkertjeink még most sincsenek, mint Londonnak, hol 13 nyilvános park létezik majd ezer hektár kiterjedéssel. Ennek oka azonban részint az, hogy nem tartjuk oly nélkülözhetetlen kelléknek a kertet, mint az angol, részint a város kezdetbeli hibás építése. Majd ha Budapest túlterjed a városligeten, közkertjeink is lesznek bőven. Budapest már így is a legelső európai városok közt foglal helyet. Szerencsés fekvése miatt — a nemsokára megnyíló keleti világforgalom útjába esvén — rövid idő alatt pedig világvárossá lesz, a szó szoros és európai értelmében. Erős hitünk, hogy nincs Európa közepén város, beleszámitva még Bécset is, melynek oly nagy jövője volna, mint van Budapestnek. Nemzeti sajátsága oly értelemben, mint a hatalmas faji érzéktől áthatott Széchenyi kereste, soha sem volt, de ha volna is, ezt szükségkép elvesztené azon nagy átalakulásban, mely rá várakozik. A nemzeti sajátság különben nem a házak építészeti elitjében nyilatkozik. Hisz az ily sajátsággal bíró régibb városok új épületei is az átalános európainak mondható jelleget öltik fel, mint még az olasz városokban is tapasztalható. Londonról, s átalában Angliáról pedig köztudomású dolog, hogy ott építették a múlt század végén és a jelen század elején a legtöbb görög épületet. Sőt maga Wren, az építő Tintoretto, kiemelte, vagy renoválta London csaknem minden középületét, nem találta fel s nem találták fel utána sem a speciális angol-szász építészeti stilt. Mi Budapest nemzeti sajátságát magyarságában, magyar társadalmi életében keressük. S azt hisszük, e tekintetben oly eredményt értünk el, mely épúgy bámulatra ragadná Széchenyinket, mint Budapest átalakulása és virágzása. De hogy ide jutottunk, nagyrészt neki, minden magyar gazdasági és társadalmi re- Lapunk mai számához fél év melléklet van csatolva.