Ellenőr, 1880. május (12. évfolyam, 204-254. szám)

1880-05-23 / 241. szám

gész évre Félévre 20 frt — kr. 1­00­, Évnegyedre Egy hónapra 5 frt — kr. 1­­80, Szerkesztési iroda : Bu­dapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 24­.szám. gra o/juiji ma­­­jva* ELLENŐR REGGELI KIADÁS. Budapest, vasárnap, május 23. 1880. a kiadóhivatalban. Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő-út sarkán). További Daube c. L.­ég társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért jár.5 díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­ hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Miadó hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­út sarkán). Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minim felszogalás. XII. évfolyam. Táviratok. Szeged, máj. 22. (U. É.) A köz- és sugárutak feltöltésére megtartott ajánlati versenytárgyalás nem vezetett kielégítő eredményhez. Az egységi árak magassága miatt a királyi biztos az egyik ajánlattevő c­égnek sem adta oda a vállalatot. A könyöradományok felvételére a felsővárosi török, fecske, tápai, kiserdő és Gál utczákból hi­vattak be az árvízkárosultak. Beidéztetett 248 fél, az igazoló bizottság 197 db igazolványt adatott ki. Kifi­zettetett 253 félnek 28.473 frt 92 kr könyöradomány. Legmagasabb jutalék volt 954 frt 10 kr. A kisa­játítási alapra 21 fél által visszafizettetett 1258 frt 98 kr. Az árvapénztárnak átadatott 51 fél ré­széről 2433 frt 50 kr. A kiosztási sorrend a legközelebbi napokra következőképen állapíttatott meg: Május 24. A felsővárosi 27 utczabeli elmaradt árvízkárosultak. Május 25. A fel-, alsó- és rókusvárosi 35 utczabeli elmaradottak. Május 26. Alsóvárosi ballagítószél, csekájköz, csizik, csonka és görbe-utczák. Május 28. Alsóvárosi gőz, háromláb, szenthá­romság, Szécsi-utczák. Május 29. Budai országút rókusi része. Zágráb, máj. 22. A regnicolaris küldöttség tagjai ma Budapestre utaztak, hol valószínüleg holnap tartják az utolsó ülést. — A horvát ország­­gyűlés valószínüleg június 1-én ül össze. Bécs, máj. 22. (Eredeti távirat.) Valamennyi nagyhatalom beleegyezett az angol kormány azon javaslatába, hogy öszhangzó jegyzéket fognak in­tézni a portához. E jegyzéket a konstantinápolyi nagykövetek fogják szerkeszteni. Értelme az lesz, hogy fölszólítsák a portát a berlini szerződés ha­tározatainak teljes végrehajtására és követelni fogják a török kormány beleegyezését abba, hogy nemzetközi technikai bizottság rendezze a török­görög határt. Ha ezt visszautasítja a porta, euró­pai conferencia fog összeülni a görög-török határ végleges megállapítása végett. A hatalmak hamar­jában meg fogják tenni ezt a collectiv lépést. Goschen, bécsi tartózkodása alatt, semmi újat sem mondott, a­mi már nem ismertes az angol trónbeszédből és Gladstone nyilatkozataiból. Golchen hangsúlyozni fogja a portán a berlini szerződés sza­batos végrehajtásának szükségességét és ki fogja je­lenteni, hogy Angliának semmiféle spec­iális érdeke sem kívánja Törökországnak mindenáron való fenn­tartását és hogy Európa rokonszen­vének biztosítá­sára az lesz legjobb mód, ha a porta végrehajtja a re­formokat. úgy látszik, hogy nemzetközi, pénzügyi bizottság kinevezését nem szándékozik sürgetni Goschen. Bécs, máj. 22. Az urak háza vita nélkül elfo­gadta a czukoradóról, és az elsőbbségi kötvények konvertálásáért járó illetékek leszállításáról a német kereskedelmi szerződés meghosszabbításáról szóló törvényt és elhatározta, hogy a népiskolai törvény érdekében beérkezett kérvényeket a levéltárba téteti, mert semmiből sem lehet következtetni, hogy a nép­iskolai törvény megváltoztatását tervezi valaki. Hét­főn megkezdik a költségvetés tárgyalását. Bécs, máj. 22. (Polit. Corr.) A krajnai tan­felügyelő indítványára megengedte a közoktatási miniszter, hogy a jövő iskolai évtől kezdve szlovén nyelven tanítsák a tanítónő­képző-intézetben a vallást, valamint a tanítóképző-intézetben már elejétől fogva ezen a nyelven tanítják. A krajnai tanítóképző-intézetek szlovenitásáról keringő hírek­nek nincs más alapjuk mint ez. A többi tárgyakat ugyanis német nyelven adják elő. Bécs, május 22. Azon jelentéssel szemben, hogy cseh panaszokat intéztek a bécsi járásbíró­sághoz, kijelenti a „Polit. Corr.“ hogy idegen nyelvű folyamodások már évek óta fordulnak elő Bécsben és hogy ezeket a folyamodásokat, a ren­deletek értelmében egyszerűen visszautasítják a hatóságok, és természetesen ezután is vissza fog­ják utasítani. Berlin, máj. 22. A szövetségtanács elhatá­rozta, hogy a bizottság indítványa értelmében a közös vámterületbe keblezi Altonát. Páris, május 22. A képviselőház befejezte a gyapotszövetekre kivetett vámtétel fölött a tár­gyalást. — Cassagnac a hivatalos felhatalmazás visszaélése tárgyában akar interpellálni. Az e fö­lötti tanácskozást három hétre halasztották el. Gambetta jelenti, hogy az igazságügyminisztertől levél érkezett­, melyben amaz Padua herczeg birói üldözését kéri. Ez ügyben határozat nem hozatott. Az illető levél kinyomatott és kiosztatott. A hírlapok biztosítják, hogy a képviselőház osztályainak többsége ellenzik az üldözést. A hírlapok értesülése szerint a holnapi tüntetés, ha végbe is megy, minden jelen­tőség nélkül fog elmúlni. A pénzügyminiszter meg­semmisítette az 1852. június 25-ki miniszteri ren­deletet, mely az egyházi szerzeteket, jószág­ok átenge­désénél olyan személyek részéről, kik a szerzetbe lépnek, az átiratási illeték alól felmenti. A költ­ségvetési bizottság a vallásügy költségvetésében ismét 200.000 irtot törölt. Páris, május 22. Az „Europe diplomatique“ jelentése Rómából : A Crispi-Nicotera-csoport a kormányhoz csatlakozott, melyben képviselve fog lenni. Farini ismét a képviselőház elnöke lesz, Menabrea párisi, Corti gróf londoni, Blanc kon­stantinápolyi és d’Ostiani gróf washingtoni nagy­követté van kiszemelve. Páris, május 22. Roubaixben a helyzet javult. 1200 munkás ismét megkezdi ma reggel a munkát. Barcellona, máj. 22. Felbujtogatott munkások felgyújtották a moreilei gyapotfonógyárat. A tűz szétrombolta a gépet. A bujtogatókat elfogták. A profét az összes cataloniai munkásegyletek felosz­latását rendelte el. A rend ismét helyreállíttatott, az okiratok kölcsönös hitelesítése tárgyában Németországgal kötött vi­szonossági szerződés beczikkelyezé­­séről szóló tvjavaslat, melyet a bizottság V­é­­c­s­e­y Tamás előadónak előadása után, úgy általá­nosságban mint részleteiben elfogadott. Következett az erdélyi birtokrende­zési törvényjavaslat részletes tárgyalásának foly­tatása. A tegnapi ülésben elvileg elfogadott 16. §. oly módon állapíttatott meg, hogy az állandó gaz­dasági szakértők száma minden törvényszék terü­letén legalább 30 és legfelebb 90 legyen. Ezeket a közigazgatási bizottság hozza javaslatba, mely javaslat a törvényszéknek véleménye esetleg pót­javaslata mellett az igazságügyminiszterhez ter­jesztetvén fel, a kinevezést két évi időtartamra az igazságügyminiszter eszközli. A 17. §. Bok­ross előadó szövegezése sze­rint úgy fogadtatott el, hogy az osztályozó bizott­ságnak öt rendes és két póttagja közül hatot a felek érdekcsoportok szerint választanak ; a hete­dik döntő szakértőt a felek közegyetértésének hiá­nyában a bíró nevezi ki. A szakértők közül leg­alább háromnak az állandó gazdasági szakértők közül kell választatniok. A 18. 19. 20. §§. az előadó szövegezése sze­rint elfogadtattak. A további tárgyalás a hétfőn tartandó ülésre halasztatott. _________ Falk Miksa országgyűlési képviselő vezetése alatt küldöttség tisztelgett a közlekedési miniszter és az államtitkárnál s kérték a Balaton-Siói zsilip megnyitását, miután az elzárás folytán 60,000 hold föld vízzel van borítva. Mindkét helyen a küldöttség a legelőzékenyebb fogadtatásban részesült, és — mint a B. S. írja — a haladéktalan intézkedések elren­deltettek. _________ Goschen, a konstantinápolyi rendkívül angol követ, több napig Bécsben tartózkodott. Mint bécsi tudósítónk jelenti, a rendkívül küldetéssel megbí­zott követ semmi olyan újat sem mondott, a­mit már el nem mondott az angol trónbeszéd vagy Gladstone kormányelnök. Kétség nélkül oly általá­nos utasításokat kapott Goschen, a­melyek kizáró­lag arra hatalmazzák fel őt, hogy sürgesse a por­tán a berlini szerződés végrehajtását. Goschen, mint a „II. Wiener Abendblatt“ írja, a hatvanas évekbe lép és tökéletes típusa az angol diplomatanak. Ő erősen bízik abban, hogy sikerrel teljesíteni fogja jelen feladatát Konstanti­nápolyban. A porta jó akaratában nem kétel­kedik, de annál inkább a porta erélyességé­­ben, a­mi az ígéretek és kötelezettségek tel­­jesíté­sét illeti. A török kormányt a profes­­sionatus adóssal hasonlítja össze Golchen, mert az is biztat, igaz, tele van jó szándékokkal a szükség idejében , de azért mégis szüksége van némi támogatásra. Az angol kormány elhatározta, hogy támogatni fogja a portát és a nagyhatalmak közreműködésére is számít, hogy teljesen végre­hajtassák a berlini szerződés. Budapest, május 22 Az országgyűlési függetlenségi párt mára ki­tűzött értekezletét elhalasztotta, minthogy a hétfői ülés napirendjére fontosabb tárgy nem tűzetett ki. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d­­után 5 órakor Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében először tárgyalás alá vétetett Széchenyi István. Vannak államférfiak, kik egy adott pillanatban a legteljesebben fejezik ki a nemzet érzelmeit és vágyait, kik tes­tet és alakot tudnak adni annak, mi milliók szivét homályos sejtelem gyanánt rezgi át; kik szóba-tettbe tudják önteni a nemzet örömét és bánatát, kik titáni erővel fejezik ki lelkesedését, démoni hatalommal elkese­redését, kik saját személyök bűvölő vará­zsában testesítik meg nemzetök odaadását és bizalmát, hitét és reményét, saját szemé­lyek minden ellenmondást elnémító ellenáll­hatatlan hatalmával fejezik ki annak fájó csalódásait, kitörő haragját, engesztelhetet­len boszuját és feneketlen kétségbeesését. Ezek az államférfiak bálványai koruk­nak. A nép kegye magasan hordja őket minden földi lény fölött. Rabszolgaként lesi bármely szeszélyét, mámoros kéjjel hall­gatja minden egy szavát és öntudatlan gép gyanánt teljesíti legkisebb parancsát. S ha van is ezer közt egy, kit nem tudott bűv­körébe vonni, az inkább hallgat és félreáll, mert tudja, hogy a­ki fel akarja tartóztatni a triumphator diadalmi szekerét, az annak kerekei közé jut. S a feldühödött nép lá­zongó vére még akkor sem kímélné az ilyen áldozatot. Hiába hivatkoznék érde­mére, hiába mutatná a hazáért vívott küz­delmekben nyert sebeit, annál bőszültebb szenvedélylyel hurczolná meg a sírban, an­nál mérgesebb falánka gunynyal ütné át megmarczangolt szivét. De jó nap, midőn a nép meghidegül bálványa iránt ; midőn hallgatja, de már nem érti szavát ; midőn alig tudja felfogni, hogy egyszer vakon hódolt minden óhajának s vagy önkezével dönti le bálványát, vagy közönynyel megy el képe előtt, s ki tudná megmondani, melyik a gyilkolóbb, vezeklőbb bünhödés. Széchenyi István ezek közé az ál­lamférfiak közé nem tartozott. Vannak államférfiak, kik egy adott pillanatban leghívebben fejezik ki nem­zetök meggyőződését; kik erős lélekkel ingathatatlan bátorsággal megmondják, mi milliók agyában él, de mert nem egy ked­­vencz vágyukkal, édes reményükkel ellen­kezik, nyílt kifejezésre Csak félve lel , kik kímélni tudják nemzetök érzelmeit, de mégis csak értelmükre hivatkoznak ; kik nem sértik ábrándjait, de mégis a való rideg szavát ér­tetik meg vele ; kik biztos szemmel ismerik föl a pillanat parancsait, csak arra szeg­zik minden figyelmöket, arra korlátolják agyuk és lelkük egész erejét, de ép azért olyat alkotnak, mi­előtt meghajol koruk, s mit nem rombol le, de tisztel minden ivadék. Az ilyen államférfiak képe változhatat­­lan marad az idők folyamán. Mint egy be­fejezett gránit-emlék, úgy emelkednek ki körülbelül, melynek ők adják meg jellegö­­ket s az utókor mi csorbát sem ejt hitükön, de nem is emeli nagyságukat. Széchenyi István ezekhez az állam­férfiakhoz sem tartozott. De vannak államférfiak, kik nem elég­szenek és nem elégedhetnek meg a pillanat sikereivel ; kiknek sasszeme ellát az idők távol messzeségébe s látnoki tekintettel ol­vasnak a jövőben ; kik nem kimélhetik né­pük érzelmeit és ábrándjait; kik vaskezek­kel markolnak bele mindabba, mit szentnek és sérthetetlennek tartott a hagyomány; kik gyászos mosolylyal tépik szét a kegyelet leggyöngédebb kötelékeit; kik földöntúli hatalommal egy új világot nyitnak meg né­­pek előtt, megvetni tanítva őt arra, mit eddig bálványozott, és lelkesedni azért, mit eddig nem ismert ; kik egyedül tudnak hinni és bizni törhe­­tetlenül, midőn mások már kétségbeestek és lemondást tanítanak ott, hol mások csak kö­vetelni akarnak ; kik parancsolni és gáncsolni mernek ott, hol mások csak kegyet vadász­nak és kérnek és könyörögnek ott, hol má­sok csak hiúságokra és büszkeségekre hall­gatnak; kiket majd fölemel, majd lesújt, de soha teljesen meg nem ért, hanem mindig a tisztelet bizonyos idegenszerűségével néz körül ; kik tudnak merészet és nagyot mon­dani, de tántoríthatatlanul is ragaszkodnak ahoz, mit egyszer kimondottak ; kiket hideg érzéketlen számítóknak tart a fölületes tö­meg, mert érzelmeiket rabul adták érzel­­möknek, míg egyszer csak megszakad szí­vük ; kiket félreérthet és őrülésbe hajthat a jelen, de mindig nagyobbnak mutat a jövő . ... és ilyen államférfin volt Széchenyi István. Széchenyi István nagyságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a­miért ő küzdött, a­miért vértanúságot szenvedett, ma már legnagyobb részben a nemzet közkin­csévé lett. A­mit a politikai szabadság, a társadalmi egyenlőség, a hűbériség eltörlése s a modern demokrátia terén czélul kitű­zött, ez ma már alkotmányunk törvényeibe, mindnyájunk vérébe ment át. Közjogi fel­fogása : az Ausztriával való kapocs felbont­­hatatlansága , nemzetiségi politikája , a forma kiméletessége s a lényeg szigorú; gazdasági meggyőződése : az ipar szabadsága, a forga­lom korlátlansága, minden védvámos hajla­mok elitélése — a nemzet intelligenciájának a nemzet nagy többségének dogmájává lön. Igaz, hogy ezen a téren még sok tenni­való van, de csak kevesek által osztott csa­lódás, mintha ma más czélokat tűzhetnénk ma­gunk elé. Igen kevés kivétellel alig van, kivált a gazdasági téren, ki nem az ő zászlaja alatt akarna küzdeni; még kevésbé van párt, mely ne igyekeznék őt főleg, ezen a czímen magának vindk­álni. Ám ne vitat­kozzunk ma, ez emléke által megszentelt napon afelett, kinek van erre legnagyobb joga. Feledjük legalább egy pár pillanatra minden meghasonlásunkat és gyűlölségünket. Legyünk legalább ezen az egy napon egyek az ő tiszteletében. S majd ha lehullt szobráról a lepel és elhangzott minden ünnepi zaj, fe­szítsük meg minden erőnket az ő követésé­ben s Ítéljen felettünk a nemzet, melyikünk hirdeti az ő tanait. Budapest 1840-ben és 1880-ban. „Budapest hihetőleg soha sem léphet ki a tartományi városok so­rából, s egyesítő pont gyanánt soha sem fog szolgálhatni“ —e bal­jóslatú szavakra fakadt a nagy társadalmi reformátor, Széchenyi István a „Pesti por és sár“ czímű munkájában, melyet 1837—1840 közt irt. Még őt is, a kiben egy ország átalakítására elégséges alkotó, folytonos tevékenységre hajtó erő forrása buzogott, még őt is meglepte a pessimis­­mus, levertség, midőn szemlélte az akkori magyar főváros, az akkori Budapest képét. Utazott Londonban, Párisban, Bécsben, Rómában stb. nagy európai metropolisok­ban. Mi volt ezekhez képest Budapest, a porfelhőbe burkolózott kicsiny, kopott, sze­gényes magyar főváros, mely nem büszkél­kedett pompás házsorokkal, parkokkal, nem volt a forgalom, kereskedelem góczpontja, nem zsongott a világvárosok zaja, s nem lüktetett benne egy hatalmas nemzeti élet pezsgő vérkeringése. A magyar faj nem városépítő faj , sőt egész történetében nélkülözte az építészeti gén­et. Ott vannak a keleti népek. A civi­­lisatio alacsony fokán, szegénység, nyomor közepett is nagyszerű városokat teremtet­tek. Indiából indulva nyugat felé a keleti fajok piszkos, egészségtelen, de jelentékeny s építészeti sajátságokkal bíró városait ta­láljuk egész Konstantinápolyig. Az ó­kor népeinek óriási városait most kutatja fel az archeológia. Delhi nagyobbszerű, fényesebb volt mint XIV. Lajos idejében Páris, s a delhi-i udvar a versaillesinál. Pedig csak a mongol birodalom fővárosa volt. Saját épí­tészeti stíllel bír a chinai, a mongol, a mo­hamedán , a mórok, görögök, góthok archi­tektúrái remekeit még most is bámulja, sőt el sem érheti az utókor; meglep arányai­nak nagysága és szilárdsága által a rómaiak technikai építészete, az ó- és középkor szel­lemének költői összeolvadását képezi a re­naissance. Minden cultur nép ott hagyta nyomát, építészetében, azon földön, hol élt. Csak a magyar faj nem csinált egy ezred­éves lét alatt, a Tisza és Duna partján, semmi maradandót. Hajdani nagysága el­múlt, a­nélkül hogy romokat hagyott volna maga után. Valószínűleg ily gondolatok kiírhatták Széchenyinket e lesújtó ítéletre : „N­e­­vezetes múltja e nemzetnek ugy­­látszik soha sem volt, mert a nem­zeti nagyság, melyet a népáradások fel­­fellobbanó villámival összekeverni nem kell, csak tartósabb csinosodással, vagy tar­­tósb fényűzéssel jár; ez pedig, Magyar­­ország éghajlatát tekintve, noha durva de erős építményeket tesz fel, ilyesek azon­ban csak oly anyagból készülhetnek némi tartóssággal, melyet tűz nem ront, rég nem emészti szél nem bir, viz nem hord s ily­es maradvány Magyarország határai közt sehol sem bizonyítja a múlt­nak egykori tartós­ fényét.“ De bármily sötét gondolatok foglalják el, kivillan lelkéből a teremtő gondolat lángja; bármily sivár a jelen, látnoki szeme belepillant a fénysugár által megvilágított jövőbe. „De azért, — kiált fel­­— mert múltja nem volt tartósabb fényű, világosabb jövője se legyen a magyarnak, ezen minden európai nemzettől elkülönzött, s annyi és oly külön sajátságokkal biró keleti sarjadék­­nak? Lehetetlen!“ Jóstehetséggel biró hatalmas akarata azonban, mely büszkén vágta oda a száza­dos cultura áldásait élvező népek kicsinylő mosolya elé az igét : Magyarország nem volt, de lesz­­ habozóvá, ingataggá válik, mikor Budapest jövőjéről beszél. Tudta, hogy nagy nép, nagy állam múlhatlan ex­ponense egy nagyszerű metropolis. A világ­­történelem nem mutat fel népet, mely ha nagy dolgokat művelt, ne lett volna hatal­mas fővárosa. Meg akarta tehát teremteni a magyar metropolist. Ide akarta centrálisaim a nemzet anyagi és értelmi erejét. Azért teremtette a lánczhidat, az akadémiát, a nemzeti kaszinót. Világvárosok csak ott tá­madhatnak, ahol a világkereskedelem útjai találkoznak, s az illető nép egyik rugóját képezi e kereskedelemnek. Budapest, ma­gyar világváros alakjában még ábránd­kép gyanánt sem jelent meg szemei előtt. Ő csak magyar fővárost akart teremteni. Budapesten, mint központon akarta lekötni a magyar nemzet életét. Tudta azonban, hogy ehhez mindenekelőtt lakható, kényel­mes város kell , mert az aristocraţia, mely nélkülözhetlen tényezője egy főváros nagy­ságának, csak így bírható Budapesten való letelepedésre. Azért az a munka, melyet a fenebbi czím alatt irt, egy szellemes satira az ak­kori Budapestre, csakhogy e satk­ába gyak­ran elégikus hangulatot kever a honfibállat. Nyíltan kimondja, hogy szerencsétlenségnek tartaná, ha mindig Budapesten kellene tar­tózkodnia, s kénytelen lenne „Budapesten a szőke Dunát, szennyes Dunapartokat, ki­égett budai szőlőket, kertnélküli házakat, minden fától eltiltott utczák­ és tereket, szó­val az egész láthatárt mindig, s mindent hamuszinü köntösben nézni, s a természet sokszínű bájai helyett örökség a homok ba­jaival küzdeni.“ Kényelmes, conforttal berendezett lak­házakat, kerteket, fákat, tiszta, a portól és bűztől meg nem fertőzött levegőt követel Széchenyi. Mondanunk sem kell, hogy valóban ez az alap, melyen egy város ki­fejlődhetik. Magasabb nézpontja csak elvétve emelkedik. S ha lelke tán kész leendett hatalmas szárnycsapásokat tenni a magasba, bizonyára lerántotta volna a földi prózába Budapest akkori alakjának szemlélete. A pompás rakpart, melyhez hasonló pontja nincs egyetlen európai fővárosnak sem, nem létezett. Csak a „szenyes Duna­­partok“ szűrk­éllettek. Pest homlokzatát Buda felé a szennyes, apró házak közül ki­emelkedő néhány palotaszerü épület ké­pezte. Olyan volt e homlokzat, mint egy szép hölgy rossz fogsorral. Tulajdonkép csak az angol királynő vendéglőnél kezdő­dött, s a só­utczánál végződött. A­hol ma a vámház rengeteg palotája emelkedik, ott tó volt, melyben télen a vadkacsák tanyáz­tak. A lánczhid tája, s a felső Dunasor vi­déke pusztaság volt. A „czivilizáltabb“ vá­rosrész csak a hatvani­ utcza végéig, s a kerepesi­ ut elejéig terjedt. Buda aránylag még jobb benyomást tett, mert egyöntetűbb képet nyújtott, mig Pesten néhány szép új épület a piszok, sárhalmaz közepett, csak növelte a szomorú ellentétet. S a két városnak akkor együtt alig volt 100,000 (Pestnek 67,000, Budának 30,000) lakossága! Kereskedése, ipara csak a fejlő­dés csiráit mutatta. Hatalmas Dunáját alig néhány gőzhajó szelte. A magyar főváros decapitálva volt. Az országgyűlés Pozsony­ban tartotta üléseit. A magyar királyokat Pozsonyban koronázták meg. Budapest csak annyiban volt főváros, hogy a főkormány­zati hivatalok benne székeltek. Magyar jel­leggel nem bírt. Széchenyi panaszkodik, hogy a magyar építészeti stált nem találja Budapesten. De inkább panaszkodhatott volna arról, hogy magyarokat nem talál a magyar fővárosban. Az aristocraţia Pozsony­ban, Bécsben vagy vidéki kastélyaiban tar­tózkodott. A polgárság német és részben szerb volt. Német az ipar, kereskedelem. E sötét képről leolvasni egy ragyogó jövendőt, ehhez nem oly gyakorlati szellem kellett, mint Széchenyié : erre csak egy áb­rándozó leendett képes. S ami akkor ábránd­nak tűnt volna fel, nagyrészt valósággá lett. Budapest rohamosan felvirágzott. A kicsi, poros vidéki városból, minő négy évtized előtt volt, egyikévé lett Európa legszebb városainak. Dunasora, melyről oly elitélőleg szól Széchenyi, a világ egyik leggyönyörűbb pontjává lett. Vannak büszke boulevárdjai, szebbnél szebb palotái, imposáns középüle­tei, van nagyvárosi alakja, hatalmas for­galma, ipara és kereskedelme. Lakosságá­nak száma az amerikai városokét megköze­lítő rohamossággal növekedett, különösen 1867. óta. Négy évtized alatt több mint megháromszorozódott. Budapestnek a most lefolyt népszámlálás ada­tai szerint 346.000 lélekből álló lakossága van. S gyors szaporodás vár­ható jövőre is. A terjeszkedő lakosság is­mét szűknek találja Budapestet. A házbérek époly arányban emelkednek, mint fogy az üres lakások száma. Az európai városok között csak London mutat fel, persze óriá­­silag nagyobb arányokban, hasonló tünetet. Londonban 1841-ben, tehát szintén körül­belül négy évtized előtt 1.870.827 ember élt ; ugyanott ma 4 milliónyi embertömeg hulláma kavarog. Az alkotmányos élet Budapestet Ma­gyarország valódi fővárosává tette. Most már ide van centralizálva úgy a politikai, mint a társadalmi élet, a tudomány, művészet, ipar, kereskedelem, irodalom, a magyar faj anyagi és értelmi ereje. Budapest az ország szíve, innét indul ki és fut vissza minden eszme, minden mozgalom, az ország életének vér­keringése. Francziaországon kívül nincs ál­lam, mely annyira fővárosára volna összpon­tosítva, mint Magyarország. Amit Széche­nyi feltétlenül szükségesnek mondott ki Budapest emelkedésére, hogy t. i. Buda és Pest, valamint közvetlen vidékük egyesíttes­­sék, valósággá lett. Sőt Széchenyi min­den reményénél több teljesedett. Közkert­jeink még most sincsenek, mint Londonnak, hol 13 nyilvános park létezik majd ezer hek­tár kiterjedéssel. Ennek oka azonban részint az, hogy nem tartjuk oly nélkülözhetetlen kelléknek a kertet, mint az angol, részint a város kezdetbeli hibás építése. Majd ha Bu­dapest túlterjed a városligeten, közkertjeink is lesznek bőven. Budapest már így is a legelső európai városok közt foglal helyet. Szerencsés fek­vése miatt — a nem­sokára megnyíló ke­leti világforgalom útjába esvén — rövid idő alatt pedig világvárossá lesz, a szó szoros és európai értelmében. Erős hitünk, hogy nincs Európa közepén város, beleszámitva még Bécset is, melynek oly nagy jövője volna, mint van Budapest­nek. Nemzeti sajátsága oly értelemben, mint a hatalmas faji érzéktől áthatott Szé­chenyi kereste, soha sem volt, de ha volna is, ezt szükségkép elvesztené azon nagy átalakulásban, mely rá várakozik. A nem­zeti sajátság különben nem a házak építé­szeti elitjében nyilatkozik. Hisz az ily sa­játsággal bíró régibb városok új épületei is az átalános európainak mondható jelleget öltik fel, mint még az olasz városokban is tapasztalható. Londonról, s átalában Angliá­ról pedig köztudomású dolog, hogy ott épí­tették a múlt század végén és a jelen szá­zad elején a legtöbb görög épületet. Sőt maga Wren, az építő Tintoretto, ki­emelte, vagy renoválta London csaknem minden középületét, nem találta fel s nem találták fel utána sem a speciális angol-szász építé­szeti stilt. Mi Budapest nemzeti sajátságát magyar­ságában, magyar társadalmi életében keres­sük. S azt hisszük, e tekintetben oly ered­ményt értünk el, mely épúgy bámulatra ragadná Széchenyinket, mint Budapest át­alakulása és virágzása. De hogy ide jutottunk, nagyrészt neki, minden magyar gazdasági és társadalmi re- Lapunk mai számához fél év melléklet van csatolva.

Next