Ellenőr, 1880. június (12. évfolyam, 255-305. szám)

1880-06-01 / 255. szám

ez tál­lan] tesi­­­apán felis^^^^^^^^^^HpW^S' legmá­tk­us rajzban és színben az eredetiről való mére­tek és szinfokozatok pontos megtartásával és al­kalmazásával. Eljárásunkról szóló ezen előleges jelentésnek, nem lehet feladata a tudományos vizsgálat és mű­leírás, valamint a tisztázva még teljesen el nem készült számos és dús felvételek példányait az akadémia elé terjeszteni, mert mindennek alapos összeállítása s elkészítése, valamint az ábrák mű­vészi és mértani teljes kivitele terjedelmesebb munkát és tetemesebb időt vesz igénybe. Jelenleg csupán általában kívánjuk előlege­­­sen két irányban az eredményt jelezni, s a tekin­­­tetes­ akadémiának a további teendők iránt, ezek közzétételére nézve bátorkodunk rövid előterjesz­tést tenni. Egyik irányban ugyanis a sz. koronának ed­digi méretes, hagyományos és általában elfoga­dott történetét illetőleg, a művizsgálatnak lehe­tőleg teljes biztossággal sikerült konsta­tálni, hogy e korona műalakzatai lényegesen megegyeznek az eddigi alaposabb tör­­téneti vizsgálatok adataival. Nevezete­sen a mint ez adatokat legutóbb Koller Ferencz pécsi kanonoknak a koronáról irt kimerítő s ala­pos művében az előbbi irók nyomán is helyeseb­ben összeállítani sikerült ; s a mennyire ezen ada­tokkal s a koronának leírásával kimutatta, hogy annak felső része, az egymáshoz keresztben meg­hajtva illesztett arany pántok latin feliratú, reke­­szes zománcz-képeikkel, melyek a trónoló Megvál­tót és nyolcz apostolt állítják elő sz. Istvánnak a pápától Rómából küldött, ott készült koronáját képezték ; míg a korona alsó része, a főt­évedző diademszerű abroncs, melyhez később a felső il­­lesztetett, Dukász Mihály, bizanti császár, fia Kon­stantinos Porphirogenitos és Gejza király, vala­mint a Megváltó, Mihály és Gábor arkangyal sz. György, Demeter, Kosmas és Demjén vértanuk zománczképeivel díszítve, a nevezett Mihály bi­zanti császártól küldetett Gejzának, s mely két koronából állíttatott össze később a magyar sz. korona. Mindezen találó vagy más eltérőbb történelmi adatok és feltevések további előadását, a­mint azokat a művizsgálat megerősíti vagy kétségbeve­­heti, s e részben újabb érdekes feltevésekkel meg­világíthatja, természetesen csak a részletes leírás­ban lehet majd kimerítőbben tárgyalni. Más irányban ellenben a művizsgálat kimu­tatta, hogy eddig a szent koronának hű képmását nem ismertük s a valóságnak megfelelő előállítását nem bírtuk. Sőt ezt még a koronának legpontosabb leírásaiból sem lehetett teljesen kivenni. A szent koronának történeti le­­írásai mellett épen úgy, mint azon kívül megjelent összes eddigi ábrái nemcsak mindannyi máskép, a valóságtól eltérőleg álliták azt elő, hanem a mint azok egymástól is eltértek, úgy egyik sem közelítette meg annak távolról sem miszépségét. Ezen hiány önként érthető a régibb leírások­nál, midőn sem a műismeret, sem a műtörténet még nem képezett bevégzett, rendszeres tant és tudományt, s felőle a legtudósabb történetírónak sem volt kellő fogalma ; annál kevésbé volt tudo­mása arról, hogy az a történettudománynak egyik alaptételét és kútfőjét képezi, valahányszor az a művelődési történet és műalkotások s emlékek le­írása terére lép. Hasonlóan nem rendelkezett a reproducáló művészet sem azon kifejlett eszközök felett, melyek a műtárgy finomabb részleteit tel­jesen, biztos hűséggel, képesek lettek volna vissza­adni. Ehez hiányzott a kellő szylismeret, mely nélkül a tárgyak teljesen ferde felfogással állíttat­tak elő, s épen úgy hiányzott egyaránt a művé­szeknél és leíróknál a műtechnika kellő ismerete, mely nélkül hiven a tárgyat levenni nem lehetett, s annál kevésbé volt képes a leírás felőle kellő fogalmat alkotni. A sz. korona ily legnagyobb műbecsü részletei mint a zománczképek jellege és művészete iránt például, mindannyinnk nem volt, épen nevy tollá ruguluia, valamint azt a későbbi kor e technikája már nem ismerte és nem gyakorolta. De a sz. korona azon legújabb felvétele is, melyet mint fentemlítők , erre szakismereténél fogva teljesen képesített dr. Bock kanonok kiadott, hasonlón nemcsak több hiányt, de hűtlenséget is mutatott, melyet a fényképi felvétel daczára annak elégtelensége mellett, a rajzban hibás és a kiadás­ban átfordított ábrája is okozott. Felvételünk nemcsak e hibákat elkerülte s a tárgy eddig vissza nem adott minden oldalára s annak legkisebb műrészletére is kiterjedt, hanem erre a fényképezés azóta kifejlődött összes elő­nyeit is felhasználta s alkalmazta a felvételben, valamint más feltételeket, mértani és szabadkézi rajzokkal és különösen a korona zománczképe dús színezetének lemásolásával elkészítette s ez után a fénykép által nem létesíthetőt is teljesen pó­tolta. Ezen művizsgálat és felvétel eredménye im­már, hogy szent koronánknak végre nemcsak he­lyes és hű képét vettük s ezáltal leirni fogjuk, ha­nem e nagybecsű nemzeti ereklyénk és műtár­gyunk teljes műleírását is képesek vagyunk a leg­kisebb részletig előadni és feltüntetni. Mert maga e mű, mondhatjuk már jelenleg, hogy az ötvösségnek, az aranyművészségnek, a zománcz­­műnek egyik egész világra s minden időkre szóló legremekebb és legbámulandóbb alkotása, melyhez nemcsak egyetlen egy régi ismeretes korona se járulhat e tekintetben közel, hanem mely általá­ban is, mint ily műemlék ritkítja párját. Csak nemzeti múzeumunk nyitra-ivánkai lelete korona­részleteinek bámult bizanti zománcz művei járul­nak hozzá közel, de koronánk egyes művei ezeket is épen úgy túlhaladják r­ebecsre és szépségre nézve, valamint versenyeznek mindazzal, mit e nemben hasonló műemlékek, a zománczos oltártáb­lák, úgynevezett pallák, frontálék és antipendiu­­mok, valamint könyvtábla-ereklyetartók e körből előmutatni képesek és emlékekben s azok kiadá­saiban például Labartenál és De Linas műveiben az ötvös, arany- és zománczművészet köréből. A ritka s oly nagyrabecsült díszes rekesz-zománczmű­­technikát, a mint a legremekebb kivitelben, úgy legváltozatosabb nemeiben s modorban található koronán külön zománcz képezi. —Mig annak, felső sz. Istváni részei finomabb aranylemez pántjain a X. századi olasz zománczmű alakzatai tűnnek föl, a Megváltónak fényes, részben átlátszó rekesz­­zománczmű képe ábráján s az apostolok dús szí­nezetű tömör alakzatain, ezek keretezésében pedig a képeket környező filigrán szemcsés sodrony­mű disziti az erős sárgaszínű arany alapot, addig a korona alsó bizanti része világosabb és tömörebb arany sárga pántján és csúcsán a legélénkebb dús színezetű bizanti rekesz zománczban találjuk ismét a Megváltó, az angyalok és szentek képei mellett, Mihály császár, Konstantin, Géza arczképszerű és koruk érdekes fejedelmi viseletével előállított mell­képeit, mindenütt feliratokkal jelezve. Mindannyi egy-egy érdekes históriai kép, eltekintve a zo­máncz páratlan szép művétől és tökélyétől. De ez nem elég. Az alsó korona diademszerű félkörű és csú­csos rovátkáin a zománcznak még egy más, eddig ismeretlen, vagy csak elveszett és jelenleg többé nem ismert új nemével találkozunk. A vizsgálat közben kifejtvén ugyanis a koronából a koronázás alkalmára betétetni szokott bélést, e csúcsos és félkörű rovátkák kék és zöld színű rekesz-zomán­­czai nemcsak a közönséges átlátszó, úgynevezett translucid, de a világosságtól egészen áthatolt zo­­mánczot mutatták. Azaz: ez fémalaplemez nélkül csupán az arany-keretrekeszekbe van befoglalva. A zománcz e jelenleg, mint mondok, ismeretlen és hajdan is csak igen ritkán előjött nemét, csupán a műtörténetből ismerjük, melynek egyik véletlen a műtechnika e nemét ritka szép példányaiban fentartotta, s vizs­gálatunk azt ez által közismeretre hozza ismét. Mindennek részletesebb felemlitésével csupán némi fogalmat kiván a küldöttség előlegesen adni a sz. koronának minden képzeletet fölülmúlt, s a műismeretet is legmagasabbra emelő elragadó mű­­becséről, szépségéről és érdekességéről. Nem is szükség itt tovább azért részletezni, hasonlóan egyes példányaiban ritka és nagybecsű, de az előbb kiemelt művekhez képest csak másodrendű dús drágakő és gyöngydiszét, mely egyébként sem tel­jesen és változatlanul nem maradhat fenn, sem az eddigi leírások nevezéseivel mindenben meg nem egyezik. Magától értetődik, hogy ezek leírására, felvételére és meghatározására is teljes gondot fordítottunk, s azokat is illetékes szakférfiú által megvizsgáltattuk s felmérettük, a mai tudomány által nyújtott biztosság szerint véglegesen megha­tároztuk , valamint annak eredményeit is a sz. ko­rona leírásában hasonlóan közlendőnek tartjuk. A vizsgálat további menetére és módozataira nézve még csak azt véltük szükségesnek itt teljes megnyugtatásul megjegyezni, hogy abban eljárá­sunk kiinduló pontját az képezte, miszerint eleve már átolvasván a szent koronáról szóló eddigi egész irodalmat, az ebben fölvetett, vagy ennek olvasása közt fölmerülő összes kétesebb adatok és kérdések kijegyzésével álltunk a mű elé, s annak vizsgálata által igyekeztünk a kérdések, kételyek és nehézségek eloszlatására magunknak feleletet és biztosságot szerezni. Mire azután a korona egész habitusának és minőségének, egyes művei­nek, képeinek diszitményeinek és részleteinek le­írását mintegy jegyzőkönyvileg tollba mondva je­gyeztük fel és pedig az alakok, viseletformák és színezet legkisebb részletig menő leírásával. Mi­által egyedül véltük a fényképzés, mértani felvé­tel s helyben a természet utáni színezés mellett tel­jesen hű és irányban biztos munkát végezni és előállítani. Nincs egyéb hátra, minthogy a további teen­dők és a mű kiadása iránt a T. Akadémiának elő­terjesztést tegyünk. A művizsgálat által kiderült azon tapaszta­lat, hogy eddig koronánk egyetlen mű képét sem bírjuk meg, s annál kevésbé bírjuk azt magas és remek műbecséhez és fényéhez méltó előállításban. Ez eléggé indokolja a szent korona leírt műszak­­szerű felvételeinek mennél pontosabb és szebb, va­lamint dús műrészletei ábráira is kiterjedő kiadá­sát ; — amint ezt már az akadémia az ő cs. és apostoli királyi Felségéhez tett felterjesztésében és kérvénye indokolásául kifejezte s a sz. korona ezen alkalomból történt kivétele és visszahelyezése al­kalmával az országos küldöttség jegyzőkönyben is fölvette. Nem lehet tehát kételkednünk, hogy az aka­démia megragadja az alkalmat a nemzet megszem­lélt ereklyéje s egyik legszebb műemléke, e nagy­becsű remekmű méltó kiadására, hogy vele a nemzetet és műtudományt­ megajándékozza; — valamint hogy eddig már tetemes nagy költséggel a hazai műemlékeket az archeológiai bizottság által kiadta, s folyton kiadja. Erre nézve a ko­rona képére s érdekesebb részleteire a bizottság fényes szinnyomatú kiállítást ajánl. Amint e fel­vételei teljesen elkészülnek és az akadémia elé terjeszthetők, megrendelhető lesz, egyszersmind a kiadásnak költségvetése. A szinnyomatot illetőleg bátorkodunk azon­ban mindjárt ajánlatba hozni a párisi Didrou-féle e nemű üzletet, mely nyomatai szépségévei, vala­mennyi más Hasonló kiadványokat messze túlha­ladja, és legújabb hasonló rekesz-zománczszinűi ki­adványai által, minőket nevezetesen japáni művek ily kiadásában tanúsított, különösen gyakorlottnak mutatkozik a rekesz-zománczművek kiadásában. IPOLYI ARNOLD, mint a sz. korona tudományos és mű­­vizsgálatára kiküldött akadémiai bizott­ság elnöke, eziránt i­s használhatja­tja feltételesen a fl­ izli a törvényjavaslatot, fím-vasút tariftáit, nem tartja ennek, eléggé önállóan intézkedhe­­­t újabban Budapesten alakított igazgató-Perczel L, polemizálván Ráth érveivel, elfo­gadja a törvényjavaslatot. H­­­e r­o n­y m­i arra a kérdésre : várjon az állam­nak vannak-e garantiái e vonal kiépítése iránt Belgrádon alul, azt felelte, hogy bármi garantiákkal, a tarifa ügyre nézve privát társulatok irányában elegendő biztosítékot nem lát, minthogy a tari­fáknak a forgalmi szükséghez képest csaknem évről évre mérsékeltetniök kell s alig lehetne ma oly tarifát megállapítani, a­mely például a legközelebbi tíz év alatt is elég minimálisnak volna tekinthető. A vaspályák saját érdekükben már ma is oly ala­csony díjtételeket, alkalmaznak, a­minőkre ezelőtt 10 évvel alig gondolhattunk. Lichtenstein azon aggodalmaira, hogy az állam az előleges szakaszok építésével nagyon enyagírozza magát, megjegyzi, hogy erre már van analógia, t. i. a keleti vasútnál, hol csakugyan az egészre vonatkozó intézkedé­seket megelőzőleg az állam által elrendeltetett az egyes szakaszokra nézve az előzetes kiépítés. Tisza Kálmán miniszterelnök a Belgrádon túl levő csatlakozásról szól, mely nemcsak Ma­gyarország és a külügyi kormánynak képezi fő­­gondját, hanem biztosítva van a berlini szerződést aláírt összes nagyhatalmak által. György Endre Hieronyminek a tarifáról való megjegyzéseire felhozza, hogy az átlagos ta­rifák az osztrák államvasútnál kisebbek, mint a többi vasutaknál. A budapest-zimonyi vasút sze­rinte sok ideig nem fog jövedelmezni. A nagyobb szállításra elég a Duna, a gyorsabb útra terelen­­dőkből a legnagyobb részt a concurrens vasutak fogják elnyelni. Attól tart, hogy a befektetési tőke „fond perdu“ lesz, sőt hogyha a kikinda pancsovai vasút egyszer kiépülne, emellett a budapest-zimo­nyi vasutat károsnak is tartaná. Hivatkozik a gaz­dasági egyesület memorandumának ily irányú ide­vonatkozó részére. Forgách Antal gr. azt hiszi ugyan, hogy a budapest-zimonyi vonal sokkal kisebb teherrel létesíthető lenne, mint itt javasoltatik, de tudja, hogy a közvélemény mily erősen kívánja a vas­utat, s azért elfogadja a törvényjavaslatot. Még szólt Lichtenstein, ki az általa fel­hozottak ellen tett észrevételekre nyilatkozott, mire a törvényjavaslat átalánosságban a többség részéről elfogadtatott. A részleteknél az 1. 2. 3. §§-nál történtek felszólalások. 1. §-nál György a kalocsai szárny­vonalat, mint a vicinális vasutak körébe tartozót itt kihagyatni kívánta. Forgách szintén külön törvényjavaslatba, esetleg külön §-ban kívánja fölvenni. Az eredeti szöveg felett a szavazás alkalmá­val a szavazatok egyenlők lévén, az elnök hoz­zájárulásával az eredeti szöveg fogadtatott el. A 2. §-nál a bajai vonalra nézve is kivon­ta­­tott külön törvény intézkedése, a többség azonban a §-t változatlanul fogadta el. A többi §§-ok szintén változatlanul fogadtat­ván el, a törvényjavaslat tárgyalása befejeztetett. A törvényjavaslat a pénzügyi bizottsághoz létetett át, mely azt holnap fogja tárgyalni. Előadóvá P­e­r­c­z­e­l László választatott meg. A pest-zimonyi vasút a közlekedési bizottságban. Május 31. A képviselőház közlekedési bizottsága B­á­n­f­f­y Béla gr. elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalta a Budapestről­ Zimonyig , illetőleg az ország ha­táráig építendő vasútról szóló törvényjavaslatot. A kormány részéről jelen voltak Tisza miniszter­­elnök, O­r­d­ó­d­y közlekedési miniszter, H­i­e­r­o­­nymi államtitkár, Zahorszky és Nagy László oszt. tanácsosok. A tárgyalás megkezdése előtt György Endre kijelenti, hogy nézete a kormány javaslatá­tól e tárgyban eltér, miért is kéri a bizottságot, hogy jegyzői tisztétől mentse fel. Tisza miniszterelnök felszólalására kimondja a bizottság, hogy György Endre vezesse a tanács­kozás jegyzőkönyvét, ha azonban a vita alatt be­bizonyul, hogy az ellentétes állás, a­mely közötte és a bizottság véleménye között lesz, kiegyenlíthe­­tetlen, előadóvá más választandó. Ezzel az átalánosságban való tárgyalás meg­kezdettén, Kármán Lajos köszönetét szavazva a kormánynak ezen szerinte életképes ügy fel­karolásáért, a törvényjavaslatot elfogadja, de meg­jegyzi, hogy Ujverbász és Kula érdekei nincsenek kellőkép megóva, különösen Kula felveendő a há­lózatba, mert ott járásbíróság és szolgabíróság is székel, egyszersmind figyelembe ajánlja a Ferencz­­csatornán át is mielőbb kiépítendő hídnak elké­szíttetését. O­r­d­ó­d­y miniszter ezeket a részletes tár­gyaláshoz tartozandónak mondja és ajánlja a tör­vényjavaslatnak átalánosságban való elfogadását. Lichtenstein József: Hibáztatja a kor­mányt, hogy ily fontos ügyet ily későn, úgy­szól­ván, kapuzárás előtt terjeszt elő. Azt hiszi, hogy lehet módot találni, a­mely mellett a Belgráddal való összeköttetést az állam kisebb megterhelteté­­sével és mégis az országos érdekek figyelembe vé­telével létesíteni lehet. Szerinte e pálya is, mint jobbára minden vasút — habár internationá­­lis természetűnek tartatik is — tisztán saját te­rületének forgalmából kell, hogy főjövedelmét me­rítse és így tisztában lehetünk az iránt, hogy a zimonyi egyenes vasútnál is első­sorban az a kér­dés vethető fel, váljon maga a vidék, a­melyen keresztül vonul, szükségessé teszi-e a kiépítést. Bővebb felvilágosításig nem nyilatkozik a törvény­javaslat elfogadása mellett. Tisza miniszterelnök nem fogadhatja el azért a szemrehányást, hogy e javaslat csak most az országgyűlés végén terjesztetik be. Az ügy évek óta sajtóban és a közvélemény által vitattatik és jelenleg mindenki tisztában lehet az iránt, hogy e vasút csakugyan a magyar vasúthálózat egy nélkülözhetlen részét képezi. A kérdés érett volta mellett az is bizonyít, hogy ezen ügy már évekkel ezelőtt a képviselőházban határozat tárgyát ké­pezte. E mellett a szerb fejedelemséggel kötött vasúti egyezmény bizonyos határidőt tűz ki a Zi­­monynál való csatlakozásra, s hogy e határidő be­­tartathassék, szükséges, hogy a műépítményekhez idejekorán hozzá lehessen látni. Kéri azért a tör­vényjavaslat elfogadását annál is inkább, mert a Országgyűlés. A mai rövid ülés két érdekes momen­tumot tartalmazott. Az első Kármán Lajos interpellá­­ciója volt a bélyegtörvény módosítása tár­gyában, melyet a képviselő a nála megszo­kott aplomb­mal adott elő a ház specificus figyelme mellett. A választ, melyet e tárgy­ban a pénzügyminiszter adott, határozottan ígérve, hogy nemcsak az interpelláló által jelzett kétségkívül helyes irányban, de álta­lában is gyökeresen akarja reformálni a bélyeg- és illeték-kiszabást, és az erre vonat­kozó törvényjavaslatot az őszi ülésszak ele­jén okvetlenül beterjeszti, méltán örvendetes helyesléssel fogadta az egész ház. A másik fontos momentumot azon vá­lasz képezte, melyet a miniszterelnök Ba­ka­y úrnak pár nap előtt előadott interpel­­lációjára adott. Soha nem rokonszenveztünk Bak­a­y úr politikai szereplésével, de a mai lesújtó válasz alatt, melynél még saját pártjából sem emelkedett mellette egyetlen helyeslő hang, szinte sajnálatot éreztünk, ha nem tudjuk, hogy Baka­y úr szereplése Szeged városa körül a legveszedelmesebb lehet e szerencsétlen városra, melynek föl­virágzását minden magyar embernek párt­különbség nélkül szívén kell hordania. Mindenki tudja, mily nagy áldozatokat hozott e városért a külföld és az ország szeretetadományokban, s mily bőkezűséggel gondoskodott róla a törvényhozás. Midőn ily körülmények között akadnak emberek, kik népszerűség-hajhászatból, a tudatlanok félrevezetésével és mindenféle izgatás által túlmennek minden méltányosságon, nem kell-e attól tartanunk, hogy ezt utoljára is csak Szeged városa fogja megsínyleni , mert ki kezeskedik arról, hogy amit itt egye­sek nem mindig egészen tiszta forrásból kérdeznek, itt-ott mégis nem úgy fog föl­tűnni, mint magának Szeged városának leg­­sajátabb felfogása. És azért azt tartjuk, hogy Szeged városa törvényhatóságának önmaga iránti kötelessége, hogy határozottan defavoyálja Bakay urat, ki felfogását négy­száz aláírásra hi­vatkozva, mint Szeged városa közvélemé­­nyét igyekszik feltüntetni. Bakay felelete a lehető legszerencsét­lenebb volt. A miniszterelnök által egyene­sen az ő személye ellen felhozott vádak súlya alól sehogy sem tudott szabadulni, s noha mindig fogadta, hogy saját személyé­vel nem kíván foglalkozni, folyton visszatért a fájó sebre. A különben ügyes ember za­varodott feleletében egyébiránt némi része lehetett annak is, hogy a folyosón előlege­sen folyt discussiók szintén nem végződtek előnyére. II. Tisza Kálmán miniszterelnök : T. ház ! (Halljuk !) Ha méltóztatnék megengedni, most már válaszolni óhajtanék Bakay­ Sándor képviselő úr­nak hozzám intézett interpellációjára, melyre adandó válaszom a múlt szombatról az ő távolléte miatt elmaradt. (Halljuk! Halljuk!) Midőn e választ megadni szándékozom, nem kívánom a t. házat azzal fárasztani, hogy interpel­láló urnak indokolását és egész interpellatióját felolvassam, mert azt hiszem, hogy épen úgy az ebben, mint a bevezető beszédében előadottakra a választ meg fogom adni az által, hogy ki fogom — adatokra támaszkodva — mutatni, mikép áll­nak az általa érintett ügyek Szegeden s azután fogok magára az általa interpellátiója végén tett egypár kérdésre még reflectálni. (Halljuk ! Halljuk !) Mindenekelőtt a képviselő úr által mellesleg felhozott egy pár dologra kívánok reflectálni, a­melyekre nézve magán után is vettem tőle érte­­sítést. A képviselő úr panaszkodik, hogy a bizott­ság tagjai olykor nem úgy bánnak — mint ő mondá — a szegediekkel, mint a­hogy helyes volna. Én, te­hát, azért, hogy a biztosságnak egyik vagy másik tagja néha nem veszti-e el perczslege­­sen türelmét, felelősséget nem vállalhatok. Ha megtörténik, bizonynyal, a­ki ismeri az olynemű tárgyalások természetét, a­minek ott folynak, cso­dálkozni rajta nem fog. De ha egyik vagy másik tett volna olyat, a­mi túlmegy a türelemvesztés határán, annak is — gondolom — orvoslása nem abban rejlik, hogy a netaláni ily egyes esetért a biztosságnak eljárását, az összes kisajátítási eljá­rást, az összes segélykiosztási eljárást úgy akarja valaki odaállítani, mint a­mely helytelen, kellő alapokon nem nyugszik és az illetők méltányos igényeinek és jól felfogott érdekeinek meg nem felel. Az eljárás helytelenségének igazolásául a kép­viselő úr felhozta azt is, hogy egy szegedi lakos­nak kisajátítás alá jövő telke úgy oszlott meg, hogy hat telek lett nem ugyan kizárólag abból, de an­nak részleteiből más részletekkel összekapcsolva és — mint mondá — azon embernek ezen hat telek­ből egyet sem adtak. Végére jártam a dolognak, és ez esetben mondhatom, hogy első­sorban — mondom első­sor­ban — ezen ember saját telkeiből nem kapott; mert menthetetlenül részeg állapotban lévén, a bi­zottság előtt nem lehetett vele megértetni saját érdekét; sőt oly kifejezésekkel élt, a­melyek miatt őt a bizottsági gyűlésből el kellett távolítani. Ugyanezt ismételte másnap is, mint a mely napra épen tekintettel azon állapotra, a­melyben az első alkalommal volt, a tárgyalás elhalasztatott. Mind­a mellett azonban, hogy ez kétszer megtörtént és mindamellett, hogy megakasztani e miatt az eljá­rást nem lehetvén, akkor a hat felek közül egyet sem kapott, minthogy később belátta, hogy saját érdeke ellen vétkezett, a bizottság még akkor is lehetővé tette, hogy ő azon telkekből kapjon. És ezen egyén tudomásom szerint tökéletesen meg van a cserébe kapott, vagy a kapott telkekkel elé­gedve, azt átvette és igen örül annak, hogy ki­egyezett és nem hajtott sem a talán túlságosan élvezett borra, sem az ennél még veszedelmesebb részegítőre, egyes izgatóknak félrevezető sza­vaira. Még egy ily természetű dolgot hozott fel a képviselő úr, azt mondván, hogy egy asszony a­miatt, hogy telkét meg nem kapta és a bizott­ságnál tapasztalt bánás­mód miatt megőrült. Ennek is végére jártam. Csakugyan van ott egy szegény asszony, a­kin — mint tudom — az őrültség jelei mutatkoztak, csakhogy igen kü­lönös dolog, hogy azon a szegény asszonyon, ki a képviselő úr előadása szerint, azért őrült meg, mert telke kisajátíttatott, az őrültség jelei először nyolc­ évvel ezelőtt mutatkoztak. (Derültség.) Min­denesetre nagyon jókor megérezhette szegény, hogy 8 év múlva mi fog vele történni. Már most áttérek a komolyabb dolgokra. Első­sorban a képviselő úr megtámadja a bizott­ságot, azt mondván, hogy a kisajátításnál nem kellő árak fizettetnek, hogy önkényesen állapíttat­tak meg a kibecslési árak és a bizottság azokon túlmenni nem akar. Beszédjében elmondotta, hogy igaz, hogy az mondatik, hogy a városi árakat ve­szik figyelembe, igen de akkor oly telkek kisajátí­tásáról volt szó, melyekre nézve örült néha a vá­ros, ha rajtuk ingyen is túladhatott, hogy valaki azokat beépítse. Az sem így van te­hát. Az árak a szerint állapíttattak meg, a­mint Szeged városa hatósága a megelőzött évek folyamából kimutatta, nem a városilag kisajátított telkeknek, hanem a magán adás-vevési útján szerzett telkeknek árát. Ez szolgált alapul az árak megállapításánál. Sőt midőn a város első jelentése ellen némelyek fel­szólaltak, a hatóság újabb kimutatás közlésére hi­vatott fel, mit februárius havában adatokkal tá­mogatva meg is tett, és ismétlem, az említett magán adás-vevési árak szolgálnak alapul a kisa­­tításnál. Még csak egyet kell elmondanom és ez az, hogy azon árak, melyek a kisajátítás folyamán fizettetnek, magasabbak mint azon érték volt, me­lyet maguk az illetők a kárfelvétel alkalmával a telek értékében, mint megmaradt vagyont beval­lottak. Hogy ily viszonyok közt, te­hát, miképen állíthatja valaki, hogy nem kellőleg fizettetnek meg a telkek, azt én megérteni képes nem va­gyok. De megjegyzem még azt is, hogy ha a kisa­játításnál a bizottságok takarékosan akarnak el­járni, ezt nem a maguk érdekében teszik, sem az államkincstáréban, hanem Szeged városának érde­kében, mert a kisajátítási alap megmaradó része senki másé, mint Szeged városáé. (Tetszés.) E részben is takarékoskodni, azt hiszem tehát, hogy helyes és épen akkor volna megtámadható a bizottság, ha azért, hogy saját eljárását megköny­­nyítse, annyit adna mindenkinek, amennyit kér. (Úgy van­ a jobboldalon.) Hogy pedig némelyek­nek furcsa kívánságaik is vannak, arról majd ké­sőbb fogok néhány szót szólani. Ami a ledőlt házakat illeti, megjegyzem mel­lesleg, hogy ahol akár pincze, akár használható fundamentum — vagy más hasonló — találtatik, úgy tudom, még erre is kiterjeszti figyelmét a bi­zottság a becslésnél. Az ideiglenesen épült házakat illetőleg pedig nagyon természetes, hogy azok miatt nem lehet megakasztani Szeged reconstructiójának munkáját, és ezt a biztosság annál jogosabban teheti, mert hiszen azt a képviselő úr is bizonynyal igen jól tudja, hogy a­kinek a biztosság ideiglenes ház építésére engedélyt adott, az reversalist írt alá, a­mely szerint akkor, a­mikor a reconstructió mun­kája megkezdődik, ha ennek végrehajtása érdeké­ben szükséges, ideiglenes épületét minden kárpót­lás nélkül elbontani tartozik. Itt sem történik te­hát senkin sem méltánytalanság, hanem történik olyan, a­mi egyfelől a város érdekében szükséges, de a­miről másfelől minden egyesnek akkor, a­mi­kor első vályogát oda tette, tudomása volt. Itt sem lehet tehát igaztalanságról panaszkodni. Panaszkodik a t. képviselő úr az iránt is, hogy a segélyosztási kulcs túl szigorúan lett meg­állapítva. Én nem tudom ezt, de egyet tudok, s ez az egy az, hogy a biztosság úgy állapította meg, hogy az nem kap semmit, kinek 10,000 írt­nál nagyobb értékű vagyona maradt meg. Még itt is, miután e megállapodás ellen kifogás volt, úgy tudom, hogy a biztosság a városi hatóság közbe­jöttével rectifikáltatta , kik tehát azok, kiknek 10,000 frt értékűnél nagyobb vagyonuk maradt meg? De még azt is tudom, hogy midőn a kulcs megállapításáról volt szó, épen a t. képviselő úr volt az, ki azt proponálta mondassék ki, hogy a­kinek 5000 frtnál több vagyona maradt, az ne kapjon semmit. Ha az 5000 frtot kimondani he­lyes lett volna, akkor nem vagyok képes fölfogni, hogy a 10,000-et kimondani hogyan lehet túl szi­­gorú? (Tetszés.) T. hát! A­mi különben nézetem szerint leg­többet bizonyít arra nézve, hogy egészben helye­sen jár-e el a biztosság, s hogy indokoltak e az eljárása elleni panaszok, azt hiszem, azok a számok. Már­pedig május 27-ig kisajátítási ügy tárgyalta­tott mindössze 1171. Ebből egyezségileg rendezte­tek 975. függőben van, legnagyobb részben azért, mert az illetők Szegeden nem voltak 130, bírói útra tereltetett 66. A­ki tudja a kisajátítási eljárások természe­tét, az nem fogja mondhatni, hogy ott nem jól járnak el, hol a kisajátítás alá került tárgyaknak több mint 9/1ő részére nézve, egyezség jön létre az illető felek megnyugvásával. Azt hiszem, mon­dom, hogy azon szám az, mi e tekintetbe a bizottság eljárását legeclatánsabbul igazolja. Meg­kívánom még, hogy a t. házat ez irányban is felvilágosítsam, jegyezni, hogy építési engedélyért már 246-an folyamodtak. A biztosság már 165 építési engedély akadálytalan kiadását hozta ja­vaslatba, 83 maradt függőben. Az sem áll tehát, hogy az építések már meg ne kezdődtek volna, vagy hogy a biztosság az építési engedélyek ki­adásánál akadékoskodik. Tettleg is épül már kö­rülbelül — ezt egész pontossággal nem mondha­tom — 60 és egy néhány ház. Ez irányban is te­hát megindult a mozgalom. És én meg vagyok róla győződve, hogy a biztosságnak fennebb jelzett és a számok által igazolt eljárása mellett és Szeged város polgárainak józan felfogása mellett minde­nek daczára Szeged fog már ezen nyár folytán tetemesen épülni és meg fogja tetteivel c­áfolni azokat, kik fellépésekkel úgy szándékoznának fel­tüntetni e város lakosságát, mint ha saját érdekeit nem fogná fel kellőleg. Különben t. hát azt ígértem, hogy az iránt is fel fogom a t. házat — itt a kezemben lévő adatok alapján — világosítani, hogy a kisajátítási egyezkedésre nézve néha különös kívánságok is támasztatnak, melyeknek illő pontjait ha tetszik, meg is mutathatom. Szólok egy a biztossághoz tett javaslatról. Az illető, akinek telke egy része kisajátításáról volt szó, legelsőbben is az mondja, hogy tárgyalásba nem bocsátkozik, míg a hely­színi szemle meg nem tartatik; pedig úgy a tör­vény, mint másutt is a gyakorlat az, hogy minde­nekelőtt a tárgyalás tartatik meg és annak alap­ján, ha szükséges, rendeltetik el a helyszíni szemle; továbbá azt mondja ugyancsak az a polgár — nyi­latkozván már az uj telekre nézve, amelyről tudta, hogy neki megajánltatik, — hogy miután az uj telek egy része alacsonyabb niveamn fekszik, mint az ő régi telke azon része, melyet elveszít, a ni­­veaukülönbségért neki kárpótlás adassék. Eddig jól volna, de hozzáteszi, hogy mindamellett azon­ban neki legyen joga az újabban nyert alacso­nyabb niveauju telket a tőle kisajátított telek föld­jével feltölteni. (Élénk derültség jobbfelől.) Tehát először fizessem­­ neki azért, mert alacsonyabb nivealja az uj telek egy része, mint a régi s az­után engedjék meg, hogy régi telke legyen olyan alacsony, annak földjével feltöltvén újabb telkét. (Élénk derültség a jobboldalon.) A kártérítési összeg iránti nyiltkozatáról nem szólok; erre jogosult mindenki; ezt elbecsüli az illető eljáró bizottság és ha meg nem egyeznek, a bíróság. Ámde még egy feltételt tesz hozzá ez a polgár: azt ,hogyha megfizetik neki a kárpótlást“ ha megengedik neki, hogy új telkét, régi telkének földjével felmagasítsa ; ha mindez megtörtént, ak­kor követeli, hogy a kisajátítás alkalmával bizto­­síttassék róla, hogy neki 6 ezer és néhány száz forint kölcsön fog adatni. (Élénk derültség jobb­felől.) A­hol némelyek, te hát, — mert csak néme­lyek vannak ilyenek — ennyire nem tudják sem a törvényt, sem a méltányos követelés határait, nem csoda, ha egyes dolgok nem sikerülnek, vagy ha egyes felekkel — és úgy tudom, hogy ezen féllel is így történt — hosszabb tárgyalás szükséges, mert sokszor megesik ám, hogy az, ki a legtúlzot­­tabb, követelést teszi, nem ismerve a törvényt és a méltányosság határait, mikor a tárgyalás megkez­detik, felvilágosíttatván, megegyezik a bizottsággal és helyreáll a béke. Hogy pedig ily esetek történ­hetnek, és hogy ezek épen nem ritkák, ezt tanú­sítja az, hogy az, a­ki ezt az ajánlatot tette, senki más, mint Bakay Nándor képviselő úr maga. (Élénk derültség jobbfelől.) Ezekben, t. ház, igyekeztem a szegedi viszo­nyokat felderíteni. (Halljuk ! Halljuk !) Azt gondo­lom, t. ház, hogy midőn ezt megtettem, nem szük­séges, hogy a képviselő úrnak azon kérdésére fe­leljek, hogy „van-e szándékom a teljhatalmú kirá­lyi biztos intézkedése mellett, az alkotmányos nép érdekeinek gondosabb megóvása szempontjából fe­lelős kormányférfiúi befolyásomat érvényesíteni?“ Nem tartom pedig ezt szükségesnek azért, mert az alkotmányos nép érdekeinek elnyomását sehol sem látom és a királyi biztosságot elégségesnek tartom arra, hogy ennek érdekét minden egyes közeg túl­kapásától, de minden félrevezető izgató működésé­től is megóvhassa. (Helyeslés jobbfelől.) A­mely perczben az egyik vagy másik irányban veszélyt látnék, fogom az Országgyűlés szünetelése alatt is és bármikor érvényesíteni azt a befolyást, melyet a törvény nekem mint miniszterelnöknek és belügy­miniszternek rendelkezésemre bocsát. Ezzel megfeleltem, te­hát, a tett kérdésekre és csak az utolsó kérdés van még hátra, melynek egyik petituma, az volt, hogy mielőbb adjak ér­demleges választ, másika pedig, hogy az olyan le­gyen, hogy abból a képviselő úr választói is kellő megnyugvást nyerhessenek. Azt hiszem, elég gyorsan megadtam a vá­laszt és megadtam volna már három nappal előbb is és azt hiszem, hogy eléggé a dolog érdemére menő választ adtam. Hogy a t. képviselő úr vá­lasztói is megnyugodhassanak benne, az iránt csak egyet kérek és ezt a t. képviselő úrtól kérem : ne ő adja elő nekik, a­mit válaszoltam, hanem en­gedje, hogy olvassák el válaszomat, meg fognak benne nyugodni.­­Élénk tetszés a középen.) Most pedig kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés a középen.) Bakay Nándor s a ház tudomásul veszik a miniszter válaszát. György Endre a közlekedési bizottság elő­adója: A lánc­- vagy kötélhajózásról szóló tör­vényjavaslat tárgyában beterjeszti a közlekedési bizottságnak jelentését, melyhez a pénzügyi bizott­ság is hozzájárult. Bemutatja egyúttal a budapesti kereskedelmi és iparkamarának e tárgyban benyúj­tott és a bizottsághoz utasított kérvényét. Holnap déli 12 órakor fog ülés tartatai a nyitra-nagytapolcsányi másodrendű vasútról szóló törvényjavaslat harmadszori felolvasása, a netalán érkező bizottsági jelentések átvétele végett. A szerdai i. e. 10 órai ülés napirendje a kö­vetkező : Az indítvány- és interpellációs­ könyvek fel­olvasása, azután a pénzügyi bizottság jelentése a szegedi hídra vonatkozó törvényjavaslat tárgyában. Ugyancsak a pénzügyi bizottság jelentése a tisza­­vid­éki vasútra vonatkozó törvényjavaslat első­j­át illetőleg és ezzel együtt a törvényjavaslat megsza­kadó tárgyalásának folytatása is. Végre a közle­kedési bizottság jelentése a láncz- vagy kötélha­józásról szóló törvényjavaslat tárgyában. A képviselőház ülése május 31-én. (Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül.) Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszternek Kármán Lajos interpellációjára adott válasza után Tisza Kálmán miniszterelnök felelt Baksynak múltkor beterjesztett interpellátiójára. Fővárosi ügyek. — A fővárosi gazdasági és pénzügyi bizott­ság ma délelőtt Kada Mihály alpolgármester el­nöklete alatt ülést tartott, s mindenekelőtt az

Next