Ellenőr, 1880. június (12. évfolyam, 255-305. szám)

1880-06-03 / 259. szám

/Előfizetési árak s Egész évv . 20 frt — kr. Évnegyedre Félévre • . 10 „ — „ Egy hónapra . 5 frt — kr. 1 ,80, Szerkesztési Iroda, Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak térmentes leveleket fogadunk el. Óra 4 fer, ELLENŐR REGGELI KIADÁS. Budapest, csütörtök, junius 3. 1880. Hirdetéseik felvétele a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kör-ut 26. szám (fő-út sarkán). Továbbá Daube G. L. és társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járd díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­ hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fe­ i­t sarkán). Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó asistum felssMalds. XII. évfolyam, 259. szám. Az „Ellenőr“ ára Az esti lap postán való külön küldésé­ért 1 frt jár évnegyedenként, reggeli és esti lap együtt : Egy évre . . . . 20 frt — kr. Félévre .... 10 „ — „ Negyedévre ... 5 „ — „ Két hóra .... 3 „ 60 „ Egy hóra ... 1 „ 80 „ Budapest, junius 2 Léon Say nagykövet beszédet mondott tegnap a londoni Lordmayor lakomáján. Miután sajnálkozását fejezte ki, hogy oly hamar ott kell hagynia nagyköveti állomá­sát, nyilvánította örömét azon kitűnő hatás fölött, a­melyet Angliából magával visz haza. „Ő teljesen érezte és értette a két kormány és a két ország közt uralkodó egyetértést. Ez az egyetértés, mely a kül­ügyi politikát illetőleg csatlakozik a többi hatalmak általános egyetértéséhez, jó jele a keleti kérdés hamaros megoldásának. A­mi azon speciális érdekeket illeti, a­melyek oly szorosan összefűzik egymással Angliát és Francziaországot, nevezetesen a kereskedelmi szerződés megújítását illetőleg, ő legszilár­dabb bizalmát fejezi ki, hogy a kezdet ne­hézségei daczára szerencsésen be fogják fe­jezni ezt a munkát. A fiatal franczia köz­társaság és a régi angol monarchia folytatni fogják a Cobden által megkezdett nagy ke­reskedelmi politikát. Ámbár ő (Say) nem lesz oly szerencsés, hogy aláírhassa a két nép jövőjére nézve oly fontos szerződést, ez a szerződés mégis mindenesetre meg fog köttetni.é­s­a Genf kanton nagytanácsa most foglal­kozik az egyház és állam különválasztásá­val. A tanács előtt három javaslat fekszik. A bizottság többségének javaslata kijelenti az első paragraphusban, „hogy a vallás gya­korlása szabad, az állam és a községek semmiféle cultust sem fizetnek. Senki sem kötelezhető, hogy hozzájáruljon valamely cultus költségeihez.“ A 2. paragraphus így szól: A cultus szabad egyesülési és gyüle­kezési jog alapján szerveztetik és gyakorol­­tatik. A külső gyakorlat az általános tör­vény és a rendőri szabályok alá lesz vetve. A nagytanács beleegyezésével alapítványokat tehetnek a vallásfelekezetek, ajándékokat fo­gadhatnak el, de a nagytanács külön felha­talmazása nélkül csak templomokkal és plé­bániákkal bírhatnak.“ A 3. § kimondja, „hogy a községek rendelkeznek a templo­mokkal és plébániákkal. A­meddig nem idegenítik el a községek a birtokukat képző templomokat, az eddig protestáns vallás szolgálatára szentelt épületeket a községi tanács külön fölhatalmazása nélkül csak ez a vallásfelekezet használhatja; ugyanez áll a katholikus vallásfelekezetről is. Sz. Péter temploma elidegeníthetetlen birtoka marad Genf városának és a protestáns hitfelekezet­­nek. Az állam, úgy mint eddig, nemzeti ün­nepélyekre használhatja.“ A második javaslat kevésbé radicalis. Főbb pontjai ezek: „1. Senki sem köteles oly adót fizetni, amely oly vallásfelekezet külön czéljaira fordittatik , amelynek az illető nem tagja. 2. Azokat a költségeket, amelyeket az 1868. aug. 26-ki alkotmány­törvény erejénél fogva visel az állam, mint pótlék vettetik ki a kanton egyenes adói­nak főösszegére. 3. Azon adófizetők, akik az állam által segélyezett hitfelekezetek egyikének sem tagjai, nem fizetik ezt a pótlékot. A harmadik javaslat különválasztja mind a két nemzeti egyházat az államtól, 500.000 frank dotatiót szab ki mindegyik részére, testületeknek nyilvánítja őket, kimondja, hogy a protestáns egyház feje a consisto­­rium, a katholikus egyházé pedig a hívek­ből választandó és szervező tanács lesz. A tanács eddig a bizottság többsége javaslatának első paragrafusát fogadta el és így Genf kantonban ki van mondva az egy­háznak az államtól való különválasztása. * A bonapartisták tegnap mondattak misét Louis Napoleon herczegért a Saint Philippe du Roule templomban. A tüntetés minden zavar nélkül történt meg. Az ünnepélyes halotti mise azonban csak jún. 7-én lesz a Sz.­Ágoston templomban, a­hol a bonapar­tisták egyházi tüntetéseiket tartani szokták. A bonapartista hírlapok, mint Louis Napoleon hg halála napján, elmélkedtek a császárság jövőjéről. A „Pays“ megemlékezett a her­­czeg végrendeletének ezen szavairól: „a­meddig Bonaparték lesznek, képviselői is lesznek a császárnak“, és azt jövendöli, hogy a császárság kéznél lesz, ha meg kell majd szabadítani Francziaországot a köztársaság­tól és kiszabadítani a zavarból és megmen­teni a romlástól. A Konstantinápolyban uralkodó hangu­latról a következőket írják máj. 30-ikáról a „Daily News“-nak : A palotában nagy ta­nácsot tartottak az ulemák, a­kik elé azt a két fontos kérdést terjesztették el döntés vé­gett, várjon­­. ki kell-e végezni Véli Mehe­­medet, Kumerau orosz ezredes gyilkosát ; 2. vájjon tűrhető-e, hogy beavatkozzék Európa a török ügyekbe. Az ulemák mind a két kér­désre nemmel válaszoltak. A seik-ül-izlám vo­nakodott aláírni a Veli Mehemed kivégzésére szükséges fetvát vagyis rendeletet. A nagyvezír és a többi miniszterek készületeket tesznek a nagyhatalmak kívánságai ellen való küz­delemre és e czélból szorgalmasan legyez­­getik a fanatikus pártot. Azonban a törökök nagy tömege, sőt még a török hivatalnokok is, nyiltan és örömest beszélnek a nagyha­talmak közbelépéséről. A közlekedési- és közmunka-minisztérium, — mint halljuk — legközelebb nyilvános pályáza­tot fog hirdetni a Budapest melletti nagyobb mérvű kotrási munkálatokra továbbá Komárom alatt a Duna azon részén, (Ó-Szőny mellett) hol a múlt télen az annyira veszedelmes jégtorlódások fordul­tak elő. E helyen különösen nagyobb mérvű kőhá­nyások és partburkolati munkálatok fognak esz­közöltetni.­­ A képviselőház pénzügyi bizottsága ma este tartott ülésében a budapest-zimonyi vasútról szóló­­javaslat részleteit tárgyalta s azt hosszabb vita után változatlanul elfogadta. A vita leginkább a körül forgott, váljon a vasút iránya, melyet a­­javaslat Szabadka felé ál­lapít meg, e javaslatban már döntessék-e el vagy sem. A többség azon szempontból indulva ki, hogy e régóta függő kérdés végre eldöntessék s a sza­badkai irányt előnyösebbnek találván, a szöveget változatlanul fogadta el, azt is hangsúlyozva, hogy a kormánynak az előmunkálatok eszközölhetésére szüksége van azt tudni, mely irányban vezesse azokat. Hasonlólag tárgyaltatván, elfogadtatott úgy általánosságban, mint részleteiben változtatás nél­kül a népszámlálásról szóló­­javaslat. (D. É.) * A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor Horváth Lajos elnöklete alatt tar­tott ülésében tárgyalás alá vette a telekkönyvi rendeletek pótlásáról és módosít­ásá­­ró 51 az esió5 tör-vényjavaslathoz Emmer Kornél előadó által indítványozott azon új §-t, mely az abban foglalt kérdés részletes tanulmányozása vé­gett függőben hagyatott. Előadó bemutatja szövegezését, mely kö­vetkezőleg hangzik : „Ingatlanoknak bírói végre­hajtási árverésen való eladatása esetében, a vevő a tulajdonjog bekebleztetését elrendelő végzésnek jogerőre emelkedése után, a telekkönyvi hatósá­goktól kérheti, hogy a megvett ingatlanról a meg­szűnt tételek kihagyásával új telekjegyzőkönyv szerkesztessék. Ilyen esetben a telekkönyvi ható­ság, ha a megvett ingatlanra újabb bejegyzés nem történt, a telekjegyzőkönyv új szerkesztését elren­deli és foganatosíttatja, minek megtörténtével e körülmény az A­ lapon feljegyzendő.“ A bizottság ezen indítványozott §-t elfogadja s azt a törvényjavaslatba az eddigi 4. és 5. §§. közé felveszi. Hosszabb vita keletkezett T­e­l­e­s­z­k­y István azon indítványa felett, mely szerint a telekjegyző­könyv új szerkesztése oly esetben is meg volna engedendő, ha a befejezett tételek árverésen kí­vüli úton vesztették hatályukat. Emmer előadó ellenzi az indítványt, mert az a nyilván könyvekbe helyezett bizalmat megin­gatná; csak rendszeres telekkönyvi törvénybe való, hol a garanciák körülményesen megállapíthatók, azonfelül ezen törvényjavaslat súlypontját áthe­lyezné. Ghorin pártolja Teleszky indítványát, de az általa czélba vett biztosítékokat (hitelezők ér­tesítése, három évi elévülés bevárása) nem tartja elegendőknek a fel nem található hitelezők szem­pontjából. B­o­k­r­o­s­s Elek helyesli Teleszky indítványát, de a biztosítékokra nézve ugyanazokat kívánja, melyek a végrehajtási árverés útján nyújtatnak. Schmausz Endre ellenzi az indítványt, mert a czélnak Emmer m-a eléggé megfelel. A bizottság többsége elvben helyesli Teleszky indítványát, de miután a garanciák és a követendő eljárás kérdése a vélemények nagy eltérését tün­tette fel, indítványozó azt ezúttal elejtette. Erre a ház elé e tárgyban terjesztendő je­lentés szövege hitelesíttetett. Legközelebbi ülés holnap d. u. 5 órakor, melynek tárgya a közjegyzők díjairól szóló tör­vényjavaslatnak a bizottsághoz visszautasított 22. §-a. __________ Az újvidéki „N e d é l y n i L is z t* „A haza minden előtt“ czimű czikkében a magyarországi szerbeket mindenekelőtt azon veszedelmes követ­kezményekre figyelmezteti, melyek a nemzetiségi eszme par force terjesztéséből támadnak. Tévesnek találja a szerbeknek mind egyre az olasz és a német egységre való hivatkozását, mert azon té­nyezők, melyek Olaszhonban és Németországban megvoltak és közrehatottak, a szlávoknál, a szer­­beknél, különösen pedig a magyarországi szerbek­nél, s egyáltalában a magyarországi nemzetiségek­nél nincsenek meg. A szerbek különben soha nem voltak egyek és egyetértők. A „zsupánok“ alatt mindig egyenetlenkedtek,’s Dusán czársága alatt, ki pedig a szerbeket még legjobban tudta összetartani, a bosnyák király ugyancsak sok kellemetlenséget okozott a nevezett nagy szerb fejedelemnek. Az or­­ganicus egység mindig hiányzott a szerbeknél, s mert mégis holmi cultust csinálnak a nemzetiségi eszméből, s agitálnak Magyarország, saját hazájuk ellen, a­nélkül, hogy akár maguknak, akár a többi szerbségnek használnának. Az egység mellett az erő is hiányzik a szerbeknél. Saját érdekük kí­vánná tehát, hogy egyszer mondanánk le minden ábrándról, s e haza polgárainak s igaz és hű fiai­nak tartanák magukat. Arról az eszméről is le kellene mondaniok, hogy közöttük (a magyaror­szági szerbek) s a szávántúli szerbség között holmi érdekközösség és solidaritás léteznék. Az itteni szerbeknek nem lehet politikai solidaritásuk az ottani szerbekkel, mert ez a magyar állameszmé­vel ellenkeznék. Mi — úgymond nevezett lap — lehetünk rokonok a szávántúliakkal, és rokonszen­vezhetünk velük, de érdekközösséget ne említsünk, mert a hazaszeretet rovására történnék. Magyar­­ország a mi hazánk, ezt szeressük, ennek érdeké­ben, ennek felvirágoztatásán dolgozzunk, s akkor boldog és szerencsés polgárai leszünk ez államnak, mely egyaránt ölel keblére minden polgárt vallás- és nyelvkülönbség nélkül. A haza minden előtt, azzal kell élnünk, azzal kell meghalnunk, ha ma­gunkat a honfi s a magyar polgár nevére érde­messé és méltóvá akarjuk tenni. T­áviratok. Szeged, jun. 2. A könyöradományok fölvéte­lére ma az alsóvárosi putyi, kanász, Masa, Tamás utczákból és nyomásszélről hivattak be az árvíz­károsultak. Beszólittatott 212 fél, igazoló jegyet nyert 210­ A pénztárnál kiosztatott 333 fél közt 25.859 frt 60 kr könyöradomány. A legmagasabb jutalék volt 1878 frt 70 kr. A kisajátítási alapra 20 fél részéről visszafizettetett 1454 frt 94 kr. A kisajátítások eddigi eredménye a követ­kező: 1171 telek kisajátítási ügye vétetett tárgya­lás alá. Ezekből 975 egyezség útján oldatott meg, 66 bírói útra tereltetett, 130 ügy függőben van. A műszaki osztály az összes telekrendezési munkálatok­­ részét elkészítette. Eddig 3000-nél több telek rendezése kész van. A felsővárosi bizottság ma a deszkás temető, Sándor és csuka utczák által határolt telektömbök rendezési terveit tűzte közszemlére. A tervek fö­lött junius 8-án jár le a közszemle határideje s a kisajátitási tárgyalások junius 9-dikén kezdőd­nek. (D. É.) (Érkeztek éjjeli 2 órakor.) Prága, jun. 2. Délután 1/22 órakor ő felsége meglátogatta a 11. számú katonai kórházat a F­radsinon. Weber helytartó és Skramlik polgár­­mester a császár és király kocsija előtt haladó kocsiban ültek. A kíséretet Mendel báró és Beck báró főhadsegédek, Filippovich báró, Dim­oulin hadosztályparancsnok, Mayer dandárnok és Fa­­bini alezredes, képezték. Ő felsége az összes szobákat dr. Rex és dr. Derblich főtörzsorvosok kísé­retében megnézte s félórai tartózkodás után a kórházból eltávozott. Két órakor a cseh nem­zeti színházat látogatta meg. A főbejárat a csá­szár király nevével rózsákkal körülvéve volt di­­szitve. — A nagyszámú közönség lelkes szlava kiáltásokban tört ki. — A bejárat mellett a felső/rr.k- fi ThiHalf írnrnnalmr/n'/nor *v»o]3oz;ul)ra. Volt felállítva. Auersperg Károly herczeg va­rsói és uralkodót, Rieger mint az építési bizottság el­nöke beszédet tartott, melyben köszönetét fejezte ki a legmagasabb látogatásért, melyben a felsége a cseh színházat, mint a művészet méltó hajlékát részesíteni kegyeskedett. A bizottság iparkodott, hogy a színházat akkorára teljesen kiépítse, a midőn a koronaherczeg arája Prágát látogatásával fogja megtisztelni. Szebb mint minden más színjáték a lelkesedés és az öröm, melylyel a hű nemzet sze­retett uralkodóját fogadja, ki e nemzetet szereti s azt oltalmazza!“ Harsogó éljen kiáltások és a nép­­hymnus eléneklése követte e szavakat. Ő felsége azt válaszolta: „Örömmel látom, hogy a cseh nemzeti színház immár befejezéséhez közelg. E monumen­tális épület nemcsak a cseh drámai múzsa méltó hajléka lesz, hanem Prága városának és azon nemzetnek díszére fog válni, mely azt emelte!“ Berlin, jún. 2. Az egyház­törvények megvál­toztatásáról szóló javaslat megvizsgálására kikül­dött bizottság 13 szavazattal 8 ellenében elvetette az első czikket. Róma, jan. 2. Egy királyi rendelet elfogadja Bonelli hadügyér lemondását s Acton tengerészeti minisztert bízza meg a hadügyminiszteri tárcza ideiglenes vezetésével. Depretis lázban fekszik. Budapest, junius 2 A magyar-horvát pénzügyi kiegyezés a regnicolaris küldöttségek tegnapi közös ülés­tartása után befejezett ténynek tekinthető. Elfogadja azt a magyar parlament ép úgy, mint a horvát országgyűlés. A kiegyezés létrejött akként, mint a transactiók rendesen létesülni szoktak. En­gedtünk mi is. Engedtek a horvátok is. Lényegében azonban a magyar álláspont érvényesült. A horvát jövedelmeknek 45 : 55 perczent alakjában való megosztása fentar­­tatott. Horvátország nem állíthatja bevételei közé a katonai határőrvidék közvetett jöve­delmeit. Mind a kettőhöz erősen ragaszkod­tak a horvátok. Jogtalan követelésük azon­ban nem hatolhatott keresztül. A mi ja­vunkra írandó továbbá, hogy a biztosítási bélyeg, szállítási, fuvarozási adók nem szá­míttatnak Horvátország jövedelmei közé stb. Horvátország ellenben hasznot húzott a ki­egyezésből, a­mennyiben a határőrvidék in­direct jövedelmeinek czímén régebben zsebre rakott összegeket nem kénytelen visszaadni, s visszakapja az egyház- és iskolai alapot. Summa summarum : a kiegyezéssel Hor­vátország is megelégedhetik, meg Magyar­­ország is. Magyarország megelégedhetik annál inkább, mert a régi alap mit sem változott, s a határőrvidéki jövedelmek te­kintetében szükséges correctió történt. És mi úgy tudjuk, hogy a helyes azok transactiók, melyek mind a két fél megelé­gedésére szolgálnak. A magyar álláspont — a jogosság és törvényesség álláspontja — diadalmaskodott. Ez elég. Mi c­élja, haszna lett volna, ha Hor­vátországtól, a törvényes alapról lelépve, pénzügyi előnyöket akartunk volna kicsi­karni? Ez előnyök csak a papíron léteztek volna, s azok daczára évenként csak annyi­val menne a magyar kincstár a horvátnak segélyére. Semmiféle kiegyezés sem tehette volna meg, hogy Horvátország jövedelmei szaporodjanak. Enélkül pedig hasztalan le­­endett minden alkudozási siker, sőt csak a Magyarország ellen áskálódó horvát izgatók malmára hajtotta volna a vizet, így azonban szent lesz a békesség Magyar- és Horvát­ország közt. A „Pesti Napló“-nak, ennek da­czára, sőt ép ezért, nem tetszik a magyar­­horvát kiegyezés. Mai czikkében szenvedé­lyes támadást intéz, persze ismét kevésbé a tárgyhoz szólva, mint a kormányelnök sze­mélye ellen dühöngve. Miért rossz a ma­gyar-horvát kiegyezés? Mert Tisza Kálmán csinálta Ez mindenre a „Napló“ vála­sza. A fehér feketévé, s a fekete fehérré lesz, a „Napló“ szemei előtt, mihelyt Ti­sza Kálmánt pillantja meg a háttérben. „Ha kiegyezni kell — írja a tajtékzó lap — csak Tisza Kálmánhoz kell fordulni , ő ezt a mesterséget érti. A legfontosabb concessiókat képes megadni, ha ez által el­kerüli a nehézségeket és ha kormányának életét képes azzal megnyujtani.“ De hát hol vannak, dühöngő úr, azok a „legfontosabb concessiók“, melyeket Tisza Kálmán adott a horvátoknak, hogy elkerülje a nehézségeket és kormányának életét meg­­nyújtsa? Nem tartatott fenn minden pontjá­ban, sőt a számolási zűrzavar kitisztázása által nem javíttatott-e a régi kiegyezési alap? És ha ez az alap rossz volna, Tisza Kál­mán teremtette-e ezt az alapot? Nem a „Napló“ volt-e, mely annak idején hozsan­nát kiáltott a magyar-horvát kiegyezésre, melynek a jelenlegi új és javított kiadása? Sőt ha tovább akarunk menni a recrimina­­tiókban, nem bizonyos magyar államférfi, akkor kormányelnök engedte-e megbukni, a nemzetiek által terrorizáltatni az unió­pártot Horvátországban, amely ügyetlenségnek a későbbi zűrzavarosban termettek meg gyü­mölcsei. Nem volt-e bámulója akkor a „Napló“ ennek az államférfiúnak, ugyan­azon „Napló“, mely ma Tisza Kálmán ellen tör a horvát kérdésben, azon Tisza Kálmán ellen, aki az , elmérgesedett horvát­ viszonyon hádorgását lecsillapította, Mazu­­r­a­n­i­c­s bán letétele és Pejacsevics gróf kineveztetése által megtörte azon ügyes és merész crigyet, mely kisajátította a nemzeti pártot saját politikai czéljaira és Magyaror­szággal szemben sorakoztatta a horváto­­kat. Tisza Kálmán ellen tör a „Napló“, ki el volt határozva — és aszerint cselekedett — hogy a határőrvidék hátralevő részének pol­gárosításába nem egyezik bele, míg Hor­vátország garantiákat nem nyújt, hogy irá­nyunkban barátságos és nem ellenséges ér­zelmeket táplál, hogy nem keresi a velünk való ujjhúzásra az alkalmat, hanem a tör­vényesség alapján állva, nyugodtan munkál­kodik fejlődésén azon keretben, melyet szá­mára a közjog kijelöl. És ugyanezen Tisza Kálmánt vádolja a „Napló“ már előre azért, hogy az őrvidék polgárosítása, a drá­­vántúli izgatottság lecsillapulta után, előbb­­utóbb tán már a közeli jövőben be fog kö­vetkezni. Szenvedélyesen támad a „Napló“ e polgárosítás czímén is Tisza Kálmán el­len. De hát Tisza tervezte először a polgá­rosítást? Nem vette-e az kezdetét már 1871-ben, nem mondatott-e ki már ekkor az egész őrvidékre nézve ez a rendszabály ? Nem zengett-e akkor dythirambusokat a „Napló“ az őrvidék, ezen hallatlan ana­­chronismus, s a granicsárság, az absolut tendentiák e janicsárhadának megszünteté­sére ; ugyanazon „Napló“, mely most nem­csak Tisza Kálmán ellen kovácsol fegyvert a polgárosításból, hanem „kényelmesebb­nek“ találja Magyarországra nézve a „kato­nai grániczot“. Amit tehát a régibb kormá­nyok tettek, az mind jó és helyes a „Napl­ó“ előtt; mikor azonban Tisza Kál­mán az elődei által megkezdett munkát folytatja, az már a haza elleni bűn. Ami pedig a polgárosítás módját il­leti, ez ellen is kifakad a „Napló.“ Nem bocsátkozunk e kérdés alkotmányjogi vita­tásába. Csak arra figyelmeztetjük a Nap­lót, hogy tervével ma már csak egy év­tizeddel későbben lép föl, mint kellett volna. Amikor a polgárositás elhatároztatott, (1869) akkor kellett volna keresztül hajta­nia követelését, mely különben részben fe­lesleges követelés, meglévén a gyakorlatban. De hát a Napló bölcsen hallgatott akkor is, midőn 1871-ben junius 16-dikán And­­rássy gróf aláírásával megjelent a határ­­őrvidék rendezésére vonatkozó legszél­sőbb elhatározások közhírré tétele, melyben a többi közt az van mondva, hogy a legfelsőbb helyre való felterjesztés a kö­zös hadügyminiszternek a magyar miniszté­rium elnökével és a horvát-szlavónországi miniszterrel egyetértőleg e részben megtar­tott tanácskozmányai alapján történt. De hát a Napló szemei előtt sötét zűrzavarrá foly össze a múlt, jelen és jövő, mikor dühtől rángatózó kézzel végzi Tisza Kálmán és kormányzati rendszerének alá­­ásására számított mindennapi munkáját. Legyen egyébiránt meggyőződve a Napló, hogy Tisza Kálmán nem szorul e lap íróinak állammentő bölcsességére, sem tőlük nem vesz alkotmányjogi lecskét. A­mikor majd az őrvidék polgárosítá­sáról lesz szó, Tisza Kálmánnak és kor­mányának, saját eszétől is, lesz gondja rá, hogy a polgárosításból sem újabb terhek, sem politikai, vagy közjogi hátrányok ne káromoljanak. Lesz gondja rá, hogy „Ma­gyarország állása a monarchiában mint kü­lön állam, sem pedig helyzete ide­haza, saját törvényhozásán belül meg ne ron­­tassék.“ Az anyagi hátrányok ellen biztosit már is az 1872: IV. t. czikk, mely a határőr­­vidék polgárosításának pénzügyi következ­ményeiről intézkedik. Ha az őrvidék polgá­­rosittatik, az indirect jövedelmek Horvátor­szág bevételei közé számíttatnak ugyan; de ekkor Horvátország lesz köteles 45°/0-jéből fizetni a közigazgatási költségeket. Minden változásra egyébiránt meg lesz a magyar országgyűlés befolyása, mint meg volt a múltban is. A kormány és törvényhozás befo­lyása mellett pedig nevetségeseknek tűn­nek fel a „Napló“ rémképei, midőn először félti Magyarországot egy egészen szabadelvű és gyakorlatilag szükséges tény megvalósul­tának következményeitől ; másodszor jobban fél a polgári, mint a katonai ruhába bujta­tott, s fegyverben álló granicsároktól. Ő egyébiránt mit sem fél, mitől sem fél. Csak izgatni akar Tisza Kálmán ellen. Ezt teszi minden nap. Hajtja a frázis gépet. Csak hajtsa, amíg benne tart. Az újabb vasúti mozgalomhoz. Hét éve már, hogy a rohamos, lázas vállal­kozási kedv és tevékenység megdermedve, meg­zsibbadva, majdnem a teljes tétlenségbe ment át, követve az emberi munkásság amaz általánosnak mondható szabályát: egyik tulságból a másikba esni, vagy csapni át. Akkor minden lépten-nyomon új vállalat, uj szövetkezéssel álltunk szemben, melynél jó hang­zású névvel, vagy egy kis társadalmi tekintélylyel könnyen lehetett bejutni a kezdeményezők, mű­nyelven Gründerek közé, hol, ki az áramlattal US/. VI X OkjUn uiuuw »o lUUUK­) U I C l 111 C Jj J 1 n lelkiismeret szigorló táblájára moral neidet? ® lucru­m-ot íratni megengedte, az többnyire a be­következett rossz évek daczára még ma is bokro­san eresztgeti a jó szivar füstjét s még ma is ka­lácsot apríthat a tejbe. Most hét év után, noha a hét szűk év ezer­féle alakban nyilvánult csapásait éltük át, a tőkék mindinkább kezdenek tartózkodó s ez által meddő helyzetükből kilépni s a gyakorlati, reális és tisz­tességes vállalatok hitele napról napra növekedik, úgy hogy a társulati tevékenység már több irány­ban látható lendületet nyert. Ezen látható lendület — egyebet ezúttal nem említve — az újabb vasúti mozgalomban, részben még csak tervekben, de részben már tényleges szövetkezetek és vállalatokban is. Nem fölösleges te­hát ezen tevékenységi — közgazdaságunkra oly nagy horderejű — mozgalom ügyéhez tárgyilago­san hozzászólani. Előre jelzem azonban, hogy az általam kissé szellőztetni kívánt mozgalom alatt nem értem ama nagyobb hullámzást, mely a vasutak csoportosítá­sát, a tiszai pályának államivá tételét, vagy a budapest-zimonyi s ily országos érdekű pályák ki­építését illeti, ezek ügyét mindenki magyar állami közügynek ismeri, s ezekre sem az egyesek, sem a nagy­közönség, avagy a törvényhozás figyelmét fölhívni nem kell, — de értem és szólni kívánok azon mozgalomról, melyet az újabb nézetfogalom és áramlat elszigetelt, helyi érdekűnek akar ke­resztelni a vicinalvasutak czime alatt. Az arad-körösvölgyi vasút sikerült létesítése többeket fölbátorított néha fejen talált, de néha nyakaszegett vasúttervek kovácsolására, így kísér­tett egy ideig a gyulai, a Fehér-Körös védtölté­­sein vezetendett olcsó vaspálya s igy jött létre az életrevaló immár meg is nyilt mo-tur-szarvasi rö­vid kiágazása a tiszai pályának. Majd szóba jött a M.-Berény, Földvárpuszta vagy csaba-békési, eset­leg Ladány-Szeghalomnak folytatandó vonal; szint­­igy a berettyómenti, a nagyvárad-mihályfalvi, n.-károly-zilahi, reszege-margitta-nyiregyháza-má­­tészalkai, a miskolcz-debreczen-n.-váradi, a makó­­szőreg-szegedi, mezőhegyes-batonya-aradi, batonya­­lökösházi, m.-hegyes-n.-lak-makói, pápa-keszthelyi, szatmár nagybányai, hátszeg-karánsebesi, baja­szabadkai, garanvölgyi, apahida deési, tehát egy egész sereg vasúti terv. Mindezek ma helyi érdekű vicinalvasutaknak mondatnak, melyek tehát az illető vidék községei s birtokosai által szerzett vagy biztosított tőkéből a lehető leg legolcsóbbra, legfeljebb országos fel­ügyelet és közvetítéssel építendők ki. Nem jutunk-e itt is egyik túlságból a másikba, hogy a mint egy jó ideig minden vasúti vállalat országos s állami érdekűnek bizonyíttatott, ezentúl vagy most min­degyik vidéki, lokalizált magánérdekűnek degradál­­tatik? Tény, hogy a mozgalom e téren oly mérvű lett, hogy a tervezett vasutak érdekében a közle­kedési minisztériumban megalkottatott s a kép­viselőházban már el is fogadtatott a helyi vasutas­ról szóló törvényjavaslat. Azt, hogy hol szűnik meg valamely vasút­hálózat vagy annak egy része országos érdekű lenni, tehát mikor lesz csak egy kisebb vidék külön érdekeinek képviseletére fordítható s ez által a helyi vicinalvasutak sorozatába eső,­­ igen nehéz szabatosan meghatározni. A­mint kimond­juk, hogy van országos közérdekű első és másod­rendű vasút, szintúgy kell megengednünk, hogy lehet országos közérdekű harmad- és negyedrendű is. Hol kezdődnek tehát a csak helyi érdekű vici­nai vasútvonalak? Szerintem ily helyi érdekű vasút nem más, mint vagy egy elszigetelt, semmi nagyobb pályához sem kötött rövid pálya, vagy vasútháló­zatunk valamely első, avagy másodrendű vonalának egyszerű kiágazása oly község, város, birtok vagy ipartelephez, mely semmi vasúttal sincs összeköt­tetésben. Ma például a mezőtúr-szarvasi vonalról is mondhatjuk, hogy az helyi érdekű vasút, de ha ezen vonalat Szarvastól csak Orosházáig is folytat-

Next