Ellenőr, 1880. szeptember (12. évfolyam, 418-472. szám)

1880-09-01 / 418. szám

ügyészségek némelyikénél a teendő már­is any­­nyira szaporodott, hogy az úgynevezett elnöki teendők egy tagot már­is teljesen elfoglaltak? vagy tovább is az írásbeli per lassúságához ha­sonló ügymenetünk lesz ? Várjon túlnyomólag gya­korlati ügyességet elsajátított bíráink, midőn „bölcs belátásukat“ a codex devalválja s eredeti értékére vezeti vissza, elméleti képzettségüknél fogva, meg fognak-e felelni a jogos várakozásnak? E kérdés, — nem habozunk kimondani — másodfolyamo­­dású bíróságunkra is vonatkozik; bár e bíróság nagyérdemű alelnökének tapintatos eljárása foly­tán, az utóbbi napokban a legczélszerűbb megál­lapodások történtek azon helytelen elvek orvoslása czéljából, melyek eddig kb­. táblánknál a bírák­nak büntető­ tanácsokba való beosztásánál követ­tettek. A kibocsátott utasításokban czélszerű szabá­lyozást nyer a halálbüntetés végrehaj­tása. Egészen új institutió alkottatik a feltéte­les szabadságra való bocsátást előké­szítő felügyelő bizottságok felállítása által , de ezekről egy külön czikkben. Dr. J­y. A büntetőtörvény­könyv életbeléptetése alkalmából. Hazánk jogszolgáltatásának történetében a mai nap spochális jelentőségű. A büntetőtörvény­könyv ma lép életbe. A „bírói bölcs belátás“ arany­kora lejárt s Magyarország a mai nappal nagy lépést tett a nyugat jogállamai felé. A mai nap tényéhez az első kísérletet az 1790-diki ország­gyűlés tévé. Csaknem egy évszázad vajúdása az eredményig. A jelen törvény javaslatának képviselőházi előadója, a mostani igazságügyminiszter, az 1843-as büntetőjavaslatról mondá, hogy az úgyszólván Európa tapsai közt jött létre. E mondás joggal alkalmazható a jelen javaslatra is. Kül- és belföldi szaklapok, kitűnő jogtudósok, sőt egy neves kül­földi criminalista kötetnyi könyve magasztalják törvényünket. Több mint két éve közkézen forog a törvény. E körülmény felment attól, hogy ezúttal foglal­kozzunk vele. Nem így a f. évi aug. hó 26-án, te­hát a büntetőtörvénykönyv életbelépte előtt 5 nap­pal kibocsátott nyolcz miniszteri utasítás. Bár tel­jesen méltányoljuk igazságügyi kormányunk bokros teendőit s elfoglaltságát, aggodalmunkat még­sem hallgathatjuk el, hogy úgy a vétségek s kihágá­sokban követendő eljárást, — melynek különösen az illetékességet szabályozó része igényel beható tanulmányozást, mint a fentebb említett 8 utasí­tást, melynek nagyobb része organikus s terjedel­­messége mellett még itt is, — most a tizenkettedik óra ütésekor bocsátja közzé, tudva birói karunk halaszthatlan napi teendőivel való elfoglaltságát, midőn csak annyi időt szakíthat ez órákban is ki­fejezhető terminus alatt, hogy a legjobb esetben felületesen ismerkedhetek meg új rendeletek által szabályozott teendőivel. Az utasítások közül 3 a fogház-, börtön- és fegyház-rendtartást tárgyalja. Túlnyomó részük az eddigi rendtartásokból van merítve. Legérdekesebb része az, hogy gyarló börtönviszonyainkba miként kísérli meg a büntetőtörvénykönyv büntetéseinek fokozatait beilleszteni. Lássuk közelebbről e nehéz feladatot. Kerületi börtönökké a váczi és lipótvári fegy­intézetek alakíttatnak át akként, hogy a két évnél hosszabb börtönre ítélt­­rabok az ország minden részéből ideszállítandók. Összesen 24 oly törvény­­széki fogház szerveztetik, hol a két éven aluli börtönre ítéltek őriztetnek. A kerületi börtönök fentemlített szervezésének módozatát első­sorban Vácz és Lipótvár geographiai fekvése alterálja. Mindkettő hazánk inkább nyugati részén fekszik s nem távol egymástól. A rabszállítási költség eddig is sokra rúgott , ezután csak szaporodhatik. A sza­porodást a takarékosság e korában az ország ke­leti részéből eszközölt szállítás okozandja. Mert míg eddig a keleti részeken a hosszabb időre ítél­tek a munkácsi fegyintézetbe szállíttattak, addig ezentúl a kerületi börtönökbe szállítandók nagy­része délről vagy keletről végigutazza az országot, mig a két­ börtönök valamelyikébe eljut. A fegy­intézeteknek Munkácson és Illaván, tehát az or­szág szélein való hagyása által a szállítási költsé­gek apadását reményleni szintén alig lehet. De tekintsünk félre a kérdés financiális olda­lától. — A börtönre ítélt büntetésének 1/3-át magánelzárásban tölti. Több száz főnyi létszám mellett hol van erre a lehetőség, a közös rendszer elveinek szem előtt tartása mellett épült váczi és lipótvárosi fegyintézetekben ? A pro­gressiv rendszer, jövőnk büntető rendszerének észle­lete, — illusorius s vele írott malaszt, a btkönyv 30—33 §-a. S várjon a lipótvári és váczi kéz­­bör­tönök felállításával szemben, nem állt rendelkezésre egy más megoldási módozat? A felelet az, hogy igen, ha azon központi börtöneink rendeztetnek káink vannak. Ez esetben a börtönSRnVest,amnaz az első stádiumban, a magánelzárás stádiumában, tehát már alapjában sem képezett volna illustrius experimentációt , hanem kendőzetlen képét mutatta volna a progressiv rendszer egyes kísérleteinek. A kibocsátott utasítások s a vétség és kihá­gásokban követendő eljárás nagymérvben módo­sítja a k. ügyészek eddigi hatáskörét is. Uj kötelességeket s jogokat róv reá. A szó valódi ér­telmében ellenőre a törvényszék területén, az ösz­­szes k. járásbíróságok büntető jogszolgáltatásának. Minden egyes vétség elbírálásánál, az érintkezés többszörös lánczolata fűzi őket a ki­járásbirákkal egymáshoz, melyekhez a fogház és a különféle átalányok kezelésének s a különféle költségek be­hajtásának ezernyi gondja fűződik. A pénzbün­tetések behajtása, az állam egyik adóbehajtó közegévé tették; ez talán egy kissé merész állí­tásnak tűnik fel, de ha figyelembe vesszük azt, hogy a miniszteri rendelet a birtok túlterheltségét nem sorolta azon kivételek közé, a­melyek fenfor­­gása esetében a végrehajtás mellőzhető, úgy két­ségtelen, hogy midőn a kir. ügyész ily túlterhelt ingatlanra vezet végrehajtást a p. büntetés behaj­tása czéljából, mai viszonyaink közt, midőn az in­gatlan értéke oly rendkívül csökkent, a végrehaj­tásnak alig lehet egyéb eredménye, mint az adó­nak, mint előnyös tételnek behajtása — minélfogva azon állításunk, hogy a kir. ügyész ily módon tulajdonképi teendőinek legnagyobb hátrányára, adóvégrehajtóvá devalválódik, nagyon is igazolt. Meg kell jelennie a telekkönyvi hivatalokban, végrehajtásokat kérelmeznie, árveréseket tarta­nia. Vájjon mindezekhez a bűnügyek elinté­zését is hozzá­vesszük, meggyőzi-e ezeket a kir. ügyészségek jelenlegi személyzete, midőn az Az olasz munkások Magyarországon. Ez ügyben, melyet lapunkban többször szel­lőztettünk, a következő sorokat kaptuk: T. Szerkesztőség! Az olaszországi „Irreden­­tisták“ oda hatottak, hogy én agitatiójuk követ­keztében mai napon fölfüggesztettem a helybeli olasz királyi insulatusnál viselt állásomtól, me­lyet 8 év óta töltöttem be ! Felfüggesztésem addig terjed, míg az olasz munkások ügye Tokajban a Tiszaszabályozásnál befejezve lesz. Azt állítják az „Irredenták“, hogy én mint­egy 1000 olasz munkást csaltam ide a Tiszaszabá­­lyozáshoz azon ürügy alatt, hogy itt kevés munka mellett sokat nyerhetnek, hogy jó életmód és jó levegő van Tokajban, holott a munkások ott, most a cholerában csapatonkint vesznek és rabszolgák­ként tartatnak és kényszeríttetnek a nehéz mun­kára, és hogy a 20 forint fejenkénti előlegezett utazási költség mellett sem akarja őket a tisza­­szabályozó társulat igazgatósága elszökni hagyni október hó előtt, mint a­hogy őket írott olasz­­szerződésük kötelezi! A dolog tulajdonképen így áll : A felső tisza­­szabályozási társulat gróf Lónyay Menyhért el­nöklete és Szögyény Emil ur igazgatása alatt en­­gemet megbízott, hogy azon esetnél fogva, mely szerint a nyár kezdetén az alkalmazott magyar munkások az aratás miatt és a legalkalmasabb nyári idényben a tiszai munkálatokat otthagyták, szerezzek nekik ügyes olasz földmunkásokat és azoknak az útiköltségeket is előlegezendik mintegy 20 írtban fejenkint. Kaptam a kedvező alkalmon szülő és foga­dott hazámnak egyidőben szolgálatot tehetni és az igazgatóságtól kiszabott árak alapján, mely szerint 2 irtot kereshetett naponkint egy szorgalmas mun­kás, rendes olasz nyelven fogalmazott szerződést irtam­ és litografi­oztattam és elküldtem azon köz­ségek polgármestereinek (Sindaco), kik tudomásom szerint a jó munkásokat adják évenkint Magyaror­szágba, kértem őket, olvassák fel, értessék meg, írassák alá és azután minden egyes munkás alá­írását hivatalosan hitelesítve, nekem a szerződést az útlevelekkel visszaküldjék. — Úgy történt, az­után meghatároztam a napot, midőn én érettek Cormonsba, az olasz határra mentem, mindegyikért a 18 frt útiköltséget kifizettem és vezettem 4 transportban több mint 800 munkást Tokajba 16 ezer frt költséggel. Ezen olasz atyafiak, kik nem éheztek mint írták nekem, mit tettek ? Több mint 3000 ajánlko­zott ide ! Ezek három különböző időszakban julius-LOI Kötelmek. clö°£'°1 r»Vy atail, KOoOTjVr Kalová­ban, utoljára 75-en szöktek meg tova mint 3000 frt kárral, elszökésök előtti éjjel rendesen kira­bolva az élelmező bódéját ; szerencsére mindhá­­romszor 15—20 kilométernyire a munkatértől pandúrok által, kiknek ellenszegültek, amennyire 4—5 pandur 200 ember ellen fegyverhasználata nélkül erőszakot használhatott, erőszakkal vitet­tek vissza. De mintegy 300-nak mégis sikerült a ga­zok közül hazaszökni, és ott fölizgatni a közvéle­ményt hazugsággal, az irredentistákat, kik minden alkalmat szívesen fölhasználnak Ausztria-Magyar­­ország ellen, megnyerni, és a rabszolgákat Tokaj­ban, mint ők nevezik, megszabadítani akarják. Addig is míg a két kormány vizsgálatot tart az ügyben a helyszínen Tokajban, egy áldozat kellett az irredentistáknak, az én vagyok, fölmentve hi­vatalomtól, mert mint mondják, magyar ügyet pártoltam olasz érdekek ellen, pedig én csak a jo­got védtem és az igazat! Tokajban van a helybeli olasz alconsul, meg­győződhetik, hogy higáival ott bizony magyar ven­dégszeretettel bánnak. Budapesten, 1880. augusztus hó 31-én. Vasváry Béla kapitány, Pestmegye értekezlete. A megye bizottsági tagjai a holnapi közgyű­lésre kitűzött két fontosabb ügyben ma délután értekezletet tartottak Halász Boldizsár elnöklete alatt. Somogy megyének átirata fölött a nemzeti zászló megsértése ügyében az értekezlet azon néze­tének adott kifejezést, hogy hiszi, miszerint ez ügyben a kormány a vizsgálat befejeztével a kellő elégtételt megadni fogja, minélfogva az átirat tudo­másul vétetik. Hosszabb vitát vett föl a szolga­­bírók (Ráday, Pajor, Szúnyog) sikkasztása ügyé­ben keletkezett legutóbbi belügyminiszteri leirat, melyben a megye bizottságának felelősségére tör­ténik utalás és erre figyelmeztetéssel utasítta­­tik a megye, hogy az ellenőrzésre kötelezett tisztviselők meghallgatásával a kártérítési fe­lelősséget a mulasztók ellen megállapítsa. H­a­­­­á­s­z Boldizsár sajátságosnak tartja, hogy a belügyminiszter a főispán felelősségéről nem tesz említést, holott törvény szerint a legna­gyobb ellenőrzésre volt kötelezve. Szapáry István gróf kijelenti, hogy őt a miniszter külön feleletre vonta s ő nem is vonja ki magát a felelősség terhe alól akár mint főispán, akár mint a megye bizott­sági tagja, amennyiben ő mulasztást követett el. Bossányi László és Rudnyánszky Ferencz a megye bizottságát a sikkasztások miatt kárté­rítésre kötelezhetőknek nem tartják. Dr. Szivák Imre hosszabb beszédben fejtegeti az ügy jogi és administratív oldalát. Nincs kimondva a törvény­ben, hogy hasonló esetekben a megyei bizottsági tagok egyénileg felelősek. A törvényben csak az van kimondva, hogy a megyei bizottsági tagok a hozott határozatokért felelősek, a­mit nem volt mód­jukban határozni s a­mit nem határozott, azért nem felelős. Határozatait különben minden­kor felterjesztő a megye a miniszterhez, kinek nem­csak joga, de kötelessége a legfőbb felügyelet ; ha tudomásul veendőnek tartotta a megye határoza­tait, csakúgy felel érte, mint a megyei bizottság. De a megye bizottsága mulasztással sem vá­dolható, mert az administrátió nem tartozik hozzá s csak a fölött határoz, mi tisztviselői által kijelentetik. Minden bejelentett ügyre pedig a bi­zottság meghozta törvényes határozatát és felter­jesztette a miniszterhez. Az egyéni felelősség van a törvényben kimondva és ezen elv nem magya­rázható oda, hogy azon ügyekbe, melyekbe a bi­zottsági tagok egyénileg be nem folytak, azon sikkasztásokért, melyeket egyes egyének elkövet­tek, a megyei bizottság legyen felelős. Különben a felelősség kérdése közigazgatási úton meg sem oldható. Azok, a­kik netán mulasztást követtek el az ellenőrzés körül, magánjogi felelősségben van­nak az illető alapok iránt; de vannak sokan, kik a sikkasztások ideje alatt voltak ugyan tisztvise­lők és bizottsági tagok, de ma már nem azok; ezek ellen pedig egyátalán nem tehet semmit a megye vagy miniszter a felelősség megállapítása és a kárnak közigazgatási után behajtása iránt. Más kérdés az, vájjon a miniszter által elrendelt vizsgálat teljesítendő-e vagy sem? Erre határo­zottan igennel felel, azért mert nem akarja magát identifikálni azokkal, kiket talán terhel mulasztás és azért, mert, ha nem is lehet közigazgatási úton kimondani a kártérítési kötelezettséget, ki lehet deríteni azokat, kik ellen esetleg a bírói eljárást meg lehet indítani. Már szükségesnek tar­totta volna az illetők kihallgatását az első vizsgá­latnál és ennélfogva a belügyminiszternek vonat­kozó rendeletét független bizottság által teljesí­­tendőnek tartja. Föld­vár­y Mihály kész Szivák nézetére szavazni s ő sem fél a felelősségtől, mert mihelyt hivatalba lépte után a szomorú dolgokat tapasztalta, írásban tudatta azokat a főispánnal, felkérte, hogy azokról a belügyminisztert értesítse. A megyének 8 év óta 3 főispánja és 6 alispánja van, számtalan tisztviselője, kik az ellenőrzés kö­rül hivataloskodtak. Halász Bálint s többek fel­szólalása után az értekezlet elfogadta Szivák né­zetét s megbízta őt, hogy a holnapi közgyűlésen az értelemben tegyen indítványt. Ezzel az értekez­let véget ért. Fővárosi ügyek. — A hatmilliós kölcsönből 3 millió névérték­nek megfelelő összeg (2.942.100 frt) a kereske­delmi bank által befizettetvén, a tanács 2Va—3'/aVo kamatra a következő pénzintézeteknél helyezte el egy részét: u. m. az I. hazai pénztárnál 500,000 frtot, budapest-fővárosinál 90,000 frtot, az I. ma­gyar iparbanknál 50,000 frtot, a pest-külvárosi ta­karékpénztárnál 100,000 frtot, az orsz. közp. taka­rékpénztárnál 150,000 frtot s a kereskedelmi bank­nál 100,000 frtot. A többi 1.200,000 frt elhelyezése iránt a tanács a közgyűlés határozata után fog in­tézkedést tenni. — Tanító választások. A fővárosi tanács mai ülésén a IX. kerületi polg. fiúiskolához a magyar nyelv és irodalom s német nyelv rendes tanítójául Mihály Józsefet, a II ker. polgári leányiskolánál a mennyiség és természettan rendes tanítójául dr. Kemény J.-t választotta meg. A kézimunka taní­tónői állomásokra a pályázók közül senki se vá­lasztatott meg, mert a pályázatban kiírt qualifi­­catióval egyik sem bírt. Egyelőre a régi erők ma­radnak alkalmazásban, s a közgyűléshez ez irány­ban előterjesztetés fog létetni. A megválasztott tanítók s a minap kinevezettek, mindössze vagy 30-an, ma délben letették a hivatalos esküt.­­ A belügyminiszter jóváhagyta a főváros azon ha­tározatát, a­melylyel a hatparti vízmír kiterjesztéséért Wein urnak 15,000 frt és Kun Gyulának 500 frt stb. szavaztatott meg. u s ö r is­­ la & f­o — Augusztus 11. — — Személyi hírek. Rónay Lajos csongrád­­megyei főispán, Krieszner C. K. szász kir. bá­nyatanácsos Preibergből a tegnapi nap folyamán a fővárosba érkeztek. — Pulszky Ferencz a mú­zeum igazgatója ma este Kolozsvárra utazott, hon­nan szeptember 6-ikán tér vissza. Utazása régé­szeti kutatás czéljából történik. — Dr. Hampel József régiségtári őr, ki nem rég indult el a fő­városból tudományos körútra, most szintén Ko­lozsváron van. — Dr. Krenner Sándor József ásványtárőr a napokban tért vissza Erdélyből, hol a Királyhágó nemesebb érczeiből és ritkább ásvá­nyaiból, különösen Abrudbánya és Verespatak kör­nyékéről hozott igen szép példányokat. — Károly román fejedelem fogadtatásához. A „Petru-major“ fővárosi román ifjak egyesülete helyiségében az itt tartózkodó román ifjak, érte­kezletet tartottak tegnap a jövő héten megérkező Károly román fejedelem fogadtatása tárgyában. Elhatározták, hogy testületileg fognak a fejede­lemnél tisztelegni és azután szintén testületileg lesznek jelen a Rákoson tartandó katonai szemlén.­­ A fővárosi egylet mai értekezletén H­e­­gedüs Ferencz felhívta a figyelmet a Virág­emlék e hó 13-án tartandó ünnepélyére. Kéri, hogy az egylet az ünnepélyben küldöttségileg ve­gyen részt. Az egyhangú helyesléssel fogadott in­dítványon kívül elhatározták Királyi Pál fölszó­­lalására azt is, hogy a fővárosi egylet szavazzon meg 25 frtot ahhoz az alaphoz, melyet a Virág­emlék bizottsága a budai németajkú növendékek magyar nyelvben való előmenetelére szánt jutal­mul. Az egri zászlósértés ügyében kelt so­mogyi feliratra, mely új törvény létesítését kivánja a nemzeti jelvények megsértésének a felségsértési bűnténynyel egy sorba helyezése czéljából azt ha­tározta az egylet, hogy a kérdés fontosságánál fogva érdemleges tárgyalás előtt a jogügyi bizott­ság véleményét hallgatja meg. Érdekes volt még Szathmáry budai színkör­igazgató kérvénye a beti­telt 300 frt bér visszaadásáért. Az értekezlet több ér­demes budai polgár u. m. Hegedűs Ferencz volt adó­felügy­elő, Érczhegyi Ferencz, Magyarevics Je­remiás, görög-kath. lelkész felszólalásai után meg­bízta Futtakyt, hogy a holnapi közgyűlésen tegyen indítványt a bérösszeg más czím alatt való visszaadása tárgyában, mert a színkör azelőtt is mindig ingyen volt odaadva a színigazgatóknak, csak az idén vettek érte bért s Buda magyarosí­tására e színkör kétségbevonhatlan tényező. Végül megemlítjük, hogy az értekezlet melegen óhajtja a várbeli elemi iskolánál működött öreg piaristák kegydíjazását annál inkább, mert m­int Érczhe­­g­y­i mondá, ezen öreg papok az iskolának vissza­lépőikkor, saját pénzükön hosszú időn át összevá­sárolgatott több ezer forint értékű könyv­tárt adományoztak, mi nemes gondolkozá­suknak fényes bizonyítéka. — Rászedett ügyvéd. Minap egy kunsági em­ber állított be egy jóhirű fővárosi ügyvédhez, elő­adta baját, átadta nagy csomó poros irományait s biztosította az ügyvédet, hogyha a port megnyeri 400 frtot fizet jutalom fejében. Előlegül kész 100 frtot adni, de oly feltétellel, hogy ügyét azonnal megindítsák, mert ellenfele a peres földeket el­adni szándékozik. Az ügyvéd jóhiszeműleg rögtön megfogalmazta a telekkönyvi hivatalhoz szóló be­adványokat a peres földek eladásának megakadá­lyozása végett, s este, a munka végeztével figyel­meztette megbízóját ígéretére, mert a bélyeget nem adják ingyen. A kunsági ember erre azt felelte, hogy minden pénzét a vásáron hagyta, s azért legott táviratilag fog kérni hazulról 100 frtot. Késő este újra megjelen az ügyvédnél azon szomorú hírrel, hogy eddig semmi választ sem kapott, en­nek folytán roppant zavarban van, mert még vissza sem utazhatik. Kt5±ónosro fegyvert készséggel adott neki útiköltségre 8 frtot kölcsön, csakhogy ezzel azután emberünk úgy elment, hogy azóta még csak azon községben sem tudják hollétét, a­melyet illetőségének nevezett meg, persze itt soha sem ismerték.­­ A keleti műiparczikkek kiállítása iránt a vidéken is felébred az érdeklődés. A szolnoki és b. gyarmati ipartársulatok legutóbb több fiatal ipa­rost küldtek ki e kiállítás tanulmányozására. Ma délben Ma­ti­eko­vics Sándor, a földmivelési-, ipar- és kereskedelmi minisztérium államtitkára Zichy Jenő gróf társaságában megnézte a kiál­lítást s igen elismerőleg nyilatkozott arról. A meg­nyitás szeptember 1-jén reggel 9 órakor lesz az iparügyi miniszter és a főváros hatósága képvise­lőinek jelenlétében. A belépti díj 20 kv. A kiállí­tás megnyitásának programmja a következő : 1. szeptember 1-jén d. e. 9 órakor az iparegyesület képviselő bizottsága és igazgatósága az iparos kör nagy termében gyülekezik. 2. Ugyanekkor fo­­gadtatik a földmivelési-, ipar- és kereskedelmi minisztérium képviselője. 3. Gróf Zichy Jenő iparegyesületi elnök megnyitó beszéde. 4. A kiál­lítási pénztár megnyitása és a közönség számára való hozzáférhetővé tétele. — Mahomed ereklyék. E hó 21-én, szomba­ton, mint a Ramazan török nagy ünnep 15-ik napján, Konstantinápolyban Mohamed prófétának a régi serailban őrzött reliquiait s pedig: köpenyét, három hüvelyk hosszú világosbarna szakálát, egyik metszőfogát s Mahomed lábanyomát egy négyszög­letű mészkövön nyilvános tisztelet végett közszem­lére állítják ki. E religuiákat a szultán láto­gatta s tekintette meg először országnagyai s sok ulema kíséretében. Abdul Hamid letérdelt az ereklyék előtt s többször megcsókolta azokat , ugyanezt ismételte a szultán kísérete. Majd a pró­féta életrajzát olvasták fel, mire a szultán egy szomszéd terembe vonult, s ott 7 órát töltött ima és a korán olvasása közt. A khalifa után most már a hívők is megtekintették az ereklyéket. A szul­tán nejei szolgáik által fátyolaikat küldték el, hogy a próféta köpenyéhez érintsék.­­ A névváltoztatásokért fizetendő illeték el­törlése. A belügyminisztérium átiratilag vélemény­adásra szólította fel a pénzügyminisztériumot, hogy tekintve, miként a névváltoztatás végett benyújtott kérvényekre illesztendő illetékértékekből úgyis je­lentéktelen jövedelem folyik be az államkincstárba,­­ nem volna-e tanácsos a közvélemény által már több ízben követelt óhaj teljesítése érdekében az ezen kérvényekre kiszabott illetéket vagy egyátal­­ján eltörölni vagy pedig a jelenlegi díjszabást, felére leszállítani? E hírt a „Gyorsfutár“ közli s részünk­ről óhajtjuk, hogy a pénzügyminisztérium válasza igenlő legyen. A magyarosodásra ez intézkedés igen előnyös volna. — A párbajdüh Francziaországban, s külö­nösen Párisban annyira elharapózott, hogy a pá­risi rendőrfőnök, Andrieux végre szükségesnek látta szembeszállni vele. Terjedelmes emlékiratot készí­tettek, melyben különösen azon esetek vannak tü­zetesen fölszámítva, melyeket az államü­gyész vád alapjául nem von. A mellékelt adatok szerint ez év minden hetére esett átlag 4 párbaj, azaz ösz­­szesen 140 ez esztendőben. — A megszökött apácza. A „Presse“ Gabriella testvérnek a nagyszebeni kolostorból történt szö­késéről hozott hírére vonatkozólag újabban a kö­vetkező sorokat kapta : „Tisztelt Szerkesztő Úr! Leng Gabriella nővérem, mint a fejedelemnőhöz intézett egyik levelében írja, a kolostort azért hagyta el, mert „testi s lelki beteg“ volt. Nővé­rem már 36 éves s a kolostorból való távozása után csak félóráig tartózkodott Szebenben, s az­után azonnal egy távol lakó nemes családhoz, va­lószínűleg egyik volt tanítványához, utazott. Kilé­pésének okai egészen mások, mint amelyeket hí­­resztelnek. Dr. Seng Bécsben.­­ A lánczhidat tegnap óta nagy munka alá vették, ami első­sorban abban áll, hogy összes vas- és faszerkezeteit újból fogják befesteni. Ezen czélból a hidat tartó óriási lánczok mentén kötél­hágcsókra erősített állványokat készítettek azon czélból, hogy azokról a mesteremberek a munkát végezhessék. A lánczhíd eddigi világos sárga-szürke színe helyett középsötét ólomszürke köntöst nyer. A festési munkálaton kívül a gyalogjárdák is tata­rozás alá kerülnek. — Egy bohócz temetése. London egyik templo­mából nemrég érdekes halotti menet indult el; egy bohóczot temettek, a lovartársulat minden tagja játszó jelmezében volt jelen. A menetet a törpe nyi­totta meg, ki egy pony lovat vezetett, melynek há­tán majom guggolt ; mindkét állatot gyászruha bolttá. A koporsó mögött hét clown ment fehér és sárgára bemázolt képpel. Midőn a sir már föl volt hántolva, két bohócz bukfenczeket vetett fölötte, mint utolsó búcsúját az elhalt bohócznak.­­ A borsod-miskolczi kölcsönös kiházasitó­­egylet felszámoló bizottsága hosszas hallgatás után végre életjelt ad magáról. Elrendelte ugyanis az egylet rendelkezése alatt álló pénzek előleges ki­osztását s ennek folytán most tudatta az egylet minden részvényes tagjaival, hogy törzstőkéik után a kiosztási kulcsba esendő aránylagos illendőségü­ket előlegesen Miskolczon az egylet helyiségében fölvehetik. Az egyleti közgyűlés által megállapított osztókulcs szerint: 1. azon egyleti tagok, kik meg­házasodtak és az egylet pénztárából házassági dijaik fele részekre kifizettetett, az egylet felszámolás alatt álló vagyonából nem részesittetnek. 2. Nem részesit­­tetnek azok, kik törzstőkét fizettek ugyan, de házas­sági dijakat nem, ha azonban bármely egyleti tag oly osztályba tett törzstőke-befizetést, melyben há­zassági díjak még nem fizettettek és törzstőke befizetése a 25%-nak megfelel, azon tag aránylag, ha házassági dijakat nem fizetett is, minthogy nem is fizethetett, a megállapított percentnek arányla­gos kiosztásából részesíttetik. Az egylet összesí­­tendő készpénze aránylag azon egyleti tagok közt osztatik ki, kiknek törzstőke-befizetéseik a házas­sági díjak befizetésével összesítve, az általuk be­fizetni kelletett összegnek 25%-át befizették azon megjegyzéssel, hogy az egylet pénze kiosztásánál a befizetett házassági dijak figyelembe nem vétetnek s a kiosztásnál a kielégítés csak a törzstőke után lesz számítandó. 4. Azon egyleti tagok, kik rész­­vénykönyvecskéiket sem a törvényszéknek még 1872., sem a felszámoló bizottságnak 1875. évben ujságilag történt]] felhívására be nem adták, az osztalékban szintén nem részesittetnek. — Őrült anyagyilkos. Trient külvárosában Piedicastelloban lakott egy szegény, Gia­eppa Cescati nevű özvegy asszony, 18 éves Pietro, 15 éves Luigi fiával és Virginia lányával. A család e hó 26-án esti imáját végezte ; az egyik kamarában térdelt az anya Luigival és Virginiával, a másik kamarában Pietro imádkozott hangosan. Pietro egyszerre fölpattan, anyját megragadja nyakánál, s egy kalapácscsal olyan erősen sújtotta főbe, hogy a szegény asszony egyetlen hang nélkül rogyott össze, s lehelte ki lelkét. A két testvér megfutott a dühöngő elől, s segítség után kiabált. A szom­szédok és egy rendőr csakhamar a szerencsétlen­ség helyére siettek, hol Pietro egyik kezében tőrrel, másikában egy kalapácscsal védte magát támadói ellen, s oly dühvel, hogy csak akkor lehetett őt lefegyverezni, midőn hat rendőr vette körül kam­ráját. Kétségtelen, hogy Pietro anyját az őrülés TÁRCZA. A keleti iparmű-kiállítás. I. Alig múlt el három évtized az első világtárlat (London 1851) rendezése óta, és Európa mű- és ipar­történészei már is megegyeznek abban, hogy ezen tárlat korszakalkotó volt az egész világ műszlésének fejlődésére nézve. Az elmélet kedvelői talán rövidebbnek tart­hatnák a harmincz évi időtartamot, semhogy a folyamában észlelt tények után ily nagyot mondó ítéletet koc­káztatni helyesnek vélnék. De ha ezen tények maguk nem beszélnének is oly hangosan, elég volna utalni azon körülményre, hogy amaz íté­let egyhangúlag mondatott ki mindazok által, kik a tárgygyal tüzetesen és behatóan foglalkoztak. A művelődés minden terén a változások min­dig a múltban okadatolvak, és minél nagyobbaknak s jelentékenyebbeknek­ mutatkoznak, annál messzebb nyúlnak gyökereik vissza a történetbe. A korunk­ban, a hatvanas és hetvenes években kifejlődött ízlésnek keletkezési okait is távol kell keresnünk a történetben, ha alaposan meg akarjuk azokat is­merni. Vissza kell térnünk azon sokat ócsárolt roc­­coco-időre, melynek ízlés dolgában legújabban oly sok kedvelője és csodálója támad világszerte. A roccoco-ízlés, túlhajtván azon alapelvet, melynek kifejezéseként támadt volt : a finom csin elvét, fölkelte maga ellenében a visszahatást. Már XVI. Lajos korában kezdék alkalmazni a sima egyenes vonalakat azon szeszélyesen ki- és becsa­­varulók rovására, melyekért a lefolyt emberöltő rajongott. A nagy franczia forradalom már hatá­rozottan és öntudatosan az antik ízlés felé fordult. A forradalom emberei politikai okokból pártolták az antik ízlést , és Európa többi országai ugyanezen okokból utasították azt eleinte vissza. De Európa, mely addig Párisban vásárolta vala az ízlést, végre kénytelen volt ezen párisi divatnak is meghódolni, melynek az akkorában kezdődött ásatások Herculanum és Pompei vidékén nagyban előnyére voltak, a mennyiben igen sok finom alakú mintát szolgáltat­nak a közéletben szükséges edé­nyekhez és bútorokhoz. Kelet felé különben az új ízlés már annál is könnyebben terjedt, minthogy a németországi tudomány már régebb idő óta ké­­szíté elő a közönséget a classikai kor szépésze­­tére. (Winkelmann, Lessing.) A császárság magát a forradalom természetes örökösének tekintvén, erősen pártfogolta az új irányt, mely nemsokára az egész műveit Európában ural­kodóvá is lett, oly­annyira, hogy ha mai nap itt Budapesten belépünk egy régiség-kereskedő bolt­jába, és a század elejéről való egy tatai vagy ho­­licsi faience-tányért kérünk , a­mit a kereskedő élénkbe tart, az a „style empire“ világos nyomait hordja színes díszítésében. Különben emlékezzék csak vissza bárki nagymamájára: minden felnőtt ember nagyanyja „style empire.“ A császárság úgynevezett stil-je azonban nem elégítheti ki hosszú időre a közízlést. A forrada­lom és a császárság ideje az antik szépészettel szemben egészen hamisan fogta fel teendőjét. Azt hitte, hogy a renaissance-korszakhoz hasonlóan jár el, ha utánozza a görög és római műremekeket és ipartárgyakat. És ebben tévedt. A renaissance em­berei nem alakokat és idomokat, hanem mód­szert kölcsönöztek a régiektől, a művészetben egyetlen helyes és joggal érvényes módszert: a t­er­m­és­z­e­t go­n­d­o­s megfigyelésének és szorgos tanulmányozásának módsze­rét. A császárság az antiknak nem szépészeti el­veit kereste, hanem külsejét másolta : nem ha­­tolt lényegébe, hanem csak héján rágódott, és ez okból művészetében és műipara terményeiben szá­razzá, fonákká, unalmassá lett. Meg is bukott. Ekkor aztán neki indult a világ a stilkere­­sésnek. Kereste természetesen a történetben, mely a franczia királyság helyreállítása idejében a tu­dományok sorában kiváló fontosságot nyert. Keres­ték a stilt, főleg a góthikában, a renaissance-ban, a keresztyénség ó­korában ; a divó romantika meg­kedveltette az érzelgés ködös menyországának minden nagyobb istenségét és aprószentjét : az arabs szerelmeseket, a busuló lovagokat, a hárfázó német várkisasszonyokat, a düledező kastélyromo­kat, a holdvilágot, a lapos hölgykebleket, a sóha­jokat, a könnyező apáczákat, szóval mindent, mi a „kék virág“ bűbájos országában romladoz, sír és erényesen nélkülöz. Ez nem volt elég. Kikutattak mindent, mi száraz, kemény és sivár: az egyptomi sírokat, a metaphysikát és a német nemzeti hagyo­mányokat. Találtak is mindenfélét csak egyet nem : egészséges szépérzéket. Ezen általános fogalomzavar, ezen értelmet­len kapkodás, ezen czéltalan tétovázás közepett­e megnyílt az 1851-iki londoni világtárlat. A londoni világtárlat elvitazhatatlanul bebi­­zonyítá a sülyedést. De a sülyedés tudatán kívül még mást is eredményezett azon tárlat. Három nagy igazságnak nevezett átalános elismerést. Az első az volt, hogy Francziaország az íz­lés általános sülyedésének daczára még mindig nagyban felülmúl minden más országot a művészet és műipar terén. A második azt hirdető, hogy az ízlést a népben kell emelni, nem pedig könyvekben és aka­démiai beszédekben művelgetni. A h­a­r­m­a­d­i­k, és ez mindnyájuk között a legmeglepőbb, felismertető, hogy a legnagyobb ré­sze annak, mi az európai mű­iparban hiányzik, meg­van a szélső Keletében, Japánéban, Chináéban és Indiáéban. Megvan t. i. ezekben : a természet tü­zetes megfigyelése, a felfogás eredetisége és a színek öszhangja iránti élénk érzék. Anglia, mint a gyakorlatiasság hazája, azon­nal hasznára fordította mind a három igazságot. Először is utánozta a franczia iskolai intéz­ményeket, amennyiben ezek a műiparra kihatással bírtak ; iskoláiba és műtermeibe franczia tanítókat és mestereket hozatott , és az újon alapított intéz­ményeket a legutóbb szerzett tapasztalatok szelle­mében javította. A második igazságnak a South-Kensington­ Museum alapításával felelt meg, és több éven át beszerzett minden jelesebb műipar-tárgyat, mely Európában vásárra került. Ezen múzeumban azóta inspiratiót talált a művész, mintákat a munkás, és izlésfinomító tapasztalatot a nagy­közönség. A harmadik igazságot pedig úgy fordította hasznára, hogy iskoláiban és gyűjteményeiben kü­lönös tért nyitott a keleti ipartárgyaknak és a keleti ipartechnika tanulmányozásának. Ausztria 1864-ben — midőn az 1862-iki lon­doni kiállításon kiderült, hogy mily roppant hala­dást tett Anglia új insitutióinak folytán tíz év alatt a műipar terén — utánozta az angolokat, megalapította a császári műipar-múzeumot és mű­­ipariskolák teremtéséhez fogott. Magyarország mindezekben erejéhez képest követte Ausztriát. Németországban különösen az iparegyesületek működtek üdvösen e téren. Ők terjesztették a jobb ízlést, ők utaltak a technika javításának szükségére és a követendő példákra. Francziaország azonban, némi csekély refor­mok után, melyeket iskoláiban létesített, csakha­mar ismét élére állt az európai műiparnak, a­nél­kül, hogy külön múzeumot teremtett volna. Alapí­tott ilyet is, de csak tavaly azon tárgyakból, me­lyeket a párisi világkiállításon vásárolt. Jogos tehát a kérdés, hogy mikép juthatott Francziaország a műipar terén oly gyorsan, oly könnyen és oly biztosan a fejlettség azon magas­latára, melyen mai nap látjuk? A felelet ezen kérdésre egyszerű. Franczia­­országnak nagy részben megvoltak azon intézmé­nyei, melyeknek szükségét Európa más országai­ban csak most ismerték föl , és Francziaországban Pompadour asszony korá­ban nyílt meg a Louvre-ban az első „Salon“ a művészet számára, ugyanazon időben már köz­kedveltek voltak a Kelet ipartárgyai — Pom­padour asszony egy ízben 110,000 frank áru jack-tárgyat vásároltatott Japánban — a fran­czia ipar pedig kénytelen lévén a közízlés­nek hódolni és a keleti ipartárgyakat utánozni, hogy a keresletet kielégítse, már akkor kezdte fürkészni a szélső Kelet fejlett ipar­technikájának titkait. Francziaországban ugyanazon forradalmá­rok, kik az antik ízlést dicsőítették, megalapítot­ták a „Conservatoire des arts et métiers“ czimű múzeumot, melyben „mindennemű gépek, minták, rajzok, leírások, házi eszközök és bútorok valának összegyűjtendők és közszemlére kiállítandók.“ I. Napóleon az ő École des arts et métiers-jében ügyes munkásokat neveltetett az országnak. Szó­val Francziaország már az­ első londoni kiállítás idejében (1851.) nagy hagyománynyal bírt az iparművészet terén. Ezen hagyomány képezi szerencséjét, erejét, dicsőségét, melyet más orszá­gok tőle csak irigyelhetnek, de el nem vitat­hatnak. Az ilyen hagyomány a nemzetekre nézve gaz­dagon kamatozó tőke, és ezen tőkét kívánjuk mi is a későbbi nemzedéknek örökségül hagyni. Örömmel üdvözlünk tehát minden olyan ese­ményt, mely bennünket a kitűzött czél felé egy lépéssel közelebb visz. Az iparegyesületnek pedig szerencsét kívá­nunk üdvös működéséhez. Holnap megnyíló keleti műipar­ kiállításának rendezésével egyik régi mu­lasztásunkat pótolja, és ezért joggal számíthat a közönség elismerésére. A főváros műveit közönsége mindenesetre el fog menni megtekinteni egy nagy egységes képben azon ipar terményeit, melyet a polgáriasodott Európa századok óta csodál és utá­nozni törekszik, és mely egyik legegészségesebb dajkája volt korunk még most is ifjú ízlésének. A kiállításról tüzetesebb tudósításunkat ké­sőbb közlendjük. KESZLER JÓSZEF.

Next