Ellenőr, 1880. október (12. évfolyam, 473-529. szám)

1880-10-01 / 473. szám

Melléklet az „Ellenőr“ 473-edik számához. Oktatásügy. Valami a tanárok kinevezéséről. Az országos középtanodai tanáregyletnek ez idei közgyűlése behatóan foglalkozott egy ja­vaslattal, melyet az egyesület választmánya a megelőző közgyűlés megbízásából a tanárok szol­gálati viszonyainak szabályozásáról készített. A tárgyalások sok tekintetben érdekesek voltak. Az az ellentét, mely a „hogyan kel­lene lenni“, és „hogyan van“ között annyi­szor szembe szökött, az imitt-amott kitörő ke­serű hang, mely elítélte a létező állapotokat, még a laikusban is felkeltheték az érdeklődést. Ha nem vesszük is mindig betű szerint az ily alkalmakkor világgá bocsáttatni szokott vádakat és panaszokat, mert hisz az oratori buzgóság megszokta nyomni a szót, azon egy cseppet sem kételkedünk, mert magunk is tudjuk, hogy vala­mint általában tanügyi viszonyainkban, úgy külö­nösen a tanárok szolgálati viszonyaiban is sok még a rendezni való, így, hogy csak egy ügyet említsünk, a ta­nárok kinevezésében is ideje volna valami hatá­rozott eljárási módot megállapítani. Korábban az volt a szokás az állami közép­iskoláknál, hogy ha új tanszéket állítottak, vagy valamelyik megüresedett, szabályszerűen pályáza­tot hirdettek rá. A folyamodók közül a tanári szék kandidált hármat, s a kinevezés rendesen a tanárok óhajtása és propositiója szerint történt. Nem kell bővebben magyarázni, hogy ez az eljárás a leghelyesebb. A tanárok saját állásukat becsülik meg akkor, midőn a competensek közöl legérdemesebbet, s e mellett azt ajánlják, a­kiről legtöbb esetben személyes informátiójuk van. Ez pedig nem lényegtelen dolog. A tanári együtt­működés eredményének nem csekély garantiája az, ha a collegium összetartó elemekből áll. A közoktatásügyi minisztérium, úgy látszik, újabb időben nem fektet kellő súlyt e körül­ményre. A tanáregylet közgyűlésén egy felszólaló arról panaszkodott, hogy azon vidéki iskolánál, melyben ő működik, nyolczszor történt már meg, hogy a tanári kar egyhangú kandidá­­lása figyelmen kívül maradt. De hiszen itt, a fővárosban, saját szemünk előtt is elég eset van arra, hogy a helyzetet legalább is furcsának tartsuk. Megtörtént, hogy az igazgató maga sem tudta, hogy a collegiumba új tag lépett be, míg az illető, mint egy eleven fair accomplie be nem mutatta magát neki. Egyáltalában nem lehet tehát rajta csodál­kozni, ha panaszok merülnek fel s hangossá lesz az a kívánság, hogy a minisztérium más eljárást kövessen. Jogsértésről természetesen nem lehet vá­dolni a főhatóságot. Igen helyesen jegyezte meg a tanáregylet elnöke, hogy a felelős mi­niszternek az ilyen kinevezések mindenütt jogköréhez tartoznak, s hogy túlkapás volna őt e jogában korlátozni akarni. Azonban, mint egyebütt a jogi életben, úgy itt is áll az, hogy a „summum jus“ gyakran „summa injuria“. Kétségtelenül lehetnek és vannak is esetek, mi­kor a miniszternek saját legjobb informátiója szerint, az iskolának legjobban felfogott érdeké­ben kell azzal a jogával élni, hogy a tanári kar meghallgatása nélkül, vagy pályázaton kívül tölti be az állomást, de nem hiszszük, hogy javára válnék a tanügynek, ha a miniszter úr állan­dóvá tenné a kinevezés ezen módját. A tanári kar véleményének ignorálása na­gyon hasonlít maguknak a tanároknak ignorá­­lásához. Már­pedig azt aligha merné valaki állí­tani, hogy a tanügynek valami különösen javára válik, ha munkásai és azon a helyen részesül­nek megtisztelő figyelemben, mely első­sorban van hivatva a tanári állásnak a közbecsülésben való emelésére. S úgy a tanári állás méltósága, mint magának az oktatásnak érdekében nagyon kívánatosnak tartjuk, hogy a kivételes ese­tek mentői ritkábbak legyenek, s meggyőződéssé ne válhassék az a hiedelem, hogy a kinevezé­seknél egyéb tekintetek is dönthetnek, mint azok, melyek rendezett viszonyok közt ilyen ügyekben dönteni hivatvák. Honvédtisztek czéllövése Pécsett. (Saját külön tudósítónktól.) Pécs, szept. 29. A hadgyakorlatok kitűnő sikere, mely olyan öröm­mel tölte el az egész tisztikart épúgy mint a legénysé­get, úgy­szólván jutalmát nyerte a tisztek czéllövésén, mely egyikét képezte a tábori élet legszebb látványos­ságainak. A roppant lőtér előtt csakúgy hemzsegett a sok aranyos ruháju honvéd tiszt, a közös hadseregbeli tisztekkel a legjobb egyetértésben puffogatva a lőtáblák felé, melyek mögött mint valami földvár, úgy emelked­nek a véddombok. Pécs közönsége, mely mindig meleg rokonszenvvel viseltetett a honvédség iránt, s azt számos áldozattal be is bizonyította, a lóversenyre legszebb közönségét küldé ki s különösen az előkelő világ hölgyei kisérték élénk érdeklődéssel a versenyt. A dijlövészet 27-én vette kezdetét, s 28-án vég­ződött. A király­lövés volt az első, melyre a közös had­sereg tagjai is hivatalosak voltak, s szép számban je­lentek meg. 1. Lövés a király-dijakra. 400 lépés. I. Lancaster-vadászfegyver, ő felsége adománya, nyerő Weisz Pál honvédhadnagy. II. Ezüst óra, ő felsége adománya, nyerő Konkoly Lajos honvéd­százados. III. 5 darab arany, ő felsége adománya, nyerő Yeninger József honvédhadnagy. IV. Tea­szelencze, az V. honvédkerület tisztikara adománya, nyerő Horváth Béla honvédőrnagy. V. Fele a betéteknek (40 frt), nyerő Kelez Géza honvédhadnagy. 300 lépés. I. Aranyóra, ő felsége adománya, nyerő Szita Béla honvédhadnagy. II. Látcső, ő felsége adomá­nya, nyerő Zsoldos Ferencz honvédőrnagy. III. 4 darab arany, ő felsége adománya, nyerő Imelits János cs. kir. hadnagy. IV. Hévmérő, az V. honvédkerület tisztikara adománya, nyerő Juhász Kálmán honvédszázados. V. Ne­gyede a betéteknek (20 frt), nyerő Vadászy Ambrus honvédhadnagy. 200 lépés. I. Wörndl karabély, ő felsége adománya, nyerő Wache József, honvédfőhadnagy. II. látcső, ő fel­sége adománya, nyerő Terstyánszky Ferencz, honvédfő­hadnagy. III. 3 db arany, ő felsége adománya, nyerő Letenyey Béla honvédhadnagy. IV. Hamutartó, V. hon­védkerületi tisztikar adománya, nyerő Zrínyi József, hon­védfőhadnagy. V. Negyede a betéteknek (20 frt), nyerő Forster József, honvédhadnagy. II. Slövés az­egyleti dijakra. Pályázók kizárólag honvédtisztek. 400 lépés. I. Arany­óra lánczczal, József főherczeg adománya, nyerő Takács János hadnagy. II. Forgópisz­toly, Szende miniszter adománya, nyerő Studnika Zsig­­mond hadnagy. III. Ezüst billikom, Hollán Ernő tábornok adománya, nyerő Mikulás Károly főhadnagy. IV. Do­hányzó készülék, az V. honv. ker. tisztikar adománya, nyerő Kiss Győző hadnagy. V. Fele a betéteknek (40 frt) nyerő Merm­auer Károly alezredes. 300 lépés. I. Lancaster vadászfegyver, Szende mi­niszter adománya, nyerő Hirsch Mór hadnagy. II. Ezüst óra lánczczal, Forinyák Gyula ezredes adománya, nyerő Salamon Géza százados. III. Ezüst szivartartó, a VIII. huszárezred tisztikara adománya, nyerő Schreiner Imre százados. IV. Tintatartó, az V. honvédkerület tisztikara adománya, nyerő Kócs Kálmán főhadnagy. V. Negyede a betéteknek (20 frt), nyerő Muraközy Ferencz hadnagy. 200 lépés. I. Tea-készülék ezüstből, Graeff altábor­nagy adománya, nyerő Adametz Imre hadnagy. II. Le­­faucheux vadászfegyver Jelentsik Vincze ezredes adomá­nya, nyerő Fuchs főhadnagy. III. Zörgő óra, az V. honv. ker. tiszti kara adománya, nyerő Zrínyi József főhadnagy. IV. Tintatartó, az V. honv. ker. tiszti kara adománya, nyerő Juhász Kálmán százados. V. Negyede a betétek­nek (20 frt), nyerő Adametz Gyula hadnagy. Budapest, péntek, október 1. 1880. H­ÍREK. — Szeptember 30. — — Lakodalmak Kairóban. Kairóban még e héten ülik­­ meg Dsemilet Hanum és Nemet Hanum herczeg­­nőknek, Tevfik pasa unokahugainak lakodalmát. A két herczegnőt két tiszt Mustafa pasa fiai: Ah­med Kemal bey és Kiamil bey veszik nőül. Dsemilet Hanum 15 éves s híres szépség. Anyja Izmail pasa chadinaja (tör­vényes neje) volt. E herczegnő nászhozományáról a khedive gondoskodik, mig a kelengyéről szülei. Nemet Hanum 16 éves s árva. Kelengyéjéről s nászhozomá­nyáról az egész család gondoskodik. Mindkét herczegnő együtt növekedett. Francziául folyékonyan beszélnek. Mindegyik menyasszony vőlegényétől drága gyémánt­ékszert s 8—8 rabszolganőt kap ajándékul. — Magyar zene külföldön. Berkes Lajos népzenész csak most tért haza külföldi körútjából és már ismét kapott meghívást Londonba. Berkest felszólították, hogy 30 emberrel tanulja be „Bánk bán“, „Ilka“, „Hunyady László“ és „A kunok“ magyar operákat s tavaszszal utazzék Angliába. A feltételek oly előnyösek, hogy Ber­kes a meghívást elfogadta. — A kloaka áldozatai. Azon öt munkást, kik a na­pokban Párisban a boulevard rochechonarti kloakában megfulladtak, általános részvét mellett eltemették. Az illető hatóság szigorú nyomozást indított meg annak ki­derítésére, hogy mi okozta a szerencsétlenséget. A vizs­gáló közegeket igen megindította az egyik áldozatnak, Bourillon munkásnak sorsa. Mikor ennek lakásába men­tek a szerencsétlenség után, meglepte őket a tiszta, ké­nyelmes, sőt csinos lakás, mit a Bourillon család keze munkájának keresményéből tartott. Bourillonnak hat gyermeke maradt, a két legidősebb, az egyik 20, a má­sik 18 éves, keresményét a közös pénztárba adta s gondoskodtak kis testvéreikről. Mikor a hivatalos köze­gek Bourillon lakásába léptek, neje a szomszéd szobá­ban siratta férje holttestét, míg legkisebb leánya, egy négy éves kedves gyermek nevetve fogadta a látogató­kat. — „Ne lármázz, mondá neki egyik kis testvére, a papa alszik.“ S a kis leány kezeivel eltakarva száját elfutott, hogy atyját ne ébreszsze föl. A szerencsétlenül jártak családjai számára gyűjtést rendeznek.­­ Öngyilkos járásbiró. Belosevics Lajos cabari járásbíró e napokban öngyilkos lett. A szomorú tettre hír szerint az adott okot, hogy a horvát tartományi kormány igazságügyi osztálya részéről a nevezett bíró ellen fegyelmi vizsgálatot indítottak, mit Belosevics annyira szívére vett, hogy véget vetett életének.­­ Egy orvos öngyilkossági kísérlete Vág-Ujhe­­lyen egy dr. Spitzer nevű általánosan kedvelt orvos 28-án reggel öngyilkossági kísérletet követett el, torkát akarta keresztül metszeni. A vágás azonban nem volt olyan erős, hogy rögtön bekövetkezett volna utána a halál, s bár mindent elkövetnek, hogy megmenthessék, életben maradásához semmi remény nincs. — Bányaszerencsétlenség. Herneben e hó 27-kén este az úgynevezett Shamrock bányában teleptűz ütött ki. Tizenegy munkás azonnal meghalt, kilencz pedig többé-kevésbé megsérült. — Magyarul tanuló tisztviselők. A budapesti ma­lom-tisztviselők nagyobb része látván, hogy Budapesten magyar szó nélkül mindinkább megnehezül az állandó tartózkodás, mint egy kőnyomatú lap írja, a napokban már elkezdték a magyar nyelv tanulását,a tisztviselők több magyar nyelv­tanítót kértek fel taní­tásukra. Mindezt természetesen nem közös, testületi reérkevételek útján cselekszik, hanem kiki a saját költ­ségén. — Vérbosszú. Hódmezővásárhely mellett Újhelyi Lipót pusztáján a csőszt megölve találták gunyhójában. A gyilkosok föl akarták perzselni a házat is, de a tűz nem terjedt annyira, hogy a holttestet elégethette volna. A gyilkosok kinyomozásához az szolgálhat vezérfonalul, hogy a csősz ártatlanul okozója volt egy ember meg­­öletésének, s ennek családja azóta folyvást haragot tar­tott ellene. — Összehasonlító statisztika. Folyó évi szeptember hó 12-től 18-ig terjedő héten Budapesten élve született 253 gyermek, meghalt 217 egyén; Pozsonyban született 32, meghalt 33 ; Debreczenben született 34, meghalt 38 ; Kecskeméten született 35, meghalt 40; Temesvárott született 21, meghalt 21 ; Aradon született 20 meghalt 29; Nagyváradon született 34, meghalt 18; Sz.-Fehér­­várott született 26, meghalt 11; Kassán született 15, meghalt 16 egyén. — Önkéntes­ csiny. Párisban egy lovassági önkén­tes azt hitette el apjával, hogy az ezred minden embe­rének önmagának kell a ló és a szerszámok beszerzésé­ről gondoskodni. Az apa elhitte s fiának megküldte a kért összeget. Megtudta e csínyt egy másik önkéntes is, s mivel a példa ragadós, ő is hasonló módon akart pénzhez jutni. Ez az önkéntes tüzér volt, azt írta tehát apjának, hogy küldjön pénzt ágyúra. Ez az apa is rá­ment a lépre. A tüzér­ önkéntes apja egy napon hatal­mas Krupp-ágyukat látott végigvonulni az utczán. Bá­mulva szemlélte a szörnyeket, s azután megkérdezte, várjon mennyibe kerülhet egy ily ágyú? „Százezer frankba.* „Szent isten, mily nagy összeg, — mondá, ijedten fordulva nejéhez, — ezer szerencse, hogy Al­frédünk nem ebben az ezredben szolgál.“ — Árucsarnok a Kálvin-téren. A Kálvin-térre a közmunkatanács a szabályozás befejezte után azonnal árucsarnokot kíván felállítani, a­mire már külön hely is van kijelölve. A fővároshoz intézett átirat sze­rint a közmunkatanács még akkor is elkészítteti az áru­csarnokot saját költségén, ha a főváros a kivitelre nem volna hajlandó. Az átiratot a tanács véleményezés vé­gett a vásárterek rendezésére kiküldött bizottsághoz utasította, mely azt a vélemény adta, hogy az árucsar­nok ott, ha kisebb mérvű lenne is, elrontaná azt a be­nyomást, a­melyet a szemlélőre lesz hivatva tenni a szökőkút, melyet most állít fel a hazai takarékpénztár. Az árucsarnok ügye szerinte elhalasztandó volna az ál­talános vásárrendezésig. — Barbár büntetés. Lenzburgban (Schweitz) a napokban egy iskolás gyereket azért, mert az feladvá­­nyát nem tudta helyesen megoldani, barbár módon bün­tette meg tanítója. Egy egész órán át kellett szétter­­jesztett karjaiban egy-egy nehéz könyvet tartania. Ha már nem bírta ki, s karjait le akarta ereszteni, a tanító fenyegette, hogy karjait újra tartsa föl. A gyermek e barbár bánásmód miatt nehéz beteggé lett, karjai telje­sen megbénultak, úgy, hogy etetni kell. Az esetet föl­jelentették a kerületi törvényszéknél.­­ A kiskun­félegyházi kereskedő ifjúság tegnapelőtt fényes bált tartott alakuló betegápoló egylete javára. A balanyai tisztet Molnár Alajosné asszony viselte. Éjfél után tombola­játék rendeztetett, melynek nyereménytárgyait a félegyházai szépek ajándékozták. Szép közönség tette élvezetessé a mulatságot, mely fényes jövedelmet is hozott az egylet javára. — Landauer Ignácz és fia czégnek petróleum-raktára van a váczi körúton. A veszedelmes telep ellen az összes szomszédok felszólaltak. A tanács ma végzésileg kimondta, hogy a raktár onnan mielőbb eltávolitandó. — Adóközség átkebelezése. Fehérmegyei Boglár község, adóügyi tekintetben 1881. évi január hó 1-től kezdve a székesfe­hérvári m. kir. adóhivatal kerületéből a vaáli adóhivatalhoz kebe­­leztetik át. — Lapunk szerdai számának reggeli kiadásában „I­n­­tézkedés az angyalcsinálók üzelmei el­len“ czimű czikk alól a szerző:dr. Lőrinczi Ferecz neve sajtóhibából maradt ki, mit pótlólag ezennel helyre­igazítunk. Fővárosi hírek. — A hadmentességi díjról szóló törvény értelmé­ben a fővárosi tanács a díjfizetésre kötelezettekkel tudatja, hogy az adófelügyelő az 1879-iki hadmentes­ségi díj kivetésével elkészült és az egyénenként való ki­mutatás október hó 4-étől bezárólag 11-ikéig, tehát nyolcz napon át közszemlére fog kitétetni mindenütt a kerületi adóhivatalokban a számviteli helyiségben, reg­gel 8 órától déli 12 óráig. Ezen idő alatt a lajstromo­kat mindenki megvizsgálhatja, s ha magára nézve sé­relmesnek, igazságtalannak találja, a kivetés ellen a felebbezést október 12-től 26-ikáig benyújthatja a fő­városai adófelügyelőnél (színház-palota s. em.) Megjegy­zendő, hogy az első végzésnek mindig a kivetés véte­tik , tehát a felebbezés felett 2-adfokúlag a közigazga­tási bizottság stól. Két egyenlő végzés ellen nem lehet felebbezni. Eltérő végzéseknél a Ill-adfokú felebbezést a pénzügyminisztérium intézi el, egyetértésben a hon­védelmi miniszterrel.­­ A német színház tárgyában a felebbezést és a Gerlóczy kisérő véleményét ma küldte fel a polgármes­teri hivatal a belügyminisztériumhoz. A belügyminisz­ter, ki már­is kellően informálva van a kérdésről, hír szerint a legközelebbi napokban leküldi ítéletét. Miután a felebbező, hogy bebizonyítsa, mikép a közgyűlés a határozat hozatalánál pressio alatt állott, csatolta az „Egyetértés“ és a „Függetlenség“ illető számait, Gerló­czy polgármester is annak bizonyítására, hogy a karzat részéről a pressió hiányzott, csatolta a „Pester Lloyd“ illető számát, melyben épen a tapasztalt rendet s a közgyűlés méltóságos lefolyását emelte ki.­­ A temetőben számos síremlék oly rozzant és düledező állapotban van, hogy a halottak napján ájta­­toskodó közönség biztonsága van veszélyeztetve. A ta­nács felhívta az illető feleket, hogy október 25-ig gon­doskodjanak a megerősítésről, valamint a kijelölt par­­c­ellán a sírkövek elhordatásáról is, mert máskép a temető­alap javára e sírkövek (ez utóbbiak) el fognak adatni.­­ A közvágóhíd kis kapujának nyitvahagyását határozta el a tanács. Miután e kapu miatt a mészáros mesterek és marhakereskedő­k közt hónapokkal ezelőtt egész kis zendülés ütött ki s a fővárosi közgyűlésen igen hosszú és heves vitát idézett elő a kérdés, a ta­nács e határozata mindenesetre elismerésre méltó in­tézkedésnek tekinthető. AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, szeptember 30. A XIX. század utazói. Irta Jules Verne. 7 ------­I. FEJEZET. A fölfedezések századának hajnala. (Folytatás.) Az Európában hajdan elterjedt azon mesét, mintha Mahomed koporsója a levegőben függne, Hedsazban nem ismerik. A mecset legtöbb kincsét a vahabiták elrabolták, de nagyon helyes a föltevés, hogy a sír állandó őrei azelőtt is el-elcsipkedtek belőle. Burckhardt elbeszélésében még több érdekes rész­let is olvasható Medináról, lakosairól, környékéről és a rendes zarándokhelyekről. Elég érdekes részleteket köl­csönöztünk Burckhardt leírásából arra nézve, hogy az olvasó, ha jobban meg akar ismerkedni az arabok szo­kásaival és erkölcseivel, melyek azóta nem változtak, érdekesnek tartja Burckhardt leírását önmaga átfutni. 1815. ápril 21-én Burckhardt egy oly karavánhoz csatlakozott, mely őt Yambo kikötőjébe vitte, hol épen a pestis uralkodott. Az utazó nemsokára megbetegedett s annyira elgyengült, hogy nem birt a vidékre mene­külni. A hajóraszállásra nem is gondolhatott, mert az indulásra kész hajókat beteg katonákkal rakták meg. Kénytelen volt tehát tizennyolcz napig maradni e meg­mételyezett városban, míg végre egy kis hajón helyet kaphatott, mely őt Cosseirbe s innen Egyptomba vitte. Mikor visszatért Kairóba, arról értesült, hogy atyja meghalt. Az utazó szervezetét nagyon megrendítette a betegség. Azért csak 1816-ban hatolhatott fel a Szimai hegyére. Természetrajzi tanulmánya, úti naplójának szer­kesztése, levelezései egész az 1817. év végéig igénybe vették minden idejét, a­mikor arra számított, hogy a fezani karavánhoz csatlakozhatik. De oly heves láz fogta el, hogy pár nap múlva meghalt. Utolsó szavai ezek voltak : „Mondjátok meg anyámnak, hogy ő volt az utolsó gondolatom.“ Burckhardt tökéletes utazó volt. Tanult, szabatos egész a kicsinyességig, bátor, türelmes, egyenes és eré­lyes jellemű. Végtelen becses iratokat hagyott hátra. Arábiai utazásának leírása, bár szerencsétlenségére nem látogathatott el Arábia belsejébe, oly szabatos, hogy ak­kor az ő leírása következtében jobban ismerték a vidé­ket, mint Európa több vidékét. Egy 1817. márczius 13-án Kairóban kelt levelében ezt írja anyjának : „A látottakról sohasem mondtam egy szót sem, a­mit lelkiismeretem nem hagyott helyben teljesen, mert nem azért tettem ki magamat annyi veszélynek, hogy regényt írjak . . . .“ Az utazók, kik a Burckhardt által bejárt helyeket meglátogatták, egyhangúlag bizonyságot tesznek igaz szavairól, dicsérik hű leírását, ismereteit, éleselműségét. „Kevés utazó rendelkezett ily finom és gyors meg­figyelő tehetséggel, mondja a „Revue Germanique“, mely a természetnek adománya s oly ritka, mint akár a leg­kitűnőbb adományok. Mintha ösztönszerüleg különböz­tetné meg az igazat, még ha ez nem személyes megfi­gyeléseire vonatkozik is. Reflexiók és komoly tanulmá­nyok által idejekorán megérett szilárd elméje (Burck­hardt még alig volt harminc­három éves, midőn a ha­lál elszólitotta) egyenesen megy a czél felé s a helyes ponton állapodik meg; azt lehet mondani, hogy mindig józan elbeszélésében több a tett, mint a szó s mégis végtelen gyönyörrel lehet elbeszéléseit olvasni; az em­bert ép úgy megszeretjük benne, mint a tudóst és a ki­tűnő kutatót.“ Míg a bibliai föld Seetzen és Burckhardt kutatá­sainak volt tárgya, India a legtöbb európai nyelv ere­detének hazája sokoldalú tanulmány központjává vált, mely magában foglalta a nyelvészetet, irodalmat, val­lást épen úgy, mint a földrajzot. Ez idő szerint csak a physikai földrajzra vonatkozó s­ámos kutatással foglalko­zunk, melyek végleges tanulmányozását és meghódítását a keletindiai társaságnak kellett biztosítani. Már egyszer elbeszéltük, mint vetette meg lábát a portugál uralom Indiában. Portugálliának egyesülése Spanyolországgal 1599-ben maga után vonta a portugál gyarmatok hanyatlását, melyek Hollandia és Anglia ke­zei közé jutottak. Ez utóbbi az indiai kereskedelem mo­nopóliumát azonnal egy társaságnak engedélyezte, mely később oly fontos szerepet játszott a történelemben. Ez időtájt a nagy mongol császár, Akbar, Timur- Lenk hetedik sarjadéka, roppant birodalmat alapított Hindországban és Bengálban a radsput államok romjain. E birodalom virágzásának tetőfokán volt ekkor s ezt Akbar személyes tulajdonainak köszöni, amiért „az em­berek jótevőjének“ nevezték. Sah-Dsahan követte atyja nyomdokait, de Aureng-Zeb, Akbar unokája, kielégithet­­len becsvágyu ember, megölte testvérét, atyját elzáratta s a hatalmat kezébe kerítette. Mig a mongol birodalom teljes békének örvendett, egy Szevadsi nevű eszes ka­landor megvetette a maharattok birodalmának alapjait. Aureng-Zeb vallási türelmetlensége, ravasz politi­kája maga után vonta a radsputok fölkelését, s a harct, mely elnyerte birodalmának legjobb forrásait, megrendí­tette hatalmát. Hatalmának hanyatlását azután követte nemsokára halála. A keletindiai társaság egész addig nem bírta ki­szélesíteni azt a keskeny szalagot, mi kikötőit övezte, de ügyesen hasznára fordítá Hindosztán nábobjainak és rabsáinak vetélkedését. Mindazonáltal az angol társaság befolyása és hatalma csak 1746-ban Madrasnak La Bour­­donnair által való bevétele s a Dupleix elleni harcz alatt növekedett érezhető módon. Clive és Hastings angol kormányzók ravasz, lel­kiismeretlen és cinikus politikája folytán, kik a szük­séghez képest erőszakot, perfidiát vagy vesztegetést al­kalmazva saját becsületük romjain tették nagygyá ha­zájukat, a Társaság a múlt század vége felé rengeteg területtel rendelkezett, melyen hatvan millió ember élt. E területek Bengál, Behar, Benaresz, Madrász, s északi Circar voltak. Csak a muszordi szultán, Tippo-Szaeb küzdött erélyesen az angolok ellen, de nem állhatott ellen azon szövetségnek, melyet Wellesley ezredes kö­tött ellene. Mivel a Társaságnak immár nem kellett félni komoly ellenségeskedéstől, a netalán nyugtalan kedélyeket nyugdíjak által csendesítette le, s protectió ürügye alatt a legutolsó radsah udvarában is helyőrsé­get tartott, melyeket ezeknek kellett eltartani. Lehet képzelni, hogy az angol uralom ily módon nem ért el mást, minthogy gyűlöletessé tette magát. Pedig a társulat békében hagyta az egyedek jogait, nem változtatott semmit a valláson, törvényeken, szokásokon. Nem lehet tehát csodálkozni, ha az utazók, ha oly vidékeken utaztak is, melyek még nem tartoztak Ang­liához, nagyon kevés veszélytől tarthattak. S a Kelet­indiai Társaság, mikor fegyverszünetet élvezhetett poli­tikai hódítása közben, fölbuzdította az utazókat a rop­pant terület átkutatására. S ugyanakkor utazókat kül­dött a határos tartományok felé, hogy adatokat gyűjtse­nek róluk. E különféle kutatások fölött akarunk rövid szem­lét tartani. A legérdekesebb és legrégibb utazás a Webbe, a Ganges torkolataihoz. Az ismeretek, mit addig e folyóról leírtak, a le­hető legbizonytalanabbak és legellenmondóbbak voltak. A bengáli kormány belátván, hogy mily nagy horderejű lenne a kereskedelem fejlődésére e nagy ütér ismerete, 1807-ben­­ Webb és Raperet Hearsay alatt expeditiót küldött ki, kiket sipoyok, tolmácsok és benszülött szol­gák kisértek. Az expeditió 1808. április 1-éig Herduarba érke­zett; ez nem épen jelentékeny város a folyam balpart­ján, de kulcsát képezi a gazdag hindusztáni nagy sík­ságnak, s nagyon látogatott bucsujáró hely. A meleg évszak alatt ott tisztítják meg magukat a zarándokok a szent folyam vizében. Mivel nincs oly bucsujáró hely, hol nem volna ereklye-kiállítás és ereklye­vásár, Herduar meglehetős élénk vásár színhelye, hol kapható ló, teve, antimon, assa-fetida, aszalt gyümölcs, shawl, nyilak, muszelin-, posztó- vagy pamutszövetek, s Pendsab, Kabulisztán és Kasmír gyártmányai. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy rabszolgákat is lehetett venni, háromévestől egész har­­minczévesig, mely szerint azután áruk is tíz vagy öt­száz piaszter között változott. Az ilyen piacz, hol annyi arcz, annyi nyelv, annyi különféle viselet kerül össze, nagyon érdekes látványt nyújthatott. Április 12-én az angol küldöttség, mely Gangaut­­riba indult, fehér eperfákkal és fügefákkal szegélyzett utón ért egész Guruduarig. Kissé távolabb, a nyárfákkal és málnabokrokkal szegélyzett patak mellett egyszerű szerkezetű, ló által hajtott malmok forogtak. A föld termékeny volt, de a zsarnok kormány alatt a lakosság nem húzhatott belőle tisztességes hasznot. A vidék kissé távolabb hegyes volt, de azért megtermett rajta a baraczkfa, diófa, s más európai cserjék. Az utazók azu­tán azon hegyláncz közepébe értek, mely úgy látszott, hogy a Himalayának egyik mellékága. (Folytatása következik.)

Next