Ellenőr, 1880. november (12. évfolyam, 530-583. szám)

1880-11-07 / 540. szám

XII.évfolyam.— 540. sz.­7 elLENŐR Budapest, november 6. Amit Bossuet „chose ho­rr­ible“-nek nevez, a háború és vele kapcsolatban a hadse­reg kérdése évenként legalább egyszer szóba ke­rül nálunk is, a delegátió költségvetési tárgyalá­sai alkalmával. Az osztrák delegátió ma tárgyalta a had­ügyi budgetet. Az alkotmánypárti delegátusok ily alkalommal tágkörű elmefuttatásokat szoktak tartani a béke kérdése felett, nem egyszer fejte­getve az örökbéke ködhomályos problémáját is. Ezek a fejtegetések mindig csak akadémikus jelleggel szoktak bírni , mert az évről-évre emel­kedő hadügyi költségvetés végre is mindig elfo­gadtatott. De ez nem történt az adózó polgárok zsebe érdekében elmondott többé-kevésbé szép phrazisok nélkül. Talán az idők jele gyanánt tekinthető, hogy ezúttal a phrazisok és elme­futtatások elmaradtak. Az általános vita pusztán Hübner báró rövid, inkább tegnapi beszédét ismétlő és rectificáló, mint a hadügyi költségve­tést tárgyazó felszólalására szorítkozott. Hübner báró pedig majd inkább keveselte, mint sokalta a hadügyi kormányzat követelését, ami tegnapi beszéde után csak természetes , mert ha a mon­archia azt a politikát fogadná el, melyet ő aján­lott, nemcsak keleten, hanem nyugaton is kike­­rülhetlen konfliktusok elé menne. Csakis a részletes tárgyalás és csakis Sturm szavai képezték némi viszhangját a régi viták­nak. De az ő felszólalása is oly másodrangú kérdések körül forgott, hogy el lehet mondani, miszerint a hadügyi költségvetés már rég nem tárgyaltatott le oly simán és oly kevés ellen­mondás mellett, mint ma a rendes kiadások budgete, a­mire kétségkívül befolyása volt a külügyi helyzetnek. Sturm csak egyetlen figyelemreméltó dolgot mondott, mikor a közös hadügyminiszterrel pole­mizálva, a monarchia álláspontját akarta körvona­lazni. A hadügyminiszter arra utalt a minap, hogy körülöttünk minden hatalom nagy erőfeszí­téseket tesz hadseregének kifejtésére és számbeli növelésére; a szomorú versenyben tehát mi sem maradhatunk egészen hátra. Sturm különbséget tett a többi hatalmak és Ausztria-Magyarország közt. Vannak aggressiv és vannak defensiv hatal­mak. Egy aggressiv hatalomnak egészen másként kell kifejtenie haderejét, mint egy defensiv államnak. Ausztria- Magyarország pedig defensiv állam, mely senkit sem akar megtámadni, s így nincs szüksége oly mérvű erőkifejtésre, mint a támadó jellegű ha­talmaknak. Ebben culminál az osztrák alkotmánypárt béke­politikája, mely minden áron való béke­politika. Ennek a politikának valóban volna ér­telme, ha monarchiánk szigeti állást foglalna el, mint Anglia, s ha nem volnának határainkon túl is megvédendő érdekeink. Ha csak arra kellene gondolnunk, hogy idegen betörés ellen védelmezzük magunkat, könnyebben megoldható volna a hadügyi költségvetés és a monarchia te­herviselő képessége közti egyensúly problémája. De még ekkor is igen megfontolandó volna geographiai helyzetünk, mely a lehető leg­kedvezőtlenebb valamennyi nagyha­­talom geographiai helyzetéhez ké­pest. Nincs egyetlen egy oldalon sem termé­szetes védvonalunk, nincsenek erődrendszereink. Nem véd bennünket tenger, mint védi Angliát, Francziaországot, Itáliát stb. Nem helyezhetünk magunk és ellenségünk közé óriási pusztaságokat, mint helyezhet Oroszország. Ausztria-Magyaror­szág nyitva van a bármely irányból közeledő ellenség előtt. Minket egy defensív háborúban is csak a hadsereg és honvédség védhet meg, nyílt síkon mérkőzve az ellenséggel. Ha egy döntő ütközetet elvesztettünk, a betörő feltartóztathat­­lanul nyomulhat előre Bécsig, Budapestig. Ily abnormis helyzetben még azon államok sincse­nek, melyeket nem sorolhatni a pusztán defensív hatalmak közé. Olaszországnak hatalmas védelmi vonala és támadási alapja van Ausztria-Magyar­­országgal szemben, várnégyszögében. Franczia­­ország megerősítette és folyton erősíti homlok­zatát Strassburg és Metz-czel párhuzamosan. Németország megerősítette keleti határait , déli határait megerősítve kapta Francziaországtól. Ausztria-Magyarország ellenben mint defensív ál­lam sem bírna elég erős védelmi vonalakkal. Még ekkor is költenie kellene védműveinek foko­zatos kiépítésére. De hát Ausztria-Magyarország sem pusztán defensiv hatalom. Vannak érdekei, melyeket nem védhet meg saját határain belül. Ilyen érdekek keleti érdekei. Amely hatalomnak pedig saját területén kívül eső érdekekre kell ügyelnie, az nem lehet defensiv hatalom, bármennyire tá­vol áll is tőle a hódítás gondolata. A támadás és védelem különben relatív fogalmak. A táma­dás nem egyszer legjobb módja a védelemnek. Kétségtelen tehát, hogy Sturm helytelen alapon okoskodta ki Ausztria-Magyarországnak a többi hatalmakhoz való helyzetét. De ugyan­ebből az következik, hogy a hadügyi költség­­vetés leszállítására, bármily nyomasztók hadi terheink, egyelőre nem gondolhatunk. A had­ügyi igazgatásban történhetnek megtakarítások, amint történtek is, melyek összege a két utóbbi évben 6­­­2 millióra rúg. De eltekintve attól, hogy e megtakarításokat ellensúlyozzák a rendkívüli kiadások, nagyobb , oly mérvű megtakarítások, melyek lehetővé tennék az egyensúly helyre­állítását, csakis a hadsereg számbeli leszállítása, vagy harczkészségének koc­káztatása által vol­nának elérhetők. Erre pedig a jelenlegi európai helyzet mellett komolyan senki sem gondolhat, s ilyen követeléssel nem is állt elő senki az osztrák delegátióban, még a minden áron való béke hívei sem. Tudjuk, hogy a monarchia pénzügyi segély­­forrásai és haderejének kifejtése közt nincs meg a kellő arány, s nem ismeretlenek előttünk azon veszélyek, melyek ez aránytalanságból származ­hatnak a pénzügyek terén. De ép úgy ismerjük azon veszélyeket, melyek egészen más té­ren támadnának, ha a pénzügyi erőfeszítések elől ki akarnánk térni. Az a hadsereg, melyet tartunk költséges, de az a legköltségesebb had­sereg, mely nem képes csatát állni, győzni. "­Tudjuk, hogy az a béke, melyet véderőnk ha­talmas kifejtése ad, drága, sokba kerül nekünk. De még többe kerülne egy szerencsétlen kime­netelű háború. Mikor Lajos Fülöp a londoni békecongres­ 8US küldöttségét fogadta, a barrikádok királya azzal biztosította az örökbéke apostolait, hogy a béke azért lesz fentartható, mert a háború f­iókba kerül. La paix est le besoin de tous­es peuples, et grâce à Dieu, la guerre Coûte beaucoup trop aujourd’hui pour qu’on s’ y engage souvent. Ezt a tételt azonban ma, habár a háború még kétségesebb, mint volt Lajos Fülöp korá­ban, meg lehet fordítani. Oly méreg­drága a béke, hogy a hatalmak iparkodni fognak a nagy függő kérdéseket, ha kell, háború által minél előbb megoldani. Csak ezután nyerhetnek a né­pek olcsó békét, mely érdekeiknek megfelel attnk, hogy nyíltan kifejezzük sajnálatunkat a fölött, — hogy Racine „Phédre“-je hirdetett volt előadása — mint halljuk, egyik jeles színésznőnk gyengélkedése miatt — elmaradt. Várva vártuk ezen előadást, kivá­lóan azért, mert a franczia classical drámát szí­vesen látnók a nemzeti színpadon, minthogy tra­­gicai színművészetünk újjászületési processusában mi­sem nyújthatna oly jó iskolát, mint a 17-ik század franczia irodalma. Az annyira csodált franczia színművé­szet abban leli nagyságának titkát, hogy minden komo­lyabb törekvésű színész Corneille és Racine iskoláján keresztül jut el a modern irodalom alkotásaihoz. Többet mondok. Tragédiánk női személyzetének kiművelése alig­ha fog sikerülni máskép, mint a franczia dráma révén. Racine tizenkét darabja közül hatban a czím szerep a nőé („Andromaque“, „Bérénice“, „Iphigénie“, „Phèdre“, „Esther“, „Athalie“), és többi darabjaiban, valamint Coneille darabjai mindegyikében a hősnő ép úgy viseli a dráma felének terhét, mint a hős. A franczia színpad nem állhat fönn hősnő nélkül , és a franczia színművé­szet azért bir női celebritásokat, mert kell hogy olya­nokat bírjon, mert ezek létének fő föltételét képezik. A színésznő iskolája tehát a franczia dráma. Shakespeare nőknek nem irt darabokat; ha sokat tett, szerepeket irt nekik, legtöbb esetben csak jelene­teket irt számukra. És pedig igen egyszerűen azért, mert Leicester gróf, lord-kamarás „szolgáinak“ társa­ságában, Burbadge James a „Blackfriars“ és a „Globus“­­ban játszó csoportjaiban, egyetlen­egy női tag sem volt, a nőszerepeket férfiak adták, a nő a színpadon fősze­replő nem volt, és ha igen nagy tér engedtetett neki, csak osztozkodott a hőssel fontosságban. — Shakes­peare a férfi szenvedélyek és jellemek iskolája. Tudom, hogy lesz protestatió ezen merés­z állításom ellen. Talán az anathéma sem fog elmaradni. De ez aki megbánja, mit mondott. Csak még egy szerény tanácsot koc­káztatnék a nemzeti színház igazgatóságával szemben. Gondoskodjék az igazgatóság Corneille és Racine jó fordításairól , olya­nokról, melyek hiven és méltón tolmácsolják a költőt, és a színpadi dictio követelményeinek is megfelelnek. Ott van Csiky Gergely és különösen Várady Antal; jó eredetit úgy sem írhat mindig még a legtehetségesebb ember sem. Ne bízza az igazgatóság ezen fő-fő érdekét az álmos irodalmi társulatokra , fizesse j­ó­­ munkásait, és igényei ki lesznek elégítve. Ha az igazgatóság így jár el, megéri még azt is, hogy az eredeti productió is gya­rapodni fog úgy mennyiségben, mint minőségben. És meg fogja érni az igazgatóság különösen azt, hogy szomorú­­játék-műsora nem fog fogni egyetlen színésznője, fájda­lom­­ sokat kívánni hagyó egészségi állapotától, azon drága béke helyett, mely most felemészti erejüket anélkül, hogy csak egyetlen puska is elsülne. Addig azonban tovább fog tartani a szomorú, végzetes verseny, mely megzavarja minden állam pénzügyi egyensúlyát. Akkor talán nem lesz igaz, a­mit Moltke mondott a német hadi­szervezet 1874-diki tárgyalása alkalmával, hogy az egyesek jogait védi a törvény, az államok jogainak azonban nincs egyéb védelme a hadsereg által képviselt erőszaknál. * AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, november 6. Színház. — Az elmaradt „Phaedra.“ — Coriolanus. — A nemzeti színház drámai igazgatósága a gondjára bízott műintézet emelésére irányzott dicséretes törekvé­sében és azon finom érzéstől vezéreltetve, melylyel a mű­vészet iránt érdeklődő közönség ízlését felismeri és le­hetőleg kielégíti, utóbbi időben kiváló gondot fordít a szomorújátékra. Ezen eljárása bizonyára csak helyesel­hető; valamint hogy kétséget nem szenved, hogy az igazgatóság czélirányos fáradozásának és már magában is elismerésre méltó buzgalmának, ha lassan is, de azért nem kevésbé tökéletesen sikerülend, a magas dráma elő­adásához megkívántató erőket fejleszteni és kellőleg ki­képezni, és így a nemzeti színháznak tragédiáját — mondjuk ki a szót, ha még oly keserűen hangzanék is né­mely közelről érdekeltek fülében — újra megterem­teni. Az igazgatóságra ez irányban, tagadhatatlan, nagy munka vár. Részünkről azonban egy perczig sem habo­zunk kimondani, hogy ezen munka korántsem nagyobb mint a felelősség, melyet azok vállalnak magukra, kik hazánk első színműintézetének vezetésére vállalkoznak. Aki a nemzeti színház sorsának intézésére első­sorban befoly, annak teendői világos tudatával kell bírnia, és midőn hivatásának megfelel, kötelességét teljesíti. Ezért pedig hála, köszönet nem jár. Mire azonban a teljesített kötelesség jogosan számíthat, az a nyílt elismerés, mely­lyel minden ember a közjóért volt sikeres munkálkodás­nak tartozik. Ez okból sietünk mi is a nemzeti színház drámai igazgatóságának a tragédia szorgosabb művelése czéljából történő intézkedéseit ezennel constatálni, és azon férfiaknak, kik a jelzett téren való haladásnak szentelik erejüket, üdvös működésükhöz szerencsét kí­vánni. Hogy azonban a készséges elismerés, melylyel a szép törekvésnek elébe járulunk, valaha meggátolna bennünket az esetről-esetre előforduló jelenségek leg­jobb tudásunk szerint való, lelkiismeretes és tárgyilagos megítélésében : reméljük, senki sem teendi fel rólunk. Leszünk, mik voltunk , vagyunk, miknek len­nünk kell. E perczben pedig oly udvariatlanoknak kell­­en­Az osztrák delegátió ülése vége felé érde­kesebb volt, mint elején és közepén. Érdekessé tették Haymerle báró és S­z­­­á­v­y felszólalá­sai. A külügyminiszter szólt a boszniai occupa­­tióról, szembe állítva a képet, mily állapotban volt Bosznia az occupátió előtt, s milyenben van ma. Ez az ellentét nemcsak szónoki volt, hanem a­mi fő, megfelel a valóságnak. Beszédének to­vábbi folyamában érdekes polémiát folytatott Hübner „rectifikált“ politikája ellen, jelezve, mily következményekre vezetne az. Szlávy általános figyelem és érdeklődés közt fejtette ki K­laics ellenében az elfoglalt tartományok viszonyait, s azon pénzügyi ered­ményeket, melyek a két tartomány kormányza­tában elérettek. A germanisatió vádját nagy ha­tással, s általános tetszés mellett utasította visz­­sza, kimutatva, hogy a két tartomány nem ger­­manizáltatik, de persze a monarchia feladata nem lehet, hogy azokat horvátizálja, vagy dal­­matizálja. A magyar delegáció külügyi bizottsága ülést tart holnap (7-kén) délben és tárgyalni fogja Fálk Miksa előadó jelentését. _____ A magyar delegátió hadügyi bizottságának a meg­szállás 1881. évi rendkívüli szükségletéről szóló jelentése megjegyzi, hogy a jelen előirányzat helyesebb adatokra van fektetve, a tételek pedig nemcsak számadási ered­ményeken, hanem a viszonyoknak concret méltatásán nyugosznak. Az idei költségvetés három tekintetben haladást tüntet föl, és pedig 1. a megszállott területen levő csa­patok száma leszállíttatik és ezzel kapcsolatban 2. cse­kélyebb a rendkívüli szükséglet, 3. a szállítási költsé­gek jelentékeny leszállításán kívül mód nyuttatik a had­ügyminisztérium által kezelt vasutak üzleti költségeinek bővebb megvizsgálására. A megszállás költségeire előirányzott összeg 6.838.000 frt. A tavalyihoz képest 1.707.000 frt a megtakarítás. A magyar delegáció pénzügyi albizottságának jelen­tése. A közös pénzügyminisztérium költségvetését az al­bizottság következőleg állapította meg . Rendes szükség­lete 1.915,700, rendkívüli szükséglet 1050, fedezet 2864 frt. A határvám tiszta jövedelméből Ausztriára esik 3.908,460, Magyarországra 326,895, Boszniára és Her­­czegovinára 134,250 ft. Ebből Bosznia és Herczegovina közigazgatási költségeire levonatván 600,000 , közös tiszta jövedelem marad 3769,613 ft. A vámjöve­delem évről évre tapasztalt csökkenése nem a határvám bruttó bevételeinek apasztásában rejlik, hanem a fo­gyasztási adóvisszatérítés folytonos emelkedésében talál­juk, melynél mint főtényező a czukoradó utáni vissza­térítés szerepel. E szám alatt az egész monarchiára az előirányzat 20,900,000, szesz- és söradó előirányzat 2 millió 550,000, vámkezelési költségek 1.850,000 ft. Az egész bruttó jövedelem 29.669,613 ft. Az albizottság végre a közös nyugdíjazásról és a főszámszék szervezé­séről benyújtandó törvényjavaslatokat sürgeti. A közös pénzügyminiszter ígéri, hogy a két törvényhozás elé mindkét törvényjavaslat mielőbb be fog terjesztetni. Kö­zös főszámszék költségei 126,320, fedezete 470 frt. A pénzügyi bizottság mai esti ülésében tárgyalta a törvénytár kiadásának ügyét és az eredmény olyan, mely teljesen kielégítheti a könyvárusokat, illetőleg ki­adókat, kik az új törvény ellen petitionáltak. A tör­vényjavaslatnak legjobban megtámadott és egyedül ki­fogásolható szakaszát, mely t. i. a kiadóknak eddig szer­„Phaedra“ helyett e héten „Coriolanust“ láttuk, Kassayné helyett Nagy Imrét hallottuk. Azt mondjuk, hogy: Kassayné helyett. Mert habár Kassayné mint „Volumnia“ jelen volt is a színpadon , az est, a darab természeténél fogva, Nagy Imre tulajdona volt. Nagy Imre viselte a darab terhét, és — mondjuk meg azonnal — az övé volt az est sikere is. Oly őszin­tén, mint a múltkori „Hamlet“-előadás alkalmából ki­mondtuk véleményünket Nagy úrral szemben, be fogjuk ismerni ez alkalommal, hogy Nagy úr ezen szerepét sokkal mélyebben átgondolta, összehasonlíthatlanul ala­posabban kimunkálta és szabatosabban játszotta, mint a „Hamlet“-et. Coriolanus szerepének fölfogása tekintetében ugyan nem érthetünk egyet Nagy úrral, de határozott hala­dásnak kell jeleznünk azt is, hogy Nagy urnái egyátalán fölfogással állunk szemben. Nézetünk szerint Shakespeare Coriolánusa nem annyira a nemesi osztály fenségének öntudatos képvise­lője, mint inkább a vad, önálló férfierő személyesítője. Shakespeare darabja tárgyát Plutark­ból merítette; ha jól emlékszem a régebben olvasottakra, Shakespeare ezen darabját Sir Thomas North Plutárk fordítása után készíté. Áll az, hogy Plutárk művének egyes részeit — mint Menenius meséjét, (I. felv.), Coriolan Aufidius-hoz intézett beszédét (IV. felv.), Volumnia beszédét a tábor­ban (V. felv.) — majdnem szóról szóra ültette át drá­májába; nem kevésbé bizonyos az is, hogy Shakes­peare jellemeit szigorúan olyanoknak festette, milyenek­nek azokat Plutárkban találá. Már pedig Plutárk úgy Coriolan életrajzában, mint a Coriolánról és Alkibiadesz­­ről írt összehasonlító tanulmányban, Volumnia szeren­csétlen fiát mindig úgy tünteti fel, mint saját fékezhe­­tetlen természetének áldozatát. Halljuk csak Plutarkot (az életrajzban): „Különben Marczius igazolá azoknak véleményét, kik állítják, hogy az erős és szilárd természet, midőn neveltetése hiányos, a jó gyümölcscsel vegyest igen sok rosszat is terem. Jellemének ereje, megdönthetetlen szi­lárdsága határozataiban, megadták neki azon szenvedélyt, mely a nagy dolgok kezdeményezése felé hajt, és a ki­tartást, mely azokat véghez viszi. De az ő kérlelhetlen gyűlölete, hajthatatlan makacssága, kellemetlenné tevők társaságát környezetének. Ha csodálták is kitartását a küzdelemben, az elvek iránti közönyösségét, a gazdag­ság irányában tanúsított megvetését, miket joggal neve­zőnek mérsékletnek, egyenességnek és lélekerőnek: az emberek a mindennapi érintkezésben el nem birták vad indulatosságát, kemény és gőgös modorát stb.* Az „összehasonlítás“ harmadik alineájában Plutárk ezeket mondja: Budapest, vasárnap, november ?. 1880. tett jogait sérthette, a mennyiben azt rendelte, hogy 1882-től fogva semmi más törvény­kiadás ne árultathas­­sék, mint a belügyminisztérium által kiadott, — ezen intézkedés magának a miniszterelnök urnak mint bel­ügyminiszternek indítványára kihagyatott és oda módo­síttatott, hogy csak az 1881-től­ fogva szentesítendő törvé­nyekre terjed ki a belügyminisztérium kizárólagos ki­adási joga, az eddig megjelent és az év végéig megje­lenendő törvénygyűjteményeket azonban teljesen érintet­lenül hagyja az új törvény. Ezen intézkedés, úgy hisz­­szük, teljesen meg fogja barátkoztatni még a kiadókat is az új törvénynyel, melyet egyébként a nagy­közön­ség érdekei szempontjából mindenki csak megnyugvás­sal fogadhat. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma d. u. 7. órakor tartott ülésében a törvények és rendeletek tárá­nak kiadásáról és elárusításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta. A részletes tárgyalás megkezdettén, a törvényjavas­lat szakaszai lényeges módosításon mentek keresztül, és­pedig abban az értelemben, hogy a kommentált törvé­nyek, valamint a szakszerű törvény gyűjteménye ezentúl se vonassanak ki a magán­vállalkozás alól, továbbá hogy a törvénynek semminemű visszaható ereje ne le­gyen. Végül a törvény intézkedései csak az 1881 január 1-én túl szentesítendő törvényekre fognak hatálylyal birni. A­­javaslat­ok­at különben a fentebbi módosítások értel­mébe­n újra fognak szövegeztetni, a­mivel Rakovszky előadó bízatott meg. A magyar regnicoláris bizottság jelentésének má­sodik pontja azoknak a differentiáknak kiegyenlítéséről szól, a­melyek a múltra nézve támadtak Magyarország és Horvátország közt. E differentiák fölött hónapokon át folyt a tárgyalás, de mind a két fél ragaszkodott álláspontjához. Végre is abban állapodott meg a két bi­zottság, hogy azok a követelések, illetőleg tartozások, melyek egyfelől Magyarország részéről Horvát-Szlavon­­országok irányában, másfelől Horvát-Szlavonországok részéről Magyarország irányában, a múltra nézve, az 1879. évet is beleértve, 1879. deczember utolsó napjáig bármi czimen fennállottak, kölcsönösen kiegyenlítettek­nek tekintetnek, úgy hogy az 1880. január else­jét megelőző időből Magyarország és Hor­vátország közt többé semminemű követe­lés, illetőleg tartozás nem létezik. A harmadik kérdés, melynek megoldására az or­szágos bizottság fölhatalmazást nyert, a tanulmányi és vallási alap kérdése. A magyar országos bizottság részletezi ez alkalom­ból mind Magyarország mind Horvátország követeléseit és azt következteti, hogy Horvátország 436,684 frt 23 krral tartozik Magyarországnak. Ez tehát azon végösszeg, a­melynek elengedését a magyar országos bizottság indítványozza és a­melynek elengedése esetére Magyarország és Horvát-Szlavonor­szágok közt 1879 végéig fennforgott valamennyi köve­telés és tartozás kiegyenlítettnek volna tekintendő. A magyar országos bizottságot említett javaslatá­nak előterjesztésére az indította először, hogy a tanul­mányi és vallás­alapok elszámolása körül felmerült differenciált részben az 1867. előtti, tehát az alkotmány visszaállítását megelőzött időszakra vonatkozván, a köl­csönös joghatárok nehezen voltak megszabhatók ; má­sodszor, hogy Horvát-Szlavonországok követeléseinek igen jelentékeny része a polgárosított, de ez országok­kal közigazgatásilag nem egyesített katonai határőrvidék közvetett adóira vonatkozik, és habár a magyar orszá­gos bizottság előtt egy perc­ig sem kétes és a magyar válaszüzenetben megdönthetően érvekkel be is bizonyít­­tatott, hogy e tekintetben a magyar felfogás az egyedüli helyes és jogosult, még­sem tagadhatni, hogy ez az 1873: XXIV. törvényczikkben betű szerint kimondva nincs, hogy az elszámolás eleinte tévesen történt, mely téves számítást a képviselőház az 1873. évi zár­számadás jóváhagyásával szintén jóváhagyni látszott; harmadszor pedig azon tisztán politikai tekintet, hogy valahára véget kell vetni azon kellemetlen viták­nak, melyek éveken át­ ezen egyfelől támasztott, a másik rész által pedig visszautasított követelésekből eredtek és melyek kétségen kívül káros hatással voltak a két ország közjogi viszonyaira is. A magyar országos bizott­ság reméli, hogy e viszony állandóan javulni fog azon számok által kimutatható és így senki által nem tagad­ható ténynyel szemben, miszerint Magyarország azon nagy áldozatot, a­melyet akkor hoz, midőn a pénzügyi kiegyezést Horvát-Szlavónországokkal az eddigi alapokon megújítja, még azzal is tetézi, hogy ezen országoknak elengedi azon tetemes összeget is, melylyel azok a mult­ik (Coriolanus) nem volt hevítve — mint Alkibiai­desz — a nagyravágyás, a versengés, a politika, küzdelem által: ő csak boszuját akarta tölteni... Alcibiades a vezéreknek — kik ellenei valának — ta­nácsolta, hogy mit kell tenniök. Március, és ellenkező­leg, kiönté boszuját Róma minden polgá­raira, még azokra is, kik korántsem bán­talmazták vala személyét (a patríciusok), és kik, mint a lakosság legderekabb része és legbecsülete­sebb emberek, szívükre vették a rajta elkövetett igaz­ságtalanságot és résztvettek bánatában.“ Folytathatnók idézéseinket, de azt hiszszük, hogy a fenebbiekből is eléggé világos, hogy Plutárk rajza, melyen Shakespeare drámája alapszik, korántsem tün­teti fel Coriolánt a római patríciusok jellemi képviselőjé­nek és pártküzdelmük személyesítőjének. Hogy Shakespeare hiven ragaszkodott a Plu­tark által nyújtott jellemzéshez, kétséget nem szenved­het ; drámájában egyes helyeken világosan ki is mondja, hogy Coriolán idegenkedik a római politikustól, a patrí­ciusoktól is, így a II. felvonás 1-ső jelenetében, hol Vo­lumnia fiát a konzulságra ezen szavakkal biztatja : „Én megértem azt, — hogy fő óhajtásom s ábrán­­daim — beteljesültek. Egy van hátra még, — és ezt tenélted, nem kételkedem, hogy — megadja Róma.” Coriolan így felel : „Know, good mother, I had rather be their servant in my way, Than sway with them in theirs.* (A magyar fordítást nem használhattam, mert e helytt nem felel meg az eredetinek.) Ebből és még sok másból kitűnik, hogy Shakes­peare hiven követte Plutarkot. De nem is tehetett egye­bet, mert Coriolánban, mint politikusban, nincs drámai hős. A drámai hős Coriolánban, csak mint emberben, mint a férfias erő és szilárdság személyesítőjében talál­ható fel. Coriolán jellemének kulcsa pedig, amennyiben Shakespeare azt nem szolgáltatná eléggé megfoghatóan, Plutárkban vagyon. Ha már most Coriolan személyét úgy tekintjük, mint az előbbiekben kifejteni kívántuk, Nagy Imre úr felfogása a Shakespeare által nyújtott anyagtól lényege­sen eltér. Nagy Imre,­­ bár alakításában nem feledkezik meg egészen az erős férfiúról, ki csak azért bukik el, mert megszűnt hajthatatlannak lenni, s túlságos nagy súlyt helyezett Coriolánusnak, mint politikai hősnek kidom­­borítására. Nem vagyunk merészek állítani, hogy az ala­kítás ezen része egyáltalán elkerülendő volna. Az egész dráma politikai háttéren mozog, Coriolánus egész lég­köre telítve van a politikai pártdüh tüzes, mérges le­heletével, de az elkeseredett pártküzdelmek közepette

Next