Ellenőr, 1880. november (12. évfolyam, 530-583. szám)
1880-11-07 / 540. szám
XII.évfolyam.— 540. sz.7 elLENŐR Budapest, november 6. Amit Bossuet „chose horrible“-nek nevez, a háború és vele kapcsolatban a hadsereg kérdése évenként legalább egyszer szóba kerül nálunk is, a delegátió költségvetési tárgyalásai alkalmával. Az osztrák delegátió ma tárgyalta a hadügyi budgetet. Az alkotmánypárti delegátusok ily alkalommal tágkörű elmefuttatásokat szoktak tartani a béke kérdése felett, nem egyszer fejtegetve az örökbéke ködhomályos problémáját is. Ezek a fejtegetések mindig csak akadémikus jelleggel szoktak bírni , mert az évről-évre emelkedő hadügyi költségvetés végre is mindig elfogadtatott. De ez nem történt az adózó polgárok zsebe érdekében elmondott többé-kevésbé szép phrazisok nélkül. Talán az idők jele gyanánt tekinthető, hogy ezúttal a phrazisok és elmefuttatások elmaradtak. Az általános vita pusztán Hübner báró rövid, inkább tegnapi beszédét ismétlő és rectificáló, mint a hadügyi költségvetést tárgyazó felszólalására szorítkozott. Hübner báró pedig majd inkább keveselte, mint sokalta a hadügyi kormányzat követelését, ami tegnapi beszéde után csak természetes , mert ha a monarchia azt a politikát fogadná el, melyet ő ajánlott, nemcsak keleten, hanem nyugaton is kikerülhetlen konfliktusok elé menne. Csakis a részletes tárgyalás és csakis Sturm szavai képezték némi viszhangját a régi vitáknak. De az ő felszólalása is oly másodrangú kérdések körül forgott, hogy el lehet mondani, miszerint a hadügyi költségvetés már rég nem tárgyaltatott le oly simán és oly kevés ellenmondás mellett, mint ma a rendes kiadások budgete, amire kétségkívül befolyása volt a külügyi helyzetnek. Sturm csak egyetlen figyelemreméltó dolgot mondott, mikor a közös hadügyminiszterrel polemizálva, a monarchia álláspontját akarta körvonalazni. A hadügyminiszter arra utalt a minap, hogy körülöttünk minden hatalom nagy erőfeszítéseket tesz hadseregének kifejtésére és számbeli növelésére; a szomorú versenyben tehát mi sem maradhatunk egészen hátra. Sturm különbséget tett a többi hatalmak és Ausztria-Magyarország közt. Vannak aggressiv és vannak defensiv hatalmak. Egy aggressiv hatalomnak egészen másként kell kifejtenie haderejét, mint egy defensiv államnak. Ausztria- Magyarország pedig defensiv állam, mely senkit sem akar megtámadni, s így nincs szüksége oly mérvű erőkifejtésre, mint a támadó jellegű hatalmaknak. Ebben culminál az osztrák alkotmánypárt békepolitikája, mely minden áron való békepolitika. Ennek a politikának valóban volna értelme, ha monarchiánk szigeti állást foglalna el, mint Anglia, s ha nem volnának határainkon túl is megvédendő érdekeink. Ha csak arra kellene gondolnunk, hogy idegen betörés ellen védelmezzük magunkat, könnyebben megoldható volna a hadügyi költségvetés és a monarchia teherviselő képessége közti egyensúly problémája. De még ekkor is igen megfontolandó volna geographiai helyzetünk, mely a lehető legkedvezőtlenebb valamennyi nagyhatalom geographiai helyzetéhez képest. Nincs egyetlen egy oldalon sem természetes védvonalunk, nincsenek erődrendszereink. Nem véd bennünket tenger, mint védi Angliát, Francziaországot, Itáliát stb. Nem helyezhetünk magunk és ellenségünk közé óriási pusztaságokat, mint helyezhet Oroszország. Ausztria-Magyarország nyitva van a bármely irányból közeledő ellenség előtt. Minket egy defensív háborúban is csak a hadsereg és honvédség védhet meg, nyílt síkon mérkőzve az ellenséggel. Ha egy döntő ütközetet elvesztettünk, a betörő feltartóztathatlanul nyomulhat előre Bécsig, Budapestig. Ily abnormis helyzetben még azon államok sincsenek, melyeket nem sorolhatni a pusztán defensív hatalmak közé. Olaszországnak hatalmas védelmi vonala és támadási alapja van Ausztria-Magyarországgal szemben, várnégyszögében. Francziaország megerősítette és folyton erősíti homlokzatát Strassburg és Metz-czel párhuzamosan. Németország megerősítette keleti határait , déli határait megerősítve kapta Francziaországtól. Ausztria-Magyarország ellenben mint defensív állam sem bírna elég erős védelmi vonalakkal. Még ekkor is költenie kellene védműveinek fokozatos kiépítésére. De hát Ausztria-Magyarország sem pusztán defensiv hatalom. Vannak érdekei, melyeket nem védhet meg saját határain belül. Ilyen érdekek keleti érdekei. Amely hatalomnak pedig saját területén kívül eső érdekekre kell ügyelnie, az nem lehet defensiv hatalom, bármennyire távol áll is tőle a hódítás gondolata. A támadás és védelem különben relatív fogalmak. A támadás nem egyszer legjobb módja a védelemnek. Kétségtelen tehát, hogy Sturm helytelen alapon okoskodta ki Ausztria-Magyarországnak a többi hatalmakhoz való helyzetét. De ugyanebből az következik, hogy a hadügyi költségvetés leszállítására, bármily nyomasztók hadi terheink, egyelőre nem gondolhatunk. A hadügyi igazgatásban történhetnek megtakarítások, amint történtek is, melyek összege a két utóbbi évben 62 millióra rúg. De eltekintve attól, hogy e megtakarításokat ellensúlyozzák a rendkívüli kiadások, nagyobb , oly mérvű megtakarítások, melyek lehetővé tennék az egyensúly helyreállítását, csakis a hadsereg számbeli leszállítása, vagy harczkészségének kockáztatása által volnának elérhetők. Erre pedig a jelenlegi európai helyzet mellett komolyan senki sem gondolhat, s ilyen követeléssel nem is állt elő senki az osztrák delegátióban, még a minden áron való béke hívei sem. Tudjuk, hogy a monarchia pénzügyi segélyforrásai és haderejének kifejtése közt nincs meg a kellő arány, s nem ismeretlenek előttünk azon veszélyek, melyek ez aránytalanságból származhatnak a pénzügyek terén. De ép úgy ismerjük azon veszélyeket, melyek egészen más téren támadnának, ha a pénzügyi erőfeszítések elől ki akarnánk térni. Az a hadsereg, melyet tartunk költséges, de az a legköltségesebb hadsereg, mely nem képes csatát állni, győzni. "Tudjuk, hogy az a béke, melyet véderőnk hatalmas kifejtése ad, drága, sokba kerül nekünk. De még többe kerülne egy szerencsétlen kimenetelű háború. Mikor Lajos Fülöp a londoni békecongres 8US küldöttségét fogadta, a barrikádok királya azzal biztosította az örökbéke apostolait, hogy a béke azért lesz fentartható, mert a háború fiókba kerül. La paix est le besoin de touses peuples, et grâce à Dieu, la guerre Coûte beaucoup trop aujourd’hui pour qu’on s’ y engage souvent. Ezt a tételt azonban ma, habár a háború még kétségesebb, mint volt Lajos Fülöp korában, meg lehet fordítani. Oly méregdrága a béke, hogy a hatalmak iparkodni fognak a nagy függő kérdéseket, ha kell, háború által minél előbb megoldani. Csak ezután nyerhetnek a népek olcsó békét, mely érdekeiknek megfelel attnk, hogy nyíltan kifejezzük sajnálatunkat a fölött, — hogy Racine „Phédre“-je hirdetett volt előadása — mint halljuk, egyik jeles színésznőnk gyengélkedése miatt — elmaradt. Várva vártuk ezen előadást, kiválóan azért, mert a franczia classical drámát szívesen látnók a nemzeti színpadon, minthogy tragicai színművészetünk újjászületési processusában misem nyújthatna oly jó iskolát, mint a 17-ik század franczia irodalma. Az annyira csodált franczia színművészet abban leli nagyságának titkát, hogy minden komolyabb törekvésű színész Corneille és Racine iskoláján keresztül jut el a modern irodalom alkotásaihoz. Többet mondok. Tragédiánk női személyzetének kiművelése aligha fog sikerülni máskép, mint a franczia dráma révén. Racine tizenkét darabja közül hatban a czím szerep a nőé („Andromaque“, „Bérénice“, „Iphigénie“, „Phèdre“, „Esther“, „Athalie“), és többi darabjaiban, valamint Coneille darabjai mindegyikében a hősnő ép úgy viseli a dráma felének terhét, mint a hős. A franczia színpad nem állhat fönn hősnő nélkül , és a franczia színművészet azért bir női celebritásokat, mert kell hogy olyanokat bírjon, mert ezek létének fő föltételét képezik. A színésznő iskolája tehát a franczia dráma. Shakespeare nőknek nem irt darabokat; ha sokat tett, szerepeket irt nekik, legtöbb esetben csak jeleneteket irt számukra. És pedig igen egyszerűen azért, mert Leicester gróf, lord-kamarás „szolgáinak“ társaságában, Burbadge James a „Blackfriars“ és a „Globus“ban játszó csoportjaiban, egyetlenegy női tag sem volt, a nőszerepeket férfiak adták, a nő a színpadon főszereplő nem volt, és ha igen nagy tér engedtetett neki, csak osztozkodott a hőssel fontosságban. — Shakespeare a férfi szenvedélyek és jellemek iskolája. Tudom, hogy lesz protestatió ezen merész állításom ellen. Talán az anathéma sem fog elmaradni. De ez aki megbánja, mit mondott. Csak még egy szerény tanácsot kockáztatnék a nemzeti színház igazgatóságával szemben. Gondoskodjék az igazgatóság Corneille és Racine jó fordításairól , olyanokról, melyek hiven és méltón tolmácsolják a költőt, és a színpadi dictio követelményeinek is megfelelnek. Ott van Csiky Gergely és különösen Várady Antal; jó eredetit úgy sem írhat mindig még a legtehetségesebb ember sem. Ne bízza az igazgatóság ezen fő-fő érdekét az álmos irodalmi társulatokra , fizesse jó munkásait, és igényei ki lesznek elégítve. Ha az igazgatóság így jár el, megéri még azt is, hogy az eredeti productió is gyarapodni fog úgy mennyiségben, mint minőségben. És meg fogja érni az igazgatóság különösen azt, hogy szomorújáték-műsora nem fog fogni egyetlen színésznője, fájdalom sokat kívánni hagyó egészségi állapotától, azon drága béke helyett, mely most felemészti erejüket anélkül, hogy csak egyetlen puska is elsülne. Addig azonban tovább fog tartani a szomorú, végzetes verseny, mely megzavarja minden állam pénzügyi egyensúlyát. Akkor talán nem lesz igaz, amit Moltke mondott a német hadiszervezet 1874-diki tárgyalása alkalmával, hogy az egyesek jogait védi a törvény, az államok jogainak azonban nincs egyéb védelme a hadsereg által képviselt erőszaknál. * AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, november 6. Színház. — Az elmaradt „Phaedra.“ — Coriolanus. — A nemzeti színház drámai igazgatósága a gondjára bízott műintézet emelésére irányzott dicséretes törekvésében és azon finom érzéstől vezéreltetve, melylyel a művészet iránt érdeklődő közönség ízlését felismeri és lehetőleg kielégíti, utóbbi időben kiváló gondot fordít a szomorújátékra. Ezen eljárása bizonyára csak helyeselhető; valamint hogy kétséget nem szenved, hogy az igazgatóság czélirányos fáradozásának és már magában is elismerésre méltó buzgalmának, ha lassan is, de azért nem kevésbé tökéletesen sikerülend, a magas dráma előadásához megkívántató erőket fejleszteni és kellőleg kiképezni, és így a nemzeti színháznak tragédiáját — mondjuk ki a szót, ha még oly keserűen hangzanék is némely közelről érdekeltek fülében — újra megteremteni. Az igazgatóságra ez irányban, tagadhatatlan, nagy munka vár. Részünkről azonban egy perczig sem habozunk kimondani, hogy ezen munka korántsem nagyobb mint a felelősség, melyet azok vállalnak magukra, kik hazánk első színműintézetének vezetésére vállalkoznak. Aki a nemzeti színház sorsának intézésére elsősorban befoly, annak teendői világos tudatával kell bírnia, és midőn hivatásának megfelel, kötelességét teljesíti. Ezért pedig hála, köszönet nem jár. Mire azonban a teljesített kötelesség jogosan számíthat, az a nyílt elismerés, melylyel minden ember a közjóért volt sikeres munkálkodásnak tartozik. Ez okból sietünk mi is a nemzeti színház drámai igazgatóságának a tragédia szorgosabb művelése czéljából történő intézkedéseit ezennel constatálni, és azon férfiaknak, kik a jelzett téren való haladásnak szentelik erejüket, üdvös működésükhöz szerencsét kívánni. Hogy azonban a készséges elismerés, melylyel a szép törekvésnek elébe járulunk, valaha meggátolna bennünket az esetről-esetre előforduló jelenségek legjobb tudásunk szerint való, lelkiismeretes és tárgyilagos megítélésében : reméljük, senki sem teendi fel rólunk. Leszünk, mik voltunk , vagyunk, miknek lennünk kell. E perczben pedig oly udvariatlanoknak kellenAz osztrák delegátió ülése vége felé érdekesebb volt, mint elején és közepén. Érdekessé tették Haymerle báró és Szávy felszólalásai. A külügyminiszter szólt a boszniai occupatióról, szembe állítva a képet, mily állapotban volt Bosznia az occupátió előtt, s milyenben van ma. Ez az ellentét nemcsak szónoki volt, hanem ami fő, megfelel a valóságnak. Beszédének további folyamában érdekes polémiát folytatott Hübner „rectifikált“ politikája ellen, jelezve, mily következményekre vezetne az. Szlávy általános figyelem és érdeklődés közt fejtette ki Klaics ellenében az elfoglalt tartományok viszonyait, s azon pénzügyi eredményeket, melyek a két tartomány kormányzatában elérettek. A germanisatió vádját nagy hatással, s általános tetszés mellett utasította viszsza, kimutatva, hogy a két tartomány nem germanizáltatik, de persze a monarchia feladata nem lehet, hogy azokat horvátizálja, vagy dalmatizálja. A magyar delegáció külügyi bizottsága ülést tart holnap (7-kén) délben és tárgyalni fogja Fálk Miksa előadó jelentését. _____ A magyar delegátió hadügyi bizottságának a megszállás 1881. évi rendkívüli szükségletéről szóló jelentése megjegyzi, hogy a jelen előirányzat helyesebb adatokra van fektetve, a tételek pedig nemcsak számadási eredményeken, hanem a viszonyoknak concret méltatásán nyugosznak. Az idei költségvetés három tekintetben haladást tüntet föl, és pedig 1. a megszállott területen levő csapatok száma leszállíttatik és ezzel kapcsolatban 2. csekélyebb a rendkívüli szükséglet, 3. a szállítási költségek jelentékeny leszállításán kívül mód nyuttatik a hadügyminisztérium által kezelt vasutak üzleti költségeinek bővebb megvizsgálására. A megszállás költségeire előirányzott összeg 6.838.000 frt. A tavalyihoz képest 1.707.000 frt a megtakarítás. A magyar delegáció pénzügyi albizottságának jelentése. A közös pénzügyminisztérium költségvetését az albizottság következőleg állapította meg . Rendes szükséglete 1.915,700, rendkívüli szükséglet 1050, fedezet 2864 frt. A határvám tiszta jövedelméből Ausztriára esik 3.908,460, Magyarországra 326,895, Boszniára és Herczegovinára 134,250 ft. Ebből Bosznia és Herczegovina közigazgatási költségeire levonatván 600,000 , közös tiszta jövedelem marad 3769,613 ft. A vámjövedelem évről évre tapasztalt csökkenése nem a határvám bruttó bevételeinek apasztásában rejlik, hanem a fogyasztási adóvisszatérítés folytonos emelkedésében találjuk, melynél mint főtényező a czukoradó utáni visszatérítés szerepel. E szám alatt az egész monarchiára az előirányzat 20,900,000, szesz- és söradó előirányzat 2 millió 550,000, vámkezelési költségek 1.850,000 ft. Az egész bruttó jövedelem 29.669,613 ft. Az albizottság végre a közös nyugdíjazásról és a főszámszék szervezéséről benyújtandó törvényjavaslatokat sürgeti. A közös pénzügyminiszter ígéri, hogy a két törvényhozás elé mindkét törvényjavaslat mielőbb be fog terjesztetni. Közös főszámszék költségei 126,320, fedezete 470 frt. A pénzügyi bizottság mai esti ülésében tárgyalta a törvénytár kiadásának ügyét és az eredmény olyan, mely teljesen kielégítheti a könyvárusokat, illetőleg kiadókat, kik az új törvény ellen petitionáltak. A törvényjavaslatnak legjobban megtámadott és egyedül kifogásolható szakaszát, mely t. i. a kiadóknak eddig szer„Phaedra“ helyett e héten „Coriolanust“ láttuk, Kassayné helyett Nagy Imrét hallottuk. Azt mondjuk, hogy: Kassayné helyett. Mert habár Kassayné mint „Volumnia“ jelen volt is a színpadon , az est, a darab természeténél fogva, Nagy Imre tulajdona volt. Nagy Imre viselte a darab terhét, és — mondjuk meg azonnal — az övé volt az est sikere is. Oly őszintén, mint a múltkori „Hamlet“-előadás alkalmából kimondtuk véleményünket Nagy úrral szemben, be fogjuk ismerni ez alkalommal, hogy Nagy úr ezen szerepét sokkal mélyebben átgondolta, összehasonlíthatlanul alaposabban kimunkálta és szabatosabban játszotta, mint a „Hamlet“-et. Coriolanus szerepének fölfogása tekintetében ugyan nem érthetünk egyet Nagy úrral, de határozott haladásnak kell jeleznünk azt is, hogy Nagy urnái egyátalán fölfogással állunk szemben. Nézetünk szerint Shakespeare Coriolánusa nem annyira a nemesi osztály fenségének öntudatos képviselője, mint inkább a vad, önálló férfierő személyesítője. Shakespeare darabja tárgyát Plutarkból merítette; ha jól emlékszem a régebben olvasottakra, Shakespeare ezen darabját Sir Thomas North Plutárk fordítása után készíté. Áll az, hogy Plutárk művének egyes részeit — mint Menenius meséjét, (I. felv.), Coriolan Aufidius-hoz intézett beszédét (IV. felv.), Volumnia beszédét a táborban (V. felv.) — majdnem szóról szóra ültette át drámájába; nem kevésbé bizonyos az is, hogy Shakespeare jellemeit szigorúan olyanoknak festette, milyeneknek azokat Plutárkban találá. Már pedig Plutárk úgy Coriolan életrajzában, mint a Coriolánról és Alkibiadeszről írt összehasonlító tanulmányban, Volumnia szerencsétlen fiát mindig úgy tünteti fel, mint saját fékezhetetlen természetének áldozatát. Halljuk csak Plutarkot (az életrajzban): „Különben Marczius igazolá azoknak véleményét, kik állítják, hogy az erős és szilárd természet, midőn neveltetése hiányos, a jó gyümölcscsel vegyest igen sok rosszat is terem. Jellemének ereje, megdönthetetlen szilárdsága határozataiban, megadták neki azon szenvedélyt, mely a nagy dolgok kezdeményezése felé hajt, és a kitartást, mely azokat véghez viszi. De az ő kérlelhetlen gyűlölete, hajthatatlan makacssága, kellemetlenné tevők társaságát környezetének. Ha csodálták is kitartását a küzdelemben, az elvek iránti közönyösségét, a gazdagság irányában tanúsított megvetését, miket joggal nevezőnek mérsékletnek, egyenességnek és lélekerőnek: az emberek a mindennapi érintkezésben el nem birták vad indulatosságát, kemény és gőgös modorát stb.* Az „összehasonlítás“ harmadik alineájában Plutárk ezeket mondja: Budapest, vasárnap, november ?. 1880. tett jogait sérthette, a mennyiben azt rendelte, hogy 1882-től fogva semmi más törvénykiadás ne árultathassék, mint a belügyminisztérium által kiadott, — ezen intézkedés magának a miniszterelnök urnak mint belügyminiszternek indítványára kihagyatott és oda módosíttatott, hogy csak az 1881-től fogva szentesítendő törvényekre terjed ki a belügyminisztérium kizárólagos kiadási joga, az eddig megjelent és az év végéig megjelenendő törvénygyűjteményeket azonban teljesen érintetlenül hagyja az új törvény. Ezen intézkedés, úgy hiszszük, teljesen meg fogja barátkoztatni még a kiadókat is az új törvénynyel, melyet egyébként a nagyközönség érdekei szempontjából mindenki csak megnyugvással fogadhat. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma d. u. 7. órakor tartott ülésében a törvények és rendeletek tárának kiadásáról és elárusításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta. A részletes tárgyalás megkezdettén, a törvényjavaslat szakaszai lényeges módosításon mentek keresztül, éspedig abban az értelemben, hogy a kommentált törvények, valamint a szakszerű törvény gyűjteménye ezentúl se vonassanak ki a magánvállalkozás alól, továbbá hogy a törvénynek semminemű visszaható ereje ne legyen. Végül a törvény intézkedései csak az 1881 január 1-én túl szentesítendő törvényekre fognak hatálylyal birni. Ajavaslatokat különben a fentebbi módosítások értelmében újra fognak szövegeztetni, amivel Rakovszky előadó bízatott meg. A magyar regnicoláris bizottság jelentésének második pontja azoknak a differentiáknak kiegyenlítéséről szól, amelyek a múltra nézve támadtak Magyarország és Horvátország közt. E differentiák fölött hónapokon át folyt a tárgyalás, de mind a két fél ragaszkodott álláspontjához. Végre is abban állapodott meg a két bizottság, hogy azok a követelések, illetőleg tartozások, melyek egyfelől Magyarország részéről Horvát-Szlavonországok irányában, másfelől Horvát-Szlavonországok részéről Magyarország irányában, a múltra nézve, az 1879. évet is beleértve, 1879. deczember utolsó napjáig bármi czimen fennállottak, kölcsönösen kiegyenlítetteknek tekintetnek, úgy hogy az 1880. január elsejét megelőző időből Magyarország és Horvátország közt többé semminemű követelés, illetőleg tartozás nem létezik. A harmadik kérdés, melynek megoldására az országos bizottság fölhatalmazást nyert, a tanulmányi és vallási alap kérdése. A magyar országos bizottság részletezi ez alkalomból mind Magyarország mind Horvátország követeléseit és azt következteti, hogy Horvátország 436,684 frt 23 krral tartozik Magyarországnak. Ez tehát azon végösszeg, amelynek elengedését a magyar országos bizottság indítványozza és amelynek elengedése esetére Magyarország és Horvát-Szlavonországok közt 1879 végéig fennforgott valamennyi követelés és tartozás kiegyenlítettnek volna tekintendő. A magyar országos bizottságot említett javaslatának előterjesztésére az indította először, hogy a tanulmányi és vallásalapok elszámolása körül felmerült differenciált részben az 1867. előtti, tehát az alkotmány visszaállítását megelőzött időszakra vonatkozván, a kölcsönös joghatárok nehezen voltak megszabhatók ; másodszor, hogy Horvát-Szlavonországok követeléseinek igen jelentékeny része a polgárosított, de ez országokkal közigazgatásilag nem egyesített katonai határőrvidék közvetett adóira vonatkozik, és habár a magyar országos bizottság előtt egy percig sem kétes és a magyar válaszüzenetben megdönthetően érvekkel be is bizonyíttatott, hogy e tekintetben a magyar felfogás az egyedüli helyes és jogosult, mégsem tagadhatni, hogy ez az 1873: XXIV. törvényczikkben betű szerint kimondva nincs, hogy az elszámolás eleinte tévesen történt, mely téves számítást a képviselőház az 1873. évi zárszámadás jóváhagyásával szintén jóváhagyni látszott; harmadszor pedig azon tisztán politikai tekintet, hogy valahára véget kell vetni azon kellemetlen vitáknak, melyek éveken át ezen egyfelől támasztott, a másik rész által pedig visszautasított követelésekből eredtek és melyek kétségen kívül káros hatással voltak a két ország közjogi viszonyaira is. A magyar országos bizottság reméli, hogy e viszony állandóan javulni fog azon számok által kimutatható és így senki által nem tagadható ténynyel szemben, miszerint Magyarország azon nagy áldozatot, amelyet akkor hoz, midőn a pénzügyi kiegyezést Horvát-Szlavónországokkal az eddigi alapokon megújítja, még azzal is tetézi, hogy ezen országoknak elengedi azon tetemes összeget is, melylyel azok a multik (Coriolanus) nem volt hevítve — mint Alkibiaidesz — a nagyravágyás, a versengés, a politika, küzdelem által: ő csak boszuját akarta tölteni... Alcibiades a vezéreknek — kik ellenei valának — tanácsolta, hogy mit kell tenniök. Március, és ellenkezőleg, kiönté boszuját Róma minden polgáraira, még azokra is, kik korántsem bántalmazták vala személyét (a patríciusok), és kik, mint a lakosság legderekabb része és legbecsületesebb emberek, szívükre vették a rajta elkövetett igazságtalanságot és résztvettek bánatában.“ Folytathatnók idézéseinket, de azt hiszszük, hogy a fenebbiekből is eléggé világos, hogy Plutárk rajza, melyen Shakespeare drámája alapszik, korántsem tünteti fel Coriolánt a római patríciusok jellemi képviselőjének és pártküzdelmük személyesítőjének. Hogy Shakespeare hiven ragaszkodott a Plutark által nyújtott jellemzéshez, kétséget nem szenvedhet ; drámájában egyes helyeken világosan ki is mondja, hogy Coriolán idegenkedik a római politikustól, a patríciusoktól is, így a II. felvonás 1-ső jelenetében, hol Volumnia fiát a konzulságra ezen szavakkal biztatja : „Én megértem azt, — hogy fő óhajtásom s ábrándaim — beteljesültek. Egy van hátra még, — és ezt tenélted, nem kételkedem, hogy — megadja Róma.” Coriolan így felel : „Know, good mother, I had rather be their servant in my way, Than sway with them in theirs.* (A magyar fordítást nem használhattam, mert e helytt nem felel meg az eredetinek.) Ebből és még sok másból kitűnik, hogy Shakespeare hiven követte Plutarkot. De nem is tehetett egyebet, mert Coriolánban, mint politikusban, nincs drámai hős. A drámai hős Coriolánban, csak mint emberben, mint a férfias erő és szilárdság személyesítőjében található fel. Coriolán jellemének kulcsa pedig, amennyiben Shakespeare azt nem szolgáltatná eléggé megfoghatóan, Plutárkban vagyon. Ha már most Coriolan személyét úgy tekintjük, mint az előbbiekben kifejteni kívántuk, Nagy Imre úr felfogása a Shakespeare által nyújtott anyagtól lényegesen eltér. Nagy Imre, bár alakításában nem feledkezik meg egészen az erős férfiúról, ki csak azért bukik el, mert megszűnt hajthatatlannak lenni, s túlságos nagy súlyt helyezett Coriolánusnak, mint politikai hősnek kidomborítására. Nem vagyunk merészek állítani, hogy az alakítás ezen része egyáltalán elkerülendő volna. Az egész dráma politikai háttéren mozog, Coriolánus egész légköre telítve van a politikai pártdüh tüzes, mérges leheletével, de az elkeseredett pártküzdelmek közepette