Ellenőr, 1881. január (13. évfolyam, 1-54. szám)

1881-01-01 / 1. szám

XIII. évfolyam. — 1. sz. Melléklet az „Ellenőr“ 1. számához. / A társadalmi deficit. Néhány czikk. Láng Lajostól. I. Szegényedlikke az ország ? Szegényedünk, pusztulunk! Nyakunkon az amerikai verseny, mely kiorit az európai piaczokról; nyakunkon a keleti abona, mely már a belföldön is megveri terméeinket. Nincsen iparunk s idegen iparosok gazdagítására küldjük ki a milliókat, mig itthonn értéktelenül vészelődnek el legbecsesebb nyers, termékeink. Pazar fényűzést viszünk és másrészt egymásután hajtja dobra az ősi birtokokat az uzsora, s a mellett az állam százával köti a milliomos adósságokat, míg végre majd egy szép napon kicsöngetik a börzéről és idegenek kezébe vándorol az a kevés is, mi még az uzsora körmei közé nem került. Ezrével éheznek az emberek, s idegen országokba, messze tengerentúli vidékekre kénytelenek vándorolni, s másrészt egymásra tetézzük az elviselhetetlen adókat. Finis Hungáriáé! — ezt a nótát álljuk ma hajtogatni ezer alakban és nagyon mérsékelt, sőt kelletén túl szelíd hazafinak tartja magát minden búsmagyar, ki ezért nem az átkos közösügyet, a még átkosabb kormányt vádolja. Ha pártpolitikát akarnánk űzni, ez alkalomból rámutathatnánk arra a jelenségre, mint terjed az a felfogás, még a szélsők közt is, hogy itt nem egyes kormányokat, hanem és főleg a rendszert illeti a felelősség. Hogy aztán persze mit értenek a rendszer alatt, azt nagy gyöngédtelenség volna feszegetni, minthogy a legtöbb esetben maguk sem tudják. De annyi tény, hogy a desperatio apostolainak jeremiádjaiból kezd halványodni a személyes él, ami mutatja, hogy bármily kormánytól sem várnak ma kedvezőbb fordulatot. S ha ez nyereség pártpolitikai szempontból, nyereség általában is, mert lehetségessé teszi, hogy az egész kérdést elfogulatlanabbul és egyszersmind szűkebb keretben tárgyaljuk. Maradjunk tehát csak annál az általános állításnál, hogy Magyarország szegényedik nemcsak a mai, hanem minden eddig létezett kormányok, sőt talán édes mindnyájunk hibája követkereztében. De hát igaz-e, hogy szegényedünk ? Egyesek kétségtelenül, de a nemzet egészében — talán mégsem. S ez fontos megkülönöztetés. Megengedem, hogy a nemzet csak olyan élvezet mint az egyén. Megengedem, sőt hitem, hogy miként az egyesek úgy egész nemzetek idővel elerőtlenednek és elpusztulnak. De azért egész nemzet hanyatlása, kimerülése nem napok és évek, hanem évtizedek és századok munkája. A múlt nagy képét mutatja a nemzeti organismus szétzüllésének a hanyatló Róma sülyedésében. A jelen egy hasonló megdöbbentő képét nyújtja az enyészetnek a mohamedán világ degenerációjában. De ugyan ki merné blasphemia nélkül ezekhez hasonlítani Magyarországot ? Bármennyire is igyekezzenek egyes sajnos eseteket általános társadalmi betegséggé felfújni, socialis degeneratio*■' képtelenség beszélni ott, hol lépten-nyomon írkozunk ugyan még ifjú népek hibáival és környelmüségével, de egyszersmind az ifjú népek életerejével. Midőn minden igyekezetünk odairányul, hogy lehetőleg gőzerővel foglaljuk el üresen álló helyünket a művelt nyugati nemzetek között, követhetünk el hibákat az igyekezet czéljaiban, a czélok helyes egymásutánjában, de magát az igyekezetet tagadni egyenes vakság. Nehéz, küzdelmes időkben mindig akadnak fiaihitűek, vagy lelkiismeretlen ámitók, kik kicsinynek és nyomorultnak festik nemzetöket. Angliában a moit század végén és a jelen század elején a nagy P 11 idejében, gomba módra termettek a röpiratok, melyek Anglia közeli bukását zengve a nagy commonert akarták ezért felelőssé tenni. A műveltebb népnél ma már alig találna hitelre olyan jó vagy rossz hiszemű izgatás, mintha a politikailag haladó nemzetek, gazdaságilag is nem gyarapodnának. Európa műveltebb nemzetei az utolsó 20— 25 év alatt megkétszerezték anyagi erejüket. S ezt részint a jövedelmi adó kivetésénél, részint az öröklési és átruházási illetékeknél mutatkozó összegekkel bizonyítják be. Ily rohamos emelkedést a mi viszonyaink között, midőn egyfelől imént felfedezésnek indult gazdasági szervezetnek egyrészt roppant versenynyel, másrészt nagy válságokkal is kellett megküzdenie, nem tartunk valószínűnek. De hogy bizonyos haladás van, és Magyarország ma gazdagabb, mint volt pár év vagy évtized előtt, azt nem lesz nehéz bebizonyítani, habár más adatokhoz is kell fordulnunk. •Az átruházási és öröklési illeték kétségkívül egyik legbiztosabb jele a vagyoni állapotnak, de nálunk fájdalom nem számítható ki pontosan, mert zárszámadásainkban valamennyi százaléki illeték együtt könyveltetik. Utánjárásomra mindazáltal sikerült egy kimutatást nyernem a százaléki illetékek megoszlásáról a fővárosban, melyből az tűnik ki, hogy egy hónapi összesen 86,700 forintnyi százaléki illetékből 74,800 forintra, vagyis az egész összeg 83°/0-ára megy az átruházási és öröklési illeték. Ha tehát megelégszünk egy hozzávető számítással, vehetjük a két részleges illeték helyett az összes százaléki illetékeket, és akkor ezek eredményére nézve a tulajdonképeni Magyarországban Horvátország nélkül a következő számokat találjuk a zárszámadásokban : 1879. 91 „ És e számok teljesen megfelelnek azon képnek, melyet a mindennapi viszonyok megfigyeléséből bárki is magának alkothatott. 1872-ben kezdődött a nagy üzleti lendület, mely a válság kitörése daczára még fokozódott 1874-ig, és csak akkor következett be az egész gazdasági téren a hanyatlás. S ha a helyzet minden ingadozások mellett nem érte el még az 1873/74-iki fényes eredményeket, az is kétségtelen, hogy általában véve mégis kedvezőbb mint 1872 előtt. Azon adatokat azonban, melyeket a jövedelmi vagy más adó kivetése nyújthatna, nem akarjuk itt igénybe venni, mert nálunk, fájdalom, még sokkal nagyobb az absolutizmustól átöröklött ellenszenv az adók iránt, semhogy adóközegek tanúsága oly bizonyságot képezhetne mint külföldön. Más adatokat fogunk tehát felhozni Magyarország vagyoni gyarapodása mellett, de előbb lássuk azokat, melyekkel hazánk elszegényedését bizonyítják. Az az állítás, hogy Magyarország szegényedik, pusztul, az általános frázisoktól eltekintve, csak egy komoly adatszerű alapra támaszkodhatik, melyet Lukács Béla képviselő nyújtott az 1880-iki budget-vita alkalmából mondott beszédében. A képviselőház ez alapos szakférfia főleg azt igyekezett bebizonyítani, hogy hazánkban az ingatlan birtok egy nagy átalakulási folyamon megy át, és ezt, mint később látni fogjuk, magam sem tagadom. Adatait azonban azóta úgy is igyekeznek feltüntetni, mint az általános pusztulás kétségtelen bizonyítékait és éz azért lehetetlen, hogy már itt eleve ne foglalkozzam velük. Mit mondanak az adatok, melyeket Lukács Béla a hivatalos „Budapesti Közlöny“ árverési hirdetéseiből állított össze? Azt, hogy az 1868—1872-iki korszakban évenként átlag 10 millió forint ára ingatlan került végrehajtás alá, míg 1878—1879-ben 50 millió forintnál több kerül végrehajtás alá, hogy továbbá ingó vagyon 1868—1872-ig évenként átlag 2 millió forint, jelenleg 1878—1879-ben pedig 12—13 millió forint kerül végrehajtásra. Szóval mindent összevéve ma 1879-ben 50 millió forinttal több ingó és ingatlan érték kírül végrehajtás alá mint az 1868—1872-iki éveiben. Egyáltalán nem szándékozom ez adatok hitelességét kétségbevonni és elfogadom, hogy Magyarországon ma 50 millióval több érték kerül dobra, mint az 1868—1872-iki években. És ez mindenesetre igen komoly jelenség, de távolról sem oly kétségbeejtő, mint azt általában hiszik. Mindenekelőtt nem szabad felednünk, hogy az egyáltalában nem jelent még annyit, mint értékpusztulás, hanem tulajdonoscserét. De minden félreértés kikerülésére, sietek hozzátenni, oly tulajdonoscserét, mely még pusztán az anyagi gazdaság szempontjából, nem is említve a nemzetiségi és társadalmi érdekeket, igen szomorú és hátrányos, mert azzal a káros veszteséggel jár, hogy eddig productív munkaerők vagyonoktól, jövedelmeiktől megfosztatnak és további productióra nem képesek. Ennyit a legridegebb közgazdasági theória is kénytelen megengedni, de viszont odáig a legérzelgősebb sentimentalismus sem mehet, hogy az ilyen birtokcserék egész állagukban a nemzeti vagyon veszteségeit képeznék. E számok tehát csak akkor volnának nemcsupán komolyan aggasztók, hanem egyenesen kétségbeejtők, ha a magyar birtokososztály gazdálkodásáról semmi más adattal nem bírnánk, szóval ha csak arra volnának adataink, hogy igen sokan szegényednek és pusztulnak, arról ellenben, hogy vannak kik takarékoskodnak és szereznek, semmi tudomással nem bírnánk. Vannak bizony, és pedig igen megközelíthető adataink, úgyhogy valóban csodálkoznunk kell, hogy azok, kik nemzetünk pusztulását hangoztatják és bizonyítgatják, egészen fölöslegesnek találták ezeket is számba venni. Hol vannak tehát az adatok? Talán azok gazdagodásában, kik árverésen szereznek olcsón drága birtokokat ? Oh nem! Ily szemfényvesztő bizonyítékokra nem szorultunk. Sokkal közelebb is megtaláljuk azokat a takarékpénztári betétek évről-évre fokozódó szaporodásában. Alig pár hónapja közölt az „Ellenőr“ egy igen szakavatott kimutatást a takarékbetétek gyarapodásáról 1875-től 1879-ig, melyből megtudhattuk, hogy e takarékbetétek 1875-ben 199*6 millió forintról 278*8 millió forintra gyarapodtak 1879-ben. Különösen emelte a kimutatás értékét, hogy az összegeket megyénkint csoportosította s azt hiszszük, csak szolgálatot teszünk az olvasónak, ha annak legfőbb táblázatát itt ismételjük. A takarékbetétek állaga Az emelkedés 1870. 1871. 1872. 1873. 72 millió forint 82 „ „ T5 „ „ 0*2 ,, 1874. 100 „ 1875. 9*7 „ „ 1876. 9*1 „ „ 1877. 10*5 „ „ 1878. 9*0 „ „ Megye Abauj 6.944,480 4.640,049 17.63 Arad 3.833.849 4.691,804 22.38 Árva 145,397 274,772 88.98 Báca 5.440,332 9.621,880 76.87 Baranya 4.569,492 6.356,738 39.11 Bars 1.192,455 1.589,628 33.31 Békés 1.720,174 3.389,763 97 06 Bereg 308.786 703,085 127.69 Bihar 4.556,182 6.847,255 50.29 Borsod 2.453,319 3.730,241 52.05 Budapest főváros 57.396,072 81.377,126 41.78 Csanád 396,764 272,002 31.44 Csongrád 2.599,675 4.285,958 64.87 Erdély 7.431,267 11.515,977 54.97 Esztergom 2.525,676 3.591,465 42.20 Fejér 3.884,162 6.421,895 65.34 Fiume város 3.159,500 4.006,581 26.81 Gömör 2.824,437 3.151,326 11.57 Győr 2.352,374 4.391,130 30.98 Hajdú 2.380,896 4.188,674 76.35 Heves 1.833,311 3.091,032 68.60 Hont 1.123,538 1.737,253 54.62 Jász-Nagy-Kun-Szolnok 1.341,021 2.494,295 85.82 Komárom 2.456,586 3.206,952 29.31 Krassó és Szörény 1.091,780 1.019,088 6.66 Liptó 532,130 710,528 33.53 Máramaros 476,556 1.205,258 152.91 Mosony 1.750,845 2.504,348 43.04 Nógrád 1.179,194 2.060,633 74.75 Nyitra 3.048,200 4.520,080 48.29 Pest 4.144,998 6.796,321 63.96 Pozsony 13.157,873 14.762,792 12.20 Sáros 3.055,937 3.608,376 18.08 Somogy 1.560,575 2.500,516 60.23 Sopron 4.350,377 5.695,980 30.93 Szabolcs 2.327,753 3.361,533 44.41 Szatmár 1.511,459 2.845,459 88.26 Szepes 6.023,677 6.975,101 15.80 Temes 8.788,791 9.867,210 12.27 Tolna 1.497,604 2.924,145 95.26 Torna 142,490 171,844 20.60 Torontál 2.001,865 3.101,200 54.92 Trencsén 971,776 1.448,118 49.02 Túrócz 601,213 911,429 51.60 Ugocsa 39,489 61,321 55.29 Ung 414,290 729,755 76.15 1875-ben 1879-ben pias AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, deczember 31. A császár. 18 Regény. Irta: Georg Ebers. Első kötet. HATODIK FEJEZET. (Folytatás.) — Határozottan megtiltotta, hogy tilosába lépjünk, válaszolt a praetor, de Balbilla kihizelegte tőle az engedelmet, s a hosszú segéd csakugyan tanult valamit. A ruhának redőzete, mely a múzsa alakját befedi, a természetességnek egyáltalán megfelel, dús, erőteljes, s hozzá rendkívül finom. Urania szorosabbra húzza öszsze köpenyét karcsú tagjai fölött, mintha az éjszaka hűvös levegőjétől védené magát, mikor a csillagokat szemléli. Ha múzsájával kész lesz, pár megcsonkított asszonyi mellszobrot kell helyreállítani. Egy Berenicére még ma ráteszi a kész fejét; Saphphónak azonban Balbillát ajánlottam mintául. — Jó gondolat, mondá a császárné. Ha a mellszobor sikerül, magammal fogom vinni Rómába. — Szívesen ülök neki, mondá a leány ; a virgonéz segéd megtetszett nekem. — S Balbilla neki, tette hozzá a praetor neje. Úgy sormult rá, mint valami csodára, s Balbilla meg is ígérte neki, hogy, ha megengednéd neki, holnap három órára lelkezésére bocsátja arczát. — Fejével kezdi, mondá Verus. Mily boldog egy ember az ilyen művész! Tartózkodás nélkül engedi Balbilla a fejét általa forgattatni, engedi, hogy peplumát redőkbe szedje, s ma, mikor annyi gypsz-mocsarat s festék-pocsolyát kellett kikerülni, Balbilla még csak ruhája szélét sem emelte fel, s nekem nem engedte meg, hogy a csúnyább helyeken átemeljem. Balbilla elpirult s ingerülten mondá : — Komolyan mondom Verus, nem tűröm, hogy igy beszélj velem; s egyszer mindenkorra tudd meg, hogy a nem tiszta dolgot annyira nem szeretem, hogy segítség nélkül is el tudnám kerülni. — Túl szigoru vagy, mondá a császárné gyűlöletes mosolylyal. Ugye Domitia Lucilla, férjednek meg kellett volna engednie, hogy segítségére legyen. — Ha a császárné ezt illőnek és jogosnak tartja, mondá a megszólított, vállat vonva, s jelentőségteljes taglejtést csinálva. Sabina elértette, hogy Lucilla mit gondol, s ásítva könnyedén oda veté: — A mi korunkban elnézőknek kell lennünk az olyan férj iránt, ki Ovidius szerelmi verseit választotta leghívebb társának. Mi újság Titianus? Egy kamarás már akkor hozott a prefektusnak egy fontos, haladékot nem tűrő levelet, mikor Balbilla Polluxszal való találkozásáról beszélt. Az államférfi a levéllel a terem egyik zugába vonult vissza, a szilárd pecsétet felnyitotta s a levélnek épen végére járt, mikor a császárné a fentebbi kérdést intézte hozzá. Sabina kis szemeit semmi sem kerülte el, ami körülötte történt, s igy azt is megjegyezte, mikor a helytartót a hozzá intézett levél összehajtása közben nyugtalanság fogta el. A levél fontos dolgokat tartalmazhatott. — Egy sürgős levél visszahív a préfekturára, mondá Titianus; istenhozzádot mondok s remélem, hogy nem sokára kellemes dolgot fogok veled közölhetni. — Mi e levél tartalma? — Fontos tudósítások a provincziából, válaszolá Titianus. — Szabad tudnom? — Sajnálom, e kérdésre nemmel felelhetek csak. A császár világosan megparancsolta, hogy a dolog teljesen titok maradjon. Elintézése a legnagyobb sietséget igényli, s így, fájdalom, kénytelen vagyok téged azonnal elhagyni. Sabina jéghidegen visszonozta a prefektus köszöntését, s azt kívánta, hogy azonnal vezessék belső termeibe, hogy a vacsorára elkészüljön. Balbilla elkísérte őt, Florus azonban az „olympusi asztalhoz“, Lykortas kitűnő konyhájába ment. Mikor Verus egyedül maradt nejével, barátságosan közeledett felé, s kérdezé: — Megengeded, hogy lakásodba elkísérjelek? Domitia Lucilla egy kerevetre veté magát, arczát két kezébe rejté s nem felelt. — Szabad ? ismétlé a praetor. S midőn neje folyton hallgatott, közelebb ment hozzá, kezét a nő kecses kis ujjaira tette, melyekkel arczát befedte, s mondá: — Azt hiszem haragszol rám. A nő férje kezét gyengéden eltolá magától, s mondá: — Hagyj el! — Persze, hogy el kell téged hagynom, fájdalom, sóhajtá Verus, ügyeim a városba hívnak, és............ — És a fiatal alexandriaiaknál, kikkel azéjt keresztülábrándoztad, uj szépségeket fogsz mulattatni. Jól tudom. — Valóban, hihetetlen kellemmel megáldott nők vannak itt, mondá Verus elfogulatlanul. Fehérek, barnák, rézszinüek, feketék, s mind elragadók a maguk nemében. Az ember nem fárad el csodálásokban. Nagy súlyt fektetünk e táblára, mert mindenki meggyőződhetik belőle, hogy ép a magyarajkú megyékben tesz legörvendetesebb haladásokat a takarékosság, mintogy Békés, Szatmár, Jász-Kun- Szolnok, Hajdú, Heves, Fejér, Csongrád, Pest, Somogy, Borsod, Bihar és Szabolcs mutatják a legkedvezőbb arányokat. E tény ellen hiába kapnék fel azt a kifogást, hogy talán ép a magyar megyékben pusztít legjobban az uzsora, mert azt mindenki tudja, hogy az uzsorás nem fekteti takarékbetétekbe pénzét. Igen ám, mondhatná valaki, de az utóbbi adatok csak 1875—1879-ig terjednek. Kérdés, nem voltak-e takarékpénztáraink is kedvezőbb helyzetben mint azelőtt, mert Lukács Béla árverési adatai is az 1868—1872-iki és az 1878— 1879-iki éveket állították egymással szembe. Örvendek e kifogásnak, mert csak világosabbá teszi a helyzetet s minden hosszabb magyarázat helyett egyszerűen közlöm a takarékbetétek állagát 1870—1876-ig a hivatalos statisztikai kimutatások alapján Magyarországon elhelyezett betétek 1875. 1984 1876. 217.0 „ „ Mielőtt tovább mennénk, csak mellékesen akarom megjegyezni, hogy noha a korábbi adatok 1879-ről a „Magyar Compass“-ból vétettek, minthogy ez évre a hivatalos statisztikai adatok még nem jelentek meg — a mindkét kimutatásban előforduló 1875-iki évről szóló adatok oly csekély eltérést mutatnak, mely a különböző alapon tett összegezés mellett csak mindkét forrás szavahihetősége mellett bizonyíthat. Mit látunk az utóbb közölt táblázatból? Azt, hogy Magyarországon a megtakarított fillérek száma évről-évre gyarapodik. A fillérek, mondom, mert minden szakember tudni fogja, hogy a takarékbetétek legnagyobb része az apró összegekből kerül ki. E szaporodás nem egyforma. 15 millió forint körül ingadozott évenként 1870— 1872- ig, 30 millió forintra ugrott föl 1872— 1873- ig, 1873—1874-ben ismét lehanyatlott annak negyedére, hogy aztán 1874-től folyton erősebb arányokban szaporodva, közel 80 millióra vagyis átlag évenként 20 millió forintra rúgjon az utolsó 1875—1879-iki évek alatt. Már ez adatokból is láthatjuk, hogy amíg a magyar nemzet egy részében az erőszakos és végzetes birtokcserék összege 50 millió forinttal gyarapodott az 1868—1872-iki korszaktól napjainkig, addig ugyanazon idő alatt csak 1872 óta is majdnem 150 millió forinttal vagyis háromszor nagyobb összeggel gyarapodott a takarékbetétek összege. És mégis azt hirdetik: Magyarország szegényedik ! Hogy a magyar nép összesége vagyonilag gyarapszik annak egy más igen örvendetes jelét abból is láthatjuk, hogy utolsó kölcsönünknél, a magyar aranyjáradéknál, mindig nagyobb azon százalék, mely itthoni lel elhelyezést, mi legjobban kitűnik a következő táblázatból, melyet a pénzügyminiszter úr szívességéből közölhetek: ki volt bocsátva fizettek kamatot Magyarországon Bécsben és a külföldön millió forintokban 1878. 218.6 0 98 7 1879. 385 1 8 18*5 1880. első fele 400 T2 12 Ha csak a végösszegeket nézzük, úgy tetszik, mintha Magyarország részesedése az aránytalanul nagyobb összeg daczára sem volna kedvezőbb. De ha azt vizsgáljuk, mily arányban áll a Magyarországon elhelyezett papírok szaporodása a kibocsátáshoz, akkor láthatjuk csak, mennyivel nagyobb mérvben fordul e térre Magyarország megtakarított tőkéje. Míg ugyanis 1878-tól — S a te nőd ? kérdezte Lucilla, s komolyan szemközt állt neki. — Az én nőm? Jaj szépem, a nő komoly megtisztelő czím, s az élet örömeihez semmi köze. Hogy ejthetném ki a te nevedet egy órában azon szegény teremtések nevével, kik unalmas óráimat megrövidítik? Domitia Lucilla hozzá volt szokva az efféle szavakhoz, s ezek most mégis fájtak neki. De elrejtette fájdalmát, s karjait összefonva, határozottsággal s méltósággal mondá: — Hát akkor haladj tovább is Ovidiusoddal s szerelem-isteneiddel az életben, de meg ne kisértsd az ártatlanságot eltapodni kocsid kerekeivel. — Balbillát érted ? kérdezte a praetor, s hangosan fölnevetett. Tud ő maga is vigyázni magára, és sokkal kellemesebb, hogy sem az Erosoktól megengedné magát fogatni. Venus fiacskájának semmi dolga sincs az olyan jó barátokkal, mint mi vagyunk. — Higgyek neked? — Szavam rá, hogy nem kérek tőle mást, mint jó szót, kiáltott, s nyíltan tartá kezét neje felé. Lucilla csak gyengén érinté ujjaival s mondá: — Küldj engem vissza Rómába. Kimondhatlanul vágyom a gyermekek után, különösen fiam után. — Nem lehet, mondá Verus komolyan. Most nem, de remélhetőleg pár hét múlva. — Miért nem előbb ? — Ne kérdezd. — Egy anyának szabad tudnia, hogy miért választják el bölcsőben fekvő fiától. — Ez a bölcső most anyád házában áll s ő gondját viseli kicsinyeinknek. Legyen csak egy kis türelmed, mert az, miután én a magam érdekében, a tiedében s fiunk érdekében törekszem, oly nagy, oly roppant nagy, és nehéz, hogy fölér több évig tartó vágygyal. (Folytatása következik.) Vas 7.472,785 9.681,580 29.56 Veszprém 3.625,358 4.825,272 33.02 Zala 3.822,218 4.704,011 22.91 Zemplén 3.058,877 3.285,221 7.40 Zólyom 2.123,146 2.981,644 40.44 Összesen 199.640,701 278.845,644 39.67 Év összeg 1870. 115-4 millió forint 1871. 131-2 „ „ 1872. 144-4 „ „ 1873. 174-2 „ „ 1874. 181-6 „ „ ELLENŐR Budapest, szombat, január 1. 1881.