Ellenőr, 1881. június (13. évfolyam, 273-324. szám)

1881-06-01 / 273. szám

Xm. évfolyam. — 273. sz. Nagy halottja van az országnak. Egyik legkitűnőbb fia nyugszik ravatalon. Go­rove István nincs többé! Ez a hir a villám és a gőz szárnyán fogja bejárni az országot egyik végétől a másikig. S nyomán megilletődés, gyász kel az ország egyik végétől a másikig. Váratlan hir, megdöbbentő hír. Három év óta betegeskedett Gorove István, de senki sem volt elkészülve a legrosszabbra. Három év óta élőhalott, de remény volt drága életének meg­mentéséhez. Hiszen ma reggel még hírlapokat olvastak fel neki, ma reggel még levelet monda­tott. Ő sem sejtette, hogy ez utolsó levele. Nem sejtették rokonai, barátai. Nem sejtette a nem­zet, hogy ily hamar elveszti őt! Ugyanazon országgyűlésnek csaknem utolsó napja volt életé­nek utolsó napja, mely az ő szabadelvűpárti és központi bizottsági elnöksége alatt választa­tott meg! A veszteség első­sorban a szabadelvű párté. Nagy, lesújtó veszteség ez. A szabadelvű párt nemcsak a nagy hazafit, a kitűnő államférfit, a ritka jellemszilárd embert vesztette el benne. El­vesztette egyszersmind­egyik legelső celebritását és főoszlopát. Nincs senki, a­ki a fusió és a sza­badelvű párt létesítésében tevékenyebb és fonto­sabb részt vett volna, mint G­o­r­o­v­e István. A Deák-párti kitűnőségek sorában az elsők közt volt, a­kik a régi balközéppel való egyesülés szükségességét belátták. De senki sem fáradott hathatósabban ez egyesülés létrehozásán nála. E történeti nevezetességű korszaknak, Deák Fe­rencz mellett, ő volt központja. Ő volt expo­nense és megtestesülése azon új alakulásnak, mely a Deák-párt és balközép összeolvadása folytán létrejött. Mind a két párt anyagilag és erkölcsileg megszűnt, hogy szintén anyagilag és erkölcsileg létet adjon egy új pártnak, mely már hat év óta áll Magyarország közügyeinek élén. E pártnak senki sem volt természetesebb képvi­selője, mint ő. Nem is vonakodott elfoglalni he­lyét a pártelnöki székben, miután a Deák-párti kormányok idejében ült a miniszteri székben. Miniszter lehetett volna ő a szabadelvű kor­mány idejében is. De bármily szoros kapcsolat van a kormány és pártja közt, ő még szorosabb kapcsolatban akart maradni a szabadelvű párttal. Ezt a kapcsolatot mint pártelnök, s végrehajtó bizottsági elnök, majd betegeskedése óta mint tiszteletbeli elnök tartotta fenn. Ő szolgálatokat akart tenni a szabadelvű pártnak. De többet tett: dísze, büszkesége, egyik oszlopa volt annak. Hat éven át azonosította magát a szabadelvű párttal. Ennek küzdelmei az ő küzdelmei is, ennek har­­czai az ő harczai is, s ennek diadalai az ő dia­dalai is voltak. Látta ezt a pártot nagy compact tömegében, egy törpe kisebbséggel szemben. Látta a nehéz napokban, oly megpróbáltatások közepett, melyeket semmiféle párt sem állt volna meg diadalmasan. Látta szétmorzsolódni, veszély­ben forogni, az ellenzék által vad hajsza alá fogva, gyanúsítva, kárhoztatva! Látta, az ellen­zéki izgatások által félrevezett nemzet jelentékeny hányada részéről elhagyatva. De egyszers­mind látta, mint áll meg szilárdan e történeti emlékű párt zöme a legnagyobb zivatarok, legkeményebbb megpróbáltatások közepett. — Látta, mint teljesíti minden ellenzéki gyanú­sítás daczára, mit hazafias kötelességének tart, mint merített erőt a kötelességérzetből, bá­torságot a hazafias sugallatból. Látta, hisz ott volt a küzdősereg központján, a táborkarban. Ő biztatott, lelkesített, ösztönzött összetartásra. Miután segített megteremteni a szabadelvű pártot, segített egyszersmind azt megmenteni. És a gondviselés megengedte érnie e párt diadalát, egyszersmind az ő diadalát. Megadta neki azon elégtételt, hogy a szabadelvű párt, melynek létrehozásában és fentartásában neki volt főszerepe, nemcsak anyagilag, hanem e­r­k­ö­l­c­s­i­l­e­g i­s győzedelmeskedett ellenei felett. A választások még nem történtek meg az urnáknál, de végbementek a szelle­mekben. A közvéleményben gyökeres fordulat állott be. Az üdvös reactio az ép oly vakmerő, mint fáradhatlan ellenzéki izgatásokkal szemben, bekövetkezett. A nemzet ma már méltányolja a szabadelvű párt és kormány érdemeit, míg elitéli ellenfeleit, kiknek értékét valódi mérvre redu­kálta. Nincs az oppositiónak egyetlen árnyalata, egyetlen tagja, mely, vagy ki nem volna meggyő­ződve, hogy a szabadelvű párt nagy többséggel foglalandja el helyét az új országgyűlésen. A diadal annál biztosabb előérzetével mehet és megy a szabadelvű párt a választási küzdelembe. Gorove látta ezt és lelkében előrelátta párt­jának, politikai barátainak diadalát. A diadalnak előre átélt élvezetével hajtotta fejét örök nyuga­lomra Mint a vezér, aki az erkölcsi diadal ki­vívása után biztosan előrelátja az anyagi diadalt. Ennek daczára, mély, fájdalmas a seb, me­lyet Gorove halála ütött a szabadelvű párt szívén. Egyik ékességünket, egyik oszlopunkat vesztettük el. De nagy a nemzet vesztesége is. Az oly férfiak, mint Gorove, nem csak minden pártnak díszét képezik, hanem egyszersmind min­den párton nagy szolgálatokat tesznek a hazá­nak. S ő valóban nagy szolgálatokat tett majd félszázados politikai pályáján. Nagy átalakulási harczainkban, maga is mint ifjú, az ifjú Magyar­­országot szolgálta. És szolgálta hévvel, lelkese­déssel, végig menve a küzdelemben az utolsó lé­pésig, kiürítve a poharat egész a fenékig. Ha­­zafiságának mérvét csak szabadelvűsége érte el. Azon liberális iskolához tartozott, mely a nagy európai eszméken okulva porba dön­tötte a régi Magyarországot, miután ez úgy is rém és árny, önmagának romja és árnya volt. Az acclimatizált európai liberalismus híve maradt mindvégig, mint politikus, államférfi, mi­niszter. A miniszteri széken gyakorlatilag is meg­mutatta, mennyire szívén hordozta a haza érde­keit. A közlekedési ügynek ő adta meg először a magyar jelleget, ami azóta történt, csak az ő programmjának folytatása volt. Annak a nagy, szabadelvű politikai iskolá­nak, mely megvalósította radicális átalakulásunkat, s mely oly csodálatosan össze tudta olvasztani a magyar érdekeket a haladás és európai libe­ralizmus érdeivel, egyik kiváló tagja hunyt el Goroveben, miután már annyi jeles és európai celebritás kidőlt soraiból. E sorok min­dig ritkábbakká lesznek. Gorove halála kö­vetkeztében ismét egy hézag támad bennük. Az iskola maga már rég a történelemé, de tanít­ványai is lassanként mind a történeleméi lesznek. Gorove István mától fogva szintén a magyar múltjának történeti alakjai közé sorakozott. El­költözött , de emléke élni fog szivünkben. Ez emlék szentélye előtt a kegyelet fog őrt állani. De tanulni fogunk belőle összetartani, bizni, kö­telességet teljesíteni, s a haza javát előmozdí­tani. Neve nem lesz többé pártküzdelmeinkben zászlónk, de emléke, példája lelkesíteni fog ben­nünket, így fog hatni még halála után is! * Gorove István mintegy hagyománykép atyjától vette át az irodalom és a közügyek szeretetét. Atyja Gorove László erdélyi eredetű, de Magyarországon letelepült vagyonos nemes volt, ki már gyermek­korá­ban kiváló hajlamot és tehetséget bizonyított az iroda­lom és a tudomány iránt. Szülei halála után átvette birtokait s a gazdaságnak szentelte kiváló munkásságát, a nélkül, hogy megszűnt volna az akkori fejlődő irodal­mat és tudományt előmozdítani. Mint szépirodalmi író már e század első tizedében fellépett egy pár eredeti színművel. „A férfi kötelességei“ czimü erkölcs-bölcselmi nagyobb műve, melyet forrásokból dolgozott, s az, mint a korhoz képest, melyben megjelent, kitűnő monographia ma is forrásul s tekintélyül szokott idéztetni. Gatta­­j­á­t (Temes megyében) királyi adományul nyelvén, oda magyar lakosságot édesgetett, s a magyarság buzgó ter­jesztője lön amaz idegen ajkú vidéken. Mindez érde­meiért az akadémia őt tagjává választotta, s ő viszon­zásul testvérével együtt tetemes jutalom-alapitványnyal növelte az akadémia akkor még igen szegény pénztárát. Ily atyának lévén fia Gorove István, örökölte annak tehetségeit s nemes hajlamait. Pesten 1819-ben született, de első iskoláit Szolnokon és Gyöngyösön vé­gezte. Bölcsészeti és jogi tanulmányait a pesti egyete­men folytatta, hol az ifjúság egyik központjává lön és tehetségeivel, a szólásban való jártasságával, s már ak­kor tekintélyes modorával nagy hatást gyakorolt arra. Mikor a politikai köröket az ismeretes szólásszabad­sági ügy tartotta izgalomban, ő a szólásszabadság mel­lett lelkesen harczolván, egyik tanárával összeütközésbe jött és elhagyta az egyetemet. Együtt ült az 1839/40-iki pozsonyi országgyűlés s ő ott az országgyűlési ifjúság közt megjelenvén, csak­hamar annak elismert vezéregyéniségei közé tartozott. Ez évben jelent meg első műve s a 20 éves ifjú elég meglepőn, de annál nagyobb reményekre jogosítólag nem költeménynyel vagy politikai tirádával, hanem egy szaktanulmányi czikkel lépett fel: a vasutakról általában s a magyar vas- és vizi utakról különösen, mely az akkori legtekintélyesebb lapban, az „Athenaeum“-ban látott napvilágot, s melyben Ma­gyarországon először ő mondotta ki a nagyobb közle­kedési eszközöknek az állam részéről nyújtandó jöve­­delembiztosítás (garantia) nagy horderejű eszméjét. Két év múlva, azaz 1841-ben önálló munkával lé­pett föl az irodalomban, s ismét a legfontosabb kérdé­sek egyikét választotta. Ez a „Nemzetiségekről“ írt rö­pülő irata volt, mely mint említik, 1841-ben jelent meg, s a még akkor kevésbbé szellőztetett tárgy iránt nem közönséges figyelmet ébresztett. Első nagyobb útját derék barátja Tóth Lőrincz társaságában 1842—43-ban tette Európa nyugati orszá­gaiban. Látköre ez alkalommal szélesbedett s alapo­san tanulmányozta a műveit külföld politikai és állam­gazdasági viszonyait. Ez útjában kötött számos ér­dekes ismeretséget, többi közt: Bowringgal, ki ekkor már kiadta volt a Poetry of Magyars-t s hazánk és irodalmunk iránt rokonszenvét késő öreg­ségéig megtartotta; O’Connell­el a nagy kr agitátor­ral, Listte­l, a híres államgazdával, Mittermayer­­rel a nagy jogtudóssal, Aragoval, Thierssel, Hugo Victorral, az akkori Francziaország három leg­első kitűnőségével a tudomány, a politika és a költé­szet terén. Utazása élményeit mind a két fiatal tudós közrebocsátotta. A Gorovec Nyűgat czím alatt jelent meg 2 kötetben, s mind tartalma, mind erélyes, bár meg nem tisztult irálya által feltűnést okozott s méltó elismerésben részesült. Az akadémia őt mindjárt leve­lező tagjai közé sorozta (1843), honnan az 1867-iki nagygyűlésén a tiszteleti tagok diszes sorába emelte. Utazásából megtérvén, gazdasága rendbehozatalá­val foglalkozott, s többnyire Temesmegyében tartózkod­ván, az ottani ellenzék soraiba állott s tehetségei és szó­noki ereje csakhamar annak vezérévé emelték. Üres órái­ban azonban Gorove továbbra is foglalkozott az irodalom­mal, különösen pedig az államgazdászat s anyagi érde­kek terén számos hírlapi czikkben tüntette ki alapossá­gát. E téren szerzett érdemeit méltányolta az orszá­gos védő egylet, midőn őt az épen lelépő K­o­s­s­u­t­h helyébe 1846-ban igazgatójává választotta. Ez állásában dolgozta kitűnő államgazdasági művét: javaslat a magyar uj vámtarifa tárgyában, melyet 1847-ben a közgyűlés elfogadván, sok helyt a közhasz­nálatba is átment. Az 1848-iki pesti országgyűlésre Temesmegye egyik kerületéből küldetvén képviselőül, tartalmas és correct nyilatkozata által kitűnő helyet foglalt el a házban, hol ismeretes jeles tolláért jegyzőnek is válasz­tatott, s ő volt az, a ki Szacsvayval a hires független­ségi nyilatkozatot fogalmazta. Az augusztus 3 iki or­szággyűlésen ő tette a nevezetes indítványt, a Frank­furtban egyesült Németországgal minél szorosabb kapcsolatba lépés iránt. A mi­niszteri párthoz tartozott, s bár Batthyányi bukása után Kossuth politikáját nem helyeselte, mint ha hazafi megjelent Debreczenben; itt is az előbbi szellemben működött. A forradalom legyőzetése után ő is a mene­kültek között volt. Hazájába csak 1857-ben térhetett vissza. Az ak­kori körülmények közt a közélet teljes pangásában nem tehetett jobbat, mint magányba vonulni s gazdasága elhanyagolt ügyeit rendezni. 1860 azonban ismét kiszólította magányából. Ekkor már többnyire Pesten lakván, az 1861-iki országgyűlésre Pest Terézvárosa küldötte képviselőül a fővárosban is nagy tekintély­­lyel biró férfiút. A Deák felirata mellett tartott beszédével (május 23) általános figyelmet gerjesztett. Erélyesen s nagy szakavatottsággal fejtegeti ebben az 1825—1848. közötti évek politikai irányait és alkotmá­nyos küzdelmeit, majd az 1848-ks törvények szellemét és jelentőségét, kivált az anyagi érdekek, adó- és had­ügyi tekintetben. Majd áttérve az 1849-ben bekövetke­zett katastrófa után Ausztria állására Európával szem­ben, érdekesen adja elő külföldi szemlélődései és ta­pasztalatai alapján, mikép tekintette Ausztriát a külföld és mily positiót foglaltak el hazánk irányában Európa nevezetesebb államai. Az 1865. decz. 10-kére összehívott országgyűlé­sen Gorove ismét mint Pest Teréz­város képviselője je­lent meg. Mindig rendületlenül a Deák-párthoz tarto­zott. Eszméinek, melyeket a külföld és hazai viszonyok és érdekek alapos ismeretével táplált, csak azon poli­tika felelhetett meg, melynek legméltóbb képviselője Deák Ferencz volt. Ez országgyűlésen mint szónok, fontos vitában legalább, egyszer sem lépett föl, de te­vékeny részt vett mind az eszméket előkészítő értekez­letekben, mind a nevezetesebb bizottságokban, s külö­nösen a közös ügyiben, igy a 15-ös albizottságban, mint a teljesben, hol módosítványt is nyújtott be, mely el is fogadtatott. Az ország anyagi ügyeinek alapos ismerete, ez irányban tett tanulmányai, valamint az e terén annyira előhaladott külföld viszonyainak, s intézményeinek ki­merítő ismerete, mintegy természetesen jelölték őt ki a közgazdasági ipar és kereskedelemügyi miniszteri ál­lásra, melyet 1867-ben Andrássy minisztériumában el is foglalt. Mint földmivelési, ipar és kereskedelmi miniszter­nek Gorovenek örök érdemei vannak, különösen a ma­gyar közjogi álláspont hű megőrzésében. A miniszter­­tanácsban ő volt ez álláspontnak leghűbb és legközvet­lenebb, védője. Pedig sok nehézség merült fel ez időtáj­ban. Ő oldotta meg a lobogó kérdést, az állami ménesek, a posta és távirda stb. magyar jellegét. Ő találta fel a legkitűnőbb munkaerőket, Feszt Imre, Szapáry Gyula gróf, Harkányi Frigyes, Zichy József gróf, mind ő alatta kezdték nyilván­os pályájukat. Egészen isme­retlen egyéneket is emelt fel, mint például Aryt, a korán elhunyt államtitkárt, Kozmát, Kenessey Kálmánt, Hidegkuty Antalt . jellemző volt szívósságára, hogy midőn az akkori postaigazgató lehetetlennek tar­totta a magyar postakezelést, azt mondotta, hogy ő megteszi mégis; felhivatta Gervay Mihályt az akkori nagyváradi postaigazgatót. Ezen ténye által rögtön ma­gyarrá tette a postát, mint Takács kolozsvári tanár be­hívásával a távírdát. 1870-ben a közlekedési tárczát vette át. Nagy feltűnést keltett mindjárt legelső nyilat­kozata , a tiszta kezek programmja. Ezt oly szigorúan tartotta meg, hogy Deák Ferencz egyszer szivarhamut törölvén le Gorove kabátjáról a képviselőházban, azt a tréfás megjegyzést tette: „ez az egyetlen mocsok, amit Gorove megtűr magán“. Nem egészen két év múlva Horváth Boldizsár­ral együtt visszalépett a kormánytól. Környezetének mindig azt mondotta, hogy soha sem érezte oly jól ma­gát, mint ekkor. A Deák-párt egyik vezérférfia volt és maradt azután s habár a Terézváros, melyet annak előtte annyiszor képviselt, hűtlen lett hozzá, Gorovát a képviselőház tovább is büszkén mondhatta a magáénak. Gorove azóta folyvást Temesmegye orczifalvai kerületét képviselte s a kerület annyira ragaszkodott hozzá, hogy ma­gának Gorovének ismételt kérése daczára, ki érezve erős gyöngülését, lovagias jellemének megfelelőleg mindannyi­szor másnak volt kész átengedni helyét, újra meg újra egy­hangúlag képviselőjévé választotta s midőn Gorove már súlyos beteg volt, valóban oly megható ragaszkodást tanúsított, mely mintaképül szolgálhat vala a választó­kerület és képviselője közt való viszonynak. A szabadelvű párt, mely főleg az ő erélyes támo­gatásának köszönheti létrejöttét, azzal vélte legjobban megtisztelni önmagát, hogy Gorovét választotta meg el­nökévé. Valóban kitűnőbb elnököt nem kaphatott volna a párt. Gorove teljes szívvel és lélekkel szolgált a párt ügyének. Mint a párt végrehajtó bizottságának elnöke a három év előtt lefolyt választásokat ő vezette, s jól­lehet érezte, hogy az izgató munka teljesen aláássa akkor már erősen megrendült egészségét, kitartott mind­végig. Csak akkor vonult vissza, mikor diadalra látta jutni a szabadelvű pártot. Hanem ekkor már halálos beteg volt. Érdeklődött ezután is a közügyek iránt; barátaival folyvást föntartotta az érintkezést, s azoknak gyakran nyilt alkalmuk meggyőződni, mindenre kiter­jedő figyelme iránt. Erői azonban rohamosan hanyatlot­tak s ő maga is tudta, hogy már nem sokáig viszi. Egyetlen öröme és vigasza volt még, ha politikai barátjai részéről a kitüntető bizalom nyilvánulásaival találkozott. A szabadelvű párt újév napján egyszer sem mulasztotta el egy szűkebb körű küldöttség által sze­­rencsekivánatait kifejezni s Gorove e napot mindenkor a legszebbjei közé sorolta. Ő maga említette gyakran, hogy a kóros betegség kínos napjaiban ez a meleg rész­vét és jó indulat ad neki erőt és bátorságot. * Elhunyt jelesünket a következőképen jellemzi egyik életi­ró­j­a: Gorove István, köztiszteletben állott elnöke s egyik legkiválóbb tagja az országos szabadelvű párt­nak, Deák Ferencz belső barátja, s az egykori Deák­párt közös elemeinek vezére volt. A 40-es évek közös eszméinek mindvégig hű bajnoka, gazdag ember, nagy­­birtokos, fővárosi háztulajdonos, nagyúri modor, nemes szív, vendégszerető ház , ime ezekből állt Gorove István. Nőtlen életet folytatván, egész életét a közügyeknek s a nemesebb élvezeteknek szentelte. Epikui követője magyar modorban, de a XIX. század szellemes formái között. Nagy tisztelője volt a szépnemnek s támogatója a hazai művészetnek. Aligha volt a képviselőház egy tagjának is oly könyvtára, mint neki. A legutóbb le­folyt országgyűlésen nem tartott nyilvános szónok­latokat, főfigyelmét a szabadelvű párt összetartására fordította. — Mint benső barátja Andrássy gróf­nak, teljesen bízott annak hazafiságában és éles elméjé­ben. Szónoklata patheticus volt, — emlékeztetett a 40-es évek szónoklataira; azonban azon idők virágos és tar­talmatlan frázisait szerencsésen ki tudta kerülni. Nagy része volt a fusió létrehozásában s a Wenckheim cabi­net megalkotásában. A király két válság alkalmával is­mételten kérte ki tanácsát, s ő a király iránti hálaér­zettel iparkodott a parlamenti ügyek s viszonyok megszi­lárdításán. Barátjai sohasem látták oly élénk s fárad­hatlan mozgásban, mint akkor, mikor a két nagy párt egyesülésén fáradozott. A mostani országyűlésen újra egyhangúlag az or­szágos szabadelvű párt elnökének választották meg, de az ülésekre való megjelenésében s a párt ügyének ve­zetésében gátolta betegsége, mely végre is kiolta a nemes életet.* Gorove István betegségéről, utolsó napjairól, a következőket írhatjuk: Gorove vesebajban szenvedett, mely később Bright kórrá fajult s ez tudvalevőleg gyógyíthatatlan természetű. A baj mintegy három év előtt lépett föl komolyabban s ez időtől fogva az erős, termetes férfiú ereje rohamosan hanyatlott. Rendelő orvosa dr. Ko­rányi Frigyes egyetemi tanár ajánlatára Gorove a városligetbe költözött, az u. n. Zichy-villába. Itt töltötte a szép időszakot, a telet pedig lipót-utczai házában. Nem lévén családja, egyetlen nővére Constantin ápolta valóban önfeláldozó türelemmel. Betegségében ez volt valódi őrangyala. Legköz­vetlenebb családi környezetét képezték másik két nő­vérének Bicskeynének és Noszlopynénak gyermekei, a­kiket, különösen pedig Gorove István és László unoka­öcscseit, kiknek nevelését is ő vezette, saját családja­ként szerette. Azok is oly melegen ragaszkodtak hozzá, mint a­hogy nemes szivéhez ragaszkodni kellett mind­azoknak, a kik közelebbről ismerték. Az utolsó napokban ereje szemlátomást hanyatlott. Tegnap este látva ápoló nővére kimerültségét, azt mondá Korányi assistensének dr. Pávaynak (ki állandóan mel­lette volt): kérem vezesse nővéremet szobájába,nagyon ki van merülve. A közügyek iránt mindvégig érdek­lődve, még tegnap informáltatta magát a temesmegyei választásokról s miután értesült, hogy őt is újból ké­szülnek megválasztani, levelet íratott Ormós temesme­gyei főispánhoz, egész határozottsággal kijelentve, hogy választói megtisztelő bizalmával nem óhajt élni. Kiss Miklós, ki állandóan Párisban él s egyik legjobb barátja volt Gorovénak, ma táviratozott ide, tudatva, hogy já­rásból megérkezett Véglesre, birtokára s egyúttal tuda­kozódott a beteg hogyléte felől. Fájdalom, a legrosszabb hirt kapta vissza. Már reggel beállott a halálküzdelem s délután 4 óra 10 perczkor Gorove István kiszenvedett. Rokonain kivül György Endre és id. Ráday Gedeon gr. kép­viselők voltak halálos ágyánál. A gyászesetet Ráday Gedeon gr. tudatta legottan a miniszterelnökkel, a szabadelvű párttal, Andrássy Gyula gróffal, a tud. aka­démiával, a földhitelintézettel stb. Az elhunyt barátjai közül, kik számosan vannak, többen siettek még a dél­után folyamán a halottas házhoz, a vidékiek pedig táv­irat útján értesittettek a csapásról, mely a nemzetet is érte Gorove halála által. ELLENŐR Budapest, szerda, június 1. sz. * Egy másik tudósítónk ezeket írja: Tegnap este valamivel jobban érezte magát, s ren­deléseket ten, hogy sugárúti villáját hozzák rendbe, mert pár hétre oda akar költözni. Ez állapota azonban nem sokáig tartott, mert nyolcz órakor elvesztő eszmé­letét, s egészen öntudatlan állapotban dőlt hátra nagy karosszékében. Szendergett egy kissé, de olyan halkkal, hogy csak meg-megújuló nyögéséből lehetett megtudni, hogy még él és szenved. Éjjel ismét magához tért, de csak annyit tudott mondani: — Óh, de fáj ! . . . — Mi fáj ? hol fáj ? kérdé dr. Pávay Gábor, ki szünetlenül mellette volt, s rokonaival, Gorove János­sal, gyermekeivel és Ráday Gedeon gróffal szorongó aggodalommal nézte gyötrelmeit. A haldokló nem tu­dott többet mondani, minthogy: „Óh, de fáj ! . . .“ Ma reggel megint jobban volt valamennyire, de azért fájdalmai nem csökkentek. Környezőivel nem tu­dott semmit sem szólni, de tekintete világos volt, abból megérthették kívánságait, s megérthették gyötrő kínjait is. Délben 1 órakor állapota annyira súlyosbult, hogy a halotti szentségeket föl kellett vennie, s azután ismét abba a tompa kábultságba esett, mely már alig kü­lönbözött a haláltól valamiben. Három órakor ez a ká­­bultság eltűnt, helyet adva halvány, alig észrevehető ébrenlétnek, hogy egy félóra múlva ismét az előbbi ál­lapot álljon be. Most már lélegzete alig volt észrevehető, perczről-perczre alább hagyott, egy negyed óra múlva csak átfutó rezgése az ajknak mutatá, hogy él. Dél­után négy órára megszűnt ez is, Gorove István meg­szűnt élni.* Az országgyűlési szabadelvű párt Gorove István­­nak, tiszteletbeli elnökének elhunyta alkalmából holnap, június 1-én déli 12 órakor értekezletet tart. * A temetés illetve beszentelés június 2-án délután 4 órakor lesz, s a holttest a megboldogult tisza­varsányi birtokára fog szállíttatni külön vonaton, melyet a szaba­delvű párt 10 tagú küldöttsége kísér. A temetkezési egylet fényes temetést rendez, az alpakka koporsó valódi aranyozással görög stylben ké­szült, mely holnap délelőtt fog a halottas házban diszes ravatalra feltétetni. A szabadelvű párt diszes babérko­szorút tétet a ravatalra. A temetés részletei, midőn e sorokat írjuk, még megállapítva nincsennek, a gyászjelentés is csak holnap fog szétküldetni. A főrendiház holnap délután 2 órakor, a képviselő­ház pedig holnap délután 1 ó, tartja utolsó ü­­l­é­­s­é­t a jelen ülésszakban. Ez ülésben a házak elnökei kimerítő jelentést fognak tenni az országgyűlés műkö­déséről. Csütörtökön, június 2-án délelőtt 11 órakor az országgyűlés a budai királyi várlak tróntermében ünne­pélyesen be fog záratni. Az osztrák képviselőház balpártja meghasonlott a prágai egyetem ügyének elintézésében. Ezekkel a sza­vakkal kezdi mai vezérczikkét a „Neue freie Presse“ és igy folytatja: A haladó párt elhatározta, hogy a compromissum ellen fog szavazni; a liberális club sem­mit sem határozott, hanem mindegyik tagjának tetszé­sére bízta, hogy tehetnek, a­mit akarnak. A jónak bi­zonyult eszközzel élnek is már széltében-hosszában. A balpárt ma is abban az örömben részesítette a csehe­ket, lengyeleket, ultramontánokat és mindenekelőtt az officiosusokat, hogy egymás ellen küzdöttek tag­jai, mindegyik más és más álláspontot védett, az egyik a törvényjavaslat elfogadását, a másik elve­tését ajánlotta, a harmadik a vita elhalasztását kívánta, sőt ez érez ellenzéki férfiak egyike mint a csehek főszónoka szerepelt. Holnap kétség nél­kül azt az épületes látványt fogja megérni a világ, hogy a balpárt megoszolva fog szavazni. Úgy látszik, hogy a „Neue freie Presse“ fölhábo­­rodásának az az oka, hogy a bizottságban compromis­­sumban állapodtak meg a pártok, és hogy most még sem akarnak helyt állani érte ; de mégsem az, mert gúnyosan jegyzi meg, hogy a balpárt, mely ma ok nélkül bomlott szét, holnap ismét egyesülhet ok­­nélkül, és akkor élülről fog kezdődni a hadjárat: a pár­tok előnyomulnak és hátrálnak, neki tüzesednek és ellankadnak, a népek pedig hozzá fognak szokni az el­lenzék compromissumaihoz, a pedánsok mondhatják te­hát csak, hogy mire való mindez, és moroghatják, hogy a­ki bizonyos dolgok láttára nem veszti el az eszét, annak nincs veszteni valója. A német és az olasz kormány már huzamos­ idő előtt azon megkereséssel fordultak monarchiánkhoz, hogy a nemzetközi phylloxera-conventió revideál assék, minthogy néhány határozata majdnem kivihetetlennek bizonyult. Most erre vonatkozólag tárgyalások indultak meg a magyar és az osztrák kormány közt s az osztrák kereskedelmi minisztérium részéről báró Schlosser miniszteri titkár Budapesten idézik, hogy itt a magyar

Next