Ellenőr, 1881. november (13. évfolyam, 549-603. szám)

1881-11-29 / 600. szám

mi. évfolyam. — 600. SI. tervet és ajánlatot terjesztett be a magyar írók névtára czimü munka kiadására nézve, mely munka magában foglalná minden oly író életrajzát, kinek önálló műve j­­elent meg; továbbá repertóriumot oly íróktól, kik őzik­éiket egyes folyóiratokban bocsátották közre. A mű havonkinti 5 ívnyi füzetekben jelenik meg s mintegy ■6—8 kötetet venne igénybe. Az első­ osztály a dolog­ban az irodalomtörténeti bizottság véleményét kérte ki, mely a tervet helyesli s némi bővítéssel elfogadhatónak tartja. Az összes ülés az ajánlatot szintén elfogadta, s így kiadatására nézve az intézkedés elrendeltetett. Az akadémia 1880. decz. 31-iki határidővel nyílt pályázatot hirdetett a mezőgazdaság köréből vett bár­mely tárgyú műre. A határidőig Somorjai Soma álnév alatt egy tervezet érkezett be, melyet a III. osztály el­fogadhatónak tartott, s igy Somorjait műve kidolgozá­sára utasította. A munka elkészült s a jeligés levélkével együtt be is érkezett. Megbirálására bizottság külde­tett ki. A bécsi cs. k. geographiai társulat 25 éves fennál­lásának deczember 12-kén tartandó ünnepélyére meg­hívja az akadémiát. Az összes ülés a képviseleti tiszttel Hunfalvy Jánost bízta meg. Rudolf trónörökös az elnökség megkeresésére beküldte az akadémiának keleti utazásáról irt könyvét. (Éljenzés.) Végül titkár Ami Boné kültag, bécsi lakos s kiváló mathematikus halálát jelenti be. A folyó ügyek ezzel elintéztetvén, Budenz József emlékbeszédet olvasott föl B­e­n­f­e­y Tivadar elhunyt kültag fölött. Benfey ez év július 26-án halt meg Göttingában. Gymnasiális tanul­mányft.it (jrtttinczában váorp.fován, mir ugyan a város egyetemére iratkozott be, s a classica­­philologiai tudományokat hallgatta. Egyetemi tanul­mányait , melyeket később Münchenben folytatott, 1828-ban fejezte be, miután a doctorságot el­nyerő.­­ Benfeyt ezután 1834-től élete végéig Göttingában találjuk, melynek egyetemén 1848-ban a rendkívüli, 1862-ben pedig a rendes tanárságra emel­kedett. Egész életét a nyelvészeti tudománynak szentelte, nevezetesen pedig az indo-germán összehasonlító philo­­logiának. Bokros érdemei vannak a sanskrit nyelvtu­domány körül, mely nyelvnek szerkezetét rövid, igen világos és európai felfogáshoz alkalmazott ismertetésben adta. Nem kis érdemet szerzett magának a Sama-Véda kiadása által is. Az ő műve a „Kritisches Wurzel- Lexikon“ is, továbbá számos sanskrit nyelvtudományra vonatkozó munkája. Benfeyben az élesen elemző vizs­gáló párosult a divinatióra képes combinatóval; leg­inkább az összehasonlító nyelvtudomány alapvetői közé tartozott, miután kivált a sanskrit nyelvet és az ind irodalmat fejtette ki. Czélját, melyet tudományos pályája elején kitűzött magának, el­érte, mert még láthatta, hogy azon tudomány, mely­nek alaprakásához ő is oly nagy mérvben hozzájárult, mily hatalmasan épül. Fölolvasó az 50-es években egyik tanítványa volt; Asbóth Oszkár pedig 1874 — 75-ben hallgatta. — Akadémiánk már 1863-ban kültag­jai közé igtatta. Benfey 1878-ban ünnepelte doctorságá­­nak 50. évfordulóját, míg végül 1881. július 26-án a halál meglepte. Az élénk tetszéssel fogadott s megéljenzett felol­vasás után az ülés V 27 órakor véget ért. Irodalom, színház és művészet. — A „Gazette de Hongrie“, franczia nyelven meg­jelenő fővárosi lapra kaptunk előfizetési felhívást, me­lyet a legmelegebben ajánlhatunk az olvasóközönség figyelmébe. E lapnak az a dicséretes czélja, hogy kül­földön, nevezetesen Francziaországban szétoszlassa mind­azon előítéleket és téves eszméket, melyekkel hazai állapotunkat megítélik. S ebbeli feladatának a legérde­mesebb módon felel meg. Létesítése óta alig van hét, melyben e lap egy czikkét Páris egyik vagy másik nagy hirlapja ne reprodukálná vagy czitálná, sőt még több, minden nagyobb európai városban megjelenik egy franczia nyelvű újság s ki kissé szemmel tartja e hír­lapokat, könnyen észreveheti, mily szépen tölti ki he­lyét a „Gazette de Hongrie“, s mily serényen védi ér­dekeit, mennyire elválasztja Magyarországot Ausztriától. ELLENŐR Budapest, kedd, november 29. 1681. szóval megmutatja a világnak, hogy létezünk, hogy élünk, hogy iparkodunk, s hogy haladunk. Tartozunk azonban azon igazsággal is, hogy e lap hazánkban nem részesült missiójának megfelelő pártolásban. Kávéh­á­­zakban, casinókban és egyletekben gyakran találunk franczia lapot, de a „Gazette de Hongrie“ alig talál­ható valahol. Ezért ajánljuk ismételten e lapot, mert csak kellő pártolás mellett fogja teljesíthetni feladatát. — A „Gazette de Hongrie“ előfizetési ára évnegyeden­­kint 3 frt, félévenkint 6 frt, egész évre 12 frt. Szer­kesztősége és kiadó hivatala Ferencz­ József-rakpart 10. szám. — Hírek a nemzeti színházból- A nemzeti színház­ban most két újdonság van előkészületben és pedig — a­mint értesülünk — első­sorban Goethe „Egmont“-ja, mely Szigligeti fordításában már deczember 14-én fog színre kerülni. A czímszerepben Nagy Imre, Klára szerepében pedig Márkus Emilia lépnek fel. A darab színrehozatala valamint díszletei tekintetében a legszor­gosabb és leggondosabb előkészületek folynak. A második újdonság, mely deczember 16-án kerül színre „A kéj­utazás“ czímű franczia színmű, melyben a nemzeti szín­ház összes vígjáték-erői el lesznek foglalva. — A nem­zeti színház igazgatósága — a­mint értesülünk — Gyenesnek, a kolozsvári színház tagjának állandó szerződési ajánlatot tett. Ha Gyenes a szerződést elfo­gadja, a jövő év kezdetével a nemzeti színház kötelé­kébe fog lépni. Végre — mint halljuk — a holnapra, november 29-ére hirdetett „Próféta“ dalmű Maleczkyné gyöngélkedé­se miatt elmarad s helyette „Jeanette me­nyegzője“ és „Sylvia“ fog adatni. — A népszínházban holnap, kedden, ismét az kicpajj" kerül színre Blaha L. asszonynyal, ki a hét folyamában még egyszer lép föl, csütörtökön, a Favorinő czímszerepében. Szerdán és pénteken „A királykisasszony bábui“ operette adatik elő, tetemes rövidítésekkel, a­mint ez már a tegnapi, vasárnapi, elő­adáson is történt. Régibb darabok közül fölelevenítik legközelebb „A dragonyosok“-at, melyben Hegyi Aranka először tűnt fel a közönség előtt, továbbá a „Kisasszony feleségem“-et, Marjolaine szerepében Pál­­m­a­i Ilkával. — A czeglédi színházban, mint lapunknak írják, tegnap volt második díszelőadás. Ismét a „Prolog“ előzte meg az előadást, majd Jókai „A szigetvári vértanuk“ czímű drámájának első felvonása s végül „Tündérlak Magyarhonban“ népszinmű következett. A közönség igen jól mulatott. — A pápai színház megnyitása. A következő so­rokat vettük : A pápai állandó színház részvény társulat igazgató választmánya hazafius örömmel, és szives meg­­hiváskép adja tudtul a pápai színháznak f. évi deczem­ber hó 7. és 8. napján — fővárosi művész vendégek közreműködése mellett — történendő megnyitását Pápa, november 26. 1881. Kiss László, elnök. Saáry Lajos, titkár. — A képzőművészet remekei czim alatt igen figyelemre méltó vállalatott indított meg Divald Károly az ismert fényképész. E vállalat czélja a legnagyobb művészek alkotásaiból — szobrok és képek — fénykép nyomatokban albumot nyújtani megfelelő szöveg kísére­tében. Az első füzet úgy díszes kiállítása, mint igen sikerült képei által, melyek híven visszaadják az eredeti szépségeit, a legjobb várakozással tölthet el a munka sikere iránt. Rafael két festménye, A folignói szűz, Urunk megdicsőítése, Rubens keresztlevétele, Correggio Jupiter és Antiope képe, négy Wouwermann „Lovassági támadás“ képezi a füzet becses tartalmát, melyhez Wag­ner János írta meg a szöveget. Az egész mű, mely a legkiválóbb remekeket foglalja magában 3 kötetben 36—40 havonkénti füzetekben jelenik meg, egy füzet 5 lapból s ára 1 frt 20 kr. Az előfizetési pénzek vagy a könyvkereskedőkhöz vagy Díváidhoz Eperjesre kül­dendők. Pannónia szálloda: Schiller I. birt, Preznófalva. — Beretvás G. birt., N.-Körös. — Hoffer X. birt., T.-Szele. — Antal P. birt, Kecskemét. — Tury A. ügyvéd, Szolnok. — Pálya B. ügyvéd, Szol­nok. — Fekete I. hivatalnok, Szeged. — Merényi D. ügyvéd, Zenta. — Storner G. kát. biztos, Pály. — Böhm S. kát. biztos, Pály. -­­Hoffmann A. magánzó, Stomfa. — Wiedler F. magánzó, Erdödörs. Wolff N. bérlő, Borsod. — Erényi I. keresk., Debreczen. — Knöpfler I. keresk , Eger. — Herzfeld S. keresk., Eger. — Okolics P. keresk., Ungvár. —* Surányi G. hivatalnok, Szolnok. Arany sas szálloda: Baghy I. bírt., Csongrád. — Sváb I. birt., Csongrád. — Török S. birt., Karád. — Pataky Gy. keresk., Kecskemét. — Harangi Gy. birt., M.­Kövesd. — Kolozsváry S. igaz­gató, Kolozsvár. — Lovassy A. birt., T -Füred. — Dr. Klar V. or­vos, Debreczen — Podhorszky P. birt, Szarvasgede. — Lipits G. ügyvéd, Szolnok. — Klein M. bérlő, Ujfehértó. Orient szálloda : Br. Szirmay J. birtokos, Kassa — Br. Vay A. birtokos, Diós-Györ. — Aczél Kornél birtokos, Nyirbátor. — Sréter A. birtokos, Sz. Anna. — Almásy J. birtokos, Halász. — Hennel J. gazdász, T. Örs. — Medveczky J. komornik, Kassa, Nemzeti szálloda, Br. Bánffy D. főispán, Deés. — Zeyk D. képviselő, N.-Enyed. — Orczy Gy képviselő, Bába. — Schober F. birtokos, Dunaföldvár.— Bánhidy J. birtokos, Félegyháza. — Rott­­ler S. birtokos, P.-Ladány. — Boós K. birtokos, P.-Ladány. — Dániel P. birtokos, N.-Kikinda. — Mocsy L. birtokos, N.-Körös. — Szegő G. mérnök, Szeged. — Tóth J mérnök, N.-Sz.-Miklós. — Szendi A. ügyvéd, Szolnok. — Hecht P. kereskedő, Berlin. — Amon J. kereskedő, Apatin. — Schillinger H. kereskedő, P.-Ladány. — Politzer H. magánzó, Bécs. London szálloda, Helmer G. magz., Bécs. — Waly M. ne­­velőnő, Temesvár. — Landsberger J. utazó, Bécs. — Bleyer F. keresk., Komády. — Mandler S. keresk., Bécs. Páris szálloda : Löwy A. birt., B.­Csaba. — Pochner S. hi­vatalnok, Szabadka. — Ambrózi A. hivatalnok, Becskerek. — Buch­­berger D. hivatalnok, Palánka. — Szöts J. hadn., Miskolcz. — Ross J. keresk., N.-Várad. — Schwarz S. keresk . B.-Csaba. — Bauer H. keresk., Eger. — Weszerek A. keresk., Bécs. — Jónás C. keresk., Zombor, Oldal A. keresk., Mohács. Tigris Szálloda: Ormos Zs. főispán, Temesvár. — Fab­ini J. magánzó, Bécs. — Lantos J. postatiszt, Újvidék. Magyar király szálloda: Bárdosy J. birtokos, Sz.-Fehérvár. — Stefanits K.-né magánzó, Pécs. — Stefanits G.-né magánzó, Szombathely. — Sternberg A. szerkesztő, Temesvár. — Mikó K. ügyvéd, Komárom. — Hofmann K. ügyvéd, Pécs. — Dr. Panovszky F. ügyvéd, Olmü­tz. — Munteanu A. ügyvéd, Deés. — Reiminger A. gyáros, Bécs. — Hoffmann E. gyáros, Bécs. —­ Paskevas J. keres­kedő, Kolozsvár. — Sclesinger S. kereskedő, Rácz-Ekrész. — Wink­ler Gy. kereskedő, Szeged. — Neumann B. kereskedő, Székesfehér­vár — Lamberger K. kereskedő, Székesfehérvár. — Singer J. ven­déglős, Kis-Czell. Vadászkürt szálloda , Tabajdy K. főispán, Arad — Potyánszky E. alispán, Lugos. — Farra S. konzul, Románia. — Farkas S. birtokos, Halas. — Gáll J. képviselő, Segesvár. — Kürtner H. kép­viselő, N.-Szeben. — Radinits J.-né magánzó, Sándorfalu. — Kola János, ügyvéd, Debreczen. — Weit T. kereskedő, Brünn. István főherczeg szálloda: Szmrecsányi D. főispán, Alsó- Kubin — Bezerédy D. birtokos, Veszprém. — Bély J. birtokos, Győr. — Néll E. birtokos, Triper. — Grünfeld J. birtokos, Fél­egyháza. Frohner szálloda, Meskatz F. magánzó, Tata. — Grubitz L. ügyvéd, Sz.-Fehérvár. — Kopf D. vállalk., Kápolna. — Unger F. keresk., Komárom. — Kirtz L. keresk., Komárom. — Hiller M. ke­resk., Turrovka. — Havel V. keresk., Grácz. Lemberger M. ke­resk, Soborsin. — Hinbering N. keresk., Windischgrätz. — Klein M. keresk., Körmöczbánya. — Heller I. keresk , Körmöczbánya. — Hellferich F. keresk., Bécs. — Einhauch I. keresk., Bécs. Hungária szálloda : Bartolovics I képv., Zágráb. — Hipp M.-né magánzó, N.­Palánka. — Gräber M. gazdász, Szonta. — Rothfeld M. keresk., Baja. — Roth I. keresk , Versecz. — Schwarz G. keresk., Versecz. — Herschmann Zs. keresk., Bécs. — Kuffler L. keresk., Bécs. — Tafler K. keresk, Bécs. Angol királyné szálloda: Gr. Bombelles L. birt, Girincs. — Br. Bánffy D. birt., Kolozsvár. — Huszár B. birt., Balog. — Po­­rubszky F. képv., Namesztó. — Népes F. képv., N.-Abony­ — Sza­­kolczay I hivatalnok, Debreczen. — Rottsieper A. gyáros, Remseid. — Kern L. keresk., Bécs. — Sikkard Gy. keresk., Bordeaux. Európa szálloda : Gottfried S. tőzsér, Bécs. — Wassal de Manweil magz., Páris. — Speyr M. magz., Bécs. — Coutarduse E. ügyvt, Páris. — Uugár M. igazg., Bécs. — Nin M. birt., Kassa. — Negró A. gazdász, Szántó. — Fauvel L. magánzó, Páris. — Negrel C. kereskedő, Marseille. — Racine G. keresk., Marseille. Fehér ló szálloda , Scheimann J. titkár Végles. — Horváth K. tanító, Ráczkeresztur. — Urs F. jegyző, Ráczkeresztur. — Hor­váth J. joghallg. Miskolcz. deczember 27. Gyirok (temesvári tvsz.) — Lakosy Gábor és nej­e 3450 forintra b. ingadl. deczember 12. Szigliget (tapolczai jb.) — Pajer Józsefné 650 forintra becsült ingadl. decz. 12. Adony. — Csapó Mihály és társai 1403 írtra b. ingd­. jan. 16. Fehértó (győri tv.) — Spolárics Mátyás 2237 írtra b. ingd­. jan. 14. Derzsimorecz (Csáktornyai jb.) — Birkás Péter és neje 475 írtra b. ingd­. decz. 17. Szeperd (tapolczai jb.) — Schuck Jakab örökösei 320 írtra b. ingd­. decz. 31. Üröm és haláz (pestvidéki tv.) — Adamko János és Szilvási Victor 577 írtra b. ingtl. decz. 19. Tocsnyárasd (galántai jb.) — Parti András 964 írtra b. ingtl. decz. 31. Komját (tornai jb.) — Pál György 905 írtra b. ingtl. decz. 20. Sz.-Király (lendvai jb.) — Jakus Bálint és társai 2100 írtra b. ingd­. jan. 13. Rét (győri tv.) — Balázs János 4007 frtra b. ingd­. 3. Gr.­Lök (lévai jb.) — Ambrosin Áron, 635 írtra b. ingdl. decz. 19. Paraté (med­­gyesi jb.) — Otepka Ádám és neje 901 írtra b. ingtl. decz. 30. Csácsó és Ribek. (szeniczi jb.) — Münnich András 415 írtra b. ingd­. jan. 4. Merény (iglói jb.) — Zerpák Sándor 1080 írtra b. ingd­. jan. 13. Felsö-Mihályovecz (Csáktornyai jb.) — Horváth Györgyné 7650 írtra b. ingd­. jan. 4. és 5. Nedelicz (Csáktornyai jb.) — Major Já­nos és Arem 688 írtra b. ingd­. deczember 10. Nagyfalu (ipolysági tv.) — Becska János és neje 1128 írtra b. jan. 11. Kossuth (ga­lántai jb.) Pályázatok- IV. oszt. adótiszt a hátszegi adóhivatalnál, decz. 20. nagy-szebeni pénzügyigazg. — Postamester Alaó-Némedin, decz. 20. budapesti postaigazg. — Irodasegédtiszt a pozsonyi pénzügy­igazgatóságnál, jan. 20-ig. — Segédtelekkönyvvezető a székesfehér­vári tvszéknél, decz. 26 ig. — Fogalmazó a nagy-szebeni szász egyetem központi hivatalánál, decz. 15-ig. — Postamester Offenbá­­nyán (Torda-Aranyosm.), decz. 20. nagyszebeni postaigazg. — III. oszt. számtiszt a soproni pénzügyigazgatóságnál, decz. 9-ig. — VI. oszt. adótiszt a debreczeni pénzügyigazgatóságnál, decz. 16-ig. — Postamester Komjáthon (Ugocsam.), decz. 20. kassai postáig. — Postamester Muzsnán (Nagy-Küküllő), decz. 20. a­­szebeni posta­igazg. — Postamester Domoszlón (Hevesm), decz. 20. budapesti postáig. — Telekkönyvi írnok a margittai­­biróságnál, decz. 15. nagyváradi tvszék. — Postamester Felső-Józsán (Hajdúm.), decz. 20. nagyváradi postáig. — VI. oszt. adótiszt a pancsovai adóhiva­talnál, decz. 8. nagy-kikindai tvszék. — Tiszti írnok a váczi kerü­leti börtönigazgatóságnál, decz. 20-ig. Idegenek névjegyzéke. November 28. Hattyú szálloda: Speram­óni A. lókeresk., Trevisó. — Löbl M. lókeresk., Cselhovets. — Flott Zs. látszerész, Tillburg. — Pfei­fer M. keresk., Sz.-Farmos. — Nagy E. ügyvéd, Torda. — Czobel I. szolgabiró, Vácz. — Barti Gy. szolgabiró, M.-Vásárhely. — Wig­­ner M. birt., Czegléd. — Weis I. bírt., Apostag. Kivonat a hivatalos lapból-November 27. Árverések a vidéken. Luka Károly 215 forintra becsült in­gatlanai deczember 20. Völcseje (soproni tvsz.) — Arez Dániel 800 forintra becsült ingatlanai jan. 23. Segesvár. — Matkovich József 9145 forintra becsült ingatlanai jan. 7. Szemere (győri tvsz.) — Hofer Ferencz 29.700 forintra b. ingatlanai febr. 6. Komárom. — Pankarecsan Torna és Alexa 1344 forintra becsült ingatlanai decz. 2. A-Szárcsa (n.-becskereki tvsz.) — Jakics Ferencz és társai 6750 forintra becsült ingatlanai jan. 16. Bátorkesz (esztergomi tb) — Petrás Mihály 1127 írtra becsült ingatlanai deczember 16. Radulesd (dévai tvsz.) — Meszmer Fülöp 3504 forintra becsült ingatlanai jan. 2. Szakálház (temesvári tvsz.) — Simon Imre és neje 2209 forintra becsült ingatlanai jan. 20. Sepse (pécsi tvsz.) — Frank Mihály és neje 548 forintra becsült ingatlanai jan. 27. Szász-Dálya (segesvári tvsz.) — Gyirok községe 500 forintra becsült ingatlanai Színház. Budapest, kedd, 1881. november 29-én. Nemzeti Szinház. Színre alkalmazta Campilli Fr., ,, balletmester. Zenéjét szerzetté De­ JEANNETTE MENYEGZŐJE. i.ben Leo. fig dalmű 1 felv. írták Carré M. Sylvia Coppini Zs. s Barbier Gy. Fordította Böhm Dian­a Zsuzsa­nnes E G. Zenéjét szerzetté Massé V. Amor Huszárek P.­ean Fektér Aminte Weisz R.­ eannette Nádayné Orion Campilli 'amos Gonda Előkelő görög nő Horváth E. és Peti Huszárok P. Szerecsen rabnok) Zsuzsanics E. Az opera után:­­ Müller K. SYLVIA, Pásztorfiuk­­ Kffner F. Diana nymphája. Faun Alszeghy lythologiai ballet 3 felvonásban, Kezdete 7 órakor, képben. Barbier és Merante-tól. Népszínház. Blaha Lujza asszony mint vendég: Kezdete 7 órakor. Holnap, Nemzeti színház : „Csongor és tünde.“ Szinmű a magyar regevilágból 3 szakaszban, kardalokkal és tánczcsal. Irta Vörös­marty Mihály, színre alkalmazta Paulay Ede. Zenéjét szerzette Ál­laga Géza és Erkel Gyula; a tánczokat szerzette Campilli Fr. — — Népszínház : „A királykisasszony bábui.“ Operette 3 felvonásban, 4 képben. írták H. Bocage és A. Liorat; fordította Evva Lajos. Zenéjét szerzette Ch. Grisart. Felelős szerkesztő : Ili­ol­y Árpád. AZ IGMÁNDI KISPAP. Eredeti népszinmű dalokkal 3 felvonásban. Irta Berczik Árpád, Nagy János, néptanító — — Tihanyi Erzsi, felesége — — — Pártényina Ferencz, fia — — — Vidtor Esztike, gyámleánya — — Blaha Luiza Biri, menye — — — Rákosi Szidi Király Pista, Biri testvérbátyja — Solymosi Lazsák Zsuzsa — — — Csatai Zsófi Bátor Bogdán, plébános — — Horváth Peti, cseléd Nagynál — — Újvári Mózes boltos — — — Komáromi J. Kádárka Rókus, kántor — — Toldy Garabó Bencze, sekrestyés — — V. Kovács Kádas — — — Bajor Kádasné — — — Klárné Mónár — — — Marton Mónárné — — — Szőcs Kata Zsófi ) ,. . . — — Béni Irma es. ); varróleányok _ _ Vidorné Klári) atamtóne­skólájában _ _ Gyöngyösi I. A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései november 28. Igád Értékpapírok |ptola\trkelet-l^o-rall Értékpapírok utolgAl*rke— Értékpapírok ^ ^ pénz | áru pénz | áru ______________________ pénz | áru Termény | || 100 || Termény Irányzat Faj S _1W kiferamk. . Bankok. 2|Z­iest ktuopida \ 'T' *8 ^ . S% MM MM * 'a A frttól | frtig S -a frttól | frtig renKmt frtt61 | frti(t 12.— Alt. m. mumcip. hh­eib. befiz. 200 frt. —.— —— . . élv. jegy. 200 „ 250.— — ......................... „ »««a. *». ni .«Uird - 70-72 8.70 9- *. I m -- -- 4- Budaplf mtffibeflz so ín. 50.- 52.- BtS£va°9“t°vár'beflz 200 írt 5».» 92- 9259 tiszavidéki . . uj szilárd 74­­.- -.- 75 1.95 2.05 Árpa . . 60-62 7.50 7.70 ,s._ Iparbank, budapesti . . I 100 l 92.95 93.- 4.- Czeglédi................................100 „ ------ — Dunagórpai­tár..' ! .“ m f 5» » * • • » ív Join tol- IL lof. ... -V-1 3.50 Közp. ipartáre. hitelint. . „ 100 „ —.— —.— 30.— Országos központi . . . „ 300 „ 572.— 575.— B J 100 200 5».____________ ” • • • ” 15 ff-fí 81 5 Zab ’ ” 61 Sí'i5 5-fi 5. Magy. ált. töb­b. r.-társ. „ 100 „ -.- 250.- Pesti első hazai . . . . „ 1000 „ 4800.- 4900— Északkeleti va”sp. ' 5«/„” befsz So'o írt? 92150 93— ‘ 5? 12-55 12-60 51 0­-- —— £ab . » . ’ . —. . 37-40 HD 19.50 Magy. ált. hitelbank ... 200 „ 319 50 360— 30— Pest-budai fővárosi . . „ 200 „ 540— 543— g ar 56" 306 _ _ _ psstvidéki • • UJ „ 74 75 1.60 11.79 Tenger. „ lanyha j Jbansáp 75 6.80 6.85 5._ Magy. jelzálog hirelb. . 100 ’ 121.75 122.25 4- Pest-külvárosi . . . . „ 150 l 134- 136­ ” ” ar.' 6% " 1000 ! -________­” • • • » 76 11-7D U ,D 17 JHD !?• V V » másnemű 73 6.65 6.70 g— Magy. lesz. és pénzváltók. „ 100 „ 121— 121.15 10.— Pakraez-damvár-kutinai „ S0 , —.— —.— Mano-galicziai vasn 5"nl 200 ___________­” • • • » ll 2- 5 ili? N­ ^ ^ fe°'.sz, • ” ká -Ita nélkül 6-25 6-10 18.- Osztrák hitelinézet . . WO l 361.90 362.10 — Vas-zalamegyei első . . J 100 ? M k 1« 0 " fehérmegyei l ! Sj „ U -- -- ll 15.80 S5 ^ .* Sági* L- - 6 -5_° FtaÄLÄ ' ' ” $ ” "g- Különféle Vállalatok. y ««-»• ■ • • • • -~0„ 109- 109.50 : % ILI Ilii S ÍÜS \l$----------------------------------------------------------r5- : : t : 6^:= ^ T*- ^:= ÄÄg : g I ^ : ?! líi° ?? tl.ü SS t­jgeri ^ te 7«- - :: • - » -= Sz : S!; 315- 0 : =:= =:= pestvidéki' ! uj . U -- “1° ll =- =- || Biztosító társulatok. : : Hol 605— 60- Tisavidéki vasut^ 1­5% „ 100 . 10..50 102­” 78 79 ° repeze k. . aug.-szeptemb. ----- ------ 170— Első magy. bizt. társ. befiz. 1000 fit. 4075— 4125— 60— " mírlah«1­200 ” 66­~ 161'~ Budapesti malom .6% „ 100 , ” ■ ’ - ” 80 —81 CS » bánsági , julius-auguszt. « —— 3,60 Magy.-fran. bizt. társ. „ 50 „ ------ — ------ (DraSChe) 2g? " !60-_ 16 - Kőszén és téglagy. k. 6», „ 100 „ —— bánsági : : : Sj " UM ?! um íí>«__________________________________________________60- p— v.szb. *». . . 300 . 1400-1420- ^mÄÄ' : : =- =- ^*«^54; 100: 95.0 96- » • • . » 77 I JH« «-10 78 I 12.25 12.30 Szilva lanyha bős. p.á ——zsák p. —á —.— szerb h.—. á—.— Gy­innlinszk 6.— Salgó-tarjáni kőszénb. . „ 100 „ 122.-- 123— Hna-iinonrsk­vvck » • • • » 79 12.30 12.35 80­­ 12.40 12.45 Szesz csendes p. —--------—áru—— —— broZmalmOK. u .50 Salgó-tarjáni vasöntöde . „ 100 „ 134.50 135.-- JlalianSOrSjegyek. _____________________________________________________________________ Szesz csendes élesztő p. —— áru ——____________________________ _— Concordia malom . . befsz. 500 frt. 438 — 440— 14— Schlick-féle vasöntöde . „ 200 — 236— 238— Osztrák hitelintézet............................... 179.50 180.50 100.— Első budapesti ... „ 500 _ 1150.— 1170.— 25.— Serfőzde első magyar . „ 400 „ 605. 610.— Pénznemek É­rtékpapírok. mD-A Értékpapírok _m°_i_86srkeret Erzsébet .................... „ soo „ wo- m- 20- 1“^6. ■ - - . » 200 » 3!)-Z 30'7 0.. ur. aranyárt® ..................... 5.60 5 «2 - ................................. pénz 'áru , . = P P pénz áru £z .* S! J S= Ätte s” I 307Í- 310- &^ ^»0 ^ ^ g Államadósság. M. kir. aranyjáradék adómentes 4"/„-os . . 90.05 90.00 PannoSa szerTntik. .’ ”l00°0 ” 920- 94"- »— Tégla és LéTégYtóujUk! ” 200 09.- 120— 20 frankos arany.................................... 9.41­­9.43-Magyar vasúti kölcsön...................................... 120 frt 5°/0 133.50 134.-- Magy. földteherment. kötv. 1867. záradékkal 5°/0 97.5­­98.— 45’ Viktória * ” 300 ” 300 370__­80.— Téglagyár, kőbányai . . „ 160 „ 275.— 276.— Torok arany líra • • ........................... • — to , * 120 frt egyes darabokban . 5% 133.50 134.­ „ „ „ erdélyi . . 5% 99— 99.50 ^ V^° ..................... ” ” 36°’“ 37°* Os^trak és magyarezüst . Magyar keleti vasút áll.­kötv. (elsőbbs.) adóm. 1869-ről 5% 91.50 92.— K orsz. jel. úrbéri vált. kötv. (100 frt) 5°/0 . 93.50 94.50 vál­lalatok­ Záloglevelek. Német bírod. bankj. 100 mark ért. . 58.10 58.20 tt » n ar. v. ezb. „ „ 1873-ról 5°/0 109.25 .— Szolődézsmaváltaági kötvény (100 f­t) . . . 97.­ 97.50 AUrieneuesi V.kil.UUJOK.­­ Magy. földhitelint. papír érték 51/a°/e 101.75 102.25 Válloz­óc io­n­n „ államkötv. ar. 1876-ról . . . 5% 97.— 97.50 Magyar kir. pénztárjegyek 6 hóra 100 frt . . ..— —Alföld-fiumei .... befiz. 200 frt 175.— 175.50 „ „ „ „ 5’10 100.75 101.— dr­ullama [ó nova.. „ nyeremény-kölcsön 100 frt..................................... 125 50 126.­­ Osztrák államadósság papírban 5% . . . 77.25 77.50 —Báttaszék-dombovári . . „ 200 „ -----.— -----.-r- „ „ „ „ 4'/1 0/0 94.75 95.25 Német bankpiaczok 100 márk . 4% 58.15 58.30 n n „ 50 frt..................................... 123.50 124.50 „ n ezüst kam. jan.—jul. 5% . 78.— 78.25 —Déli vasút..........................„ 200 „ —.— —.— „ „ arany v. ezüst 5°/0 117.75 118.25 Amsterdam 100 hollandi frtért . 5"/„ 97.60 97.80 Tiszai és szegedi sorsjegy kölcsön .... 4% 112.60 112.80 „ „ „ „ apr.—okt. 5% . 78.— 78.25 —Északkeleti vasút . . . „ 200 „ 168.— 169.— „ Jelzálogbank.....................5»/a°/o 102.50 103.25 Brüssel 00 frankért .... 30/0 — 1871-ki magyar államk.-kölcsön v. strl. f. ez. 5°/0 . . —.— —.— Osztr. aranyjáradék 4%...................................... 94­— 94.25 —.— Erdélyi vasút . . . . n 200 „ 168. 168.50 „ ált. földb. részv.­társ. . • 3°/0 —.— —.— Páris 100 frankért......................2‘ V’ « 46.95 47.— 1873-ki „ n .­v. strl. f. ez. 5% • • —•— —•— Osztr. államad. kisorsolással 1860-ból a 500 frt . 132.00 133.50 —.— Győr-sopron-ebenfurti v. „ 200 „ —.— —.— „ „ „ n „ . . 5*/a°/0 —.— —.— Marseille 100 frankért .... 3'/0 ——__­M. kir. járadékkölcsön (papirjáradék) 5% .... 90.60 90.80 „ „ „ 1860-ból a 100 frt . 133.5- 134.50 —.— Kassa-oderbergi vasút . „ 200 „ 148.— 149.— Osztr.-magyar bank o. é. . . 5% 99.75 100. Svájczi pénzpiaczok 100 fokért 2*/a°/o 46.90 47.— Magyar aranyjáradék 6% adómentes..................................... 119.60 119.75 „ „ „ 1864-ből á­lló frt . 177.— 178.— —Osztrák áll­am­vasút . . „ 200 „ ——.— „ „ „ „ . . . 4*/a0/0 98.40 98.81) Zürich 100 frankért .... 2*/a°/o 46.90 47.— „ földtehermentesitési kötvények . . . 5°/0 99.75 100.25 „ „ „ 1864-ből­­ 50 frt . 174— 175.— —.— Pécs-barcsi vasút . . . „ 200 „------------------.— Pesti magy. keresked. bank . 6°/0 101.75 102.— London 10 font sterlingért . . 21/10/0 118.70 119.­n n n 1867. záradékkal 5% 98.75 99.25 Pest város kölcsöne 1870-ből 60/0 .... 101.25 101.75 —Tiszavidéki....................„ 200 „ 256.— 250.50 n „ „ n /a®/0 101.50 101.75 Szentpétervár 100 rubelért . . 6"/0 —.— —.— _ ________________R temesi . . 5‘V(, | 98.50 99.— ||| „ „_______n 1871-ből 670 , 101.25 101.75 —.— Osztr. dunak­özhaj­társ­ . n 500 p —.— —.—___________Kisbirtokosok földhitelintézete 6°/0 —.— —.— M lano 100 lire nuovo ital. . . 4°/ft —.— —.— Bécsi tőzsde november 36. p*na 1 ^ péDZ Árn . péna 1 km ^ - Temesi 1867-ki sorsolási záradék 5% 97.70 98.— ^ , . . . no Q. 0. OK Q. Pénz Áru Magyar.........................................50',, 99.40 100.— Közlek. Vállalatok réSZT. -testi élt. vagyon-kölcs.t. 30 frt 5*/0 93 50 94. '^.berg czern.-jassyi I. kib. 300 frt. .Jan­ffaldstein 20 frt p. p......................., 80.75 31.25 A. Államadósság 100 frt. ------------------------ - 186T-M .or.olá* záradék 98.50 99- Mbrecitpálya 200 frt..................... ___ __ Bécsi épitőtar.aeag 100 frt----------- 55- 55.75 . . „V „ »00.. ^ S WtodUcbgvfitz 30 frt .. ...................... «- 41.50 Egységes járadék, jegy .máj. nov. 5% 77.25 77.40 C. -Más közku­lcSólink. BaUWWon^bOT^ 5*/6 171'.75 172N­5 G. Záloglevelek. ^dii/paW^SM'St'lz S0” * pi* ^AcO » „ . feb—ang.5»,, 77.25 77.40 Dunasz­abályozási sorsj. 100 frtos 5»,, 116— 116.51 Oszt. dunagözh. társ. 500 ftos pp. 5»/J 568— 570— tt. AaiOgieTereK. Slyi pálya 200 frt « ' ' ’ »I 92 ~ ~92-25 Váltók (3 hóra.) • lift, MnV00 frt 18 V ■ iss'íft Erzsébet pálya 200 frt p.p.11’. 5.­ 2­6.50 217.50 Oszt­ály földleltei. sors. 5'l. ar. v. sz. 118.50 1,8.75 M0 tak . 1 % 177- 178-- 1 ’ Sorsolással,1854-ből 250 fi sorsj.pp. 4'Vp 12215 12s'.25 Gömö­ri államv. záloglev. 150 frt 51 —— —— Ferdinánd ‘éli pál^lCKWfr/pp!­5«“ 2395 — 2400— Osztrák" magyar bank^o* c^a"/^' ^ JSS'b­ Jovan DéV pálya 500 frin^ k’b' 5°° &k 3»’' lSI)-75 131 25 h°'' M #7'3° 97'90­­ : lSSS!:";g ;a*? SS BSstS­»*»»» .Sí “ SÄÄif'aK" "á SSSSSSS^ASw; Sí Sí " S fcs B»a!S­awa: : P a» ss ::: p. isi: SÄS"i Jis st s »5 EíaSS* 15 SS .15 JS SrÄ--'-'-d SPSSÍS»?»"?': sts áss : 5S SS Sz SS : 5—sss S&S assaswsww :SS SS «S :::::: SS Osztr. arany rente.....................4»/„ 93.90 94.05 Pestvárosi kölcsön 1871. 100 frt 6». R„dolf-pálya 200 frt.....................5®/” 168 75 169 25 Pétervár 100 rubel...................3 —-— Bécs vár. köles. iisz. fiz. 100 frt 5«„ 102— 102.25 Első erdélyi pálya 200 frt . . .5% 167 50 168 50 1 V..4ns«nWak Tt F«Wttf.K­ovm b IftOfvfwn Bécs városi kölcsön 100 frt . .5•1, 132.25 132.75 Osztr. államvasút-társaság 200 ft 5»/0 322— 322 50 H. ElSOIlllSéirí kÖtYOllVek 1. JiagulilSOrSjegyeK. B.Foldthherm.k. 100 frtpp. Török vasúti kötes. too frc. kam. n«. 24.50 25- Déti pálya 2»o frt . * Jg. _ gz! többségi kötvények Hitelintézet too frt o. é........................ 179.50 20- A Tarifák árfolyama. Csehországi...............................5% 165.25 —^ . »áoOTáw1,*i Dél-északn. összekötő p. 200 pp. 5% 164.26 164.75 Albrecht pálya 300 frt 5°/0 ezüst 94.50 95.— Clary 40 frt p. p................................ 39.50 40.— Bukovinai............................5% 106.— 101.— Bankok FOSZT énjei. Tiszavidéki pálya 200 frt . . . 5»o 249.53 250.­­ Alföld-fiumei pálya 200 frt 5'10 ezilsi 94.50 95— Duna gőzhajózási 100 frt n D " 112 50 113— Cs. arany.................. .­­ ..n . Galicziai.....................................5» „ 100.80 101.40 Ang.-osztr.bank 200 ft és 120 ft bef.5«/. l.-3.40 158 60 ‘ ven'a. w? 210-59 211-— Báttaszék-domb.-*ák. 200 frt 5*1, ez 92— 92.30 innsbruck városi 20 frt o^’e^ . . 23.50 *4.50 reezés.................................. «'*? H? : Karinthiai....................................5» . 99- — M. ált. földh. r. 200,ftos 70»!o bef. 5». — — MWAk!letf 166-75 167-25 Domagőzhajózási társ. 300 frt 5»/. .. - — Keglevich 10 frt pp.. . . . 17- ^.SO Osztrák-magyar 8 frtos arany !. . 9 Krajna és tengerparti . . . . 5% 103— ------ Osztr. földb. int. 200 ftos 40°/, bef. 5« 282.50 283— " .51...Prs?a , 21S 168-2S 168.75 „ „ 200 frt *»/. .. -------109— Krakkó sorsjegy-kölcsön 20 frt 0. *. 81.50 22­— 20 frankos arany..............................9íj_ ITM Morvaorszagi............................... 5­­0 164— 104.40 Kér. és kézm. hitelint. 160 frtoe 5«.. 363— 363.55 **• “JUS»*! székesf.gráczi 200 frt 5% m. _ m 26 Erzsébet pálya 100 frt 0»­, ezüst . 98— 98.25 Laibachi dilsorsjegy 20 frt 0. é. . . 23.50 24— 20 márk. darabja.............................. 9.12“ Alsó-ausztriai................................5» f, 105— 106— Magy. árt. hitelbank 200 frtos .5« 360— 360.50 Erzsébet p. 300 frt 0. é. 5»/01862-kikib 97.59 98— Buda város kölcsöne 40 frt o. *. • 89.75 40.25 Orosz imperiale . .............................. q,? Felső-ausztriai..........................5% 103— —— Alsó-ansztr. lesz. társ. 500 frtos 5» 895— 900— „ T _ , , ... , __ Ferdinand északi pálya 100 frt pp. 5% 105— 105.50 Pálffy 40 frt n. .................................... 38— 38.25 Sovereigns........................................... Salzburgi.....................................5%a 162.— —.— Bécsi giré-és pénzt.­egyl. 200 ftos 6'' —.— —.— 1. Ipar éS KGF. Vállal. PeSZT. „ n r 100 frt o. é. 5% 101. 101.75 Rudolf alapítvány 10 frt o. A . . . 19.25 20— Török arany lira............................ 10­7a Sziléziai .......................... . . 50 „ 108— -.— Osztr. jelzál. bank 200 fi bef. 2­ » ,, 75.-- 75.50 „ , » 100 frt sz. 5»­, 106.25 106.75 Sahn 40 frt p. p. ............................... 52— 52.50 Mária Terézia tallér .... _ Szíriai..........................................5% 104— 104.75 Magy. ált. municip. és hft. 200 frt 54. —— —Osztr. ált. épitőtársaság 200 frt . . 105__106— Ferencz­ József pálya 200 frt ezüst 5»/„ 19175 102.-- Salzburgi dijsorsjegy 20 frt o. a. . 22.50 23___Egyleti tallér....................................... _- —-~­ Tiroli...................................................5»,0 99_____ — Osztrák-magyar bank 600 frt . 5“ 840— 842— Innerbergi bányatárs. 200 frt . . 131/0 133— Pécs-barcsi pálya 200 frt ezüst 5»/„ I 100.30 100'80 St. Genois 40 frt p­p .... 43 75 49.25 Ezüst................................................. — I Horvát- és szlavonországi . . 5»/. 99.50 100— Unio­bank 100 frt...........................5' , 142.50 142.75 Liesingi sörfőzde 100 frt . . . 5»/c 67.75 68.25 Károly­ Lajos gácsi pálya 300 frt 5®/0 I 99.59 99.79 Sranislau városi 20 frt o. A ... 25 40 25.80 Ezüst rente szelvény.................... ' —­— Erdély .........................................5«/. 99.25 99.75 Forgalmi bank ált. 140 frt . .5" 153.50 154___Salgó­tarjáni kőszénbánya 100 frt 5"/e 121.5c 122.50 Kassa-oderberg. pálya 200 frt ez. 5®/„ 95.59 9575 Triesat város 100 frt p. p.....................128— 12».­ .német kir. bankjegy.................... 19-„„ Temes-bánság . • . . . 6% 98.75 —99.25 Bécsi bankeirylet 100 frt . 138.91 139.10 Bécs^egyvergyá^CKMrto^^^5%1­161__ 163.50 Eperjes-tamnovi pálya 300 frt ez. 5« „ 62 59 99.75 60 frt o.­­. . . . . «5 50 66-60 Orosz papír rubel........................ 1126—

Next