Ellenzék, 1880 (1. évfolyam, 1-76. szám)
1880-10-20 / 17. szám
Első évfolyam. SZERKESZTŐI md» 1 : Jlelkii»'yuzda 10- 67 ,10V* a lap szellemi részét illető czimzendők. közlemények Égési ívre Félévre . AZ „ELLENZÉS“ ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: ...................1® frt- |j Negyedévre . . . . .................... ill Kora helyben Egyes számára helyben 4 kr. vidéken 5 kr. ,i írt. 1 fit. s Megjelenik az „Ellenzék mindennap, az ünnepeket követő napok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. IT. szám Kolozsvár, szereda, October 20, 1880. KIADÓ-HIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetések és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DÍJAK: Hatszor hasábozott garmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. A Gazetának. Lapunk egy másik rovatában közöljük a Gazeta közelebbi számának reánk vonatkozó czikkét egész terjedelmében. Szükségesnek véljük e közlést, hogy legalább mi ne essünk abba a hibába, melyet idézett laptársunk elkövet, hogy megjegyzéseinknek egy-egy szakaszát kikapja az egészből, s az összefüggést számba nem véve, s indokainkat mellőzve, nem egészen azt mutatja be olvasóinak, mint amit mi állítottunk. rz A kérdés e körül forog: a Gazeta azt kívánja, hogy a románok összesége ismertessék el politikai tényezőnek. Mi meg kezdettél óta akként állítottuk fel a tételt, hogy a nemzetiség nem egyéb egy államban mint kulturális tényező. A Gazeta saját okoskodása alapján arra a következtetésre jut, hogy a románok, mint ilyenek, részesíttessenek állami javadalmazásban; mi meg azt feleltük erre, hogy ez állambölcseleti képtelenség és politikai, pénzügyi lehetetlenség. Vitánk tárgya ennyiből áll. Birkózzunk meg e kérdéssel. Nemzet és nemzetiség között lényeges fogalmi különbség van. Mint Kossuth Lajos legújabban a lángász találó vonásával megjegyezte, a nemzetiség „ethnographiai véletlen“ , a nemzet ellenben a „történelem műve.* „Ugyanaz a nemzetiség különféle nemzetekre lehetfölosztva, míg egy nemzet különféle nemzetiségekből állhat és áll is mindenütt.“ Nehezen megcáfolható szavak ezek. S mi álláspontunkat e tételekből deriváljuk. A nemzet: politikai tényező; álladalmi szerkezet; történelmi individuum. Ilyen a magyar, a német, a román Romániában ss szerb Szerbiában. A nemzetiség : nyelvezeti egyesülés ; egyformaság a szokásokban ; több egymást megértő egyén és család összesége szerkezeti összefüggés nélkül. Egy grammatikai egység, melyet népszokások s legtöbbször közös religo támogatnak az egyesülésben. Ahoz tehát, hogy az egy nyelvet beszéló, egy helyen lakó, s szokásaikban összeolvadt fajból nemzet váljék, szükséges a történelmi élet. Történelmi élet, mely nem azt teszi, hogy rendre szülessenek és meghaljanak az egyedek s a múltnak ne legyen egyéb emlékezete senn, mint mit a népregék traditiója megőrzött, hanem azt, hogy a faj összetartozandósága szerkezetileg szabályozott lett légyen, s bizonyos meghatározott területet állandóan leírva, szokásaival, törvényeivel, életképességével, és annak megvédelmezésével, ama területet a benne lakó egyedekkel együtt, egy saját czéljainak, fejlődésének és jellemének megfelelő, önálló és rendezett egységgé avassa föl. A melyik fajnak ily élete van, az ott történelmi életet élt, s politikai individuummá fejlődött. De a melyik faj csupán grammatikaiig különbözik a másiktól, annak nincsen, nem volt történelmi élete, s így nem vált nemzetté, hanem megmaradott nemzetiségnek, így vált nemzetté az angolszász, daczára a germánoknak, normannoknak és rómaiaknak, így a franczia, daczára a burgundoknak, allemanoknak stb. így az amerikai angol, daczára a németeknek, spanyoloknak, chinaiaknak. Így a román Romániában, daczára a bolgároknak, bosnyákoknak, magyaroknak stb. így a magyar, daczára a tótoknak, szászoknak, románoknak. A Magyarországon lakó románok, a honfoglalás óta nem adták a történelmi individualitás jelét. Ez ország zaklatott történelme sokszor fölvetette ama nagy kérdést, hogy melyik faj legéletképesebb arra, hogy nemzeti típusát rányomja a négy folyam honára — s a kérdés mindig a magyar faj előnyére ütött ki. A magyar hozta törvényeinket, ő alkotta intézményeinket, ő védelmezte hazánkat. Ő bizonyította be fejlődésképességét politikai, kulturális és harczászati téren egyaránt. Ekként lett belőlünk : nemzet. S mivel a román mindezt nem tette, megmaradt nemzetiségnek. De tévedés azt hinni, hogy e történelmi fejlődésből speciális jogokat akarnánk levonni a magyar faj számára. Mert az, hogy az állami élet minden nyilvánulása magyar legyen, nem külön jog, annál kevésbé kiváltság, hanem államfenntartási szükség. Arról vagyunk meggyőződve, s e meggyőződést — eltekintve törvényeink rendeletétől — minden becsületes állampolgárnak táplálni kell, hogy Magyarországnak, mint államegésznek, területi integritásával s belső egységével fenn kell maradni. E fennmaradást nem biztosíthatja egyéb, mint egységes szervezet befelé, s egységes védelmi képesség kifelé. Ez úgy hisszük annyira elementáris dolog, hogy bizonyításra nem szorul. Ám, ez egységet csak egy nemzet fejtheti ki , s e nemzet nem volt más és nem lehet itt más, mint a magyar. Ezért mondtuk, hogy nem külön jog, hanem állami szükségesség az, hogy magyar legyen minden nyilvánulása államunknak. Állami alakulásunk kényszerűsége parancsolja ezt. Mi lenne az országból, ha mint nemzet szerepelne benne minden nemzetiség? Ha — miként már egyszer a Gazet’ának mondottuk — külön román, tót, német, szász, szerb, rosnyák, horvát törvénykezés, közigazgatás, országgyűlés, hadsereg és minisztérium volna? Nem tartaná ezt a Gazet’a képtelenségnek? Nem egy ezredéves államalakulást bontana fel az gyökerestől ? Mily alapra képzel fektetni egy ily föderatiót ? Márpedig, ha nemzeti jogokat követel a Gazeta, akkor meg kell hogy feleljen ezen kérdésekre. Látom én hogy igyekszik distingválni. Látom, hogy minduntalan csupán tanintézeteket emleget. De ki politizál, annak számba kell venni fölállított elvének minden logikai következményét. A külön tanintézeteket azért követeli, hogy terheik arányában részesíttessenek javadalmakban is. Feledi, hogy az állam, nem börzen jegyzett részvénytársulat, hol a votumok a befizetett összegekhez arányosíthatnak , és feledi, hogy éppen annyi joguk van a többi nemzetiségeknek ez államban nemzeti functiókat követelni, mint a románoknak. És ami a legfőbb, feledi megmondani, hogy mikép vélné érvényesíteni az állami egység felbontása nélkül e heterogén funkciók teljesítését? Míg a Gazeta csak követel, de nem adja jelét komoly gondolkozásnak, míg csak rövid kivonatban közli állításainkat, s elhallgatja érvelésünket, addig nem tekinthetjük e téren működését egyébnek, mint áltatásnak saját közönségével szemben. Helyesebben cselekszik a Gazeta, ha olvasóit fölvilágosítja a helyzet követelményeiről; ha ahelyett, hogy oktalan ábrándokba kergetné őket, megmagyarázná nekik, hogy Magyarországon sok a baj, de mivel az mindnyájunké, siessenek ők is a segélylyel , hogy semmit sem érő passivitásuk helyett, teljesítsenek közkötelességeket, s magas felhők helyett járjanak e földön, hol nemzetiségük kulturális fejlődésének misem áll útjában, s ha áll valami, azt nem duzzogással szokás orvosolni, hanem polgári jogaik tevékeny és helyes irányú gyakorlásával. Tegző. TÁRCZA. Háromszéken. Rónaság, min elsiklik a gondolat, mint a szárnyaló sirály a nyugalmas tenger habjai felett. Itt-ott a láthatár kékjébe belecsillogó toronytetők utak mentén viruló mezők, kalászos szánföldek, s ringó tányérvirágos barázdák, kakukvirágtól tarka legelőkön nyájak kolompolása és a pásztor gyermek egyhangú kiáltásai, mibe belevegyül szerelmes társának bús furulyaszava. . . . E kép tűnik eléd, ha elhagyva az indóházat, Brassótól Szentgyörgynek veszed az utat. * • * Már ősz felé volt. A késő reggel lomha kódpárázata nehézkes lebegésével födte el a tájat, mint bántó gondolat a vétkes öntudatot. A fuvaros lovait biztatgatva néha-néha közibök csörtet ostorával, mialatt szomorú nótákat fütyörészget. ... És az olyan sok gondolatot ébresztve A három kis poroszka egyhangú lábdobbanásai, a kocsi altató zörgése, előtted a félig eltakart táj borús képe, és hozzá az a panaszos egyhangú fütty , beloporkodnak merengéseid közé, s te ugy elgondolkozol. . . . * * Mire a délre szálló nap ragyogó sugarai győzelmet vívtak a ködtenger felett, már jókora utat magam mögött hagytam. A távolon már látszott Uzon templomának tornya.. Út mellett, a községhez közel, nagy kazalokba rakott takarmány : búza, rozs. — És nem gyújtják föl erre járók e kazalokat, földi? — Nem azt, uram, ha jó emberé, felelt a fuvaros. — Amott mégis tűznek látom a nyomát; azt ugy látszik felgyújtották. — Fel bizva, a Kohnó volt. — Hát azt miért kellett hamuvá égetni? — Kelleni, nem kellett ; de megesik az olyanon : nyúzza az a népet. — Így vesznek igazságot rajta. — Mert nem mennek a törvényre ; ott kell az igazat keresni. — A törvényen?! . . . Hejh, uram............. Egyebet nem mondott, a helyett felemelte az ostorát, megriasztotta poroszkáit, tovább fütyörészte a panaszos nótát. Lehajtott fővel elgondolkoztam. * * * Azon a M ik e s e k fészke. Az út mellett jobbra áll a komoly kinézésű épület, barnás-város falával, kiszögellő lépcsős tornáczával, s nagy négyszögű ablakaival. Megjártam a roppant termeket, az alig egy négyszögölnyi kápolnát, a boltozatos pinczéket... mind szépek és jó karban vannak azok. De a kert, azt nem éri fel semmi. Évtizedes hársak és jegenyék szegélyezik a jókora virágos kert széles ösvényeit; itt pad alattuk, majd egy faderékba vésett kettős ülőke, odább három lábra helyezett malomkerék asztal. A veteményes és gyümölcsös is csak félig meddig az: inkább olyan, mely a kényelemnek, az előszeretetnek van ápolgatva. Elbetyujogtam benne. Szeretem a kertet: az az örökös rezgése, suttogása a lomboknak, mik mintha bánatos regéket hallanának ; az a nagy életmozgalom, mit a rögöknek szemlélete nyújt: siető hangyáinak ezreivel, futonczainak szakgatott járáskelése, s szabó bogarainak változó, gomolygó mozgásával : kiragadnak a mindennapi küzdelmes élet fárasztó gondjai közül, s egy jobb, békésebb világnak sejditését árasztják el csüggedéseim felett. * * * Leültem a padra. Körültem csend s béke honolt, mint oly kebelben, melyet csalódásoknak sebjei nem ébresztettek fel édes, boldogító hitéből, gyermekes bizalmából, az élet s emberek iránt. Csak fejem felett zúgott csendesen a terebélyes hárs lombos koronája, melynek ágait az őszi szélnek szárnyai ingatták ; távolról tompa mozgással hangzott a malom vizének locscsanása, s mint elhaló sóhaj, a malom-kerekek egyhangú, elmosódó zaja. A családra gondoltam, melynek birtoka a hely, hol álmodozva ülök; e családra, melynél ama nagy bujdosója vala, ki „Egyedül hallgatta tenger mormolását, Tenger habja felett, futó szél zúgását“ . . . Zabolni Mikes Jánost a kertben találtam. Hosszasan társalogtunk. Megkérdeztem nőtlensége okát, kitérőleg felelt : „asszony emléke, ki hűtlenné lett ! . . örökké élő bántó gondolatok . . . ezek az én napjaim állat.lló kísérői. Mért nősülnék? Jobb nekem igy ; közügyek se érdekelnek ; if!..t.!sérlem egyszer, ha használni tudnék. De akaraterőm megtörött a pusztítók, haszonlesők erejével szemben . . . Csendes ember lettem.“ Most már valóban az lett: csendes ember, kit nem bántanak sem a szép asszony kisértő emlékei, sem a szegény hazának pusztulása. . . Csendes ember , fölötte három lábnyi kemény röge a földnek, mit nem öntöz meg szerető gyermeknek elomló könnyűje, s csak olykor-olykor ha elborong fölötte nedves felhőknek vándor serege, kap pár csöpp vizet, hogy a hautokat himes virággal födje el a nyár . . . És egygyel ismét kevesebb a Mikesek száma. A magyar históriai nevek soraiban réstüt örökké rágó fogával az idő; hézagok támadnak azon nevek között, melyek történelmünk fényes lapjait lényekkel írták tele . . . hézagok, miket törpa- napjaink lelkesülésben szegény ifjúsága betölteni nem fog soha. Borus hangulattal hagytam el a kertet. Szekérre ültem ; a favaros csendes lépésben hagyta lovait, s panaszosan fütyörészte újra azt a dalt. . . . Lehajtott fővel elgondolkozom. * * * A pap a távoli hegyek között már leáldozott első sugarai búcsúzva aranyozók, az erdői káz sárgulóba indult lombjait. Közel, s távolon a letarolt mezők busán emelik arczukat elém, mintha panaszolnának az emberek megrabló keze, s az ősz hidegülő széljárása ellen. A békanyál már megkezdette vala őszi vándorlását , vékony szálait szeszélyes alakokba bonyolítva, vitte az esti szellő messzi táj felé. A sás között is minden csöndbe tért. Nem hangzott onnan sem a békák egyhangu éneke teletöltve rezgésükkel a leget, sem a békászó madár lubiczkolása. Távolról pásztorember kurjantása rezzente meg a csöndet,s ostorpattogása, mikkel nyáját egybe hajtá. Alkonyadék. Oly szép a táj, ha hervad s veszti ékeit: a lesohajtó levél bus rezzenéssel meg meglibben a mig földre hull; a vándor szellő takarmány füveknek elszáradt korait, s letarolt gabonák csonka szárait megrezzenti érintésével, s a hang, — mintha a puszta föld kebelére feszitett hurok zengenének — át, megát sohajtoz messze tereket, mig lassúbb s lassudabbra válva, erőtlenül elvesz a kétes távolon. A tájnak bús gondolatokat keltő szemlélete, s a panaszos dana széppé teszik a hervadást, s kárpótolják a fájó érzetet, mit minden elmúlásnak képe felfakaszt. A kocsi lassú poroszka ügetéstől V.u.d ’ladott; a fuvaros mindig fújdogálta azt a szomorú dalt, midőn S.-Szt-p rgyre megérkezem. Késő éj volt ; pihenni tértem. K. Y. * — Szabolcsaiégye közönsége a jelenlegi közigazgatás hiányainak orvoslására egy czélszerű javaslat kidolgozása.égétt, 21 tagú bizottságot küldött ki. A bizottság már meg is kezdette működését, s tapasztalt hiányokat és azok orvosolhatását két kategóriába sorozta. Első osztályba oly hiányok tartoznak, melyek magából a rendszerből származtathatók, s másodikba ellenben olyanok, melyek csakis a kezelés és ellenőrzés gyarlóságai folytán jelentkeznek. A bizottság emlékiratot fog a minisztérumhoz benyújtani, s e czélból egy szűkebb körű választmányt küldött ki oly megbízással, hogy az általános rendszer javítását czélozó emlékirat alapul a tisztviselői választást vegye. A „Gazdá“-ból. Megszüntünk-e mi politikai factor lenni? E kérdés reánk, erdélyi és magyarországi románokra, vonatkozik. Egy lapunk és a kolozsvári magyar függetlenségipárt közlönye az „Ellenzék“ között, ennek megjelenése pillanatától, keletkezett eszmecsere indított arra, hogy e kérdést közelebbi megvitatás tárgyává tegyük. A magyar szélsőbal emberei, Kossuth elveinek követői, más politikai téren álló véreiktől,mindenkor egy bizonyos nyíltság által különböztek. E tulajdonságuknál fogva őket mindig többre becsültük amazoknál, kik noha ugyanazon érzelmeket táplálják irányunkban, valódi terveiket azonban titokban tartani igyekeznek, nemzetiségünk jólléte és haladása iránt bizonyos jóindulatot színlelvén, így ismerve tehát az ellenzékieket, nagyon meglepett kolozsvári lapjuk programmjának a nem magyar nemzetiségeket érintő pontja, meglepett pedig azért, mert oly bonyodalmasan lett szerkesztve, mintha a tiszafák konyhájából került volna ki, és már eleve kétségeinknek adtunk kifejezést abbeli ígéreteik felett, hogy „teljesen a jogegyenlőség alapján fognak állani.“ Ekkor az „Ellenzék egész őszintén felelt nekünk és válaszából meggyőződtünk arról, hogy a függetlenségiek is szigorúan ragaszkodnak azon végzetes és ártalmas theóriához, mely szerint az állam csak a magyaroké és csak értték létezik, így tehát ők megvallják nyíltan, amit a tiszaisták a filantropizmus és álliberalizmus csalékony maszkja alá rejtenek. „Mi — úgymond az említett ellenzéki lap — a jogegyenlőséget csak az egyén szempontjából hangsúlyoztuk, mert a románok összességét nem ismerhetjük el politikai faktornak, azért nem is adhatunk helyet azon okoskodásnak, mely szerint a románok jogosítva lennének megkövetelni, hogy az államterhek hordozásának arányához képest részesíttessenek tanintézetekben és egyéb javadalmakban.“ íme — írja tovább a Cazetta—néhány szó- ban a magyarosítási render valódi kifejezése. Ha az ellenzék hívei a nemzetiségek, mint összességektől categorice nigodtak bármely jogosultságot az államban, ezt nem is róhatjuk fel nekik következetlenségnek, mert hisz ők az 1868-iki országgyűlésben a Deák-párt többsége által megszavazott úgynevezett „nemzetiségi törvény“ ellen ismételten nyilatkoztak és nem forog fenn kétség az iránt, hogy ha maholnap sikerülene kormányra jutniok, ezen törvény merőben cassatióját keresztülviszik. A mai kormány még eltűri ugyan, hogy a „nemzetiségi törvény“ a számtalan régi és új törvényczikk között szerepeljen, de csak azért, hogy a világot ámítsa vele és azon meggyőződésben, hogy sikerült illusoriussá tenni. Volt idő, midőn ezen országokat lakó román nemzet ugy benn, mint künn politikai factornak tekintetett Az 1848 -i korszak meghozta volt az alkalmat, hogy teljes jogegyenlőségre vergődjék és a hatvanas években az október 20-diki diploma kihirdetése után kívánságai és követelményeinek bár részbeni megvalósulásához közel látozott lenni. Akkortájban még magyar polgártársaink körében is kezdett meghonosulni az eszme, hogy a román nép politikai faktor, amit ignorálni nem lehet. Lehetséges volt-e vágjon, hogy 15 év alatt viszonyaink oda módosultak legyen, miszerint ma már azt lehessen rólunk mondani, hogy nem vagyunk egyebek, mint az egyéneknek egy nagy serege? Nem lehetséges, hogy egy oly nép mint a miénk, a mely három milliót számlál és mely újjászületésének ösvényére oly erélylyel lépett néhány év alatt elveszítse nemzetiségi életerejét. Nem, a román nép ma is politikai faktor, ép ugy, mint 1848 és 1863 iki években. És vájjon anynyi politikai súlyt se reclamálhassunk számára, mint amennyivel Keleten a legkissebb keresztény nép is bír ? Az erdélyi és magyarországi román nép ezen államban kétségkívül jelentékeny politikai faktor legalább de facto, ha de iure nem, de fájdalommal kell megvallanunk, hogy évek hosszi sora óta nem nyilvánította nemzeti erejét oly mértékben, hogy ne csak benn, de künn se veszítsen politikai jelentőségéből Nemzeti politikánknak czélja kellett volna hogy legyen, minden rendelkezésre álló és megengedett eszközt felhasználni arra, hogy úgy magyar polgártársainknak, mint az egész országnak és a külvilágnak bebizonyítsa azt, hogy az erdélyi és magyarországi románság oly tényező volt mindig, oly tényezőt képez jelenben és oly tényezőnek marad, amivel a magyar államnak számolni kell. A pénzügyi bizottságból. Budapest, okt. 17. A képviselőim pénzügyi bizottsága ma d. e. 10 órakor Lontagh Pál (nógrádi) elnöklete alatt folytatólag tárgyalta és bevégezte a földmivelés-, ipar és kereskedelmi minisztérium költségvetését a kormány részvéjetei b. tei -kei a h . unt fős i.c -nác a. tegnap ülésről szerkesztett jegyzőkönyv hitelesítése után 15. Sz &4.in4iíkjú hivatal czime alatt 55.700 frt kiadás lévén előirányozva. Wamann előadó az összes elfogadását ajánlja. Kemény K. miniszter tudatja, hogy a forgalmi statisztika ügyére vonatkozó törvényjavaslat készen van s igyekezni fog mentői előbb benyújtani, hogy a következő kiegyezéskor alapul szolgálhassanak. Lukács Béla megnyugvással és örömm veszi a jelzett törvényjavaslat előterjesztésének k látásba helyezését. Az ingatlanok forgalmának statisztikáját is fontosnak tartja s kéri, hogy ebben tétessék adatgyűjtés s a gőzkazánok statisztikája helyett inkább ezt készíttesse. Kemény K. miniszter ígéretet tesz, hogy jövőre oda fog törekedni, hogy az adatok inkább nem annyira tudományosan dolgoztassanak fel s inkább csak a múltra vonatkozólag, mintsem a mostani tényleges adatoknak legyenek használható tükrei. Harkányi a statisztikai adatok hiányosságát nagyrészt a megyei közegek felületes eljárásából következteti. Szontagh Pál (gömöri) fontosnak tartja a Magyarországról kivitt s oda behozott áruforgalom statisztikai kimutatását, valamint az ingatlanok, forgalmának statisztikai képét is.