Ellenzék, 1881. január-június (2. évfolyam, 1-147. szám)
1881-02-23 / 44. szám
Kolozsvárt 1881. hadságának s az alkotmányt magára nézve békának tekinti. A közös hadsereg szelleme folytonos fenyegetése alkotmányunknak, szabadságunknak, nemzetünknek, államiságunknak. S ez a szellem uralkodik a katonai növeldékben épen úgy, mint az idegen tábornokok fényes termeiben, a laktanyákban épen úgy, mint a katonai irodákban. Ama katonai növeldékbe nem juthat be magyar ember gyermeke, ha nem tud németül s hogy a meghatározott helyek be legyenek mégis töltve, idegen tartományokból hozzák le százankint a fiukat még az országunkban levő növeldékbe is, hogy fajuk ki ne veszszen. Eme növeldékben magyar nyelvről, magyar történelemről, magyar alkotmánytanról szó sincs, és hogy korán megszokják az „ordrét“ magaviseletük s gondolkozásuk egyedüli zsinórmértékének tekinteni, s a keresztény czivilizátiónak egyéniséget és tisztult erkölcsnézeteket fejlesztő hatásától is meg legyenek fosztva, e 12—15 éves gyermekek még csak hittant sem tanulnak. Lelkesedésünk lángsugara eme szomorú állapotot is megvilágította és sürgettük a javítást, a magyar nyelvnek paritását követelve ama közös intézetekben a némettel. Hogy végre véget vessünk a katona büntetlenségének, ha nem katonát bántalmaz, követeltük, hogy reá is a büntető törvény ugyanazon paragraphusa alkalmaztassák, mint a hibás polgárra. Követeltük, hogy valamint egyes néposztályok, felekezetek, sőt egész népektől elvette a kor szelleme a kivételes jogokat és a szabadalmakat, úgy űzessék el a közös hadseregből is a praetorianismus gonosz szelleme, s tekintse magát a katona, legyen akár közvitéz, akár táborszernagy, az állam szolgájának, kit mi fizetünk, táplálunk, ruházunk, s ne viselkedjék úgy, mintha nemzetünk az ő fejős tehene volna. S ime! Mi az eredmény? A közös hadseregre és ennek veszedelmes szellemére csak addig gondolunk, míg folyt a vér azótt hallgatunk. Ez a magyar szalmatűz! Ellenségeink azt jól ismerik, nem is törődnek sokat vele : hadd lármázzon országgyűlés, népgyűlés, megyegyülés, hadd tomboljon a magyar sajtó, hadd jajgasson a magyar nemzet, egy-két nap múlva lecsendesedik minden, és mi folytathatjuk békében munkánkat: „Parturiunt montes, nascetur ridicuus mus! S nemsokára magyar lelkesedéssel fogjuk kiabálni : Éljen a germanisatió ! Éljen a soldatesca! P. P. BELFÖLD, Maros-Ujvár, 1881. febr. 22. Nem azért keresem fel soraimmal, mintha „r. 1.“ „vidéki“, „egy polgár“, „A“ vagy „neuronnak akarnék felcsapni, hogy aztán lesve lessem, midőn *) alatt megjegyezni méltóztat : „szívesen látjuk bármikor“. „Lala“ barátom mint olyan már sorompóba lépett, s így alig hiszem, hogy ahol oly kevés „közérdekű“ tárgy adja elő mikép egy „helyi érdekű“ adtus, annak hiányával, egy hónapig is foglalkoztatott „két dudás megtér (talán : megél)benne.“ Jobban szeretem én, ha avatottabb toll írja le, teszem fel : az „orgona bál“ lefolyását a kocsárdi „disz“-es tánczvigalmat*), vagy a már előre jelzett, de még máig is pium desiderium tárgyát képező templomi karének sikerültét, melynek létesítésében a kedves doktor úr“ főmatador. Egy a t. szerkesztő úrhoz intézendő bizalmas kérés szolgál jelen levelem keletkeztéhez főindokul. Igen lekötelezne t. szerkesztő úr, ha az iránt felvilágosítást nyújtana : a lapszerkesztőségekben szabály avagy csak szokás-e, hogy ha vidékről „közérdekű“ tárgygyal**) valaki levelet ir, az még csak szerkesztői üzenetre se méltatva, agyon halgattatik? Mi természetesebb, minthogy az igy járt „pech“-es levél nem is „ad acta“, hanem „ad kosár“ vándorol. Pedig *) Kérem a meghívó szolgált belépőjegyül, azok a kedves vasúti hivatalnokok! Harpagon. Teszem fel : egy létesítendő alsófehérmegyei tanitótestület érdekében. Egy jegygyűrű története. Angolból fordította pÁMI JÁSZLÓNÉ. X. (Folytatás.) Lord Carlswood alig tudott felindulásán uralkodni, midőn unokája szép arczát meglátta. — Ez Katalin — suttogta — ez ő leányom kelt fel sírjából! Izmenének minden mozdulata kifogástalan volt, a Carlswoodok könnyű urias modorát teljesen örökölte. Rögtön az öreg Lordhoz sietett. — Nagypapa — monda nyugodtan — ugye szeretni fog egy kicsit az anyám emlékéért? A Lord megcsókolta a fehér homlokot; hosszasan nézett a fényben úszó sötét vidaszin szemekbe; reszkető kezét a hullámzó fényes hajfürtökre tette. — Legjobb lesz ha magadért tanullak meg szeretni, mondá. Ez itt fiad? Izooéné te nagyon fiatalnak látszasz? — Még nem töltöttem be a húsz évet, válaszolá mosolyogva, s e mosoly oly széppé tette, hogy az öreg ur elragadtatással nézett rá. Lionelt ölébe vette. — E gyermek arczán fel lehet találni a Carlswoodok vonásait, mondá az öreg ur a kisfiú arczát vizsgálva. A nagyapja gyönyörűségére Izméné is bebizonyította, hogy ősei büszkeségét örökölte. Minden amit látott meglephette, a fejedelmi kastély, a pompás bútorok, szobrok, képek, a fény, a kényelem, minden minden új és csodálatos volt előtte, de nem szólott semmit, meglepetését, bámulatát egy szóval sem árulta el. A Lord előre félt, hogy neveletlen unokája, hogy fogja majd csudálkozásában kezeit összecsapni, milyen bámulattal mereszti szemeit az eddig soha sem látott drága szép tárgyakra, hogy kiabál, kaczag örömében, kár volt félnie. Izménének semmi fészegsége sem sértette meg kényes nagyúri érzékét. Ha valamit nem értett, vagy nem tudta, hogy mire való, egyszerűen megkérdezte. A Lord meg volt vele elégedve , pedig el volt arra is készülve, hogy durva parasztos vidéki táj kiejtéssel beszél, de épen olyan helyesen és oly tiszta kiejtéssel beszélt mint ő. Midőn Izmónót a házmester a számára készített pompás lakosztályba vezette, az ajkairól jövő kiáltást visszafojtotta. Lionelnek éjjeli és nappali gyermekszobája volt, fényűzéssel s kényelemmel berendezve, egy csinos, ügyes pesztonka várakozott ottan, hogy öltöztesse és reá figyeljen. Négy egymásba nyíló szoba egészen az Izméné használatára volt berendezve, mégpedig oly nagyszerűen, hogy egy királyné is ellakhatott volna bennök. A boudoirja rózsaszín selyemmel volt kárpitozva, az ajtókon s ablakokon hasonló színű nehéz függönyök voltak; aires mesterek művei, drága szobrok, ritka képek, illatos virágok, s a legdivatosabb drága bútorok voltak benne. A hálószoba arany virágokkal áttört fehér selyemmel volt díszítve; az öltözködő szoba, a legelkényeztetettebb Lady igényeit is kielégítette volna; egy kis könyvtára is volt, hol írhatott, olvashatott, vagy tanulhatott kedve szerint. - És ez mind az én használatomra van berendezve? Kérdésmint körülnézett , ekkor hirtelen elhallgatott, ösztönszerűleg nézte, hogy a Bralyni cselédszemélyzetnek nem szabad azt tudnia, hogy ő mennyire nincsen az ilyen fényhez s kényelemhez hozzá szokva. Kellemes meglepetése még növekedett, maidőn egy csinos szobaleány jött elébe, s magát mélyen meghajtva tiszteletteljesen jelentette, hogy Lord Carlswood ötét rendelte a Waldron asszonyság szolgálatára. Midőn a szobaleány a ruhaszekrény ajtait kinyitotta, hogy úrnője választására bízza a felveendő ruhát. Izméné még akkor ámult ám el igazán az előtte feltárt kincseken. Selyem, cashmir, bársony és könnyű csipke ruhák voltak ott, melyeket mind Párizsból küldtek; shawlok, köpenykék, felöltők, a legújabb minták szerint, s a legfinomabb szövetekből , mindenféle szint keztjük, a két gombostól elkezdve a könyökig gombolóig, virágtartók, legyezők, czipők szalagok, virágok, minden kigondolható piperetárgyak, semmi sem volt elfeledve. Izméné csodálkozva nézte a képzeletét meghaladó kincseket. Ilyen nagyszerű fogadtatásról fogalma sem volt. — Asszonyom, közeledik az ebéd ideje — mondá a szobalány — megengedi, hogy felöltöztessem ? Izméné, ki elfogultságát alig tudta palástolni, remegve egyezett bele. Egy fehér csipkével diszített nehéz kék bársony ruhát választottak ki. A világos gesztenye színhajat úgy rendezte a szobaleány, hogy a lágy selyem fürtök gazdagsága ne legyen eltakarva ; egy fehér kaméliát tűzött a fürtök közé. Végre az öltöző asztalon fekvő ékszertokot nyitotta fel. Egyszerű drága gyöngy garniture volt benne, fülbevalók, nyakláncz és karperecz. Midőn Izméné egészen fel volt öltözve, félelemmel vegyült csudálkozással nézett a tükörbe. Az a pompásan öltözött szép asszony, csakugyan Waldron Pál felesége ? A domború vállak, a büszke tartású fehér nyak, épen oly szépek voltak, mint a szelíden fénylő gyöngysor ; a gömbölyű karok épen oly tökéletes alakúak mint kis fehér kezes, keskeny rózsaszín ujjaival, a karcsú derék s a gyönyörű ifjú arcz. — Szeretném ha Palim látna, gondolá magában , aztán figyelmeztette magát : „nem szabad elfeledkeznem ígéretemről, írnom kell neki még ma. Lement a salonba, hol nagyapja és az ügyvéd várakoztak reá. Mindketten bámulva néztek reá midőn belépett. Szép volt ezelőtt is, de az ízletes öltözék még sokkal szebbé tették. Az öreg Lord udvarias bókokkal fogadta, a szép arca ragyogott a boldogságtól. Az ebédet nagy nyugalommal és önuralommal ülte ki. Az ebédlőterem nagyságától s fényétől eleinte megijjedt; fogalma sem volt, hogy az egyszerű étkezéshez ennyi drága minden kell, a finom porczelán, a kristály üvegek, az ezüstneműk, az aranyszínű borok, s a virágok meg a körülte levő pazar fény és bőség °^an nős tartózkodó s félelemszerű érzést keltött benne. De igyekezett elfogultságán uralkodni, hogy nagyatyját valami ügyetlenkedéssel "iepsa , az öreg Lord mozdulatait nézte és utal . Egy magas műveltségű, uriszti^11 szony gondos felügyelete és utasítása aU^' kám három hónap múlva olyan kifogásai* deru lesz, hogy bármelyik társaságba be® hatom, gondolá az öreg Lord, midőnre nézett. ^ Ebéd után, midőn beszélgetés közben ^ apja egy kis szünetet tartott, Izmené kére ,ve reá azt mondá : , — Talán ideje volna, hogy távozniD1| szabad elfelejtenem, hogy férjemnek Írj®'1’ nyugtalanul várja levelemet. , Lord Calswood hideg udvariasság érte fel a kezét s hallgatást intett. -ú — Waldron asszony — mondá 111 parancsoló hangon. Kérem legyen olyan , azon idő alatt mig látogatásával !B0gdSt említse előttem annak az embernek a n*nyi kíméletet s figyelmet megvárok. ^ f Az Izméné aveza kigyulat a harag ^ ajkain volt a büszke válasz ; de győzőt és hallgatott. (Folyt. köv.) *) Tárgyhalmaz miatt késett. A srb a sorok írójának volt alkalma a „Kelet“ 1879-ik eévi egyik számában olvasni egy vidéki levelet, melyből ha az ember a bevezetést, a frázisokat, a körülirási felesleget, a dagályt, szóval: a lényegteleneket kirostálta, ennyi mag maradt : „Marosújvárt sós fürdő van“. Ez még talán megjárna. Hanem ha valaki ir egy körülbelül 16 — 18 évre terjedő elbeszélést és azt beküldve pl. a „Magyar Polgárinak ” rá ezt az üzenetet kapja: „sort kerítünk rá“, aztán elvár egy-két hónapot, es hármat, el egy fél évet, „a sor még mindig csak kerülni fog reá“ különös dolog ez. szerkesztő úr , türelméből kifogyva több rendbeli levelet ir az ember, kér, könyörög, hogy ha a szerkesztőség nem szándékozik kiadni, küldje vissza a beküldő költségén, a feleletre levelező lapokat mellékel stb. az eredmény hallgatás. Én elismerem, hogy a szerkesztőség igen sokszor túl van halmozva közlendőkkel, s hogy a szerkesztőnek is bizony kijut a teendőkből ; ámde ezért mégse hagyhatom megjegyzés nélkül azt, hogy egyfelől valakit még csak az egyszerű 2—4 szóból álló szerkesztői üzenetre se méltasson, ha még oly rész is a dolgozata, csupa kicsinylés vagy negligálásból, másfelől, hogy egy közlésre méltatott terjedelmes munkát (el se tudom képzelni miféle indokból) az agyonhallgatás taktikájával elévültessen. Hogy ezek daczára is jelen levelemmel a t. szerkesztő úrhoz bekopogtatni bizalmam van, az onnan ered, mert szerkesztése alatt álló becses lapjából midőn egyfelől nemes irányt, őszinteséget olvastam ki mindig, másfelől azt is felteszem róla, hogy legalább ennyit ad válaszul : „nem közölhető.“ Bukaresti levél Itt járt Kunbe József (publicista Münchenből és r. c. lelkész) a „Politische Chronik“ szerkesztője és tulajdonosa. Midőn e német író Bukarestbe jött, első találkozásunk alkalmával e szavakat mondotta: „Rumänien ist ein solcher Staat, der wenigstens zehn Jahre hindurch mit der Knute tractirt werden muss.“ Knabe úrral tizenhat nap voltam együtt, Ploesten, Foksánban, Galatzon és Jassiban együtt jártunk, sikerült őt meggyőznöm, hogy állításai nem igazak, hogy meggyőztem őt, ezt mutatja 1879 Deczember hó 4- én hozzám intézett levelének e következő sorai: „Sie haben Recht lieber Freund, Rumänien ist für wahr ein Culturland. Ich hätte es wahrhaftig nie geglaubt. Ich danke Ihnen für die gütige Aufklärung.“ Az idézett sorok úgy hiszem, fényesen igazolják azt, hogy én Romániának igaz és őszinte barátja vagyok. S igy jogom van nekem azt írni a mit írok. A román nemzet kulturképességét már e lapokban is elmondottam. Hogy Románia úgy nemzetesít, miként Európában egy nemzet sem, ennek csak örvendeni tudok, s mennyire örvendene lelkem ha Magyarországon láthatnám a nemzetesedést magyar szempontból úgy, mint itt azt látom román szempontból. Hogy hivatalnokait Románia csak is román állam alattvalókból és olyanokból, kik a nyelvet írásban és szóban tökéletesen leírják, nevezi ki, ezt csak ismét helyeselni tudom s csak az fáj lelkemnek, hogy Magyarországon még mindig oly nagy számmal vannak a Przbicsek és Ottobanicsekkek. De épen úgy fáj, a midőn igazságtalan, pláne erőszakos igazságtalan dolgokat látok. Ilyen igazságtalan, erőszakos igazságtalanság a gyógyszerészekre vonatkozó törvényjavaslat benyújtása a román kamarákhoz. Ugyanis egy törvényjavaslatot nyújtott be a kormány a kamarákhoz, mely azt mondja, hogy a gyógyszertárakban csakis román gyógyszerészsegédek alkalmazandók. Tulajdonosnak megmaradhat ugyan a „străine” (idegen), de a kezelőnek románnak kell lenni. Az összes romániai gyógyszerészek közt ali 3% három százalék román gyógyszerészt illetőleg ellenzék gyógyszertár tulajdonost találunk, ezek többnyire magyar államalattvalók (82% erdélyi szász) No most már legyenek a román segédek a gyógyszertárak kezelői, ott bizonyos, hogy a segéd lesz az úr, és az igazi úr a szolga. De még egy más bibije is van a dolognak : számos olyan gyógyszerész segéd van Romániában, amely a magyar államhoz tartozik, de Romániában tette le a szigorlatot, s ezeket is kizárja a jelzett törvényjavaslat. Mi legyen e szerencsétlenekből? Mindezt azért hoztam fel, hogy felhívjam Magyarország kormányát, miszerint használja fel befolyását, hogy külügyi hivatalunk igyekezzen oda hatni, hogy ez a törvényjavaslat formuláztassék oly formán. 1-er Hogy mindazon gyógyszerészek (magyar állam alattvalók), kik a gyógyszerészeket illető törvények életbe léptekor gyógyszertárral bírnak, maradjanak meg eddig gyakorolt jogaikban. 2 szór. Az olyan okleveles gyógyszerész-segédek, kik Romániában tettek szigorlatot, bírjanak ugyanazon jogokkal, amelyekkel román kollegáik bírnak. Készül a román kormány még egy más törvényjavaslatot is benyújtani, (már készen is van) hogy minden okleveles román gyógyszerész egyszerű bejelentés mellett nyithat bárhol is gyógyszertárt. Ez tisztán belügyi dolog, ám lássa a román állam, hogy miként boldogul majd ily közegészségi intézkedéssel. De a fent jelzett két pontra ismételten felhívom a magyar kormány figyelmét. v. s. KÜLFÖLD. Bismarck herczeg eljárását Eulenburg gr. miniszter ellen — melyet tegnapi lapunkban már közöltünk — éles bírálat alá veszik a liberális lapok. Szerintük nincs már többé minisztérium, hanem csak egy mindenható miniszter és néhány alállamtitkár. A Golosz első orosz hírlap már Camphausen esete alkalmával azt állította Bismarckról, hogy megőrült. A vaskancellár azonban nagyon is tudja, hogy mit tesz, már évek óta készült az „Eulenburg dinasztia“ megbuktatására. Azonban ez, mint a következmény mutatja, nem oly könnyű. Úgy az urak házának bizottságában, mint a minisztertanácsban Eulenburgé volt a többség szavazata. Talán az indokok bírták reá a vaskanczellárt azon nyilatkozatra, melyet február 24-én az urak házában tett: „Levelem nem felolvasásra, csak utasításnak volt szánva.“ Továbbá: „Köztem és a belügyminiszter között nincs semmi véleménykülönbség, mindketten elismerjük a javaslat elvét, csak az indokolásokban térünk el. A belügyminiszter mellette szavaz, mert szerinte a dolgok nem állanak oly rosszul és a miniszterelnök is mellette szavaz, mert azt mondja, hogy jövőre a dolgoknak jobban kell menni. Én nem látok semmi elvi különbséget az államrainisztériumban,“ és ezért egyltalában nem szükséges semmiféle személy változás az államminisztériumban.“ Bismark hg. e beszéde következtében a kicsit az egybekelési ünnepélyek lefolyásáig elnapoltatik. Eulenburg gróf azonban e nyilatkozat után is határozottan elbocsáttatását kérte. Bismarck nyilatkozata különben a kihallgatás eredménye, mert a császár kifejezte azon óhajtását, hogy a meghasonlásnak vége vettessék. Maga a trónörökös direct közbelépése sem volt képes Eulenburgot határozata megváltoztatására bírni. A török görög határkérdés ügyében ma ismét több távirat érkezett, amelyekből azonban ép oly kevéssé lehet következtetni a kérdés mikénti megoldását, mint az eddigiekből. A nagyhatalmak képviselői Hatzfeld gróf megérkezése után Konstantinápolyban azonnal konferencziát tartottak s megegyeztek a portával való tárgyalási mód felett. A múlt heti, szombati értekezlet elhatározta, hogy együttes jegyzékkel fog válaszolni a porta jan. 14-iki köriratára. A jegyzék, melyet hétfőn nyújtottak át, tudomásul fogja venni a porta azon nyilatkozatát, hogy nem szándékszik eltérni az eddig tanúsított békés magatartástól. A nagykövetek legközelebbi értkezlete meg fogja állapítani a portától követelendő határvonalat; egyszersmind a hatalmak felhívást intéznek Görögországhoz, hogy a tárgyalások tartama alatt tartózkodjék minden ellenségeskedés megindításától. Ugyan e konferenczia elhatározta, hogy a tárgyalás folyama és eredménye titokban tartassák. A „N. F. Pr.“ római levelezője biztos tényként tudatja lapjával, hogy Pappari Gopulos török követ ma egy körjegyzéket meneszt a nagyhatalmakhoz, melyben azt kéri, hogy a konstantinápolyi értekezleten Görögország egy képviselője is megjelenhessék, mert különben Görögország nem adhat biztosítékot az iránt, hogy a hatalmak határozatai végre fognak-e hajtatni. Érdekes ez ügyben egy bolgár lapnak, a ruszsuki „Bulgariunak“ vasárnapi vezérczikke. A görög-török viszályról szólva nem igen törődik azzal, mi lesz annak a következménye, de Maczedonia szivén fekszik a „Bulgariu“-nak s erről írva hazafias hangulatú. A lap az összes bolgároktól követeli, hogy segédkezet nyújtsanak a „maczedoniai martyroknak“, ha azt nem akarják, hogy a bataki és eszki-zagrai szörnytettek ismételtessenek. Ha békés módon lefolynak a görög-török alkudozások, akkor figyelmeztetni kell az európai diplomatiát Maczedoniának szomorú állapotára és Törökországtól követelni, hogy annak természetes és törénelmi jogát beismerje, azaz, hogy Macedoniának is önkormányzatot adjon ; ha pedig fegyverre bizatik a görög-török kérdés eldöntése, akkor ébernek és készen kell lennünk, hogy e tartomány sorsa el ne döntessék a bolgárok beleszólása nélkül. A bolgár nemzet jogában áll e tartományt magának követelni, mert Maczedonia sorsától függ a bolgárok jövője. A kolozsvári orvos természettudományi társulat közgyűlése. F. hó 2- án d. e. 11 órakor. Hőgyes Endre társulati elnök, a mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, a következő beszéddel nyitotta meg az ülést : Tisztelt tagtársak ! Üdvözlöm önöket, kik megjelentek, hogy ez évi rendes közgyűlésünkön meghallgassák társulatunk tisztviselőinek jelentését az általuk vezetett egyesület múlt évi működéséről szellemi és anyagi gyarapodásáról. Az elmúlt év társulatunk szellemi életében a kifejlődött és környezetéhez hozzá idomult szervezet önálló munkálkodásának korszaka volt, melyben nagyobb átalakulások nem keletkeztek, de megállapodott vezéreszmék érdekében tapasztalás által kipróbált eszközökkel öntudatos kitartó küzdelem volt. A felolvasandó jelentésekben még egyszer fel fog merülni szemeink előtt e küzdelem egyetemes képe. Hiszem, ha azt figyelmesen vizsgálják, az elbizakodottság nélkül megelégedés örömét fogjuk érezni, mely megnyugvást ad a múltra és új kitartást biztosít a jövőre. A kolozsvári orvos-természettudományi társulat Vl-ik rendes közgyűlését megnyitván, felkérem a tisztelt közgyűlést, kísérje figyelemmel a bemutatandó jelentésemet. Az elnöki megnyitó beszéd után Koch Antal társulati titkár olvasta fel jelentését a múlt évről. Tisztelt közgyűlés! Mikor most egy éve társulatunk tagjainak bizodalma ezen állásra helyezett, gyenge erőm és tehetségeim érzetében haboztam annak elfogadásában; de tekintve, hogy az út, melyen haladnunk kell, meg van már törve és a czél, mely felé törekszünk, határozottan ki van már jelölve , felbátorítva éreztem magamat fontos feladattal járó tisztemnek elfogadására és viselésére, amit érdemdús elnökünk és tiszttársaim tapintatos vezetése és kiváló ügybuzgalma nagyon is megkönnyített. Tisztemnek megfelelőleg van szerencsém társulatunk múlt évi életéből a fómozzanatokat előterjeszteni. Tartatott a múlt évben összesen 27 gyűlés u. m. 1 közgyűlés, 6 választmányi ülés, 7 népszerű természettudományi estély, 7 természettudományi szakülés. A február 21-én tartott rendes kiad - , az alapszabályok értelmében megalakult js működő tisztikar. A választmányi üléseken elintézett ivó ügyek közül bátor vagyok néhányat felíteni. A szakelőadások és a természettud eszélyek tartására ugyanazon időelosztás meg, mint a megelőző évben ; a szakülésben^ ban minden tagnak külön meghívó küldést^' roztatott és foganatosíttatott. ^ A választmány az „Orvos Természet,mányi Értesítő“ nyomdai kiállítására uj ildést kötött egy évre, melyben alacsonyabb^ kát sikerült kieszközölni. A m. orvosok és természetvizsgálók ponti bizottságának meghívására a Szomilyen aug. 24—30-án tartott XX nsgygy-1 való részvételre a választmány fölkérte és bizta Géber Ede és Ossikovszky Józsefné urakat, hogy társulatukat a nagygyűlésen viseljék, ami meg is történt. A választmány többször megvizsgált a pénztárt, a titkár és a szerkesztő bizottság ülése alapján intézkedett az „Értesítő“ kiadásapróbb ügyei felett, végre az „ Értesítő“ ionfolyamába felvételre elfogadta Koch Adás Gyergyai Árpád társulati tagoknak két nagi, dolgozatát. A természettudományi estélyekről épülésekről a következőket van szerencsén lenthetni : Hét természettudományi estélyen él.’v tartottak következő tagtársak a következő , gyakról : I. Entz Géza : Támadás, védelem és az állatországban. II. Fabinyi Rudolf : Az oxygen szerepe élő és nem élő természetben. III. Gamauf Vilmos: A Phylloxeráról. IV. Abt Antal: A fluorescentiaesphosy rescentia elnevezések alatt ismert fényről,,nyékről. V. Lindner Gusztáv: A tűzről. VI. Koch Antal: A földrengésről. VII. Koch Antal : A földrengés okairól. Ezen előadások kivétel nélkül oly látottságnak örvendettek, hogy a használt terms legtöbb esetben kicsinyeknek bizonyultak 1rdeklődő nagy közönség befogadására, s az ő vége fele kísérlet létetett a redoute teremnei czélra való fölhasználására, a mely azonban rém nehéz fűthetősége miatt nem felelt meg várakozásnak s a ráfordított kölségeknek. *) (Folyt. köv.) Február MINDENFELE. Kolozsvár, febr. 23. — Előfizetési felhivása Ellenzékre. Az Ellenzék merlenik a vasár- és ünnepnapok kitelével mindennap. Ára egészét 12 írt, félévre 6 írt, negyedévre 3 íj egy hóra 1 frt. Egyes szám ára telben 4 krajczár, vidéken 5 krajcir Egy bóra szóló előfizetéseket a kezelési zavar kikerülése tehetéből — csakis a hólső napjautolsó napjáig szóló időtartamragadhatuk el. Az előfizetési pénzek, ugyatén a hirdetések iránti megkeressek Stein János kiadónkhoz éntézendők. Az előfizetés legczélszerében postautalvány által eszközlés — Kolozsvár város törvényhatósági bizottsága folyó hó 25-én d. u. 3 órakor aH ház tanácstermében közgyűlést tart. — A kolozsvári állandó mártius lá-iazottság az irt napra érdekes évkönyvet szerkes