Ellenzék, 1881. júlus-december (2. évfolyam, 148-299. szám)
1881-10-19 / 239. szám
0 Maoriik évfolyam. »ZERKESZTAi IRODA: . /]TUtcM 16. 8*. hová a lap szellemi részét illető közlemények •Ili»1/ flziiizftndfik AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: , , 13 frt. Ili Negyedévre .... ojo *Tre O frt. II Egy hóra helyben ^ ' Egyes számára helyben 4 kr. vidéken 5 kr. ■ lenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kósiratok nem adatnak rleesa. Bel . frt. 1 frt. 339. szám. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Bstl Klaa Ass. Kolozsvár, szereda, október 19, 1881. KIADÓ HITATAl: Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij mind hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó hivatal. Nyílttéri csikkek gamond sora után 20 kr. fizetendő Helyreigazítás. Mikor az embernek nincsen mondani va .. mégis mondani akar valamit; mikor 1 embernek nincsen argumentuma, és mégis le akar győzni valakit; mikor az embernek incsen fegyvere és mégis harczolni akar, kkor körül írja a semmit ékes szavakkal: arganisitásra ráfogást s a ráfogásra valótlanságot halmoz; lemarkol az országút porába s onnan dobja a szemetet az ellenfél az Ezt tette Jókai Mór a felirati vita zárbeszédjében; tette kimerülten a betegségtől s bádggadtan a közönyös fogadtatástól. Mikor már látta, hogy azon kijelentésére, hogy a szónokok végig mentek a danzigi találkozás keserűségeitől egész a hamis borkészítés savanyúságáig , a ház nem merült fel, midőn észrevette, hogy azon állítását, mintha a katona és polgár között semminemű feszültség nincs, sőt ellenkezőleg a legjobb barátság észlelhető köztük — senki sem hitte el, midőn éreznie kellett, hogy a ház minden törvénytudó embere röstelli azon kijelentését, mintha a közös hadseregről szóló törvény 10 évre volna megállapítva: oda nyúlt ahoz a kisegítő raktárhoz, melyet szorultságukban csak kicsiny és tág lelkiismeretű emberek szoktak igénybe venni... és ráfogta a függetlenségi párt erdélyi tagjaira, hogy azok a választások alkalmával Erdélyben az oláh intransigensekkel egyezkedtek. E csúnya valótlanságot nem utasíthatta vissza a párt egyik erdélyi tagja sem, mert hiába követeltek „neveket“ Jókaitól, hogy annak alapján szót kérhessenek személyes kérdésben — mert Jókai megmaradt az általános kifejezés mellett s igy nem nyílt alkalom a felszólalásra. Egy kolozsvári „ínséges“ -nek e tárgyú rágalmait már visszautasítottuk. Nem a mi hibánk, hogy Jókai annyira megfeledkezett magáról, hogy személyét együtt kell említenünk e szomorú újsággal. Ha sértés van rá nézve ebben, úgy nem a mi szándékunkban keresendő, hanem a körülményekben. E lap olvasói előtt fölösleges álláspontunkat e tárgyban ismételni. Mindenki emlékezhetik, hogy lapunk, s e lap által a függetlenségi párt erdélyrészi tagjai, minő állást foglaltak el a nemzetiségekkel szemben általában, főleg pedig specialiter az erdélyi oláhokkal szemben. Ez álláspont változatlan volt a választások előtt, a választások alatt és a választások után. Nem egyes czikkekből elszigetelten kell ez állapotot megbírálni, hanem a lap magatartását kell a maga egészében tekintetbe venni. Kezdettől fogva az volt nézetünk, hogy egyenjogúság illeti meg e haza minden ajkú Polgárát, nemcsak azért, mivel egyenlő kulcs szerint viseljük a közterheket, hanem azért is, mivel szerencsétlennek tartunk minden államot, melynek akár egyes osztályai, akár egyes nemzetiségei igazolt sérelmekkel izgathatnak. De mindig azt vitattuk és vitatjuk, hogy e jogegyenlőség nálunk teljes mérőkben meg van, s igy nincsen igazolva az erdélyrészi oláhok elégületlensége. Midőn pedig a szebeni konferenczián világosan bevalották államellenes czéljaikat, midőn nyíltan bevallották a magyar egységes állameszme megdöntésére irányult törekvésüket: ak k°r kötelességünknek ismertük leplezetlenül vonnuk hordani a zsindelyt s oly kifejezést használtunk ellenök, minőket hazafiatlanságuk kiérdemelt. Ez volt, és ez ma is álláspontunk. És ezzel teljesen egyetértett a függetlenségi pártminden erdélyrészi tagja. Midőn tehát Jókai azt vetette szemünkre, hogy egyezkedtünk az oláh intrasigensekel- határozottan valótlanságot mondott. Anyjra valótlan ez állítás, hogy az egyetlen inrasigens oláh jelöltet, mely az erdélyi rabbón volt állítva, épen a mi pártunk oktatta meg Szilágycsehben, a kormánybatnak pedig még csak jelöltje sem volt e besivistával szemben. Hanem azért nem fedjük, hogy a kormánypárt velük egyezt, mert nekünk nem szükséges fantaziákhoz folyamodni, hogy vádakkal illessük a ^Hiányt, miként szüksége volt arra Jókainak a mi pártunk ellen. A felirati vitában a kormánypárt javaslata kilencven szótöbbséggel fogadtatott el. Szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy az ellenzék nem gondolta, hogy ezen a napon meg lesz a szavazás, a kormánypárt anynyira rákészült e napra, hogy olyan egyének jelentek e napra meg, kik ez ideig nem voltak a házban láthatók, sőt azok is, kik szabadságot kértek, mint például Horváth Gyula, ingyen vasúti jegyeikkel e napra beszekereztek. A kormány mindenáron manifesztálni akarta nagy többségét s ezért kért névszerinti szavazást. Még a névsor második felolvasásánál is szaladgáltak a fiákerek a kormánypárti szavazók után. Ez erélyes korteskedéssel szemben mindkét ellenzék közönyösen viselte magát. Lukács Béla a kormánypárttal szavazott. Valaki arra akar vállalkozni, hogy kiszámítsa, hányszor változtatta ez it már az elveit. — Az 1882-iki államköltségvetést — mint az „O. É.“ írja — Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter csütörtökön f. hó 20-án terjeszti elő a képviselőházban. — A delegácziók — mint az „E—r“ írja — f. hó 27-én kezdik meg tárgyalásaikat, így határozta volna ezt a király elnöklete alatt Bécsben tartott közös miniszteri értekezlet. Az új külügyminiszter kinevezése a dolog természete szerint csak a delegácziók üléseinek befejezése után fog megtörténni, addig az interimben fog állni. Az osztrák-magyar vám- és kereskedelmi konferenczia tegnap Bécsben a külügyminisztériumban újra megkezdte tanácskozásait. E tárgyalásokra a magyar kormány részéről dr. Andreánszky István osztálytanácsos és Mihálovics miniszteri titkár mentek fel. Matlekovics államtitkár jelenleg nem utazhatik Bécsbe. Néhány bécsi lap az utóbbi időben ismételve számos kimerítő részletet közöl azon tanácskozások állítólagos lefolyásáról, melyek az osztrák és magyar képviselők közt a vámkonferenczia alkalmával történtek. E közleményeket a Budi. Korr. majdnem kivétel nélkül ezélzatos kombinatióknak nevezi, amennyiben néhány kevés hiteles tényt foglalnak magukban számot téve, közleménynyel keverve. Például a nyersvas vámjának felemelésére irányuló indítvány egyáltalában nem a magyar kormánytól indult ki, amint ezt ismételve állították. — Az új franczia kormány. A párisi Telegraphe a következő miniszter-névsort közli: Gambetta miniszterelnök s külügyminiszter; államtitkár Spuller; Léon Say pénzügyminiszter; Freyciner hadügyminiszter; Jauré tengernagy tengerészeti miniszter; Cochéry posta- és távirdaügyi minisztere ; Raynal közmunkaügyi miniszter ; Rouvier kereskedelem- és földmivelésügyi miniszter; Challemel-Lacour vagy Constans belügyminiszter; Czot, Waldeck-Rousseau vagy Brinston igazságügy miniszter; Paul Bert, vagy Jules Ferry közoktatásügyi miniszter. A tisztelt ház. Tegnapi tudósításunk egy hiányosságát pótolnunk kell. Amit elmulasztottunk megjegyezni, azt most fölemlítjük: a kormánypártnak két új embere rukkolt ki, fügyik Kapocsányi Mór, a másik Berzeviczy Albert. Midőn az előbbi felállott, mindenki hangosan kérdezte, hogy „ki az, ki az?“ A szónok elég udvariasan meghajtotta magát, s azt mondta, hogy: „Kapocsányi Mór vagyok.“ Fogaras vidék választotta meg, még pedig nem mint idegent, hanem mint „bérezés hazánk“ szülöttjét. Beszéde pongyola volt, miként öltözéke. Még nyakkendőt sem kötött ez alkalomra, és vásott szürke ruhában jelent meg. Dicsérte román választóinak hazafiságát s polemizált Polith ellen a nélkül, hogy valaki figyelt volna rá. A budapesti lapok románnak hiszik, s mint ilyent üdvözlik patriotizmussáért. Beszéde jobb volt, mint a Dobránszkyé, s Tibád Antal még sem szorított vele kezet. Ha ő nem, más sem. Berzeviczy Albertet nagy hír előzte mi. Azt hittük a kormánypárti elragadó nyilatkozatok után, s azon tényből következtetve, hogy mindjárt legelején a felirati bizottságba választották be, hová minden párt, a kiválóbb államférfiakat szokta kiszemelni, mondom, azt hittük, hogy minden szavára hősmondák teremnek, s a harcz, mit beszédre fölidézend, egy magyar Nibelung-cyclusnak lészen bővizű forrása. úgy emlegették, mint a kormánypárt enfent torrible-jét, ki az ellenzék soraiban rettentő pusztításokat van hivatva véghez vinni A „jöttem, láttam, győztem“ történetét hittük megújulni. Az üstökös megjelenését féltük, mely míg üstökével a szegény baloldalt elhomályosítja, addig csillagával fényárt ragyogtat a kormánypárt felé, s azt villanyvilágítás mellett, görögtözben mutatja be a hanyatt esett világnak. De Berzeviczyvel ép az ellenkező történt, ami Stuart Máriával. Tudvalevőleg ez a szép aszszony azt mondta, hogy „jobb vagyok a híremnél“ — nos, Berzeviczy sokkal rosszabbnak bizonyult a hírénél. Ha semmi híre sem lett volna, a méltányos és ily dolgok megítélésével pártszempontok által el nem vakított sajtó ekként nyilatkozandott beszéde felől . Jó kinézésű, fiatal barna ember, értelmes arczczal s a készültségnek tagadhatalan nyomaival. Beszédében biztos, kifejezéseiben megfontolt, s polémiájában kellőleg mérsékelt. Nagyobb szabású beszédet tőle hallani nem fogunk, de jó közkatonájává válik a háznak, mihelyt megismerkedik annak levegőjével, így azonban mindenki sokat várt tőle, s mindenki sokat csalódott. Beszéde eszmeszegénységben sínylett, s alapjában nem volt egyéb, mint a Tisza-féle polemikus beszéd vármegyei másolata — kevesebb ügyességgel és szűkebb látkörrel. Egyébiránt a Tisza szelleme az egész kormánypárt ifjúságán meglátszik. Majdnem valamennyit jellemzi az üres gőg: az alant mozgó rebulistika, cynismus az igazságos vádak ellenében, és nagyképű kicsinylése az ellenvéleménynek. Járókelő: Szilágyi Dezső beszéde, tartotta október 17-én. Figyelemmel és érdeklődéssel hallgattam, és azt hiszem, hallgatta a t. ház is végig az előttem szólt képviselő úrnak beszédjét, (Halljuk ! Halljuk !) s míg annak szabatosságát s értelmes törekvését, hogy kormányálláspontját megvédje, ami eddig azon oldalról nem történt, szívesen elismerem : azok, amiket mondandó vagyok, s miket talán azon oldalról is fel fognak hozni, bizonyítani fogják, hogy ezen védelmet minden figyelmünk mellett sem tarthatjuk sikerültnek. (Halljuk. Egy oly országban t. ház, amelyről bizonyos az, hogy pénzügyi chrónikus deficitben szenved, amelynek államháztartási mérlege segélyforrásainak óriási igénybevétele után is, ha nem romlik, legalább is stagnál egy oly államban, melynek gazdasági fejlődési ereje le van kötve államjogi kötései által és az államjogi kötései elégtelenek arra, hogy kincstárainak természetes jövedelmei biztosíttassanak, és gazdasági érdekei megvédessenek, (úgy van, úgy van a baloldalon) egy oly államban, — a melyről a kormány maga elismeri, hogy belső szervezete nem elég alkalmas arra, hogy feladatait jól teljesítse; egy oly államban, melyben az alkotmány egyik fontos tényezője elavult, s melyben — ismerjük el — a társadalom különböző osztályai körében nagy közgazdasági válság foly, melynek kultúrái és anyagi fejlődése ennélfogva meg van bénítva; egy ily államban, uralra, midőn a trónbeszédben a kormány részéről, és a kormánypárt előadója beszédeiben különös nyomatékkal van kiemelve, hogy a zavartalan békének évei várnak reánk; ily körülmények közt nem-e az első, nem a legtermészetesebb kötelessége a kormány részéről, nem a legtermészetesebb kívánság e az ellenzék részéről, hogy a kormány mondja meg nekünk világosan, megfoghatólag, érthetően, hogy a nyugalmas fejlődés e kiszemelt éveiben miként fogja fel a helyzet szükségeit, miként akarja a nemzet munkásságát irányozni. (Zajos helyeslés balfelől.) Ezt uraim követelni a többségnek, mely azon padokon ül, nagy oka van, mert ellenkezőleg a más parlamentáris országokban fennálló szokással a nemzeti ítélet nagy napjaiban, az általános választások alkalmával, a kormány tagjai, különösen annak feje és lelke a miniszterelnök úr hallgatott (Úgy van! balfelől.) A bizodalom tehát, amelyet önök adnak e kormánynak, a bizalom, melyet nem indokolt, de kifejezett az előttem szólt. képviselő úr, e bizalom az önök részéről előlegezett bizalom volt. (Úgy van balfelől) Már most, tehát, ha mi azt halljuk, hogy a többség körében az a felfogás uralkodik, hogy a trónbeszéd és a válaszfelirat az alkalom arra, hogy egyrészt a kormány munkaprogrammját kifejtse, másrészt a többség feliratában megállapítsa, hogy az így kifejtett politikával egyetért, azt hiszem, hogy épen önöknek, akik a választások alkalmával a kormány szándékai iránt nem lehettek tájékozva, mert a legnagyobb okuk van követelni határozott, világos és tartalmas nyilatkozatokat. (ügy van balfelől). Különben önök a feliratban nem mondhatják meg, mi az a politika, melylyel önök egyetértenek, mi az, amihez járulnak, mi az, aminek alapján ezen kormány támogatását ígérik. De uraim, nagy oka, sokkal nagyobb oka van követelni ezt az országnak is mert akármily többséggel bírjon egy kormány, akármily erősnek érezze magát helyzetében mégis az igazi jogczim, a kormánynak erkölcsi alapja azon képesség, és azon tanúbizonyság marad ha ki tudja mutatni, hogy helyesen fogja fel a nemzet aktuális szükségeiből felmerülő czélokat és sikerrel, körültekintésssel tudja a nemzeti munkásságot ezen czélok elérésére vezetni. Ez a kormány igazi jogczime, erkölcsi alapja, és a kormány amely be nem bizonyította, hogy ezen az alapon méltó vezére a nemzetnek, lehet szerencsés kormány, de igazi alappal bíró kormánynak soha sem tekinthető. (Helyeslés balfelől.) Ha már most tisztelt ház, ebből a szempontból vesszük a trónbeszédet, melyet maguk a miniszter urak a kormány programmjának tartanak és a többség részéről erre adott válaszfelirati javaslatot, akkor egyszerre fel fog tűnni azon nyilatkozatok valóban megdöbbentő tartalmatlansága és rendszertelensége. Ha nézzük a trónbeszédet — és én erről tisztelettel akarok beszélni, tudatában ugyanannak, hogy annak minden betűjéért, úgy mint maga a kormány kiemelte, a kormány felelős, de mégsem hagyván figyelmen kívül, kinek ajkairól jutott az legelőször az országgyűlés tudomására —s ha mondom, ezen szempontból vizsgáljuk a trónbeszédet, akkor abban merőben tartalomnélküli átalánosságokon kívül, csak itt-ott egyéb reformoknak töredékes felemlítését találjuk, de úgy, hogy nem az előadottak tartalmából, sem az egymás mellé sorozás és összefüggés rendjéből a leghaloványabb képet sem tudjuk magunknak alkotni arról, mik hát a kormány felfogásai az ország közvetlen szükségeiről és minő tervezett rendszabályokban nyilvánul az állapotok javítására irányuló törekvése. Ami itt pl. közművelődésről mondatik, hogy „A közművelődésnek oly fontos érdekei, kiválólag kell, hogy gondoskodását igénybe vegyék“ vagy ami a közgazdaságra, az állampolitikának ezen nagy ágára mondatik, hogy megteendő mindaz. „Ami az ipar és mezőgazdaság és kereskedelem fejlesztése és ezáltal egyesek és az állam vagyonosodása érdekében törvényhozásilag tehető.“ Amit újra ismétel más szavakkal, e kifejezéseket megelőző mondatban, mintha érezné, hogy az egyik tartalmatlan kifejezést, legjobban meg lehet magyarázni, egy másik hasonlóan tartalmatlannal ; mondom, mindezek csak nem tekinthetők oly nyilatkozatoknak, melyek a kormánypolitikáról felvilágosítást nyújtanak. Valamint az sem, ami egy aránylag könynyen jellemző reformról, a magánjogi codificatióról mondatik, hogy „elodázhatlanul szükséges az élet viszonyainak megfelelőleg előhaladni és ezáltal a teljes polgári törvénykönyv létesítését eszközölni.“ Mert ki az, akinek elő kell haladni az élet viszonyainak megfelelőleg, a kormánynak, vagy a polgároknak? Vagy talán azt érti alatta, hogy a törvényhozási munkálatoknak kell a fejlődő viszonyoknak megfelelőknek lenni? És ha ez utóbbit érti, jelenthet-e az mást, mint a novelláris törvényhozást, amire való utalásnak, részint, midőn halljuk, hogy rendszeres törvénykönyv készül, szüksége, felfogható értelme nincs. (Igaz! Úgy van a baloldalon.) Hogy mily kevés komolysággal és mily kevés gonddal készültek ezen nyilatkozatok, mennyire kevéssé tartotta a kormány szeme előtt azt, hogy itt követendő politikájának tartalmáról kell lényeges felvilágosítást adnia; ezen idézések, azt hiszem, bőven bebizonyították (Igaz ! Úgy van! a szélsőbalon.) Igaz! t. hát, az előttem szólott t. képviselő úr is utána mondotta, amit a t. miniszterelnök úr mondott, hogy csak nem volna igazságos a kormánytól azt kívánni, hogy minden egyes rendszabály részleteit, vagy főbb részleteit hosszasan beiktassa a trónbeszédbe. Igenis, ez nem volna igazságos, de ilyen kívánságot a t. kormányhoz az ellenzék köréből senki sem intézett. De az átalánosság, melyet mi kívánunk, különbözik azon átalánosságtól, melyen a kormány megnyugodni akar. Kétféle átalánosság van t. hát. Az egyik, mely minden tartalom nélkül szűkölködik, melynek fényes példáját mutatja a trónbeszéd. Van azután egy másik általánosság, mely legalább az általa felszámított rendszabályoknak és reformoknak egy pár jellemző és lényeges vonását kiemeli, hogy azáltal világot vessen azon irányra, azon eszközök lényegére, melyet követni, melyeket használni szándékozik, ezen tartalmas átalánosságot igenis megkívánjuk és az ország is méltán megköveteli a kormánytól. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Igaz a t. miniszterelnök úr hivatkozik arra, hogy másutt a trónbeszédhez ily követelményt nem formálnak , ez valóban úgy van, különösen úgy van Angolországban. Ezért tévedett az előttem szólott képviselő úr, midőn a trónbeszédnek és válaszfeliratnak feladatát, mint képviseleti kormányformával bíró országokban általános érvényét, úgy amint ő kifejtette, állitá oda. De nem mi vagyunk azok, akik itt nállunk, a trónbeszédnek s a feliratnak azt a jelentőségét kölcsönöztük, hogy amannak a kormány munkaprogrammját, emennek az őt támogató párt hozzájárulását kell tartalmaznia, — ezt a követelményt a kormány önmaga, az őt támogató többség szónokai állították fel. Ezen különben az eddigi gyakorlattal egyező felfogás követelményei elől ne akarjanak kitérni Angolországra való eltakart hivatkozással, mert az angol trónbeszéd általánosságának háta mögött az ország felelős államférfiainak ismeretes erei állanak, kézzelfogható politikája áll. (Igaz! Úgy van a bal és szélső bal felől.) Az angol trónbeszéd átalánosságát megelőzik a kormány tagjának a választások alatt és minden nyilvános alkalommal tett tartalmas és kimerítő nyilatkozatai. (Élénk helyeslés balfelől) Azon kormánnyal tehát, mely megragad minden nyilvános alkalmat, hogy politikájának irányát és tartalmát részletesen felderítse, nem teheti párhuzamba magát, a a kormány, mely minden alkalommal került nyilatkozást és ha mégis kénytelen rá, akkor többnyire határozott tartalom nélküli átalánosságot mond (Igaz! Úgy van a bal és szélső kr felől.) Nem nyújtván ezek szerint a t. kormánynak programjául kiadott trónbeszéd alapot és módot arra, hogy politikájának határozott körvonalait, határozott céljait, rendszabályainak jellemvonásait megítélhessük, kénytelen vagyok a kormány eljárásának, mely a trónbeszédben van kifejezve, megítélésében ahhoz tartani magamat mely a trónbeszédből homályosan ugyan, de kivehető. És ez a kormány felfogása a politikai helyzetről , és a kormány általános felfogása az ily helyzetben követendő általános törvényhozási politikáról. Ha e felfogást jellemezni akarnám, ha azon átalánosságokból melyekkel tartalmilag sem egyetérteni, sem valamiben azoktól különbözni nem lehet, valamit következtetni kell, az csak egy: t. i. a politikai helyzet szükségeinek téves és ferde megítélése. A kormány összes politikája arra a feltevésre van építve, hogy az állandó és biztosított béke évei következnek reánk és hogy Magyarország állapota olynemű, hogy nem az államélet egyes ágai összes teendőinek tervszerű felkarolása, és némely államigazgatási ág szervezetének teljes reformálása a szükség, hanem meglehet elégedni a további fejlesztés, a részletes töredékes reformok politikájával, hogy a felmerülő reformok oly neműek, hogy nem egy meghatározott összefüggő terv valósításának egyes láncszemeit kell, hogy képezzék, hanem az egészben a fennálló nagy részének épen hagyásával, mint egyes bár fontos javítások beilleszthetők. Azt hiszik, hogy sikereket lehet elérni a fennálló állapot jobbra fordultát eszközölni, egy határozott, összefüggő közgazdasági és közigazgatási politika nélkül. Én tehát, csakis ezen alapon tudom megmagyarázni, amint a kormány az államéletnek legfontosabb ágazataiban, a pénzügy, közgazdaság, közigazgatás, igazságügyi reformokra nézve tenni akar. És mert ezen felfogást gyökerében tévesnek tartjuk — azért — mellőzve itt egyes sürgős és életbevágó rendszabályok felemlítésének elmulasztását — azért nem járulhatunk a többségi felirathoz, mely a trónbeszédben kifejezett felfogással teljesen egyetért. A pénzügyi politikára nézve, állítom, a kormány felfogása a zavartalan és békés viszonyok fennmaradására van építve, arra a feltételezésre, hogy a szükséges kölcsönösszegeket olcsón, könynyen és a kívánt mennyiségben megkapjuk, de ha egyszer az európai láthatár sötétedni kezd, ha nem lesz is háború, de a hitelviszonyok meginganak, a pénzpiac bizalmatlanná válik, ha gazdasági pénzügyi váltság tör ki, akkor mi lesz abból az ígért törekvésből az államháztartás mérlegének folytonos és fokozatos javítására, mi lesz abból a pénzügyi politikából, melynek a leglényegesebb alapja, a jelen pénzpiacon elérhető hitel bősége és könnyűsége?! Dicsekedve hivatkoztak és hivatkoznak arra, amit trónbeszéd is kiemel, hogy az államháztartásban a rend és a hitel helyre állott, és ezzel kapcsolatban a sikerbe vetett bizalom tüntetésével emelik ki az államháztartás mérlegében az egyensúly helyreállítására irányzott törekvést. Már t. barátom Apponyi Albert úr. kiemelte, hogy mi e nyilatkozatot a tényeknek megfelelőnek nem tartjuk. És a miniszterelnök úr későbbi nyilatkozataiban ezen meglehetősen fennen hangzó kifejezést, hogy az államháztartás körében a rend helyreállott, minden komoly értelmétől teljesen megfosztotta. (Igaz! Úgy van ! balfelől.) Mert az államháztartásban a rend helyreállása — komolyan vévén ezen kifejezést — azt jelenti, hogy a bevételek és kiadások oly módon vannak berendezve, a bevételek és kiadások oly rendje van megállapítva, hogy az államháztartás hiánya egyenesen a rendezés folytán kikerülhetlenül és bizton el fog tűnni, hogy azon természetes növekedése a mi kiadásainknak, amely az államfejlődés szükségéből előáll, fedeztetni fog az emberi előrelátás szerint bizton várható természetes növekedéséből a bevételeknek, hogy úgy vannak rendezve pénzviszonyaink, hogy ennek folytán bizton elérjük azt az állapotot, hogy beruházásaink kamatait jövedelmeink természetes növekedése feléri. A miniszterelnök úr magyarázata szerint ama kifejezéseknek értelme nem ez, azok mindössze is azt jelentik, hogy ma már nem kell tartanunk annak ismétlődésétől, ami 1875 előtt megtörtént, hogy a fizetésnap előtt kevés idővel még nem tudták az illető pénztári hivatalnokok, hogy miből fognak a szükséges fizetések teljesítetni. Én nem tudom, felmerült-e ez az eset vagy sem; de ha megtörtént, bizonyítja-e ez azt, hogy az sem tudta, akinek a gondoskodás kötelessége volt? És ha rendkívüli viszonyok összetolulása folytán egy esetben a szükséges kölcsönösszegek előteremtése nagyobb nehézséggel, nagyobb küzködéssel járt, lehet ez miután ennyi áldozatot hoztunk erre a czélra időközben, s miután a pénzpiaci viszonyai is segítségünkre jönnek - azt a körülményt, hogy az állam olcsóbban, könnyebben kap kölcsönt, az államháztartás rendje helyreállításának nevezni, hogy az államháztartásban nagyobb kezelési rend van, s az állam hitele ma