Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)
1882-01-16 / 12. szám
8ZEBK£8ZT0I IRODA: Bel-király utcaa 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények 09 . czimzendők. AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy edyben házhoz hordva: egész évre.....................*• ................................................. írt. , Egyes számára helyiet 5 kr. vidéken 6 kr. ! Negyedévre ... 4 frt. Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. "Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével Késiratok nem adatnak hasra. ELLENZÉK. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Clsd. akadAs. KIADÓHIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DÍJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt . kiadóhivatal. Nyílttéri csikkek rámond sora után 20 kr. fizetendő Félrevezetés. A költségvetési vita, úgy látszik, nagy hullámokat fog vetni. A küzdelem sokkal nagyobb mérveket öltött már eddig is, mint egyelőre lehetett várni. E fölött a parlamentarizmus szempontjából csak örvendezni lehet. Az az iszonyú cinizmus, melylyel a kormánypárt részéről bizonyos nagy kérdéseket tárgyaltak, roppantul demoralizáló hatással van a közéletre, különösen a nagy közönségre. Azok, kik távol állanak a politikai arénától, a nemzet nagy zöme, mely a politika apró és nagy cselszövéseiről még csak képzettel sem bír: szinte megkövetelik, hogy a nemzet törvényhozó területe legalább külsőleg épen annyi politikai naivitással vagy mondjuk őszinte jóhiszemmel tárgyalja a kérdéseket, mint hogy ő maga az a nemzet a távolról, a vidékről felfogja, átérti és érzi. Még a sophismákat is acceptálja. Csak cynismussal ne rombolják szét illusióit. Hiába ! mi laicus nagy közönség még szeretünk hinni a politikai meggyőződés becsületességében. S éppen abban állegy rendszer legnagyobb veszedelme, hogy elaltatja, elringatja a közlelkiismeretet, ami még rosszabb a fásultságnál, sőt a félrevezetésnél is. Ha a kedélyek a küzdelem czéltalansága miatt elfásulnak, ha a közéletre dermesztő hideg száll, a kedélyt föl lehet melegítni, az ellankadt tagokba új erőt lehelni. A félrevezetés, ámítás és rászedés ellenében mindenható fegyver, az igazság. Úfjabb alkotmányos életünkben is az volt a legvégzetesebb, hogy midőn alkotmányosságunkat meghamisították, a politikai szédelgés minden eszközét felhasználták, hogy a nemzet lelkiismeretét elaltassák, csalódásokba ringassák. Istenem! hisz az élet, a valóság úgyis olyan kevés szépet, jót nyújt! — A szakadatlan és szomorú küzdelemben, melyet egyesek és nemzetek a létért folytatnak, a jónak, a szépnek, az igaznak a hite, az illusiók azok, mik — a sok zivatarért, a végtelen szenvedésekért, a keserű fájdalmakért némileg kárpótolnak! Ám jaj a pártnak, mely az emberi természet e gyöngeségét kizsákmányolja! — mely valónak hirdeti a látszatot, szépnek a rutát, igaznak a gazságot, mely meglopja a közlelkiismeret gyermekes jóhiszeműségét s olyan illusiókban ringatja, melyek csak egy nyomorúságos politikai rendszer leplezgetésére számítvak, így tesz a kormány és pártja még a legreálisabb dolgokkal is. Még a számokat is más világításba helyezi, hogy illusiókat kelthessen a közvéleményben. Ha az ellenzék rámutat a tényre, hogy pénzügyeink évről-évre rosszabbulnak, a deficit nemhogy apadna, de növekedőben, hogy íme közterheink milyen roppant arányokban növekedtek, — mint ezt kimutatta Somasich, — mit felel a kormánypárt ? Azt hogy igaz, állami adósságaink óriásilag felszaporodtak, az adóteher is súlyos, deficittel is küzködünk. Ámde ennek megfelelőleg ennyi meg ennyi vasutat építettünk, ennyi meg ennyi más beruházást tettünk, a deficitnél pedig nem az összeg nagyságát kell tekinteni, hanem hogy hasznos befektetés-e az, amiért ez a deficit p. o. az idén 50 millióra emelkedik. Hát mi ez más, ha nem ámítás, csalóka illusiók fölkeltése és ápolása ? Hát azért, mert egy csomó befektetése van Magyarországnak vasutakban s más jöbbé-kevésbbé problematikus értékű investitiókban; s ha a befektetések miatt emelkedett is évenkint — ha ugyan csak ezért emelkedett volna állami budgetünk akkora összegekre, hogy már szinte 10 év óta állandó deficittel küzködünk : hát azért nem deficit-e ez ? — hát nem a tönkrejutás legbiztosabb útja-éppen az, ha egy állam mindig többet ad ki, mint amennyit be tud venni? — s legyenek bár e folytonos kölcsönpénzzel és adóemeléssel födözött kiadások és befektetések a legüdvösebbek is önmagunkban, azért nem ténye az, hogy utóvégre is nem a magunkéból födözzük állami kiadásaink tetemes részét, hanem a mások kegyelméből tengődünk ? — ha az államadósságok és ezek kamatjainak terhét évről-évre szaporítjuk ? S hová fog ez utóvégre is vezetni ? — mi lesz akkor, ha egyszer csak azon vesszük majd észre magunkat, hogy minden adóalapunk teljesen kimerült, a közterhek alatt az adófizetők tényleg összeroskadnak, az adókat még katonai kényszerrel sem fogjuk többé behajthatni, mert nem lesz absolute semmi több ellicitálható ? Íme: nem félrevezetés, nem ámítás, nem illusió-e az ilyen pénzügyi politika? Minden egyébtől eltekintve: vezethet-e az ilyen rablógazdálkodás egyébre, mint a nemzet teljes anyagi kimerülésére, az állami csődhöz ? — A képviselőház kérvényi bizottsága szombat délután öt órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt ülést tartott, melyen megállapította a kérvények 8. sorjegyzékét, amely hétfőn fog a ház elé terjesztetni. Tárgyaltattak több törvényhatóságnak fiamé kérdésére, a Göczel-Lendl ügyre a hadmentességi díjról szóló törvény módosítására, a közlekedési vállalatok adófizetésére, a regaljog szabályozására vagy megváltására vonatkozó, továbbá több bíróság személyzetének a bíróságok végleges szervezése tárgyában, több iparkamarának az ipartörvény revíziója ügyében s a nyitramegyei tanító testületnek a kisdedovádák országos törvény általi kezelése kérdésében benyújtot kérvényei, melyek már a jelen ülésszak alatt hozott határozatokra való AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. január 14 A kis tündér. Angolból. (2) I. (Folytatás.) — E bizony egy magányos elhagyatott hely, — folytatá a szolga, ki hajlandó volt Violát mulattatni,— de az a szerencse, hogy az asszonyom áldott jó lélek, kivált akkor, ha megszeret valakit. — Gerard úr most sincsen itthon ? — kérdé a leány. — Nincsen biza; nem is tudjuk mikor jön haza. A szegény embereknek keserves állapot, mikor ilyen gazdájuk van. A régi Gerardok barátságosabb népek voltak. Ámbár alapjában Allan urfi is jóféle ember, csak egy kissé különös. Lássa kisasszony, hogy reá jár a szám, még Most is Allan urfinak szólítom néha, mert hát tetszik tudni, már elmúlt negyven esztendeje, e családban lakom. — Szép időt töltött náluk — mondá Viola. — És Allan urfinak az atyját is ismertem, midőn az első feleségét elvette. Derék, szép, jóravaló ember volt, a felesége pedig nagyon szép asszony volt. Allanston olyan hely volt akkor, hogy mész- 8^6 Ö'^ÖQ neno volt párja ; jártak a vendégek, s ÖDU volt a mulatság, hogy-------— Allan urfi derék szál legény volt, az apja úgy szerette, mint a szemefényét; büszke volt fiára, s midőn meghalt, azzal a gondolattal hunyta be a szemét, hogy milyen boldog ő, hogy olyan jóravaló fiú lesz az utódja. Allan urfi igazán ritka, kedves jó fiú volt. Az öreg cseléd sóhajtott, midőn e szavakat mondá. Hej sok mindenféle baja, bubánata van az embernek, amiről mások semmit sem tudnak, folytatá az öreg. Allan urfinak is kijutott a maga része, és a búbánat egészen megváltoztatta a jó természetét; már most nem olyan barátságos amilyen hajdan volt, meghidegült, mint ha befagyottt volna a szíve, és attól az időtől kezdve semmivel sem gondol, a birtokán romlik és pusztul minden, de ő nem törődik vele, elmegy messze országokba vadászni, halomra lövöldözi az ártatlan állatokat, melyeknek sem élve, sem lőve semmi hasznát nem veszi. Nézzen maga elibe csak kisasszony, ezen a helyen van a legszebb kilátás az egész Allanstonban. Megállította a lovakat, hogy Violának időt engedjen a széttekintésre. A sűrű erdőn keresztül a völgy feletti téren voltak, most egy tisztásra értek, melyen keresztül lent a völgyben a tenger sima tükrére láttak; oldalvást a tavasz teljes pompájával diszló sűrű erdőborított magaslatok voltak lent pedig a tátongó sötét mélység aljában, a hosszú zöld mező mentében egy kis patak folydogált, s a napfényben ezüst szalagként tündöklött. — Ugye szép ez a tenger? Látja hogy ragyog? — mondá az öreg cseléd tovább hajtva, s a Viola hallgatása által elkedvetlenedve. — Éhez hasonlót soha nem láttam még, válaszolá a lány előre hajolva, hogy a nagyszerű képből semmit ne veszítsen el. Néhány pillanat múlva az út egy rövid kanyarodást tett, s az elhanyagolt méhlepte téren a kastély homlokzatához értek. Viola rémülve nézett szét. A terrasz fűvel és csalánnal volt benőve. Az épületen lévő ablakok mind be voltak lőve, látszott rajtok, hogy évek óta nem nyitották ki, az üvegek homályosak, az ablakpárkányok porosak és sötétek voltak, az utak nem voltak kidaraszolva, fű lepte be mindenütt, s a szél által oda hordott száraz levelek félig rothadásba menve, még most is ott hevertek, mindenen látszott, hogy a ház pusztulásnak indult. Viola lehangolt kedélylyel lépett a nagy terembe, az ajtók nehezen s csikorogva nyíltak ki, mert az ajtósarkakat szárakat rozsda emésztette, a pompás kitömött állatokat vastagon lepte a por, s a földön heverő szőr azt jelentette, hogy a mély,e hatalmas kis ellenség is beléjök esett. Amint Viola belépett, mély meghajlással egy öreg asszony fogadta, annak az öreg embernek a felesége, ki elibe ment és ide hozta. — Kérem kisasszony, ma az asszonyomnak nagyon rosz napja van, de azért látni akarja a kisasszonyt néhány perczre. Viola fáradtan követte az öreg asszonyt, a porlepte képekkel díszített hosszú folyosón. — A termek nagy része be van zárva — jegyző meg kísérője. Csak hárman vagyunk a háznál. Tamás a férjem, én és a konyhaszolgáló. Az aszszonyságot ód szolgálom ki. Roppant nagy ház lesz ez, majdnem akkora mint egy város, s mi öregek nem tudjuk rendben tartani. Ez idő alatt a folyosó végére értek s egy magas keskeny ajtó előtt megállották. Az asszony belépett némán intvén Violának, hogy néhány perczig kint várakozzék. Egy pompás nagy ablak volt a közelében, s az ablak mélyedésben egy kényelmes ülés. Viola leült, sokkal szerencsétlenebbnek érzve magát, minthogy sírni tudott vol- s na s merev tekintettel nézett ki a völgyre. A fák hullámoztak s a dús lombok susogtak a napfényben ; a hosszú völgyből egyedül ez a hang hatott hozzája. Az ablak alatt egy szép park terült el, de ez is mint minden pusztulásnak indult. Drága és ritka bokrok s virágok pompáztak ott, ápolás nélkül, a természetre bizva küzdöttek fel magukat a burján lepte műveletlen földből; az egykor a jázmin, a rózsabokrok mellé helyezett csinos festett támlák egy része kidüledezett, a többiről a kötelékek lerodhattak, a rózsák s jázminok ledőlve az utakra nyújtották ki illatos ágaikat; egy márvány oszlopon nyugvó napórát, a jórikai láncz font körül s fényes zöld leveleivel egészen eltakart, mintha az időmutatónak ez elvadult virágrengetegben nem volna helye., pusztulást látva Viola nehéz szívvel fordította el a fejét; az ajtó e pillanatban nyilt meg, s az öreg cseléd némán intett hogy a beteg szobájába kövesse. Két egymásba nyiló szobába lépett, melyeknek nagy ablakai az elpusztult kertre néztek. A szobában illatos virágokkal megrakott állványok vltak. A nappali szoba ablaka előtt egy nagy kaliczka énekes madarakkal telve. A jég rendkívül tiszta és kellemes volt, de a szép bútorok, ámbár fényesek és tiszták voltak ugyan, az az elhanyagolás látszott mint egyében. Viola a nyitott ablak közelében levő díván felé ment, melyen egy gyenge testalkatú kis asszony feküdt: a beteg égszinték szemei nyitva voltak, de a világosság életet adó fénye nélkül. — Viola megrettenve látta, hogy Gerard asszonyság vak volt. — Isten hozta gyermekem ! mondá Gerard asszony nyájason. Nyújtsa ide a kezét. — Hogy hívják édesem? — Gatti Violának — volt a válasz. — Kegyednek nagyon kellemes, rokonszenves és fiatal — majdnem gyermekes hangja van. — Édesem, kegyednek nagyon nehéz és unalmas élete lesz itt egy beteges öreg vak asszony társaságában ! — Hány éve* ? — Tizenkilencz. — Szegény gyermek ! — melyen édes Viola vetkezzék le — Sára a szobájába vezeti. — Ma nem találkozunk többé, isten áldja édesem. A Viola szobája a folyosó másik oldalán volt. — Mint az épületben mindenütt - úgy itten is pompás nagy ablakok voltak s az ablak mélyedés kényelmes támlás üléssel volt ellátva. Gyönyörű kilátás volt az erdőkre ás a tengerre. — Viola gyorsan lehányta magáról a felső ruháit s letérdelt, az ablak párkányán levő párnába temetve fejét; érezte, hogy meghasad a szive, ha ki nem sirhatja magát. Csak most látta át igazán mily borzasztó változás történt életében ; ő a mindenkitől kényeztetett gyermek, a család beezéje, a szeretet melegével körülvett vidám fészket, egy elhagyott, rideg, hideg börtönnel cserélte fel. (Folyt, köv.) hivatkozással egyszerűen be fognak jelentetni s az illető miniszternek kiadatni. — Csikmegye adózási viszonyai A megyei közigazgatási bizottságnak f. évi január hó 9 én tartott ülésében a kir. adófelügyelő által beterjesztett jelentés szerint Csikmegyében az 1882. évben előiratott összesen 238 ezer 391 frt 72,2 kr egyenes adó és ebből az év végén adóhátralék csak 2158 frt 10 kr. marad. Hadmentességi díj előírva volt 23,545 frt 96 kr; hátralék sem maradt egy krajczár sem, sőt 430 frt túlfizetés mutatkozik. A képviselőház gazdasági bizottsága mai ülésén a ház épületének megvizsgálása tárgyában azon határozat hozatott, hogy a közlekedési minisztérium ez iránti jelentése 15 példányban többszörösítendő s a bizottsági tagok bővebb tájékoztatása végett kiosztandó egyúttal felvilágosító és veteményes jelentés, valamint a még hiányzó költségvetés megállapítása végett Ybl építésznek is kiadatni határoztatok. A tárgyalás csak később fog megtörténni. — A szerb egyházi congressus, mint a „Szibszky Národ“ jelenti, a patriarcha beiktatása után bizonytalan időre, a tavaszig, elnapoltatik. — Girévy és Gambetta A „Pali Mail Gazette“ párisi levelezője állítólagos véleményt tesz közé, melyet a köztársaság elnöke Grévy, Gambetta és kabinetje felett mondott volna. A „Correspodance de Pesth“ a legkompetensebb forrásból informáltatott, hogy a Pali Mail Gazetta ezen híre a találgatások teréből való és hogy a Grévynek tulajdonított szavak egyedül az angol levelező beteges képzeletéből erednek. A tisztelt ház. Budapest, 1882. jan. 14. Krónikási szerepünket a felirati vita végeztével megszakítottuk volt, mert a parlament folyó ügyei sohasem alkalmasak arra, hogy érettük ecsethez nyúljon valaki. Száraz, rideg és tegyük hozzá, fölösleges törvények őröltettek le a képviselőházban a felirati vita óta. Az „Ellenzék“ méltatta azokat érdemük szerint. Hanem olyan természetű vita nem volt felettük, mely elég magas hullámokat vessen arra, hogy magának a vitának külső oldalával is foglalkozhattunk volna. Ám, most in mediae res vagyunk. A költségvetési vita derekasan megindult, s mi újra fölveszszük az „Ellenzék“ számára a krónikás tisztet. Hegedűsről, ki a költségvetést előterjesztette, Somssich Pálról, ki azt szétszedte és Eötvös Károlyról, ki a szétszedett darabokat összemorzsolta, ezúttal nem szólunk. Mindhárman sűrűn készítik a jegyzeteket, hogy zárbeszédeik által hagyjanak a parlamentbentben maradandó nyomokat. Egyelőre csak annyit jegyzünk meg a nagy vita bevezetőiről, hogy a Hegedűs beszéde — mintha csak le volna véve a napirendről — teljesen kívül esik a vita keretén. Nem fűződik ahoz egyetlen megjegyzés se.Nem mintha a ház e szorgalmas, szakképzett tagja nem lett volna képes anyagot adni a vitának, hanem mivel tényleg — ugylát■zik — minden töltelékét zárbeszédjére tartotta fenn. Annál bővebb anyagot szolgáltattak Somssich és Eötvös, s a pénzügyminiszter mai beszéde kizárólag e két szónok argumentumaival foglalkozott. Szapáry beszéde — bár gyorsan volt mondva — 7 negyedóráig tartott. Elég idő arra, hogy a szem mellett halomra gyűljön a szalma. E tekintetben Szapáry jól felhasználta az időt. Szapáry — rokonszenves alak és gyenge szónok. Előadása fárasztó, mert örökös küzdésben van egy tőle nem függő természeti hibával, a dadogással. Az, amit szónokinak nevezhetünk, semmi sincs modorában. Egyszerű, száraz, rideg, mint egy magyar pénzügyminiszter. A számok csoportosításában nem tud virtuozitást kifejteni. Pedig ma éppen erre vállalkozott. Logikus fő lévén, nem ért a palástozáshoz. Az állapotok bajait nem tudja a szakszerűség homályába burkolni. Éppen ezért saját pártját sem tudta pénzügyi politikája iránt bizonyos politikai melegségre hangolni. A tetszés, melyet itt ott nyilvánítottak, egészen biablonszerű volt. Számadatai nem oly kérlelhetetlenek, mint végrehajtói. Amazokat könnyű megcáfolni, ámezeket soha sem lehet kielégíteni. Ami beszédjében kívül esett a budget számadatain, az éppenséggel szerencsétlenül ütött ki. Azt akarta Eötvössel szemben konstatálni, hogy nincsen az országban szegénység é s azt a képtelenséget akarta elhitetni, hogy a középosztály kivételével, nemcsak Budapesten, hanem országszerte érezhető a vagyoni előmenetel. E merész tételt persze saját pártja sem hitte el neki. A ház tagjai csak most gyűltek össze. Zemplén, Békés, Nyitra, Abaúj kivándorlásról mond általuk szomorú híreket, Torontál, Temes éhezik, s a dobot pergetik Kárpátoktól Adriáig. Igaz, több adót fizetünk, s ebből azt következteti a pénzügyminiszter, hogy vagyonosabbak vagyunk. Nem jó logika. Hiszen fizethetünk még a mostaninál is több adót. Akinek bundája van, vegyék el. Az emberek kabátban sem szoktak megfagyni. Kinek két háza van, vegyék el az egyiket. Az ember egy házzal még nem hajléktalan. Kinek megjut asztalához a pecsenye, vegyék el azt tőle. Ha kenyerünk marad, nem halunk meg éhen. Több adót fizetünk, mint eddig, igenis. Hanem ez adótöbbletnek szörnyű nagy az ára Országszerte megapadt az igavonó erő. Czimeres ökrök helyett, gyenge tinók és tehenek és lovak húzzák az ekét. A községek híres csordáinak se hire se hamva. Elvitte a botos pántlikáért, a ruszticzia igazságért, a koricsmáros pálinkáért s a végrehajtó adóért. A földbirtok gazdát cserélt , a gazdasági major udvarán nő a fű ; az erdők elpusztultak ; a legelők fölszántanak; a szántóföldek kimerültek. Maholnap nem éléstárai vagyunk Európának, hanem éhezői. Azonban nem mivelhetnék helytelenebb dolgot, mintha a pénzügyminiszter beszédjét cáfol- gatnám. Elvégzik majd azt Somssich és Eötvös, kik ugyancsak fenekednek reá. Mi pedig lássunk a további események leírásához. Szapáry után Rohonczy Gidát szallította a jegyző. Senki sem várt nagyszabású szónoklatot, mely ünnepnappá tegye a parlament ülésezését. És mégis mindenki feszülten várta e fiatal ember beszédjét. Ő az úri kaszinó „jeunesse doré“-jához tartozik. Politikai készültsége ép úgy nincs, miként társainak, de a szennyet, de azt a kloákát, melynek fenekén e szeny megülepedett, ő is épen úgy utálja, miként társai. Becsületes lelke tűrhetetlennek tartja, hogy az a párt, melynek ő is tagja, nyíltan vádoltassék, mint a korruptió fészke. Arra vállalkozott tehát, hogy ő kisepri az Augiás istállóját. Az első felvonást már lejátszotta, midőn Váradyt arrakényszerítette, hogy többé ne foglaljon helyet a parlamentben. Mai fellépése képezte a második felvonást. Beszédje érdekes volt. Múltkori idegessége nem volt rajta észrevehető. Jól és összefüggéssel beszélt, de nem elég okosan. A képet, melyet föltárt, igen tág keretbe foglalta. E tág keretben a vádak kissé elmosódtak. Argumentumai szétfolytak, miként a homokba vesző víz. Hanem azért nagy hatása volt fellépésének. Az ellenzék mindkét árnyalata éljenzett, a kormánypárt szörnyülködött. Nem a visszaélések miatt, hanem a Rohonczy fellépéséért. Hieronyminak le kell mondania rögtön, s kérni kell maga ellen a vizsgálatot —monda a kormánypárt becsületes része. Gr. Karácsonyi Guido és mindazon nagybirtokosok, kik közvetlenül sújtva vannak a tisza-szabályozási viszszaélések által integetéssel demonstrálták, hogy a szónoknak igazsága van. Rohonczy vádjai lapunk más helyén olvashatók. Mi itt azokat nem ismételjük. Annyi tény, hogy melegebb napja volt a kormánynak, de kellemetlenebb és csúnyább napja nem volt soha. E kevés készültségű fiatalemberben a közlelkiismeret szólalt meg. Nyílt őszintesége mindenkit helyére szögezett. Tisza Kálmán szeretett volna Ordódyval tanácskozni, de Ordódy lázban volt. Maga Tisza nyugalmat színlelt. Keze, lába, egész teste mozdulatlan volt, még fejét sem rázogatta, mint máskor tenni szokta, ha nincs egy véleményben a szónokkal, még csak jegyzeteket sem csinált. Sáppadt volt mindvégig, s idegességének csak gyakori szemhunyorításával adta jelét. E sorok írója szemben állott a Rohonczy beszéde alatt Tiszával — jóféle ifjú mamelukok csoportjában. Szerettem volna tüzetes tanulmány tárgyává tenni e kétségtelenül érdekes arczot. De az ő arcza azok közé tartozik, melyeket elég jól megvizsgálni soha sem lehet. A vizsgálódónak arra van szüksége, hogy maga észrevétlen maradjon. Idegen arczról csak akkor tudunk valamit leolvasni, ha megtudjuk annak oly momentumait lopni, midőn nem veszen minket észre. Tiszánál ez majdnem lehetlen. Olyan az ő arcza, mint azok a képek, melyek bármely oldalról nő-