Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)

1882-05-23 / 116. szám

Harmadik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: . virályutcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények *5e ’ czimzendők. IZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva : ...................I« frt. |l| Negyedévre ... 4 frt. ................... 8 frt. jj Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára helyben 5 kr. vidéken 6 kr. Egész évre Félévre . Hó. szám Kolozsvár, kedd, május 23. 1882 KIADÓ-HIVATAL: Stein János könyvkereskedése, hová az előfize­tések, hirdetés és nyílt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gyrmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár-és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Esti áladás. Gyakorlati vizsga. Végre egy­­eszme,­ még­pedig gyakor­lati. A tisztviselők minősítéséről szóló tör­vényjavaslatot tárgyaló bizottsága a képvise­­lőháznak, a miniszteri javaslat egy részét gyö­keresen módosította. E módosítás elvi jelen­tősége abban áll, hogy a bizottság mindazok­tól a tisztviselőktől, kik az adminisztratív tá­gas mezején működnek, tehát elkezdve a köz­ponti miniszteri és más állami hivatalnokok­tól a törvényhatósági tisztviselőkig, úgyneve­zett gyakorlati vizsgálatot s ezt meg­előzőleg két évi gyakorlatot követel meg. Mi részünkről ezt az eszmét nagyon élet­revaló, egészséges gondolatnak tartjuk. Az administrate annyira tágas terrénumán a gyakorlatiasság még tán fontosabb, vagy legalább is egyenrangú kellék az elmé­leti képzettséggel. A­ki csak felületesen is­meri is az adminisztratiót, annak ezer­féle feladataival, a­mint az államéletben a köz­ponti hatalom és a törvényhatóságok körében nyilvánul, az teljesen igazat fog adni nekünk. Sőt még tovább megyünk s azt merjük ál­lítani, hogy igen gyakran pusztán elméleti ámbár kitűnő, ismeretekkel bíró közigazgatá­si tisztviselők gyengébbeknek, kualifikálatla­­nabbnak bizonyultak a tényleges adminisztra­­tív működés terén, mint tisztán úgynevezett praktikus tisztviselők, a­kik a szakmájukba vágó törvényismeretet csak praxis útján sze­rezték meg, de máskülönben alig bírtak tes­timonium maturitatissal. Ez tény, mit a­ki ismeri a dolgot, nem tagadhat egy perc­ig sem. És honnan e jelenség ? Egyszerűen on­nan, hogy a közigazgatást, a­mi az anyagi határozmányokat illeti, soha sem lehet úgy kodificálni, mint például a justitiát. A köz­­igazgatás sokkal közelebb áll a mindennapi élethez, a társadalom ezer féle szövevényével oly szakadatlan érintkezésben áll, hogy a tör­vényhozónak lehetetlen, — ha még oly esz­ményi törvényhozást képzelünk is,­­ minden egyes viszonyt és esetet az emberi életből szeme előtt tartania és s­okkal szabályoznia. Ilyenkor tehát az adminisztratív tisztviselő csaknem egészen magára, józan tapintatára, gyakorlatias érzékére van utalva s meg kell oldania a fölmerült problémát, mert az élet, a szükség a megoldást követeli. Ilyen józan tapintatot, ilyen gyakorlati­as érzéket pedig csak magának a gyakorlat­nak útján lehet megszerezni. S ha ez nincs meg az administratív tisztviselőben, az el­méleti ismeretek, az elvont elméletek és rend­szerek ismerete, bizony-bizony igen ritkán se­gít rajta. Nem tudja magát, mint mondani szokták : feltalálni, s ép azért a fölmerült kérdést igen gyakran az a máskülönben ki­tűnő elméleti képzetségül tisztviselő fonákab­­bul, helytelenebből fogja megoldani, mint egy egyszerű praktikus, de a­kit a routine biz­tos vezérfonala kalauzol. Ez a tapasztalati tény, ez a meggyőző­dés vezethette a képviselőház qualificationá­­lis bizottságát is, midőn javaslatában az u. n. gyakorlati közigazgatási vizsgálatok rend­szerének behozatalát proponálja, még­pedig a legfelsőbb miniszteriális tisztviselőkre néz­ve is. Bizony nagyon sok fonák kör- és más miniszteri rendelettől meg lett volna eddig is mentve közigazgatásunk, hogy ha a budapes­ti miniszteri irodákban egy kissé több gya­korlati érzék, az ország tényleges bajai és az igazgatás aktuális követelményei iránt na­gyobb fogékonyság, az önkérdésekben több tapintat, s mindezek mellett kevesebb abs­trakt elmélet, lemásolva külföldi idegen min­tákról, nyilvánult volna. Hanem természetesen nagyon sok jog függeni a javaslatba hozott gyakorlati vizs­gálatok jó hatására nézve attól, hogy mi­ként lesznek berendezve a vizsgálatok, azok tárgyai, a vizsgálati módszer és kikből fog­ja a minisztérium a vizsgáló bizottságokat összeállítani. Itt nem fogják a fősúlyt ott a praktikus momentumra fektetni, a­mint ez például nagy részben állítható jelenleg a bí­rói és ügyvédi gyakorlati vizsgálatoknál; ha a vizsgálatok nem lesznek egyebek, mint például elméleti törvényisméből való exami­­nálás, tehát úgyszólva az egyetem­en előadott közigazgatási jogból már letett vizsgálatnak ismétlése; s ha a vizsgáló bizottságokat egy rakás elméleti emberből fogják összeállítni, kik maguk gyakorlatilag sohasem foglalkoz­tak administratióval vagy olyan régen, hogy már el is feledték egykoron talán szerzett routinesokat, akkor bizony ez az alkotás is el fogja veszítni gyakorlati jelentőségét és hasznát, s nem lesz egyéb, mint néhány embernek kívánatos mellékjövedelmi forrás — a vizsgálati dijak utján! AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. m­­ájus 23._______———· A művésznő. Elbeszélés. Irta: Nulla. III. (7. Folytatás.) A terem zsúfolásig megtelt, a főváros leg­díszesebb közönsége foglalta el a helyeket s te­kintett feszült figyelemmel az emelvényre, várva a művésznő megjelenését. Végre megjelent, láttára tetszésmoraj hang­zott fel a teremben, a­mely tapsviharrá növeked­ve zúdult a művésznő felé. S valóban nem is volt csoda, ha Zóra már csupa megjelenésével is meg­nyerte a közönségét. Nagyon szép volt. Magas termetének szobrászi arányait előnyösebben mi sem emelhette volna ki, mint a művészien össze­állított, gazdagon díszített uszályos rózsaszínű at­laszruha, melyet viselt, homlokára omló dús fe­kete haját mi sem ékíthette volna szebben, mint az élő, a rózsaszín minden árnyalatát feltünte­tő rózsafüzér s nyakának, karjainak fehérségét, szemeinek csábító fényét mi sem tehette még va­kítóbbá, mint gyémánt ékszereinek szemkápráztató ragyogása. — Istenem, de szép! — sóhajtott fel bá­­mulva Alice — hogy lehet valaki ilyen gyö­nyörül — Szép, nagyon szép, valóban — felelt­e felkiáltására a széke mögött ülő Dellői — egé­szen arra van teremve, hogy a sokaságnak impo­náljon. Ez alatt Zóra elővette hegedűjét s mig kí­sérője a bevezetést játszta, büszke tekintetét kö­­rüljártatá a teremben. A piruló új jelenség Dé­­vényiné mellett rögtön szemébe tűnt. Ki lehet? mint bámul feléje s milyen meglepettnek látszik? bizonnyal valami vidéki rokon, csinos kis jószág! gondolá. S ott a háta mögött Dellei Árpád jó­akaró arczczal, mintha biztatná, ne féljen, hisz nem bántja senki. Aztán elkezdett játszani. Komoly tanulmány darab volt, a­mit játszott, egyike a Mendelssohn híres concertjeinek, a melyben meg szoktuk bá­mulni a compositio tökéletességét, az előadó ki­tűnő modorát, tiszta technicáját s mellette hide­gen maradunk, a miért is rendesen bevezetésül szokták választani a hangversenyzők, a későbbi darabokra tartva­­fenn, hogy hallgatóik ér­zelmeire hassanak. De Zóra szenvedélyes lénye e hideg mes­terművet is áthatotta, életet, érzelmet adott ott is, a­hol csak művészetet keresünk. Mintha sebe­sen lüktető vére, forró leh­ellete átszállt volna ama hideg számítással egymás mellé illesztett hangjegyekbe, s a hegedű komoly szónoklat he­lyett zengő költeményt mesélt volna, annyira elbájolt játéka mindenkit s a darab végén nem az elismerés, de a lelkesedés tapsai zendültek fel a teremben. Hát még, midőn le sem mozdulva az emel­vényről egymás után adta elő Wieniawsky meg­haló legendáját, Sarasata spanyol dalait s egy saját szerzeményű magyar és szerb dalokból át­írt ábrándot, a lelkesedés tetőpontra hágott, a diadal biztosítva volt. Átszellemülve, mondhatni egész lényében megrendülve, szemében csillogó könnyekkel bá­multa Alice e bűbájos zenét, a­milyen szépet ő soha sem hallott, még nem is álmodott. — Nem, nem soha ! — suttog, alig hall­hatóan, Zóra egy darabjának végeztével. — Mit nem soha ? — kérdő előrehajolva Árpád. — Sohasem zenélek többet! — mondá szo­morú hangon a leányka. — Kár lenne — feleli Árpád. Önre nagyon rosz hatással van művészet, ha ily feltételekre vezeti, sőt inkább sarkantyúnak kell azt tekinteni, mely igyekezetre, haladásra utal. Ok, hogy tud ily hidegen okoskodni e bűvös hangok hatása alatt — csodálkozók Alice s azok a könnyek kiszabadulva méla szemeiből, mint tiszta harmat a virág kelyhén, peregtek vé­gig üde arczán. Én már többször hallottam őt játszani, hozzá vagyok szokva. — Lehet is ilyesmit megszokni! — viszon­­t, hirtelen lesütve fejét s könnyeit letörülve a kis leány. Ön közelebbről ismeri őt? Igaz, hisz Irén mondta, hogy barátságban van vele. de nagyszerű őt közelebbről ismerni! Mily nagy mű­vésznő s minő szépség! soha nem láttam hason­lót. Azt hiszem, a­hány férfi ismeri, mind sze­relmes bele. Ez az utolsó néhány szó csak úgy véletle­nül szaladt ki a száján s a mint kimondá és eszé­be jutott, hogy a mind között az is benne van, a ki ezt hallotta, olyan fájdalmas érzés facsarta össze szivét. Bár ne mondta volna. — Nem mind,f Alice — súgta Árpád gyön­géden a lányka fülébe. — Lehet-e őt, e pompás rózsát nem szeret­ni? folytatá Alice, kinek e sajátságos hangon mondott szavak egész lényét valami különös, so­ha nem érzett rezgéssel járták át s vérét arczá­­ba kergeték. — Vannak, a kiknek a büszke rózsánál jobban tetszik a szende gyöngyvirág. Istenem, mi volt ez? Valóban hallotta ő e szavakat, vagy csak felizgult képzelnie súgta fü­lébe? Gyöngyvirág! hát hol az a gyöngyvirág? vagy nem ott van-e az ő keblén, honnan illata kábitólag száll fel hozzá, holott eddig nem is ér­­zé. Gyöngyvirág! kit értett e név alatt, vagy tán senkit, nem is volt az képlegesen mondva, s valóban magát a virágot értette. Szerencse, hogy ezalatt Zóra ismét játszani kezdett, így tán nem vette észre Dellői a roppant zavart, mit szavaival okozott. Alice igyekezett erőt venni magán, arra a gyönyörű zenére figyel­ni, a­mely az imént úgy elbájolta, és nem tu­dott, az az illat, az a virág végkép megzavarta a a fejét, nem, nem tűrhette tovább, s azt sem tudva mit tesz zavarában, hirtelen letépte keblé­ről a virágot s ölébe ejté. — Miért tépi el a szegény virágot ? — kér­dő Árpád, kit a lányka zavara gyönyörrel töltött el, mert gondolatmenetét fejte meg előtte. — Illata kábít, elvonja figyelmemet — rebegő Alice. — Adja nekem, én szeretem a kis virágot — susogta Árpád. — Vigye el, ha akarja, lehelte alig érthe­tően Alice s az általános elmerülésben, melylyel mindenki a művésznőt nézte és hallgatta, senki sem vette észre azt a­ kezet, a mely elényult, ru­hája fodráról felszedte s keblébe vette a gyöngy­virágot. De mégis észrevette valaki s nem más, mint maga az ünnepelt művésznő. Mindent látott. Árpád gyöngéd tekintetét, a lányka zavarát, a le­tépett és fölvett virágot s szemében a harag vil­láma gyűlt ki. — Hogyan! egy gyermek ! egy ilyen nő* verdéből kikerült lányka! S haragját rögtön han­gokba lehelve hatalmas fináléban végző elő­adását. A közönség ismételt kihívások után távo­zott, csak a választottak, Zóra közelebbi ismerősei maradtak a teremben, szerencsét kívánni a mű­vésznőnek diadalához. Dévényiék is ezek közé tar­toztak. — Lejön? beszélni fogtok vele? Kordó Irént kíváncsian Alice, a­ki mióta az az illat nem zavarta, némileg visszanyerte volt nyugalmát. — Be is mutatlak neki, ha kívánod, édesem. E perezben lépett közéjük Zóra, lombos fe­hér felöltővel, Dévényi gróf karján, a ki előzé­kenyen elébe ment. Szívélyesen nyújtott kezet ismerőseinek , az újonnan bemutatott Alicenak. (Folyt. köv.) — A kolozsvári függetlenségi párt pünkösd másodnapján, azaz i. é. má­jus hó 29-én délelőtt 10 órakor a váro­si redoute nagytermében közgyűlést tart. A tárgysorozat következő: 1. Elnöki meg­nyitó, s a választmány és tisztviselői kar lemon­dása. 2. A pártszervezeti jav­alatnak tárgyalása s megállapítása. 3. A párt központi bizottmánynak megválasztása 4. Indítványok tárgyalása. A közgyűlésben csak is a meghívó előmutatása s igazolása mellett lehet részt venni. A kolozsvári függetlenségi párt intéző vá­lasztmányának 1882. ápril 10-én tartott üléséből. Deáky Albert, Polcz Rezső, elnök, jegyző. — A főrendiház az általános vámtari­fáról szóló törvényjavaslatot a képviselőház által megszavazott szövegezéssel változatlanul elfogad­ta és e törvényjavaslat az ügyrend értelmében ■■mm imi­­ mit szentesítés végett ő felsége elé fog terjesztetni, de e javaslat csak akkor válhatik törvénynyé, il­letve léphetik június 1-sején életbe, ha az osz­trák birodalmi tanács képviselőháza a „gabo­na“ tétel jegyzetének az urakháza vámügyi bi­zottsága által indítványozott kiküszöböléséhez hoz­zájárul.­­ Az osztrák-magya­r vám­confe­­rentia tegnap megkezdette az új vám­tarifa életbeléptetésére szükséges utasítás tárgyalásit. E tanácskozás valószínűleg több napon át fog tartani. — Az osztrák kereskedelmi és pénz­ügyi minisztériumok képviselői tegnap reggel ér­keztek Budapestre. — Királyunk olaszországi útjá­nak tervét ismét emlegetik úgy az osztrák, mint az olasz lapok. Alkalmat erre az adott, hogy Um­berto király nyári kastélyát Monzában a rendes­nél hamarabb is nagyobb apparátussal szerelteti fel. Más verzió szerint a két uralkodó Turinban fog találkozni. Akárhogy áll a dolog, csakugyan ideje volna, hogy a mi udvarunk viszonozza az olasz udvar baráti látogatását, mert ez a haloga­tás csak ingerli az olaszok ellenszenvét irántunk s bizonynyal lehűti azt a kevés hajlandóságot is, melylyel a mérsékelt olasz pártok monarchiánk iránt viseltetnek. — Az uj közös pénzügyminisz­ter kinevezése ügyében, mai napig sem történt elhatározás, de a megoldás mindenesetre már a közelebbi napokban várható. — Tij pénzügyi igazgatóság. A zágrábi pénzügyigazgatóság hatósága alatt Eszé­ken külön pénzügyigazgatóság állíttatott fel, mely működését folyó évi június hó 1-jével kez­di meg. — Az osztrák delegátió. Hire járt, hogy a csehorszi német képviselők közül többen azt ajánlották, hogy a német képviselők ne ve­gyenek részt a Csehországra eső delegátusok vá­lasztásában. A csehországi német képviselők szom­baton tárgyalták ezt a kérdést. Herbst és Wolfrum ellenezték e javaslatot, az értekezlet pedig nagy többséggel elvetette és elhatározta, hogy nem bo­csátkozik compromissumba a cseh képviselőkkel. A német párt jelöltjei: Plener, Klier, Bareuther, Russ, Oppentheimer, Risconuer, Stoehr, Streer, Kote és Schier; póttagok: Tausche és Müller. A cseh klub is értekezett az új delegátusok megvá­lasztása fölött és a következő jelöltekben állapo­dott meg: Rieger, Mattus, Trojan, Clam Henrik, Harrach, Lobkowitz György, Zelthamer, Zsák Ada­­raek és Jiriczek. Azt mondják, hogy a cseh jelölteknek, ha­csak valami véletlen nem történik, kevés reményük van a diadalra.­­ A délszláv felkelés. Hivatalos jelentés szerint Klenaktól északra és N­yesinjétől délkeletre május 20-án erősebb felkelő­banda megtámadta a 11. gyalogez­red egyik osztályát, melyet egy hadnagy vezényelt. A csapatok visszaverték a fel­kelőket, kik közül mintegy harminczan elestek és sebet kaptak. Veszteségünk: egy tizedes és három gyalogos sebet kapott. Ugron Gábor mentelmi ügye. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése. A képviselőház 1881. évi deczember hó 15- én tartott ülésének 445-ik számú határozatával a mentelmi bizottságnak adta ki Ugron Gábor panaszlevelét, melyben nevezett képviselő, beje­lentvén mentelmi jogának a m. kir. Curia mint semmitőszék részéről történt megsértését, kéri ennek a képviselőház által való orvoslását, és a jövőben bekövetkezhető hasonló esetek megelőzése tekintetéből való intézkedések megtételét. A mentelmi bizottság beható tárgyalás alá vévén ezen ügyet, a rendelkezésére álló adatok átvizsgálása után, megállapodásáról a következők­ben terjeszti elő javaslatát. A kolozsvári kir. törvényszék sajtóügyi vizs­­gálóbírája az « Ellenzék« czimű Kolozsvárt megje­lenő napilapban közzétett több rendbeli czikkek­­ben foglalt állítólagos sajtóvétségek miatti vizs­­gálatnak megindítása czéljából, 1881. évi márcz. 14-én Ugron Gábor, mint akkori országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése iránt a múlt országgyűlés képviselőházához kérvényt inté­zett, mire a képviselőház 1881. évi ápril­is 27- én tartott 388. országos ülésben hozott két rend­beli határozattal, nevezett képviselő mentelmi jo­gát felfüggesztette. Erre Ugron Gábor képviselő ellen a sajtó­ügyi vizsgálat­raegindittatván, befejeztetett és az esküdtszéki tárgyalás a kolozsvári kir. törvény­szék, mint esküdtszéki sajtóbiróság által, 1881. évi junius hó 12-én hozott határozattal ugyan­azon év julius 2-ára tűzetett ki. A múlt országgyűlés 1881. évi junius 2-án berekesztetvén, Ugrón Gábor ugyanazon évi jan. 24-én Kolozsvár város II-ik választókerülete részé­ről ismét képviselővé lett megválasztva a jelenlegi országgyűlésre. Ennek folytán Ugrón Gábor kérvényt inté­zett a kolozsvári kir. törvényszékhez, mint sajtó­­bírósághoz, melyben annak bejelentése mellett, hogy ő az új képviselőháznak tagjává lett, ezen ház pedig mentelmi jogának felfüggesztése iránt még nem határozott, kérte a sajtóbíróságot, mi­szerint mentelmi jogának felfüggesztéséig a kitű­zött esküdtszéki tárgyalást napolja el. A kolozsvári sajtóbiróság ezen kérésnek helyt adva, a kitűzött tárgyalást végzésileg elhalasztot­ta. A kir. ügyészség azonban ezen végzés ellen semmiségi panaszt adott be, minek folytán a m. kir. Curia, mint semmitőszék 1881. évi julius hó 7 én tartott ülésében az ügyet vizsgálat alá vé­vén, 13.022 sz. a. hozott határozatával, a be­adott semmiségi panasznak helyt adott, és a tár­gyalási határnap elhalasztása iránti kérvénynek helyt adó sajtóbírósági végzést megsemmisítette, egyúttal a sajtóbíróságot az időközben már el­múlt tárgyalási határnap helyett új tárgyalási ha­tárnap kitűzésére, az esküdtszék behívására s a tárgyalás szabályszerű megtartására utasítván. Ennek következtében a kolozsvári sajtóbiró­ság uj tárgyalást tűzött ki, mely 1881. évi augusz­­tus hó 1- án megtartatván, vádlott Ugron Gábor képviselő felmentésével végződött. Ez a tényállás. Minthogy e szerint az Ugron Gábor képvi­selő ellen folytatott sajtópernek az illetékes bíró­ság előtt már véglegesen történt befejezése után, jelenleg nem az a kérdés, hogy mentelmi joga ezen ház által felfüggesztessék-e vagy sem ? a mentelmi bizottság hatáskörének szemmel tartása mellett, csak azon szempontból vélte a t. ház ré­széről hozzá utasított ügyet elbírálandónak, várjon a fennforgó esetben, a bíróságnak eljárása szol­­gáltatot-e indokot arra, hogy ezen bíróság a t. háznak javaslatot tegyen, megfelelő intézkedések­nek elrendelése czéljából. Hazai törvényeink csak igen kevés szabályt tartalmaznak az országgyűlési képviselők immu­nitására vonatkozólag. Idézhetjük az 1723-ik évi X. t.-czikket, mely szerint az országgyűlés tagjait a mentelmi jog „menet és jövet“ illeti meg, és azok bántalmazóira súlyos büntetés van szabva; az 1876-iki XII. t.-cz. 47 §-a szerint pedig a kö­zös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjai, tettenérés esetét kivéve, az illető országgyűlésnek, ennek együtt nem léte esetében pedig azon bi­zottságnak, melynek tagjai, előleges jóváhagyása nélkül, se le nem tartóztathatnak, se közkereset alá nem vétethetnek. Ezen törvényeken kívül a m. kir. igazság­ügyminiszternek 1867-ik évi szeptember hó 18-án kelt rendelete pedig ide vonatkozólag azt tartal­mazza, miszerint esküdtszéki bűnvizsgáló bírósá­gok idézésére mindenki személykülönbség nélkül megjelenni tartozik, s hogy e szabály alól csak az országgyűlés tagjai képeznek kivételt, de csak az esetben, ha mint vádlottak és nem mint tanuk lennének megidézendők. Más törvény, mely a bíróságoknak az or­szággyűlési képviselők ellen felmerülő fenyítő ügyekben való eljárására nézve irányadóul szolgál­na, ez idő szerint még nem létezik. A­mi tehát Ugron Gábor képviselőnek jelen esetét illeti, úgy az idézett törvények és az érvényben álló fen­tebbi ministeri rendelet alapján, s az eddigi tör­vényes gyakorlat tekintetbe vételével, valamint a rendelkezésre álló iratok átvizsgálása után, és el­­térőleg a fent hivatkozott semmitőszaki határozat­ban érvényesül; azon felfogástól, melynélfogva nevezett képviselő mentelmi jogának a múlt or­szággyűlés által történt felfüggesztése, azon or­szággyűlés berekesztése után is hatályban levőnek vétetik , a mentelmi bizottság abban a nézetben ál­lapodik meg, hogy Ugron Gábor ezen képviselő­ház tagja, mint vádlott ellen, a sajtóbíróság nem járhatott volna el mindaddig, míg annak mentel­mi joga ezen képviselőház által fel nem függesz­tette, és igy a kolozsvári sajtóbiróság eljárása nevezett képviselő ellen 1881-ik évi junius hó 24. napjától fogva, mely napon Ugron Gábor kép­viselőnek meg lett választva, az országgyűlési kép­viselő mentelmi jogával ellenkezik, azon oknál fogva, mert a múlt 1878 — 81. országgyűlés fen­tebb említett, és Ugron Gábor mint akkori kép­viselőnek mentelmi jogát felfüggesztő határozat hatálya nem terjedhet tovább, mint azon ország­gyűlésnek berekesztéséig, illetőleg nevezett kép­viselő akkori mandátumának lejártáig ; a kolozs­vári sajtóbíróság a múlt országgyűlési határozat alapján járt el Ugrón Gábor ellen, hanem eljárt mint akármely más személy ellen ; azon naptól fogva azonban, mikor Ugrón Gábor képviselővé ismét megválasztatván, az országgyűlési képvise­lő mentelmi jogának ismét élvezetébe lépett, őt oly törvényszerű mentelmi jog illette meg, a­mely csak a jelen országgyűlés képviselőháza által lett volna felfüggeszthető; a kolozsvári sajtóbíró­ság tehát az Ugron Gábor képviselő elleni eljá­rásának folytatására csak ezen újból nyert men­telmi jognak a jelen képviselőház általi felfüg­gesztése után lett volna hivatva. Ezen felfogás támogatására egyébiránt az 1878/81. országgyűlés folyamában, a 32-ik orszá­gos ülésben hozott, s Lukács Béla képviselő men­telmi ügyére vonatkozó határozatra hivatkozha­

Next