Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)
1882-05-23 / 116. szám
Harmadik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: . virályutcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények *5e ’ czimzendők. IZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva : ...................I« frt. |l| Negyedévre ... 4 frt. ................... 8 frt. jj Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára helyben 5 kr. vidéken 6 kr. Egész évre Félévre . Hó. szám Kolozsvár, kedd, május 23. 1882 KIADÓ-HIVATAL: Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyílt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gyrmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár-és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Esti áladás. Gyakorlati vizsga. Végre egyeszme, mégpedig gyakorlati. A tisztviselők minősítéséről szóló törvényjavaslatot tárgyaló bizottsága a képviselőháznak, a miniszteri javaslat egy részét gyökeresen módosította. E módosítás elvi jelentősége abban áll, hogy a bizottság mindazoktól a tisztviselőktől, kik az adminisztratív tágas mezején működnek, tehát elkezdve a központi miniszteri és más állami hivatalnokoktól a törvényhatósági tisztviselőkig, úgynevezett gyakorlati vizsgálatot s ezt megelőzőleg két évi gyakorlatot követel meg. Mi részünkről ezt az eszmét nagyon életrevaló, egészséges gondolatnak tartjuk. Az administrate annyira tágas terrénumán a gyakorlatiasság még tán fontosabb, vagy legalább is egyenrangú kellék az elméleti képzettséggel. Aki csak felületesen ismeri is az adminisztratiót, annak ezerféle feladataival, amint az államéletben a központi hatalom és a törvényhatóságok körében nyilvánul, az teljesen igazat fog adni nekünk. Sőt még tovább megyünk s azt merjük állítani, hogy igen gyakran pusztán elméleti ámbár kitűnő, ismeretekkel bíró közigazgatási tisztviselők gyengébbeknek, kualifikálatlanabbnak bizonyultak a tényleges adminisztratív működés terén, mint tisztán úgynevezett praktikus tisztviselők, akik a szakmájukba vágó törvényismeretet csak praxis útján szerezték meg, de máskülönben alig bírtak testimonium maturitatissal. Ez tény, mit aki ismeri a dolgot, nem tagadhat egy percig sem. És honnan e jelenség ? Egyszerűen onnan, hogy a közigazgatást, ami az anyagi határozmányokat illeti, soha sem lehet úgy kodificálni, mint például a justitiát. A közigazgatás sokkal közelebb áll a mindennapi élethez, a társadalom ezer féle szövevényével oly szakadatlan érintkezésben áll, hogy a törvényhozónak lehetetlen, — ha még oly eszményi törvényhozást képzelünk is, minden egyes viszonyt és esetet az emberi életből szeme előtt tartania és sokkal szabályoznia. Ilyenkor tehát az adminisztratív tisztviselő csaknem egészen magára, józan tapintatára, gyakorlatias érzékére van utalva s meg kell oldania a fölmerült problémát, mert az élet, a szükség a megoldást követeli. Ilyen józan tapintatot, ilyen gyakorlatias érzéket pedig csak magának a gyakorlatnak útján lehet megszerezni. S ha ez nincs meg az administratív tisztviselőben, az elméleti ismeretek, az elvont elméletek és rendszerek ismerete, bizony-bizony igen ritkán segít rajta. Nem tudja magát, mint mondani szokták : feltalálni, s ép azért a fölmerült kérdést igen gyakran az a máskülönben kitűnő elméleti képzetségül tisztviselő fonákabbul, helytelenebből fogja megoldani, mint egy egyszerű praktikus, de akit a routine biztos vezérfonala kalauzol. Ez a tapasztalati tény, ez a meggyőződés vezethette a képviselőház qualificationális bizottságát is, midőn javaslatában az u. n. gyakorlati közigazgatási vizsgálatok rendszerének behozatalát proponálja, mégpedig a legfelsőbb miniszteriális tisztviselőkre nézve is. Bizony nagyon sok fonák kör- és más miniszteri rendelettől meg lett volna eddig is mentve közigazgatásunk, hogy ha a budapesti miniszteri irodákban egy kissé több gyakorlati érzék, az ország tényleges bajai és az igazgatás aktuális követelményei iránt nagyobb fogékonyság, az önkérdésekben több tapintat, s mindezek mellett kevesebb abstrakt elmélet, lemásolva külföldi idegen mintákról, nyilvánult volna. Hanem természetesen nagyon sok jog függeni a javaslatba hozott gyakorlati vizsgálatok jó hatására nézve attól, hogy miként lesznek berendezve a vizsgálatok, azok tárgyai, a vizsgálati módszer és kikből fogja a minisztérium a vizsgáló bizottságokat összeállítani. Itt nem fogják a fősúlyt ott a praktikus momentumra fektetni, amint ez például nagy részben állítható jelenleg a bírói és ügyvédi gyakorlati vizsgálatoknál; ha a vizsgálatok nem lesznek egyebek, mint például elméleti törvényisméből való examinálás, tehát úgyszólva az egyetemen előadott közigazgatási jogból már letett vizsgálatnak ismétlése; s ha a vizsgáló bizottságokat egy rakás elméleti emberből fogják összeállítni, kik maguk gyakorlatilag sohasem foglalkoztak administratióval vagy olyan régen, hogy már el is feledték egykoron talán szerzett routinesokat, akkor bizony ez az alkotás is el fogja veszítni gyakorlati jelentőségét és hasznát, s nem lesz egyéb, mint néhány embernek kívánatos mellékjövedelmi forrás — a vizsgálati dijak utján! AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. május 23._______———· A művésznő. Elbeszélés. Irta: Nulla. III. (7. Folytatás.) A terem zsúfolásig megtelt, a főváros legdíszesebb közönsége foglalta el a helyeket s tekintett feszült figyelemmel az emelvényre, várva a művésznő megjelenését. Végre megjelent, láttára tetszésmoraj hangzott fel a teremben, amely tapsviharrá növekedve zúdult a művésznő felé. S valóban nem is volt csoda, ha Zóra már csupa megjelenésével is megnyerte a közönségét. Nagyon szép volt. Magas termetének szobrászi arányait előnyösebben mi sem emelhette volna ki, mint a művészien összeállított, gazdagon díszített uszályos rózsaszínű atlaszruha, melyet viselt, homlokára omló dús fekete haját mi sem ékíthette volna szebben, mint az élő, a rózsaszín minden árnyalatát feltüntető rózsafüzér s nyakának, karjainak fehérségét, szemeinek csábító fényét mi sem tehette még vakítóbbá, mint gyémánt ékszereinek szemkápráztató ragyogása. — Istenem, de szép! — sóhajtott fel bámulva Alice — hogy lehet valaki ilyen gyönyörül — Szép, nagyon szép, valóban — felelte felkiáltására a széke mögött ülő Dellői — egészen arra van teremve, hogy a sokaságnak imponáljon. Ez alatt Zóra elővette hegedűjét s mig kísérője a bevezetést játszta, büszke tekintetét körüljártatá a teremben. A piruló új jelenség Dévényiné mellett rögtön szemébe tűnt. Ki lehet? mint bámul feléje s milyen meglepettnek látszik? bizonnyal valami vidéki rokon, csinos kis jószág! gondolá. S ott a háta mögött Dellei Árpád jóakaró arczczal, mintha biztatná, ne féljen, hisz nem bántja senki. Aztán elkezdett játszani. Komoly tanulmány darab volt, amit játszott, egyike a Mendelssohn híres concertjeinek, a melyben meg szoktuk bámulni a compositio tökéletességét, az előadó kitűnő modorát, tiszta technicáját s mellette hidegen maradunk, a miért is rendesen bevezetésül szokták választani a hangversenyzők, a későbbi darabokra tartvafenn, hogy hallgatóik érzelmeire hassanak. De Zóra szenvedélyes lénye e hideg mesterművet is áthatotta, életet, érzelmet adott ott is, ahol csak művészetet keresünk. Mintha sebesen lüktető vére, forró lehellete átszállt volna ama hideg számítással egymás mellé illesztett hangjegyekbe, s a hegedű komoly szónoklat helyett zengő költeményt mesélt volna, annyira elbájolt játéka mindenkit s a darab végén nem az elismerés, de a lelkesedés tapsai zendültek fel a teremben. Hát még, midőn le sem mozdulva az emelvényről egymás után adta elő Wieniawsky meghaló legendáját, Sarasata spanyol dalait s egy saját szerzeményű magyar és szerb dalokból átírt ábrándot, a lelkesedés tetőpontra hágott, a diadal biztosítva volt. Átszellemülve, mondhatni egész lényében megrendülve, szemében csillogó könnyekkel bámulta Alice e bűbájos zenét, amilyen szépet ő soha sem hallott, még nem is álmodott. — Nem, nem soha ! — suttog, alig hallhatóan, Zóra egy darabjának végeztével. — Mit nem soha ? — kérdő előrehajolva Árpád. — Sohasem zenélek többet! — mondá szomorú hangon a leányka. — Kár lenne — feleli Árpád. Önre nagyon rosz hatással van művészet, ha ily feltételekre vezeti, sőt inkább sarkantyúnak kell azt tekinteni, mely igyekezetre, haladásra utal. Ok, hogy tud ily hidegen okoskodni e bűvös hangok hatása alatt — csodálkozók Alice s azok a könnyek kiszabadulva méla szemeiből, mint tiszta harmat a virág kelyhén, peregtek végig üde arczán. Én már többször hallottam őt játszani, hozzá vagyok szokva. — Lehet is ilyesmit megszokni! — viszont, hirtelen lesütve fejét s könnyeit letörülve a kis leány. Ön közelebbről ismeri őt? Igaz, hisz Irén mondta, hogy barátságban van vele. de nagyszerű őt közelebbről ismerni! Mily nagy művésznő s minő szépség! soha nem láttam hasonlót. Azt hiszem, ahány férfi ismeri, mind szerelmes bele. Ez az utolsó néhány szó csak úgy véletlenül szaladt ki a száján s a mint kimondá és eszébe jutott, hogy a mind között az is benne van, a ki ezt hallotta, olyan fájdalmas érzés facsarta össze szivét. Bár ne mondta volna. — Nem mind,f Alice — súgta Árpád gyöngéden a lányka fülébe. — Lehet-e őt, e pompás rózsát nem szeretni? folytatá Alice, kinek e sajátságos hangon mondott szavak egész lényét valami különös, soha nem érzett rezgéssel járták át s vérét arczába kergeték. — Vannak, a kiknek a büszke rózsánál jobban tetszik a szende gyöngyvirág. Istenem, mi volt ez? Valóban hallotta ő e szavakat, vagy csak felizgult képzelnie súgta fülébe? Gyöngyvirág! hát hol az a gyöngyvirág? vagy nem ott van-e az ő keblén, honnan illata kábitólag száll fel hozzá, holott eddig nem is érzé. Gyöngyvirág! kit értett e név alatt, vagy tán senkit, nem is volt az képlegesen mondva, s valóban magát a virágot értette. Szerencse, hogy ezalatt Zóra ismét játszani kezdett, így tán nem vette észre Dellői a roppant zavart, mit szavaival okozott. Alice igyekezett erőt venni magán, arra a gyönyörű zenére figyelni, amely az imént úgy elbájolta, és nem tudott, az az illat, az a virág végkép megzavarta a a fejét, nem, nem tűrhette tovább, s azt sem tudva mit tesz zavarában, hirtelen letépte kebléről a virágot s ölébe ejté. — Miért tépi el a szegény virágot ? — kérdő Árpád, kit a lányka zavara gyönyörrel töltött el, mert gondolatmenetét fejte meg előtte. — Illata kábít, elvonja figyelmemet — rebegő Alice. — Adja nekem, én szeretem a kis virágot — susogta Árpád. — Vigye el, ha akarja, lehelte alig érthetően Alice s az általános elmerülésben, melylyel mindenki a művésznőt nézte és hallgatta, senki sem vette észre azt a kezet, a mely elényult, ruhája fodráról felszedte s keblébe vette a gyöngyvirágot. De mégis észrevette valaki s nem más, mint maga az ünnepelt művésznő. Mindent látott. Árpád gyöngéd tekintetét, a lányka zavarát, a letépett és fölvett virágot s szemében a harag villáma gyűlt ki. — Hogyan! egy gyermek ! egy ilyen nő* verdéből kikerült lányka! S haragját rögtön hangokba lehelve hatalmas fináléban végző előadását. A közönség ismételt kihívások után távozott, csak a választottak, Zóra közelebbi ismerősei maradtak a teremben, szerencsét kívánni a művésznőnek diadalához. Dévényiék is ezek közé tartoztak. — Lejön? beszélni fogtok vele? Kordó Irént kíváncsian Alice, aki mióta az az illat nem zavarta, némileg visszanyerte volt nyugalmát. — Be is mutatlak neki, ha kívánod, édesem. E perezben lépett közéjük Zóra, lombos fehér felöltővel, Dévényi gróf karján, a ki előzékenyen elébe ment. Szívélyesen nyújtott kezet ismerőseinek , az újonnan bemutatott Alicenak. (Folyt. köv.) — A kolozsvári függetlenségi párt pünkösd másodnapján, azaz i. é. május hó 29-én délelőtt 10 órakor a városi redoute nagytermében közgyűlést tart. A tárgysorozat következő: 1. Elnöki megnyitó, s a választmány és tisztviselői kar lemondása. 2. A pártszervezeti javalatnak tárgyalása s megállapítása. 3. A párt központi bizottmánynak megválasztása 4. Indítványok tárgyalása. A közgyűlésben csak is a meghívó előmutatása s igazolása mellett lehet részt venni. A kolozsvári függetlenségi párt intéző választmányának 1882. ápril 10-én tartott üléséből. Deáky Albert, Polcz Rezső, elnök, jegyző. — A főrendiház az általános vámtarifáról szóló törvényjavaslatot a képviselőház által megszavazott szövegezéssel változatlanul elfogadta és e törvényjavaslat az ügyrend értelmében ■■mm imi mit szentesítés végett ő felsége elé fog terjesztetni, de e javaslat csak akkor válhatik törvénynyé, illetve léphetik június 1-sején életbe, ha az osztrák birodalmi tanács képviselőháza a „gabona“ tétel jegyzetének az urakháza vámügyi bizottsága által indítványozott kiküszöböléséhez hozzájárul. Az osztrák-magyar vámconferentia tegnap megkezdette az új vámtarifa életbeléptetésére szükséges utasítás tárgyalásit. E tanácskozás valószínűleg több napon át fog tartani. — Az osztrák kereskedelmi és pénzügyi minisztériumok képviselői tegnap reggel érkeztek Budapestre. — Királyunk olaszországi útjának tervét ismét emlegetik úgy az osztrák, mint az olasz lapok. Alkalmat erre az adott, hogy Umberto király nyári kastélyát Monzában a rendesnél hamarabb is nagyobb apparátussal szerelteti fel. Más verzió szerint a két uralkodó Turinban fog találkozni. Akárhogy áll a dolog, csakugyan ideje volna, hogy a mi udvarunk viszonozza az olasz udvar baráti látogatását, mert ez a halogatás csak ingerli az olaszok ellenszenvét irántunk s bizonynyal lehűti azt a kevés hajlandóságot is, melylyel a mérsékelt olasz pártok monarchiánk iránt viseltetnek. — Az uj közös pénzügyminiszter kinevezése ügyében, mai napig sem történt elhatározás, de a megoldás mindenesetre már a közelebbi napokban várható. — Tij pénzügyi igazgatóság. A zágrábi pénzügyigazgatóság hatósága alatt Eszéken külön pénzügyigazgatóság állíttatott fel, mely működését folyó évi június hó 1-jével kezdi meg. — Az osztrák delegátió. Hire járt, hogy a csehorszi német képviselők közül többen azt ajánlották, hogy a német képviselők ne vegyenek részt a Csehországra eső delegátusok választásában. A csehországi német képviselők szombaton tárgyalták ezt a kérdést. Herbst és Wolfrum ellenezték e javaslatot, az értekezlet pedig nagy többséggel elvetette és elhatározta, hogy nem bocsátkozik compromissumba a cseh képviselőkkel. A német párt jelöltjei: Plener, Klier, Bareuther, Russ, Oppentheimer, Risconuer, Stoehr, Streer, Kote és Schier; póttagok: Tausche és Müller. A cseh klub is értekezett az új delegátusok megválasztása fölött és a következő jelöltekben állapodott meg: Rieger, Mattus, Trojan, Clam Henrik, Harrach, Lobkowitz György, Zelthamer, Zsák Adaraek és Jiriczek. Azt mondják, hogy a cseh jelölteknek, hacsak valami véletlen nem történik, kevés reményük van a diadalra. A délszláv felkelés. Hivatalos jelentés szerint Klenaktól északra és Nyesinjétől délkeletre május 20-án erősebb felkelőbanda megtámadta a 11. gyalogezred egyik osztályát, melyet egy hadnagy vezényelt. A csapatok visszaverték a felkelőket, kik közül mintegy harminczan elestek és sebet kaptak. Veszteségünk: egy tizedes és három gyalogos sebet kapott. Ugron Gábor mentelmi ügye. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése. A képviselőház 1881. évi deczember hó 15- én tartott ülésének 445-ik számú határozatával a mentelmi bizottságnak adta ki Ugron Gábor panaszlevelét, melyben nevezett képviselő, bejelentvén mentelmi jogának a m. kir. Curia mint semmitőszék részéről történt megsértését, kéri ennek a képviselőház által való orvoslását, és a jövőben bekövetkezhető hasonló esetek megelőzése tekintetéből való intézkedések megtételét. A mentelmi bizottság beható tárgyalás alá vévén ezen ügyet, a rendelkezésére álló adatok átvizsgálása után, megállapodásáról a következőkben terjeszti elő javaslatát. A kolozsvári kir. törvényszék sajtóügyi vizsgálóbírája az « Ellenzék« czimű Kolozsvárt megjelenő napilapban közzétett több rendbeli czikkekben foglalt állítólagos sajtóvétségek miatti vizsgálatnak megindítása czéljából, 1881. évi márcz. 14-én Ugron Gábor, mint akkori országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése iránt a múlt országgyűlés képviselőházához kérvényt intézett, mire a képviselőház 1881. évi április 27- én tartott 388. országos ülésben hozott két rendbeli határozattal, nevezett képviselő mentelmi jogát felfüggesztette. Erre Ugron Gábor képviselő ellen a sajtóügyi vizsgálatraegindittatván, befejeztetett és az esküdtszéki tárgyalás a kolozsvári kir. törvényszék, mint esküdtszéki sajtóbiróság által, 1881. évi junius hó 12-én hozott határozattal ugyanazon év julius 2-ára tűzetett ki. A múlt országgyűlés 1881. évi junius 2-án berekesztetvén, Ugrón Gábor ugyanazon évi jan. 24-én Kolozsvár város II-ik választókerülete részéről ismét képviselővé lett megválasztva a jelenlegi országgyűlésre. Ennek folytán Ugrón Gábor kérvényt intézett a kolozsvári kir. törvényszékhez, mint sajtóbírósághoz, melyben annak bejelentése mellett, hogy ő az új képviselőháznak tagjává lett, ezen ház pedig mentelmi jogának felfüggesztése iránt még nem határozott, kérte a sajtóbíróságot, miszerint mentelmi jogának felfüggesztéséig a kitűzött esküdtszéki tárgyalást napolja el. A kolozsvári sajtóbiróság ezen kérésnek helyt adva, a kitűzött tárgyalást végzésileg elhalasztotta. A kir. ügyészség azonban ezen végzés ellen semmiségi panaszt adott be, minek folytán a m. kir. Curia, mint semmitőszék 1881. évi julius hó 7 én tartott ülésében az ügyet vizsgálat alá vévén, 13.022 sz. a. hozott határozatával, a beadott semmiségi panasznak helyt adott, és a tárgyalási határnap elhalasztása iránti kérvénynek helyt adó sajtóbírósági végzést megsemmisítette, egyúttal a sajtóbíróságot az időközben már elmúlt tárgyalási határnap helyett új tárgyalási határnap kitűzésére, az esküdtszék behívására s a tárgyalás szabályszerű megtartására utasítván. Ennek következtében a kolozsvári sajtóbiróság uj tárgyalást tűzött ki, mely 1881. évi augusztus hó 1- án megtartatván, vádlott Ugron Gábor képviselő felmentésével végződött. Ez a tényállás. Minthogy e szerint az Ugron Gábor képviselő ellen folytatott sajtópernek az illetékes bíróság előtt már véglegesen történt befejezése után, jelenleg nem az a kérdés, hogy mentelmi joga ezen ház által felfüggesztessék-e vagy sem ? a mentelmi bizottság hatáskörének szemmel tartása mellett, csak azon szempontból vélte a t. ház részéről hozzá utasított ügyet elbírálandónak, várjon a fennforgó esetben, a bíróságnak eljárása szolgáltatot-e indokot arra, hogy ezen bíróság a t. háznak javaslatot tegyen, megfelelő intézkedéseknek elrendelése czéljából. Hazai törvényeink csak igen kevés szabályt tartalmaznak az országgyűlési képviselők immunitására vonatkozólag. Idézhetjük az 1723-ik évi X. t.-czikket, mely szerint az országgyűlés tagjait a mentelmi jog „menet és jövet“ illeti meg, és azok bántalmazóira súlyos büntetés van szabva; az 1876-iki XII. t.-cz. 47 §-a szerint pedig a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjai, tettenérés esetét kivéve, az illető országgyűlésnek, ennek együtt nem léte esetében pedig azon bizottságnak, melynek tagjai, előleges jóváhagyása nélkül, se le nem tartóztathatnak, se közkereset alá nem vétethetnek. Ezen törvényeken kívül a m. kir. igazságügyminiszternek 1867-ik évi szeptember hó 18-án kelt rendelete pedig ide vonatkozólag azt tartalmazza, miszerint esküdtszéki bűnvizsgáló bíróságok idézésére mindenki személykülönbség nélkül megjelenni tartozik, s hogy e szabály alól csak az országgyűlés tagjai képeznek kivételt, de csak az esetben, ha mint vádlottak és nem mint tanuk lennének megidézendők. Más törvény, mely a bíróságoknak az országgyűlési képviselők ellen felmerülő fenyítő ügyekben való eljárására nézve irányadóul szolgálna, ez idő szerint még nem létezik. Ami tehát Ugron Gábor képviselőnek jelen esetét illeti, úgy az idézett törvények és az érvényben álló fentebbi ministeri rendelet alapján, s az eddigi törvényes gyakorlat tekintetbe vételével, valamint a rendelkezésre álló iratok átvizsgálása után, és eltérőleg a fent hivatkozott semmitőszaki határozatban érvényesül; azon felfogástól, melynélfogva nevezett képviselő mentelmi jogának a múlt országgyűlés által történt felfüggesztése, azon országgyűlés berekesztése után is hatályban levőnek vétetik , a mentelmi bizottság abban a nézetben állapodik meg, hogy Ugron Gábor ezen képviselőház tagja, mint vádlott ellen, a sajtóbíróság nem járhatott volna el mindaddig, míg annak mentelmi joga ezen képviselőház által fel nem függesztette, és igy a kolozsvári sajtóbiróság eljárása nevezett képviselő ellen 1881-ik évi junius hó 24. napjától fogva, mely napon Ugron Gábor képviselőnek meg lett választva, az országgyűlési képviselő mentelmi jogával ellenkezik, azon oknál fogva, mert a múlt 1878 — 81. országgyűlés fentebb említett, és Ugron Gábor mint akkori képviselőnek mentelmi jogát felfüggesztő határozat hatálya nem terjedhet tovább, mint azon országgyűlésnek berekesztéséig, illetőleg nevezett képviselő akkori mandátumának lejártáig ; a kolozsvári sajtóbíróság a múlt országgyűlési határozat alapján járt el Ugrón Gábor ellen, hanem eljárt mint akármely más személy ellen ; azon naptól fogva azonban, mikor Ugrón Gábor képviselővé ismét megválasztatván, az országgyűlési képviselő mentelmi jogának ismét élvezetébe lépett, őt oly törvényszerű mentelmi jog illette meg, amely csak a jelen országgyűlés képviselőháza által lett volna felfüggeszthető; a kolozsvári sajtóbíróság tehát az Ugron Gábor képviselő elleni eljárásának folytatására csak ezen újból nyert mentelmi jognak a jelen képviselőház általi felfüggesztése után lett volna hivatva. Ezen felfogás támogatására egyébiránt az 1878/81. országgyűlés folyamában, a 32-ik országos ülésben hozott, s Lukács Béla képviselő mentelmi ügyére vonatkozó határozatra hivatkozha