Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)
1882-06-03 / 125. szám
HariiiffiRflSlyanr SZERKJESZTÓI IRODA: Bi^fglnjt-32* 16. sz. hová a lap szellemi részit illet* közlemények Dezimzendok. ki „ILLIKZil" ELŐFIZETÉSI DIJA Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva : ...................16 frt. Ili Negyedévre ... 4 frt. 8 frt. Ijj Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes számára helyben 5 kr. vidéken 6 kr. Egész érre Féterre . 125. szám. Kolozsvár, szombat, junius 3. 1882. KIADÓ HIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor banabozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri csikkek gamnond sora után 20 kr. fizetendő. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Esti kiadás. Überland és cameraticum. A képviselőház ismét cameraticum-féla dologgal foglalkozott. Tegnap az úgynevezett Überlandi földek eladásiról szóló törvényjavaslatot tárgyalták s e közben a kormánypárti Rohonczy a világra olyan „üzletet“ hozott napvilágra egy kormánypárti képviselővel szemben, mint az erdélyi cameraticum „tiszteletdíja“. Az Oberlandi földek kérdése bonyolult gazdászati, jogi és politikai probléma, mely már évek óta foglalkoztatja a kormányt és kínos izgatottságban tartja Kikinda és körülötte levő néhány község lakosságát, kikre nézve életkérdés a probléma megoldása. A dolog rövid története az, hogy Mária-Terézia ezelőtt 100 évvel mintegy 123 ezer holdnyi földet odaajándékozott a kikindai és e város közelében fekvő 9 más szerb község lakosságának. Az elajándékozott földek a magyar kincstár tulajdonai voltak és az ajándékozás után is azok maradtak, mert haszonbér köttetett ki. Ily haszonbér czimén a kincstár évenként eleinte 34, legutóbb pedig 84 ezer frtot kapott a községektől. A Bach korszakban a bécsi kormánytól valami pátenst eszközöltek ki a haszonbérlők s annak alapján aztán legújabb időben megtagadták a kincstár tulajdonjogát, sőt a haszonbért is megtagadták. Idő folytán e birtokok jogi természete nagyon összebonyolódott. Először is zavart csinált az adománylevél, melynek szavai szerint a földek a községek összes lakosainak adományoztattak. Egy ideig közös is volt a birtok és használati jog , de később felosztották az egyes családok között, még pedig igazságtalanul. Azért alig néhány évtized múltán ismét új felosztást kellett véghezvinni. E sok cserebere közben sok „lakása“ a községeknek kimaradt az osztozkodásból; a birtokok pedig azok soraiban is, kik a felosztás következtében nyertek birtokot, vásár, öröklés, csere és más magánjogi czimeken kézről-kézre mentek. Most tehát úgy áll a dolog, hogy van vagy 2000 család; ezeknek van birtokuk. De van a 10 községben megint 58 ezer ember, kiknek egy talpalatnyi föld sem jutott az Überlandokból, akik azonban az adománylevél értelmében s az első felosztás előtti állapothoz képest részesedést követelnek a közös birtokból. E kérdéssel sokat bajlódtak már ezelőtt is a kormányok. Se Lónyai, se Kerkakápolyi, se Széll Kálmán nem tudták pénzügyminiszter korukban czélszerűen és békésen lebonyolítni a kérdést. Most Szapáry gróf pénzügyminiszter ketté vágta a gordiusi csomót. Széll Kálmán adott hozzá jó éles kardot, ugyanaz a Széll, aki pénzügyminiszter korában nem tudott boldogulni. Szapáry pénzügyminiszter ugyanis Széll Kálmán közvetítésével eladta örök áron a 123 ezer hold földet mintegy 5 millió forinton a jelenlegi birtokosoknak. A vételárt azonban egyik budapesti pénzintézet fizeti ki az államnak, a birtokosok pedig a banknak részletekben, törlesztés mellett fogják visszafizetni a kölcsönt. Ez az Überlandi földek eladásáról szóló törvényjavaslat történelmi előzménye, háttere és lényege. Az érdekelt községek azon lakosai, kik minthogy a tényleges birtok vétetett e megoldásnál kiindulási pontul: e vásár miatt elesnek attól, hogy a földekből részt kapjanak, fel vannak háborodva. Azt praetenciálják, hogy az adománylevél értelmében nekik is joguk van részt követelni a földekből ; másfelől azt állítják, hogy az összes területért, melynek hivatalos becsűje 7 milliónál többre rúg, ők 9—10 millió forintot is megadtak volna. Hát bizony az efféle agrárius kérdés megoldása mindig némi sérelemmel jár hol egy, hol más érdekelt félre. Az Überlandi földek kérdésének ilyetén megoldás is bizonyosan nem csekély zavart, sőt talán tényleges lázongást is fog szülni. Ám azért bizonyos, hogy a kormány törvény erejére emeli a javaslatot s végre is hajtja azt. Hogy elvégre megoldani igyekszik a Tiszakormány e vesződséges kérdést, ezt csak érdeméül tudjuk be. Más kérdés, hogy milyen ez a megoldás: jó-e, czélszerű-e politikailag és gazdászatilag és igazságos-e jogilag? Hogy a kérdés lebonydtása nem épen tisztán történik, mutatja az a lap, melyről Rohonczy képviselő a leplet lerántotta. Gödi Károly ugyanis ügyvéd és kormánypárti képviselő. Ez az úr közbenjárásáért, mint önmaga megvallotta, holdankint 1 frtot kap a birtokosoktól, tehát összevissza 100 ezer írtnál többet. Hát az ügyvédi honorárium, ha meg van érdemelve, jogos is, méltányos. De úgy látszik, hogy ha Gödi ügyvéd úr 23 év óta fáradozik is ez ügyben, 100 ezer frt honorárium mégis csak túlságosan nagy, annyira, hogy szinte sápnak is lehetne mondani. Utóvégre is kormánynak és kormánypártnak jól meg kellene fontolnia, hogy eféle zsíros konczoknak nagyon rosz hatása lehet a nagyközönségre országszerte, még a kormánypártiak soraiban is. Mert azt a hitet találja felkelteni az ország népében, hogy ha valaki leáll mameluknak s ha valami „lebonyolítandó“ ügyben fáradozik; s ha véletlenül kormánypárti képviselő, hát az „ügyet“ jól lebonyolítja, mert a kormány őt és ő a kormányt támogatja, s emellett a közügyekben való fáradozás, az önzetlen politikai meggyőződés jól jövedelmez is. Ilyen tona hitet keltenek az ilyen überlandos és kameratikumos dolgok a nemzetben, mely már kezdi a parlamentet egy nagy börzének tekinteni, hol nem az önzetlen hazafiság, hanem a közügyekkel gseftelő magánérdekek hálózata ütött tanyát. Vigyázzon a Tisza-kormány! A cameraticum és überlandhoz hasonló ügyekben napfényre kerülő honoráriumos dolgok bizonybizony megingatják a politikai morál iránti fogalmakat és hitet s meglazítják az egész nemzet közerkölcseit! — Az országgyűlési függetlenségi párt tegnapelőtt tartott értekezletén tárgyalás alá vétetett : 1. A katonai akadémiákban 120 alapítványi hely betöltéséről szóló törvényjavaslat. Az értekezlet a törvényjavaslatot nem fogadta el. A párt határozatának s indokolásának előadásával a képviselőházban Hoitsy Pál bízatott meg. 2) Az überlandi földek megváltásáról beadott törvényjavaslatot pénzügyi és jogügyi tekintetből sem fogadja el az értekezlet s a törvényjavaslatnak most a napirendről levevése végett határozati javaslatot ad be. Ennek benyújtásával Krisztinkovich Ede bízatott meg. Herman Ottó határozati javaslatot jelent be a tanterv és iskolai rendszabályok előterjesztése végett. — Az országgyűlési szabadelvű párt jun. 1-i értekezletén elsősorban fölvétetvén az überlandi földek eladásáról szóló törvényjavaslat, az Rakovszky István előadó és Szapáry gr. pénzügyminiszter indokolása után úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadjon. A tárgyalásban résztvettek Teleszky István, Gödi Károly, Móricz Pál, Joannovcs István, és Szemenyei János. Ezután tárgyaltatván ugyancsak Rakovszky István előadó indokolása nyomán a 120 katonai iskolai alapítványról szóló törvényjavaslat, mely Tamássy Béla és Szilágyi Virgil felszólalásai és Szende Béla honvédelmi miniszter felvilágosításai után átalánosságban és részleteiben elfogadtatott. Felvétetett a hadviselés alkalmával elesettek hátrahagyottjainak segélyezéséről szóló törvényjavaslat, mely Hegedűs Sándor indokolása után vita nélkül elfogadtatott. Végül Hauser Tivadar igazságügy miniszter adta elő azon válaszok tartalmát, melyeket Szederkényi Nándornak a dolgozóházakra és Lánczy Gyulának a királyi főügyésznek a közigazgatási tisztviselők elleni eljárásra vonatkozó körrendelete tárgyában tett interpellácziójára adni szándékozik. A válaszok tudomásul vétetvén, az értekezlet véget ért. — Mennyibe kerül Bosznia és Herczegovina ? A főrendiház tegnapelőtti ülésében Tisza miniszterelnök azt mondd, hogy az 1878-ki és a jelen évet kivéve Bosznia és Herczegovina évenként csak 6 millióba kerül. Ezzel szemben nem lesz érdektelen felemlíteni, hogy eddig minden évben többe került 6 milliónál, átlag pedig többe került évenként 40 milliónál. Ugyanis a foglalást, a menekültek tartását s a vasúti és egyéb befektetéseket felszámítva, került 1878-ban 113.2 millióban; 1879-ben 36.5 millióba; 1880-ban 8.6 millióba; 1881-ben 10.1 millióba s végre a folyó évben legalább 41.7 millióba. Mindez összesen több mint 210 milliónyi effektiv kiadás, melyből egy-egy évre 42 millió forint esik. Ebben pedig a hadszeranyagok nagy részének felhasználása még nem is foglaltatik. — A Duna-kérdés. A hatalmak a Barrére-féle javaslat fölött nem tudtak megegyezni. Egy berlini táviratban olvassuk, hogy csaknem bevégzett ténynek tekinthető, hogy a szignatórius hatalmak, szemben azon nehézségekkel, amelyeket Románia a Duna-kérdésben újólag támasztott, egy konferencziában fognak dönteni, amelyből természetesen Románia ki lesz zárva. Ha Románia nem volna hajlandó magát Európa határozatainak alávetni, flotta demonstráczióval fogják őt arra kényszeríteni. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCAJA. ___ 1882. junius 3. __ _ __ A művésznő. Elbeszélés. Irta: Nulla VIII. (16. Folytatás.) Mily magasan hordja fejét? Aztán végre is, csinos kis ember és most már nem is olyan jelentéktelen, mint ezelőtt volt, valóban, tetszős alak, monda Tima bárónő lorgnonján át vizsgálta Kaikert, amint göndör szőke haját felborzolta, kézelőjét meghúzogatva, művészi nyugalommal kezdett a kijelölt darab introductiójához. — És én még sem hiszem, nem, nem akarom. Nemde te nem hiszed, Árpád ? — Nem, édesem. — Akkor miért nem kelsz nyíltan védelmére! — Eléggé fáj, hogy nem lehet. De mit tesgüak? hidd el, kedves, veszett fáradság lenne az ér ellenében úszni. Mit hozzak föl védelmére ? hol vannak bizonyítékaim? Várjon, ha felszólalnék mellette, nem rontanék-e a helyett, hogy javítanék a dolgon ? Bajos dolog a saját meggyőződésünket másokra erőszakolni, úgy sem fogadnák el. S a következés csakhamar megmutatta, hogy Árpádnak igaza volt. Midőn Zóra a hangverseny végeztével, az utolsó tapsvihar lezajlása után a terembe lépett, talált ugyan bókoló tömegre, kik bámulatuk hangos jeleivel üdvözölték, de abban hiába kereste régi ismerőseit, bizalmas barátait, barátnőit, azok eltűntek, elpárologtak, egyik sem nyújta a visszatért fele kezét üdvözletül, egy ajkról nem hangzott szívélyes „Isten hozott !“ Eltávoztak, a régi barátságot egyik sem óhajtotta megújítani. Ez fellázítá Zórát, különösen Irén magaviselete mélyen sértette őt, tőle megvárta volna, hogy a többség kicsinyes véleményén felülemelkedjék, ő, aki egykor annyira felkarolta s bevezette őt abba a körbe, a melyben ő volt a hangadó. — Pedig ha tudná, ha akartam volna! még megbánja az a büszke asszony! De íme! a bámulok köre megnyílik, a fekete kabátok között világos női öltöny villámlik át, egy nő a egy férfi közeledik feléje. Deliés volt és fiatal neje, Árpád a régi szívélyességgel, s a kis Alice kellemes mosolylyal üdvözölte őt, s barátságosan nyújták elébe kezeiket. Néhány üdvözlő szót váltottak vele, pár pillanatig csevegtek együtt, aztán szívélyes búcsút vettek tőle. — Köszönöm barátom ! susog, búcsú közben Zóra ■ hangja remegett, szemében könny csillogott, Isten veled, Alice! soha sem fogom feledni! Komoran, mélyen gondolatokba merülve tért lakására, szobájába érve ingerülten vetette magát egy kerevetre s arczát kezébe rejtve görcsös zokogásban tört ki. — Nos, hogy volt megelégedve a mai est sikerével, tisztelt művésznő ? — kérdé a hangverseny után Zóra szobájába lépve s egész kényelmesen egy kerevetre dűlve Kaiser, — milyen sötét arczát csinál, pedig meg lehetne elégedve, vagy nem volt-e díszes hallgatósága, virág, taps bőven? mi kell több ennél? Mein Liebchen wai — — — Hallgasson ! — kiáltott föl Zóra indulatosan — hát folyton kinézni akar? nem volt még elég ? S az a büszke nő, ki az imént a hangversenyteremben lenézni látszott az egész világot, most kétségbeesetten vetette magát egy kereveten végig és sirt, zokogott keservesen. Majd fölemelte fejét, indulatosan tépte ki hajából a hervadt rózsákat, a drágaköves tűket s szórta szerte-száz maga körül. — Ugyan ne indulatoskodjék, — raondá egész nyugodtan Kaiser, felszedve az ékszereket a padlóról , tudhatná, hogy engem ki nem hoz a sodromból, megszoktam már, hogy rajtam töltse mások által felidézett bosszúságát, s ne tépje öszsze hajékét. A br. követe vagyok, azt szente, kegyeskedjék lemenni az étterembe, hódolói közül sokan vannak ott és óhajtják társaságát. — Nem megyek, mondja, hogy fáradt vagyok, főfájásom van, mondjon akármit. — De ha nekem is az lenne az óhajtásom, hogy lejöjjön s nem lennék hajlandó üzenetet megvinni ? — Mit bánom én? elég, hogy nem megyek. — S ha kényszeríteni fogom ? — Engem? s mi által? — kérdő haraggal felugorva helyéről Zóra. — Az által, hogy magam is itt maradnék, ide rendelnék két személyre vacsorát s ezzel megerősítenék bizonyos hiteket, melyek — — Hah gyalázatos! kiáltott dühtől szikrázó tekintettel Kaiser felé rohanva Zóra, takarodjék innen, parancsolom! — S ha érdekemben állatta nem engedelmeskedni ? — Tegyen a mit akar, nem megyek. — Megengedi, hogy e kedvezményt jó előjelnek vegyem ? kérdő tolakodó nyájassággal Zárához közeledve Kaiser. — Hozzám ne érjen, gyűlölöm önt! kiáltott élénken félre ugorva előle Zára. Tudja, hogy szemtelensége kiállhatatlan kezd lenni? s ezzel izgatottan rántotta meg a csengettyű zsinórját. — Tudom s ha egy kissé merészebb Ettem, annak tulajdonítsa, hogy naponta közeledni látom az időpontot, midőn — — Soha! Nanine! kiáltott belépő komornájára, adjon egy fekete csipke kendőt! Lemegyek, folytatá a midőn a komorna a kívánt kendőért távozott, lemegyek, hogy tolakodásától meneküljek. — Jó, de a rng öltözékét rendbe hozza, megengedi, hogy pár szóval tisztázzam kölcsönös helyzetünket. Na jól van, Nanine, hagyja csak itt a kendőt, szólt ő nagysága maga óhajtja feltűzni. — Melóban ideje, hogy már egyszer tisztába jöjjünk s vége legyen ezen örökös hadi állásnak, a mely már már unalmassá kezd lenni. Mit vethet kegyed a szememre? hogy ragaszkodom holmi jogokhoz, melyekkel ön felruházott, s hogy e jogokra alapitom jövőmet, a mely napról napra közelebb halad czéljához. — Csakhogy azok a napok nagyon sokan voltak már, évek teltek ki belőlük s én még sehol sem látom a czélt. — Hjah! én kitartó vagyok s nem tehetek róla, ha ön oly rövidlátó; a mai est például legalább is egy mértfölddel hozta közelebb. — Oh mert vagyok oly gyáva! kiáltott a félig feltűzött kendőt fejéről letépve s magát egy karszékre vetve Zóra — miért vagyok oly gyáva, hogy nem tudok üldözéseitől a halálba menekülni. — Mert kegyed, szép bárónő, sokkal inkább szereti az életet s mindazt, amit benne élvezni lehet, hogysem arról le tudjon mondani. Már pedig a halálon kívül alig van más menedéke előlem, ezt ugy hiszem belátja. Vagy mire vezetett a múltkori szökése, nem az én czélomat mozdította csak elő? — Igen, mert ön rám lesett, utánam jött s ezáltal megerősítette a világot azon gyanújában, hogy önnel szöktem. — Pardon! Én voltam ő, aki világszerte kürtölte az újdonságot, vagy önnek a kedves papája? S ezzel még hálára kötelezett engemet, mint czélom legbuzgóbb előmozdítója. — Kaiser! szólalt meg kissé nyugodtabban Zóra, miközben újra a tükör elé állt én csipkekendőjét felvéve, kissé kuszált haját igyekezett azzal befödni — beszéljünk okosan, van pénzem, mennyit kivin ön azokért a levelekért? — Nincs ár, a miért most megválnék tőlük. Volt idő, midőn megtettem volna, de most midőn acttáim oly magasan állanak.... (Folyt. köv.) — Gróf Ludolf kinevezése monarchiánk római nagykövetévé már befejezett tény. Ludolfot diplomácziai múltja ajánlja ez állásra. Gróf Ludolf 1823-ban született, már 1846-ban Konstantinápolyban kezdte el diplomácziai pályafutását, hol 1872-1874-ben, igen nehéz körülmények között ideiglenes követi minőségében annyira tappintatosan képviselte monarchiánk érdekeit, hogy ki is lett tüntetve. Az osztrák államvasút igazgatóságának meghatalmazottjai és a kormány képviselői közti tárgyalások, a több nyelven kiállítandó szerződési szöveg végleges megállapítása ügyében, tegnapelőtt két hosszabb ülésben folytathattak és be is fejeztettek. De Serres, Linder és Romna urak tegnap visszautaztak Bécsbe. A trencsén-zsolnai vasútvonal építéséhez szükséges engedély megadása ügyében a kereskedelmi, a közlekedési és a honvédelmi minisztériumok, a közös hadügyminisztérium s a főfelügyelőség képviselői és az osztrák államvasut meghatalmazottjai között folyt tárgyalások tegnapelőtt befejezettek és az osztrák államvasutnak az engedély megadatott. Az országházból. Budapest, jan. 2. Eltelt a pünkösdi rövid szünet. Bár rövid, de kellemes pihenés után gyülekeznek a honatyák az országház folyosóira. Beszélgetés tárgyát a felsőház tegnapi ülése képezi. Olyan nem szeretem ise volt annak a tegnapi felsőházi ülésnek. A hű mamelukok sóhajtva emlegetik azt a Schmidegg-Dessewffy-Zichy-féle felszólalásokat. Általános érdeklődést és figyelmet keltettek a Dessewffy leleplezései. Elnöki csengettyű jelzi, hogy az ülés kezdődik, az elnöki bejelentések után következik a napirend. Rakovszky István, a fiatal „diplomata,“ ropogtatva keményen az ezreket előadói minőségében az „Überland“-földek felett, kötött szerződés tárgyában beterjesztett törvényjavaslat mellé csatolt indokolást igen ügyesen könyv nélkül előadja. A ház közönyösen vette az egészet. Minek is érdeklődni? Csekélység az egész kérdés, holmi kis szerződésről van szó, melyet a kincstár kötött a nagykikinda és a körülötte fekvő kilenc községgel. Aztán megszokta az országház, hogy úgy is utánnajár a függetlenségi párt, és ha felvilágosításra van szükség, ez a párt, amilyen unalmas ellenzék, meg tudja szerezni. Duka Ferencz szólítja Krisztinkovics Edét. A Kakarékpártból alig volt öt hat tag a teremben, ezek is kedélyesen beszélgettek, a mamelukok a folyosón szivaroznak. Krisztinkovich kipakolja iratait, és kezdi sorban azokból felbeszélni és dokumentálni az ügy históriai menetét. Csekélység az egész. Nincs egyébről szó, mint Nagy-Kikinda és a hozzátartozó kilencz községnek 123.000 hold bánsági földet eladni holdanként 31 frtert. És amint a Krisztinkovich által szépen elbeszélt históriából kiderül, ezért volt már ígérve 10 millió, most már odaadják öt millióért. Alig érdemel figyelmet az a csekély 5 millió különbség ! Hanem mikor elbeszélését bevégezte, kezdett figyelmezni a ház. Krisztinkovics határozati javaslatot nyújtott be, hogy a törvényjavaslat a napirendről levetessék, és visszaadassék a miniszternek, hogy egy kissé jobban megfontolva és az ország érdekét szem előtt tartva, más módozatok szerint kötöi szerződést terjeszszen be. Erre megindult egy olyan vita, mely elvi és minden pártszínezetet nélkülöző vita kellett volna, hogy legyen. Ámde a jól dressirozott kormánypárt rég elfelejtette már ezt a tudományt. Dániel Pál csak azért is védi a kormány előterjesztését, bár — amint maga mondja — nem volt elkészülve, hogy felszólaljon. Látszott is rajta ! Szapáry miniszter egy küzdelmes beszédje után sikerült felébreszteni a szunnyadozó kabarékokat. Az öreg Somssich új határozati javaslatot nyújt be, mely végeredményében ép az, mint a Krisztinkovics Edéé, csakhogy az van benne, mikép ezen javaslat egyszer a jogügyi bizottsághoz utasíttassék. Szapáry nem egyezik bele, sőt Móricz Palya mosolygó kísérete mellett azt is mondja, hogy a Somssich javaslata érthetlen. Tán meg tudta volna bocsátani az öreg úr a miniszter pikáns megjegyzését, de a Pálya nevetése ... Az már más. Egy kis éles felelet, a javaslat újbóli felolvasása, Móricz úr vérpiros arcza, és a miniszter gúnyos mosolya végre előkészítette az utat, hogy a szerződő felek hét képviselője szóba juthasson. Iva n o ves sugár magas alak, éles fekete szemekkel, vastag szemöldök, szakállal és koromfekete hajjal, jobb ügyhez és magasabb eszmékhez méltó páthoszszal adta elő, hogy mily okvetlenül szüksége van választóinak arra, hogy megvehessék a kérdéses területet, és hogy mily sok hűséggel voltak a király ék kormány iránt, amiért megérdemlik, hogy ily olcsó árban kapják azt meg. Egy hang közbekiáltott, mikor az uralkodó érdekében elkövetett hőstettekről volt szó : „igen negyvennyolczban*. R o h o n e x i volt a másik. Ki ne ismerné őt ? Itt sem tagadta meg magát, ő adja a kívánt területet sőt többet is, mert vannak olyanok is azon községben, kik mit sem bírnak bérben az eladandó területből, holott a terv szerint csak azok kapnák a vásártárgyát. Ő tehát adna azoknak is. Legyen boldog mindannyi! Jó szívű ember ? Hanem azt nem hagyhatja szó nélkül, hogy egy országgyűlési képviselő százezer forintot kötött ki magának azért, hogy itt az országgyűlésen és a kormánynyal keresztülvigye az ügyet. Ez egy kissé sok, és az meg csúf, hogy az az úr ül a háta mögött és várja, hogy rászavazhasson. Ez már aztán ismét a régi Rohonczy. A kormánypárt padjából felemelkedik borzos szürke bajuszával az öreg Gödi Károly, és azt mondja, hogy nem