Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)
1882-09-18 / 212. szám
Harmadik évfolyam. 212. szám SZERKESZTŐI IRODA | M-királyutca 16. u. b»vá a lap usllemi rétiés illata közlemények dimiendők. AS „ELLENIÉIu SLOHMTÉSI DU11 Vidéki* postán, rag/ helyben háaho* hordva héti évre................16 frt. Ili Negyedévre ... 4 frt, filmé ...... 8 frt. |J| Egy hóra helyben. 1 frt 50 kr. Egye* vám ár* helyben 5 kr. vidéken 6 kr. Mesjileinik . „Ellenfét* mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kániratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Esti áladÁs. Kolozsvár, hétfő September 18 1882. KIADÓ-hiVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyilt terek küldendők. HIRDETÉSI DÍJAK: Hatszor hasábozott gármond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gamond sora után 20 kr. fizetendő. A győzelem. Az oly igazságtalanul kezdett hadjárat tehát véget ért, még pedig az angol fegyver fényes dicsőségével. Egyiptom Anglia lábaiokl, Arabi az egyiptomi nemzeti önvédelem vezére, angol fogságban, hadserege hasonlókép. Az angol tábornokok korláttalan urak e pillanatban Egyiptom földjén, a Földközi tengerpartoktól elkezdve föl egészen a sivatagig, a nép és katonáig mindenfelé országszerte hódol meg a britt lobogók előtt. Angolország egy szép tartománynyal, a világtörténelem egy erőszakossággal gazdagabb. Mert bármiként tekintsük a dolgokat, melyek Egyiptomban a legutóbbi három hónap alatt véghezmentek, annyi kétségtelen, hogy az angolok eljárása, kezdve Alexandria bombázásán, keresztül az általuk minden emberi és isteni jog ellenére kezdett és folytatott hadjáraton, egy óriási igazságtalanság, egy példátlan erőszakosság volt nemcsak Arabi és párthívei, nemcsak az egyiptomiak, de egész Európa és a török birodalom ellen. Arabi és a hozzá szóló egyiptomi nemzeti párt Anglia ellen nem lázadtak föl, mert hiszen nem is voltak alattvalói, maga Egyiptom mint önálló ország az angol nemzettel nem állott conflictusban, sőt az ország formális repraesentánsát, az alkirályt az angolok csaknem ravazsággal és erőszakkal kerítették hatalmukba . Tevfik alkirály csak ekkor vette, félig kényszerülve, igénybe az angol oltalmat a vele szemben fellázadt Arabi ellen; a török szultán, kinek Egyiptom jogilag fenhatósága alatt állott, ellene mondott az angol beavatkozásnak s végül az európai hatalmak előlegesen nem adtak megbízást Angliának Egyiptom meghódítására. S íme, mindezek daczára e pillanatban Egyiptom tényleg az angoloké. Micsoda joggal? Az erő jogánál fogva. A tanulság tehát nagyon egyszerű az egyiptomi dolgokból: amely országnak ez idő szerint van elég hatalma hozzá Európában, az megtámadhat bárkit, bárhol és bármi ürügy alatt, mert bizony csak erejétől függ, hogy igaza és jussa legyen a hódításhoz. Már most fog kitűnni igazában, hogy van e meg az európai czivilizált (!) nemzetekben jogérzet és becsület s van-e becsület és jogtisztelet Angliában. Ami az angol hadjáratnak egyedüli jogczinte , inkább csak ürügye volt, hogy t. i. Egyiptomban a megzavart rendet helyreállítsa, az el van érve. Már most tehát az következnék, hogy Anglia, miután a lázadást leverte, a lázongó hadsereget szétverte és vezéreik elfogta, hát adja át az országot jogos uralkodjak, az alkirálynak és törvényes souverainjének, a Portának. Ezt parancsolja a népek joga, ezt követeli meg az emberi írók igazság. Ez a nagy kérdés, mely előtt ma, az angol diadalok után, Európa nagyhatalmasságai, Egyiptom népe és Törökország állanak. Nagy illusiókba ringatná magát az, aki azt reméli, hogy Anglia már most Európa fóruma elé fogja terjeszteni Egyiptom sorsának az eldöntését. Az angol önző nép s különben is teljes tökéletesen ura a helyzetnek. Ha nem akar kimozdulni Egyiptomból , bátran megteheti, senki ellene nem fog szegülni, akár provinciájává teheti egyiptomot a nagy britt birodalomnak. Ki gátolhatja meg ebben őt? Oroszország? Németország? Franczia vagy talán Törökország? Bizonyára egyik sem vállalkoznék arra ezek közül, hogy kiverje Angliát Egyiptomból. Nem vállalkoznék, mert nem tehetné anélkül, hogy saját existentiáját ne koczkáztassa. Anglia tehát bátran megtarthatja végleg rangának Egyiptomot. S meg is fogja bizonynyal tartani. Meglehet, nem csinál belőle angol provincziát, ez nem is volna rá nézve a legczélszerűbb. De olyan megközelíthetetlen katonai pozitiokat fog magának fentartani az egyiptomi tengerpartokon , különösen a Szuez-csaorna mentén, hogy úgyszólva Anglia lesz az egyedüli az ott, a Keletet és Nyugatot összekötő világforgalmi úton. Reánk, Ausztria-Magyarországra nézve pedig az a tanulság az egész históriából, hogy míg Anglia alig 20 ezer katonájával egy hónap alatt szétvert egy organizált, tüzérséggel ellátott, 60 — 80 ezer emberből álló hadsereget, mégpedig messze távol idegen országba, addig az osztrák tábornokok zsenialitása esztendőkön keresztül nem tud bedugulni a szomszédos Boszniában, pedig 70 — 80 ezer katonát hozott mozgásba szervezeten rablóbandának gúnyolt hegyi lakosokkal szemben! Ez a különbség az angol és az osztrák tábornokok és hadvezénylet között. — Székely Keresztur, szept. 15. Az idei junius h .ban tartott függetlenségi pártértekezlet egy szervezkedő nagygyűlés tartását határolván el, ezt megbízott Balaj Károly f. hó 15-re tűzte ki aKoronay-vendéglő udvarán, melyre a párthivek számosan mintegy ötszázan megjelenvén, elnöknek Ugron Gábor országgyülő képviselő, jegyzőnek Kovács Sándor néptanítót kiáltatott ki, amikor is elnök egy magvas beszéddel a pártszervezés fontosságát és szükségességét, eleven színekkel és kézzelfogható érvekkel támogatva, előadván, a párthíveit egy bizottság alakítására hívta föl. Ezen általános lelkesedéssel fogadott beszédre Orbán Balázs, országgyülő képviselő ezen vál. kerület fényes múltját vázolván és az utóbbi választásokat a hivatalos közegek befolyása és a vesztegetések mételyező hatása miatt bekövetkezett nem dicstelen pártbukás káros esélyeire és veszélyes következéseire rámutatván, a választók hazafias, rendületlen önérzetére hivatkozott és a csorba kiköszörülását a jövő választásnál remélvén, szintén a tömörült pártszervezést melegen ajánlotta. Ezután Karas Károly ajánlatára a pártbizottság elnökévé Ugron Gábor (ennek későbbi ajánlatára) alelnökké Rafay Károly, jegyzővé Kovács Sándor, úgy ezen kerület választó községeiből összesen száz bizottsági tag közfelkiáltással megválasztatván, elnök a pártbizottságot megalakultnak azzal jelentette ki, hogy akik még netán csatlakozni akarnak, jelentkezhetnek. Ennek megtörténtével, Lázár Ádám országgal, képviselő a jelen gyűlés tárgyait elősorolván, a megejtett pártszervezkedést annál örömestebb üdvözli, mivel ezen után hiszi és reméli, a függetlenségi pártnak ezen megyében hiadalta juttatását, szavait eként végezte: a múlt a történelemé, a jelen a közös ügyes német párté, a jobb jövő pedig a független magyar párté. Végül elnök egy felhívással zárta be , mely szerint a párttagok minden alapos sérelmeik orvoslása eszközléséért maga idejében forduljanak a bizottsághoz, mely vele együtt érdekekben, főleg a hatalom túlkapásai ellen minden tehetőt megtenni, kötelmének iszaerendi. Székelyfi. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1842. szeptember 18. II. Pastore. JelekiAndortól. Jellemző adomát mondok el a legnagyobb magyarról. Kossuth nemcsak sok szívességgel volt mindig irántam, de nagy rokonszenvvel soksoltam úgy nála, hogy föl ne derítettem a többször mondta : „ön egész orvos fog a rosz kedv ellen.“ Legtöbben azok, kik megközelítették, ho ■oly pofát vágva járultak úgyszólván az uitalához. Én azt tartom, hogy tisztelhat valakit igen nagyon, anélkül, hogy unal ■““ok legyünk, és nekem a klasszikus tragédia ■ÁQ legunalmasabb az unalmas ember. Hány é?ent szeretnék eltemettetni. Én a legmélyebb tisztelet, a leghűbb roiótkodás határai között iparkodtam őt is, ma l1®« is mulatni, s midőn jól megnevettettem Ábolyre azt mondta: „Ugyan honnan vetezt igok bolondot“, s olyan jóizvet I '-'^vetett, mint egy prépost. I Soha sem láttam két ember közt olyat I ^tigéd viszonyt, mint a milyen közte és Ibász i't volt. A hogy ők keresték egymás kedvét 'fiul&toB volt; az a hűség, az a szeretet, az a odaolvadás, melylyel Ihász benne élt, és 11 °ljal magasztos volt, mint a milyen mél 1 °t‘48baut neki Kossuth viszonozta. Ihász, mint minden vén baka, szerette a mulatságot, s egy-egy vendéglőben poharazás közt kedélyesen elbeszélgetett. Az erdélyi hadjáratról szeretett csevegni s különösen a verestoronyi erődről, melyet hősiesen védett a muszkák ellen, s honnan csapatjával keresztül vágván magát kimenekült. Egy késő őszi este találkozom vele Londonban. Panaszkodik, hogy fázik. Mondom: menjünk be Meuszterhez s igyunk egy pohár bishhofot, az majd felmelegíti, s emigráns szokás szerint hozzá tettem: „Én fizetem“. Dani barátom rá állt s betekintettünk. Nagyon jó társaságra bukkantunk. A franczia emigráczió szinejavának volt ez vacsorái, helye s Causzdieret este rendesen ott lehetett találni. De sok jó időt töltöttem én ott, s többet tanultam, mint Hegel összes műveiből. Caussidiero érdekesen beszélte, hogyan szervezte híres rendőrségét a februári napok után 1848-ban. Az idő gyorsan telt, s mi figyelemmel hallgattuk az érdekes szóbeszédet. Midőn távozunk, két óra lehetet éjfél után. Csak is annak lehet fogalma kellemetlen rossz időről, ki Londonban hosszasabb ideig lakott, másutt is van rossz idő, fanyar szél, fergeteg, dara, vén asszony hullás, zápor, vihar, de legalább az égből tisztán hull, ott a sürü köd magába veszi a kőszén füstöt s fekete péppé válik, és ez a kulimész sűrü apró cseppekben szitál, a fehérneműt, a rezbőrt, apró kis fekete pontocskákkal habozza, a szél éles mint a beretva él, s a busón át csontig hat, azért nő ki az anglusból az esernyő, s neki kellet feltalálni a Mackin- j toscht kaucsukból. Ilyen időben kellett szegény jó Dani barátomnak haza menni, a Regent Circustól az Alpha Roadig, Pestről Újpestre, Kohóról Nagybányára, az érez is kihűl s keménnyé válik. Dani barátom mghalt és megbetegedett. Látogatására mentem, nagyon mogorván fogadott. — Mi baj Dani pajtás? — kérdem részvéttel. — Takarodj! hogy ne lássalak, ennek is te vagy az oka. — Mi az isten haragjának? — Annak, hogy beteg vagyok, a betegség semmi, de az öreg úr leszidott életébe először; ezt meg nem bocsátom neked soha. — Képzelem, hogy össze-vissza káromkodott, de hát mégis ugyan, hogy teremtettétett le ? — Azt mondta, hogy vén embernek nem jó éjfélen túl mulatni. — Igazán azt mondta? Lásd ebben az öreg úrnak igaza van, csak hogy én úgy mondottam volna: „vén bakának“; nem úgy mondta ? — Nem, takarodj, betegebb vagyok, ha látlak. — Dani pajtás ! Béküljünk ki. — Nem soha, eredj dolgodra. — Jó nem bánom , bemegyek az öreg úrhoz, elbeszélem neki, hogy úgy be voltál rúgva, mint háromezer pólyák. — Nem igaz. — Ha igaz lenne, nem mondanám. — Nem is tudom, miért elegyedem mindenféle korhelylyel össze. — Már mint Causidiere, Grandraesnill; Desleclnse és ón V — Mint te, igen mint te, minden éjjel livornyázol, s reggel mész haza. — Nekem lehet! — Miért? — Mert én fiatal baka vagyok. Elnevette magát, s kibékültünk. * Több esztendő telt el. Hosszasan nem láttuk egymást. Egy este véletlenül találkozunk Turinban az utczán. Nagyon örvendettünk a viszontlátáson ; annyi, de annyi mondanivalónk volt egymásnak, sok remény s még több csalódás, politikában úgy, mint emberekben, bizalom helyett kétkedés, amit biztosnak hittünk, azt Villafranca agyon sújtotta; elől kellett kezdeni azt, amin éveken át a honvágy fájdalmai között olyan reményteljesen működőnk s folytatni — és rostával meríteni a vizet. — Hol beszélhetnők ki magunkat, amúgy isten igazában — kérdé jó Dani barátom. — Ismered az il Pastorót? — Hogy ne ismerném, odajárunk vacsorára, csodálom, hogy nem láttalak ott. — Nem láthattál. Ezelőtt párt órával érkeztem, még az öreg urnál sem voltam tisztelkedni. Beszélgetés közben a Jó pásztorhoz értünk. A czimtáblán ott volt a Megváltó a báránynyal villám s az az ártatlan kis bárányka , olyan édesen mosolygott az emberre, majdnem azt látszott mekegni: „Itt jó a bor, s a koszt sem utolsó.“ Hiába a taliánok nagy festő művészek. Az il Pastore volt a emigránsok étkező helyisége Tininban. Nagyon jóra olcsó bora volt, minden ember elejébe tettek egy nagy „fiasco“ bort, abból ivott a menynyit tetszett, fizetéskor a kellner megnézte, s szem mértéke után számolt. Ha elfogyott mást hozott szó nélkül, s ha az mondtuk, hogy nem kell, azt felelte rá: „Alora non prendit, mi annyit tesz, ne tessék hát inni. Én ezt a szokást szerettem, mert nem mérték vasrőffel bennem a bort, mint a vámnál a hordóban. Ételei jók voltak, s ami a legjobb volt, hogy magunk szőrü-bőrü emberek jártak oda; a németeket nem dicsérte senki, és senki sem lojálisoskodott. Pár negyed óra alatt asztalunk körül volt beszélgetés élénken, mulatságosan folyt. Amint legjobban mulatunk, Ihász kiveszi zsebóráját s nézi. Poharába tört a vörös barberából s azt mondja: — Egy negyed óra múlva megyek. — Miért siet az ezredes úr? kérdik egyszerre többen — Sándor tudja, — fenyegetőleg intett, — a mióta éretted leszidott az öreg úr, azóta tizenkét óra nem ér engem a korcsmában . . . Nem szóltam semmit, kapuja kulcsa kiállott kabátja felső oldalzsebéből, amint Bethlen Gergellyel hevesen vitatkozott, hátulról szépen kihúztam, s kabátom zsebébe dugtam. — A miniszterelnök hazaérkezvén, elsősorban a két megüresedett miniszteri tárcza átvétele ügyében fog tárgyalásokat kezdeni egyes politikai személyiségekkel. A leendő honvédminiszter gyanánt Ráday Gedeont említik, aki valószínűleg hajlandó is a tárcza elválalására. Államtitkárnak előreláthatólag továbbá is dr. Fejérváry fog a honvédelmi minisztériumban megmaradni. A közlekedésügyi tárcza átvétele tárgyában a miniszterelnök, elsősorban gr. Csáky Albinnal fog tárgyalásba bocsátkozni, hogy azonban a szepesi főispán, aki megyéjében rendkívül tisztelt , kellemes állásnak örvend, hajlandó-e a kabinetbe belépni, azt ma senki sem tudja. A közlekedésügyi államtitkárra nézve az intézkedés természetesen az illető minisztert illeti s ennek kinevezéséig ez irányban nem is várható elhatározás. — A közös állami költségvetés feletti tárgyalások f. hó 23 körül fognak megkezdetni Budapesten , mely alkalomra a közös és az osztrák miniszterek Budapestre fognak jönni. — Dohány-enquete. A dohány-enquete tagjai e bo 18-an azaz ma gyűlnek össze első tanácskozásra. A tanácskozást Czapáry Gyula gróf pénzügyminiszter nyitja meg; az üléseken a dohányjövendéki központi igazgatóság elnöke Treinszky is jelen lesz. — A katholikus egyetem felállításához a herczegprimár már nemcsak szóbelileg hanem írásban is kijelentette beleegyezését. A „P. Ztg.“ értesülése szerint a püspöki kar ebben az ügyben egészen a világi katholikusoknak akarja átengedni a kezdeményezést. Az állami tisztviselők nyugdíjazásáról szóló törvényjavaslat fölött, — mint a Nemzet közli, — már folynak a tárgyalások. E tárgyalásokat különben már 1875-ben megindították, de akkor még arról volt szó, hogy a nyugdíjaztatáson felül a pragmatika és a minősítés kérdése is ugyanazon törvény keretébe szoríttassék. Azóta azonban mindegyik fontos kérdést külön kellett választani. A minősítésről szóló javaslat már a képviselőház előtt van, a pragmatika ellenben még nem került szőnyegre. A nyugdíjtörvényjavaslatot a pénzügyminiszter már szövegezte s terjedelmes indokolásával együtt az észrevételek megtétele czéljából áttette az egyes minisztériumokhoz. A pénzügyminiszter a társminisztériumok észrevételei beérkeztével a végleges szövegezést foganatosítani fogja s remélhető, hogy ezen, oly óhajtva várt törvény, mely anyagi ezerek sorsát fogja véglegesen szabályozni, az országgyűlés jövő ülésszaka alatt tárgyalható és meghozható lesz. Az osztrák államvasut tárgyalásai. Folyó hó végével Bécsben az osztrák kormány s az osztrák államvasuttársulat képviselői között újból megkezdetnek az államvasut alapszabályai módosításának jóváhagyása ügyében folytatott tárgyalások be is fognak fejeztetni. Az osztrák kormány valószínűleg nem fog a módosítottalapszabályok jóváhagyásához teljesíthetlen követeléseket fűzni, mivel azt a meggyőződést szerezhette, hogy az alapszabályok jóváhagyásához megtagadása egyelőre lehetetlenné tenné ugyan az igazgató tanács kettéválasztását, de nem akadályozhatja meg a többi határozatokat, melyek a magyar kormány s az államvasút igazgatósága között létrejött szerződésben foglalvák, változatlan végrehajtását, valamint azt sem, hogy az állmvasút franczia részvényesei később, az osztrák ingerenczia kikerülésével, oly határozatokat hozhassanak, melyek Ausztriának sokkal alkalmasabbak lennének. Kossuth szülőhelye, Nagyhazánkfiának szülőhelyére vonatkozólag, a P. Naplóban Márki Sándor a következő érdekes sorokat írja: A szerencsi állomástól valami 10—16 kilométernyi utat kocsin kell megtennünk, hogy az odább északnyugatra fekvő Monokra juthassunk. Mindegyre emelkedő vidéken s nem is mindig a legjobb után döczög tovább kocsink, mig az eperjes-tokaji hegylánczolatnak lankás vulkáni dombozatán a tiszai alsók, illetőleg a Takta felé jelentékenyen lejtősödő monoki patak széles völgyébe érkezett. Hajdanában („ami nem is volt olyan rég“) rengeteg tölgyerdőség fedte el szem elöl a völgy mindkét oldalán épült Monokot, Zemplén vármegyének ezen egyik legeldugottabb helységét. Magyar és tót lakosai még valamikor a tatárjárás idejében húzódtak oda, mig a határában levő mesterséges halmokról azt tartják, hogy azok a menekülni nem tudóknak holttesteire borulnak. A falu első birtokosai a Monokyak, cseh eredetűek, kiknek Csehországból kiköltözött őseiről Bagáthról és Radvánról, már Kézai is megemlékezik. Monoky Lukács testvérével, Pósával, 1247- ben már bizonyos földeken osztozkodott meg. Ezen Lukácsnak fiai közt említik 1260-ban Rajnolt, kitől származnának a Rákóczyak. A Monokyak hosszú időn át bírták Monokot. 1369-ből Miklóst, mint altárnokmestert, 1571-ben Mihályt, mint török foglyot, 1593-ban Jánost, mint lüleki kapitányt említik forrásaink . 1623-ban azután Miklós bárói rangot nyervén, leánya, Anna, báró Andrássy Mátyásnak felesége lett. A Monokyak férfi ága kihalván, Andrássy Mátyás fia, Miklós lett a monoki uradalom örököse s egyúttal az Andrássyak két ágának, a betléri idősebb s a monoki ifjabb ágnak közös törzsapja. Egyik fiától, Istvántól, a betléri, a másiktól, Györgytől, a monoki ág származik. A testvérek 1695 ben osztoztak meg a vagyonon. Monokon és Csetneken azonban egyidejűleg a Bedeghy gróf Nyáryak is bírtak; részjószágaikat Terebesen 1707. szept. 13-án adta Rákóczi báró Andrássy Istvánnak és nejének, báró Serédy Zsófiának. Ezen Istvánnak, Lőcse feladójának gyermekeit 1709 ben a „bormegissza“ Andrássy György az ostromlott Krasznahorkáról Monokra, majd bátyjuk, Pál gondjai alá Kassára küldte, apjukat pedig ágyúval kergette el Krasznahorka alól. Különben 1710 ben ő is megnyittatta a még védhető vár kapuit s jó barátja lett Viardnak, ki őt egy évig követte. Időközben magának Monoknak is volt része a háborús élet gyötrelmeiben. — 1567-ben s 1652-ben ismételten elfoglalta a török , 1674- ben Spack németjei, 1682-ben Ibrahim budai pasa törökjei jártak alatta ; a két utóbbi alkalommal azonban inkább a tarczali követeknek volt okuk ijedezni ; kevésbé múlt például, hogy Spauk Monok alatt valamennyieket karóba nem húzatta. Ez alatt mind jobban fejlődött Monokon a szőlő- és földmivelés. Ami az elsőt illeti, a majdnem három százados latin diszichon azt tartja Monok koráról, hogy : „Non placent cuncto Lie Bromius si forte palato, Gaudet heris as non displicuisae suis.“ Ami pedig az utóbbira nézve bizonyíthat valamit, az abban áll, hogy első osztályú határában már a múlt század végén sok gabona, árpa, köles, tengeri, kender, középszerű búza és főzelék termett s a sok szénának megfelelő baromtenyésztés divatozott. Az Andrássyak rendszeresen gazdálkodtak, mint ezt a monoki uradalomra vonatkozólag 1695- ben a hosszuróti kastélyban őrzött családi levéltár is tanúsíthatja. A rendes tisztikarral ellátott uradalom ügyésze a múlt század végén Kossuth László volt. A Kossuth-család maga is régi nemes eredettel dicsekszik. 1363-ban Pópa fia, Kocs, Grath fia, Kossuth és Wogan fia, Voszlov turóczi nemesek arra kérvén IV. Bélát, hogy mivel Kocs, Kossuth és Voszlov (ma Zádor) helységekre nézve már korábban nyert birtokjogukban Detre, zólyomi comeg őket erőszakosan háborgatta, őket új adományban részesítse : a király úgy tett igazságot, hogy két részt Kocsnak, egyet pedig Kossuthnak és Voszlovnak ajándékozott. Maga a Kossuth-név, az igaz, hogy nem személy, hanem helynév gyanánt, 1273-ban már Somogyban is szerepel , szóval hatodfál százados volt már ez a nevezet, a nélkül azonban, hogy a hit szárnyaira vette volna. 1302. szept. 16-án, csütörtökön, született Kossuth Lajos. Atyja, a fent említett László, az Andrássyak ügyésze volt, anyja pedig tyukini Weber Sarolta. A róm. kath. és helv. hitvallású, magyar éselbh lakosok által népesített községben helv. hitv. templom nem lévén, a szomszéd Tállya városában keresztelték őt meg. Születéshelye miatt Monok, 8 ,Tápió-Bicske versengett egy darabig. A történelmi vizsgálat azonban végleg Monok javára döntötte el a harczot. Az emeletes szép grófi kastélytól északra mintegy 40 méterre levő egyszerű, két utczai s egy udvari szobából álló csinos sarokházban született Kossuth. Szülőháza egy szép kastély s egy szalmafedelű kis ház közt fekszik. Midőn 1848-ban az egyenlőség elve ezen bajnokáról oka volt elmondania a költőnek, hogy: „Háromszáz évig várt rád nemzeted. Nemrég jövél e több század életed.“