Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)

1882-10-19 / 239. szám

harmadik évfolyam. SiíKBlÍKSÍTséK IRODA : Bel-király utcza 16. sí. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA | Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Égési évre.....................ifi frt. ||| Negyedévre . . . -| frs félévre..........................8 frt. ifj Egy hóra helyben. 1 f­­ 50 k.. Egyes szám ára helyben 3 ke. vidéken fi kr. [Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár-és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. E­sti k­iad­ás­ 239. szám. Kolozsvár, csütörtök October 19, 1882. KIADÓ-HIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyilt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij m­inden hirdetés­i tau 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. II. A diplomás proletár. Észre szokták venni az árvizet, de fi­gyelemben részesül a politika, szakbizottsá­gok tárgyalják az iparügyet, aggodalmaskod­nak a kivándorlás miatt, de társadalmunk­nak egyik legkiválóbb betegségét, mely pe­dig rákfene módjára emészti fel az intelli­gens rétegek jelentékeny részét, nem nagyon szokták figyelemre méltatni. Azokra a nyomorultakra gondolunk ez­úttal, kik diplomával kezükben a proletárok egy új osztályát képezik hazánkban. Nem örvendetes munkát teljesítünk, midőn rámu­­tatunk a fekélyre ; mi is inkább szeretnénk mindent rózsaszínben látni, hogy a kormány­­párti hírlapírók khorusába állva, dicshum­­nuszokat zengedezzünk. De nekünk subventi­ó et a kötelesség-teljesítés öntudata ád s ira­tainkért nem a sajtó-iroda számoltat meg, hanem saját lelkiismeretünk. A franczia irók rég túl­tették magokat azon a beteges német széptani képzelgésen, hogy a mű önmagáért létezik s hogy abban nem szabad tendencziának lenni, ők megfi­gyelik társadalmakat, biztos kezekkel nyúl­nak bele egy-egy rétegbe s kiszakítva onnan egynéhány alakot, felmutatják a közvélemény­nek, hogy segítsen rajtuk vagy ölje meg őket. A mi íróink ezt nem igen teszik. Azt mondják, nincs magyar tárgy, mert nincsen magyar társadalom. Na hát ez nem igaz. A tárgy eléggé megvan. Nem szűkölködik sem a jóban sem a roszban, sem a fényben sem az ínségben s ha van erényünk, van bűnünk is elég. És lekés­en sok a szerencsétlenünk. Egész légió azok száma, kik végezve iskoláikat, szorongó szívvel bolyongnak az utczán s epedő szomjjal kutatják az életke­­reset forrását. Házról-házra járnak, reszkető kézzel adják az ajtót egyik a másnak, s lehorgasztott tővel, elcsüggedve mennek to­vább a nyomor útján. Minden hely betöltve, minden állás le­foglalva, minden darab kenyér körül száz ki­nyújtott kéz. Sok statioja van e kálváriái útnak, de még annyi változtatás sincsen ben­ne, mint a szent olvasó imádságaiban, mert a könyörgés, a folyamodás, az elutasíttatás mindig egyforma, miként az asceták korbács­­ütései. És e korbácsütések nagyon maradandók, mert nem a testet kínozzák kékre, hanem a lelken ejtenek foltokat. Az antichambie-i­o­­zásban jobban kopik az önérzet, mint a já­rásban a csizmatalp. Az alázatosság szép vo­nása kenyérkereső mesterséggé fajul. Meg­szokja azt a gondolatot, hogy nem munkája után él, hanem fohászai után s a kenyeret, mit neki az ország ad, úgy tekinti, mint morzsát, melyet kegyelemből dobott neki fő­nöke. Révpartra jutva sincsen biztosságban a hányódás hullámai ellen. Lehet belőle írnok vagy napdíjas, lehet kezelőtiszt vagy kiadó, lehet iktató vagy számfejtő-------mindegy! Existentiája kétes marad, testét dohos iroda satnyitó munkája töri meg, s lelke az alá­zatos instantiák rögös útjában elveszti üdesé­­gét, rugékonyságát, önérzetét. Pedig az, ki bejuthatott valamely iro­dába, még a szerencsésebbek közé tartozik. Örülhet annak, hogy rabul lett teste-lelke, mert van legalább hajléka, mindennapija, foltos nadrágja és éhes gyermeke. De hát az, a­kinek még ez a szerencse sem jut meg!? A­ki az utczán van, utolsó jó kabátját vet­te fel-------minő szörnyűség, ha az is lefosz­lik róla! Mit tegyen akkor? Kicsoda alkal­maz hivatalában rongyos embert? Hogyan keltsen az bizalmat, a­kinek még egy jó ka­lapja sincs. Régi barátok elfelejtik, az új barátok : naplopók. Kapkod fűhöz fához. Ha orvos, kérve kéri a 400 frtos körorvosi­ állomást; ha jo­gász, ha tanár, nem kapva készültségének megfelelő állást, beáll másolónak ide vagy oda, mindegy csak mentve legyen a koldu­lástól. Ismételjük, légió e szegény futkározók száma és légió azon jogvégzettek száma is, kiknek existentiája az elhelyezés után is szánlandó. Valóságos páriák. A megélhe­tés csatornája a lehető legszűkebb s a tár­sadalom sokkal több igénynyel lép föl ve­lük szemben, mint a­menynyit teljesíthet­nének. Mindenki ismeri az alsóbb hivatalnokok szomorú helyzetét s ha ezt tekintetbe vesz­­szük és meggondoljuk azt, hogy minden pá­lyázati hirdetményre mennyi folyamodás ér­kezik, tehát, hogy még e nyomorult pályák­nak is mennyi a kézfogója , lehetetlen meg nem döbbennünk a magyar társadalom e nagy betegsége fölött. A ki segíteni akar ezen, annak kutatni kell a baj forrásai után s épen ezért utána né­zünk közelebbről, hogy ki hát a hibás, s hol található meg a segítség? ZONGOR. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. október 19. Észrevételek a magyar irodalomról. VI. (Folytatás.) Egészen más képet mutat Erdély, de nem kevésbbé változatost. Ott vannak a határszéli he­gyek, melyek Erdély belsejét, e fennsikot körülveszik,­­ mely fennsík bizonyára szintén tengerfenék volt, mit az erdélyi kimeríthetetlen sótömegek bizo­nyítanak. Mig a magyar alfölddel szom­szédos ré­szek a Szilágyban s alább a magyar alfölddel rokon alakzatot mutatnak. Ama nagy medencze pedig, mely Erdély délkeleti részén az Olt völ­gyén szélesedik ki, édesvízi lerakodásokat mutat, mely tó az Olt nyilában futott ki. Emez erdélyi beltenger kapcsolatban állott a magyarországi beltengerrel s vizvidékével. Erdély épen e közle­kedési utak miatt áll kapcsolatban a magyar al­ibiddel a Szamos, Maros völgyén legkivált; mig mint mondók, a székely medencze Oláhország felé nyílik meg. Innen ama tény, hogy míg Er­dély belmedenczéjével az Alföld fölé ömlik és látja lakosságát, a székely inkább Oláhország felé foly ki túlnépesedett, szegényföldű lakosságával. Lehetetlen be nem látni, hogy mellőzzem a részletezését oly dolgoknak, mi minden földrajz­ban meg van, lehetetlen, mondom, de nem látni, hogy e változatos föld mily befolyást gyakorol lakosságára. Jusson eszünkbe csak Csik, vagy­­ Háromszék, s azonnal előttünk a székely nép is, mely derekül megtette mindig a magáét s sze­gényes földjén boldogabbnak érzi magát, mint bárból s elzárt völgyeiben és az Olt bezárt me­­denczéjén saját életet fejlesztett, mely jellemzi szokásait, iparát, foglalkozásait, nyelvét , legki­vált dús történetét, (meséit, dalait, balladáit), melybe belejátszik a csodás vidék által keltett naiv képzelődés ereje, a zivatarokkal, vad ter­mészeti jelenségekkel; a komor várakkal rakott hegyek pedig a balladák sötét, komor hangula­tának adnak magyarázatot, melyek Skótia tragi­­cus balladáira emlékeztetnek. Egy szóval külön ország ez és neve Székelyország, mely szó megmagyaráz mindent: a népet, e nép jelle­mét, költését, történelmét, mely leggazdagabbnak mutatkozik egész Erdélyben s ősi emlékeket legjobban őrizett meg s a szabadság érzésében is legerősebb volt. Azután ott van a szász föld és a szász nép, melyben úgy látszik nincsen semmi regény­esség, s jó helyzete, földje önzőbbé tett mint illik , kevéssé alakult át. Majd ott a közepén van a mezőség agya­gos, vizet tartó talajával, erdőtlen, kopasz hegyei­vel. Legkönnyebben meghódítható terület hazánk­ban s legkevésbbé sarkaló a munkára, bárha nem terméketlen. Históriai emlékekben legszegé­nyebb s Erdély legárvább népe lakik itt, mely föld­nek, igába bajól s csak épen kenyeréért dolgo­zik s nem a kényelem és vagyonért. A felszaba­dulás áldásai 48-ban e népet érték legkevésbbé kedvezően s mi kik ismerjük e népet, e viszo­nyokat, tudjuk, hogy ismét csak ott áll a hol volt t. i. rabszolga volt vagy jobbágy s felszaba-s dúlt földjeit eltékozolva, újra azzá lesz, a mint látszik a világ végéig. Állandóan sehol se szereti; hazája faluja nem vonzza, s hirtelen elköltözik oda, hol kevesebb munkával egy nagyobb kenyeret s több pálinkát kap. Nemzetiségéhez kevésbbé ra­gaszkodik itt a magyar is, az oláh is ; vágyak és aspirátsok nem hevítik se jobbra, 86 balra; kö­zönyös minden iránt s politikai jogait egy kissé sem érti; de kötelességeit megteszi, a mint tőle telik s a falu legnagyobb birtokosa egyszersmind a falu királya is. De más maga e nép is, mihelyt fölfelé ama regényes vidékeken lakik, mely Erdély északkeleti szeglete felé nyúlik, vagy Hunyadmegye gyönyörű völgyeit népesíti, vagy Erdély nyugati részének erdős, máshelyt égbetörő, bazaltos, máshelyt­ kincs­csel rakott hegyei közt lakik. Itt regéssé válik a nép kedélye, mesék, mondák, regék születnek a barlangok keblében, a hegyek mélyén, a sziklák közt erdős keblen görgedező patak moraj zaja közt. Ott e nép szokásaiban eredetibb, vidékéhez ragaszkodóbb, a szabadságról többet tud, s nem­zeti emlékek vagy remények élnek lelkében s a nemzeties művelődés sejtelmeivel bir s vágya nem lopásra, hanem rablásra viszi s szabadságát er­deiben találja, meg bátrabb, egyenesebben jár, nyíl­tabb , a szolgaságtól fél. Uraim, e vidékeken a föld maga m­ásformává alakította mégis e népet. Erdélyhez leginkább Északmagyarország ha­sonlít, ez annyi hegy völgy és annyi szabadság hazája. Nem részletezem itt a dolgot, csak azt mondom, hogy e földalakzat hasonlósága idézte elő azt, hogy valahányszor Erdély fejedelmei há­borút kezdtek, mindig arrafelé áradtak ki , hogy a függetlenség és szabadság érzései a históriai múlt szerint ott ép úgy foga­szottak mint Er­dély hegyei közt s a Tököly-Rákóczy forradalmak ott viharzottak át. Mindezek oly vonások, melyek szükségkép nyomot hagytak az irodalmon is, mely a nemzet szellemi életéből forrt elő, de ennek kimutatása a részletezés feladata lesz s most e kissé, e helyhez bőven érdekelt fejtegetés után egy uj dologhoz lépünk át, mely az irodalmi mű­vek fokozatáról fog szólani. VII. Emez észrevételek elején már említettem, hogy valamint nem minden, mi a múltban tör­tént, érdemli meg, hogy a történelem lapjain helyet foglaljon, úgy nem minden méltó a­mi ez íratott, még a fennebbi megszorításokkal sem, hogy az irodalom-történelem lapjait szaporítsa, miután értékét úgy sem növeli. Hogy a világ­történelem világítóiét (Schiller), nem csak azt jelenti, hogy a történelem igazán ítél a múltról, hanem azt is, hogy ítéletet tart az em­lékezetre méltó és nem méltó események felett. Hta a múltat tanuljuk, mily csodálat fog el néha, hogy mi minden veszett ki az emberek emlékezetéből. Elegikus bánattal kell tekintenünk egyik másik jelesünket, fontosabb eseményt vagy derék tettett, hogy ime, erről, meg erről, meg erről sem tud már semmit a mai nemzedék. Ez és az az író nagyon népszerű volt a maga idejében s ma már neve is kiveszett az emlékezetből. Kü­lönösen korunkat vádolják, hogy oly sokat igyekszik előrehaladni, hogy miatta emlékezni rá nem ér. Valóban szólva, erős hitem, hogy valamely nemzet nagyot csak múltjának hatása alatt tehet. Az az öntudat, melylyel múltunkat fentartjuk, vezet minket legbiztosabban jövőnk felé. S nem tanulhatunk annyit újat, hogy ezáltal jogot nyer­nénk a múltat elfeledni. Hiszen a történelmi jo­got az életre, a létezésre is csak múltunkból kap­juk s minél nagyobb s minél hűbben megőrzött régiségen alapul ez, annál nevezetesebb a két­ségbevonhatatlan jogczim, melyet semmiféle mo­dern nemzetiségi államalkotó irány sem tud megingatni. Nemzeti nagyságot a jö­vőben matt nélkül nem képzelhetünk. Mégis ezzel szemben meglepő feledékenység jeleit látjuk. Annyi és annyi esik áldozatul az általános emberi gyarlóságnak. Pedig felelevenít­­tetnek sokszor. Vannak egyének, kik folyton kí­­nálgatják a múltat az emlékezetnek, hogy fogad­ja be. Ismét meg ismét meg akarják rögzíteni létezését a köztudatban s nem sikerül. Miben rej­lik oka e mellőzésnek? Azt hiszem, hogy az em­beriség emlékezni mindenre rá nem ér. Nem teheti ezt a nemzet sem, nem egyes egyén sem. Elég, ha ösztönzésül, meg tanúságul, csak a fon­tosabb dolgok tartatnak meg. De sőt ez nemcsak elég, hanem jól is van így. Hiszen a múlt pél­­dányszerűvé épen az által válik, nevelő hatása épen abban nyilvánul, hogy amaz ermlékezetre­­méltó vagy tettek­­s események a múlt egyete­mes tulajdonaivá lesznek s oly képét, oly felséges, mesésen nagy képét tartják emlékezetben a múlt­nak, melyhez a jelen apróságaival együtt közelről szemlélhető élet épen nem hasonlitható, s melylyel csakis a jövő reményteljes, képzelettel színezett alakja versenyezhet. (Folytatása köv.) Ferenczi Zoltán. — Grr. Kálnoky külügyminiszter és Szö­­gyényi oszályfőnök a folyó hó 25-én kezdődő de­­legáczionális ülésszakra már e hó 22-én érkez­nek Budapestre. A közös hadügyminiszter s a közös pénzügyminiszter egy nappal később érkez­nek Budapestre. —A mérsékelt ellenzék kebelében meg­kezdődött felbomlási folyamatban, írja a P.N. miután a képviselőház tárgyalásai megszakíttattak, nyugvás állott be. A költségvetésnek az általános tárgya­lásban való elfogadása vagy elvetése, fog okot szolgálni e párt tagjainak az ilyen vagy olyan ál­lásfoglalásra.­­ A polgári törvénykönyv tár­gyalására kiküldött bizottság tegnapelőtt d. u. 5 órakor tartotta 4 ik ülését az igazságügyminisz­­teri palotában. A 14. §-nál a javaslat szövege elvettetett és a következő szövegezés fogadtatott el: „Ingók­ra és ingatlanokra vonatkozó dologi jogok és azok birtoka azon hely jogszabályai szerint bírálandók el, a­melyen azok léteznek.* A 15. §. ennélfogva kihagyatni határoz­tatott. A 16. §-nál „kötelmi jogviszonyok“ helyett létezett: „A kötelmek . ..“ A 17. §-nál indítványoztatok a következő szövegezés: »Tiltott cselekményekből eredő köte­lezettségek az elkövetés helyén fennálló jog sze­rint ítélendők meg.« A végl­eges megállapodásban az eredeti szöveg fogadtatott el csekély stiláris m­ódosítványnyal és annak kimondása mellett, hogy a végleges szövegezésnél a 16. § -sal lesz egybefoglalandó A 18. §-ra nézve kimondatott, hogy az ab­ban egybefoglaltan tárgyalt intézkedések a jövő ülésre külön szövegezésben terjesztessenek elő. 19. §. változatlanul elfogadtatott. A 20. §. annak kimondása mellett, hogy az »atyaság« kifejezés a végleges szövegezés al­kalmával egy a »paternitás« értelmének inkább megfelelő kifejezéssel helyettesíthessék, elfogadtatott. A 21. §-nál az »eljegyzés« szó elébe a »külföldön kötött« szók létettek. Ezzel az ülés véget ért. Közelebbi ülés szombaton, október 21-én d. u. 5 órakor fog megtartatni. — A szőlődenamaváltságról szóló törvényjavaslat — írja a P. N. — nemcsak a váltsági hátralékok lerovása iránt helyez kedvez­ményeket kilátásba, hanem magának a váltsági tartozásnak egészben vagy részben törlését is oly esetekben, midőn elemi csapás vagy a filloxéra oly kárt tett a szőlőben, hogy ennek jövedelmé­ből a tartozás kielégítő nem lenne, vagy ha a birtokos a reá kirovott túlságos váltsági tartozás miatt éveken át parlagon hagyta heverni a szőlőt. Annyi bizonyos, hogy ily területek nagy szám­mal fordulnak elő az ország különböző vidékein , csak a Muraközére mutatunk, a­melynek ebbeli nyomorúságra tavaly a budgettárgyalás alkalmával történt utalás. Hogy azonban mennyire megy azon elhagyott szőlőterületek nagysága, arról hi­ányzanak a kellő adatok. Sőt az országos statisz­tikai hivatal által épen e napokban az 1881-iki mezőgazdasági viszonyokról­ közzétett füzetben a megművelt szőlőterület az az évi kiigazítás sze­rint még m­indig nagyobb, mint a mikor még a filloxera nem bántotta a magyar szőlőt és na­gyobb mint azon években, a mikor a dézsmavált­­sági hátralékok súlya nem vált olyannyira érez­hetővé, így tavaly a megművelt szőlőterület 361.254 hektárra ment, holott 1867—75-ig éven­­kint átlag a szőlőterület 358.000 hektárt tett és csak 1876 óta variál a terület 360.046 és 362.233 hektár közt. Legnagyobb volt 1880-ban a szőlő­­terület, pedig akkor már érzékeny volt az előbb jelzett két rendbeli baj, a­mely a művelés meg­szorítását vonhatta volna maga után.­­ A h­orvát határbizottság teg­napelőtt esti ülésében összegezte tanácskozásai eredményét és a határrendeletek beczikkelyezésé­­re vonatkozó kormányjavaslatot minden fentartás vagy változtatás nélkül elfogadta, miután a bán személyesen azon nyilatkozatot tette, hogy a volt határőrvidéken a választások, miként azt a szen­tesítést nyert választási törvény előírja, a jövő év márczius havára fognak kitüzetni­ a pénzügyi bizottságból. Budapest, okt. 17. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülé­sében, az említetteken kívül, még a budget kö­vetkező részeit intézte el: VII. fejezet. Állami adósságok. Előirányzat főösszegben a kiadások fejében 108.498.863 frt, a múlt évi 107.235.583 írttal szemben. Ezen összeg feloszlik : 1. Az 1867. 15. t. sz.-ben foglalt állam­adóssági hátralék 30,317.700 forint. Megsza­­vaztatik. 2. Földtehermentesitési örökváltságok 16 millió 981.174 forint előirányzattal. Megsza­­vaztatik. 3. Szőlődézsmaváltságra 2,372.370 frt. Meg­­szavaztatik. Ezen tételnél a megfelelő bevétel 1.781.075 frttal van előirányozva. Szilágyi Dezső indítvá­nyozza annak leszállítását, minek folytai a 1 mil­lió 700.000 frt leszállittatott. Ezután változatlanul megszavaztattak a kö­vetkező tételek: 4. Maradvány és irtványföldek . 180,900 frt 5. Az 1867. XIII. t.cz.-ben: vas­úti kölcsön........................... 5.569,464 „ 6. Az 1870. X. t.-cz. alapján fel­vett sorsolási kölcsön . . . 1.237,260 „ 7. A budapesti lánczhid elsőbbsé­gi kölcsönre........................... 98,694 „ 8. Az 1871. 37. t.-cz. alapján felvett gömöri vasút zálogyle­­vél-kölcsön............................. 459,368 „ 9. Az 1871. 45. t.-cz.-beni 30 milliós kölcsönre .... 2.262,053 „ 10. Az 1872. 32. t.-cz.-beni 54 milliós kölcsönre .... 4 151,194 „ 13. Az 5%-os papirjáradékköl­csönre........................................ 5.550,937 „ 14. Az 1883. évi hiány fedezésére 1.000,000 „ 15. A keleti vasút átvételével el­vállalt adóssága....................... 4.703,518 „ 16. A vágvölgyi vasút vételára . 197,470 „ 17. A tiszai és szegedi kölcsönre 2.404,624 „ 18. A tiszavidéki vasút megváltá­sa folytán elvállalt adósságra 2.492,268 „ 19. Az 1880. 44. t.-czikkben meg­határozott járadék .... 285,600 „ 20. Függő adósságra .... 1.869,772 „ A 11. és 12. tétel alattiak függőben ha­gyattak. Az ezen fejezetbeli bevételek 14.858,825 írtban lettek megállapítva. VIII. fejezet: Előlegezések a vasúti kamat­­biztosítás alapján. Kiadás 10.770.463 frt. Meg­­szavaztatik. X. fejezet. A fiumei kormányzó és személy­zete, valamint a törvénykezési provizórium szük­ségleteire 85.099 frt. Megszavaztatott. Ezután folytattatok az igazságügyi tárcza költségvetése, melyben következik a XX. fejezet 9. czime az országos rabsegély és javító intézeti alap szükségleteiről. Bevételek összege 184.100 frt. Kiadásoké 184.100 frt. E telelnél Hegedűs indítványára az aszódi javító inté­zet fellállítási költségei, valamint a rabsegélye­­zésre fordított kiadások is, melyek a rabsegélyző s javító intézet alapjából fedeztettek, a költség­vetésbe felvétetni határoztattak, s a jelen előirány­zat e tekintetben kiegészíttetni rendeltetett. Az itt felmerült kérdésnél a bizottság elha­tározta, hogy a kormány felhívassék a jövőben minden ilyen fentlevő pénzkészletet lehetőleg ál­lami pénztári utalványokban elhelyezni. A XX. fejezet 10. czíme alatt a telekköny­­vezésre előirányzott 7.000 főt megszavaztatott. Ezután megszavaztattak : a törvények szer­kesztésére 6000 forint, a nyugdíjak és végkielé­­gítésekre 671.296 frt és a beruházásokra 323.333 frt és ezzel az igazságügyi tárc­a költ­ségvetése befejeztetvén,­­ az ülés véget ért. * okt. 18. A képviselőházi pénzügyi bizottság a ma d. e. 10 órakor Ordódy Pál elnöklete alatt tartott ülésében folytatta az 1883. évi államkölt­ségvetés tárgyalását. Az ülésen a bizottság tagjain kívül a kor­mány részéről fe­n voltak: Trefort Ágoston mi­niszter, Hilbert Mór oszt. tanácsos, Görczy Pál, Szász Károly és Kárffy Titusz min. tanácsosok és Hanzély főszámvevő. Tárgyalás alá vétetett a vallás- és közokta­tásügyi minisztérium költségvetése. E tárcza rendes­ és átmeneti kiadása és be­ruházásainak szükségletére 1883. évre 5.293.161 forint irányoztatik elő a múlt évi 5.069.297 frt­­tal szemben, a bevételek pedig a múlt évi 445.058 forinttal szemben 489.558 forintban irányoztat­­nak elő. Ezen összeg feloszlik. 1. czim. Központi igazgatás. Előirányzat. Kiadás 207.747 frt; bevétel 50.066 frt. Megsza­vaztunk. 2. czim. Tanulmányi ügyek igazgatása. Kiadás 243.200 frt. Megszavaztatik. 3. czim. A tanintézetekről. E czim­l­ső ro­vata alatt a budapesti egyetem költségei 506.031 írtban irányoztatik elő. Szilágyi kérésére Trefort miniszter azon felvilágosítást adja, hogy új tan­székeket szándékozik az orvosi és a bölcsészeti kar­­nál felállítani és pedig a pathologia és filológia előadására. A bizottság az ezen rovatbani költsége­ket az előirányzattól eltekintőleg 3100 forinttal kisebb összegben, t. i. az új tanszékek felállí­tására előirányzott szükséglet törlésével szavaz­ta meg. Az okkupáti tartományok gyarmatosítása. A szerajevói tartományi kormány, az okku­pált területek gyarmatosítása tárgyában köriratot tett közzé. A körirat mindenekelőtt arra figyelmeztet, hogy idegenek bevándorlása csak akkor lehet üd­vös, ha a bevándorlók kellő tőkével rendelkeznek, s meg­van bennük az a munkakedv, erély és ki­tartás, mely szükséges ahoz, hogy idegen és a nyugati műveltségtől mindig jó távol álló ország­ba újj otthont alapíthassanak. A tartományi kor­mány még most nincs abban a helyzetben, hogy a beköltözőknek a saját területéből földet ado­mányozzon, mert ez csak akkor lesz lehetséges, ha a tartomány katasztrálása, fölmérése elkészül s az egyes parczellák birtokjoga tisztába lesz hozva. Mindekkoráig ugyanis több vita merült fel a magánosok és az állam között a birtokjogot illetőleg, s e körülmény már eddig is hátrányo­san hatott az állam földjeire letelepült gyarma­tosok ügyének fejlődésére. Idegen beköltözők magánbirtokra a követ­kező feltételek alatt települhetnek le : 1. A szükséges földbirtokot megvehetik tu­­lajdonossától s ez esetben egy hold ára, fekvés

Next