Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)

1882-11-08 / 255. szám

Kolozsvárt 1882. érdekelve, mert ők más püspökséghez tartoznak. De a fogarasmegyei g. katholikusok — első­sor­ban románok. És mint mindenből, úgy ebből is, mely rájuk nézve kizárólag egyházkormányza­ti kérdés, s csupán a magyarokra nézve nemze­tiségi kérdés is, román nationalis kérdést csi­náltak. Egy obskúrus egyén, valami Román János nevű ügyvéd az átiratban azt látja, hogy az „gúnyt űz egy román nemzetiségű megyével,a­midőn annak pártolását kéri. E szerint az a körirat, mely magyaroknak a magyar nyelv templomi és egyházkormányzati használását kívánja Magyarországon, annyira abszurd­nak tűnik föl e román úr előtt, hogy azt gúny­­űzásnál egyébnek nem is tekintheti! Valóban, ne­héz munka az önmérséklés munkája. Mindenekelőtt alázatosan engedelmet kérünk román testvéreinktől, hogy élni merészelünk; az­­után azt a szíves engedélyt kérjük ki Román Já­nos úrtól, a nagy publicistától, hogy tovább is élhessünk. Ha kegyesen meg méltóztatik adni e jobbágyi hódolattal fogadott nagy konc­essziót, nem marad más hátra, mint az iránt is kikérni tapasztalt jóindulatát, hogy elhalmozott kegyei­ért hálaimákat rebeghessünk az egek urához. A hálazsoltárt természetesen nem fogjuk magyarul énekelni, mert a­mi a memorandum függelékéből kimaradt, legújabban a Román Já­nos történelmi kutatásainak sikerült egy teljesen hiteles szövegű eredeti okmányt felfedezni a Sau­­rusy havas egyik pakulárjának levéltárában, mely szerint a menyeknek ura, hivatalos érintkezések­ben csupán a nagy fejlettségű román nyelvet hasz­­a miben is neki nagy kedve telik. A delegácziókból. Budapest, nov. 6. A magyar delegáczió had­ügyi albizottsága tegnap délelőtt 10 órakor tartott ülésében Baross Gábor előadó be­jelenti, hogy a területi elhelyezés iránt tett in­tézkedések megvizsgálására kiküldött albizottság megbízatásában eljárván, meggyőződött egyfelől arról, hogy az érintett intézkedésekben kellő te­kintet fordíttatott az esetleges mozgósítás foga­natosítására, a­mennyiben gond van arra, hogy az életbeléptetendő hadtestrendszernek az elhelye­zéssel kapcsolatos minden előfeltétele megszerez­­tessék ; de másfelől arra is, hogy tekintve a ka­tonai kormányzatnak épen a mozgósítással kap­csolatos feladatai, a különféle csapatnemek vala­mennyien a hadtestrendszer szerinti helyes fel­osztásban helyeztetnek el. Figyelembe véve azon nehézségeket, melyekkel a monarchia két államá­nak politikai és közgazdasági viszonyai kapcsolat­ban állanak, az albizottság nem zárkózhatott el azon meggyőződés elől, hogy a hadseregnek ki­zárólag területi beosztása és az elhelyezésnek pontos területi foganatosítása egész teljességében nem eszközölhető. Ennélfogva tudomásul vételre fogja ajánlani az albizottság a hadügyminisztereknek harmadik számú válaszát. Egyúttal azonban a kellő ellenőrzés gyako­­rolhatása végett felhívandónak véli a hadügymi­nisztert, hogy a területi rendszer végrehajtása tár­gyában jövőre is adjon jelentést. A magyar területen felállítandó katonai aka­démiának kérdése ezúttal még nem került tárgya­lás alá a bizottságban. Az átruházási jogot illetőleg, tekintettel a hadügyminiszternek azon nyilatkozatára, hogy az évenként megadatni szokott átruházási jogra súlyt nem fektet azért, mert a VII. czímnél vagy épen nem, vagy nagyon ritkán mutatkozik megtakarí­tás, — az albizottság indítványozni fogja, hogy a rendes költségvetés egyes tételei közt az átru­házási jog nem adatik meg. Ezután áttért az albizottság a rendkívüli költségvetés tárgyalására, melynek folytán a fegy­verügy, az építkezések és erődítésekre előirány­zott tételek behatóan megvitattak. Az albizottság megszavazta: I. czim. (Szükséglet a még hiányzó egészségügyi anyagszer beszerzésére és elosztására.) 1—5 tétel, össze­sen 117.250 frt, II czim (Fegyverügy) 1—9 tétel össze­sen 2.349,380 frt, III. czim. (Vonatszer. 1—5 tétel 110.548 frt, IV. czim (Nyomtatványok,) 20.000 frt, V. czim (Építkezések) 1—5 tétel 125.900 frt, VI. czim (Gyakorló és lőterek; 60.000 frt, VII. czim (Erődítési előkészületei) 20 000 frt, VIII czim (Első építési részlet; 1—2 tétel 200.000 frt. Itt e második tételnél a cattarói erődítmények­­.átalakítására előirányzott 500.000 frtnyi szükséglet 100.000 frtnyi első részletének törlése indítvá­­nyoztatott. Az albizottság többsége a tételt azonban vál­tozatlanul elfogadta. A költségvetés többi részének tárgyalása a szerdán délelőtt 10 órakor tartandó ülésre ha­lasztatott. Ugyanez ülésben megszavazta a bizottság a rendkívüli szükségletek közt az U c h a t i u s öz­­vegye számára előirányzott ötven ezer forintnyi adományt. * A magyar d­el­egáczió külügyi albizott­sága csütörtökön tartandó ülésében a külügymi­nisztérium költségvetése fog tárgyalás alá vétetni. Összes ülést a magyar delegáczió f. hó 10 vagy 11-én tart. A delegáczió ülésszaka f. hó 25-ke előtt valószínűleg nem lesz bezár­ható. Az uzsora-törvényjavaslat. A képviselőház igazságügyi bizottsága teg­napelőtt folytatta az uzsoráról és káros hi­telügyletekről szóló törvényjavaslat tárgya­lását. Eőrssy előadó indítványozza, hogy már a javaslat 1. §-ában határoztassék meg azon ka­matláb, melyen felül az uzsora kezdődik. Literály egészen új szöveget hoz indít­­ványba, mely szerint a kézi záloggal, jelzáloggal, vagy jótállóval biztosított követeléseknél a kamat­lábat meghatározni óhajtja, a biztosítékot nélkü­löző hitelezésnél azonban már elégnek tartja, hogy az uzsorát a bíró esetről-esetre állapíthassa meg. A kamatláb 8%-ban indítványozza megálla­pítani a biztosított hitelezéseknél, a ne­m biztosí­tott hitelezéseknél pedig csak akkor óhajtja az uzsoráskodást megállapíthatónak, ha a kikötött ka­mat a 8% ot legalább háromszor felülmúlja, s ha a hitelező az ily kamatokat egy évi időn túl is beszedi. Az ezen elveken alapuló különvéleményé­nek elfogadását hozza javaslatba. P­a­u­­­e­r igazságügyminiszter a törvényja­vaslat ellen technikai szempontból tett kifogásokat, elfogadja, az újabb szövegezést nem ellenzi; a kamat maximum meghatározását azonban el nem fogadhatja, mert ő a tőke szabadságát fenn akar­ja tartani, csak a szabatosságot akarja korlátozni. Az uzsora lényege szerinte nem is abban rejlik, ha valaki egy pár forinttal­­ több kamatot vesz, hanem abban, ha másnak szorult helyzetét, körülményeit felhasználja, s úgy ad magasabb ka­matra kölcsön. Ezen alapon kéri, hogy a bizotság az eredeti javaslat 1. §-át fogadja el Miután még többen óhajtanak a tárgyhoz szólani, a tárgyalás folytatása a közelebbi szerdán tartandó ülésre halasztatott. KÜLFÖLD: A franczia anarchista mozgalom tény­­álladékát — az „Egyetértés“ párisi levelezője sze­rint — következőkben foglalhatni össze. A mozgalmat Krapotkin her­­czeg és ennek hívei indították meg. Krapotkin körülbelül ötven franczia izga­­tót toborzott maga köré, kiknek segélyével sikerült neki a proletárius osztályt a polgárok el­len szítani. Szervezett anarchista párt nem létezik, eltekintve Krapotkin her­­czeg apostolaitól, kik direkt befolyása alatt álla­nak, a létező forradalmi csoportok különféle ne­vek alatt és saját szokásukra működnek. Ezek közt vannak terroristák és a merényleteket miket el­követnek, úgy hajtják végre, hogy a genfiek többnyi­re nem is tudnak róla, tehát nem parancs folytán. Több merényletet pedig nem szervezett anarchista csoportok tagjai,de egyesek követtek el saját sugalla­tukból, és miként némely esetben a vizsgálatból kitűnt, nem is politikai okok miatt, de személyes bosszútöltésre. Ezeket a tényeket vélhettem követ­keztetni a beszélgetésekből, melyeket több anar­chistával folytattam, és kikkel való ismeretségem azon időre terjed vissza, midőn az Intransigentba írtam és kik ez okból nem vélték szükségesnek előttem titkolódzni. Az angol minisztertanácsban, melyek előtt néhány nappal tartatott, igen nagy nézetkü­lönbségek merültek fel az egyiptomi ügy tárgyá­ban. Ennek következtében vált szükségessé Daf­fe­rin lord küldetése. Dafferin feladatának alapelveit következők­ben állapították meg : 1. A porta szuverenitásának fentartása , az an­gol csapatok hazatérése, mihelyt az egyiptomi had­sereg újjászervezése megtörtént; Egyiptom hozzá­járulása az okkupáczió költségeihez; az egyiptomi nép részvétele az ország kormányzatában ; a köt­vénytulajdonosok kizárása a pénzügyi kormány­zatból ; kezességek az európaiak biztonsága iránt. A szerb miniszterválság hírét, mint az ulóbbi tudósítások jelentik, Milán királynak egy kísérlete okozta. Azon gondolata támadt ugyanis Milánnak, hogy közeledésre bírja a szabadelvűe­ket és haladópartiakat. E tervét közölte Piro­­c­s­a­n­a­sz miniszterelnökkel, kinek helyeslő vé­leményével találkozott. Ily szándékból fogadta kihallgatáson a ki­rály Riszticset és társait. A czél azonban nem ki elérve. Mindezekből látható, hogy a minis­­zerválság ténye tulajdonkép fenn sem for­gott. A jelenlegi kabinet különben is teljes mér­tékben bírja az uralkodó bizalmát. A bukaresti románokat az erdélyrészi ro­mánok emlékirata — mint egy távirat jelenti, — teljesen hidegen hagyta. „Tudja mindenki — jelenti e távirat, — hogy az egész dolog nem más, mint sok hűhó, semmi más.“ A porta határozottan ragaszkodik azon jo­gához, hogy a tuniszi bem­ek megerősítése őt il­leti. Ez okból megbízta Essad pasát, hogy a be­­igtatás kérdésére vonatkozólag a franczia kor­mánynak mindama pontok fontolóra vételét ajánl­ja, melyek a franczia-török egyetértés érdekében figyelmet igényelnek. Duclerc visszautasította a fejtegetésekbe bo­­csátkozást, azt hozván fel okul, hogy Tunlisz füg­getlensége Francziaországtól, mindenkor elismer­tetett valamennyi kormány által. A p­á­p­a Errington ír képviselő által, ki imént hagyta el Rómát, sajátkezű level­­­e­t küldött Viktória királynőnek. A levélben a szent­atya szívélyes szavakban mond köszönetet a királynőnek, ki katholikus alatvalói jólétét annyira szívén viseli, valamint a vallássza­badságért, melyet azok kormánya alatt élveznek. Errington a levelet külön audenczián nyújtja át az angol királynőnek. Oroszország. Ignetiev gróf belügyminisz­ter korában egy körrendelettel felszólította a zemsztvo-gyűléseket, hogy a parasztok sorsának javítása végett küldjenek neki felvilágosításokat. Ignatiev gróf ezután lemondott, de utódja sem kapta meg a kért feleletet. Tolsztoj gróf tehát új körrendeletet bocsátott ki, megrótta a zemsztvok hanyagságát és sürgette a felvilágosításokat. A megrovásnak valóban volt hatása, de a felvilágo­sításoknak nem sok hasznát veheti a belügymi­niszter. Ezt bizonyítja a szaratovi kormányzóság négy kerülete által adott válasz. Az egyik röviden azt feleli, hogy »nem gondolkoztak még e kérdés fölött.« A másik ezt mondja : »Mi természetesen készek vagyunk a kért felvilágosítás megadására, de nem kezeskedhetünk helyességéért.“ A harmadik kerület azt válaszol­ta : „A parasztok állapotáról nem gyűjtöttünk ada­tokat, mert Ignatiev gróf körrendeletét nem te­kintettük parancsnak, hanem egyszerű felszólítás­nak.“ A negyedik azt mondja, hogy a minisz­ternek a kerületet illető minden határozatával meg Az akadémiából. Budapest, nov. 6. A m. tud. akadémia második szakosztálya ma délután 5 órakor Tóth Lőrincz elnöklete alatt ülést tartott. Gyárfás István levelező tag érteke­zett a Petrarka-kódex kun nyelvéről. Értekező­s. évi május 8-án a jászkunok nyelvéről és nemzetiségéről felolvasást tartott az akadémiában s megígérte, hogy a Petrarka-féle kun-kódexet külön fogja tárgyalni, ígéretét a mai értekezésével váltotta be. A jászkunok nyelvének fejtegetését a XVIII. század végével kezdi meg. Elmondja, hogy Schlö­­zernek az erdélyi szászok nemzeti jutalmat aján­lottak fel, hogy megtámadott kiváltságos jogaikat a magyarok ellenében történelmi adatokkal is vé­delmezze. így jelent meg 1795—97 ben a „Kri­tische Samt. zur Gesch. d. Deutschen in Sieben­bürgen“ czímű munka, melylyel szerző megalapí­totta a régi magyar történelem irányában ellensé­ges állást foglaló Schlözer-iskolát. Ezen iskolá­nak az volt a czélja, hogy­­a tősgyökeres valódi magyarok száma ehető kis mennyiségre leszállít­­tassák s ezáltal a magyarok politikai fensőbbsé­­gének nemzeti túlsúlyától az alap elvonassék. E czélból szükséges volt a hunfajta népek magyarságát s a régi magyar krónikák hitelessé­gét megtagadni. Schlöser eljárását értekező ki­­m­erítőleg ismerteti, állítását megc­áfolja, felem­lítvén, hogy Schlöser maga bevallotta, hogy ő, mint német, nem ment a nemzeti részrehajlás erényétől. Áttérve az ellenvéleményesek legerőseb­­nek hirdetett bizonyítékára , a Potravka-féle kun szótárra, elmondja, hogy a kódex egy részét Klap­roth 1828-ban, teljes egészét pedig gróf Kuun 1880-ban adta ki. Részletesen vázolja a kódex keletkezési viszonyait, szerkesztésének czélját. Is­merteti a tatár klánok és az olasz városok között a XIV. században ugareszka, káman és tatár nyel­ven létrejött szerződéseket. A kunok egy része a tatárok felsősége alatt is régi hazájában lakott, de oly siralmas rabszolgai állapotban, hogy a ku­nok ez időben letűntek a történelem teréről is Megparancsolták nekik, hogy nemzeti nevüket el­hagyva, ezentúl tatároknak neveztessenek, a tatár volt a mindenható ur, a kun pedig jog nélküli rabszolga. A tatár khán irodájában ez időben több nyelv volt hivatalos használatban, de ezek között a kun nem említtetik. Tény az, hogy a mongo­lok kereskedelmi írásmódja az ujgur volt. Hunfalvy azt állította, hogy a genuaiak a XIV. század elején a kunokkal kereskedést foly­tattak s hogy a kun nyelv ez időben a Volgától a Dunáig használatban volt. Értekező előadja, hogy mikor és mi úton kódex Petravkához. Pár­huzamot von a kun kódex és a kun miatyánk történelmi alapja közt és kimutatja, hogy ez egyik sem méltó hitelre. A Petrarka-kódex nem a Ru­then kunjainak nyelvét, hanem az ekkor tatár Rumániában hivatalosan használt és ezért Kum­á­­niának nevezett tatár nyelvet állítja előnybe. Ez onnét van, hogy a fennmaradt besenyő és kun nevek fejtegetésénél gr. Kuun ritkán, Vámbéry pedig sehol sem használja a kódex nyelvét. Az eddigiek alapján számos szó akadt, kik a kunok tatárnyelvüségét hirdették, valamint olyanok is, kik a magyarnyelvüség mellett harczoltak, így Korabinszky, Teleky és Alter. A XIX. század ismertetését megkezdő a jász-kun főtiszt, Horváth Péter latin munkájával. Ismerteti Adelung, E­chorn, Klaprot műveit, kik­nek erre vonatkozó munkáját bírálja és c­áfolja. Engel, Fessler, Kállay, Klaprot, Horváth Isván, Hammer, Neumann, Szontagh, Venczel és Toldi között e tárgy­ban 1830 ban nagy vita folyt. A kunokat legbuzgóbban Jerney János védte, ki már 1826-ban a jászkunok magyar nyelvűségéről irt munkájával a Marczibányi jutalmat elnyerte, de e munka elveszett s annak csak sajátkezüleg irt rövid tartalomjegyzékét sikerült közelebb fel­fedezni. Szerző nagy figyelmet fordít Hunfalvynak 1876-ban megjelent Etnográfiájára, mely a kuno­kat török nyelvű népnek s mondja, meglepőnek tartja, hogy ő is sok tekintetben Schlözer állítá­sainak nyomdokain halad, kinek fellépését pedig igen gyanús színben tünteti fel nemcsak Hammer, hanem saját fia is. Ezután értekező Hunfalvynak a kunok, székelyek és besenyők nemzetiségére vo­natkozó állításait czáfolja: kimutatja, hogy a já­szoknak a filiszteus nevet, nem mint Hunfalvy adat nélkül állítja — a XIV. század végén Sig­­mond királynak egy németül tudó íródeákja adta a phil Domet szó után, hanem a filisztus név már a XIV. század kezdetétől fogva több hazai oklevelekben és küföldi irók munkáiban említtetik. Czáfolja Hunfalvynak a hunyivar, vadon és sar­kos szavak iránti véleményét történelmi adatok­kal. Hunfalvynak azon előadására, hogy a jász - kunoknak magyar nyelvűségét vitatók a mai ál­lapotból következtetnek a múltra, azt válaszolja értekező, hogy ezt a magyar írók nem következ­tetés útján mondják, hanem azt kívánják, hogy mivel kétségtelen tény, hogy a jász-kunok nem csak ma, hanem fennmaradt okleveleink szerint régebben is magyar nyelven beszéltek: a­ki te­hát az ellenkezőt állítja, az ezen valódi tényt iga­zoló adatokat erős bizonyítékkal köteles r­egc­á­­folni, s kimutatni, hogy a kunok ősei nem ma­gyar nyelveket mely időtájban, melyik században cserélték fel mai magyar nyelvűkkel, mert épen Hunfalvy szerint a nyelv a történelmi források leghitelesbike. Kim­utja, hogy a Hunfalvy által Edrisinek Koesler nyomán felhozott munkája meny­nyire nélkülözi a megbízhatóságot. A kunszentmiklósi miatyánkra vonatkozó­lag történelmi adatok alapján kimutatja, hogy a Tatár-Sz.-Miklós és Tatárvidék helynevek mely időben voltak szokásban. A Petrarka-kódexnek gr. Künn által 1880- ban kiadott teljes szövegét megelőző történelmi és nyelvészeti fejtegetéseket bírálja és czáfolja, meg­állapítja, hogy egy kunszent­miklósi régi jegyző­könyv elején látható kun miatyánk ide 1774-ben jegyeztetett be; majd áttér a gr. Kuun által bi­zonyítékul felhozott régi személy- és helynevekre s kimutatja a hozzákötött magyarázatok tartha­tatlanságát ; előadja röviden a kódex kiadásakor Vámbéry által irt ismertető bírálatot. Ugyanezen évben dr. Réthy László „Anony­mus az erdélyi oláhokról“ s 1882-ben Szerelem­hegyi Tivadar tanár „Kiskun Félegyháza város monográfiája“ czimmel nagyobb dolgozatot tettek közzé. Mindketten Hunfalvy nyomán a jászkunok török-tatár nyelvűségét vitatják. Vámbéry legközelebb megjelent: „A ma­gyarok eredete" czímű nagy munkájában a bese­nyőket, uzokat, palóczokat, kunokat szintén a tö­rökökhöz sorolja, s a velenczei kódexet a török nyelv becses maradványának mondván, azt állít­ja, hogy e kódex azon kun nyelven van írva, me­lyen a kunok a mongolok becsapásai előtt beszél­tek, s így ez joggal nevezhető kun nyelvnek. Ezen mivel sem igazolt puszta állítás nem bizo­nyíthatja azt, hogy a fenmaradt nyelvemlékek a Kuthen kunjainak nyelvét képviselik és hegyezek valaha, különösen a velenczei kódexek kup nyel­vén beszéltek volna; holott ennek igazolására van kiváló szükség, mert lehetnek ezen nyelvemlékek az ó­török nyelvnek becses maradványai, lehetnek a nagaj tatárok nyelvénél régiebbek. Puszta el­nevezésekre valamely nép nyelvének és nemzeti­ségének meghatározásánál építeni nem lehet, azért ezen kódexnek nyelve is sem a hazánkba beköl­tözött, sem a tatárok rabszolgáivá sülyesztett ku­noknak nyelvéül más és erős bizonyíték hiányá­ban el nem fogadható. A kunszentmiklósi kun mi­atyánkra nézve Vámbéry már 1872-ben kimondta, hogy ez a török uralom alatt, a reformáczió után ügyetlenül készült krimi tatár fordítás, nyelvészeti kuriózum, melyet kár volt a kis kunoknak oly hévvel tanulgatni, mert bizony az ő őseik egy szót sem értettek. E tudós tekintély állításából követ­kezik tehát, hogy e miatyánk nem a kun nyelv­nek emléke. A Jászkunságon a régibb időkben, 1347-től kezdve a magyar és latin nyelv használtatott hi­vatalos és magánlevelezéseknél s hiteles kiadvá­nyokban. A jászkun tájbeszédek közül hármat sorol elő: 1. a palóczos jászt, 21 a hosszú i­s nagy kunt és 3-or­a ö­s kiskunt. Több példát hoz fel, párhuzamban a csángó, palócz, baranyai göcsei beszéddel, felemlíti, hogy a mai jászkun egyes községek lakosai, melyik tájbeszédet használják s hogy a kun tájbeszédnek Halason mily ősi külö­nössége maradt fen. Hogy e tájbeszéd a Jász­kunságon régen megvolt, erre nézve például hoz­za fel 1389-ből a nép=nép, 1391-ből az ír=ór, (kis folyó), 1451-ből és 1472-ből az ilis=ülés, ótár=oltár, ménes=ménes, Berin=Berény, Nagy =Nagyszállás s helyneveket. E tájbeszéd további­­ létezését a XVII. századból is több írott adatból igazolja. A szerző érdekes értekezését így fejezte be: „ Hogy a nem magyar nemzetiségű és nyelvű szá­mos fajú népek hazánkban századokkal ezelőtt­i nem nagy tömegekben történt letelepedésük után­­ is ősi nyelvüket, nemzeti szokásaikat megtartot- t­ták, ez tény ; s ennek ellenében azon állitás, hogy­­ a beköltözött besenyők, palóczok, kunok, jászok, kik nagy tömegekben költöztek be, nagy töme­gekben telepedtek le, itt kiváltságos helyzetet nyertek s ezt vitéz fegyvereikkel fentartották, de itt ősi, nem magyar nyelvüket s nemzetiségüket elvesztették, kétségtelen adatokkal való bizonyí­tást kiván, a mi azonban a fentebbiek szerint ez ideig meg nem történvén, tisztán és erős alapon áll előttünk a jászkunok magyar nyelvűsége és nemzetisége. Ezután Deák Farkas olvasott fel részlete­ket „Egy magyar főur a XVII. században“ czimű, Csáky István életrajzát tartalmazó munkájából, mely tudvalevőleg a legutóbbi történelmi pályá­zaton pályadíjat nyert. Az idő rövidsége miatt Csákinak csak ama napjairól szól, melyeket öreg korában, betegségében töltött Szepes várában, har­madik felesége oldala mellett. Ezzel az ülés véget ért, más kezti­­hasonlóknak van zsinór­lesz elégedve; ha apubnap, valamely­­et pénzügyi állapotára viszonyai bizonyulnak, akkor a miniszternek mértéke. A voloszt-­és a zemsztvo­ gyülésekről ezt ír­ja a pétervári tudósító : Mindegyik falu tíz-tíz lakója tizedest választ, de a választás bizonyos feltételekhez van kötve, így a tizedesnek legalább 21 évesnek kell lenni. Több falu, melyek 3000 — 6000 lakóval bírnak együtt, volosztot képez és saját képviselettel , voloszt-gyűléssel bír. Ennek tagjai az illető falukban választott tizedesek ; ezek választják maguk közül a voloszt-öreget (elnököt). A kormányzóságok egyes kerületei szintén külön képviselettel bírnak ; a kerületi zemsztvoval, a kormányzóság pedig kormányzósági zemsztvoval. Nagy-Enyed, 1882. nov. 7. Hetek és hónapok múltak el, mióta e vá­rosban a polgármesteri szék a néhai Sándor Elek halálával megürült. Nem minden agodalom nélkül néztünk ez idő alatt a tegnapi nap elé, midőn az üresen maradott helyet a városi képviselő testü­letnek be kellett tölteni. Hiszen évek során át mindig két táborra oszolva láttuk a város polgá­rait nem csak a politikai élet pártküzdelmeiben, hol elvek vitják a harczot, hanem oly kérdések megoldásában is, melyek a város legközvetlenebb érdekeivel álltak kapcsolatban és a­melyekhez a magas politikának épen semmi köze sem volt. Kicsinyes személyi érdekek és sértett nenbi­­tiók verték fel mindig a nyugodt kedélyeket, hogy ez meg amaz ellen — ki nem való grata per­sona — a város legfontosabb érdekeinek koc­­­káztatásával is táborba szálljanak. Tartottunk tőle, hogy a személyi harcrok ismét megújulnak, de másfelől megfigyelve az okokat, melyek közéle­tünknek sok tekintetben örvendetes átalakulását idézték elő a közelebbi időkben, remélhetni hit­tük azt is, hogy e város képviselő testülete fel­adatának fogja ismerni komoly megfontolással és egyetértő lélekkel úgy tölteni be a polgármesteri széket, hogy a betöltés ez ünnepélyes aktusában biztos zálogát láthassák a város polgárai a visz­­szatért békének és a békés együttműködésből ki­fejlő szebb jövőnek. Hitünkben, véleményünkben nem csalatkoz­tunk. Városunk képviselő testülete a tegnapi na­pon egyhangúlag, kitörő lelkesedés közt választot­ta meg polgármesternek Kovács Gyulát, eddi­gi főjegyzőt, ki városunk közügyei közül már­is nem egy kiváló érdemet szerzett magának. Maga J'iureraber az elnöklő alispán sem vonakodott mét fejezni ki a felett, hogy az rasztás egy, a hivatalos kötelességek­ben általa mindig pontosnak ismert és a közügyei iránt melegen érdeklődő, annak sében fáradhatatlanul munkálkodó férfiút ültetett a polgármesteri székbe. A jól végzett munka tu­­datának felemelő hatása alatt oszlottak szét a nagy számmal összegyűlt választó tagok; este pe­­dig a polgárok fáklyás zenével jelentek meg, megválasztott új polgármester lakása előtt, hogy kifejezést adjanak a polgármester személye iránt érzett tiszteletüknek és az örömnek afelett, hogy a­kinek áldásos működése iránt ők a legbiztosabb reményeket táplálják a jövőre is, azt a képü­gy,­létnek egyetértő bizalma egyh­angúlag emel­­te a polgármesteri székbe. Magunk is őszinte örömmel üdvözöljük Ko­­vács Gyula urat a polgármesteri székben, és üj­­vünkből kívánjuk, hogy Nagy-Enyed város pol­­gárai mindig örömmel tekinthessenek vissza a tegnapi napra. K. IRODALOM és MŰVÉSZET. Biolz Albert „k. tanácsos, nyugalmit, tanfelügyelő és számos tudós társaságnak és köz­­hasznú egyletnek tagja“ egy „Reise Hand­­buch“-ot adott ki „für Siebenbürgen.“ E 2S1 lapra terjedő könyv, Szebenben az F. Michaens bizományában megjelenve, amolyan erdélyi Be­­d si­c­k­e­r akar lenni. Benne van Erdély mappái s három városnak a tervezete. Bevezetésében is egy rövid történeti vázlatot, statistikát Erdély te­­rületéről, leírást a talaj és vízviszonyokról, égaljá­ról, népességéről, forgalmi eszközökről, vendég,­lökről, posta és távírdáról s az utazási idő 1­. osztásáról. — Körútját Nagy-Váradnál kezdi s úgy vezeti az útat via Kolozsvár-, Torda-, Fe­­jérvár-, Hátszeg-, Szeben-, Medgyes-, Segesvár-, Fogaras-, Brassó-, Barczaság-, Előpatak , Tusnád-, Hargita-, Csik-Gyergyó-, Borszék-, Szászrég-, M.-Vásárhely-, Mezőség-, Besztercze-, Naszód-, Deés- és Kolozsvár. Mindenesetre hézagpotti munka. Kár hogy hibákat fedeztünk fel benne, mert az ilynemű útvezetőnek egyetlen és legna­gyobb érdeme a pontosság, így, hogy többet­­ említsünk, a Tordáról M. Újvárra vezető útvona­lat átviszi az Aranyoson; Enyeden pedig­­ Biásini gyorskocsival szállíttatja be az utast a Biásini szállodába. Oly adatok, melyek az utast félrevezetik. Általában véve azonban hézagot s­­zól e má s igen óhajtandó volna, hogy magyar nyelven is megjelenjék egy ily útbaigazító mi­­vecske. — Ára ? — A Kemény Zsigmond társaság okr­vember 4-én tisztújító és tagválasztó ülést tartót Apor Károly br. elnöklete alatt. Apor Károly br. elnöki beszédet tartott melyben,egy tekinti é­vetve a társaság évi működésére, az 1882-i­. évet bezártnak jelenti. E beszédet zajosan meg­éljenezték és a sok érdemű elnöknek köszönet­ szavaztak. Ezután Lakatos Sámuel olvasta fel a gazdasági és szerkesztő bizottságok jelentéseit A társaság vagyoni állapota eléggé kedvező. tr­karékpénztárilag 1956 frt kezeltetik, — de rem, jó magyar szokás szerint, — a bevárandó hu­­­raléki díjak csaknem 3000 forintra rúgnak. A jelentések után az új tagok választása következni, mely szerint a Kemény Zsigmond társaság új dí­jai lettek: dr. Antal László, dr. Tóth Sán­dor, V­a­s­s Tamás és V­a­r­r­ó Ferencz. A tiszt­viselői kar egyhangú felkiáltással a régi maradi Alelnöknek (Zarándi Knopfler dr. helyébe) dr. Antal Lászlót, mig tiszteletbeli elnöknek Kup Kocsárd grófot és Kálnoky Dé­­n­e­s grófot választották meg. A két utóbbi appitó tagja is egyszersmind az egyletnek Végül a társaság elintézte ismeretes pályázati kér­dését : „Erdély irodalomtörténete a nemzeti feje­delmek alatt“ czimü értekezésre nem lővén 16 pályázat újólag sem. Tolnay Lajos jeles íróul (titkár) menté ki a társulatot e miatti zavarából, midőn a munka megírására vállalkozott, mire­ ez irodalomtörténeti részlet úgyis egy részét képen, készülőben levő nagyobb munkájának. Mivel azon­­­ban dr. Tolnay a munkáért járó pályázati ho­­noriumot nem veszi igénybe, a Kemény Zsigmond társaság áldozatkész elnökének újabb 100 frank­nyi adományával együtt, mind a háromszáz frankot az Arany János szoboralapvagyonából küldi a társaság. A társaság idei első nagy­gyűlése e hó 19-én d. e. tíz órakor lesz, s a tárgysorozat dr. Tolnay Lajos, Deák Farkas, Lakatos Sámuel és Bedő­házi János felol­vasásait foglalja magában. Ledru-Rollin: Ő volt a 48 előtti s a ti­ki Francziaország egyik leghíresebb szónoka és forradalmának egyik főképviselője és kinyomata. Ő volt Guizot-val együtt az általános szavazatjog megalapítója Francziaországban. Politikai beszé­deit, mint nálunk azokét itthon, a­kik a 40 es évek vezérférfiai voltak, most adták ki Parisban. A mi korunk nem teremt immár, hanem a te­­­remtők műveit elemezi s azokon elmereng, a mi korunk alakjai közt nincsenek már az­hoz foghatók, azért hátrafelé pilantunk, tanulni, emelkedni és nagyokért lelkesedni. Ledru Itollin, az ékesszóló tribün, a demo­cratia mozgolódásának hajnalán 1830 ban lépett fel s 1842-től fogva gyakorolt Louis Blanc.» együtt nagy befolyást a nyilvános életre. Ekkor már a forradalmi párt lemondott volt az összes­­küvésekről s a párisi utczákon scenirozott csínyét­ről. Befolyniok kellett talentummal az emberekre, a szenvedélyekre s lángba hozni azokat. Az lSot ki jul, regime izolálta magát a nemzet nagy ré­szétől. Ez az uralom a polgárság egy conservatio törekedésének uralma volt, tartózkodó a haladd­tól. A munkás osztály vágyak és aspirátsok bőse­gével, de semmi valódi politikai jogokkal nem birt. Ki kellett volna békíteni a polgárságot al­­mocratiával, mert ebből táplálkozott az elégedt­­enség. Mikor Ledru-Rollin a követek kang­­ba lépett, az egészen zárva volt; betörte az lakot s messziről hallatta népszónoki szavát. A miveit gazdag polgársághoz tartozott. A­dicalizmusa megvetette az utczai torlasz politic

Next