Ellenzék, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-148. szám)
1883-01-11 / 8. szám
Negyedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA : F« ter 7sz. hová a lap szellemi rászát illet.» közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Feész évre......................16 fit- N Negyedévre . . . 4 fit. Félévre............................8 frt. || Egy hóra helyben . 1 frt 50 | | Egyes szám ara 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. S. IIiXlllll* Kolozsvár, csütörtök, január II, 1883. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárt, főtér 7 szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Uj irány. Néhány nap vagy legfennebb pár hét múlva Kolozsvár városnak új képviselőtestülete fogja megtartani első közgyűlését. A városi bizottság részben egészen uj elemekkel fog felfrissülni. Ez a felfrissülés uj életet s reméljük uj irányt fog a törvényhatóság képviselőtestületébe öntni ? A városatyák legtöbbje a régi maradt ugyan s igy alig szólhatnánk regeneratióról és uj irányról! De a közvélemény nyomása mindig ellenállhatatlan szokott lenni. Ez a közvélemény pedig Kolozsvárit már rég forrongásban van s most a választásoknál oly hatalmasan és félreismerhetetlenül nyilatkozott, hogy azt többé a városi bizottság régi elemei sem ignorálhatják. Városunk jól felfogott érdekében erősen hisszük, hogy nem fogja az eddigi többség sem, tartozzék bármely országos párthoz, fitymálni. Igaz, némely cotteriák, melyek eddig elő a város ügyeinek vezetését úgyszólva monopolizálták, le vannak verve, el vannak keseredve. Meghúzták a vészharangot, hogy a haza veszedelemben van. A communitásba szerintük illetéktelen elemek tolakodtak be. A tudatlanság, bornírtság és a csirizesek ütöttek tanyát a városház közgyűlési termében és kiszorították onnan az egyedül hivatott „értelmiséget.“ Felülkerekedett a néptömeg, diadalmaskodott a demagógia, így jajveszékkel mindig a cotteria és pajtáskodás, midőn a húsos fazekok mellől elveretik. így szokott lármázni a magánérdekek önző csapatja, midőn többé már nem kufárkodhatik a közérdek czégére alatt, saját klikk-érdekei javára. Sebaj! Azért Kolozsvár polgársága, a diplomás és nem diplomás egyaránt nagyon jól tudja, hogy ez a siránkozás ismét csak a közvélemény félrevezetését czélozza; jól tudja, hogy abban a testületben, mely Kolozsvár törvényhatósági bizottságát képezi, azért mert a klikk néhány tagja kiszorult belőle, még rendelkezik annyi értelmiséggel, belátással és önzetlen buzgalommal, amennyi egy város közügyeinek vezetésére épen elégséges. És az újjáalakult városi bizottság is fel fogja ismerni az új helyzet követelményeit, a közvélemény mind hangosabb nyilatkozását és nem fog viszszariadni egy új, egészséges, igazán a közérdek követelményeit szem előtt tartó iránytól. Ez új irányban mi részünkről mindenek előtt gyakorlatiasságot követelünk a városi bizottságtól, olyan gyakorlatiasságot, mely nemcsak a klikk rendszer kinövéseivel tud és akar szakítni, de a polgárság, a város valódi érdekeinek egyedül helyes útjára lép. Az ipart fejlesztéséről, támogatásáról, emeléséről sokat beszélünk, de valljuk meg őszintén, épen úgy, mint a kormány és országszerte minden municipium, Kolozsvár városa is vajmi keveset tett. Többször kiemeltük már, hogy mindenféle közoktatási czélra Kolozsvár városa összes jövedelmeinek szinte 25 százalékát fordítja, s ebből alig jut 1500—2000 forintnyi öszszeg az ipari oktatásra. Pedig kétségtelen, hogy szerencsétlen államjogi rendszerünk mellett, ha van még valami tér, melyen borzasztóan hanyatló ipari productiónkat hatályosan támogathatjuk , az csak az ipari szakoktatás tere. Művelt, alaposan képzett iparosokat kell nevelnünk minden áron, ha nem akarunk Kolozsvár jövőjéről egészen lemondani. Egy hatalmas ipari központot kell teremtenünk, mely nem csak a város falai között, de azon kívül messze földön is kiállja a versenyt az idegen, különösen külföldi productióval. E nélkül hasztalan erőlködünk még anynyi állami hivatal ide telepítését kidrukkolni a kormánytól, hiában építünk egyremásra elemi iskolákat, mert koldusok maradunk. Egy jó ipari rajziskolára, egy gazdagon fölszerelt iparmúzeumra és helyesen berendezett ipari tanműhelyekre nagyobb szüksége van Kolozsvárnak, mint bármely másféle tanintézetre. Orvosnak, ügyvédnek, hivatalnoknak, gazdának, tanítónak már megvannak a maguk szakiskoláik és kétségtelenül nagy szükségünk volt azokra. A női nevelésről is szépen gondoskodnak vállvejtve város, állam, hitfelekezetek és egyletek. A kereskedelmi szakosztatás követelményeinek is eleget tettünk már, legalább egyelőre. Már most ügyes, képzett, művelt iparosokat neveljünk, mégpedig neveljünk szakszerűen épen úgy, mint más társadalmi foglalkozásra nevelünk. Városunk pénzügyi erejét és polgárai teherképességét eléggé igénybe veszik ugyan már eddigi kulturális kiadásaink és felállított intézeteink. De azért lehet a város financziáit úgy vezetni, hogy jusson valahára már több az ipari szakoktatásra is. Ne elégedjünk meg csak azzal, hogy a czipész, asztalos, bádogos, tímár, kocsigyártó stb. inast csak írni, olvasni tanítjuk meg, hanem emeljünk számukra hivatásuknak megfelelő szaktanintézeteket. AZ „ELLENZÉK" TÁRCZÁJA. 1883. január 11. Az utolsó keringő: Mourír si jeune ! Ott ült az ablak mellett. A lezárt varrógép fedelén fekvő kibontott levélre fektette két karját s azokra hajtva fejét, fuldokolva zokogott. Mikor újra felemelte fejét, halovány arczán végig peregtek könyei. Sötét kék szemeiben fájdalmának tüze égett. Kisded nyúlánk termetén végig futott párszor izgatott remegése, majd szaggatott lélekzésbe fojtotta vissza zokogását és ismét kezébe vette a levelet. »Kedves Irén! Bár hét óta orvostudor vagyok. Tegnapelőtt pedig a tánczosi uradalom udvari orvosává lettem kinevezve, s e minőségben a fővárosba kisérem a grófnét Clausse comtesse-el együtt. Valószínűleg találkozunk, mert Clarisse comtesse kiváncsi lévén egy kis városi bált megnézni, megállunk nálatok. — Füzváron — hogy e szeszélye teljesüljön. Clarisse valóságos nagyvilági hölgy, ki napról-napra nagyobb bámulójárá kényszerít. Szépségén csak szellemessége tesz túl. Ha figyelmessé teszem magam iránt, még szép jövőm lehet oldala mellett. Igazán mosolyogni tudok, ha a mi régi bolondos ábrándjainkra gondolok ... Talán szóval többet mond György.“ És ez a György valaha — mikor még szegény, igénytelen orvos növendék volt — azt mondta Irénnek búcsúzás közben : - Ne sírj drága Irén! hiszen csak azért válunk el, hogy nemsokára örökre egymásé legyünk. Mihelyt önálló ember leszek, reád fogok gondolni. Tőled nem tántorít el senki, semmi — mert szeretlek. Akkor még olyan szegény orvosnövendék volt, kinek elég szép ábrándnak tetszett, hogy az ő kis Irénjével falazgatni fognak s magukkal viszik az öreg Czenczi nénit is, hogy örüljön boldogságukon. Úgy is mindig panaszkodik szegény, hogy az a leány megöli magát a sok munkával, pedig kettőjüknek kevesebb munka ára is elég volna. Akkor elmúlik majd minden szükség. György orvos lesz és kényelemben tartja el mindkettőjüket. A varrógép pihenni fog. Egy csinos kis falusi házat bérelnek, melynek kertje is lesz, amire Czenczi néni úgy vágyik. A György tisztelőinek ajándékaitól aztán megtelik az éléskamra és gazdagszik a háztűz. Kényelembe telnek el a napok, s mikor György végig megy Irénnel az utczán, utánunk fogják suttogni: „A fiatal doktor és a szép doktorné*. Milyen szép lesz ez! Czenczi néni előre érzékenykedett örömében. . . Mikor még ezek az álmok jártak, György olyan szépen, nemesen tudott gondolkozni. Ha a szünidőkre haza jött és hárman körül ülték a kis varrógépet, — melyen Irén beszéd közben is szaporán dolgozgatott — csaknem kifogyatlan volt a beszédben. Szemei az Irén arczán csüngtek, s gyönyörködve leste minden szavát, mozdulatát. S most ? A lezárt varrógép fedelén ott feküdt a kibontott levél, a György kezeírása és gondolatával. . . , „Szépségén csak szellemessége tesz túl. . . Igazán mosolyogni tudok, ha a mi régi bolondos ábrándjainkra gondolok.“ . . Megírta a levelet, s hitelen lett régi emlékéhez. Míg a szennyes becsvágyat beszélteté abban, Irén szivéből kíméletlenül tépte ki a kegyelet legutolsó szikráját is régi viszonyuk iránt. Hiúsága, megejté gyöngédségét. — »Tőled nem szakit el semmi, senki — mert szeretlek“ . . . • A levél most azt beszélte Irénnek : Én fényesebb útra vágyom, s te nem követhetsz oda, mert szerettelek. A csábitó jövőért szerelmet hazudok annak, ki ezt nekem megvalósíthatja. Hiúságom elvisz e nővel oda, hol egykor semmi voltam, s a szép Clarisse comtesse mellett csodáltatni fogom magamat, mert már csak az hízeleg üres szivemnek, ha irigyelnek. El is jöttek. Clarisse kiváncsi volt egy kisvárosi bálra. Nagyon mulattatta, ha elefántcsont drága csipkés legyezője mögött megmosolyoghatja a nem épen kifogástalan öltözékeket, s a természetes jókedv kicsapongásain nevetésbe törhet ki. Clarisse comtesse szép, igen szép volt. Az egész bál alatt kíváncsian nézegették a kisvárosiak. Györgyöt egész este maga mellett tartotta, hogy csevegjenek az előttük tarkálló népről. Ki az az ügyetlen magos nő ? Hát az a túl bizalmas fiatal asszony azzal a pocsakos kis úriemberrel ? Ez a kirívó tarka ruhás éhes asszony, vörös szalagokkal a hajában ? Milyen ízléstelenség! Hogy nem veszi észre magát.... No ne legyen olyan szórakozott kedves doktor! Önnek az nem jól áll, nem szeretem. Érti. — Mondja csak ki az a bámész kis liba, azzal a kopottas ruhájú öreg asszonynyal. György azt felelte, hogy valami régi ismerőses. Szinte nem is vette észre őket, talán meg is neheztelnek érte. Czenczi néni volt Irénnel. Ha György közelről figyelte volna az Irén arczát, leolvashatta volna arról azt a halálos szorongást, kínos nyugtalanságot, miközt minden mozdulatát kisérte. A csillárok fénye olyan bágyadt, a zene hangtalan s a tánczoló párok olyan sápadtak, szótlanok voltak Irén előtt. Szinte forogni érezte maga körül a fényes termet, melyben csak a szép comtesse-t látta Györgygyel enyelegni. Mikor reájuk nézett, mindannyiszor erősen fellélegzett, nehogy hátraszédüljön a bíboros karszékben. Csak őket nézte folytonosan. Látni akarta sokáig, amit addig nem tudott hinni. Menjünk haza édes leányom. Mulattunk már eleget. E nehéz gúnyolódásra Czenczi néni összeszedte minden erejét, nehogy sírva fakadjon. — Csak még egy keveset várjunk ! Rákezdtek egy keringőre. Irénnek úgy tetszett, hogyGyörgy előtte állott. Igen. A lánczosi uradalom udvari orvos,aki a fővárosba kiséri a grófnét és Clarisse comtesse-t. Hirtelen kezet fogott Czenczi nénivel és meghajtotta magát Irén előtt. Szótlanul felállott s engedte, hogy György átkarolja nyúlánk termetét. Megrezzent. A másik pillanatban már eltűntek a Czenczi néni szemei elől. Mikor visszakerültek, György mozdulatot tett, hogy megáljanak. Irén hozzá iúgott. — Ne még. Menjünk sebesen ! Előbb olyan bágyadt, szemeiben szokatlan tűz csillámlott, s melle hevesen hullámzott. Rohantak tovább. — György légy őszinte hozzám. — Kérdezz . . . felelek. Ugye már nem szeretsz ? Milyen különös lettél, mióta nem láttalak ! És e téren, ez irányban az áldozat is ki fogja fizetni ma át. Ha majdan a kolozsvári iparos nemcsak azokat az idegen iparczikkeket fogja kiszorítani, melyekkel most Ausztriából és a külföldről kereskedőink piaczunkat elárasztják, hanem productumaikkal a hazában, sőt Kelet felé a külföldön is majd versenyképesek lesznek , akkor valóban biztosítottuk városunk anyagi felvirágzását. És akkor nemcsak ezt érjük el, hanem elérjük azt is, hogy ha a közügyekbe való befolyásról, ha egy törvényhatósági választásról és fia arról lesz szó, hogy a város közügyeibe iparosnak is legyen beleszólása, egy derék, szakképzett, művelt, erős kolozsvári iparos osztályával szemben nem fogja egy klikk professor-csapatja fitymálóan azt hánytorgatni, hogy a „csirizesek“ kerekedtek felül, a „semmik“ és a tudatlanság“ győzedelmeskedtek az „intelligeutia“ fölött! — Az amitó számok. Mindegyre halljuk, hogy Magyarország kereskedelmi mérlege nagyot javult az újabb időben. S midőn a kételkedők az ellenkezőt mondják, rögtön előállanak a mindent rózsaszínben látók, a hivatalos áruforgalmi statisztikával. Ezen áruforgalmi statisztika politikai tendencziákkal állítatott össze, s így egyáltalában nem viseli magán a hitelesség bélyegét. Csak egyetlen példát hozunk fel. A pamutszövetek rovatánál a magyar statisztika szerint egy métermázsa behozott pamutszövet árátlaga 199 fiába van felvéve. Ugyanezen czikk az osztrák statisztikában métermázsánként 529 írttal szerepel. A különbség elég szembetűnő. És e szándékos csoportosítás lehetővé teszi azt is, hogy mérlegünk több kivitelt és kevesebb behozatalt mutasson, az az, hogy deficit helyett plusza legyünk. Ugyanis, ha a behozott áruk árait teljesen lenyomjuk ugyannyira, hogy 529 átlagár helyett 199 fittot teszünk, akkor úgy tűnik föl, hogy kevés értéket hoztunk be ; ha pedig a kiviteli áruk árait magasra teszszük, annak az a következése van, hogy a látszat szerint nagy értéket viszünk ki, így aztán ámítjuk önmagunkat, s csinálunk olyan hallatlan számításokat, hogy az 1881 év második felében behoztunk 168 millió értéket és kivittünk 220 milliót tehát,hogy többet vittünk ki s igy nem mi adtunk pénzt a külföldnek, hanem az adott nekünk. Higgye, a ki akarja. Mi körül nézünk boltjainkban, piaciunkon, háztartásainkban, gazdaságunkban s látva, hogy a legtöbb czikk külföldi, hogy ruházatunk az utolsó gombig külföldi, hogy gépeink külföldiek, hogy bútoraink nagy része külföldi, sőt még borban, halban, sajtban és más élelmiszerekben is sok külföldi czikket fogyasztunk, azt mondjuk, hogy azok a számok nem mondanak igazat és csak arra valók, hogy mesterséges csoportosítás által félrevezessék a nemzetet. A közigazgatási gyakornoki intézmény életbeléptetését megelőző intézkedéseket, a megyei törvényhatóságok már folyamatba tették s ennek érvényre juttatásán munkálnak most. Ez idő szerint azon kérdés képezi megoldás tárgyát, hogy a kormány által az egyes törvényhatóságok részére engedélyezett közigazgatási gyakornokok közül, mennyi helyeztessék el a közgazgatás központjában a megye székhelyén, s mennyi a központon kívül eső szolgabirói járásokban. Wimpffen gróf utódjául a párisi nagykövetségre — hir szerint — gróf Hoyos van kiszemelve. A külföldön s különösen Romániában nagy számmal levő magyarországi vadkötelesek és ujonézszökevények visszatértetésének ügye a kormányt már jó idő óta foglalkozatja. Ezen ügyben — mint a „Nemzet“ értesül — legújabban azon megállapodás történt, hogy az illetőknek visszatérhetése, s a visszatértekkel szemben a vonatkozó törvénynek miként leendő alkalmazása s átalában a kormánynak a kérdéses ügyben követendő eljárása iránt, ő felségéhez javaslat fog felterjesztetni. — A mérsékelt ellenzék tegnapelőtt d. u. 6 órakor Királyi Pál elnöklete alatt tartott értekezletén tárgyaltatván az 1883. évben kiállítandó ujoncz- és póttartaléki jutalékok megajánlásáról szóló törvényjavaslat, azt a párt elfogadta. A „felebbvitel korlátozásáról a büntető ügyekben“ czimű törvényjavaslat tárgyalásánál Hodossy Imre behatóan ismerteté a javaslatot s azután áttért az egész igazságügyi politika bírálatára s hosszabb beszéd után azt indítványozta, hogy a párt se az igazságügyminiszter által benyújtott törvényjavaslatot, se a jogügyi bizottság javaslatát ne fogadja el. A párt Hodossy indítványát egyhangúlag elfogadta. Ezzel az értekezlet véget ért. Hogy Bécs politikai köreiben az orosz sajtónak Francziaország iránt való áradozó nyilatkozatait nagyon figyelemre méltatják, mutatja egyik bécsi félhivatalos lap következő fejtegetése . Nem Francziaország s nagy fiai iránti szeretetből, hanem Németországon s a pánszlávok előtt még gyűlöltebb Ausztria-Magyarországon való bosszuállásnak vágya által vezérelve jósolgatják Oroszországban, hogy a revanche eszméje élni fog Gambettának halála után. Közönyös a moszkovitákra nézve, hogy ki uralkodik Parisban ; nekik csak szövetséges kell, mely annál kedvesebb előttük, minél erőteljesebbnek mutatja magát az elszigetelt s zilált helyzetben levő czári birodalommal szemben. Mexikóval Anglia Miksa császár meggyilkoltatása óta mostanig semminemű diplomatiai összeköttetésben nem volt. Most azonban megújította az összeköttetést s már közelebbről rőkonsult fog oda küldeni, s később talán rendszeres követséget is állít. — Az örményországi zavarokról hozott hírek — egy bécsi távirat szerint nem felelnek meg a valóságnak. Állítólag mindössze néhány elfogatás történt és ez szolgáit alapul a kiterjedt összeesküvésről és lázadásról hozott híreknek. Megjegyzendő azonban, hogy e dementáló hír. még megerősítésre vár. ORSZÁGGYŰLÉS. A k›‘|‹vis›‘leliá/. iíllse jan. 10. Tegnap tartotta a képviselőhöz az ujesztendőben első ülését. A napirend előtt Mocsáry kért szót. Mocsáry Lajos: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy figyelmét azon nagy szerencsétlenségre hívjam fel, mely hazánk egyik legnagyobb városát, Győrt és vidékét és vele együtt pedig a Csallóköz egy részét érte. (Halljuk!) Az árvízveszély Győrött és vidékén, értesülésem szerint, oly nagy, hogy az a szegedi katasztrófát megközelíti. És bizonyos analógia is van a két város szerencsétlenségének okai között. Győr városa ugyanis áldozata a czélszerűtlen Rába-szabályozásnak épen úgy, mint Szeged városa a czélszerűtlen Tisza-szabályozásnak. Itt az ország lesz hivatva intézkedni, mert Győrnek helyzete oly válságos, hogy az ország gondoskodását igénybe kell vennie. Most azonban csak a szerencsétlenekről való mielőbbi gondoskodásról, azok nyomorának elhárításáról lehet szó. Miután a nyomor sokkal nagyobb, sem , hogy azon város és a megye rögtön segíthetne,"ibátor vagyok azon kérdést intézni az igen t. kormányhoz, illetőleg a belügyminiszer és közlekedési miniszter urakhoz: méltóztattak-e és miként intézkedni arra nézve, hogy azon nagy nyomor, mely az áradás következtében Győrt s annak közvetlen vidékét sújtotta, lehetőleg gyorsan és sikeresen enyhíttessék ? Ilyen értelemben szólalt fel Szemenyei János is. Ezen interpellációkra Kemény Gábor és Tisza Kálmán miniszternek válaszoltak , megnyugtatni igyekezvén interpellálókat a kormány erélyes intézkedéseiről. Kemény Gábor reflektálva Mocsáry beszédére, melylyel ez a kormányhoz intézett sürgős kérdést indokolta, hangsúlyozá, hogy a győri és a győrvidéki bajt távolról sem lehet a szegedi catastrophához hasonlítani. Tisza Kálmán beszédéből nevezetes azon adat, hogy eddig mintegy 10.000 ember hagyta oda lakását, ezek tehát segélyre szorultak s mintegy 400 házat rongált meg többé-kevésbbé az árvíz. A ház tudomásul vette a kormány nyilatkozatait. Következett a napirend első tárgya : a felebbvitel korlátozásáról szóló törvényjavaslat, melyet Matuska Péter előadó okadott. A javaslat ellen a szélsőbalról Komjáth Béla, a mérsékelt ellenzék részéről Vesztei Imre szólaltak fel, ki a pörök és fellebbezések felszaporodását annak tulajdonába, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás nem egyéb, mint lutrijáték. Szólóban komoly aggodalmakat kelt a javaslat, mely fontos ügyekben nem nyújt kellő garanciát a jogorvoslatra nézve, mert