Ellenzék, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-148. szám)

1883-06-21 / 140. szám

Kolozsvárt 1883. Azon hosszú kerülő utat, a­melyben Bulgária fejedelme Moszkvába ment, min­denki elég jellemzőnek tarthatja. Ha Oroszor­szág jelölte ki ezt az utat és az általa nyilvání­tott tendentiát, azt lehet következtetni, hogy lemondott a kis államok elnyeléséről oly föltétellel, hogy Asztria is lemond. A jövő kétség nélkül sötét, de kedvező az a kilá­tás, hogy a keleti népek végre ki fognak egyezni, a­helyett, hogy hogy N Németország érdekében egymást marczangolnák. Azt lehet és kell remélni, hogy ugyan­ez fog történni az osztrák-magyar monarchia keleti felében Translajthaniában a magya­rok, szlávok és románok közt. Egy rendkívül ravasz politika kelet­­i áb­­rminti Vz Asztriát, hogy összeveszne Oroszországgal. De abban a mértékben lesz szlávvá, a­melyben előhalad ez után. Egé­­szen ellenkező szellem lép a németség szel­­lem­e helyébe. Mi lesz a hármas szövetségből a szláv Asztriában ? Nem fog-e elmozdulni ? Az a politika, mely elérte ezt a czélt, az eredményben lelheti zátonyát is Hova tart ez a politika? Az ismeretlen felé. Henri Martin. Az eszlári bű­­per. A végtárgyalás. Nyíregyháza, június 19. Elnök előadja a vádat minden vád­lottnak egyenként. Megértették ? Vádlottak: igen! Elnök: Most felszólítom a tanukat, jöjjenek elő s álljanak sorba. ( Megtörténik.) A meghívott tanukat arra figyelmeztetem, hogy vallomásaikra majdan a hitet le fog­ják tenni, tehát csak a tiszta igazságot vall­ják, midőn a sor rajok kerül, akkor majd egyenkint felhivatnak. Eötvös Károly védő: Értesülve va­gyok arról, hogy a nép egy részében s kü­lönösen az ügyhöz tartozó tanuk egy részé­ben is, azon téves felfogás van elterjedve, s értesültem arról, hogy némelyek által ama hit, még szándékosan tápláltatik is, hogy keresztény tanú, csak zsidókat érdeklő ügyek­ben vagy zsidó tanúnak csak keresztényeket érdeklő ügyekben a hamis eskütől és annak következményétől sem kell valami nagyon félni, és hogy Isten elnéző leszen a keresz­tyén iránt, vagy a zsidó iránt, hogyha egy­más elleni dolgukban talán nem is egészen az igazsághoz híven teszik a vallomást. Miu­tán azonban ezen felfogás nemcsak téves, hanem egyúttal bűnös is, annak terjesztése valóban gonoszlelkűségre mutat; de miután ily hitnek tévessége ki nem zárható, annál­­fogva igen kérem a nagyságos elnök urat és a tekintetes törvényszéket, hogy különö­sen e körülményre való utalással a tanúkat arra figyelmeztetni kegyeskedjék, hogy bár zsidó-ügyben keresztény, vagy keresztény­ügyben zsidó tegyen tanúságot, ha tanúsá­ga hamis vagy valótlan találna lenni, a ta­­nuló mind a világi, mind az isteni törvé­nyek szerint súlyos büntetését el fogja venni. Elnök: Én megvallom, hogy mint ezen kir. törvényszék elnöke, nem érzem magamat hivatottnak arra, hogy az egyes felekezetek szerint tegyem meg a tanukhoz a figyelmeztetést, (tetszés a közönség köré­ben) s azért én csak általában figyelmeztet­tem őket, hogy csak a való igazságot ad­ják elő, úgy a mint az lelkiismeretükkel megegyezik. Eltávozhatnak. (Megtörténik.) A közönséget pedig kérem, hogy minden rendzavarástól tartózkodjék. A szakértő urak hasonlóképp el fognak távozni és a­mikor rendelkezni fog velük a túszek, akkor fog­nak megjelenni. Eötvös Károly védő: Teke­tszék! Egy előterjesztést vagyok bátor tenni. Ké­rem constatáltatni hivatalosan, hogy Schwartz Móricz nevű fiú a tanúk közt van-e, miként idéztetett meg és ki által ? Elnök: Majd ha rá kerül a sor, szó­lunk róla, külömben is a tanuk egyenként elő fognak jönni, a figyelmeztetést akkor megkapják. ^__ Elnök: Nincs. , Eötvös Károly: Tudomásul veszem, hanem kérem a teke­tszék határozatát, e kérdésben. Elnök: A törvényszék magát e te­kintetben határozathozatalra hivatottnak nem tekinti, amennyiben e részben az in­tézkedés már megtörtént. Különben a tanuk mikénti idéztetése és előállítása az elnöki teendők köréhez tartozik. Friedmann Bernát védő kéri, hogy a tanukkal való érintkezés senki másnak, mint olyanoknak, kik mint tanúk idézéssel vannak ellátva, meg ne engedtessék. Igen szívesen látja azokat is a teremben, kik esetleg akár ügyészi, akár vizsgálóbírói minőségben voltak eddig befolyással az ügyre. Csak azt kéri, hogy helyet ott méltóztas­­sanak foglalni, hol a tanú, midőn a tör­vényszék elé megy vagy onnét eltávozik, ne láthassa, mert ez azon félreértésre szol­gáltathatna okot, mintha ez szándékosan történnék, befolyás gyakorlása végett. (Megjegyzendő, hogy a bíróság háta mögött, a bíróság és ügyészség több tagja hallgatóként van jelen.) Elnök: E részben méltóztassék ak­kor felszólalni, ha tényleg tapasztalná, hogy valamely tanúra bevonulásánál ily módon szándékotatnék befolyás gyakoroltatni. Friedmann védő: Akkor talán már késő lenne. Elnök: Én különben már intézked­tem arra nézve, hogy azon terembe más, mint tanú ne lépjen; a felelősséget e részben személyesen, m­íg itt ülök, nem vállalhatom el, de hiszem, hogy tett intézkedésem tel­jesítve is lesz. Most a vádlottak mindnyá­jan el fognak távozni, oda fognak vezet­tetni, a­hol voltak. Legelőször is özvegy Solymosi­­Jánosné fog bevezettetni. Özvegy Solymosiné bevezettetik. Elnök: Ön mint panaszló van neg­­hiva a kir. törvényszék elé ; azt panaszolja, hogy leánya Eszter múlt évi ápril 1-se nap­ján eltűnt, hogy azóta az akkoriban történt kutatások daczára is meg nem került, és hogy azon gyanúja van, hogy leányát a zsidók tüntették volna el. Adja elő, hogy miképpen jutott, azon gyanúja, hogy lánya ily módon végeztetett volna ki. Beszélje el a dolgot igaz lélekkel. Solymosiné részletesen előadja azon ismert körülményeket, melyek között leá­nya eltűnt. Friedmann Bernát védőügyvéd: Tekintetes törvényszék! Meglepetéssel ta­pasztalom, hogy a panaszos kihallgattatik, midőn a többi vádlottak nincsenek jelen. Az eljárási szabályok tudom megengedik azt, hogy az elnök intézkedjék az iránt, hogy a vádlottak kivonuljanak, de semmi szín alatt nem intézkedhetik úgy, hogy egy legalább benn ne maradjon. És ezen intézkedése az eljárási szabályoknak is csak azon esetre vonatkozik, midőn vádlottak hallgattatnak ki, hogy egymás vallomását ne hallhassák, de nem vonatkozhatik azon esetre, midőn a vád terjesztetik elő, midőn tanúk hallgattatnak ki, mert természetes, hogy ha valakinek joga van meghallgatni azt, mit vall ez vagy az, ezen joga a vád­lottnak kell hogy meg­legyen. Ez legföl­­jebb úgy volna pótolható, hogy minden egyes esetben, minden egyes vádlottnak meg kellene mondani, hogy távolléte alatt mi történt. De a tárgyalás egyszerűsítése és gyorsítása is kívánatossá teszi, hogy a vádlott jelen legyen, midőn tanúk vallanak és ennek benyomása alatt valljon ő is, mert lehet, hogy egyik vagy másik tanú vallo­mása közvetlenül olyan hatással lesz reá, hogy beismerésben lesz. (Derültség a közön­ség körében.) Kérem tehát méltóztassék akként intézni, hogy a vádlottak a pana­szos és a tanuk vallomásainál jelen le­hessenek. Elnök: Midőn a tárgyalás alatt, a vizsgálatnak olyan pontjához érkezünk, mely a vádlottakat annyira érdekli, hogy arról közvetlen tudomással kell birniok, bizony­­nyal jelen lesznek a vádlottak. De *Soly*­mosinénak, mint panaszlónak előadása, hogy miként tűnt el leánya, talán még nem olyan. Heumann Ignácz védő­ügyvéd , Soly­­mosiné határozottan állítja, hogy midőn leá­­nya keresésére indult, Sch­arf Józseffel ta­­lálkozott, a­ki őt azzal vigasztalta, hogy Nánáson is fordult elő hasonló eset. Elnök: Ismételni fogom Scharf Jó­zsef előtt e kérdést, de nem akarom a vád­lottakat annak kitenni, hogy folyton jöjje­­nek-menjenek. Eötvös Károly védőügyvéd: Kérdést óhajtok intézni Solymosinéhoz. Szeyffert Ede főügyész helyettes: Tekintetes törvényszék! Nekem is lesznek kérdéseim Solymosi Jánosnéhoz annak he­lyén és idején, de nézetem szerint Solymo­siné nemcsak följelentő, hanem tanú is, a­kinek bizonyos körülményekre nézve felvi­lágosítást kell adnia. Ez csak a vádlottak jelenlétében történhetik meg. F­entartom te­hát maga úrnak, hogy Solymosinéhoz kérdé­seket intézzek, akkor, midőn itt lesznek az összes vádlottak. Méltóztassék talán a védő úr is akkor intézni kérdéseit. Eötvös Károly: Ugyanezen előter­jesztést akartam tenni. (Derültség a közön­ség körében.) Következik Schwarz Salamon val­latása. 38 éves, nős, 4 gyermek atyja. Áp­ril elsején jött Eszlárra pályázni, Taubhoz szállott. Másnap templomba mentek, ebédre ismét Taubhoz, hová Rosenberg bort hozott. Zsidó koldusra Wolnerre nem emlékszik, soha se is látta. Elnök: A vád az, hogy ezen zsidó koldus bevezette Solymosi Esztert a tem­plomba és ott Buxbaum, Braun és a koldus lefogták és a földön tartották ön pedig a metszőkéssel megvágta a nyakát. Vádlott: mindenki fogja bizonyíta­ni, hogy az ilyen bűntett nemcsak a társa­dalmi, hanem egyszersmind a természeti tör­vények által is meg van tiltva nekünk, mint izraelitáknak, különösen a Mózes törvényei által halálbüntetés mellett van megtiltva. De mi okból is történt volna ez? Mi indít­hatott volna bennünket e szörnyű bűntett elkövetésére ? Elnök: Tehát ezt a vádat merően valótlannak állítja és meg nem engedi, hogy az megtörténhetett volna ? Vádlott: Valótlan! Nemcsak valót­lan, de lehetetlen is. Elnök: A múlt esztendő július 20-ik napján jelentkezett ön nálam és előttem, va­lamint egyik kir. ügyész és egyik törvény­­széki bíró előtt,­­akkor azt nyilatkoztatta ki, hogy ön volt az, a­ki a templom mellett el­haladó Solymosi Eszter leányzót, azért, mert az önt csúfolta, megütötte akképen, hogy a leány meghalt; hogy nappalra őt a tem­plom mellett gazzal elfedve rejtegette, éj­szakán pedig maga vitte el a Tiszába. Igaz-e ez? Vádlott: Igaz. E. És ezen előter­jesztés után ismét mit mondott? V. Nagy­ságod azt méltóztatott mondani, hogy az, a­mit mondtam nem valószínű és el nem hi­hető , tehát visszavontam magam is. E. Mi indította önt erre? V. Akkor is megmond­tam, ma is ismétlem, hogy én ezen egész elogatásnak nem tudtam semmi törvényes alapot adni, valamint itt tartásunknak sem, mert úgy bántak velünk, mint legaljasabb, leggonoszabb emberekkel szoktak, még úgy sem bántak velünk. Tehát én ezt a hatóság részéről való üldöztetésnek tekintettem, s ennek következtében elhatároztam magam­ban, hogy inkább feláldozom magam, mint­sem, hogy itt szenvedjek én, és szenvedje­nek a többiek. E. Tehát ön elhatározta volt, hogy többi társait is megmentse ? V. Hogy véget vessek a dolognak. E. Tehát, hogy magát is mentse és társait is meg­mentse ? V. És egy kis zavarban is voltam. Eötvös: Szabad kérdést intéznem ? E. Méltóztassék ! Eötvös: Mikor lett elfogva vádlott? V. Május 19-én. Eötvös: Mikor adták először tudtára, hogy mivel vádoltatik ? V. Akkor mindjárt 3—4 nap múlva. Eötvös: Mindjárt tudtára lett adva ? V. Igen, vé­delmezni akartam magam, de nem engedtek. Székely: Délután szavazatokat ke­resett. Tett látogatást ez alkalommal Jun­­gernél ? V. Nem. E. A szombat estét hol töltötték ? V. Meg voltunk hiva Lichtmanhoz és ott voltunk kis ideig és hazamentünk. E. Leülhet vádlott. A tárgyalást fél órára felfüggesztem. * * * nyomása alatt álljon a tanú. És jevu­­hogy itt legyenek az összes vádlottak^ (Az elnök rendeletére az ö«s, A «.)terembe vet“el,,ek és Eötvös. Mielőtt Scharf Móric, * n­ a bűnvádi eljárás szabályai ellené,-!'!1' közben kihallgattatnék, kérem törvén­y­kileg constatálni, hogy miként idfcsfi meg, hol tartózkodott 13 hónap óta és • ként állíttatott a törvényszék elé? mi' E. Ő közigazgatási felügyelet a)., állott. Ez tudvalevő dolog. 8 Fridmann: Kéri constatálni ha tanú sem szüleinél, sem­ egyáltalában a szabadságban nincs, mint az olyan ember a maga akarata szerint cselekszik. 111 Eötvös: Kérem a vizsgálati Iratai­ból itt hivatalosan constatálni Scharf Mó­ric­.nak történetét ezen 13 hónapon át . E. Mihelyt reá fog következni a ez megtörténik és akkor szó lesz róla ho­l miként jutott oda, a hol van és hol iu azon idő alatt. . Eötvös Károly: Nagyságos eVa­­ur! Tekintetes iszék! Én mint védő, hiva­talos jogomnál fogva tudni óhajtom az ili­zést, mely Scharf Móricz tanúhoz kibocsát­tatott, és annak tett kézbesítését a kéz­­besitási ivből és hivatalos jelentésből óhaj-' tam tudni. — Mig ezen adatok kikeresi tettének, a nagyságos elnök ur engedémé­vel van szerencsém benyújtani a Bary Jó­­zsef vizsgáló biró ált­al, Havas Imre kir ügyész jelenlétében 1882. szeptember hó 22- én a nyíregyházi kir. törvényszéki fogház­­ban fel­vett jegyzőkönyvet, melyben Schartz József vizsgálati fogoly kijelenti, h­a ki, mint atyának akarta, hogy fia S Karl Móricz az aznap estén kezdődő engesztelő ünnep alkalmával az izraelita imaházban tartandó isteni tiszteleten részt vegyen, és másrészt óhajtja, hogy fia a további időre valamely rokonánál maradjon, illetőleg ne tartassák tovább a megyeházánál. Van sze­rencsém ezt bemutatni, és kérem az iratok­hoz csatoltatni, hogy ezen jegyzőkönyv alap­ján az apának jogos akarata ellenére a­melylyel szemközt csak a büntető törvény­be ütköző cselekvényért lehetett volna fiát bármiféle más kezelés alatt tartani, az ezen kijelentés, és apai akarat ellenére mi­ként kezeltetett? Elnök: Erre meg kell jegyeznem, hogy magának Schart Józsefnek egy más nyi­­latlatkozata is van erre vonatkozólag, ne­vezetesen midőn éppen a tisztelt ügyvéd úr, nem emlékszem már, egy maga vagy Her­man a belügyminiszterhez ez irányban egy kérvényt adtak be. Ezen kérvény lekülde­tett ide hozzám, hogy Scharf József hall­gattassák ki arra nézve, hogy ő fiának el­helyezését miként óhajtja. Én Scharf Jó­zsefet kihallgattattam bíró által, és ő ak­kor kijelentette, hogy megnyugszik abban, hogy fia itt legyen a megyeházánál és egy­általában tiltakozott a kérelem azon része ellen, hogy a fia Pesten valamely árva vagy szeretetházban helyeztessék el. Eötvös Károly védő: Köszönettel tudo­másul veszem, csak bátor vagyok tisztelettel megjegyezni, hogy a kir. belügyminisztéri­­umnak e tárgyban kibocsátott és hozzám intézett intimátuma, melyben azon kihall­gatás, melyet nagyságod említeni méltóz­­tatott, ime itt van az eredeti kiadványban, és lesz szerencsém azt az iratokhoz való csatolás végett beadni. Scharf Móricz tanú : Az 1882. évben, midőn összegyűltek a tisza­eszlári zsidók és ott voltak idegenek is : Schwarz Salamon te­löki metsző és a téglási metsző, a­kine nevét nem tudom , 8 vagy fél 9 óra tájban kezdődött az ima és tartott 11 óra utánig- Akkor eltávoztak az izraeliták, Schwartz és Salamon és a téglási metsző maradtak, azt mondták, hogy imádkozás végett mara­dak a templomban. Én eltávoztam, "P4" házába, később egy koldus zsidó ember, ki pénteken jött hozzánk és szombatig . * Szünet után elővezetik Wolner Her­man vádlottat. Elnök kérdéseire előadja, hogy 37 éves, izraelita, nős, két gyermeke van, nap­számos szokott lenni, vásárra szokott járni, marhákat szokott hajtani, vagyona semmi sincs. Előadja, hogy a múlt évben nem volt egészséges, nem tudott dolgozni, nem tudott megélni, utóbb Szatmár megyében Ilodászon tartózkodott 7—8 évig. Elnök kérdésére el­mondta továbbá, hogy a múlt évben husvét előtti szombaton volt Eszláron és vasárnap ment el onnan. Az egyházfinál tartózkodott de nevére nem emlékszik. Elnök: Mi czélból utazott Eszlárra ? V. Pénzem nem volt, nem tudtam miből megélni. Gondoltam, hogy faluhelyen inkább lehet pénz nélkül megélni, hogy valamelyik zsidónál kapok ennivalót pénz nélkül is. Be­teg voltam, kénytelen voltam a jóemberek­hez folyamodni segítségért. E. Volt a templomban és meddig? V. Nyolcz órakor mentem a templomba, tíz óra tájban lehetett, mikor elvégezték az imádságot. Azonnal kimentem és elmentem ahhoz a zsidóhoz, a nevére nem emlékszem, nem messze lakik a templomtól. E. Megértette-e a vádat, hogy egy ke­resztény leánynak, Solymosi Eszternek meg­ölésében maga is részt vett, hogy maga ve­zette a leányt a templomba, hol maga, Braun, és Buxbaum lenyomva tartották addig, míg Schwarcz Salamon a nyakát megmetszette ? V. Az lehetetlen, ha idegen egy falu­ba jön, hol semmi ismerőse nincs, féltek vol­na, hogy ki tudja, micsoda csavargó része­ges ember ez, elbeszélheti és bajba hozza őket. A vizsgálóbíró úr azt mondta, hogy ez a fiú megmondja szemembe, de mikor kérdeztem a fiút, igaz-e, hogy én láttam a leányt a templomban, erre nem szólt egy szót sem, hogy látta volna Hogyan lehet tehát, hogy engem vádoljon? E. Miért nem jelentkezett ön, midőn ezen eset felmerült? V. Azt nem tudtam, hogy keresnek, s nem tudtam, hogy reám szükség van; az­után később jelentkeztem. Szokásos keresztkérdésekkel ostromol­ják a vádlottat, ki a már elmondottaknál többet nem mond. Ezután Buxbaum vádlott hallgatatott ki németül. Több hozzá intézett kérdésre, melyek Scharf Móricz vallomására vonatkoznak, ezen vádlott határozott tagadással felel. Kihallgattatott ezután Braun Lipót, léli születéssű, 29 éves, sakter volt Tégláson. Ezután Scharf Móricz tanú kihall­gatása következett. E. Arra nézve, hogy miért kívánom, hogy most Scharf Móricz kihallgatása kö­vetkezzék, némi magyarázattal tartozom. Mert különben szabályszerűen először a vádlot­takon kellene végig mennünk, az éjjel ugyan­is valami különös intézkedés vált szükséges­sé a helyiség körül, s e végett kihallgatá­sát a mai napra rendeltem. Fridmann védő: Akkor ezen in­tézkedés ellen nem kívánok kifogást tenni, csak azt kívánom, hogy mikor a tanú vall valamennyi vádlott, ellen, akkor ezek­ke­l:A — És Leam — kiálta Ross — ezért áldozta fel szabadságát! — Most már szabad — monda lady Cumnor. — Szabad ? Igen, egy olyan szégyen folttal életén, mit sohasem lehet elenyész­­tetni; szabad lesz az igaz, de mindig ne­véhez lesz kötve az a kellemetlenség, hogy gyilkosságért volt egykor bezárva. — Ne hidd, — kiáltó lady Cumnor, te csalódul! A Leam életét nem homályo­­sítja el semmi szégyen folt, nem vádolhatja senki, sőt ellenkezőleg, becsülni s bámulni fogják. Mindenki tudni fogja, hogy mily nemesen szeret tégedet, mert megmentése­dért áldozta fel életét. Nyugodt lehetsz, kár­­hoztatás helyett szeretni és tisztelni fogják — Szeretném azt a fiút látni — mon­da Ross — és az ő ajkairól hallani e tör­ténetet. Felment abba a szobába a­hol a fiú haldoklott. Ott volt Cobham, a bánatos apa, az ügyvéd ki a vallomást leirta és a lel­kész ki mint tanú végig hallgatta. Sir Austen nyájas szavakkal igyeke­zett a haldoklót vigasztalni. Borzasztó azt meg csak el is gon­dolni, — monda az öreg kertész, — sűrűn hulló könnyeit reszkető kezével törülgetve, hogy az én fiam ilyen dolgot cselekedett légyen és nem mondta azt meg senkinek­­ .— Féltem szólani — lihegte a fiú. Azt gondoltam, hogy felakasztanak érte. Nem mertem megmondani! — Szegény Leam! — sóhajtott sir Austen. A beteg feléje fordítá arczát. — Ez bántott legjobban — mondá — Leam kisasszony egy pillanatig sem ment ki az eszemből. Anyám elolvasta a fiatal kisasszony vallomását, hogy ő a bűnös, de én tudtam, hogy azt én cselekedtem és sen­ki más. Sajnáltam én őt, de gyáva voltam. Uram, kérje meg a kisasszonyt, hogy bo­csássa meg bűnömet. Én nagyon féltem a felakasztástól! Egy félóra múlva meghalt a fia, utol­­só perc­eit az általa megbántott család vi­gasztalása enyhíté. * * Beletelt néhány nap míg Leamot ki­szabadították, és ekkor ő lett a nap hőse. Történetét minden újság hozta és min­den ajkon megfordult. Ismét és most már másodszor kilencz napi csoda lett, s aztán az újabb események elfeledtették. De azoknak a szivében kik körülre éltek és azoknak a szivében, kik itt sze­rették, önfeláldozásának az emléke örök­re élt. Az első, ki üdvözletére sietett, midőn a kastély küszöbét átlépte, lady Cumnor volt, és Leam, kinek szive tele volt bol­dogsággal és szerelemmel, örömmel megbo­csátotta régi barátságt­alanságát. Megcsó­kolta a szép büszke arczot, mely oly átér­­zett alázatossággal hajlott meg előtte. Lady Cumnor­­ suttogta gyöngé­den, én is szerettem Hugót, s oly boldog volnék, ha szegénykét visszaadhatnám ke­gyednek ! Vigasztalni bánatát nem tudom, csak azt mondhatom, hogy fájdalmában én is osztozom. Lady Cumnor volt az, a­ki az esküvő napját meghatározta ; minden szava tette magán hordta a megbánás bélyegét, oly jó, oly gyöngéd, oly szeretetteljes és előzékeny volt, s annyira igyekezett Rosst és Leamot boldoggá tenni, hogy azok nem bírtak ellent állani, s valóban nagyon szerették s ez ál­tal némileg őt is vigasztalták. — Karácsony estve érkeztem ide — mondá a szegény asszony, s bánatot és sze­rencsétlenséget hoztam magammal. Enged­jétek hibámat helyrehozni azáltal, hogy a mostani karácsony estvéjén örömöt s bol­dogságot hozzak általatok a házhoz. Mindenki elismerte, hogy esküvő nap­jának nagyon szokatlan nap volt, de az ab­lakokon képződött jégvirágoknak s a fákon csillogó zúzmarának is meg volt a maga bája. Menyegző napja rég nem látott olyan két szép menyasszonyt, mint a mai nap , mert Cenci herczeg is megnyerte a szép lady Violát, s egy napon esküdtek meg Leámmal. Ugyane nap estvérén, midőn a lako­­dalmi vendégek el voltak foglalva, lady Cum­nor a férje szobájába hívta Rosst és Lea­­mot. Megfogta a sir Austen fia kezét, s gyöngéden azt mondá : — Ross, én egykor kegyetlen igazság­talanságot követtem el ellened ; engedd, hogy hogy azt némileg helyrehozzam. Kis­fiam az égben sok olyan leczkére tanított, a­mit különben itt a földön bajosan tanultam volna meg. Engedd, hogy igazságtalanságot e mai napon hozzam helyre. A gondviselés megáldhat még engemet is gyermekekkel, de a te örökséged sértet­len marad. Ross, megkértem férjemet, hogy a Larchtontól uradalmat hagyja reád és örököseidre és ő elhatározta, hogy ezt meg fogja tenni. Csókoljatok meg kedveseim, él­jünk békességben, szeretetben, temessük el a múlt emlékeit örökre. Az uj pár készséggel engedelmeskedett. Volt még valami a mi Rosst nagyon meghatotta, s kimondhatatlanul jól esett. A képtárba menve, hol anyja arczképe csün­gött borostyán és karácsonyi bogyókkal lát­ta azt megkoszorúzva. A feleségét rögtön oda hívta hogy nézze meg s lady Cumnor szelíd mosolylyal követte őket. A karácso­nyi énekesek épen most énekeltek az ablak alatt, s a harangok vígan hirdették a nagy ünnepet. Leam megfordult, s átölelte karjával a kedves alakot, kitől ezután nem kellett félniük, csak szeretetet várhattak tőle. —­­Szép családi kép volt, Ross a Leam vállára tette karját, s mosolyogva nézett most­ 1­18 anyja arczára. — Milyen változás, mondá, azon kará csonyi estvéhez képest, midőn atyi megérkeztetek ! Milyen zavarban s­zomban voltam akkor, és most mily "í hetetlenü­l boldog vagyok! — Szivem jégkérgét, mondá lady ^ nor, egy kis gyermek angyali alak­* ^ vasztotta fel. Az ég megmérhetetlen bb ^ sége tudja hogy mit tesz legjobban­ • hét hogy ha kis fiam életben maradt T­^ én is mindig büszke irigy és féltékeny néha hogy ** feld­­radtam volna. Azt hiszem fényes tiszta ártatlan szelleme lebeg­tem. A sírját takaró hó nem fehéreb ^ a milyen az ő kis teste volt, és nem tobb mint Hugóm lelke volt midőn »z ° repült­ felelé' Ross lehajolt s megcsókolta a 66 arCZát .... for«# Lady Cumnor hirtelen feléje ^ — Ross, kérdé, mit gondol«*^^ vesztettem-e el gyermekemet, hogy n életet éljek. j1 — Nem tudom, volt a válás* hogy a szenvedésnek mindigj csiillog* igaz, nemesitő hatása van. Mostoha anyja pedig a tapadt tekintettel suttogá : ,,Kicsiny kéz adománya mérheti«« Oh mert legjobbat adja az, a ki a/' ■oda* ép* ___ELLENZÉK «turnus

Next