Ellenzék, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-148. szám)

1883-02-23 / 44. szám

Negyedik évfolyam. . .... 16 Bt. fc'’sz .... 8 fit. félévre SZERKESZTŐI IRODA: Főtér 7. sz. hová a lap széli­­ti részét illető közlemények czim­zendők. | AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva 16 Ar­ || Negyedévre ... 4 frt Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. 41. Sárám* Kolozsvár, péntek, február 23. 1883. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, főtér 7 szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kabinetkérdés. Üres kamarának bolond gazdasz­­szonya.“ Régi jó világnak igaz példa­­­jeszéde ez, mely eszünkbe kellett hogy Gusq0D, midőn Szapáry pénzügyminisz­ternek a vadászati adó ügyében mon­­d­ott nyilatkozatát olvastuk. Arról az indítványról volt szó a képviselőhöz csütörtöki ülésében, hogy a vadászati adótörvény 9-ik szakasza róta módosíttassék, miszerint a tervezett 12 irt évi adó szállítassék le a­ártra. A dolog igen egyszerű és igen világos. Mikor az első törvényt meghozták a vadászatról, akkor 12 irtot állapítot­tak meg. Az eredmény: hanyatlás volt minden téren. Napról-napra fogyott a vadászok száma. A kimutatás várme­gyénként a képviselő urak kezében volt. A lapokban régen olvashatók az alis­pánok jelentései. Az első évben még csak 5 százaléka hullott el a vadászok kontingensének, mert a szokássá vált időtöltésről nem könnyen tud az emberi természet lemondani. A második évben már 15 százalék, a harmadikban 54 százlékra ment azon vadászok száma, kik a nagy­ adó miatt lemondtak e fér­fias kedvtelésről. Még más tünet is volt észlelhető. Hegyvidékeken a dúvadak tetemesen elszaporodtak. Farkas, medve, róka úgy pusztított, mintha adóvégrehajtó kua­­lifikácziója lett volna valamennyinek. Baromfinak, kecskének, juhnak, tehén­nek nem volt tőlük maradása. De azért a hasznos vadak még sem szaporodtak, sőt azok száma is apadt. Mert a régi vadászok nem tudtak a nyúlban, fo­golyban, őzben annyi kárt tenni, mint a megszaporodott rókák és farkasok. Ha az ember arra gondol, hogy Csehor­szágban, Morvában, Tirolban — szóval mindenütt, a­hol e tekintetben rend van, minő haszonnal jár a vadászat, mily tömegesen fordulnak elő a hasznos va­dak, kénytelen konstatálni azon igen jelentékeny nemzetgazdasági kárt, me­het ily körülmények között a vadászat magas adója részint az által okozott, a dúvadak a házi állatokat pusz­­­tják, részint az által, hogy a hasznos­­adókat pusztítják. Hiszen néhány év óta a róka, farkas, valóságos mentelmi jogot élvez nálunk. Egyfelől tehát káros volt a magas il­ló, mert testedző, férfias foglalkozás­ul zárta el a szegényebb osztályt, s­nnak egy részét az által­a kocsma és adva asztalhoz terelte, másfelől káros­­­jult a nemzeti vagyonosodás szempont­­j­ba él. Érezték ezt igen sokan a képvi­­selőház tagjai közül, s pártkülönbség­­kül sorakoztak egy olyan czélú moz­galom körül, mely a 12 frt évi adót 6­ártra kívánta leszállítani. Három évvel történt ez ezelőtt. Az indítvány megté­tetett, s a ház 32 szavazattöbbséggel oda utasította a pénzügyminisztert, hogy a leszállítás érdekében mielőbb terjesz­­szen be törvényjavaslatot, így került a ház elé a tegnap le­tárgyalt javaslat. Minden van benne, mint a jó boltban. Csak az nincs benne a­mit mindenki várt, a leszállítás. Olyan­forma az a javaslat, mint a szegény ember berbécse: nincsen egyéb baja, csak a torka véres. Mindenki meg volt lepetve. Azonnal indítványoztatott a p­ártra való leszállítás. Az előzmények után biztosnak volt a többség tekinthet­­tő. De nem így történt. A tisztelt házat újabb meglepetés érte. Szapáry pénzügyminiszter t­á­r­­czáját kötötte e kérdéshez. Tisza Kálmán nem volt jelen. Ha jelen lett volna talán nem engedte volna meg ez idétlenséget. Megpróbálta volna győzni — szóval, de több politikája van, mint hogy megengedhető volna, hogy tárczakérdés legyen egy ilyen bagatellában.­­ Állapotaink nyomorúságos voltát alig bizonyíthatja valami jobban, mint ez az eset. A vadászati adó évi 218 ezer irtót hajt a kincstárnak. Ha felére szál­lítják — eleshetik az összegből 30—40 ezer forint. Meglehet, hogy még ennyi sem, mert a penny rendszer min­denütt jövedelmezőnek bizonyult. Meg­mutatta azt nálunk a posta Sokkal több a jövedelem az öt krajczáros bélyeggel, mint volt a távolsági kategóriák idejé­ben. Az olcsóság megtízszerezte a for­galmat, így történt volna ez a vadá­szati adóval is. Ha hát feltételezzük is a veszteséget, azt 30—40 ezer fiánál többre tenni képtelenség. Ekkora összegből kabinetkérdést csinálni, az ügyefogyott pressió legsaj­­nálatraméltóbb fogása. Hát oda jutot­tunk már, hogy e potom összeg minis­­zereket taráson fenn, vagy buktasson meg ? Annyira üres volna az állam­­pénztár, hogy e csekélység kizökkent­heti a kormányzást rendes kerékvágá­sából ? Valóban nyomorúságos állapot! Minden dolgunk fiskalitási szem­pontból ítéltetik meg. Tönkre tették e silány összegért fegyveriparunkat, ki­vették a nép kezéből a puskát, hogy ne tudjon bánni vele s irtózást kapjon a lőporfüsttől; megakadályozták a nem­zetedzés két igen fontos tényezőjének fejlődését: a vadászást és a lövész-egy­letek elterjedését ; megszaporitották a kártékony állatokat; kipusztittatni en­gedték a hasznos vadakat — ime ilyen eredményeket szült a vadászati és a fegyveradó. I „ELLE­NZÉKI TÁRCZÁ­JA. 1883. február 23. egy tökéletes asszony. — Operette-tárgy. — pri •i^n^en embernek megvan a maga 8 . e8'nma arra, hogy bolondságot csináljon ^ek­nél hatalmasabb, vagy gazdagabb va­sa 'ev ^^ naSy°hb bolondsághoz van jus­­tne arczategyszereim a világhistoriából ezer g^ezer adatot tartalmaznak, a mit elbe- V'l' a V0na^ afaff sokakra nézve nagyon dolog volna, de én nem teszem. fü®1 *eszem Pedig azért, mert nem aka­­azokat, a­kik amúgy sem , n,Dek rajta, hanem megelégszem — e V ^ fern, önök is türelmes olvasóim. — Ujj e en­agy bolondság elbeszélésével, a UjitVe emányem szerint, idáig a legnagyobb, vola,ha ember elkövetett. Wo 86 e^e.Re Pedig ezt a bolondot Vén- Szelf^082’ ^ers*a királya másfél ezer évvel W]] ^ remélem elég antik. Vénbo-Sz ö felsége is elég antik volt, mikor erre a fejét, lévén ez időtájon épén­él hetvenhét esztendős. k.. J felségét igen gyakran háborgatta a |)Ur'Técy s nem lévén még akkor az Augs­­der Allgemeine Zeitung kivételével, pell'^en ^aP*,an iö köszvényes hirdetés, azt 0|v £ gónbolondosz ő felsége nem szokta fi kénytelen volt a palota jósai és ,f,eivel értekezni Azon időben még nem voltak egye­temi professorok s a beteget vagy a böl­csek, vagy a papok kúrálták. Azok pedig hat heti fejtörés után kisütötték, hogy ő felségét mind­addig fogja környékezni a köszvény, míg ajkait egy tökéletes asz­­szony csókja nem illeti. Nosza, megfutamodott erre minden hivatalnoka dicső Persiának a belügymi­nisztertől az átkaparóig, keresni egy töké­letes asszonyt, a ki meggyógyítsa Vénbo­­londosz őfelségét, jobb nem létében, Persia legkegyelmesebb királyát. Hoztak is az érdemes urak asszonyt eleget. Mindenik túl akart tenni a többin s ennélfogva igyekezett minél több tökéletessé­get fölfedezni. Csak egygyel nem voltak tisztában a nemes urak, hogy voltaképen miben is le­gyen tökéletes hal az a bizonyos asszonyi állat. S mikor aztán arra került a sor, hogy a bölcsek döntsék el, melyik legyen legtö­kéletesebb a sok tökéletesség közül, arra meggyőződésre jutottak, hogy tökéletesség van ugyan majd miiuleinkben , de tökéletes egyetlen egy sincs. Ökosiusz pedig a királyi udvar leg­­bölcsebb bölcse, ki isten kegyelméből ki­­lenczven esztendeje melengeté már gyomrát a napon, azt vélte, hogy mindez ok nélkül­­valóság, mivelhogy az asszonyi állat mind t­ö­­k­életlen. Maga is azért nem házasodék vala meg szentelvén életét a tudománynak és istentől való jelesnek. De hát a többi bölcs, tudós és jól be­dugó fülét Okosiusz beszédének hallatára s a mustrálás folyt tovább. Egyik asszony férfiasan tudta megfe­szíteni a nyilat, a más jól forgatta a ke­­levért, a harmadik derekasan ülte a lovat, a negyedik szembe mert volna állani a hét­fej­ű sárkánnyal. A bölcsek elismer­ik, hogy mindezen virtusok ékességei az illetőknek, de azért bármelyike is ezeknek magában még nem tesz egy asszonyt tökéletessé. Különben fenn­hagyatott a külön vélemény kérés joga a főpaptól arra nézve, ha váljon ezen férfias virtusok valóban méltó ékességei-e egy asz­­szonyi személynek vagy sem. A másik csoportban olyanok voltak, a­kikben a testi ügyesség volt kifejlődve. Ide kerültek a­kik szépen varrtak, hímeztek, tánczoltak, muzsikáltak, énekeltek, főztek stb. Hát ezek közt sem találtatott tökéletes egy is, s miután a főpap is hosszas unszo­lásra azon nézetének adott kifejezést, hogy mindez a komédia Vénbolondosz ő felségétől nagy bolondság, mivelhogy az asszony mind tökéletlen, őt is mellőzték s ezután az ér­demes társulat saját szakállára folytatta a kutatást. Jöttek asszonyok, kikben legmagasabb fokát érte el a szenvedély, a­kik megölték gyermeküket, mert nem akarta felkötni a kardot, férjüket, mert mást szeretett, sőt akadt egy olyan is, kinek jegyesse egy ki­rály volt; de elhagyta, hogy követhesse a szegény kecskepásztort, a­kinek semmije sem volt kecskéin és tilinkóján kívül. Mindez nem volt elég a bölcseknek, ők többet vártak egy tökéletes asszonytól. El is feledtem mondani, hogy ő felségének azok­kal gyógyittatni meg magát, kik a tudo­mányban és pennaforgatásban valának tö­kéletesek egyáltalában nem vált gusz­tussá. A végén mégis csak azt süthették ki, hogy Vénbolondosz ő felsége mind az idők­nek végéig köszvényes fog maradni, mert tö­kéletes asszony, kinek csókjától meggyó­gyuljon, nem létezik egész Persiában. Hat hónap alatt sütötték ki a bölcsek ezt, addig egynéhány párszor elfogta a kösz­­vény a királyt. Akkor is épen kínozta, midőn a leg­öregebb bölcs jelenté a kutatás eredményét. Ő felsége estére az egész akadémiát huszon­ötig vágatta, aztán szomorúan hajta álom­ra ősz fejét, mint illik Persia legkegyelme­­sebb urához, mikor megtudja, hogy birodal­ma huszonöt millió lakosa közt nem létezik egy tökéletes asszony. Álmában megjelent tekintetes Vénbo­londosz urnak egy jótékony tündér s tartott neki egy hosszas dorgatoriumot.­­ Hallod-e te Vénbolondosz, —­­szólt a tündér — nem ok nélkül viseled te ezt a nevet, mert a miket cselekedel, valóban bo­londságok. — Először is te hetvenhét esztendő­vel a köszvényből akarsz kigyógyulni, má­sodszor pedig olyan gyógyszert keresel, a­mit a te szamár bölcseid nem képesek elő­állítani. — Tökéletes asszony a te birodalmad­ban, csak egy van, a Kalemálász pásztor felesége Harmatgyöngy, ki elhagyatta fér­jével magas állását, mert akkor háborúba kellett volna mennie. Harmatgyöngy imádja férjét, neki nem kell hit, dicsőség, hatalom, csupán férje sze­relme s azt mondja: „Légy m­e­ggy­­­l­áz­va, de légy enyém, maradj meg n­ekem!“ — Ez a nő szerelmében nagy, szerel­mében tökéletes, annak a csókja meggyó­gyítana, de ő nem fog téged megcsókolni, mert ő nem néz más férfira, csak Kalamá­­sászra. — A nő csak szerelmében nagy, szerelmében tökéletes. Azért hát érdemes barátom, Vénbolondosz, ne akarj te meggyógyulni a köszvényből hetvenhétesz­­tendős korodban, mert annak csupán az az egy orvossága van, az a csók, már pedig, hogy olyan asszonyt a te ordináré pofádat megcsókolja, csakugyan nem lehet elkép­zelni , s ha megtenné, akkor már nem vol­na tökéletes. Ő felsége erre a szóra olyat fordult, hogy kiesett az ágyból. Szerencsére nem ütötte meg felséges tagjait, ágya előtt ott volt a medvebör. Azonnal küldött Harmatgyöngy után, de a futár magára tért vissza. Harmatgyöngyy A kormánypárt egynéhány tagja a leszállítás mellett szavazott. Megembe­relték magukat. Tisza nem volt jelen, s a macska távollétében az egerek lak­­mároztak. Hanem Szapáry mégis győ­zött 29 szavazattal. Mert fölvetette a ka­binetkérdést, s a kormánypárti képvise­lők nagy része, azok is, kik a p­iztos tétel mellett voltak, megszavazták az eredeti javaslatot. Akként gondolkoztak, hogy „legyünk mi okosabbak, mint az üres kamara gazdasszonya, s ne buk­tassunk kormányt ily csekélység miatt. “ ZONCZOR. — A magyar földbirtok telekkönyvi megterheltetése. A kereskedelmi miniszter egy 1882. évi március 8-ról kelt leiratá­ban felszólította az országos statistikai hi­vatalt, hogy az országos statisztikai tanács­osal egyetértőleg tegyen kimerítő javaslato­kat a magyar földbirtok telekkönyvi meg­­terheltetésének statisztikája tárgyában. E felszóllításra az országos statisztikai hiva­tal igazgatója Keleti Károly miniszteri ta­­­­nácsos egy nagy terjedelmű rendkívül ins­truktív jelentést terjesztett most a kereske­delmi miniszter elé. A jelentés kifejti, hogy e statisztika ügye miképen volna a legczélszerűbben rende­zendő s kiemeli, hogy a meglevő anyag erre — fájdalom — igen csekély, hézagos és alig használható. — Még az egyes birtokré­szek száma és nagysága és az egyes föld­birtokok viszonyaira sincsenek meg kellő terjedelemben és megbízhatóságban az ada­tok. — Ezen adatokat a pénzügyminiszté­rium által az 1867­ . évben megadóztatási alap nyerése végett készített statisztikai egybeállítás képezi, mely szerint Magyaror­szágon 2.667,808, Horvát-Szlavonországban 192,665 birtokos létezik, kikre egyenkint Magyarországon 32,79, Horvát-Szlavonor­­szágban 1646 hold termelő terület esik, m­ig a magyarországi birtokok száma 2.486,265. — Magyarországon 46.597,889 hold fekvőbirtoknál 3.120,414 hold termé­ketlen. A birtokok száma Magyarországon igy áll:­­ — 231 10000 holdon felül Ha a földbirtokot osztályozzuk oly módon, hogy a kis (paraszt) birtokra 5—30 hold, a kis közép birtokra 30—200 hold, a valódi középbirtokra 200—1000, az uradal­mi latifundiumra 10,000 holdnál több vétes­sék, látjuk, hogy Magyarországon 2.348,110 kis (paraszt), 118, 881 kis közép, 13, 748 valódi közép, 5195 uradalmi és 231 lati­­fundiális birtok létezik. Ezen öt csoportból az elsőre 15.027,889, a másodikra 6.740,000, a harmadikra 6.660,000, a 4-dikre 14.240,000 s végre az utólsóra 3.930,000 hold birtok esik. Bármennyire tanulságosak is e szám­adatok, a tervbe vett czélra nézve mégsem lehetnek mérvadók, miután azok egyéni né­­ veletei. d­r. Dániel Gábor képviselő úr, még február 17-én intézett hozzám a „Kolozsvári Közlönyében nyílt levelet. Az ember nincs mindig abban a kellemes helyzetben, hogy a Kolozsvári Közlönyt olvashassa. A ma­gam részéről a helyzetnek e kellemetlensé­gét már öt hét óta élvezem. Ez a kése­delemnek az oka s ez a körülmény tette lehetővé, hogy a dr. Dániel Gábor úr „Nyilt levele“ mostanáig csak amolyan meghallgatásban részesült, mint a minőben „előadói“ beszédei szoktak részesülni. Ma azonban egy jó baráti kéz fölverte idellikus csendemet, megküldvén nekem a a doktor úr „Nyilt levelét“ s miután jobb későn, mint soha, tehát szólok róla most. Ez a „Nyilt levél“ három részből áll. Az egyikben Dániel Gábor úr, mint e­m­­ber nyilatkozik, a másikban, mint elő­adó, a harmadikban mint hallgatódzó. Vegyük rendre. Ad 1. Levélíró konstatálja, hogy azon támadásokra, melyek a sajtó útján személye ellen irányulnak, nem szokott és nem is fog válaszolni soha. De hát ki kérdezte ezt dr. Dániel Gábor úrtól ? Mi köze ahoz a nyil­vánosságnak, hogy személyének megvédel­­mezésére nézve micsoda irányelveket követ? Én tőlem, ha tetszik, járhat briini posztó­ban, ha tetszik lyoni tricotban, mert az egészen tőle függ, hogy mi módon kivánja személyét, úgy a hidegtől, mint a napsü­téstől megoltalmazni. S ha ehez nincsen közöm, úgy ahoz sincsen, hogy mikép védekezik másnemű tá­madásokkal szemben. Ha akarja pennát fog, ha akarja zsörtölődik, ha akarja nem ol­vassa el s ha akarja hallgat. Egészen az ő dolga. Úgy látszik, ő a hallgatást válasz­totta. Hát miért mondja most ezt el nekem ? Akkor sem kért tőlem tanácsot, mikor a hallgatásra határozta el magát s velem ezen a téren most se bizalmaskodjék, mert én­­ részben teljesen közömbös vagyok. Nem szokott válaszolni azon tá­madásokra, melyek személye ellen intéztet­nek a sajtó útján. Derék. De hát miről beszél a „Nyilt levél“ írója? Mikor, ki által, melyik hírlap­ban volt az ő személye annyiszor meg­támadva, hogy annak következtében oly fia­talon már­is szokásokat vett fel ? Azt hi­szi, hogy nekünk hírlapíróknak van arra időnk, hogy az ő személyével foglalkozzunk ? Hiszen még a cselekedetek megbírálására sincs elég terünk és időnk, annyi rosszat tesznek ott a kormánypártban. Annál ke­vésbé jut idő és tér a személyek bírálásá­ra. S ha jutna, akkor sem tenné az „Ellen­zék“. Nem is tette. Nem is fogja tenni. E tekintetben a „Nyilt levél“ írója . . . téved. A kérdést olyan ferdén fogja fel, mintha ez is mentelmi ügy volna. Avagy mikor vetette szemére az „El­lenzék“ levélírónak barnaságát vagy sző­keségét, karcsúságát vagy vastagságát, csa­ládi, társasági, felekezeti és vagyoni állását ? Mikor avatkozott az ő magán­ügyeibe ? Ál­talában mikor említtetett fel kizálólag az ő neve, hogy az kapcsolatban ne lett volna valamely közérdekű ügygyel ? Soha. Az én személyem­ felöl sokszor megír­ták a kormánypárti lapok, hogy nem va­gyok képviselőnek való. Igazuk volt-e, még nincsen eldőlve, de tény, hogy írták, s az is tény, hogy én ezt nem tekintettem sze­mélyes kérdésnek. Hát lehetséges, hogy ugyanezt az „Ellenzék“ is megírta dr. Dá­niel Gábor úrról. Nem tudom, de lehetsé­ges. Csak annyit tudok, hogy ha megírta, én bizony vissza nem vonom , és azt is tu­dom, hogy ez nem személyeskedés, hanem kötelességszerű ellenőrzése az amúgy is tú­­lou­tul elhanyagolt közérdekeknek. Dr. Dániel Gábor úr, át fogja ezekből látni, hogy a „Nyúlt levél“-ben neki, mint embernek nincsen igaza. • Ad. 2. A „Nyílt levél“ írója tiltako­zik azon állítás ellen, mintha őt, mint elő­adót a mentelmi ügyekben, más indok is vezetné, mint az „ illető ügy ismerőse“. Ezt megteheti. Csakhogy ez nem elég nekünk. Nem tiltakozás kell ide­, hanem bizo­nyítás. Be kellett volna bizonyítania, hogy mint előadó jól ismeri az ügyet. Mert a bizottság ülésében ezt nem bizonyította be. Ellenkezőleg, annyira nélkülözött min­den felszólalása, minden argumentation hogy az „Ellenzék“ referense akarva nem akarva, arra a meggyőződésre jött, hogy az előadó urat „kicsinyes párttekintet és provincziá­­lis érdek befolyásolja“. Azt mondja az előadó úr, hogy a ház máskor is úgy járt el, miként ő azt most ajánlotta. No ez nem nagyon mutat az ügy ismeretére. Az Ugrón és a Lukács ügye épen nem analóg az Incze ügyével. Olyan turis­­ták, mint Vesztesi Imre és Singer Alajos, olyan parlamenti tagok mint Grooman De­zső és mint Mukits Ernő mondták meg ezt neki. Nem hitte el nekik, hanem tovább for­­dírozta állítását, a­nélkül, hogy azt indokolni tudta volna. A különbséget megmondom most. Ug­­ront kikérték a háztól s a ház­at kiadta. Ekként megindíthatták ellene a hatósági el­járást. Időközben lejárt a mandátuma s új­ra megválasztották. Tagja lett tehát egy uj háznak, mely még nem határozhatott az ő immunitása fölött. A bíróság ezen uj vá­lasztást nem vette tekintetbe, s eljárását tovább folytatta. Úgy vélekedett, hogy a megelőző ház határozata a folyamatba tett ügyre nézve végig érvényes. Ez a vélekedés d­olga volt és nem az erőszakoskodás dolga. 5000—10000­­­ 5 holdig — — 1.344.400 643.091 260,619 — — 77,290 30,336 — — 11,365 9,246 4,502 3,882 — — 818 — — 495 5—15 15­ 30 „ 30—50 „ 50—100 „ 100—200 „ 200—500 , 500—1000 „ 1000—3000 „ 3000—5000 „ zetek kifolyásai s az egész csoportosítás és osztályozás önkényű­.

Next