Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)

1883-07-02 / 149. szám

Negyedik évfolyam_____________ SZERKESZTŐI IRODA: Bi­lkisáli­­cza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre...................16 frt. II Negyedévre ... 4 frt. Félévre........................8 frt. || Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 241&» Skirlfd­* POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, hétfő, julius 2, 1883. K­I­ADÓ-HIVAT­AL: Kolozsvárt, Belkirály­ utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. A zsidók. Kezdetben, kuriózumnak, később hóbortnak tekintette Magyarország gon­dolkodó része az Istóczy féle izgatást. Oda tartozik e jelenség is a vedlés kor­szakához, gondoló minden ember, s az­zal napirendre tért fölötte. Majd ha megállapodunk, ha túl esünk az átme­neti állapot válságain, ha a pénzfolyam rendes medret váj magának, ha a for­galom kielégíti a termelés és fogyasz­tás szükségleteit, ha a törvényke­zés gyors eljárása megnyitja a válla­latok számára eldugott tőkék vasaj­­tait — szóval ha jobb vagyoni viszo­nyok közé jutunk, s ez­által emanczi­­pálja magát a keresztény társadalom a zsidó tőke nyomása alól, majd akkor úgy fogunk visszaemlékezni az Istóczy irányára, mint a Tóti Dorka elitélte­tésére. Mert akármenynyit tépelődtünk e kérdéssel, akármely részletét vettük elemzés alá, akármennyire megforgattuk azt elménkben jobbról és balról, még öt évvel ezelőtt — s az antiszemitiz­mus szervezettnek látszó föllépése arra az időre esik — a zsidókérdés nem volt egyéb, mint gazdasági kérdés. A zsidók élvezték mind azt az előnyt, melyet az ingó tőke az ingat­lan tőkével szemben, a világ minden közgazdasági életében megteremt. A kereszténynek földje és háza volt; a zsi­dónak pénze és áruja volt. A pénz és áru megjelenik minden piaczon, vagy mint vevő, vagy mint eladó s a pénz­nek, minden egyéb anyagtól eltérőleg az a tulajdonsága van, hogy a forga­lom súrlódásában nem veszít, hanem növekedik. A föld és ház nem jelen­hetik meg a piaczon, mert azt nem lehet sem kocsira rakni, sem a bugyel­­lárisba tenni, a­hol megjelent, ott a tulajdonos dobszó mellett ment a piacz felé s ekként abban az áldás talán és aránytalan erejű versenyben, mely a mozgó és álló tőke között fejlődött, mindig a zsidó pénze győzött. Nagy baj volt ez, de a segítség nem volt lehetetlen. Hitelszervezet, mely ne csak a kereskedelem, de a földbirtok szükségleteit is kielégítse; czélszerű tarifarendszer és vasútpolitika, mely terményeinket olcsón és hamar vigye a vevő­piaczra; a fiumei tengeri hajózás megteremtése, hogy így nyit­va álljon előttünk az egész világ; az uzsorának hivatalból való üldözése; a kisebb királyi haszonvételek megvál­tása; iparunk emelése a kötelező társu­lás, a qualifikáczió és az új ipartele­peknek adandó kedvezmények által; kü­lön vámterület; a kocsmahitel megszo­rítása, ime csak odavetve, azon gazda­sági teendők, melyek által ki lett volna verve a fegyver a zsidókézből, s meglett volna szüntetve azon küzdelem, mely sok nemesi kúriának és sok parasztte­leknek elárvereztetésével végződött. De kormányunk nem tett e téren annak idején semmit, mikor pedig már tett , akkor a betegség új stádiumba lépett. A gazdasági kérdésből társ­ad al­­©­l­m­i kérdés lett. Az izgatók kutatni kezd­tek a társadalom mezején, s úgy talál­­­ták, hogy" Magyarországon két társada­lom van, egy keresztény és egy zsidó társadalom. Külön központokkal, külön szokásokkal, külön felfogással. E két test közé beékelte magát a lelketlen izgatás. Minél nagyobb volt az izgatás, annál nagyobb lett az árok, mely a két testet elválasztja. Utoljára annyira ment ez, hogy az áthidalás lehetősége fölött a legelfogulatlanabbak is kételyeket kezd­tek táplálni. Mi nem szűntünk meg soha, vá­dolni az izgatókat, de nem késünk meg­mondani, hogy e bajt a zsidók fo­kozták a végletekig.­­­­ Maguk a zsidók kívánják, hogy ne tekintessenek ők más szempontból mint felekezeti szempontból, s alkalmazza a magyar velük szemben is azt a törté­nelmileg kifejlett türelmi erényt, melyet minden felekezette szemben alkalmazni szokott. Helyesen van. Csakhogy marad­janak aztán ők is a felekezeti különb­ségek természetes körében, a­melynek a templom kerítésénél van a legszél­sőbb határa. De ők nem maradnak meg ott. Nekik külön árvaházuk, külön si­ketnéma intézetük, külön nőegyletük, külön rokkantházuk van. Hallottunk koldusról általában s a jó ember nem kérdezi tőle, hogy kálvinista, unitárius, katholikus vagy lutheránus koldus-e az, a­ki éhezik, h­anem­ a zsidó megkérde­zi, mert neki külön spec­iális koldusa van. Nincsen felekezeti nőegylet vagy árvaház, vagy szeretetház vagy kóro­­da a keresztény társadalomban. Fel­vesznek oda mindenkit a­ki szerencsét­len, legyen az római vagy görög ka­tholikus, kálvinista vagy anabaptista egyaránt. De a zsidóknak izrealita men­­házuk izrealita kórodájuk van, a­hon­nan ki van zárva minden más felekezet. Ki itt a hibás? Szabad-e az em­­berszeretetet felekezeti korlátok közé szorítani? — Nem esznek velünk egy tál­ból. Hát ez mi? Hát rondábbak va­gyunk mi, mint ők?! Nem temetkez­nek velünk egy helyre. Az egyenlőség eszméje megteremtette a közös teme­tőket, Kolozsvárott is közös a te­mető­, és sem a halottak nyugalmát, sem az élők kegyeletét nem bántja az, hogy kálvinista és katholikus és uni­tárius egymás mellett porladoznak. De a zsidó, a miként külön válva élt éle­tében, külön válva akar pihenni halá­lában is. Őt nem hatja meg a termé­szet szava, mely ékesen beszél, midőn egyforma füvet és egyforma virágot fa­kaszt zsidók és keresztények sirkantjain. Még halott porában sem akar velünk ösz­­szevegyülni. Neki külön temető kellett. Gondoltak-e erre a zsidók? Jut-e eszükbe, hogy egyetlen lépést sem akarnak tenni a társadalmi összeolva­dás terén, hogy feltűnően kivonják magukat a magyar társadalom terhei alól ? — A bukaresti osztrák magyar követ, hit szerint, már utasíttatott, hogy a Buka­restbe visszatért román külügyminisztertől haladéktalanul felvilágosítást kérjen a Jas­sy­ban történt tüntetés , illetőleg Gradiste­­an szenátor nyilatkozata tárgyában. Midőn e hírt megelégedéssel konstatáljuk, egyúttal fölemlítjük, hogy Gradisteano egy román laphoz, a Romania Liberához intézett leve­lében helyreigazítani igyekszik hírhedt be­szédének végső passzusát, de ezen helyre­igazítás nagyon ügyetlen. Azt mondja ugyan­is Gradisteano, hogy a Bánságról, Buko­vináról és Erdélyről az ő felküszöntőjében szó sem volt s ő csak a következőket mon­da : „Vannak még mások, a­kik szívesen el­jöttek volna ezen ünnepélyhez, ha tehették volna , reánk tekintenek e pillanatban, vagy mit is mondok ? Szíveikkel körünkben időz­nek, szeretik önt, Felség, miként mi szeret­jük, mert én felségedben nemcsak Románia királyát, hanem a románok királyát látom és az ő közreműködésükkel Felséged vissza fogja hódítani azon ékköveket, melyek Nagy István koronájából még hiányzanak.“ Ezen Gradisteanu által korrigált passzus nem sok­kal különbözik az első közleményben emlí­tettől s igy a mentegetődzés nagyon is rosz­­szul sikerült. V­an AZ „ELLENZÉK" TÁRCZÁJA. 1883. julius 2. Siciliai levelek. G. A.-nak ajálva. Catania, ápril 21-én. Leszabván a mennyei magaslatról, fá­jó szívvel mondtunk búcsút az örökre feled­hetetlen Taorminának. Az indóháznál vélet­lenül összetalálkozva Fraknói akadémiai tit­kár­ral, együtt tettük meg az utat Cataniá­­ba, ritka kellemes útitársat találván fel benne. Megérkezésünkkor nagy volt megle­petésünk, midőn a vendéglő­ kapussal hall­ón, hogy magyarul beszélünk, a legtisz-­­ tibb magyarsággal szólít meg ! — Elke­zdte később, hogy baranyamegyei szüle- 1680 s mint honvédkapitány jött Siciliába; megházasodván, elébb mint lovagló­mester öt Palermóban és most gyöngélkedő egész­ke miatt Cataniában kellő szolgálatot vál­­l­alnia. Nagyon becsületes magyar ember: mindnyájan megszerettük és õ is egészen « van szellemülve az örömtől, hogy honfi­társakra talált és magyarul beszélhet. I Falragaszokon olvasván, hogy Rubiu­­■4adein hangversenyt ad, mindjárt helyekről gondoskodtunk és feledve útifáradalmainkat, várakozással néztünk elébe az estnek. Ebédnél Fraknóival az adandó hang­versenyről beszélgettünk, midőn szomszéd­im súgja, hogy épen ő az, a művész Ru­binstein, ki velünk átellenben ül. Ez Ru­binstein, a híres ? ez a szőke, sima arczu ifjú? Lehetetlen! hisz Budapesten, Bécsben elégszer láttam, hallottam őt, akkor bozon­tos barna­ haja volt és nem is fiatalodhatott meg ennyire. . . . Pedig bizony mégis Rubinstein volt, csakhogy egy más, a híresnek egy névro­kona, ki szintén zongora­művész s a kinek e névrokonság inkább hasznára van mint kárára. Lehetetlen volt észre nem vennie e töprenkedéseink közepette, hogy ki vagyunk ábrándulva személye felől, no de hiszen ez gyakran megtörténhetett rajta. A hangver­seny végre is szépen sikerült, az ál Rubin­stein művészileg adta elő Liszt gyönyörű Magyar Rhapsodiáit, melyeket a közönség lelkesedéssel fogadott. Később megismerkedvén a fiatal mű­­vészszel sok érdekest hallottunk tőle Wag­ner Rikhárd magán­élete felől, kinek mint hű famulussa és rajongó híve, végórájában is jelen volt. Catania még eddig nem nyerte meg rokonszenvünket, Taormina után nagyon veszt, annyival inkább, hogy az idő sem kedvező, valóságos esőfészekbe jutottunk. Kis magyar coloniánk is immár meg­csökken, mert Fraknói, ki a legszeretetre­méltóbb társalgók egyike indul Athénbe Hampelékkel akarván találkozni, kik mint tudod arra vették nászútjukat. Mi holnap Syrakusba teszünk kirándulást. Leveledet czimezd Palermóba, hová pár nap folytán érkezünk. Isten óvjon. Catania, április 22-én. Syrakus nagy képe ma reggel nyolc­ órakor tárult fel előttem, gyönyörű időben, (mert Syrakusban mindig süt a nap) a si­ciliai ég izzó lángfényben. A vasúti állo­másnál leszállván, kocsi és vezető várt reánk s igy egész kényelemmel jártuk meg az egykori nagy város végtelenségbe nyúló halottas mezejét. Kimondhatatlan komoly, méltóságteljes kép, melyet a maga nagysá­gában valóban csak a római Campagnához tudnék hasonlítani. A barnás kőtalajon helyenként elszórt ezüstös olajfák adnak a classicus sivatag­nak némi kis életet. Mértföldek hosszán se­hol egy élő­lény, csak olykor talán egy sö­tét szárnyú sólyom, (falco maritimo) ki nesztelen és váratlanul száll fel valamely sárgás szikladomb tetejéről az átlátszó jég­be. . . . Beljebb a kikötő felé már kerti cul­­turát és szöllöket látunk, itt terem Syra­kus hires bora, a nektár, mely egykor Pindar szivét bevitette dalra. Egy barnult oszlop, melyet egymagában látunk itt ál­lam, mind az, a mi e romokból fenmaradt. Mintha a halál démona remetének öltözve állnia ért e sik­ sivatag felett, gúnyosan tekintve le reánk, kiknek lelki szemeink előtt ama város képe lebeg, ama nagy és hírneves Syrakus képe, mely egykor a ten­ger felett uralkodott s a melynek lakossága száma egy milliónál több vala! És most : „Hol van az egykori fény ? hol van az egykori zaj ?“.... A szinházak és templo­mok, melyek egymással nagyságban, mű­vészetben versenyeztek ? ! . . . Düledező om­­ladvány minden! Megtekintettük az Arethasa hires for­rását is, mely két régi boltozatos grottá­­ból csordul ki: a hely hol egykor Diana nymphái fürödtek, most borzasfejű mosónők és félmeztelen koldusnépség gyülhelye....... Mélyen elszomorító benyomást teszen ez em­lékezetes helyek látása, a pezsgő élet helyett siri sivatag, nyomor torzalakok a szépség megtestesített eszményképei helyett!.... A régi Syrakus építményeinek legfel­ségesebb maradványa a Minerva temploma: csodás hatású még most is az előcsarnok megmaradt 22 oszlopa, melynek gyönyörű arckitravja most, fájdalom, egy füstös, dísz­telen templom falaiba vannak beékelve. Az egykori, Latomiáknak nevezett kő­bányák, a fentebb leirtakon kívül kétség felett a legérdekesebb és legfestőibb látvá­nyok egyike Syrakusban, ezek minden kép­zeten felül valók. Leereszkedvén egy ilyen bányába, melyet emberi kezek véstek a sziklatalajba be, egyszerre csak egy más világba véljük átvarázsolva magunkat. Ma­gas, fantastikus, időbarnította sziklafalak közt, melyeknek tetejök beszakadt, egy kis paradicsomszerü vadont találunk, narancs és czitromfákkal, myrtusz és gránát sövé­nyekkel, melyek itt eme sajátságos kőkeret­­jekben, oly békén, bizton tenyésznek, gyü­mölcsöznek, nem is sejtve, hogy felettük még egy más világ is van.... E félig nyitott, félig ívezett agg szik­lafalakról kúszó vadnövények csüngnek fü­zéralakban le reánk, enyelegve a szellővel és kábító illattal töltve el a légkört. A La­­tomiák hajdan be voltak boltozva, de föld­­ingások és az idő romboló hatalma ledön­­tötték támoszlopaikat és most, e grotta alakú kőhalmazok közt, 60—80 lábnyi mély­ségben a föld alatt, kertek diszlenek !! Szer­zetesek mivelik és valóban nincs szó, mely e látvány mesés nagyszerűségét kifejezte. De most búcsút mondok neked. Még egy te­kintet Arethusára hol a papyrus cserjés bokra merengve hajlik a forrás kék vize felé! Még egy tekintet Syrakusra hol — úgymond Ciceró — nincsen nap a mélyen, habár csak egy órára is napfény ne lenne ... és aztán viszsza a vasút füstös birodal­mába ! Isten veled. Holnap folytatom levele­met Cataniából. AV. Tanking. Ez a chinai nyelvű ország már sok vizet zavart Franczia­országban. Már he­tek óta lázas izgatottságban miatta az egész franczia kormány és közvélemény. S ez a láz a nagy politikai szélcsend­ben is, mely ez idő szerint Európában uralt, visszahatással van az európai nem­zetközi politikára; nem közvetlen a visz­­szahatás, csak közvetett s csak abban az ér­telemben hirjelentőséggel,amennyiben a francia nemzet politikájának még mindig nagy befolyása van arra, hogy miként ala­kul Európában a nemzetközi helyzet. Ha a franczia köztársaság nem lép is föl kezdeményezőleg valamely actióval Európában, hanem valahol távol kele­ten foglalja el magát, mint most, azért ez mégis érezhető visszahatással van az összes európai nemzetközi viszonyokra Mert ha a műveltségénél, vagyonossá­­gánál és hadierejénél fogva még mindig legelső rangú franczia állam Európán kívül egyébü­tt köti le óriási erejét, ak­kor a vezérszerepre emelkedett Német­ország is más fordulatot adhat politi­kájának. Ezért érdemel kiváló figyelmet az ifjú franczia köztársaságnak nemcsak belső helyzete és nemcsak az európai internationális kérdésekben követett irá­nya, de még gyarmati politikája is. Most egy idő óta ez a jelszó a francziáknál : a gyarmati politika. A gyarmati terjeszkedés politikája, mint ők nevezik. Úgy látszik, a franczia nem­zet vagy ami ez idő szerint ezzel egy je­lentőségű : a franczia polgári középosz­tály, mely a köztársaságot megalapította és a hatalmat kezében tartja, lemondott arról, hogy egyhamar Európában döntő szerepet játszók vagy hogy boszúl áll­jon Németországon. Gambetta és az ő nyomdokain ha­ladó államférfiak minden alkalmat meg­­­ragadtak és megragadnak most is, hogy a világnak és Németországnak tudtára adják, hogy a franczia nemzet elégté­telt fog szerezni magának előbb, vagy utóbb, de kimaradhatlanul, El­­szász és Lotharingiáért. Készítik is elő a nemzetet minden irányban a leszá­molás nagy napjára; hadseregük vete­kedik a legnagyobb hatalmak hadere­jével, a katonai nevelést már az isko­lákban megkezdetik a gyermekekkel és ifjakkal, a német nyelvet szorgal­masan tanítják a legutolsó közkato­nának is s hadi költségvetésük talán a legnagyobb az összes európai államok között. Ám azért egyelőre nem gondol­nak a revanche-sal.­­Sőt elfoglalják ma­gukat messze Európától, hol Afrikában hol Ázsiában. Tavaly Tuniszt hódítot­ták meg véglegesen, mintegy ellensú­lyozásául Anglia egyiptomi foglalásá­nak ; az idén Madagascar szigetén ké­szülnek gazdag gyarmataik számát egy­­gyel szaporítni, egyidejűleg pedig China közvetlen szomszédságában indított meg egy hadi actiót. E havi actió már­is összeütközés­be hozta a franczia köztársaságot az óriási chinai birodalommal. China fen­­hatóságot akar gyakorolni Tonkingra és Annámra s nem akar e két tarto­mány fölötti souverainitásáról lemon­dani; ellenben Francziaország valósá­gos tartományokká szeretné tenni azokat. Innen az összeütközés mely már szinte kitörőfélben volt már a franczia köztársaság és a mennyei birodalom kö­zött, midőn egyszerre csak miniszer­­válságról és békés kiegyenlítésről kez­dettek beszélni Párizsban. A miniszer­­válság áldozatául Challemeu­-Latour, a franczia külügyminister volna kisze­melve, legújabb hírek szerint pedig a haditengerészeti minister. A franczia hivatalos és félhivata­los lapok c­áfolgatják ugyan e hirleté­­seket, de kétségtelen, hogy Franczia­­ország kétszer is meggondolja magát, mielőtt Chinának hadat üzenne. Nem magáért a mennyei birodalomért vonul vissza, hanem azért mert annak a háta mögött Anglia áll. A brittek pedig gyar­matosításban és kereskedelmi politiká­ban és idők óta ellenlábasai a fran­­cziáknak. Francziaországnak szüksége van kereskedelmének európán kívüli pia­­czokat keresni, de Angliának még na­gyobb szüksége van erre, mert Anglia csak addig lesz nagyhatalom, míg a tengereken az ő kereskedelmi hajói van­nak túlsúlyban. Francziaország tehát Chinával nem fog háborúba keveredni. De akkor is­mét más felé kell körül­néznie. Ez az újabb fiasco azonban aligha­nem fogja megingatni a köztársaságot, melynek benn és künn annyi halálos ellensége van. Már az angolok tavalyi egyptomi hódítása nagy kudarcz volt a franczia külpolitikára s e kudarczért monarc­­h­isták és socialisták egyaránt a köztár­saságot tették felelőssé. Félős, hogy a most küszöbön álló chinai affaire nemcsak egyik vagy má­sik miniszter állását, hanem az egész kormányt megingatja s az aztán erős visszahatással lenne a köztársaságra. Francziaország kormánytom­ájának változása pedig végzetes fordulatot ad­na az összes európai államok nemzet­közi politikájának végzetes fordulatot, mely beláthatatlan bonyodalmaknak és következményeknek vetné el magvait. Ugron Ákos beszámoló beszéde : Tisztelt polgártársak ! Mielőtt az 1881/4. országgyűlés első és Második ülésszakábani fontosabb törvényhozási intézkedésekről szól­­lanék és azokkal szemben álláspontom je­lezném, — melyet az országgyűlésen elfog­laltam — melyek azt hiszem önöknek vé­leményeivel is teljesen megegyeznek, — en­gedtessék meg őszinte fájdalmam kifejezése elhalt kedves barátunk és elvtársunk Szabó Dániel felett, ki pártunk egyik legtevéke­nyebb, legáldozat­készebb tagja vala. Már tavaly óhajtottam volna önök tár­saságában megjelenni és a fontosabb politi­kai kérdések felett véleményemet önökkel megismertetni, de családi körülményeim eb­ben megakadályoztak. Éppen azért jelen al­kalommal az országgyűlés mindkét üléssza­kában történt fontosabb törvényhozási intéz­kedésekre beszédemben kiterjeszkedem és iparkodni fogok ezáltal az elmulasztottakat kipótolni. Ő felsége által 1881. szept. 18-án meg­nyitott országgyűlés kezdetén a politikai helyzetet Bosznia és Herczegovi­ná­­ban kiütött felkelés dominálta, melynek nagy fontossága az 1882. évi ál­lamköltségvetés tárgyalásakor is élénken a­ tárgyhalmaz miatt késett idáig.

Next