Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)

1883-08-02 / 176. szám

negyedik évfolyam Czikirilv-190. sssifcifti« Kolozsvár, csütörtök, augustus 2. 1883. SZERKESZTŐI IRODA : uu 16. sz. luvii liiji szollmai részét illeti czimzrmlok. kozletvénytk AZ ..ELLENZEKI ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évr................I6 frt. 11 Negyedéve . . . A fit. Félévre.................. 8 frt. 1] Egy hóra helyben . 1 fit 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Hóra. Egy temesvári oláh lap, a Luminatoviul azzal az imlítványnyal áll elő, hogy a románok üljék meg a „népszabadító“ Hóra százéves emlékünnepét. Előre bocsátja, hogy Hóra volt az első, ki a magyarországi oláh népben fölkeltette a szabadság utáni vágyaz első tett kísérletet az oláh népnek a magyar iga alóli felszabadítására. Utálat tölti el a tisztességes ember keblét, minden ezt a czikket olvassa, utálat és felháborodás. Hogyan? hát annyira kiveszhetett a román nép bizonyos rétegiből a tisztesség- és igazságínét, hogy egy Hóra emlékét, ezt a szégyenletes emléket, nyíltan föl merik eleveníteni ? Nyíltan merészelik dicsőítni ennek a gyújtogató, rabló orgyilkosnak a nevét, sőt emlékünnepet indítványoznak számára ? Rég megszoktuk már, hogy az oláh nép u. n. intelligentiájának némely elemeivel szóba sem lehet állani. Mesterségük az izgatás a magyar államiság ellen, fegyverük a rágalom, hazudozás , a történelem meghamisítása. Nyílt és szakadatlan lázadásban vannak a törvény, az alkotmány, saját hazájuk ellen. Lapjaik izzó gyűlöletet okádnak naponkint mindenre, ami magyar, s minden czikkük egy-egy arczulütés a dolgok megállított törvényes rendjére. Hóra emlékét fölelevenitni! Emlékére ünnepélyt inditványozni. Minő hallatlan, minősithetetlen perfidia. Hát ki volt az a Héra? Egy nyomorult, gyújtogató rablóvezér, ki a múlt században félrevezette a szegény havasi oláh népet s azt hazudván neki, hogy a császárnak kedves dolgot cselekednek, ha a magyar birtokosságot legyilkolják, egész vidékeket lángba borított, gyilkolt, rabolt, kegyetlenkedett a felbőszített tömeggel, mig végre utolérte a Nemezis bosszúálló karja s kézrekerülvén, kerékbe töretett. Hát ez volt Hóra, kit a Luminatoriula nemzeti hősnek tesz meg. Ott van a meghamisitatlan történelem. Az nem feledte el, ha a temesvári oláh újság elfeledné, hogy mi volt Hóra. Sem tetteiben, sem czéljaiban, sem fegyvereiben nem volt semmi nemes, semmi emberies. A szabadság eszméjének semmi köze nem volt azzal, amit ők csordái véghez vittek. Örök gyalázat szennyezi be nevét s az egész szomorú mozgalmat, melyért az utódok csak pirulhatnának, nem hogy még akadjon, ki dicséneket zengedez. A román nép felszabadításának els hőse. Ezt mondja a temesvári lap. Hát a románok intelligentiája egy nép felszabadítását úgy képzeli, hogy az rablásból, békés lakosság lemészárolásából, egész vidékek elhamvasztásából áll? Ez volt a Hóra, a temesvári oláh újság „hősének“ műve. És ennek az emlékét meri fölkelteni a gyalázat és átok sírjából ? ennek a hősnek akar ő nemzeti ünnepet rendezni ? Valóban a magyarnak a türelme krisztusi tolerantia. Ideje már módját találni annak, hogy a román izgatók pokoli munkájukat tovább ne folytassák. Mit érnek a daszkelek számára berendezett póttanfolyamok, ha az oláh sajtó megmérgezi szellemüket? mit érnek a törvények, ha nyíltan izgathat, egyenesen lázszhat azok ellen egy néhány fanatikus, örült agy. Azt mondják, a sajtó kinövéseit maga a sajtószabadság recorrigálja. Áll ez egy miveit nép sajtójára, de nem a magyarországi oly lapokra, melyeknek személyzete iskolából kicsapott diákokból és állásukról elmozdított daszkelekből áll. Ennek a sajtónak a regulatora csak a szájkosár lehet, máskülönben el lehetünk készülve, hogy ez a sajtó, mely egy Hórának mer dicshymnuszt zengedezni, aláaknázza az oláh népnek azt a kis józan eszét is, a mivel kir. — Román határerőditmények. A román kormány nemcsak a magyar-erdélyi, hanem az osztrák határ mentén is nagy arányú erődítmények építését rendelte el s az ide vágó tervek kidolgozására a román vezérkar egyik osztálya rendeletet kapott, hogy Dorohoi és Felcenci román városok környékét fölmérje. A két város a bukovinai határ közelében van. — A franczia bíróságok reformálása. A franczia senatus múlt szombaton egyetlen szavazattöbbséggel fogadta el a reformáló törvény 15. czikkét, e törvény legfontosabb határozatát, amely megszünteti a bírák elmozdulatlanságát. A senatus nem fogadta el a képviselőház által megállapított 15. czikket. A képviselőház határozata alapján ugyanis kivétel nélkül minden bírót el lehetett mozdítani, a senatus bizottsága által előterjesztett javaslat ellenben csak anynyi bíró elmozdítását engedi meg, ahány állás megszűnik. A mostani bírák igen nagy része megmarad tehát, körülbelül 350 kivételével, akinek állása megszűnik, továbbá azoknak kivételével, akik nem egyeznek bele áthelyeztetésükbe és lemondanak. A német polgári törvénykönyv előmunkálatai melyek már kilencz év óta tartanak, csak kis részben vannak befejezve. A már kidolgozott és a még ezután kidolgozandó javaslatokról a német lapokban a következő tájékoztató közleményt találjuk: Ha a bizottság munkálatainak eddigi eredményeit nézzük, el nem tagadhatjuk, hogy a törvénykönyv általános részének tárgyalása és a kötelmi jognak majdnem befejezettmegvitatása hatalmas munka volt. Következik majd a családjog tárgyalása, mely távolról sem ad oly nagy és nehéz munkát, mint a kötelmi jog. Az örököse „ELLENZÉK" TÁRCZÁJA. 1883. augustus 2. Czim nélkül. (Karl Alphonse után: Judith.) „Én csupán egy szép nőt tudtam fel— mondd Praxitéles — templomában Egy Vénás szobrot állítva föl, „szobrom azon asszony által lesz istennővé, ki először leborul előtte, hogy valamit kérjen tőle.« Azonképpen a természet nem adott és tartozott adni az embernek csak nösvényt—mint a többi állatnak — emberkét— a szerelem teremtette a nőt. S az okszerű civilisatio folyvást azon v°lt, hogy a két nem közötti különbséget mivél felötlőssé tegye. Erre szolgált a hosszú hajzat s öltözék , tartózkodó félénkség, mit a leánykákbanazon korban tanulnak, melyben a fi^ a bátorságot; mindennemű csecsebecsék, lyürü, nyakék, karperecz, függő s más ilye■tó ékszer, mindmegannyi láczszem, nemtsak alakjára, természetére nézve is, első e mei lévén azon álnokul elrejtett láncznak, ilynek másik végét az ördög tartja. Nem tudok tehát visszatetszőbbet kép mint asszonyt férfiúnak öltözködve. S nézhetek kedvetlenség nélkül azon stófére, kik elfogadták a vastag posztó kanokat nagy csont, vagy szaru gombokkal, a kemény ingelőt, kézelőt és nyakkendőt, hasonlót odoz, minőt a férfiak viselnek. Nem is említve azon férfiak elfajulását, kik hajukat fodrozzák, közepén elválasztják, palacsintába fésülik s magukra ékszereket halmoznak. Egy szellemes asszony egyszer egy ilyen férfinak nevezett bábbal csevegett.. Ez — nem tudom milyen alkalomból — a férfinem elsőbbségét vitatta. — Végre is, mondá, olvassa a nyelvtant, és meglátja benne, hogy a hímnem előkelőbb a nőnemnél. — Igen, igen mondá amaz, de ugyan ott az is olvasható — se szavakat magas megvetéssel hangsúlyozd , hogy a nőnem nemesebb a köznemnél. * * * Midőn a civilisatio a nőt megteremtő, a szerelmet ugyanakkor üde virággal, harmattal, illattal gazdag kertté alakítá. Az utakat, ösvényeket, kanyarulatokat, bonyodalmas útvesztőket megsokszorozta, mi lehetővé tette, hogy ötszáz kilométert gyalogolhassunk e gyönyörteljes helyiségben, hogy elérjünk oda, hova egyenes irányban csak tíz lépést kell vóla tennünk. Úgy rémlik előttem, hogy napjainkban az egyes, széles, csaknem kocsival járható utat választják, s én el nem tudom hinni, hogy a séta ez által élvezetesebbé tétetnék. * ★ * Én még láttam azon korszak végét, hol a szerelmes férfi szabályszerűleg ostromolta a nőt, ki magát derekasan védte, sokszor előre tudva, hogy az erősség be fog vétetni, de tudva azt is, hogy az ostromlott — midőn majd a visszavonulót verve capitulálni kell — a győzőtől jobb és tisztességesebb föltételeket nyerend. Az erkölcs, a szokások, az illem védfallal, erősséggel, különféle védeszközökkel vette körül a nőt: gát és ellengát, mellvédek, bástyák sat. sat. apró óvatosság, önbecsülés, egy kis szertartásos rátartiságat. Hogy egy nőt az étterembe, vagy kocsijához vezethessünk, kesztyűs kezünket nyújtottuk neki, melyre ő könynyedén rátámaszkodott. Különösen a hajadonok voltak vallásos tisztelet tárgyai. Egy leányt soha, semmi szín alatt sem volt szabad érinteni. Soha egy férfi sem mert volna egy leányt keringőre fölszólítani. Csupán néhány aszszony — és pedig nem a fiatalabbja — engedte át magát ezen szédületes élvezetnek. Mostanság valamenynyi leány kering és pedig azon kellem nélküli két lépéses keringéssel, mely Delia azon gondolatot ébreszti, hogy a kellem, az észhang, az Hiedelem azon harmadikban rejlett, melyet száműztek. A leány forog, szorosan tánczásához lapulva, karjaitól átfogva, meghajtva, fektetve, szorongatva, szóval a legbotrányosabb módon kezelve. Asszony és leány elfogadják a férfiak kézszorítását, még pedig kesztyűtlenül, a szűziesség legkezdetlegesebb kifejezésére szállíttatott alá. Egy marguerite, az melynek szirmai egyenként tépettek le, hol egyik, hol másik által s melynek csupasz, sárga közepe maradt meg. Mit nyerhetnek a nők azáltal, hogy maguk ütnek rést a falon, mely őket védelmezi ? Hogy letépik — mint Ovidius mondá — az övét, a szemérem jelvényét — et procut vitae tenus insigne pudoris, melyet a courtisane-ok nem mertek viselni. . . . Az ő férfi ruháikkal, férfias járásukkal, hangos beszédjükkel, „felvilágosult“ nézetnyilvánításaikkal, a keringővel, különösen két lépésben, oda jutunk, — tartok tőle, hogy a két nem közötti különbséget azon kis pontra szorítják, melylyel a természet jelölte meg azt. És akkor majd... foglalkoznak velük, minden évben néhány napon át... május hó közepe táján. — Miért nem nősül meg? kérdé egy asszony egy megátalkodott agglegénytől, derendezett „háza“, „otthona“, „asztala“, „fogata“ volna. — Gyakran gondoltam erre, felelt az, de érett megfontolás után meggyőződtem, hogy sokkal kényelmesebb — és beszéd közben zsebére vágott, hol aranyok csörögtek — hogy sokkal kényelmesebb házamat, konyhámat, fogatomat és feleségemet zsebemben hordani.* * * Régebben a tisztességes nők — anyáink — csak egyszerű, sötét szinü ruhákban jártak ki, csaknem dominóban. Az utczát akkor a csatorna Vénusainak engedték át, kiknek nem volt „salon“juk, hogy az emberek eszelősségén megvásárolt piperéjüket kizárhassák. De napjainkban a tisztességes nők elfogadták a harczot a „leányok“-kal és merészen leszállanak az utczára, hogy megküzdjenek, pipere versenyre szálljanak velük. Szerencsétlen bátorság, mert az utczán szükségképen megveretnek. Egy „tisztességes“ asszony csupán egy férjet s legföljebb egy két szeretőt juttathat tönkre, mig a „leányok“ adójukat a közönség felétől s az összes népesség rovására hajtják be. Amazok is, mint a „leányok“ meghurczolják a selymet és bársonyt a pocsolyában, de még nem mernek bizonyos módon öltözni — helyesebben — vetkőzni az utczán. Még mindig csak a falon, vagy színház az, hol keblük első felét láttatják, melyet mutathatnak anélkül, hogy az illemet sértenék, míg iszonyatos módon illetlen, sőt tehetetlen volna a másik felét mutatni. Kényszerítve lévén keblüket elrejteni, * * * * * * dési jog e tekintetben szintén nem mérkőzhetik az utóbb említettel. A dologi jogot illetőleg, a particuláris jogi rendszerek közt jelentékenyek az eltérések, de ha a porosz telekkönyv-jog vétetik alapul, amint ez feltehető, akkor ez a szakasz sem fog túlságos időt igénybe venni. E három szakasz letárgyalása akadály nélkül fog haladhatni, mert a javaslatok teljesen elkészültek, aem a kötelmi jognál nem történt. Másrészt azonban tekintetbe veendő, hogy az egész törvénykönyv általános letárgyalása után a javaslat a szövetséges kormányok által fog megnyittatni és csak azután következhetik a javaslat részletes tárgyalása a bizottságban. Végül következik majd az egész javaslat parlamenti tárgyalása. Nem kerülhető el azután a kereskedelmi törvényköny és a váltójog revisiója. Ebből kitűnik, hogy kilencz évi munka daczára a dolognak csak kisebb része van elintézve, de anynyira mégis haladt a codificatio, hogy az általános német polgári törvénykönyv létrejövetelét biztosítottnak lehet tekinteni és elkészültét nem túlságosan távol időpontra remélni. — Új liga alakult Parisban a németek ellen. Múlt hó 29-én tartott alakuló gyűlésében az első szónok, Georges Berry felhívta a jelenlevők figyelmét a veszélyre, melylyel a németek jelenléte a franczia házakban jár; invázió ez béke idejében — úgymond — nem kevésbbé veszélyes, mint a fegyveres invázió. Egyik szónok megjegyzi, hogy fennáll már a hazafiak ligája s nem helyes az erőket megosztani. Indítványa azonban nem talált viszszhangra. Többek felszólalása után Berryt ajánlják némelyek az új „nemzeti liga“ elnökének. „Nem kell royalista, legitimista, Ménier legyen az elnök!“ kiáltó a gyűlés túlnyomó része. Csak három kéz emelkedik fel Berry mellett, Méniert csaknem egyhangúlag kikiáltották, de midőn az emelvényre lépett, hogy köszönetet mondjon a megtiszteltetésért, a gyűlés elnöke, Berrynek egyik barátja feloszlatta az ülést. Elképzelhetni, mily zajongást támadt. Végre nagy nehezen letuszkolták az emelvényről Berry embereit s Ménier kijelenté, hogy a gyűlés parancsából elfogadja az ideiglenes elnökséget. A tiszaeszlári bünpör. (Harmincnegyedik nap.) (Folytatás.) De így megy az egész ügyben, míg nekem szememre vetik, hogy én bátor voltam kifejezést adni azon meggyőződésemnek, hogy Magyarország többi törvényszékei közt a nyíregyházi tekintetes törvényszék is megközelíthetlen. Alig egy lélekzettel előbb mit mond tisztelt kartársam? Azt mondja, mit beszélek én pénzről! Ha pénz lett volna, akkor Magyarország igazságszolgáltatása és közigazgatása nem így járt volna el ez ügyben. Amíg egyfelől azt, hogy Magyarország közvéleménye hallgat, de lármáznak azok, kiknek nem tudom mi okból, a lármára szükségük van, addig más oldalról folyton a közvéleményre hivatkozik, erősíti, hogy a bíróság, az eljárt vizsgálóbíró, az alispán és nem tudom ki minden, a közvélemény pressiója alatt áll. Nevezetes jelenség az is, hogy míg egyik védő úr hivatkozik Szabolcs megye fényes múltjára, hivatkozik annak nemes fiaira, sőt elismeréssel nyilatkozik Szabolcs megye jelenéről is, addig a másik védő úr undok tajtékkal akar bepiszkolni mindenkit, aki közel járt ez ügyhöz, ha egyebet nem tett is, mint hogy az igazságot kereste. De ezen eljárásnak van neve is, és ez az: talmud-moral. Midőn a talmud-moral annyira jut, hogy még ennyire is elhat, akkor nagyon itt van ideje, hogy mindenki megnyissa szemét, hogy minden helyen reggeltől estig és estétől reggelig azt mondjuk caveant consules ! nagy nevű, nagyhirű, országvilág dicsőségét képező emberekre hivatkoztak. Megvallom, a hivatkozás nem nagyon szerencsés. Voltaket hallottam emlegetni. Megvallom, akkor, minőn az ifjúság pezsdült vére folyt ereimben, akkor, midőn kápráztatott engem még a szin , ekkor kezet fogtam volna azokkal, kik Voltairet kútfőképpen idézik. Igazán, ma is gyönyörködöm még azon meglepő következtetésekben, a szellem szikrázásában, mely minden betűjében százszorosan czikázik, de ma már tudom azt, hogy azon emlegetett írónak személyes jelleme hazugság, ravaszság és mindaz, ami az emberben nem jó. Azt mondhatnák erre a védő urak, hogy ez az én egyéni véleményem. De ha egyszer elvezeti őket utjuk Sansouciba, méltóztassanak megnézni azon szobát, melyet legnagyobb védője, legnagyobb jóakarója nem valami közönséges ember. II. Frigyes állíttatott és mélyen ezen dicsőitett férfinak tulajdonságait az utókor bámulatára, épülésére, de tanulására is kitüntette. Én tehát a hivatkozást Voltairere, mint történeti kútfőre el nem fogadom, de nem is reflektálok reá. Sajnálom, hogy Friedmann kartársam és védő úr nincs jelen, de azért mégsem hallgathatom el, hogy nem tudom megegyeztetni az ő saját gondolkozásával azt, hogy miért veti szememre, hogy újságra hivatkozna. Midőn nem is hivatkoztam arra. Míg ő — azt gondolom — saját maga által készített krónikákra hivatkozik, mert nem hiszem, hogy azon krónika, amelyben az eszlári plébános ördögűzéssel vádoltatik, egyébiránt azzal sem vagyok tisztában, hogy a katholikus vagy a protestáns lelkész volt e, mert azt mondta a „tiszteletes“, így pedig plébánost nem szokás nevezni. Ez meglehet, hogy a tisztelt védő urnák beszédében nagyon beillett, meglehet az is, hogy azt hitte, hogy ezzel a czélt előmozdítja, hanem csak egy hiba van benne az, hogy egyszerűen nem igaz. Azt vetette szememre Friedmann védő úr, hogy fogalmam sincs arról, mi a fanatizmus. Hát meglehet, hogy én azt valami ékes szavakban, úgy hogy a modern doctrinar bírálatot kiállja, nem tudom definiálni. De sok van a világon, amit ha nem is lehet definiálni, annál könynyebb meghatározni példákkal és hogy nagyon meszszire ne fárasszam a t.védő urat, egyszerűen azt mondtam volna neki: tekintsen maga körül, nem kell nagyon messzire menni azért, hogy a fanatizmust megismerje példából, de azt határozottan visszautasítom, hogy fogalmam se legyen arról, mi a fanatizmus. De hát ő kimondta a szót, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy nem én, hanem ő nem érti, mi a fanatizmus, mert ép a többségre vergődött hitfelekezet, mióta a világ fennáll, soha sem volt fanatikus. Fanatikus volt igen akkor, midőn még többségre nem vergődött, mikor elnyomatott volt, vagy midőn belső ösztön folytán, hogy saját hitét másra ráerőszakolni kívánta, igenis fanaticussá lett. így volt a török, igy volt minden vallás mely kezdődött, igy voltak a husziták. Ha a hatalomra jutott muzulmán nem tűri, hogy meggyalázzák, ez nem fanatismus, ez önérzet. Mondom, nagyon sajnálom, hogy Friedmann I. védő úr azon térre lépett, hogy a vádlót a váddal összekeverje. Pedig az igen tisztelt úr körülbelül akként cselekedett akkor, midőn tőlem azt kérdezte, hogy hát ki fizet engem, hogy én itt vagyok ? Köszönettel veszem, neki ezen kérdést, mert ebből a logika szerint következtetve, bizonyosságot találok abban, hogy ő igenis azért van itt. Én azonban az igazsághoz híven kénytelen vagyok kijelenteni, hogy itt vagyok, igenis, ügyvédi eskümhöz képest itt vagyok azért, mert az a szegény asszony hozzám fordult. Fordult többekhez is, állhatnának itt érdemesebbek is, csakhogy azok véletlenül országgyűlési képviselők lévén nem tartották helyesnek, hogy ilyen magas, díszes állású ember ide jöjjön akár a vád, akár a védelem tekintetéből és magát érvényesítse. De biztosíthatom az igent, védő urat, hogy nem vagyok itt akár busás, akár bármily néven nevezendő ügyvédi díjakért, hanem, mint mondtam, itt vagyok lelkem sugalatából, kötelességérzetből. — És most midőn a dolog természetes rendje szerint igen t. kartársam Funták Sándor előadásával kell mindenek előtt foglalkoznom, ki daczára annak, hogy azt mondta, hogy itt a vérvád tiszta nevetség, miszerint dajkamese, nem más, mint vén asszonyok pletykája, maga többet, mint egy órát, Friedmann igent. kartársam pedig legalább két órát beszél ugyan e tárgyban. Én talán meg is elégedhetném azzal hogy azon semmiségnek, mely felett ily nevezetes embereknek 3 óráig kell beszélni, azért, hogy megkísértsék semmivé tenni azt, amit igénytelen magam talán 5 percz alatt elmondtam. Nagy dolognak kell lenni, de hát úgy is van. Igen t. kartársam Funták, hogy egyszerre tönkre tegye azt, amiket bátor voltam előterjeszteni, hogy hitelét vegye szavaimnak, nagyon helyesen argumentált és azt mondta, hogy mit beszélsz te itt — hiszen gondolom ilyenformán fejezte ki magát — nagy mesteretek Rohling Ágoston „Antworten an die Rabbiner“ czímű könyvében önmaga agyonüti vádatokat, hogy ez mind hiábavaló vád. Tökéletes igaz, hogy ha az így volna, elfogadnám igen, védő úr nézetét és nem találnék semmi más képzelhető indokot; az elkövetett gyilkosságra nézve a vádat feladnám. De hát véletlenül nincs így, mert épen ezen általa elismert Rohling Ágoston itt sajátkezű levelében azt mondja, hogy miután a közönség félrevezettethetnék azon munkám által, melyet ezen czim alatt: „Antworten an die Rabbiner“ irtam, kijelentem, midőn ma is megerősítem azt, hogy a Talmiusban oly helyet mely a vérvád igazolására szolgálna, — nem találtam, ezzel korántsem mondtam, hogy a zsidó irodalomban egyáltalán nem létezik, sőt állítom — és itt megnevezi azon könyveket, melyeket kútfőnek idéztem, — hogy igenis azokban benne foglaltatik. Eötvös: A vérvád ? Szalay: Igenis, és nem állítom ezt pusztán a világba kiáltozva, hanem igenis kész vagyok minden pillanatban esküt tenni arra, hogy valamint amit állítok, könyvekben foglaltatik, valamint ami ott benne foglaltatik, híven fordítottam le.