Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)
1883-07-10 / 156. szám
Negyedik évfolyam:______________ SZERKESZTŐI IRODA: Belkirilycza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimrendük. AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre ..... 16 frt. 1 Negyedév.. ... 4 fit. Félévre........................8 frt.] Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. S50. Ni»« BM. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, kedd, julius 10, 1883. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Az elégtétel. Minden jel arra mutat, hogy azon sértés, mely Romániában ellenünk elkövettetett, a diplomácziára nézve kielégítő megoldást nyer. Egyelőre azt hitte a román kormány, hogy az egész ügyön túlteheti magát a hivatalos lap azon közleményével, hogy Gradisteanu nem mint hatósági személy beszélt s a román kormány őszintén sajnálja és rosszalja, hogy ilyen beszéd mondatott. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a hivatalos lap e közleménye nem elégítette ki külügyi hivatalunkat. Űrlapi magyarázattal az ilyesmit elütnivetni nem lehet; tessék a követségek utján, a hivatalos alak legteljesebb formái között nyilatkozatot adni s Gradisteanu urat desatválni. Úgy látszik, ez volt külügyi hivatalunk kívánsága, s a jelek azt mutatják, hogy Románia ezt is megtette, s a hivatalos jegyzék immár Bécsben is van. Az osztrák-magyar külügyi hivatal megelégedhetik a szomszéd állam megalázódásának egy ilyen aktusával, mert a mi külügyi hivatalunk már megszokta a sértéseket tűrni, s az elégtételt a legkisebb föltételhez kötni. Lépten nyomon tanúbizonyságát adja annak, hogy hordoztatják a néppel a nagyhatalmi állás terheit, de nem tudják azt annak előnyeiben részesíteni. A külügyi hivatal tehát megelégedhetik és meg is fog elégedni egy hivatalos írásbeli nyilatkozattal. De mi, kik Erdélyben lakva, közelről látjuk az üzelmeket s azoknak közvetlen hatása alatt állunk, nem elégszünk meg enynyivel. Mi, akiknek nyugalma az izgatások következtében állandólag fenyegetve van, nem érhetjük be azzal, hogy a román hivatalos világ sajnálkozzék a megtörtént kellemetlenség fölött, hanem biztosítékot kívánunk az iránt, hogy több alkalom nem fordul elő efféle „sajnálkozás “-ra. A romániai túlzók gyújtogatnak szomszédságunkban. A láng naponként átcsap a mi tanyánkra, ahol két milliónyi oláh képezi a gyúanyagot. E veszély elég imminens. Önmagunk iránt való kötelességünk, e veszélyt elhárítani, a szomszéd üszkét kioltani. Az nem mindegy ránk nézve, hogy tőszomszédunkban egy forradalmi állam létezik-e vagy egy békés fejlődésnek induló állam; nem mindegy, hogy szomszédunk megfér-e a maga jószágán, vagy azon töri a fejét, hogy a mi kárunkra birtokháborítást kövessen el; nem mindegy, hogy Románia olyan botor-e, hogy magát a muszka karjaiba dobja s ott agyon fojtássa magát, vagy olyan okos, hogy valódi, nemzeties, román politikát követve, fölismerje helyzetét, s ennek követelménye szerint járva el, a mi barátságunkra támaszkodjék. És főkép érdekünkben áll, hogy a ránk is zavarólag ható romániai izgatásoknak és izgalmaknak vége vettessék. A „szánom-bánom“ nyilatkozat ezen izgalmaknak nem vet véget. Ide radikális gyógyszer kell. Megmondjuk, hogy melyik az a gyógyszer. Tényt, hogy Rosetti úr hivatalos beszédet tartott, midőn Károly királyt a „románok királyáénak nevezte; tény, hogy Románia fegyverkezik, hadat gyűjt, lovat vásárol, s felénk irányzott erődítési műveket épit; tény hogy Gradisteanu szenátor a király jelenlétében mondotta el hírhedt toasztját, s a király vele azután kezet szorított. Ily tények oly országban, a hol rend és fegyelem van, a hol koronás király ül a trónon, ahol kormányzó és törvényhozó testület, hadsereg, tisztviselői kar van és törvény uralkodik, szóval oly országban, a hol állami organizmus van s melynek lakói annyira legalább czivilizáltak, hogy s orraikban nem viselnek fülbevalót s a faggyút csak olvasztott állapotban eszik meg, egy ilyen országban, nemzeti ünnepélyen, a király jelenlétében erkölcsi és fizikai lehetetlenség, a hivatalos körök tudta és beleegyezése nélkül toasztokat mondani. Tudjuk, hogy az oláhok nagy demokraták, még a koronájuk is vasból van, de minden demokrataságuk mellett sem alkothattak monarchiát udvar nélkül. Az udvari életnek formalitásai vannak. Ilyen formalitás az is, hogy a király jelenlétében nem szabad sem hivatalos, sem nem hivatalos beszédnek elhangzani, ha az nincsen vagy a miniszter vagy az udvarmester vagy maga a koronásfő által megbírálva. Minden államban megtartják e formát, ahol monarcha uralkodik. Csak a közép afrikai vadtörzsek nem tartják meg s csak az ind kaczikák nem ragaszkodnak az udvartartás formalitásaihoz. De Romániában minden bizonynyal megtartják és ragaszkodnak hozzá. Ha hát megtartják, akkor nem Gradisteanu és nem Rosetti úr a felelősök, s ezen uraknak a meghazudtolása nem is lehet elégtétel, hanem felelős maga a kormány s biztosítékot az iránt hogy államunk integritása ellen ily vakmerő beszéd többé nem fordul elő, csak abban lelhetünk, ha Románia jelenlegi kormánya elmozdíttatik helyéről, s helyébe új kormány jön új programmal. Igen, a kormány változás, ez az egyetlen elfogadható elégtétel. Kormányváltozás azzal a határozott kijelentéssel, hogy ez az eddigi politikai irány megváltoztatását jelenti. Ama beszédek vagy meggondolatlanságból vagy öntudatosan mondattak. Bármelyik legyen az ok, az olyan kormány, melynek jelenlétében az ilyesmi megtörténhetik, lehetetlenné van téve. Ha pedig királyi és közvélemény pártfogol egy ilyen kormányt, akkor ez nem tekinthető egyébnek, mint hadüzenetnek Ausztria-Magyarország ellen. Minket tehát a jegyzékváltás nem elégíthet ki, mert az nem biztosít semmiről. Minket csak a politikai irányváltozás elégíthet ki, aminek természetes előjátéka a jelenlegi kormány bukása. Ezt és nem kevesebbet kell külügyi hivatalunknak követelni, ha megakarja és meg tudja védeni érdekeinket. — Értesítés Kolozsvár város választó közönségéhez. Ugron Gábor és C Bartha Miklós urak aziránt keresték meg a függetlenségi párt intéző bizottságát, hogy beszámoló beszédjeik megtartására a bizottság időt tűzzön ki. E bizottság, a helyi körülményeket számba véve, a beszámoló beszédek tartásának idejét f. évi augusztus hó 19-ére határozta. Kelt Kolozsváron, 1883. julius 9-én. Bénes Ferencz, Polcz Rezső, AZ „ELLENZÉK TÁRCZÁJA. 1883. julius 10. A mátészalkai szinidény vége vagy lui vagyok én voltaképen. Nem annyira tudományos, mint mulatságos definitio E. Kovács Gyulától. — (Folytatás.) A director kétségbeesése nőttön nőtt. „Vasárnapra játék van hirdetve Ungvárt. A vén bakancsosban Laczit játszod Diák Indulj!“ — Diáknak hívott vagy három évig, mert ő szöktetett el Debreczenből. Három év múlva tőle is elszöktem — azután nem tudom, hogy hitt. „Kedves Fejér úr! Csak egy kicsit még!“ Kértem, biztattam. „Jobb éjszaka utazni nyáron, mint nappal. Induljunk este, s milyen szép, milyen jó lesz holdvilágon hűvösen aludva menni, azt sem tudom, hogy. O sváth Gerö — venio nunc ad fortissimum virum datamem.* Osváth Gerö barátom is ott volt. Vagyis, jobban mondva akkori színésztársaim közül rám nézve, csak is ő volt, ott csak is ő létezett. Jól voltam mindenkivel — de hát a többiek olyan elzüllött mesterlegények voltak — kikkel nem lehetett Petőfiről, Vörösmartyról s egyáltalán irodalmi dolgokról disserálni. Bözödi Osváth Gerő azonban egészen más ember volt. Ő innen került ki Kolozsvárról az unitárius collegium első évi tipológiájáról. Kolozsvárt lett színész. Itt játszott csakhamar Prielle Corneliával, Czakónak János lovag czímű tragoédiájában oly szerepet mint Frangepán Kristóf, kire Palizsma János ezt mondja: „Megcsókolnám Frangepán kék övét!“ oly ideális szerelmes hőst, ki a fölötte bizonyos magaslaton ülő s fehér rózsát tépegető Máriának, igy kezdi dicsőítő vallomását, fehér rózsalevelekkel hintett térdelő helyzetében: „Kezed tüzet havaz.“ s majd : „Hova emel martyr-szent ihleted?!“ t. , szóval literatus ember és szinész volt. Márpedig írva van Fáy Andrásnál, hogy „a literatus emberek mindig szeretik egymást, mindaddig, mígiterátorokká nem lesznek. Tehát mi szerettük egymást, mert együtt beszéltünk Prielle Kornéliáról, Szentpéteri Zsigmondról, Gyulai Ferenczről, Rónairól — kiket én akkor még nem láthattam, de akikkel ő Kolozsvárt már itt egy levegőt szívhatott egy színpadon játszhatott és szerepelt.) Gere barátom tehát szintén ott volt velem Görbe Mózsinál. Ő tette, amit én. S én tettem, amit ő. Szégyen kimondani, de igaz. Ittunk. Direktorunkat fojtogatta a düh. Végre türelmét vesztve, öszszeszidott mindkettőnket s levetve magát egy kanapéra, elaludt. Övé volt az utolsónak ott maradt szekér. Vele voltunk utazandók mind a ketten. A többiek isten tudja, hol jártak már. Azonban ne méltóztassanak valami istentől elrugaszkodott korhelynek képzelni. Nagy, szent, fontos okom, vagy Rózsa Sándor szavai szerint, rettentő jussom volt nekem ez alkalommal Görbe Mózsinál oly sokáig mulatni. Lebó Károly volt ott. Lebó Károly egy szolgabirói hivatalnok. 25—26 éves fiatal, derék szál férfi. Több kitűnő tulajdonai közt: gyönyörűen hegedült s mindig csak magyar nótákat. S különös csoda képen mindazok voltak legkedvesebb nótái, a mik az enyimek is. Minta egy lelkünk lett volna. Aztán társalgási salon darabokban ő szokott volt kiöltöztetni bárónak, grófnak, herczegnek, már a mint hozta szerepem. Magam ruhájában nem játszhattam egyebet koldusnál, vagy lumpnál. Többi hivataltársai haza széledeztek. Ő állt, mint a szírt, szilárdul és jókedvvel. Ott ültünk egy kerek asztal mellett, ő, Gerö és én. Gerö már szendergett, hol a szék karján, hol az asztalon. Délutáni 6 óra lehetett. Lebó egyszer abbahagyta kissé gyors beszédét, gondolkozik kissé, aztán kedélyesen vállam ra üt : „Tudod mit ?“ — Eddig nem tegezett soha. Boldog sejtelemmel függesztettem rá tekintetem. Az következik-e most mire anynyiszor vágytam ? „Tudod mit? — szól — legyünk te s tu ! Szeretlek kölyök ! Pedig sokkal fiatalabb vagy mint én. Rég szerettem volna már veled bizalmasan lenni, de kölyök vagy hozzám s nem érti azt más ember, hogy mi lakik te benned. Megszólottak volna az idősebbek. Társaim nem. De ezek a büszke Compossessorok, kik ide szoktak járni. „Servus fiu!“ felkaptuk poharunkat, megmozgattam Gerőt, öntudatlanul némán koczczintott ő is, majd visszahajlott a helyére, szendergett. Nem is sejtve mily boldogság ért engem, hogy én Lebóval testu lettem. „Na fiu, hát most mondok neked valamit a miből látni fogod, hogy igaz vagyok hozzád“. „Hát hiszen én nem kétkedem . .. „Jó, jó! Hallgass csak !“ Azt tudod, hogy apádat is ismerem. Ő Ecsedrül sokszor bejár ide. Épen itt Görbénél is találkoztam vele nem egyszer mióta itt színészkedel. Hallotta, hogy jó vagyok, hogy segítgetlek egy egyet-mással. Mióta ezt megtudta, mindig felkeres ha benn van, mindig kér, hogy ne gédelgesselek, ne segítselek semmivel, hagyjunk mindnyájan magadra (sok ismerősöm volt Szálkán.) Hadd verjen haza a nyomorúság, a koplalás. Egyszer próbáltam kibékíteni veled és pályáddal. Engemet is lehordott. Láttam, hogy lehetetlen részedre nyerni. Abbahagytam a dolgot. S most minden kérelmére igennel, biztatással felelek. Hanem most az utolsó perczekben kimondom a mit apádról rólad és viszonyotokról gondolok, és amit eddig mind magamban visszafojtva tartottam. — Szem és fül lettem. A te apád egy eszes vialis ember. Hatalmas szónok vagy valami nagy prókátor veszett el benne. Örökös kár, hogy falura kárhoztatta magát. Neki is épen úgy el kellett volna szöknie apjától mint elszöktél tőle te, hogy eszéhez illőbb, világiasabb pályát teremthessen magának. Ne hallgass rá fia! Én mondom neked. Haza ne menj. Hadd haragudjék, majd megbékél egyszer. Egy kis harag, egy kis boszuság nem árt meg az ő vas erejének. Anyádnak irj gyakran. Biztasd. (Folytatása köv.) alelnök, titkár. — Visszavonulás. A román kormány által az osztrák-magyar külügyminiszterhez intézett jegyzék azt a nyilatkozatot foglalja magában, hogy a román kormány, a szomszéd állam biztonsága és békéje ellen való izgatást határozottan elítéli és hogy teljesen érzi azon kötelességét, hogy nem szabad oly izgatást tűrnie, amely zavarhatná a jó szomszédságot. A cholera. A lapok táviratai borzasztó vészről beszélnek, mely Alexandriában dúl. Az európai államok sietnek megtenni a szükséges intézkedéseket, a mi kormányunk is megteszi. Sietni is kell vele. A vésznek csak egy lépés a Balkán,egy másik lépés Románia s a harmadik Magyarország. Ne engedje az ég megtennie e harmadik lépést. Hogy a Balkánon dühöngeni fog, az előrelátható. Oláhország se kerülheti ki sorsát, olyan ronda népet, mint az oláh, megvédelmezni se hivatalos rendszabályokkal, se katonai kordonnal, se chinai fallal, szóval semmivel megoltalmazni nem lehet, ha egy tengert helyeznek is a Kelet és Oláhország közé. Folytonos összeköttetése a kelettel, érintkezése a Duna torkolatnál afrikai hajókkal, meleg éghajlata, mocsarai, piszkos népe s rendezetlen városai megannyi üvegháza a cholerának, melyet siet a mennyire szerény tehetségeitől kitelik, mindannyi kifejleszteni, terjeszteni. És h ha egyszer Oláhországban elterjedt, ugyan nehéz lesz nekünk megvédelmezni magunkat tőle. Ugyan nehéz lesz , de még azért nem lehetetlen. Csak tisztaság, csak rend, egyéb semmi sem kell hozzá, hanem akkor aztán más rendőri felügyelet kell. Úgy nem menekülünk meg a cholerától, ha megtűri a rendőrség az éretlen gyümölcsöt a piaczon, a posványt a város között, a konyhák hulladékát telve myazmával az utczák csatornáiban s a kocsmai dorbézolást zárás után stb. Alexandriából pedig mind rosszabb hírek érkeznek. Julius 7-iki kelettel következőket írják a mind fenyegetőbb mérvben fellépő járványról. Mától fogva a mudirokhoz (területi főnökök) érkező jelentések a vidéken konstatált kolera-halálesetekről publikálva lesznek. E rendelkezés a kedive határozott meghagyásából történik, s mivel a jelentések az illető mudir s a működő orvos aláírásával is el lesznek látva, reményleni lehet, hogy ezentúl a halálesetekről sokkal hitelesebb adatok birtokában lesz a közönség s eleje vétetik a túlzó híreknek. Damiettéből örvendetesebb híreket hallani ; a barometrum az időt illetőleg jelentékeny javulást mutat, a higany jóval alászállott s mintegy félórai tartós eső mosta meg a lepörkölt vidéket. Tegnap 46 fok Reamurt jeleztek, ma már csak 37-et. (Nálunk Alexandriában is esett s a perzselő forróságot kellemes hús idő váltotta fel.) Az orvosok ennek folytán kedvezőbb egészségi viszonyokat helyeztek kilátásba: e jó remény némileg teljesült is, mert a halandóság ma nem volt oly nagy mint eddigelé, julius 6-ikának héljétől ma reggeli 10 óráig 114 halálesetet jelentettek. A betegek közül 42 ember állapota annyira javult, hogy felépülésükön nem kétkednek többé. Ami Manzuraht illeti, ott nem oly kedvezők a viszonyok; Manzurahban újólag 26 ember halt meg. Pot-Saidban azonban javulás észlelhető: sokkal kevesebb a halálozás; ott tizenegyen haltak meg, Suezben nyolcan — kizárólag arabok. Aggasztó jelenség, hogy a járvány Samamud és Mehala vidékére is kiterjed; az előbbi községben mindjárt 12 áldozatot ragadt el, a mi kezdetnek igen sok. Zagazigban és Damanhurban tegnapelőtt délután csekély számú megbetegedtek közül (összesen 15 ember) egy sem halt meg Tantahból azonban ismét 5 halálesetet jelentenek. Alexandriában még nincs a járványnak egy áldozata sem, bár 12-ten megbetegedtek, amely körülmény nagy aggodalmat keltett. A gyorssegélynek köszönhető, hogy mindannyian gyógyulófélben vanak. A helybeli egészségügyi hatóság rendkívüli tevékenységet fejt ki, minden házat naponta megvizsgálnak a rendőrügynökök, a csatornák, klozetek szigorú felügyelet alatt állanak. A zöldségpiacra irányozza leginkább figyelmét a hatóság, déli gyümölcsök és halak árusítása el van tiltva; a mészárszékek és vágóhidak nagy felügyelet alatt vannak sürühusz, a benszülöttek kedvencz eledelét, nem szabad árulni. Az óvó rendszabályok dacára a lakosság hangulata igen szorongatott , különösen az üzletek pangása okozza ezt. Kairóban ugyanilyenek a viszonyok, hol a legtekintélyesebb kereskedők és iparosok eltávozása miatt, az üzlet a minimumra hanyatlott. * Egy másik alexandriai sürgöny kevésbé megnyugtató adatokat közöl. E szerint Alexandriában az utolsó 24 óra alatt 2 ember halt meg. Damiette állapotát még az öreg orvosok is borzasztónak mondják. Ott 134 ember halt meg a legutóbbi 24 óra alatt. Az alkirályt annyira megrémítette ez a hír, hogy rögtön összehívta a minisztertanácsot és dr. Hasszán pasát, az egészségügyi bizottság főnökét felszólította, hogy mondja el nézetét. Haszán pássá pontosan lerajzolta a helyzetet és azon nézetét nyilvánította, hogy Damiette városa egész lakoságát ki kell költöztetni, a j©módúakat hajókon és bárkákon, a szegényeket pedig messze Damiette városától a pusztán sátrakban elhelyezni. Minden egyéb szer hasztalan. A nagy hőség annyira előmozdítja az epidémiát, hogy közönséges eszközökre gondolni, sem lehet. — Úgy látszik Mansurah is fészke lesz a kolerának, mint Damiette, mert naponkint szaporodik halottjainak száma. Kairóból nem érkeztek még aggasztó hírek , de az angolok abbasiai táborában annál nagyobb láz uralkodik ; 280 betegük van most az angoloknak és a betegek száma folyton szaporodik.A Triesztből jött sürgöny szerint Brindisibe Alexandriából a „Peninsular Company“ egy gőzöse érkezett. Konstatálták, hogy a jegyzékbe vett matrózok közül öten hiányzanak. A megriadt lakosság megakadályozta a postaszállítmányok kirakodását. Úgy látszik azonban, hogy nem kolera-haláleset eltitkolása forog fenn, hanem hogy a jegyzékbe hibásan vették fel a személyzetet. Az alexandriai konzul felvilágosításait várják. * Damiettében jul. 7-ikén 72 ember halt meg kolerában. Az eszlári bünpör. (Tizenhatodik nap.) Nyíregyháza, julius 11. Elnök a tárgyalást 10/4 órakor a következő megszólítással nyitja meg: Mindenekelőtt ismételten figyelmeztetem a hallgatóságot, hogy minden irányú nyilatkozatoktól tartózkodjék és őrizze meg különösen a csendet, nehogy kénytelen legyek újabb figyelmeztetést tenni, eshetőleg pedig erélyesebb rendszabályokhoz is nyúlni. Szeyffert: Van szerencsém bejelenteni, hogy a királyi egyetem orvostanárai, kik mint szakértők beidéztettek, megérkeztek ; ennek folytán azon indítványt teszem, méltóztassék azon hullarészeket, melyek bírói zár alatt léteznek, a nevezett szakértő uraknak rendelkezésére bocsátani, hogy azokat a szükséghez képest még tüzetesebben megvizsgálják ; különösen kérem a szakértő urakat figyelmeztetni, hogy kétkörülményt vegyenek tekintetbe, először azon helyre Kufsteinban. — Levél az „Ellenzékinek. —• Ha Kufsteinba mész, el ne feledd megnézni a kufsteini várat. Hiszen tulajdonképen kevés intés kell ehez. Nincs egyéb, mi benne feltűnjék; de e várhoz a magyar embert nagy múlt csatolja. Nem az, hogy e vár évszázak óta fennáll; nem az, hogy a katona vezető büszkén mutatja a czellát, melyben Rózsa Sándor a „magyar hős“ 16 évig fogva volt.