Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)

1883-07-10 / 156. szám

Negyedik évfolyam:______________ SZERKESZTŐI IRODA: Belkirily­­cza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimrendük. AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre ..... 16 frt. 1­ Negyedév.. ... 4 fit. Félévre........................8 frt.­­] Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. S50. Ni»« BM. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, kedd, julius 10, 1883. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Az elégtétel. Minden jel arra mutat, hogy azon sértés, mely Romániában ellenünk el­követtetett, a diplomácziára nézve kielé­gítő megoldást nyer. Egyelőre azt hit­te a román kormány, hogy az egész ügyön túlteheti magát a hivatalos lap azon közleményével, hogy Gradisteanu nem mint hatósági személy beszélt s a román kormány őszintén sajnálja és rosszalja, hogy ilyen beszéd mondatott. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a hivatalos lap e közleménye nem elé­gítette ki külügyi hivatalunkat. Ű­­­­r­­lapi magyarázattal az ilyesmit elütni­­vetni nem lehet; tessék a követsé­gek utján, a hivatalos alak legtelje­sebb formái között nyilatkozatot adni s Gradisteanu urat desatválni. Úgy lát­szik, ez volt külügyi hivatalunk kíván­sága, s a jelek azt mutatják, hogy Ro­mánia ezt is megtette, s a hivatalos jegyzék immár Bécsben is van. Az osztrák-magyar külügyi hiva­tal megelégedhetik a szomszéd állam megalázódásának egy ilyen aktusával, mert a mi külügyi hivatalunk már megszokta a sértéseket tűrni, s az elég­tételt a legkisebb föltételhez kötni. Lépten nyomon tanúbizonyságát adja annak, hogy hordoztatják a néppel a nagyhatalmi állás terheit, de nem tud­ják azt annak előnyeiben részesíteni. A külügyi hivatal tehát megelé­gedhetik és meg is fog elégedni egy hivatalos írásbeli nyilatkozattal. De mi, kik Erdélyben lakva, közelről látjuk az üzelmeket s azoknak közvetlen hatása alatt állunk, nem elégszünk meg eny­­nyivel. Mi, a­kiknek nyugalma az izga­tások következtében állandólag fenye­getve van, nem érhetjük be azzal, hogy a román hivatalos világ sajnálkoz­zék a megtörtént kellemetlenség fö­lött, hanem biztosítékot kívánunk az iránt, hogy több alkalom nem fordul elő efféle „sajnálkozás “-ra. A romániai túlzók gyújtogatnak szomszédságunkban. A láng naponként átcsap a mi tanyánkra, a­hol két mil­liónyi oláh képezi a gyúanyagot. E ve­szély elég imminens. Önmagunk iránt való kötelességünk, e veszélyt elháríta­ni, a szomszéd üszkét kioltani. Az nem mindegy ránk nézve, hogy tőszomszé­dunkban egy forradalmi állam létezik-e vagy egy békés fejlődésnek induló ál­lam; nem mindegy, hogy szomszédunk megfér-e a maga jószágán, vagy azon töri a fejét, hogy a mi kárunkra bir­tokháborítást kövessen el; nem mind­egy, hogy Románia olyan botor-e, hogy magát a muszka karjaiba dobja s ott agyon fojtássa magát, vagy olyan okos, hogy valódi, nemzeties, román politi­kát követve, fölismerje helyzetét, s en­nek követelménye szerint járva el, a mi barátságunk­ra t­ám­aszko­dj­ék. És főkép érdekünkben áll, hogy a ránk is zavarólag ható romániai izga­tásoknak és izgalmaknak vége vettessék. A „szánom-bánom“ nyilatkozat ezen iz­galmaknak nem vet véget. Ide radiká­lis gyógyszer kell. Megmondjuk, hogy melyik az a gyógyszer. Tényt, hogy R­o­s­et­t­i úr h­i­v­a­­t­a­l­o­s beszédet tartott, midőn Károly királyt a „románok királyáénak nevez­te; tény, hogy Románia fegy­verkezik, hadat gyűjt, lovat vásárol, s felénk irányzott erődítési műveket épit; tény hogy Gradisteanu szenátor a király j­e­­lenlétében mondotta el hírhedt to­­asztját, s a király vele azután kezet szorított. Ily tények oly országban, a hol rend és fegyelem van, a hol koronás király ül a trónon, a­hol kormányzó és törvényhozó testület, hadsereg, tisztvi­selői kar van és törvény uralkodik, szó­val oly or­szágban, a hol állami orga­nizmus van s melynek lakói annyira legalább czivilizáltak, hogy s orraikban nem viselnek fülbevalót s a faggyút csak olvasztott állapotban eszik meg, egy ilyen országban, nemzeti ü­n­n­e­­pélyen, a király jelenlétében erkölcsi és fizikai lehetetlenség, a hivatalos kö­rök tudta és beleegyezése nélkül toasz­­tokat mondani. Tudjuk, hogy az oláhok nagy de­­mokraták, még a koronájuk is vasból van, de minden demokrataságuk mellett sem alkothattak monarchiát udvar nél­kül. Az udvari életnek formalitásai van­nak. Ilyen formalitás az is, hogy a ki­rály­ jelenlétében nem szabad sem hiva­talos, sem nem hivatalos beszédnek el­hangzani, ha az nincsen vagy a minisz­ter vagy az udvarmester vagy maga a koronásfő által megbírálva. Minden ál­lamban megtartják e formát, a­hol mo­­narcha uralkodik. Csak a közép afrikai vadtörzsek nem tartják meg s csak az ind kaczikák nem ragaszkodnak az ud­­vartartás formalitásaihoz. De Romániá­ban minden bizonynyal megtartják és ragaszkodnak hozzá. Ha hát megtartják, akkor nem Gra­disteanu és nem Rosetti úr a felelősök, s ezen uraknak a meghazudtolása nem is lehet elégtétel, hanem felelős ma­ga a kormány s biztosítékot az iránt hogy államunk integritása ellen ily vak­merő beszéd többé nem fordul elő, csak abban lelhetünk, ha Románia jelenle­gi kormánya elmozdíttatik he­lyéről, s helyébe új kormány jön új programmal. Igen, a kormány változás, ez az egyetlen elfogadható elégtétel. Kormány­változás azzal a határozott kijelentés­sel, hogy ez az eddigi politikai irány megváltoztatását jelenti. Ama beszédek vagy meggondolatlanság­ból vagy öntudatosan mondattak. Bár­melyik legyen az ok, az olyan kormány, melynek jelenlétében az ilyesmi meg­történhetik, lehetetlenné van téve. Ha pedig királyi és közvélemény pártfogol egy ilyen kormányt, akkor ez nem te­kinthető egyébnek, mint hadüzenet­nek Ausztria-Magyarország ellen. Minket tehát a jegy­zékváltás nem elégíthet ki, mert az nem biztosít sem­miről. Minket csak a politikai irány­­változás elégíthet ki, a­minek termé­szetes előjátéka a jelenlegi kormány bukása. Ezt és nem kevesebbet kell kül­ügyi hivatalunknak követelni, ha meg­akarja és meg tudja védeni érdekeinket. — Értesítés Kolozsvár város vá­lasztó közönségéhez. Ugron Gábor és C Bartha Miklós urak aziránt keresték meg a füg­getlenségi párt intéző bizottságát, hogy be­számoló beszédjeik megtartására a bizottság időt tűzzön ki. E bizottság, a helyi körül­ményeket számba véve, a beszámoló beszé­dek tartásának idejét f. évi augusztus hó 19-ére határozta. Kelt Kolozsváron, 1883. julius 9-én. Bénes Ferencz, Polcz Rezső, AZ „ELLENZÉK TÁRCZÁ­JA. 1883. julius 10. A mátészalkai szinidény vége vagy lui vagyok én voltaképen.­ ­ Nem annyira tudományos, mint mulatságos definitio E. Kovács Gyulától. — (Folytatás.) A director kétségbeesése nőttön nőtt. „Vasárnapra játék van hirdetve Ungvárt. A vén bakancsosban Laczit játszod Diák Indulj!“ — Diáknak hívott vagy három évig, mert ő szöktetett el Debreczenből. Három év múlva tőle is elszöktem — azután nem tudom, hogy hitt. „Kedves Fejér úr! Csak egy kicsit még!“ Kértem, biztattam. „Jobb éjszaka utaz­ni nyáron, mint nappal. Induljunk este, s milyen szép, milyen jó lesz holdvilágon hű­vösen aludva menni, azt sem tudom, hogy. O s­v­á­t­h Gerö — venio nunc ad for­tissimum virum datamem.* Osváth Gerö bará­tom is ott volt. Vagyis, jobban mondva akkori színésztársaim közül rám nézve, csak is ő volt, ott csak is ő létezett. Jól voltam min­denkivel — de hát a többiek olyan elzül­­lött mesterlegények voltak — kikkel nem lehetett Petőfiről, Vörösmartyról s egyálta­lán irodalmi dolgokról disserálni. Bözödi Osváth Gerő azonban egé­szen más ember volt. Ő innen került ki Ko­lozsvárról az unitárius collegium első évi tipológiájáról. Kolozsvárt lett színész. Itt játszott csakhamar Prielle Corneliá­­val, Czakónak János lovag czímű tra­­goédiájában oly szerepet mint Frange­­pán Kristóf, kire Palizsma János ezt mondja: „Megcsókolnám Frangepán kék övét!“ oly ideális szerelmes hőst, ki a fölötte bizonyos magaslaton ülő s fehér rózsát tépegető Máriának, igy kezdi di­csőítő vallomását, fehér rózsalevelekkel hin­tett térdelő helyzetében: „Kezed tüzet havaz.“ s majd : „Hova emel martyr-szent ihleted?!“ t. , szóval literatus ember és szinész volt. Már­pedig írva van Fáy András­nál, hogy „a literatus emberek mindig szeretik egymást, mindaddig, míg­­­it­e­rá­tor­okká nem lesznek. Tehát mi szerettük egymást, mert együtt beszéltünk Prielle Kornéliáról, Szentpéteri Zsig­­mondról, Gyulai Ferenc­zről, Ró­nairól — kiket én akkor még nem lát­hattam, de a­kikkel ő Kolozsvárt már itt egy levegőt szívhatott egy színpadon játsz­hatott és szerepelt.) Gere barátom tehát szintén ott volt velem Görbe M­ó­z­s­i­n­á­l. Ő tette, a­mit én. S én tettem, a­mit ő. Szégyen kimondani, de igaz. Ittunk. Direktorunkat fojtogatta a düh. Végre türelmét vesztve, öszszeszidott mindkettőnket s levetve magát egy kana­péra, elaludt. Övé volt az utolsónak ott maradt szekér. Vele voltunk utazandók mind a ketten. A többiek isten tudja, hol jártak már. Azonban ne méltóztassanak valami istentől elrugaszkodott korhelynek képzelni. Nagy, szent, fontos okom, vagy Rózsa Sándor szavai szerint, rettentő jussom volt nekem ez alkalommal Görbe Mózsinál oly sokáig mulatni. Lebó Károly volt ott. L­e­b­ó Ká­roly egy szolgabirói hivatalnok. 25—26 éves fiatal, derék szál férfi. Több kitűnő tulajdonai közt: gyönyö­rűen hegedült s mindig csak magyar nótá­kat. S különös csoda képen mindazok vol­tak legkedvesebb nótái, a mik az enyimek is. Mint­a egy lelkünk lett volna. Aztán társalgási salon darabokban ő szokott volt kiöltöztetni bárónak, grófnak, herczegnek, már a mint hozta szerepem. Magam ruhájában nem játszhattam egyebet koldusnál, vagy lumpnál. Többi hivataltársai haza széledeztek. Ő állt, mint a szírt, szilárdul és jó­kedvvel. Ott ültünk egy kerek asztal mellett, ő, Gerö és én. Gerö már szendergett, hol a szék kar­ján, hol az asztalon. Délutáni 6 óra lehetett. Lebó egyszer abba­hagyta kissé gyors beszédét, gondolkozik kissé, aztán kedélye­sen vállam ra üt : „Tudod mit ?“ — Eddig nem tegezett soha. Boldog sejtelemmel függesztettem rá tekintetem. Az következik-e most mire any­­nyiszor vágytam ? „Tudod mit? — szól — legyünk te s tu ! Szeretlek kölyök ! Pedig sokkal fiata­labb vagy mint én. Rég szerettem volna már veled bizalmasan lenni, de kölyök vagy hoz­zám s nem érti azt más ember, hogy mi la­kik te benned. Megszólottak volna az idősebbek. Társaim nem. De ezek a büszke Com­possessorok, kik ide szoktak járni. „Servus fiu!“ felkaptuk poharunkat, megmozgattam Gerőt, öntudatlanul némán koczczintott ő is, majd visszahajlott a he­lyére, szendergett. Nem is sejtve mily bol­dogság ért engem, hogy én Lebóval te­s­tu lettem. „Na fiu, hát most mondok neked va­lamit a miből látni fogod, hogy igaz vagyok hozzád“. „Hát hiszen én nem kétkedem . .. „Jó, jó! Hallgass csak !“ Azt tudod, hogy apádat is ismerem. Ő Ecsedrül sokszor bejár ide. Épen itt Gör­bénél is találkoztam vele nem egyszer mióta itt színészkedel. Hallotta, hogy jó vagyok, hogy segítgetlek egy egyet-mással. Mióta ezt megtudta, mindig felkeres ha benn van, min­dig kér, hogy ne gédelgesselek, ne segítse­lek semmivel, hagyjunk mindnyájan ma­gadra (sok ismerősöm volt Szálkán.) Hadd verjen haza a nyomorúság, a koplalás. Egy­szer próbáltam kibékíteni veled és pályád­dal. Engemet is lehordott. Láttam, hogy le­hetetlen részedre nyerni. Abbahagytam a dolgot. S most minden kérelmére igennel, biztatással felelek. Hanem most az utolsó perczekben kimondom a mit apádról rólad és viszonyotokról gondolok, és a­mit eddig mind magamban visszafojtva tartottam. — Szem és fül lettem. A te apád egy eszes vialis ember. Ha­talmas szónok vagy valami nagy prókátor veszett el benne. Örökös kár, hogy falura kárhoztatta magát. Neki is épen úgy el kel­lett volna szöknie apjától mint elszöktél tőle te, hogy eszéhez illőbb, világiasabb pá­lyát teremthessen magának. Ne hallgass rá fia! Én mondom neked. Haza ne menj. Hadd haragudjék, majd megbékél egyszer. Egy kis harag, egy kis boszuság nem árt meg az ő vas erejének. Anyádnak irj gyakran. Biztasd. (Folytatása köv.) alelnök, titkár. — Visszavonulás. A román kormány által az osztrák-magyar külügyminiszterhez intézett jegyzék azt a nyilatkozatot foglalja magában, hogy a román kormány, a szom­széd állam biztonsága és békéje ellen való izgatást határozottan elítéli és hogy teljesen érzi azon kötelességét, hogy nem szabad oly izgatást tűrnie, a­mely zavar­hatná a jó szomszédságot. A cholera. A lapok táviratai borzasztó vészről beszélnek, mely Alexandriában dúl. Az euró­pai államok sietnek megtenni a szükséges intézkedéseket, a mi kormányunk is meg­teszi. Sietni is kell vele. A vésznek csak egy lépés a Balkán,egy másik lépés Romá­nia s a harmadik Magyarország. Ne engedje az ég megtennie e harma­dik lépést. Hogy a Balkánon dühöngeni fog, az előrelátható. Oláhország se kerülheti ki sorsát, olyan ronda népet, mint az oláh, meg­védelmezni se hivatalos rendszabályokkal, se katonai kordonnal, se chinai fallal, szó­val semmivel megoltalmazni nem lehet, ha egy tengert helyeznek is a Kelet és Oláh­ország közé. Folytonos összeköttetése a kelettel, érintkezése a Duna torkolatnál afrikai ha­jókkal, meleg éghajlata, mocsarai, piszkos népe s rendezetlen városai megannyi üveg­háza a cholerának, melyet siet a mennyire szerény tehetségeitől kitelik, mind­annyi kifejleszteni, terjeszteni. És h ha egyszer Oláhországban elterjedt, ugyan nehéz lesz nekünk megvédelmezni magunkat tőle. Ugyan nehéz lesz , de még azért nem lehetetlen. Csak tisztaság, csak rend, egyéb semmi sem kell hozzá, hanem akkor aztán más rendőri felügyelet kell. Úgy nem menekülünk meg a chole­­rától, ha megtűri a rendőrség az éretlen gyümölcsöt a piaczon, a posványt a város között, a konyhák hulladékát telve myaz­­mával az utczák csatornáiban s a kocsmai dorbézolást zárás után stb. Alexandriából pedig mind rosszabb hí­rek érkeznek. Julius 7-iki kelettel követke­zőket írják a mind fenyegetőbb mérvben fellépő járványról. Mától fogva a mudirokhoz (területi fő­nökök) érkező jelentések a vidéken konsta­tált kolera-halálesetekről publikálva lesznek. E rendelkezés a kedive határozott megha­gyásából történik, s mivel a jelentések az illető mudir s a működő orvos aláírásával is el lesznek látva, reményleni lehet, hogy ezentúl a halálesetekről sokkal hitelesebb adatok birtokában lesz a közönség s eleje vétetik a túlzó híreknek. Damiettéből örvendetesebb híreket hal­lani ; a barometrum az időt illetőleg jelen­tékeny javulást mutat, a higany jóval alá­­szállott s mintegy félórai tartós eső mosta meg a lepörkölt vidéket. Tegnap 46 fok Reamurt jeleztek, ma már csak 37-et. (Ná­lunk Alexandriában is esett s a perzselő forróságot kellemes hús idő váltotta fel.) Az orvosok ennek folytán kedvezőbb egész­ségi viszonyokat helyeztek kilátásba: e jó remény némileg teljesült is, mert a halan­dóság ma nem volt oly nagy mint eddige­­lé, julius 6-ikának héljétől ma reggeli 10 óráig 114 halálesetet jelentettek. A betegek közül 42 ember állapota annyira javult, hogy felépülésükön nem kétkednek többé. A­mi Manzuraht illeti, ott nem oly kedvezők a viszonyok; Manzurahban újólag 26 ember halt meg. Po­t-Saidban azonban javulás észlelhető: sokkal kevesebb a halá­lozás; ott tizenegyen haltak meg, Suezben nyolc­an — kizárólag arabok. Aggasztó jelenség, hogy a járvány Samamud és Mehala vidékére is kiterjed; az előbbi községben mindjárt 12 áldozatot ragadt el, a mi kezdetnek igen sok. Zagazigban és Damanhurban tegnap­előtt délután csekély számú megbetegedtek közül (összesen 15 ember) egy sem halt meg Tantahból azonban ismét 5 halálesetet je­lentenek. Alexandriában még nincs a járvány­nak egy áldozata sem, bár 12-ten megbete­gedtek, a­mely körülmény nagy aggodal­mat keltett. A gyors­segélynek köszönhető, hogy mindannyian gyógyuló­félben vanak. A helybeli egészségügyi hatóság rendkívüli tevékenységet fejt ki, minden házat naponta megvizsgálnak a rendőrü­gynökök, a csator­nák, klozetek szigorú felügyelet alatt álla­nak. A zöldségpiac­ra irányozza leginkább figyelmét a hatóság, déli gyümölcsök és ha­lak árusítása el van tiltva; a mészárszékek és vágóhidak nagy felügyelet alatt vannak s­ürühusz, a benszülöttek kedvencz eledelét, nem szabad árulni. Az óvó rendszabályok dacára a lakos­ság hangulata igen szorongatott , különösen az üzletek pangása okozza ezt. Kairóban ugyanilyenek a viszonyok, hol a legtekinté­lyesebb kereskedők és iparosok eltávozása miatt, az üzlet a minimumra hanyatlott. * Egy másik alexandriai sürgöny kevés­bé megnyugtató adatokat közöl. E szerint Alexandriában az utolsó 24 óra alatt 2 em­ber halt meg. Damiette állapotát még az öreg orvo­sok is borzasztónak mondják. Ott 134 em­ber halt meg a legutóbbi 24 óra alatt. Az alkirályt annyira megrémítette ez a hír, hogy rögtön összehívta a minisztertanácsot és dr. Hasszán pasát, az egészségügyi bizottság fő­nökét felszólította, hogy mondja el nézetét. Haszán pássá pontosan lerajzolta a helyze­tet és azon nézetét nyilvánította, hogy Da­miette városa egész lakoságát ki kell költöz­tetni, a j©módúakat hajókon és bárkákon, a szegényeket pedig messze Damiette váro­sától a pusztán sátrakban elhelyezni. Min­den egyéb szer hasztalan. A nagy hőség annyira előmozdítja az epidémiát, hogy kö­zönséges eszközökre gondolni, sem lehet. — Úgy látszik Mansurah is fészke lesz a ko­lerának, mint Damiette, mert naponkint sza­porodik halottjainak száma. Kairóból nem érkeztek még aggasztó hírek , de az ango­lok abbasiai táborában annál nagyobb láz uralkodik ; 280 betegük van most az ango­loknak és a betegek száma folyton szapo­rodik.A Triesztből jött sürgöny szerint Brindisi­­be Alexandriából a „Peninsular Company“ egy gőzöse érkezett. Konstatálták, hogy a jegyzékbe vett matrózok közül öten hiány­zanak. A megriadt lakosság megakadályoz­ta a posta­szállítmányok kirakodását. Úgy látszik azonban, hogy nem kolera-haláleset eltitkolása forog fenn, hanem hogy a jegy­zékbe hibásan vették fel a személyzetet. Az alexandriai konzul felvilágosításait várják. * Damiettében jul. 7-ikén 72 ember halt meg kolerában. Az eszlári bünpör. (Tizenhatodik nap.) Nyíregyháza, julius 11. Elnök a tárgyalást 10­/4 órakor a következő megszólítással nyitja meg: Min­denekelőtt ismételten figyelmeztetem a hall­gatóságot, hogy minden irányú nyilatkoza­toktól tartózkodjék és őrizze meg különösen a csendet, nehogy kénytelen legyek újabb figyelmeztetést tenni, eshetőleg pedig eré­lyesebb rendszabályokhoz is nyúlni. Szeyffert: Van szerencsém bejelen­teni, hogy a királyi egyetem orvostanárai, kik mint szakértők beidéztettek, megérkez­tek ; ennek folytán azon indítványt teszem, méltóztassék azon hullarészeket, melyek bí­rói zár alatt léteznek, a nevezett szakértő uraknak rendelkezésére bocsátani, hogy azo­kat a szükséghez képest még tüzetesebben megvizsgálják ; különösen kérem a szakértő urakat figyelmeztetni, hogy két­­körülményt vegyenek tekintetbe, először azon helyre Kufsteinban. — Levél az „Ellenzékinek. —• Ha Kufsteinba mész, el ne feledd meg­nézni a kufsteini várat. Hiszen tulajdonképen kevés intés kell ehez. Nincs egyéb, mi benne feltűnjék; de e várhoz a magyar embert nagy múlt csa­tolja. Nem az, hogy e vár évszázak óta fennáll; nem az, hogy a katona­ vezető büsz­kén mutatja a czellát, melyben Rózsa Sán­dor a „magyar hős“ 16 évig fogva volt.

Next