Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)

1883-10-19 / 240. szám

Karasvárt, 1­883. alapadónak felemelése. Szóló szerint a III- s ik oszt. kereseti adót illetőleg a javaslat teljesen el van hibázva. Az előadó által elő­terjesztett indítványoknak tárgyalására ha­lasztást óhajt. Láng nem talál az előtte szólók vé­leményei közt nagy eltérést. A halasztási indítványnyal szemben szükségesnek tartja mégis a javaslat feletti diskussziót. Szóló egyetért az előadó és Wahrmann nézetével. A javaslatban megkísértett irányt a földbir­tokot illetőleg bizonyos fokig pártolná, de a javaslat mérvét és formáját nem helyesli.­­ Az alapadó leszállítását a föld­i cél ellenzi, mert azt tartja,hogy éppen a földadónak kell legállandóbbnak lenni ma-­­­gának a tulajdonosnak érdekében is. E le­szállítás csak a nagybirtoknak kedvez a ki- ,­sebb birtok rovására. Teljesen osztozik az­­ előadó azon nézetében, hogy a nyilvános­­ számadásra kötelezett intézetek adója leg-­­ súlyosabb. A földbirtok adóját nem tartja­­ ily súlyosnak. A III. oszt. kereseti adónál talál szóló legnagyobb méltánytalanságot.­­ Mindaddig, míg e téren nem létesítjük az ismérvek újabb megállapítását az adóemelést , nem tudná igazolni. Dr. Apponyi Albert a dolog ér­ , demére nem nyilatkozik addig, míg a ha­­­­lasztás felett nem határoz a bizottság. Az­­ újabban tervezett adóemelés aránya jelenleg alig ítélhető meg, bár annyit bátran mond-­­ hatni, hogy a helyes arány nincs eltalálva­­ a javaslatban. A földbirtoknak állítólag nyújtott kedvezményre megjegyzi, hogy a II ik osztályú kereseti adó emeléséhez sem­mi szín alatt nem járul, mert ezt a leges-­hibáz-­ottabb politikának tartaná. Óhajtja, hogy az előadó bizassék meg az arányos­ságnak teljes és részletes kidolgozásával, s mikor ennek indokolása megvan, lehetne a tárgyhoz hozzászokni. Szapáry Gyula gróf a halasztást nem pártolja. Hogy az arány helyes e, ez megtudható, ha néhány tagot kiküld a bizottság, hogy erről referáljon majd a bi­zottságnak, de csak akkor már, ha a tár­gyalás során bizonyos nézetekben meg tu­dott állapodni. Lukács Béla a javaslat czélját he­lyesli, de a mód felett vitázni lehet. Szóló is úgy látja a pénzügyi helyzetet, hogy más mód alig van, mint a jövedelmi pótadóhoz nyúlni. A javaslat módjára nézve megjegyzi, hogy valami nagy adóreformról ma szó sem lehet. Az általános jöve­delmi pótadó behozatalának czélját szükség igazolta. Ennek a tudomány szempontjából nagy hibái voltak, ez tagadhatatlan, de gyakorlatilag azon nagy eredménye volt, hogy rögtön 8,9 millióval többet jövedel­mezett a kincstárnak. A földbirtok megterhelésére nézve nem csinál illúziót szóló abból, hogy míg a töb­bi kereseti adók felemeltetnek, a földadó­nál ez nem történik. Hogy ez nem úgy van, mindenki tudja. Éppen a földadónál nem képezi a jövő­petadó azt, a­mit képeznie kellene. A ka­tasztert veszik alapul, tehát nem a tényle­ges jövedelmet. A javaslatnak egyik sark­pontját abban látná szóló, ha 3 millió frt többlet elérése mellett bizonyos jövedelem­re nem alkalmaztatnék ez adó. Ez kizárná az egyoldalú fiskalitást, mert az nem szen­ved kétséget, hogy éppen a kevésbbé módo­sabb van nálunk erősen megadóztatva. A a részvénytársulatok és az adómentes há­zak megadóztatását illetőleg nem lehet ta­gadni, hogy ez a két kereseti ág az, mely a nagyobb terhelést inkább elviseli , itt is szeretné bizonyos jövedelemnek mentesíté­sét, bár ez sok bajjal járna az adminisztrá­­c­ió szempontjából. Králitz Béla az arányosítás és a módozat kérdésére r­eflektál. Mindenekelőtt megjegyzi, hogy legjobb lenne, ha az elő­adó a kom­binácziót kidolgozná, s előterjesz­tené, de erre helyesli a pénzügyminiszter ci—jcpyjrcas:«—ag———int11~ rxmmamwaamxanmmmmm nézetét, hogy előbb biz­onyos véleménynek kell formálódni magában a bizottságban. Helly általánosságban is elveti a ja­vaslatot. Eltekintve az adóemelés okától, még azért sem járul a javaslathoz, mert a czélt nem tartja komoly czélnak. Szóló ér­ti, hogy oly államban, melyben a budget defic­itje csak néhány millió­ért, ennek a kevés defic­itnek ilyetén fedezéséről szó le­het. De nálunk 35—40­ millió az állandó deficzit. A most beterjesztett budgetben 42 millió defic­it van, ezt senki sem tagadhat­ja. Az hiú czél, hogy csak az ordinárium­­ban szűnjék meg a defic­it. Egy nagy de­­­fic­ittel szemben előáll a kormány, hogy a nemzet adjon 3 milliót? Miért éppen 3 mil­liót? Azt értené, ha a kormány azt mon­daná, hogy mivel pénzre van szükségünk, vegyük elő az összes adónemeket, s nézzük, hognét lehetne jövedelmet előteremteni . A miniszter nem annyit kér bizonyos adóne­mükből, a­mennyit lehet — de kitűz egy összeget s ezt követeli. Egészen másféle reformokkal kellene a kormánynak előállania. Azt nem mondhat­ja senki hogy az egyenes adókat sohasem fogják emelni, de ma a helyzet olyan, hogy p. o. a földadót egyetlen egy garassal sem­ lehet emelni. Országszerte legégetőbb kér­dés a föld­birtokos osztály megmentése ; most a minisz­ter is hangsúlyozta néhány évve­l ezelőtt, hogy a „nemzet­fentartó" földbirtokos osz­tály pusztul,­­ így hát nem járulhat szó­le a földbirtokos urak megterheléséhez. Hogy az egyenes adók melyik neménél­­ ketsége­s az adóemelési, erre bővebb adatok szüksé­gesek. Elnek összegezvén a mondottakat, kérdi, elfogadja-e a bizottság Helfy halasz­tási indítványát. A bizottság nem fogadja er. Apponyi Albert gróf fentartván a jogot, hogy a halasztási indítvány el nem fogadásával a javaslat érdeméhez szólhas­son, kijelenti, hogy azt három szempontból nem fogadja el: 1-ször, mert jelen közgaz­dasági helyzetünkben nem csupán a föld­adót, hanem a III. oszt. kereseti adót sem tartja emelhetőnek, 2 szó, mert a pénzügyi egyensúly helyre­állítását ezen új teher ál­tal nem csak elérhetőnek nem, de komolyan megközelíthetőnek sem tartja, 3-szor adó­­politikai szempontból, mert közadóink egész rendszere hibás és ezen hibás rendszerre építeni az újabb terheket és ezzel a hibás rendszer súlyát fokozni, akkor sem tartaná helyesnek, ha egyáltalában újabb terhek­­hez hozzájárulhatna. Elnök felteszi a kérdést, elfogadja e a bizottság a javaslatot általánosságban ? A bizottság többsége, (Apponyi Albert gr. Szilágyi Dezső és Helfy kivételével) elfo­gadja a javaslatot. Elnök felkéri Wahrman Mór, Krá­litz Béla és Rakovszky István biz. tagokat, hogy a bizottságban mondottak alapján az előadóval együtt dolgozzanak ki tervezetet s azt mielőbb terjeszszék be. Hegedűs azt indítványozza, hogy a kiküldött bizottság elaborátuma, sokszorosit­­tassék és osztassák ki a tagok között. Ezen indítvány elfogadásával az ülés véget ért, mely erre törekszik, első­sorban többségre kellene vergődnie a tartománygyűlésen ; de az ilyen tartománygyűlés meddő volna, mert idejét egy oly kivihetetlen feladatra paza­rolná, mely nincsen napirenden és a­melyet Horvátország egyedül sikerre való kilátás­sal a napirendre nem is hozhatna.“ „A Magyarországgal fennálló kapcso­lat felbontása, sőt e viszonynak még csak tetemes módosítása túlmegy egy magyar­­horvát ügy keretén és belső összefüggésben áll az egész monarchia államjogi hely­zetével.“ „Ez könnyen kimutatható. Mindenek­előtt Magyarország alig egyezne bele a ma­gyar korona egyik alkatrészének átengedé­sébe és már maga ez a körülmény elegendő volna arra, hogy a közjogi kapcsolat fel­bontása a napirendről levétessék. De feltéve, hogy Magyarország belegyeznék a maga ré­széről a közjogi kapcsolat felbontásába, vagy maga törekednék erre, Horvátország sem nem képezhetne önálló harmadik tényezőt, sem ti birodalom másik felére eső alkatrészt a két parlament és természetesen a koroná­nak belegyezése nélkül.“ „Ha pedig nem képezhetne harmadik önálló alkatrészt, sem nem lehetne osztrák koronatartomány, akkor nem maradna szá­mára más hátra, mint Bosznia helyzete és a királyi biztos.­De még az ily államjogi vi­szony is katonai és pénzügyi indokokból a birodalom két része jóváhagyásának és be­folyásának volna alávetve. Magyarország­nak elvi kapcsolata Horvátországgal és ezen kapcsolat felbontása oly kérdések, melyek államjogi következményekkel bírnak az egész monarchiára nézve és ezért nem hozathat­nak napirendre a horvát tartománygyűlés által egyoldalúlag. Nem lehet utalni az 1848 diki eseményekre, mert akkor lázas mozga­lom terjedt el egész Európában, mely meg­indította az államjogi kérdéseket és ekkor­­ alakulhattak új államjogi viszonyok jelesül.­­ Ausztriában 1859. és 1866. után indult meg­­ az államjogi kérdés, de miként látjuk, eu-­­­rópai jellegű eseményekre volt szükség, hogy megtörténjék.* „Nem lehet tagadni, hogy a jelenlegi viszonyok nem olyanok, hogy ily nagy hord­erejű államjogi kérdések felvethetők legye­nek. Feltéve azonban, hogy a Magyaror­szággal fennálló viszony felbontása lehetsé­ges volna, akkor egy párt ezt kiírhatja ugyan zászlajára, de nem tagadhatja meg a fennálló viszonyokat, a­nélkül, hogy tisz­tában ne legyen az iránt, milyen államjogi állást remél és képes elérni. Nem az államjogi viszony­, hanem határozmányainak hibás al­kalmazása idézte elő a bajokat s azért nem is a viszony, mint inkább a viszonyból ere­dő határozm­ányok alkalmazása ellen kell fordulni. A közéletben nem szabad érzelmi politikát követni, mert az állam nem ma­gánember, ezt törvényhozó testülete és kor­mánya képviseli és a többség változásával bizonyos mértékben az állam politikája is változik. E szerint az ellenzéknek az adott viszonyok közt nem lehet más feladata, mint a kormányt felvilágosítani a helyzetről és ha az nem megy, a kormány többségét Zág­rábban és Budapesten megbuktatni.“ „Az ellenzék természetes feladata vol­na első­sorban megszerezni magának a több­séget tartománygy­űlésben. Hogy várjon a jelenlegi tartománygyűlésen az újabb ered­mények behatása alatt ez fogna-e neki si­kerülni, mindenesetre kétséges, de függ at­tól, hogy programmja betartja-e a lehetőség határait. Az ellenzéknek bizonynyára na­gyobb kilátásai vannak többségre jutni a legközelebbi tartománygyűlésen, mert való­színű, hogy a magyar kormány túlkapáso­kat fog magának megengedni. A jelenlegi kormánypárt kétségtelenül számos tisztessé­ges, képzett és a nemzeti ügy iránt buzgól­­kodó elemet számlál soraiban, de ezek nem döntenek, mert a kormányon még mindig a régi befolyás érvényesül. A bizalmatlanság­nak korábban elvetett magva kikelt. De ha sikerül az ellenzéknek többségre vergődni a tartománygyűlésen, akkor bizony másnemű feladatai vannak, mint czáltalanul megkez­deni egy sikerrel kecsegtő harczot.“ „Az ellenzék a tartománygyűlésben elért győzelme által könnyen megsemmisít­heti a magyar államférfiakra ez idő szerint gyakorolt befolyást, elérhet egy jobb auto­nóm kormányt, sőt pártállása folytán Bu­dapesten is nyomást gyakorolhat az ottani kormányra. Mindezen eredményeknek kul­csa a tartománygyűlésen elérendő többség­ben rejlik, de e többség nehezen lesz elér­hető, ha az ellenzék kivihetetlen program­­mot ír zászlajára. A józan felfogás és mér­sékelt hang többet használ az ország érde­kének, sőt a párt czéloknak is, mintha ne­héz küzdelembe fognak, a mely után a győ­zelem valószínűtlen Az ország anyagi ér­dekei szempontjából is, most káros volna minden extrém irány követése.“ AZ „ELLENZÉK TÁRCZÁJA 1883. október 19. Paula: Regény, „Elain“ szerzőjétől, A­ni­­­r­a. XXXVII. (70. Folytatás.) — Megesküszöm, válaszolom­ ; de nem az életem, hanem becsületem megmentéséért — Szerencséje, mondá. És akkor kényszeritett, hogy térdeljek le, s oly erős eskü formát mondott el előt­tem, mely annyira lekötött, hogy nem mer­tem megszegni. — Agyam égett, szivem­ fájt, hideg borzadály futotta át egész valómat, és az a kívánság vett erőt rajtam, bár mindent koczkáztatva, segítségért kiálthatnék, útón­na mondottam az esküt; mikor azt bevé­geztem, letette a revolvert. — Nem félek hogy esküjét megszeg­je mondá. A Darndlek híresek arról hogy szavakat tartják. És akkor, oly hideg vérrel, mint ha ott sem lettem volna, a zsebébe tette a bank­jegyeket, s gúnyosan felém fordulva azt mondá: —­­ Talán érdekesül fogja megtudni hogy hogyan igazítottam ezt a dolgot ? Lássa akár hiszi, akár nem, én nagyon ügyes em­ber vagyok. A Sir Oswald borába egy kis ártatlan álomport tettem, s míg ő jó mé­lyen aludt, kivettem párnája alól a kulcso­kat. De ismét vissza­teszem, ne féljen sem­mitől. Azonban miután oly rémülve néz re­­ám, azt indítványozom, hogy jöjjön velem, s győződjék meg a saját szemeivel hogy az öreg urnák egy haja szálát sem fogom bántani. — A szekrényt visszatette a helyére, a gyertyát kioltotta. A­mint a sötétség­ben egymás mellett állottunk, éreztem for­ró lehelletét arczomon. — Nincs az az átok, mondá, amit egy férj egy olyan nőre mondhat, ki tönkre tet­te, hogy azt én el ne mondanám kegy­edre de ne gondolja rólam, hogy bűnömben di­­csősségemet találom; szégyenlem, utálom magamat érte, de körülményeim kénysze­­rítettek reá. A sötétségben tapogatózva végre meg­találtam az ajtót, és kinyitottam; a sötétség­ben végig mentünk az előcsarnokon hol őseim fegyverzetei állottak, s felmentünk a széles lépcsőzeten. A sir Oswald szobája ajtajában állottam mig Langton százados visszatette a kulcsot, és aztán egy szó nélkül a saját szobámba mentem. — Valé, folytatá, nincs fogalma arról a felháborodásról, a gyűlöletnek arról a fo­káról, mi bennem dühöngött. Haragudtam magamra, szerettem volna megölni maga­mat, hogy miért esküdtem meg a gyaláza­tos tett elhallgatására ; szerettem volna Langton századost megölni, hogy­ miért kény­­szerített ily tettre. De ekkor már nem le­emmmmmm­hetett a tényt megváltoztatni. Mit gondol nagy hiba volt-e ez eskü tőlem ? — Nem édesem, én nem tartom hibá­nak, mondá, kevés leánynak lett volna any­­nyi b­átorsága. Paulám te egy hősnő vagy. — Ne, oh ne dicsérjen, nem érdemel­tem ! szakitá félbe a leány. Még nem hal­lott mindent. Én nem hibáztatom magamat azért, a­miért úgy cselekedtem. Egy ideig tusakodtam rajta, ha vájjon megtartsam-e ígéretemet vagy nem. A hála érzetnek min­den jobb ösztönt arra kényszerített, hogy szeg­jem meg, de a másik pillanatban gyáva­ságnak tetszett előttem, hogy életemet egy hazugsággal váltsam meg. Az idő haladt, s a pénz eltűnése felet­ti csuda is feledésbe ment. De el voltam határozva, hogy ha ne­talán ártatlanul fog­nak valakit a lopással vádolni, akkor nem hagyom a dolgot annyiban, s beszélni fogok de ez az eset soha sem következett be, mert nagybátyám teljesen bízott környezetében. — Bátyám megnősült, s amint már ön tudta nem­sokára meghalt. Én nem szeret­tem e titok árnyéka alatt élni, elrabolta éle­temnek minden örömét és férjét. Langton százados ismét a kastélyba jött. Nincs szó, mely eléggé ki tudja fejezni azt a megve­tést, melylyel iránta viseltettem, és e meg­vetést eléggé kimutattam; mindenki észre vette, de ő nem bátorkodott ellenem­ pana­­szoskodni. De arra mégis volt merészsége, hogy gyűlöletes szerelmével ismét megkí­nált, s midőn olyan modorban utasítottam azt vissza, melyet még ő sem nézhetett ke­resztül, akkor lady Darrell felé fordítá min­den figyelmét s neki kezdett udvarolni. — Vane, én egy gonosz indulatu le­ány vagyok, s csak most látom be, mily gonosz, midőn az ön szerelmének tiszta vi­lága annyit felfedezett előttem. Már mond­tam önnek, hogy r­egesküvöm magamban, hogy Elinoron bosszút állok a miért örök­ségemtől megfosztott. Bátyám házassága óta már többet forogtam a nagy világban, töb­bet láttam s tapasztaltam, de abban az idő­ben még hallatlan képtelenségnek tet­szett előttem, hogy egy ifjú leány, egy olyan öreg emberhez menjen férjhez, mint sir Os­wald volt, csak e rang és vagyonért adva el magát. Én előre figyelmeztettem Elinort, hogy ha ezt a lépést megteszi, meg fogom magamat bosszulni rajta. Ő kinevetett, gyer­mekes fenyegetésnek vette. — Most már — folytató alázatosan — tudom, hogy helytelenül cselekedtem; de abban az időben igazságosnak s hősiesség­nek gondoltam, most tudoma, hogy helytelen, gyáva és gonosz tett volt, az ön szerelme megtanított reá. — Ez olyan tévedés volt, mi büszke­ségedből származott, monda­nir Vane gyön­géden, de nem elég ok arra, hogy bennün­ket elválasszon. — Még nem hallott mindent, mondá a leány, még hátra van a legnagyobb hibám. Vaué, én tudtam, hogy Langton százados egy hitvány tolvaj, egy olyan ember a­ki Voltaképen nem tudjuk, hogy mi a£­­ tetszik a Magyar Polgárnak, midőn a ser­házról közölt „Székely góbé“ féle czikkfat i­s reflektál. Mi beszéltünk azon missióil,i­lyet az erdélyi részekben a kolozsvári nés­zeti színháznak betölteni kellene, és ráu­­tattunk egy néhány okra, a­melyek ezen in­tézetet e misszió betöltésénél akadályaid. Legfőbb okul a zenészeti rész hiányossági­t hoztuk fel, mert abban a meggyőződést élünk, hogy idegen ajkú polgártársaink sz I vét, lelkét, kedélyét egyelőre könnyebbc* hódítani a magyar kultúra számára»® utján, mint a dráma utján. Erre — lényegileg azt mondja a­­ gyár Polgár, hogy most ne beszéljünk f*-v­dorlásról, nyári idényről, zenéről, hanem széljünk Kovács Gyuláról és a Tepertőid Ház bánja a kő, beszéljünk erről. &.l ! kibeszéltük magunkat, és ha kimutatták a gyilkosságtól sem ijjedne vissza, ha a só­ség, azaz érdeke kivánná. Tudtam, hogi a vének egész szerelmét nekem adta, és­ mégis — Elhallgatott s az ifjú arczára fel®'­ szép szomorú arczot szégyen pit borította — Oh Vane, hogy mondjam el én,*' e szégyenteljes igazságot ? Tudva Laig' ról, hogy tolvaj, tudva hogy lady Darr házasságra akar lépni, még­sem fed®*' volna fel az igazságot. Ez volt Elinor«* bosszúm. Tudtam, hogy Langton tolvaj,-t egy kegyetlen, gonosz, rágalmazó, WJ minden tekintetben egy megvetésre , jellemtelen gazember, és mégis, midőn egy szavamba került volna, hogy P11' megmentsem házassági ajánlata elfogad** tól, az Elinor kérése daczára, hogy ha valamit tudok ellene, egy szót semmi láttam. A leány hangja lassú alig érthető*5' fogásban halt el; saját szavainak a­­***’ jától félni látszott. A St.­Lawrence Vane férfias arez*f I halványodott s szigorú kifejezést váltó’1 — Paula, mondá egy pillanatnyi 111 hozás nélkül, ez nem volt hozzád méltó te I — Tudom, suttogá a leány W'l fővel. I •— Ez kegyetlen bosszú volt. — Tudom, ismétlő, pirulok enm*? előtt is érte, s nincs szó, melylyel szégf' érzetemet ki tudnám fejezi. (Folyt. köv.) Horvátország elszaladása. Alig szedték le Zágrábban a magyar és horvát feliratos czimereket s már a hor­­vátok a Magyarországtól való elszakadásról gondolkodnak, sőt legkomolyabb politiku­saik komolyan tárgyalják e kérdést. Neve­zetesen K. Heilenbach, egyike a „legmérsé­­keltebb“ horvátoknak, egyik zágrábi lap­ban „Az ellenzék programmja“ czim alatt nagyon figyelemreméltó czikket közül. A czikk a Magyarországgal való fenn­álló viszony esetleges felbontásának követ­kezményeiről szól. „Az ellenzéknek, (igy szól a czikk) a ELLENZÉK A nagy-enyedi kiállítás. — Az „Ellenzék“ eredeti tudósítása. — Erdélyi gazdák VI. vándorgyűlése. (Negyedik közlemény.) A jutalmat és kitüntetést nyertek laj­­­számából hátra van még a legérdekesebb, a „szépnem“ által nyert jutalmak és kitünte­tések közlése. Sietünk ennek közlése által bemutatni a kiállítás „koronáit.“ Jutalmat és kitüntetést nyertek: I. Háziiparczikkekért: Kiss Efraimné (N.Enyed) 20 frankos arany, özv. Téglás Istvánné (Csombod) 20 fr. arany, özv. Benedek Jánosné (N.­Enyed) 20 fr. arany, Munteanu Tarasch­ida (Limba) egy ezüst forint, Dézsi Anna (Csombord) egy ezüst­ért, Grosa Nin­onné (N.­Enyed) egy ezüst forint. Dicsérő oklevelet: Rád Anikó (N.-Enyed), Belgyán Anikó (N. Enyed) Andrei Lajosné (Táté), Atzél Jvonné (N.-Enyed), özv. Benedek Sándorné (N.-Enyed), özv. Lengyel Gáborné (N-Enyed) Vén Ferenczné (N.-Enyed), Heve Albert (N. Enyed­) II. Női kézimunkákért: Veress Mari (N. Enyed) egy 20 fran­kos arany, Lotteiner Emma (N.-Enyed) egy 20 fr. arany, özv. Barabás Lajosné (N.­­Enyul) egy­ 20 fr. arany, Csíki Antalné (Nagy-Enyed) egy 20 fr. arany. Dicsérő oklevelet: Szász Józsefné (N.-Enyed), Dr. Nagy Albertné (N.-Enyed), Adler Sándorné (Jász­berény), Czirner Józsefné (N.-Enyed), Luka Ilona (Al.-Újvár), Dékáni Margit (Borbánd), Kaismaniss Vilmosné (N.-Enyed), Szilágyi Etelka (M.-Újvár), Király­­Miklósné (Nagy- Enyed), Winkler Izabella (N.-Enyed), Török Bertalanná (N.-Enyed), özv. Link Simonná (N.-Enyed). A n.-enyedi polg. leány iskola, A felvinczi állami elemi leány iskola. III.­, Műfaragászati munkáért: Olasz József (Asszonyrépa) dics. oki. A n.-enyedi polg. leányiskola rajz kiállítá­sáért. IV. Táplálkozási ipar czikkekért: A Csíkszeredai gazdasági felső népis­kola sajtkészítményeivel egy 20 frankos arany. Dicsérő oklevelet nyertek: Dr. Nagy Albertné (N. Enyed) befőtt kalács, Zeyk Gáborné (Diód) befőtt és eczet­­tel, Papp Gyuláné (N. Enyed) befőttek mus­tár kenyér és kalács, Dr Magyari Károly­­né (N. Enyed) befőttekkel, Özv. b. Kemény Istvánné (Csombord) befőttel és vajjal, Dr. Haller Károlyné (Kolozsvár) befőtt gyümöl­cscsel, Sáska Sándorné (N. Enyed) befőttel, Gr. Bucsel Henrichné (N. Enyed) sajttal, Balázsi Lajos (Kászon-Imper) kászontúró­­val, Kun József (N. Enyed) kalác­csal, Bo­­dola Samuné (N. Enyed) kenyérrel, Márton Elek (Cs. szt. Márton) fenyővizzel, Pap Gyű­KVHBJRC PCP—————— Okt­éld- dí­ la (N. Enyed.) szilvapálinkával, zset (N. Enyed) törköly pálinkával­­ Gábor (Diód) törköly pálinkával k J. Barcsay Gábor (A. Csora) eczettel, if. m­ény Lászlóné (A. Gáld) házi azapra Továbbá: Pásztohi Eliz (N. Enyed­), Andrásné (Benedek), Póka Kálmán( Enyed), Metter Polidenia (N. Enyed., Bár Olimpia (N. Enyed). Az államvasutaktól. Az államvasutak üzlet vezetőségétől a kövttkajto,.­­ Az „Ellenzék* czimü politikai é I­sadalmi napilap f. évi október hó­lőike­s száma hírrovatában megjelent kiák I folytán indíttatva érezzük magunkat, s a „Scandalum a vasútnál“«! czikkre visszatérjünk, s immár elj dőlt ! is hozzunk nyilvánosságra, melyek I véve a nagy közönség elé nem tartóul Az idézett czikkben említett alkj.­­­zottunk Apahidán, szeszes italok ment,­e­len élvezése folytán be nem számitható i­l­lapotba jutva, főnökével tényleg zsurló­ |­ba jutott ugyan s azt fenyegetteia, 41, I legesen meg nem támadta, annál [ használt ellene fegyveres erőszakot k, s azonáltal az illetőt fegyelemsértő viseli*, a végrehajtó szolgálattól azonnal i­j tűk volt. Nem igaz azonban, hogy Kis-Kap.­s bárki ellen is rablótámadást intézett, tu I Búcsún vonatösszeütközést viscenkrozott. s na és ilyenről közvetlen szolgálati fő, vagy az üzletvezetőség semmi tudomra I sem birnak ; már pedig ily mérvű szolg,­­ vétségek az intézetünknél fennálló renda mellett titokban nem maradhattak Toka Valótlan továbbá az is, hogy az ú­j rokonságban állana igazgatónkkal, sőt,­­ csak hogy az igazgatónkkal nem, de k­ö­zel 1800 személyszámra menő hivatalia­­­ink egyetlen egyikével sem áll rokoná­­­ban. De különben is akár rokonsági,­­ társadalmi összeköttetések alkalmazotti­­kat követett eljárásukra nézve semmi fa­­­­yással sincsenek. Egyébiránt felszólalásunkban mi az illető alkalmazott személye, hann a nagy­közönség megnyugtatása és ille­tünk tekintélyének megóvása iránti fil­m­lem vezetett, — noha nem lehet előtti közönyös az sem, hogy alkalmazottaik büntető törvénykönyv megtorlása alá tar­tó bűntényekkel alaptalanul vádoltassan Az előadottakból világos, hogy il­lető tudósító úr téves informatiók és ros­­­akaratú mende-mondák alapján félrevezet­ő valótlanságokat irt ; reméljük tehát hogy felvilágosításunkkal e kellemetlen ügyet k­i fejezettnek tekinthetjük. Kolozsvár, 1883. október hó 18-án. I Br. Irodalom és művészet. Szán­ház-ügy.

Next