Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)

1883-10-22 / 242. szám

Negyedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Cstkirily utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czinzendők. AZ „ELLENZÉK“ELŐFIZETÉSI DÍJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Égéríttí.......................16 frt. II Negyedéve ... 4 frt. Félévre............................ 8 frt. |j Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Kígjelentil „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 349* szabta. Kolozsvár, hétfő, október 22. 1883. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Magyar királyi udvartartás. A magyar király szegedi látogatása hurt pendített meg lelkünkben. Visszavarázsolt egy pillanatra a fogadatás és az ünnepélyek ragyogó fénye ima korszakba, melyet a „Magyar királyok” korszakának nevez el a történelem. S a lantosok e fényes álmából újra megjelen lelki szemeink előtt egy .Vagy Lajos, egy Mátyás király dicső legendális alakja, kik a méltóságok, zászlósok, főurak és bíboros papok fényes diszöltüzetü nagy csoportjától környezve, szerte járták országuk egyes partjait, városait királyi látogatásban részesítve. És a háttérben, a maga naiv őszinteségében, de őserőben ott állt a bámész pár, az ujongó nép. Az edzett, erős magyar nép, ki nyers örömmel, de őszinte szívvel teszi le hódolatát királya elé. Teszi ezt büszke lelkesültségével, őszinte szeretetével oly megkapó módon, melyet a magyaron kívül más nemzet nem tud megtenni. És ott a hódoló polgárság, bemutatva fejedelmének iparát, kereskedelmi telepeit és szorgalma gyümölcseit, házát, templomát, közintézeteit, szóval városait ! Történelmünk e fényes korszakai, annyi sötét század után, mintha újra megjelennének. Ama rónán, hol a délibáb játsza tündérjátékait, ott a Duna, Tisza mentén villant föl teljes impozáns fényében a Mátyás királyok korbakának visszfénye. Felvillant mintegy álom, hogy ismét csöndes legyen minden. Oh, miért nem tart ez álom — e fényes kép soká, örökké! A tényezők meg vannak reá. Itt a magyar nemzet. Századok óta várja királyát. Ő az i nemzet, mely nagy királyokat szült, fentartott és kardjával védelmezett. Szerzetét, dynasztikus hajlamait, ősi erényeit megtartotta épen, sőt féltve a majába temetve, mint kincsét a zsugori, várva a kort csüggedetlen kitartással, mig az ég neki ismét oly királyt fog küldeni, kinek fején Szent-István koronája valódilag fog fényleni. Ferencz József — magyar koronával fején, égi missióval szivében kereste föl a magyar nemzetet. Eljött a nemzet tűzhelyéhez és azt mondta: Ő is itthon van! A magyar királyok ősi várlakának, Budának termeibe szállt és a főnemesség, főpapság, a törvényhozás tagjait itt szokta fogadni. A nép számára zárva vannak a vén Budavár termei s jöhetnek panaszukkal, kérelmükkel a király elé, hol vigasztaló szót, királyi kegyelmet nyernek. Majd ott hagyja királyi palotáját és elmegy a nép közé. Letörli könnyét a balszerencsében és vele könnyezik az örömben A nemzet vallja, hogy ő a régi magyar királyok dicső utóda. . . Mindez igaz! . . . És mégis! . . . A ki adattól mindig többet kérnek. Akit szeretünk, azt egészen lírni óhajtjuk. A szeretet telhetetlen. A magyar nemzet szereti a rajongásig mostani királyát, mert megérdemli. () is szereti a magyar nemzetet. Alkotmányos, igazságos, nagy király. Ajkán magyar szóval. A két tényező: nemzet és király újra találkozott együtt. Mért ne valósulhatna meg tehát a szegedi álomkép !"? És pedig olykép, hogy a magyar királynak állandó magyar udvartartása legyen Budavárában, magyar főurakkal, nemesekkel betöltve az állások. Egy fényes magyar királyi udvari háztartás óriási mérvben befolyna hatásával úgy a politikai, mint a társadalmi viszonyokra. Politikai szempontból, mely másképviselnék magokat ama nemzetiségi agitátorok, kik Budán közvetlen közelségben láthatnák a királyi trón fényét ragyogni. S Budavárából mily könnyű a magyar királynak elrándulni vadászatokra országának egyes vadregényes pontjaira. S itt megmutatni a határszéli nemzetiségi községeknek magát — mintegy jelezve: nép, pápa, püspök — még én is itt vagyok, a magyar állam egységének eszményi kifejezője! Akkor eljönne a király Erdélybe is, a Hunyadiak fenséges lovag kastélya megtelnék fényes magyar kísérettel, s a szász és oláh nép közelről láthatná, hogy az ők királyuk — nem Berlinben és Bukarestben lakik, hanem Magyarországon. És társadalmilag minő átható, átalakító ereje volna egy udvartartásnak. Volna egy igazi központ, hová az ország szine java seregdne!. . A tudós,, a művész, az író amaz ambiczióval dolgoznék rögös pályáján, hogy műve figyelmet keltene a legmagasabb körben is s elismerést onnét is várhatna. Ez elismerés közfigyelem tárgyává tenné őt és tehetségének uj szárnyakat adna. A hazai iparos, kereskedő vetélkednek, hogy unokája utat találjon az udvari körökbe. Emlékezzünk vissza, mily hatalmas virágzásban volt egykoron az ötvös-díszmunka, a kocsi, az edény-gyártás-féle iparág stb. A magyar ifjúság java is, mintegy megkapatva az udvar lovagias szellemétől — finom műveltségétől, igyekeznék elsajátítni e tulajdonságokat, hogy méltóvá tehesse magát a szalonhelyeken való megjelenhetésre. Minő szellemi központtá válnék egy ily udvar, az ő fényével és környezetével : azt hisszük nincs miért bővebben fejtegetnünk! Nem ij ez eszme! A hazai lapok variálják eleget. Hogy mi is felszólaltunk e tárgyban : a szegedi nagyszerű ünnepélyességek adták rá Önkénytelen az alkalmat. És mi hiszszük, hogy ama Magyar Király, kit a nemzet szeret vágyát teljesitni fogja mielőbb. Garanczia e reményre az ő szeretete a magyar nemzet iránt, s ama királyi parancsa, mely Budavár kiépítését elrendelte. Ürmössy Lajos. ÍZ,ELLENZÉKI TÁRCZÁJA. 1883. október 22. Hej az a fejkötő! (Életkép Colettol.) Motto: „Méltó ezt megirni krónikába tenni.“ Emmeline nagysámszép szőke leányka,így, tündöklő és igen mozgékony kék sze®«kkeL Halvány arczát pajzártság, jókedv, léha egy kis gunyorosság élénkiti. Termete ilgb, karcsú, hajlékony; kifogástalanul '■•törik, szereti a színházat, bált, kirándulását, szóval a kedélyes időtöltést s hogy kodéit élvezhesse, eszközei sem hiányoznak,szerezvén munkássága által annyit, a Mennyi e passiók mérsékletes élvezéséhez sükséges lévén: egy vidéki városka álla 111 elemi iskolájánál okleveles tanítónő. Bir tehát szépséggel, jó kedélylyel, bztos állással és még sem elégedett......... Lányzik tökéletes boldogságától valami . . . *87 egészen igénytelen, kis jószág, egy kettes, csipkés, idres-bodros, rózsaszín, vagy már piros szalagos iczi-piczi — fejkötő. Hol lehetne ilyenre, vagyis ilyennek egesult viselhetésére szert tenni? E kérdés foglalkoztatja ébren, álmában, utón, útfélen, is ad irányt minden tettének, szavának és i t°ndolatának. És hogy az olvasó meggyőződhessék,ép ez nem puszta ráfogás, kérem, kémkedjék türelemmel olvasni a mint következik. Gyorsan robogó vasúti kocsiban elegáns útiköpenybe burkolt fiatal hölgy ül — egyedül. A fővárosból jön hazafele, a fővárosból, hol a nyári szünidő néhány hetét igen vígan, de a fő czélra nézve minden eredmény nélkül töltötte el. Egy kissebb állomáson csinos, érdekes középkorú barna férfi ült be coupéjába, kinek finom öltözékénél is finomabb a kezére bárhol figyelmet keltött volna. Emmeline Dagysám (mert ő volt az utasnő) ki a devorumra tart valamit, de akit akkor is bántott az „egy gondolat“ a világért sem kezdeményezett — szóval — hanem babonázó tekintetét párszor — véletlenül a szemben ülőnek mély, fekete szemeibe merítve, látszólag közönyösen táskájából egy vadonat uj könyvet húzott elő. Még föl sem volt vágva. S minthogy fölvágatlan könyvből olvasni teljes életében sohasem szeretett, habozás nélkül nyúlt dús, világos gesztenyeszín bajába, hogy az asszonyok kedvencz és mindig kéznél levő papírvágóját abból egy kecses mozdulattal kivonja. Amint a hosszú hajtű elhagyta irigylésre méltó helyét, a gazdag hajtekercs hoszszan levonulva bobta el vállát, karját, ruháját, mit azonban ő figyelemre sem méltatva, nyugodtan a papírlapok metszéséhez kezdett. Ez sok volt az átellenben ülő és csupa szemmé változott utitársnak, kinek esteticai érzelmei nyilván föllázadtak a könyv lapjainak ilyetén kezdetleges módon való fölszakgatása miatt, s vele született elegánsával zsebébe nyúlva tollkést vont elő, melyet utitársnőjének kifogástalan udvariassággal fölajánlott. Kölcsönös mosoly, bájos fejbóllintás, egy-két lap fölmetszése az új eszközzel, aztán kérdés, felelet, újra kérdés „elég az hozzá“, hogy a könyv feledve jön, s a két útitárs közt élénk eszmecsere fejlődött ki azon ezernyi kellemes semmiről, mi a routinirt társalgás báját képezi. Elutazás, divat, nagyvilági zajos- és falusi csendélet, fényűzés, ízlés . .. mit én tudom mi és mi nem szolgáltatott anyagot beszélgetésükhöz. Emmeline nagyság — ki mellesleg mondva, hajfonatát visszatűzni elfeledte volt — éles felfogással mindenből kilátta, hogy útitársa a középrangúak, a vagyonosok, a függetlenek, szóval— a férjnek valók osztályából való. Mily szerencsés véletlen! A sors ujjmutatása. . . Hátha!? Vétek volna kisérletlenül elszalasztani. Többek között a nő szépségről is szó volt, mely iránt az ismeretlen fogékonynak látszott. Különösen — mint mondá —a szép fogak hatnak reá ellenállatlanul, mire Emmi nagyság naiv arczcal panaszlá, hogy az övéi elég fehérek ugyan, de rendetlenek, ami neki már nem kevés szomorúságot okozott. Az útitárs ezt nem akarta hinni, látni akarta, s mivel már kissé alkonyodni kezdett mindketten fölemelkedve az ablakhoz közeledtek. Amint azonban Emmeline nagyság szép piros ajkát kissé fölvonva előre hajolt, a vonat egyet zökkent .... s a két ajak, t. i. a két utitárs ajka a megzavart egyensúly és a vonzás törvényénél fogva összeütközött és..........egybeforrott. Ezen pilanattól fogva a vaspálya sínei annyira döczögőssé váltak, hogy a gyakori zökkenések alig hagytak annyi időközt, hogy a jelenre, jövőre és érzelmeikre vonatkozó gondolataikat, ígéreteiket, esküiket kicserélhessék. Mégis — úgy éjfél fele — sikerült annyira jutniok, hogy a vasúti lámpa borongó világánál Emmeline nagyság, az általa oly régen oly forrón óhajtott kis csipkés szalagos főrevaló körvonalait hitte biztosan megkülönböztetni. Csak az volt hátra, hogy megérkezvén, a mama áldását kérjék, midőn a vonat újabb — igazi — zökkenése s egy szentori hang „Szolnok tizenöt perez“ ábrándjai tündérhonából kizavarta. Önkezelési jegygel utazván, Emmeline nagyságnak ki kell vala szállni, hogy jegyét a pénztárnál „láttamoztassa“ s midőn a lassú pénztárnokot ideges türelmetlenséggel megsürgetve a jegy ismét kezében volt s ö röpült inkább mintsem ment boldog reményeinek bölcsője a — coupé felé — ki írhatná le kinos meglepetését, gyötrelmes csalódása keservét — azt üresnek találta. Csöngettek egyszer, kétszer . . . háromszor. A tizenöt perczt eltelt, a vonat elindult s ő benne . . . egyedül. — Hej az a fejkötő! * A színházban vagyunk. Kedvelt vendégművész játszik nagy bravourrral, zsúfolt ház előtt. Taps, virágcsokor, koszorúzápor özönlik rvá. Fölkent homlokáról a Múzsa csókjának melege sugárzik; férfias délereg alakja pálmaként magaslik az őt körülvevő törpék közül ki. Érczes hangja lelket remegtet, szemsugara szíveket gyújt lángra . Egy földszinti páholy mélyéből kitartó ostrom tűz lövell felé egy színházi fegyver kettős vontcsövéből. Észre sem veszi. Ő Rochester lord, ki el akarja venni feleségül a lowodi árvát a név és vagyonnélküli nevelőnőt. Oly szívből jövő, szívhez szóló minden a mit mond, hogy bizonynyal átérzi és be is tudná váltani szavait-------—ki tudja... hátha!?... A függöny legördül. A látcső birtokosnője eltűnik páholyából, hogy pár pillanat múlva a színpad életet jelentő deszkáin tűnjék fel sugár alakja. A művész egy zsölyében pihen a második felvonás viharos jelenete után. A karcsú alak feléje tart, két gyöngéd fehér kéz fogja meg fejét, fölemeli, a lámpa felé fordítja. Két égő szem mélyed a kifejezésteljes szemekbe s egy lelkesült hang kiáltja: A román határsértés. Azon határsértésről, mely Hunyadmegyében a Vulkán szorosban követtetett el romániai fegyveres katonák által s melynek a fészkelődökre nézve az a csúfos vége lett, hogy két csendőr elfogott kilencz romániai katonát, a Fester Lloydnak a következő félhivatalos értesülése van: Egy szakaszvezetőből és egy csendőrből álló őrjárat október 4-iki szemleútjában arról értesíttetett, hogy az Alpe Privagu nevű csúcsra épített őrházat, mely 800— 1000 lépésnyire van benn a magyar területen és azért építtetett, hogy a keleti marhavész ellen meghúzandó kordonnál éjjeli szállásul szolgáljon, romániai katonák megszálták, később felgyújtották és öt lövést tettek. (Kire? erről hallgat a jelentés. Szerk.) Az őrjárat meggyőződést akarván magának e dolog állásáról szerezni, magához vett két vezetőt s elindult az őrház felé, a melynek közelében, magyar territóriumon, kilencz romániai katona egy nagy tűz körül főzte estekljét. A romániai katonák minden ellenállás nélkül megadták magukat, s fegyverestől és töltényestül bekisértettek a vulkáni csendőrlaktanyára s később átadattak a petrozsényi szolgabirónak. A szolgabiró megvizsgálta a tett szikhelyét, kihallgatta az elfogat lakat és a csendőr szakaszvezetőt. A romániai katonák vezetője azt vallotta, hogy múlt hó 30-án Eredicsenyben megkezdték rendes őrszolgálatukat. Október 3-án elérték a határszéli erdőségeket, ahol az akkori nagy szél és eső ellen az alig pár száz lépésnyire fekvő őrházba menekültek. Itt maradtak 3-dikán estétől 5-én reggelig, amely napon két magyar csendőr által elfogattak és lefegyvereztettek. Elöljáróiktól csak az a parancsuk volt, hogy őrizzék mint rendesen a határt, figyeljék meg az új őrházak építkezését, de az ottani munkálatok akadályozása nélkül. Továbbá utasítottak, hogy a szigorú idő beálltával, az építő munkások belegyezésével húzódjanak meg valamely őrházban; ha azonban ezt nem engednék meg, azonnal vonuljanak vissza. E kihallgatások ideje alatt megjelent a szolgabírónál a román vámhivatal főnöke, aki oda nyilatkozott, hogy az elfogott katonák csak rendes őrszolgálatukat teljesítették és senkitől sem kaptak parancsot a szóban levő őrház építését akadályozni, annál kevésbbé, mivel a román kormány ezen építkezésről a maga idejében értesítve lett. Végül kéri az elfogottak szabadon bocsátását, ami a magyar kormány rendeletére meg is történt. Mindezekkel szemben a csendőrszakaszvezető azt állítja, hogy a bekísérés alkalmával a romániai katonák előtte és a vesztegintézet igazgatója előtt oda nyilatkoztak, hogy ők azon szigorú parancscsal voltak az őrházhoz utasítva, hogy az építés befejezésével megbízott munkásokat onnan tartsák vissza, s ha erre — a fegyverek eshetőleges használata esetén nem lenne elég erejük, a Bradessemben állomásozó helyőrségtől azonnal kérjék meg a szükséges segélyt. És valóban a kérdéses őrház, 150 román katona által, kiknek tisztjei később visszavonultak és a közelben táboroztak, összevontatott és felgyújtatott. Egyébiránt közelebbről egy nemzetközi vegyes bizottság alakíttatik — (a Románul szerint már meg is alakítatott. Szerk.) ezen ügy tisztázása czéljából, amelynek — teszi hozzá a Lloyd — remélhetőleg sikerülni fog, a két kormány intenziáihoz képest megnyugtatóig intézni el az esetet s módot találni hasonló esetek ismétlésének megakadályozására. Ipari tanműhelyek. Nagy fontosságú ügy került szőnyegre szombaton a Városi Bizottság tan- és iparügyi szakosztályában, a Kolozsvárit felállítandó ipari tanműhelyek kérdése. Annak, hogy a magyar ipar nem képes a versenyre a külföld hatalmasan kifejlett iparával szemben, sok egyéb körülmény mellett (közös vámterület s ezáltal akadálytalanul beözönlő külföldi iparczikkek, tőkehiány és drága hitel, munkáskéz hiánya, rész ipartörvény stb.) tagadhatatlanul egyik legelső oka az, hogy iparosaink szakképzettség tekintetében nem állanak a kor színvonalán . A modern kor a legegyszerűbb iparostól is ma már nem csak hogy széleskörű általános műveltséget követel meg, de megköveteli elsősorban, hogy mesterségét a lehető legszélesebb körű elméleti és gyakorlati ismeretekkel támogassa. Asztalos, kalapos, szabó, ács, kőműves, lakatos, czipész, kerekes s a többi számtalan kézműiparos ma már valóságos szaktudománynyal kell, hogy mesterségét folytassa, különben a külföld fejlett ízlésű iparával képtelen síkra szállani. S nemcsak, hogy alaposan meg kell tanulnia azt a foglalkozást, melylyel kenyerét keresi, de a nagy közönség igényeivel, melyek napról-napra fokozódnak és változnak, folyton folyvást, lépést kell tartania. Ha már benne is van mesterségében s mint önálló mester folytatja azt: szakadatlanul tanulmányoznia kell az újabb vívmányokat, felhasználnia az újabb találmányokat, alkalmaznia az újabb javításokat. Szóval szakadatlanul haladnia kell, ha nem akar a concurrentia ellenállhatatlan hullámai között elmerülni. Kormányunk iparügyi politikáját, különösen azt, melyet Ausztriával szemben s a vám- és kereskedelmi szerződések terén követ, nem írhatjuk alá. Belső téren is vagy csak toldozásra szorítkozik, vagy anál még rosszabb nincs elég merészsége gyökeres reformokhoz nyúlni. Példa rá az ipartörvény revisiója, melyet már évek óta ígér s mindig csak ígéretnél marad. Ám ha jót és üdvöset tesz, nem tagadhatjuk meg tőle elismerésünket. Épen ily elismeréssel kell adóznunk a kormány abbeli legújabb elhatározása iránt, minél fogva Kolozsvárit ipari tanműhelyeket szándékozik berendeztetek A kolozsvári iparkamaráés illetőleg buzgó titkára Gámán Zsigmondé az érdem, hogy ez irányban az első lökést megadta, és a kormányt jelzett elhatározására rábírta. Az iparügyi miniszter elhatározása szerint egyelőre s lehetőleg már a jövő évben két tanműhely rendeztetik be, két kolozsvári ipartelepen. E tanműhelyekben a tanulók egészen gyakorlati oktatásban fognak részesíttetni, mégpedig arra qualifikált s a kormány által qualifikáltaknak elfogadott iparosmesterek részéről. Ezen kívül mindkét ipartelepen elméleti oktatás is lesz, főleg a téli időszakban. A miniszter által elfogadott tervezet szerint az egyik tanműhelyben a tanfolyam kiterjed : a kőműves-, kőfaragó-, ács- és asztalos- iparra, továbbá a képfaragásra (u. n. építészi diszítményekre) fafaragásra, műasztalosságra, esztergályosságra, mű, kő- és cementöntésre, kovács-, lakatos- és mű-kovácsmunkákra. Ez a tanműhely, mint a programaiból látható, a fa s különösen az építészeti iparágakat öleli föl. A másik tanműhely már a vas iparágakra fog kiterjeszkedni, tantárgyai lesznek: a mű-, szerszám- és modell-asztalosság, a szer- és durva-kovácsipar, a géplakatosság és közönséges lakatosipar, vasesztergályozás, vas-