Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)

1883-11-26 / 271. szám

teuft"*** 18Sylvam ^---*ff ____ ____L­’m­egye ^erkesztői iroda : ...ív . i“* hová a lap «/. lírai i'nb.'.rt ii iáin? cziiuendük. 'U* —__'■ közlemécj'tk Mi a„ELLENZEK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: V.idíkro postán, vagy helyben házhoz hordva , ,si én»......................16 fit. j Negyed v 3 ... -1 fit. pilévre...................8 fit. !; Egy hóra helyben . 1 fit 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. (»­jelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ü­nni­pnapok kivét­­ével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 1 91. N&ásit. Kolozsvár, hétfő, november 26, 1883. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály­ utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. A megbukott kormány. Az a szavazás melylyel szombaton a Képviselőház nagy többsége az irá­­nyi határozati javaslatát elfogadta, ha­­ározott vereséget jelent a kormányra nézve. E határozattal a képviselőház utasítja a kormányt, hogy a kötelező polgári házasság behozatalára nézve mielőbb törvényjavaslatot terjeszszen a­rvényhozás elé. Ezzel szemben Tisza Kálmán már csütörtökön nyíltan kije­­lentette, hogy ha az a javaslat elfogad­­atik is, a kormány nem fogja azt má­sra nézve kötelezőnek tartani. Más szavakkal: Magyarország képviselőhá­ziak többsége, tehát maga a törvény­h­zás, a nemzet képviselőtestülete szűk­ítésnek tartja s elrendeli a kötelező polgári házasságot, Tisza Kálmán és minisztertársai azonban ellene szavaz­nak az Irányi javaslatának, tehát er­­ről kijelentik, hogy a törvényhozással szemben más véleményen vannak. És a leszavaztatás daczára Tisza Kiimán máig is miniszterelnök s többi kollegái miniszterek. Nincs a világon sketilányjogi tankönyv és nincs a vi­lágon alkotmányos gyakorlat, mely sze­rint ilyen leszavaztatás után az illető miniszterek kötelességüknek ne tartanák azonnal leköszönni s átadni tárczái­­kat olyanoknak, kik egy véleményen vannak a többséggel s annak akaratát készek is érvényesitni a kormányzásban. Hanem hát nálunk, — már sok eset bizonyította, — az egész alkotmá­­nyosság tulajdonkép játék. Bolonditják vele a nemzetét. A választók azt kép­zelik, hogy őket azért szokták három évről három évre összehívni, hogy vá­­lasszanak „képviselőket,“ akik aztán az a nemz­et akaratát emeljék érvényre , az ő kívánságuk szerint kormányoz­zanak. Na persze. Hát mire való a hatalom, ha az ember nem élhet vissza vele ? — ezt mondja egy operetteben valami király­féle torzalak. Hát mire való az alkotmány és a nemzeti akarat, ha nem arra, hogy ki­­átszassék és meghamisíttassék ? —igy formuláit­a Tisza Kálmán az operette­­király famozus mondását. És hűségesen is gyakorolja az al­kotmány-hamisítás e nemes mesterségét épen 8 év óta, így tett a keleti hábo­rú alkalmával, igy a boszniai occupa­tio dolgában, igy az Ausztriával fenn­álló szerződésünk megújításakor, igy tett a bank kérdésben. Minden kérdés­ben ellene volt, hol nyíltan, hol hall­gatólag, hol előlegesen, hol utólag, a nemzet nagy többségének akarata. S ő mégis mindannyiszor kijátszta a nemzeti akaratot. S annak ellenére tovább is ott maradt a bársonyszéken, tovább „boldogítván“ kormányzásával Magyarországot. Persze, mert mindig tudott találni kibúvó ajtót. Most is oda csavarja bi­zonnyá az a dolgot, hogy ő nem csinál kabinet­kérdést az elfogadott határozati javaslatból. Hát hiszen így nagyon kényelme­sen lehet uralkodni és kormányozni. Nem kell hozzá egyéb, mint erőszakos­kodás, a miniszteri tárczához való gör­csös ragaszkodás. No meg egy corrum­­pált többség. Egy olyan többség, mely­ből kihalt minden férfias önérzet, kive­szett minden szeméremérzet. Mert ha azokban a kormánypárti képviselőkben, tök az ellenzékkel sza­vazván, az Irányi javaslatát diadalra segítették s hozzájárultak ahhoz, hogy a kormány leszavaztassék, csak egy mák­szem önérzet, önbecsülés, meggyőződés volna: az általuk leszavazott kormányt többé egy perc­ig sem támogatnák. Mo­rális lehetetlenségnek kellene tekinteni­ük egy ilyen kormányt tovább is fen­­tartani a hatalmon. Hiszen máskép ko­média az egész parlamentarizmus. Hát ha a miniszter azt teheti, a­mit akar, és teheti azt a többség nyílt akarata ellenére, akkor nem a parlament, nem a többség dönt, hanem annak az egy pár embernek az akarata, kiket minisz­ternek tett meg a viszonyok szeszélye. Akkor a parl­ament, a nemzet képvise­lőtestülete pictus musculus, akkor a többség nem egyéb puszta játékszernél a miniszterek kezében! Ha Tisza Kálmán és minisztertár­sai tudnák azt, hogy mi a politikai tisz­tesség, mi az alkotmányosság, mi a nem­zeti akarat respectálása, a szombati le­szavaztatás után 24 óráig sem marad­hattak volna állásaikon. Jól vigyázzon a kormány és párt­ja! Az alkotmányosságban való bizalom úgyis megrendült már a nemzetben. Ilyen komédiázással ne vigyék oda a dolgot, hogy meggyőződéssé érlelődjék a nemzet millióiban az a nézet, hogy Magyarországon tulajdonkép az egész alkotmányos kormányzás és parlament nem egyéb humbugnál és alkotmányos formákba bujtatott absolutizmusnál ! AZ,ELLENZIK­ TÁRCZÁJA. 1883. november 26. Gyárfás Jenő. (A budapesti II. műtirlat alkalmából.) — Két közlemény. — A „Tetemre-hivás­“ban, melylyel elő­ször tűnt fel Gyárfás Jenő, mint tudva van az Arany János hasonló czímű balladája öltött alakot; a „Tél öröme“, melyet most állított ki a művészek csarnokában, a disz­nóölés jelenetét ábrázolja. Tehát a törté- I nelmi után a genre, magas eszmény után a­­ mindennapi realitás. A tárgyak e különbözőségéhez maga I a természet szolgáltatta az inspirácziót. A Kárpátok ködbe vesző ormai, a Nemere viharjai, Székely támadnak és Bálványosnak omladékai, a szentléleki vár tündérregéje I ép oly hatással voltak első képének miszti- i húsán borongó eszményi alakjaira, miként­­ a Szépmező hangyaszorgalmú népe, a szán- s tóföldek szeliden hullámzó kalásztengere és­­ egyszerű otthonának idyllikus varázsa, a „Tél örömeinek családiasan bájos megal­kotására. Tehát a „Tetemre-hivás“-sal épen úgy a külső benyomások hatásának hódol, mint a „Tél örömé “-vel. Én e képet a bevégzés stádiumában­­ láttam a Gyárfás műtermében. Azóta lé- s­zyrges változásokat nem igen tehetett rajta.­­ Talán segített valamit a távlaton, melynek bányáit akkor a kevéssé gyakorlott szem megtalálhatta. A háttér igen közel esett, majdnem ránehezedett az előtérben mozgó alakokra s e miatt nem volt meg e képen a kellő levegő. Az ember szintúgy csodál­kozott, hogy e kicsiny téren — nem a kép hosszát értem, hanem a kép mélyét — hogy tér el annyi minden ? Egy szokatlan kifejezéssel élve, a festmény túlságos mér­tékben tette rám azt a benyomást, hogy képet látok. Igen sok dolog egy lapra esett, aminek egy térre kellett volna esni. A másik szembetűnő hiányt, a­mit azóta szintén pótolhatott, a színezésben ész­leltem. Igazi háromszéki kép, gondolom, mikor megláttam. Semmi ragyogás. Tárgyak és alakok mindannyian mintha kopottak volnának. Túlnyomó benne az ólomszürke szín. Olyan, mint egy esős nap a zágoni hegyek között. Nincsen fény, a­mi kápráz­tatna és nincsen derű, a­mi hangulatot kelthetne. A hó nem elég fehér, az abrosz nem elég piros, a kutya nem elég fekete. Mintha félne az élénkségtől, mintha szemszúrónak találná az élesen kidomborodó színezést. Teljességgel nem akar eltérni at­tól az őstermészettől, mely őt körülveszi. Kerüli az alapszínek elevenségét, miként a verőfény kerüli a távol havasok éjszaki ol­dalát. „Napot, uram, napot, egy kis fényt e csoportba, melynek ártatlan örömével job­ban összeillik a ragyogás, mint e merev szürkeség.“ Így szerettem volna hozzá­szó­­lani, ha a műteremből még ki nem került képet jogom lett volna bírálgatni. Mindez azóta megváltozhatott, mert a szándék meg volt hozzá. De akár változott, akár nem, azon valóban csodálkozom, hogy a fővárosi sajtó még nem foglalkozott e képpel tüzetesen. Sajnálnám, ha a széhbe­­liség hiánya lenne az ok. Sajnálnám, ha a könnyűvérű műbírálatok felületessége volna az ok. Sajnálnám, ha Gyárfás Jenő idegen­számba jönne csak azért, mivel nem Buda­pesten dolgozik. „A sikerült képek közé tartoznak .. s a névsorban föl van említve Gyárfás is. Vagy pedig „figyelmet érdemelnek meg...* s aztán a katalógus sorrendjében előfordul a „Tél öröme“ is. Van ilyen hangú bírálat is: „Szép kép a „Tél öröme“ is; sok előnye és sok hátránya van.“ Ebből aztán igazodjék el a művész, a­ki nehéz pályája kezdetén áll. Melyik az az előny, melyik az a hátrány, kérdi töprengve a festő? Miben javítsam magam, mikép tehetem jóvá a hibákat, folytassam-e a megkezdett utat, vagy új csapást kezd­jek, mely egyéniségemnek talán inkább meg­felel ? kérdi háromszéki magányában a festő — és nem kap rá választ a főváros összes közlönyeiben. Különösen tisztelt műbizáló urak, igy nem fogunk magyar festőket nevelni. Indo­kot vár méltán az ifjú művész és nem pusz­ta állítást. A kategorikus imperativus nem a szellem birodalmának a törvénye. Az exerczírozás mesterségét a század kutató hajlamai már beszorították a kaszárnyákba és a konklávékba. Minden más téren jogos kíváncsiság a „M­i­é­r­t.” A­ki ezt a szót föl nem veti és meg nem oldja, az olyan bíráló csak s­z­av­ak­at rakott egymás után, de gondolatokat nem. Maga ez a körülmény, hogy valami a fővárosi sajtóban jelent meg, még semmit sem bizonyít. Érveket kérünk és nem pa­rancsolatot; indokot az ítélethez; magyará­zatot a véleményhez. Tanítást várunk a mai bírálattól és nem hányavetiséget. E sorok írója meglehetősen ismeri fes­tőművészeink termelő képességét. Épen az­ért, csak­is alapos érvelés után volna haj­landó igazságosnak találni azt a kicsinylő elbánást, melyben a fővárosi sajtó a „Tél­­örömé“-t részesítette. Mint már említettem, e kép egy disz­nóölési jelenetet ábrázol. Tárgyat és alako­kat onnan merített a művész, a­hol él­­ a népéletből. Nem ment el sem a tengerpart­ra, sem a rajnamenti váromladékokhoz, sem a hollandiai csipkekötők, sem a bajor sö­rözök közé. Öntudatosan került minden mo­­­tívumot, mely a gyakori feldolgozás által az önálló felfogást és kidolgozást tehetné kétségessé, így aztán szerencsésen elkerülte a másolásnak még csak szívét is. Egyszerű családjának egyszerű életé­ből ellesett egy kimagaslóbb pontot, egy napot, mely a többi mindennap között, éven­ként visszatér ugyan, de mindig a szokatlan és mindig az érdekes esemény jellegével bir. A­ gyermekkori emlékek tündérvilágából föl­idézett egy édes perczet, és eszébe jutott az a csodás reggel, midőn a kis udvar megné­pesül a szomszédokkal, az apa bundát ölt s elégü­lten ereszti bodor füstjeit, az édes anya bort kinálgat a hóban fagyban dolgozók­nak, az egyik kis testvér gagyogva pöröl a disznó farkáért, a másik már megkapta a hólyagot és kidülledt arczc­al próbálja fel­fújni —­ és mindez megvan világítva a per­­zselőhöz élénk szalmalángjával a reggel szürkületében. Igen, a szalmatűz lángja, ez az a­mi e szokatlan zűrzavaros mozgásnak, lármának és lótus-futásnak, a gyermekkor emlékei között mesés fényt kölcsönöz. A galamb-bú­­gos kapu, a törökbúzás kas, a hóval borí­tott félszer, az üresen maradt hizó­ól, a hulladékot szemelő baromfiak mind-mind csodálatos megvilágítást nyernek és csodála­tos árnyakat vetnek a hófehér udvarra. És a szép emlékek között, a szalm­a­­tűznek e tüneményes ragyogásáról megfe­ledkezett Gyárfás Jenő. A virradatnak azt a momentumát választotta, midőn már nin­csen sötét és az ég felhős lévén, onnan is hiányzik a pirkadó hajnal világa. A mun­kát pedig abban a pillanatban tünteti föl, midőn már bonczolják az állatokat, tehát midőn már a szalmatűz kialudott. E szerint, földön és égen mindent ki­került, a­mi fényt áraszthatott volna e de­rült csoportra. Vélekedésem szerint, ezzel lemondott az intenzív hatás legmegkapóbb eszközeiről. Vannak alapfogalmak, melyek Politikai hírek.­ ­ A közös miniszterek és néhány osz­trák miniszter tegnap és ma Bécsből Buda­pestre utaztak, hogy ott részt vegye­nek a közös miniszteri tanácskozásokban, melyek különféle, a monarchia mindkét ál­lamát érdeklő kérdésekre, igy nevezetesen vasúti ügyekre is vonatkoznak. A tanácsko­zások ma kezdődtek s holnapután, a király f ő felsége elnöklete alatt közös miniszteri ér­tekezlet lesz. — A telekkönyv átalakitása Az igaz­ságügyi minisztériumban már kidolgoztatott a telekkönyvek újjáalakítására vonatkozó törvényjavaslat. Az új cataster alapján most már egy a modern követelményeknek telje­sen megfelelő hitel-telek­könyv fog létesít­­tetni. Az ezt életbe léptető törvénynek nyolc­vannál több paragrafust tartalmazó ja­vaslat a legközelebb újból leendő átvizsgálás czéljából egy szűkebb szakbizottság elé ter­jesztetik, ezután pedig benyúttatik a képvi­selő­házhoz.­­ A szász egyetem közgyűlése legutóbb folyó ügyekkel foglalkozott. Az előterjesz­tett pénztári jelentés szerint az univerzitás­nak 15,100 frt készpénz, 1.252,930 frt ér­tékpapírja van. A bérbirák pénztárállománya 305,170 frtot tartalmaz, a Molnár­ István fé­r­­e alapítvány pedig 20,100 frtot. Kötelez-I vényekben az, egyetem 548,583 frtot tart s kezében s a folyó évben 7 darab 1000 frtos értékpapírt vásárolt. — A hivatalból való vadászatok ellen­őrzése . A vadászati törvény alapján hiva­talból tartott vadászatoknál, a pénzügyi kö­zegek részéről való ellenőrzés gyakorlásának mellőzése iránt, a pénzügyminiszter a kö­vetkező rendeletet bocsátotta ki az összes pénzügyigazgatóságokhoz, közigazgatási bi­zottságokhoz, adófelügyelőkhöz és adóhiva­­talhoz: „Tudomás és miheztartás végett kijelentetik, hogy a vadászatról szóló 1883: XX. tcz. 19. §-a alapján, hivatalból megtar­tatni szokott vadászatoknál előforduló vissza­élések meggátolása, valamint az ellenőrzés gyakorlása, az idézett törvény 24-ik §-ából ki­folyólag, nemkülönben az 1880. évi XXXVII. tez. határozmányai alapján, egyedül a köz­­igazgatási hatóságok hatásköréhez tartozván, annak a pénzügyi közegek részéről törté­nendő ellenőrzése­ vajjon a szóban levő va­dászatoknál, a vadászok vadászati jegyek­kel el vannak-e látva, tekintettel az 1883. XIII. tcz. 7-ik §-ában foglalt kedvezményre, nem szükségeltetik, és ezen ellenőrzés egy­szerűen mellőzendő. Budapest, nov. 18. Ma­­darassy, s. k.“ Pro domo. — zsidó a polgári házasságról.­­ (Vége.) És ha ezekből kifolyólag én a kérdé­ses törvényjavaslatot a jelen viszonyok kö­zött időszerűtlennek, elhibázottnak és for­­d­rozottnak tekinteni vagyok kénytelen, er­re különösen feljogosít azon antisemita áramlat, mely hazánkban észlelhető, s a­mely áramlat még egyfelől arra mutat, hogy hazánk polgárzatának a nagy része még mindig nem tekinti a zsidót a társadalom kiegészítő egyenjogú tagjának, ki egészen egyenlő elbánásban részesítendő a többi pol­gárokkal, másfelől joggal enged következ­tetni arra, hogy a kormány éppen ezen áram­lat következtében készíttette és terjesztette be a javaslatot, melylyel a fennforgó oiszo­­nzok között éppen a zsidók és keresztények között fog, legalább ha ezen időre art elő­idézni. A­mily helytelen és indokolatlan po­litikailag azon forma és azon mód, melylyel ezen törvényjavaslat napfényre hozatik, és oly alaptalanok azon indokok, melyek a mell­et felhozatni szoktak. Ezen indokok között első helyen áll az, hogy csak így, ezen törvény által le­het a zsidót társadalmilag is emancipálni, mely indok a mennyire hízelgő akar lenni a zsidókra nézve, és oly czért tévesztett is, mert eltekintve attól, hogy minél gyakrab­ban foglalkozunk különlegesen a zsidóval, annál inkább éreztetjük vele és ük magunk­kal, hogy a zsidó még mindig isoláb­an áll a társadalomban, mely érzet csak a visz­­szavonulást idézi fel a zsidóban és elte­kintve attól, hogy az emancipáció emlege­tése is már keserű emlékeket kelt fel a zsi­dóban, mire szükség nincsen, önámitás az, ha a törvényhozó azt hiszi, hogy az ily speciális házassági törvény engészteti el a zsidó és keresztény közötti társadalmi kü­lönbséget, mert ha egy ily törvény lehető­vé is teszi a keresztény és zsidó közötti há­zasságot, ezen házasságok nagyon ritkák lesznek azért, mert a társadalom velünk szemben még mindig érezteti, hogy társa­dalmilag tőlük elkülönítve vagyunk, mert maga a keresztény sincs még oda érlelődve, hogy velünk szemben elfogulatlan legyen s hogy bennünk az embert az egyenjogú pol­­gárt lássa csak s ne a zsidót, kit ő eman­cipált s ki neki azért hálával tartozik s mert mig a keresztény társadalom maga nem fogja viselkedésében és érzületében azon válaszfalat lerontani, melyet az elfo­gultság, a vallási türelmetlenség és az any­­agi ideig gyakorolt hatalom öntudata a ke­­resztény és zsidó közé emelt addig, bármily zsidó házassági sőt az általános polgári há­zassági törvény sem fogja a társadalmi kü­lönállást megszüntetni. De önámításnak kell tartanom ezen indokot, ha azon országokra tekintek, me­lyekben a kötelező polgári házasság rég behozatott, mert ezen országokban is a leg­ritkább kivételek közé tartozik még ma is az, hogy zsidó kereszténynyel kössön házas­ságot és ezen körülmény is épen abban ta­lálja magyarázatát, hogy míg egyrészről a társadalmi össszeolvadás még nem tökéle­tes, addig épen a zsidóságban nincs és nem forog még fenn annak a szüksége, hogy más vallásfelekezetekkel házasság útján ösz­­szeolvadjon, és itt helyén lesz reá mutatni, azon további indokolás alaptalanságára, mely­lyel reá mutattatik, hogy épen a zsidók azok, kik ezen törvényt sürgetik. Tudtommal ily irányban sem a zsidó papok, kik egyébiránt a mi szervezetünk szerint minket nem képviselnek, sem a hit­községek, melyeknek még összesége sem ha­tározhat ily ügyeink fölött, sem országos képviseletünk, melynek ily irányban való el­járása, hivatása, határainak túllépése volna, sem az országban lakó összes zsidóság egy ily törvény meghozatalát soha sem sürget­ték, sőt soha meg sem kérdeztettek, azon irányban s igy azon indok, hogy a zsidók ezen törvényt kívánták és sürgették soha ily törvényt azért, mert mint felhoztam mi magunk sem érezzük annak szükségét, mi­után nekünk meggyőződésünk az, hogy a társadalmi különbség nem a házasság, ha­nem a megrögzött előítéletek, az évszázadok óta táplált vallási és faji gyűlölet és az ebből származó türelmetlenség elenyésztetése által szüntethetik meg, mit csakis és egye­dül a műveltség terjedése és nem egy spe­ciális törvény idézhet és mozd­hat elő. Egy szerencsétlen és ez eltévesztett in­dok továbbá az, hogy ezen törvényjavaslat előterjesztendő volt, nehogy a kormány úgy tűnjék fel, mintha ő is antiszemita volna. Habár ezen indok könnyen provokál­­hatná a „qui s’excuse, s’accuse“ közmondást, jelen esetben már csak azért is, mert külö­nösnek tüntetik fel, hogy egy erős kormány egy gyenge antiszemita párt velleitásainak kedvezményeket hozni kénytelen akkor, mi­kor sok országosan s így általánosan han­­goztatatott igényeknek meg nem felel, csak kiemelem, hogy míg ezen indokolás azt árulja el, hogy hazánkban az antisemita párt mégis nagy és hatalmas kell hogy le­gyen, ha még a minisztérium is azelől ki­térni kénytelen, addig másrészről épen ezen törvényjavaslat hajtja a vizet az antiszemi­ták malmára, mert ezen különös törvény igazolja, hogy viszonyainkról spec­iális fo­galmakkal bír az ország és hogy minket és a mi viszonyainkat különlegesen kell szabályozni, más szóval, hogy mi úgy te­kintetünk, mint a társadalomnak egy külön­álló és szabályozandó osztálya, mi éppen az antiszemiták jelszava. De nem akarok a további indokokkal foglalkozni, mint a­milyenek, hogy a zsidó­nak hasznát vesszük, mert szorgalma, szá­mítása és takarékossága a mi lovagias, nemes természetünkön átszürkedve fog va­gyonhoz jutni s az „igy szerzett vagyon nem fog ellenünk fordulni, hanem segítsé­günkre lesz“ és „a vér­vegyítés utján a nemzet is regenerálódik és szaporodik, mire szükség van“ mert habár ezen indokok még a legelfogadhatóbbak, mert egy szükséget jeleznek, de túlzottak és arra sem rek­edtá­­lok, hogy a kötelező polg.­házasság a há­zasító közegek hiánya miatt sem hozható be, mert hiszen a­ki a zsidót házasítja, az mást is házasíthat, avagy tán éppen csak azért késne e javaslat és törvény, mert nem lesz a ki foganatosítsa ? Zárom czikkemet azon szerény nézet­nyilvánításommal, hogy az ügynek, a magyar társadalomnak és magoknak a zsidóknak is sokkal nagyobb szolgálatot tett volna a kormány, ha a fennforgó körülmények között az általáno­san kötelező polgári házasság behozatalát lehetetlennek tartván, ezen törvényjavaslat meghozatalát mellőzte volna, mert ezen ja­vaslat nem haladás, hanem visszaesés azon az úton, melyen társadalmi egybeolvadá­sunk keresendő. Justus, ORSZÁGGYŰLÉS. (A keresztények és zsidók közötti házasságról szóló tör­vényjavaslat. — Horvát bán.) A Képviselőház szombaton folytatta s be is fejezte a keresztények és zsidók kö­zötti házasságról szóló törvényjavaslat álta­lános tárgyalását. Első szólott az előadó: Literáty Ödön. Literáty Ödön előadó a beadott ha­tározati javaslatra reflektálva, azt fejtegeti, hogy azokra szükség nincs. Égetően sürgős szabályozás alatti kérdés nincs más, csak az, melyet e törv.­javaslat van hivatva meg­oldani, a többi kérdések ha évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül el tudtak lenni ab­ban az állapotban, melyben most vannak. (Élénk derültség a bal- és szélsőbaloldalon) ha eddig évtizedeken, sőt évszázadokon ke­resztül nem volt sürgető e kérdések mögöl-

Next