Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)

1883-12-03 / 277. szám

Kolozsvárt, 1883. Kossuth összetörte a hűbér-lánczait, megalkotta a parlamentáris rendszert, fölszabadította a sajtót, hadsereget te­remtett, melynek győztes csatái a le­gendák korát juttatják eszünkbe; a hadserget szervezte, ruházta, felfegyve­rezte a semmiből, s végre midőn áru­lás, túlnyomó erő és kimerülés győze­delmeskedtek a szent ügyön, mint sze­génységgel küzdő bujdosó összekötteté­seket teremtett külföldi udvaroknál, szö­vetségeket kötött III. Napóleonnal, Ca­­vourral, megbuktatta az osztrák érzel­­mű­ angol kormányt s a földteke mindkét hemiszféráján hirdette a magyar nemzet jogait, erejét és életképességét. A ki is­mer, általa ismer, a ki becsül, általa becsül. És most a Budapesti Szemle meg­teszi őt üres frazeolognak, így szokta a mopszlikutya a holdvilágot meg­ugatni. — A horvát nemzeti párt. A horvát tartom­ánygyűlésnek a nemzeti párthoz tar­tozó kiváló tagjai Khuen-Héderváry grófnak bánná való kineveztetéséről értesül­vén, elhatározták, hogy a legközelebbi na­pokban a pártot értekezletre hívják egybe a melyben az uj kormánynyal szemben kö­vetendő magatartásáról fognak tanácskozni Az kétségtelen, hogy a párt egy a horvát nemzethez tartozónak kineveztetését (mert Zágrábban ilyennek tekintik Kimen grófot) örömmel üdvözli és a tartományi ülésben egyhangúlag az új bán támogatása mellett fog nyilatkozni. Nagyban foglalkoznak az osztályfőnökök állomásának újabb betölté­sével is, és valószínű, hogy a nemzeti párt, h­a erre vonatkozólag felszólítást kap, nyi­latkozni fog. Azt, hogy Voncsina osztály­főnöknek marad, itt szinte kétségtelennek tekintik, de a képviselők körében azt vélik, hogy majd a belügyi osztályt veszi át. Azonkívül még dr. Sperecs István egyetemi tanárt és Sztankovics Dániel szeptem­virt emlegetik osztályfőnök-jelöltekül. — Az uj horvát bán, Khuen-Héderváry gróf — értesülésünk szerint, deczember 6-án fogja mint kinevezett horvát bán, és ma­gyar zászlós ar ő felsége kezébe esküjét letenni s csak azután megy le Zágrábba. Khuen-Belasi-Héderváry Károly gr. 1849. május 23 án született Nustáron, Szlavóniá­ban s 1880. szept. 6-án vette nőül Teleki Margit grófkisasszonyt. Az uj bán atyja Khuen-Belasi Antal gróf volt, s e női ágon jutott a Héderváry névhez, s 1874. decz. 3-án kelt királyi pátens hatalmazta fel a en gróf iskoláit részben Zágrábban végezte, azután pedig a hetvenes években, majdnem három évig, Vukovárt a megyénél szolgált, legutóbb mint főjegyző. Később képviselő­nek választották a magyar országgyűlésbe és ekkor elhagyta a szlavón megyét, két év előtt Györmegye főispánjává nevezte­tett ki. Ugron Ákos beszéde. A képvise­lőház deczember 1-én tartott ü­lésében. T. ház! Nem volt szándékom a jelen vitában részt venni, de azon idegesség, a­melyet a t. előadó úrnál tapasztaltam, midőn bátor voltam szemébe mondani, hogy ő is azok közé tartozik, kik ezen országban az egyenes adó emelését lehetetlennek tartot­ták, mondom, ha oly idegesen nem fogadta volna közbeszólásomat, másrészt, ha olyanok nem mondattak volna itt a házban Móricz Pál t. képviselő által, melyekre ő legkevésbé volt jogosítva, fel nem szólalt­a volna. Mielőtt Móricz I. képviselő­társam be­­szédére áttérnék, kénytelen vagyok consta­tálni azon tényt, hogy igenis Hegedűs Sán­dor úr Tisza Kálmán miniszter úrral egye­temben ez országban az egyenes adó fel­emelését lehetetlennek tartották ezelőtt egy­két évvel. T.­hát! Iványi Dániel t. képviselő­társam indítványát Móricz J. képviselő úr elfogadni szükségtelennek tartotta. Indo­kolja azt azzal, hogy a kar­assteri munkála­tok most folyamatban vannak, a­miben az országnak köszönete nem lesz, majd meg fogják látni az urak, hogy jelentékenyen fogják a földadót felemelni és már maga ezen munkálat sem egyéb, mint adórendsze­rünk átalakítása, tehát minek bizottságot kiküldeni ? Tehát Móricz I. képviselő úrnak ezen indítvány nem tetszett, nem is fogadta el. De 1873-ban a jelenlegi miniszterelnök úr vezérlete alatt itt e padokon igen is in­dítványozták a bizottság kiküldését, pedig akkor még nem voltak oly ziláltak a pénz­ügyi viszonyok, mint ma s akkor épen az ők gorombaságuk, udvariatlanságuk és kü­lönösen a miniszterelnök urnak — nem is találok kellő szót — legkíméletlenebb meg­támadása ellen igenis az akkori Deák-párt erkölcsi önérzettel, mint párt felelősségének tudatával önkényt azt mondta, igenis azt mondta, küldjünk ki egy bizottságot, ki­küldték a huszonegyes bizottságot és az adórendszer átalakítását egész komolyan tárgyalták. , Ma ezen képviselő úrnak, ki ak­ar hangosan lármázott, (Élénk helyeslés a szél­sőbaloldalon.) ma nem kell a bizottság ki­küldése. Nem kell pedig azért, mert úgy látszik szerinte jobban állnak a viszonyok. Ezen körülmény kiderítésére bátor vagyok egy pár számadattal szolgálni, habár nem vagyok annyira jártas a számokban, mint a t. előadó úr, ki mint egy művész, ki egy golyóval játszik folytonosan jobbra balra do­bálva a számokat, mégis kiderül, hogy de­­fic­it lesz, melyet azzal a számdobálással, melyet a t. előadó úr gyakorolt, azt is ki lehetett volna mutatni, h a mint Horánsz­­ky Nándor t. képviselő­társam felemlítette, hogy nincs is defic­it. A pénzügyek rendezésére alakult úgy­nevezett 75-iki honmentő kormány idejében az összes kiadások a zárszámadás szerint tettek 201.615.000 irtot; ma fokozatosan emelkedvén szerencsések vagyunk a t. pénz­­ü­gyminiszter úr szájából hallani, hogy a kiadások a jövő évben 329,200,000 frtot fognak tenni, tehát emelkedtek alig 8 év alatt 124,666,000 frttal. 1875 ben az egye­nes adók 71.170,000 frtot tettek, most pe­dig 1884-re 92, 220,0­1­0 írttal irányoztatuak elő, tehát emelte a honmentés 8-dik évében az a kormány, a­mely a pénzügyek rende­zésére vállalkozott 21,050,000 írttal csak az egyenes adókat, és most ,­mint látjuk a végeredmény az, hogy ugyanannyi a költségvetésben a hiány, mint volt 75 ben mert igaz, a pénz.Ugyminiszt-er- er beismeri, hogy a hiány 20 millió, de azt a 10 mil­liót, a­melyet kölcsön után akarnak besze­rezni, azt a 10 millió frtot, a­melyet az ál­lamjavak eladásából bevesznek és ezen adó­emelést oda számítva, mely most tárgyal­tatik, ott vagyunk, mint 1875-ben, s a de­­fic­it 42—43 millió lesz. De azt mondja a t. pénzügyminiszter úr, hogy igen emelkedtek a költségvetés té­telei, mert sokat fordítunk productív beru­házásokra, s e c­.imen 642 milliót szá­mít ki, mióta a honmenti kormány átvette a pénzügyek rendezését. Mióta a t. szabadelvű párt megalakult, melynek egy ideig én is szerencsés voltam tagja lenni (Felkiáltások balfelöl: Szerencsétlen !) csináltak 800 mil­lió adósságot, ebből 662 milliónyi befekte­tést könnyen lehet tenni még rebach is lesz rajta. (Élénk derültség balfelöl.) Móricz Pál képviselő úr az előtt indig­­natióval azt adta elő, hogy ez adó, melyet megszavazunk őket is terheli, mert hisz a háznak kétharmada földbirtokos és ő még kevésli, mert azt hi­ti, hogy sokkal nagyobb teher fog még a nyakunkba szakadni. Nem csodálom a t. képviselő urat, mert valami­vel közelebb ül a miniszteri székekhez, mint 75-ben, de csodálkozom, hogy daczára an­nak, hogy a ház kétharmada, vagy ennél is több, földbirtokosokból áll, s mégis a pénz­­ügyi bizottságban a kormánypártból csak egyetlenegy tag találkozott, ki a földbirto­kosok érdekében felszólalt és itt a­z. előadó úr és társai, Wahrmann Mór és Láng Lajos képviselő urak azt mondják, hogy ne ked­vezzünk a földbirtoknak ; ezen urakon nem csodálkozom, mert a nyilvános számadásra kötelezett intézetekkel, úgy látszik, valóban oly érdek-összeköttetéseik vannak, hogy az adófelemelés talán rájuk nézve is kellemet­len lehetne. (Derültség balfelől.) Szemben a pénzügyminiszter úr felszó­lalásával constatálok egy másik körülményt. Azt mondja a t, pénzügyminiszter úr teg­napi fényes beszédében, hogy daczára an­nak, hogy megalkották ezelőtt pár hónap­pal a nyilvános számadásra kötelezett in­tézetek betételeiről szóló adótörvényt, az mégis oly csekély, hogy csakugyan nem is volt érezhető, én azt ajánlom a t. pénzügy­miniszter úrnak, hogy ne csak az állam hi­telezői­vel cont­eráljon, hanem kérdezze meg az itteni pénzintézetek igazgatóit és lehe­tetlen, hogy ne értesüljön arról, hogy attól a perc­től fogva, a­mint a betétek után az adót felemelték, Budapesten legalább is há­rom vagy négyszer annyi váltói vannak a bécsi intézeteknek a pesti piac­on, mint volt ezelőtt. Ennek mi az oka? Mert az in­tézetek egynegyed vagy félperczenttel fel­emelték a kamatlábat, nagyon természetes a kereskedő vagy iparos oda fordul a hol olcsóbban kap pénzt és mert a jelenlegi kor­mány még csak azt sem tette, hogy leg­alább a szomszéd kormánynyal egyforma adót állapítson meg, a­hol daczára annak, hogy sokkal több a pénz mint Magyaror­szágon, mégis sokkal alacsonyabb a pénzin­tézetekre kirótt adó is. (Úgy van­­ a szélső balon.) Már az elmondottakban röviden ecse­teltem te­hát azt a megfoghatatlan dolgot, hogy mily csekély lelkiismerettel iparkodik a je­lenlegi kormány azon óriási hatalmat, mely kezében van, az ország javára érvényesíteni és a t. többség, mely talán tud a clubban lármázni, de itt a házban a lehető legalá­zatosabban megszavaz mindent és nem ve­szi azt tekintetbe, hogy a pénzügyi bizott­ság maga is elismerte azt, hogy a földadó oly magas, hogy ma Magyarországon 63 7 százalékját teszi ki az egyenes adóknak, és mégis ennek daczára 4 egynegyed százalék­kal emeli a földadót. De még tovább megy emeli az alig tengődő az alig megélhető ipa­rosoknak kereseti adóját. Hiszen a jelenlegi ipartörvény­ mellett, a­melynek megváltoz­tatását az ellenzék évek óta sürgeti, az ipa­rosok alig tengődnek, és most mégis önök újabban 24­5-ról 35 százalékra akarják fel­emelni adójukat. Nem is említve azt a visszaélést, a r­ it­­t III. cmvi/iLAIIMj kereseti adó kivetésénél a pénzügyminisztériumnak közegei elkövetnek, mely valóban fellázítja a vért az emberben. (Úgy van ! a szélsőba­lon.) Mintha csak instruálva volnának . (He­lyeslés. Úgy van! a szélső­balon­! mintha egyenesen fel volnának szólítva a t. pénz­ügyminiszter úr vagy közegeitől e közegek, hogy annak az iparosnak, a­ki ellenzékire mert szavazni, emeld az adóját. (Helyeslés. Úgy van­ a szélsőbalon.) Én határozottan mondhatom, és ha va­laki tagadásba veszi, be fogom bizonyítani, hogy abban a kerületben, a­melyben sze­rencsés voltam, megválasztatni, csaknem mindazon iparosoknak, a­kik reám mertek szavazni, felemelték az adóját és daczára, hogy felfolyamodtak, minden fórumon visz­­szautasíttattak. Vannak, kikre akkora adót nyomtak rájuk, hogy az többet tesz, mint összes keresetüknek fele, úgy hogy alig tud­nak megélni. És mégis, daczára, hogy ily visszaéléseket követnek el és annak daczára, hogy alig tudnak megélni az iparosok, nem­csak az én kerületemben, hanem átalában az egész országban, mert mégis 24-ről 35 °­0-ra emelik az adót. Mindezek elég indokok arra, hogy a törvényjavaslatot el ne fogadjam. Ha a­z­ előadó úr megengedi, egy szí­ves tanácsosat szolgálok neki, (Halljuk !) hogy jövőre a pénzügyminiszter úrral el­lenkezésbe ne jöjjön. A pénzügyminiszter úr itt előttünk a képviselőház színe előtt, azt az ígéretet tette,­­ azt hiszem komo­lyan, hogy 20 millió­ért lesz a deficit. A­z. előadó úr tegnapi fényes beszédében azt mondja, 30—31 millió lesz, kérem le­gyenek szívesek mielőtt beszélnének, leg­alább a számokban egyezzenek meg. (De­rültség balfelöl.) Nem fogadom el a tör­vényjavaslatot. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Miket ne olvassunk ? Fungar vice cotis, acutnm Reddere qnae f-rrum valit, exsors ipsa seeandi.*) (Horatius : Ars poétiea.) Nem is kivánom, hogy tapsoljatok. Csak arra kérlek : meghallgassatok. (Gyulai Pál : A népszerűség. I. Kossuth intései s tanácsai e kérdésben. Egy éve múlt, hogy a Petőfi-társaság tevékeny titkára, Szana Tamás a hon­talan nagy magyarhoz egy tájékoztató levelet intézett újabb szépirodalmunkról, mely­nek iránytalansága s ezzel járó hanyatlása felett panaszt emelt. Panaszolta, hogy „a magyar szépiro­dalom idegen példányképek hatása alatt cosmopolitikus jelleget öltött, s az idegen termékeknek, köztük gyakran a selejtesek­nek is egész áramlata özönlött a hazába, megmételyezve a nemzeti érzüle­tet, a jó ízlést s nem egyszer az erkölcsöket.“ Kossuth, remek válaszában — me­lyet rövid kivonatban ide alkalmazni az ügy érdekében szükségesnek tartok — fáj­­­dalmasan ismeri el, hogy e panasz nem igazságtalan, sem nem túlzott, sőt nagyon is indokolt; s hozzá azon megdöbbentő kér­dést teszi, hogy ugyan miként is ne le­­­gyen a szépirodalom iránytalan, mikor a társadalmi élet erkölcsei is iránytalanok ; irodalom s társadalom között pedig ezer szálakkal egybefűződő viszony van, és igy ok is, okozat is mind a kettő, egymásra hat­va viszonylagosan. Az irodalom hanyatlása tükör, mely­ből az erkölcsök hanyatlása vigyorog fe­lénk. E hanyatlás tehát, mely a nemzeti érzületre elmosólag hat, ez több mint baj ; valóságos veszély, melynek következményei kiszámí­hatlanok. A magyarra nézve — mondja Kos­suth olyan igazán mint szépen — a ma­gyar nemzeti érzület vesztatüzének eleven lobogása : nemzeti életkérdés. A ma­gyarnak tisztán, fényesen, mocsoktalanul fel kell mindig és mindenben tartania nemze­ti jellegének sajátos zománczát. A vi­szonyok oly vihart jeleznek a láttávolban, melynek késhető, de kikerülhetlen kitörésé­vel a magyar csak úgy bizhatik — de erős hitem, hogy így bizhatik —diadalmasan megküzdhetni, ha a magyar nemzeti érzület villamos folyama hatja át a ma­gyar nemzettest minden ízét. Épen ezért a magyar szépirodalomnak — európai színvonalra helyezkedve s óvatos elővigyázattal megválogatva — csak olyat kellene nyújtania, a­mi a jó ízlést, a jó és szép iránti fogékonyságot, a családias erényt és azon társadalmi erkölcsök neme­sítését segítheti fejleszteni, melyek az or-­­­­szágoknak talpkövei, és az iránytalan vagy rosz irányú irodalmi termékeket kiszorítva, olyanoknak szerezni tért, melyekre a nem­zeti szellem, a jó ízlés s az erkölcsi érzék nyomják fel az imprimatort. De épen az a baj, hogy nincs meg a kellő megválasztás ;*) hiányzik az — itt-ott még példányképnek is vett - idegen termékek átültetésénél az erkölcsi rugó és a társadalmi nagy érdekekre való figyelem , úgy hogy az értékiesség ingerével üzérkedés tisztogatás helyett piszkot terjeszt. A piszok pedig ragad, ez neki természete. És ez még az iránytalanságnál is rosz­­szabb. Ez kárhozatos irány. Különösen két áramlat van a külföldi divatos irodalom termékei között, melytől meg­­óva szeretném látni a magyar szépirodalmat. Az egyik amaz érzékcsiklandó ledér áramlat, mely étvágyat ingerelve a titkos gyönyör, élv, a „gonosz tudás­ fá­jának“ gyümölcse iránt, lazitólag hat a családias kötelékekre s az erkölcsöket meg mételyezi.**) A másik amaz úgynevezett termé­­szeties irány, mely az erkölcsi szemét­dombról szedegeti tárgyait, alakjait, mert tetszeleg magának a gondolatban, hogy a **) Kossuth itt idézi Horae III. könyve­s dalának két versszakából a kezdő és végző szavakat, utalva a művészet csak akkor tökéletes, ha hű a természethez. Igen, de a természetben nem­csak gallér van, virág is van. Profanálja a művészetet, ki az erkölcsi gunéjdombban turkál utánzandó alakokért. Én azt gondo­lom , a szépirodalom hivatása emelni, nem pedig leszállítani a műveltség színvonalát. Nem hiszem, hogy jó mód a tisztesség meg­kedveltetésére, ha mind csupa aljasság, durva­ság piszkát dörgöljük az olvasóközönség orrá­hoz (Kossuth mellőzi osztályozásában az ép ily joggal külön választható és harmadiknak ne­vezhető áramlatot: a rémregények iro­­­­dalmát, melyről alább érdemleges említés lesz.) Nekem úgy rémlik, hogy most az ol­­­­vasási kedvnek nemcsak fokozása, hanem­­ tisztázása is kívánatos. Nemcsak sarkantyúra van szükség, hanem fékre is. — Mert különbség van a mostani feladat és azon koré közt, mely a magyar szépiro­dalom hajnala volt. Akkor csak az volt a feladat, hogy a­mit a magyar irodalom nyújt, olvastassék; most az is, hogy a mi mételye­s, ne olvastassék, még ha oly szépen magyarul szól is. Annál veszélyesebb, minél szebben szól. dr. Barna I. magyar fordítására. íme az idézett két vers — e fordító szerint — teljesen : Nekem úgy rémükt, hogy a magyar szépirodalom színvonalának jó munkák által emelése mellett még tanácsos volna módját r­ejteni, hogy az olvasó közönség folyvásttó-­­­jékozva legyen : m­i a­z, a­mitől óvakod- s­nia kell, s a figyelmeztetésünk nem kel­lene csupán általános irányjelzésre szorít­koznia, mert e mellett az történnék, a­mi a népmonda lemocskolt cseresznyéivel történt: „ez a szem nem mocskos“, s a dolog vége az lett, hogy a mocskos cseresznye utolsó szemig elfogyasztatott. Mózes jut eszembe önkénytelenül, a­ki nem szorítkozott annak szabályul adására, hogy a mi tisztátalan­­attól tartózkodni kell, hanem számot vetve az éghajlattal, részletekre vitte egészségü­­ni rendszerét, s egytől e­g­y­ig elmond­ta a pusztában vándorló s Kanaúnba tele­pülendő népének: ez s ez „tisztátalan legyen nektek, meg ne egyétek.“ Ah­­­ha az okadatolt megbélyegzéssel oda lehetne jutni, hogy tisztesség (r®' pectabilitás) vesztéssel j­ár­j­on, h­a va­laki olyasminek o­l­vas­ásán kapar­zik rajta, a­mi a nemzeti érzület­­tel, a jó ízléssel s az erkö­l­csiség­­gel össze nem fér! Ha oda lehetne jut­ni, hogy a szép kezecskék ne tekintessenek többé szépeknek, ha magukat ily erkölcsi piszoklapok forgatásával megfertőztették." Nehéz, de olyan feladat, mely kürü­l már a törekvés is czél. (Folyt. köv.) *) Én a köszörükö munkáját akarom végezni, mely­­lépés a vasat megélesiteni bár ő maga metszeni nem bir. *) A megválogatna hiánya és a jónak is sokszor rosszul fordítása ellen kel ki Gyulai Pál is : a Kisfa­­ludy-társaság 1. évi közgyűlését megnyitó elnöki beszé­dében, mely a fordításokról szól : S­o­k olyat is fordí­­t­unk, mi elmaradhatna, sőt el kellene maradnia ; s a­mi jót is fordítunk, nem mindig fordítjuk jól . . . Bizonyára hibáztatnunk kell azt a sok gondatlan fordítást, melyekkel el van árasztva irodalmunk s melyek épen úgy zavarják élvezetünket, mint idegenszerűséghez szoktat­ják nyelvünket. Setét bűnöktől terhes idők elébb Bemocskolák az ágyakat és a fajt, Innen fakadt a végzetes gyász, Mely a hazára borult s a nép­re. Görög művészet czifra szökéseit Tanulni örvend a det gyenge, szűz, S már most alig nyíló korában Rút szerelem gyönyörére gondol. ELLENZÉK A generalis lovászat. Szombati lapunk távirata egy interpel­­latióról emlékezett meg, melyet Irányi D. intézett a Képviselőházban az igazságügy­­miniszterhez. Az interpellatio roppant és kínos feltünést keltett a Házban és az egész fővárosban. Az interpellatio a következő esetre vo­natkozott : Báró Edelsheim-Gyulay lovassági tá­bornok és budapesti hadtestparancsnoknak van két polgári állású lovásza ; az egyi­ket Horváth Istvánnak, a másikat Virágos Ferencznek hívják. A két lovász, (kik is­mételjük, a tábornok szolgálatában állanak ugyan de nem katonák) valami bűntettet követett el ; t. i. összverekedtek a fővárosi rendőrséggel, több rendőrt tettleg elpáhol­tak, sőt egyik garázdálkodó czimborájukat, kit a rendőrök elfogtak, erőszakkal kiszabadították a rendőrök ke­zéből. E tettük miatt, mely valóságos bűn­tett, amennyiben hivatalos hatalom elleni ellenállást állapít meg, a budapesti kir. tör­vényszék a két lovászt hat hónapi börtönre ítélte. Edelsheim Gyulai báró, budapesti had­testparancsnok lovászainak ügyébe már ak­kor beleavatkozó­­, a­mikor az ügy még a rendőrségnél volt. Miután ugyanis a rend­őrök a letartóztatott Horváth Istvánt és Vi­rágos Fe­renczet bekísérték és a rendőrség a jegyzőkönyv fölvétele után a két lovász szabad lábon hagyása mellett, ellenük a vizsgálatot megindította. Edelsheim-Gyulai báró írt Thaisz Elek főkapitánynak, kije­lentvén levelében, hogy a rendőrség hiába fáradozik, mert lovászainak ügyét majd el­intézi ő maga. Thaisz Elek főkapitány a történtekről jelentést tett a belügyminisz­tériumnak és innen azt az utasítást kapta, hogy az ügyet, mihelyt a rendőri vizsgálat be van fejezve, a rendes utón a büntető törvényszékhez te­gye át, így is történt. Edelsheim Gyulai báró most a törvényszékkel kezdett levelezést és minden levelében hangsúlyozta, hogy ő ál­láspontjához szigorúan ragaszkodik és nem ismeri el a törvényszéket illetékesnek arra, hogy az ő lovászai fölött ítéletet hozzon. A törvényszék minden lehetőt elkövetett, hogy a hadtestpar­ancsnokot felvilágosítsa. Maga Kriszt János alelnök, a törvényszék büntető osztályainak vezetője, többször inté­zett hozzá levelet, megmagyarázva, valóság­gal indolkolva és paragrafusokkal bizonyít­va, hogy ebben az esetben az illetékességi kérdés szóba sem jöhet. A főhadparacsnok mindezek daczára továbbra is szigorúan ra­gaszkodott álláspontjához. A budapesti kir. törvényszék azonban dr. Edelsheim Gyulay tábornok tiltakozása daczára meghozta fennebb említett ítéletet. Ez ítélet ellen a lovászok a kir. táblához felebbeztek, mely az I. bíróság ítéletét hely­benhagyván, a kir. törvényszék a napokban Deczember 3. a lovászokat megidézte, hogy hallgató, meg a kir. tábla ítéletét. Br. Edelsheim-Gyuhiy azonban el­tiltotta lovászainak, hogy engedelmeskedje­nek a biróságnak, s megparancsolta, hok ne jelenjenek meg a törvényszék előtt. A kir. ügyész erre azt indítványozta a törvényszéknek, hogy vezettesse el a vádlottakat, kik nem enged,­meskednek a törvényes bíróságnak. A tv törvényszék azonban a­helyett, hogy tette volna, talán mert megijedt a hatari generális előtt, az i­g­a­z­s­á­gü­gy raiin­s­­terhez tett felterjesztést, hogy már most mitevő legyen, így áll az ügy. A fővárosban min­­denki roppantul fel van izgatva a táborul hallatlan erőszakoskodása miatt, minélfoga cselédjeit kivonja erővel is a büntető bíró­ság hatalma alól és magát az alkotmányos bíróságok fölé em­­­li. Jókainé jubileuma. A budapesti nemzeti színház ünnepé­lye, melyet Jókainé tiszteletére rendezett­­ impozáns volt. Pénteken este fél hétkor a közönség még nem volt színházban, de a színpad népesülni kezdett és egyszerre egi­­szen megtelt. A nemzeti színház drámai , operai személyzete, élén az igazgatókkal egész kört képeztek a színpadon. Ott volt a színpadon Ribáry József belügyminiszteri tanácsos, feldiszitve érdemjeleivel, mellette Podmaniczky Frigyes intendáns, Panday Ede, a Ferencz József-rend érdemkereszt­je­, közültök Prielle Kornélia, Felekiné, Ji­szay Mari, Helvey Laura, Mohámné, G. Csillag Teréz, Mureczkyné, Vizváriné,­­ Márkus Emilia, Kordin Mariska, Adorji­ Berta, részint a „Coriolanus”-ból, részint estélyi toiletterőkben. Mellettük a népszín­ház küldöttsége: Hegyi Aranka, Pákai Ilka, Lukácsi Sándor, Solymosi Elek. Mik­or a teljes személyzet a színpadon a kört megalakította, Helvey Laura kisver­­sz­eny és Maleczkyné asszony mentek Il­kánné asszonyért az öltözőbe s mikor­­ koulisszák közé értek, Paulai Ede mat eléje és karján vezette a művésznőt az ös­szegyűlt pályatársak és tisztetek körébe Az első beszédet Ribáry József minis­­teri tanácsos intézte a művésznőhöz, mél­tatta érdemeit, melyeket a színészet körül ki­vívott, a sikereket, melyekkel önmagát s f­­első nemzeti műintézetet megajándékozta Aztán átadta a koronás arany érdem-keresz­tet, melylyel az ünnepelt művésznőt őfelsége diszité föl s Tisza Kálmán üdvözlő levelét mely igy hangzik : Nagyságos Asszony! A tisztelet szeretet és tit­­elismerés nyilvánulásai közt holnap veszi kezd­tet azos ünnepélyesség, melyre a f­őváros közönségének Nagysá­­god művészi pályájának ötvenéves jubil-nni ál illái­mat. Ő Felsége Urunk Királynak, az ünnepélyről sin­­tén tudomással birván, a közelismerést királyi kegytúrs kívánta tetézni s Nagyságod részére a szinmüvészet t­­rén szerzett érdemeiért a koronás arany érdemkemvi méltóztatott adományozni. Erről Nagyságodat a kü­n­zetési jelvény idezárása mellett, örömmel értesítem. A midőn eme legfelső kitüntetéséhez szerencsét kivel egyúttal kérem, legyen Nagyságod meggyőződve, képi művészet terén szerzett valóban nagy érdemei iránt « is őszinte elismeréssel viseltetem. Fogadja egyszersaái Nagyságod kiváló tiszteletem kifejezését. Budapest,te 29-én, 1883. Tisza Kálmán. Azután br. Podmaniczky Frigyes is Bercsényi Béla beszéde következett, mi­köz­ben Kordin Mariska és Csillag Teréz az al­bumot, Vizváriné és Saxldhner Emma­­ nemzeti színház ezüst babérkoszorúját nyi­tották át. Jókainé meghatva válaszolt Bercsényi beszédére, körül­belül a következőkben: Mélyen meghat az a baráti szívessség, mely­­önök a mai napon elhalmoznak művészi pályám örm­n­­dik évfordulóján. Ötven év minden pályán nagy fág, hát még a mienken, a­kiknél a napok kétszeresen só

Next