Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)

1883-09-17 / 212. szám

S — Az 1882. évi zárszámadás, mint a Nemzet jelenti, teljes 9 millióval kisebb deficitet mutat, mint amennyi a budgetben elő volt irányozva. A budget szerint ugyanis 55 millióért lett volna ez évi hiány, a valóságos hiány azonban csak 46 millió. Tudvalevő dolog, hogy az 1881. évi zárszámadás 70 millió deficittel végződött. Uj főispán, Szebem megyébe a lelépett Alachtor Frigyes helyébe Brenneberg Mór belügyminiszteri osztálytanácsos neveztetett ki. Brenneberg brassói szász nemzetiségű családtól származik. Szolgált a brassó városi tanácsnál, árvaszéknél és bünfenyitő bíróságnál. Horvát Boldizsár kinevezte volt brassói kir. közjegyzőnek, de ezen állását soha sem foglalta el, e helyett titkár lett a belügyminisztériumban. 1869-ben Kőhalomból országgyűlési képviselőnek választatott; az úgynevezett uj szász párthoz tartozott, s a kormánypárttal szavazott. Szorgalmas, derék tisztviselőnek mondják. — József főherczeg f. hó 13-án és idén tarta meg szemléjét a M.-Vásárhelyre összpontosított honvéd gyalogság és lovasság felett. A harczászati gyakorlatokat két napon át nagy figyelemmel kísérte s úgy a fegyelemre, magatartásra és nyugodtságra nézve, mint a részleges kiképzést illetőleg, minden tekintetben teljes megelégedését fejezte ki, részint a csapatok előtt a gyakorlat alatt, részint az öszszehívott tisztek előtt. Ez alkalommal megjegyzi, miszerint igen örül annak, hogy a tavaszon a honvéd tanzászlóaljnál észlelt hibák és hiányok a mostani sikerült gyakorlatok által egészen helyrehozattak. A tanzászlóaljjal e Fensége nem volt megelégedve. Helyes dolog, veté közbe, hogy a tanzászlóaljnál használt sípok és fütyősök czélszerűtlenségét belátták s nem alkalmazzák. Tudvalevőleg a különféle sípokat és fütyölüket Mangézius tábornok alkalmazta a tavaszon, mint akinek felügyelete alatt volt a tanzászlóalj. A főherczeg kíséretével pénteken este utazott el."Vásárhelyről a kassai sátortáborban összpontosított csapatok megszemlélésére. — Pacor Albert érd. ker. honvédfőparancsnok f. hó 14-én érkezett meg M.-Vásárhelyre, hogy a József föherczeg látogatása és szemléje alkalmából a kerületebeli honvéd csapatok gyakorlatán jelen legyen. A föherczeg neki személyesen is megelégedését fejezte ki a gyakorlatok sikere fölött. Örömét nyilvánítá a fölött is, hogy vizsgái Budapest környékén, ahonnét a gyakorlatokról érkezett a m.vásárhelyiekre, olyan jól sikerültek. A hadtestben folyt zárgyakorlatok eredményeiről a tábornok urat mig távol volt, Kerner Pál vezérkari százados értesítette időnként sürgönyileg. A tábornok vasárnap M.Vásárhelyről az enyedi zászlóalj megszemlélésére utazott. Az erdélyi hadgyakorlatok. A M.Vásárhelyre összpontosított honvéd zászlóaljak gyakorlatai, a mint levelezőnk sirgányileg tudósit, ma (hétfő) fejeződtek be. l'acor tábornok, Kassai F. Dániel, ideig r. dandárparancsnoknak, Apáthy, Esz Negyedik évfolyam. S JS. szaásia. SZERKESZTŐI IRODA: B'lkirály utcza 16. sz. hová a lapi szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva stési évre....................16 frt. Negyedére . . . .4 frt. Síélre........................ 8 frt.] Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, hétfő, szeptember 17, 1883. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gámond sora után 20 kr. fizetendő. Négyszáz év. Németország egyházi, nemzeti és irodalmi életének ünnepnapja van Wittenbergában, azon egyetemen, melyet Eides Frigyes mintha csak azért alapított volna 1502-ben, hogy 15 év múlva egy egyszerű szerzetes hirdesse az emberiség életében a legnagyobb hatalommal, a pápával szemben a szabad vizsgálódás szent és elévülhetetlen jogát. Egy egyszerű szerzetes 95 tétele fügiyesztetett ki a wittenbergi vártemplom ajtajára. Írva egy kéz által, mely e templomban hamvad és nem száríthatja többé a férfiúi bátorság szent csatájára való indulója előtt ama másik kezet, mely Melanchtoné vala. Németország Luther születésének 400 éves évfordulóját az ünnepélyek egész sorozatával üli meg. A szerzetes, ki a fényes birodalmi gyűlésre a meggyőződés vakító pallósával felfegyverkezve jelent meg, ma oly ünnepeltetnek tárgya, melyre az egyesült Németország hatalmas ura representanst küld, hogy nevében elmondja „vajha ez ünnepély szent figyelmeztetés lenne rejlik nézve, hogy a reformáció adományait oly bátorsággal tartsuk meg, mint amilyennel azok kivivattak.“ A meggyőződés bátorítja, mely nem riad vissza a legnagyobb tekintély fegyveres hatalmától, nem tántorodik meg a legszédítőbb nagyság kegy mosolyától, nem tér ki útjáról az akarat ernyesztő, meggyőződés bomlasztó látható és láthatatlan befolyások légiója előtt sem. Luther bátorsága emancipálta a német Iluidet a romanismus igája a német, nyelvet a latin nyelv nyomása, a német szellemet az utánzás pólyái alól; megnövelte a nemzetet, hogy szerencsés növésében odáig emelkedjék, hol ma áll. A szellem nélkül Németország szász darabra szakadó, szétzüllő, széteső ország, melyről még Heine kérdezé: Was ist das deutsche Vaterland? És a szívbe nyilaid irónia gunykaczajával nevetett ily bolond kérdés felett. Ma Németország kanczellárjának kezében nyugszik Európa nyugalma. Mi lett volna ez ország Luther nélkül? Mi lett volna az ország meggyőződés nélkül? Ali lett volna az ország a meggyőződés azon bátorsága nélkül, melyet a német trónörökös magasztal, melyért annyi ember jutott már börtönbe, annyi ember lett már hontalan, annyi ember lett a társadalom számkivetettje ? Az a gúnyolt ábránd, az a gúnyolt politikában érzelem, politikai nagy eredményeket idézett elő. Nem lehet fölvilágosítani az elmét anélkül, hogy föl ne hevüljön a szív , de nem lehet a szivet felmelegíteni anélkül, hogy lágy eszmék, honmentő gondolatok és honalkotó akarat hő forrásává ne váljék. A nagy gondolatok a szívből jönnek. Mily elvont körben mélyedett el, a lelkiismeretnek mily nyugtalan küzdelmeit harczolta meg Luther; az üdvösség földi útját, mily odaadó, mindenről megfeledkező hévvel kereste; a hit által való megigazulás elvét mily rendíelen kitartással védte! Ali volt ebben a politika? Mi volt a hittételekben népeket átteremtő elv? Ali volt számítás? & volt előrelátás? Ali volt higgadtság? A rajongással határos meggyőződés volt csupán! Ha mentére hagyjuk, ■gj-gyel gyarapszik a középkori mysti- ek száma, kiket csak a szaktudós nag és ért, az emberiség nem élvez. De a meggyőződést, nem az eméletet védte. Ezzel lett nagy, mert a hatalom megtagadta jogát e meggyőződéshez. Azért lett nagy, mert a világi nagyság ördögéhez vágta rendtartóját; azért lett nagy, mert a meggyőződés bátorságáért kész volt életér ■feláldozni; azért lett nagy, mert ameggyőződés hódító hadjáratára egy könyvvel, a bibliával kezében megint dúlt. Nem vallási meggyőződésről van itt szó de egyáltalán a jogfosztott, kitagadott meggyőződésről. A meggyőződés diadalra jutott. Ezennel hősének sirjához uralkodók tesznek látogatást. Nagy Péter czár szerette volna az egyszerű korsót elvinni, melyből az egyszerű szeretet tikkadt ajakának tizét oltoltatta. V. Károly tisztelettel kiméli meg a hamvakat, melyek ma Németország legszentebb hamvai, melyekből minden német szivben egy szemernyi van és e szemernyitől hevül e szív, mert e szemernyi a meggyőződés erejét adja meg a sziveknek. Nézhetjük e közönyösen a meggyőződés hősének apotheosisát ? Nem. Nekünk is van országalkotó meggyőződésünk: nekünk is van megszentelő hamvunk, nekünk is van hontalanná tett elvünk. Ünnep, a megyőződés ünnepe, nekünk is. Frázis, népámitás, felforgatás, utczai éljenzés, fáklyafüst és utczasár még nem elég érv a meggyőződés isteni ereje ellen. Van nagy eszme frázis nélkül; van lelkesedés népámitás nélkül; újjászületés felforgatás nélkül; van lelkesedés rikoltás nélkül; van világosság puszta füst nélkül; van nemes küzdtéri homok utczai sár nélkül. Sokan ezt nem hiszik. Tekintsenek Németország nagyságára és zarándokoljanak el lélekben Luther sirjához. Hegedűs István. —ggmiTOT ■miiwwMfc.'iaraMWRGic awwpw—i ■ wiiü—em ter gomi alezredeseknek, átalában a tiszti karnak s a legénységnek megelégedését és elismerését fejezte ki a hadgyakorlatok alatt tanúsított buzgalomért, nyugodtságért és magatartásért. A honvéd-zászlóaljak tehát holnaptól fogva rendes állomáshelyeikre vonulnak vissza s a gyakorlatokra behivottak szabadságoltatnak. Vége a nagy meneteknek. Mindenik zászlóalj hazafelé meglehetős utat tesz még meg. A kolozsvári 30-ik honvéd-zászlóalj holnap reggel indul M.-Vásárhelyről s a hosszú utat Kocsárdig egy állomással teszi meg. Csupán Csapó-Hadnóton fog hosszabb pihenőt tartani. A honvédek szerdán este érkeznek városunkba. — Csapat áthelyezés. All-dik .szebeni és 62-dik ra.-vásárhelyi gyalogsorezredek parancsot kaptak,hogy egy-egy zászlóaljat teljes készenlétben tartsanak, hogy távirati parancsra azonnal elfoglalhassák dispositiojukat. Ilir szerint mindkettőt Horvátországba fogják parancsolni. Mindkettő volt már mozgósítva Boszniába is. Az egyik kizárólag székelyekből áll, a másik nagyobb részben. Sajátságos, hogy épen a legmegbízhatóbb elem van a legtöbb zaklatásnak kitéve. Képviselőink beszámolói. Tegnap délelőtt 11 órakor a redout nagy termében tartották meg képviselőink beszámoló beszédeiket nagy számú hallgatóság jelenlétében. A gyűlés elején Bénes Ferencz ajánlatára dr. Maly István elnökké választatván a következő beszédet mondá: Tiszt, polgártársaim ! Igen megtisztelve érzem magam ezen kellően meg nem érdemelt bizalomért, ezért örökre le vagyok kötelezve. Fogadják önök hazafias üdvözletemet azért, hogy e nagy fontosságú gyűlésre ily tekintélyes számmal megjelenni méltóztattak. E gyűlés czélja tudvalevőleg az, hogy országos képviselőink működésükről itt beszámoljanak. Nekünk bár többször volt szerencsénk hírlapok útján hazafias, üdvös működésükről értesülni, mégis társadalmunk minden rétegében akárhányszor nyilvánult azon óhajtás mind élénkebben, és élénkebben, hogy személyesen jelenjennk meg körünkben, élőszóval számoljanak be működésükről, hogy egy alkalom nyúttassék érzelmeik kifejezésére. Épen ezért érdemes polgártársaim országgy. képviselőink óhajtásunkat teljesítették akkor, midőn személyesen körünkben megjelentek. Ennélfogva felkérem az illető képviselő urakat és felszólítom Szász Gerő úr elnöklete alatt Hegedűs István és Bénes Ferencz urakat, hogy az ünneplő képviselő urakat szólítsák fel a megjelenésre. (Éljenzés.) (A képviselők megjelennek.) Tisztelt polgártársaim! Eget verő harsány éljenzés bizonyitotta azt, hogy mily örömmel várta városunk lakossága e napot, mennyire örvend ennek s mennyire óhajtja, vajha gyakran érhetne ehhez hasonló napokat. Tisztelettel kérem beszámolójukat megtartani. (Éljenzés) Az éljenzéssel fogadott beszéd után Bartha Miklós s utána Ugron Gábor tartották meg beszédeiket. Bartha Miklós beszámoló beszéde: Tisztelt polgártársak! Két éve múlt, hogy e helyen vallást tettem Önök előtt politikai hitemről. Két év múltán itt állok megint és bármenynyit fontolgassam a helyzetet és a körülményeket, mást nem mondhatok, mint mit akkor mondottam. Akkor hirdettem Magyarország függetlenségét, mint legfőbb politikai czélt és magyaráztam, hogy ahoz jogunk van s hogy arról lemondanunk nem szabad. E hitem két évi tapasztalatom által a tűzhely körül meg újabb erősségeket nyert s én nem azért jöttem e helyre, hogy elősoroljam az országgyűlésnek két évi törvényhozási tényeit, melyek amúgy is csak az egyik napról a másik napra való megélhetés aprólékos kísérleteiben nyilvánultak, s melyeknek fölsorolásától különben is fölmenteltem válaszatóim műveltségi színvonala s közügyek iránti érdeklődése, hanem itt állok, hogy újabban rámutassak azon örökké süjgó sebre, melyet a közjogi kiegyezés hazánk államiságán ejtett s fölhívjam Önöket, hogy a függetlenségi párt sorait támogassák abban az alkotmányos harczban, melyet e tátongó seb begyógyítása végett folytat. E harcznak nem szabad szünetelni, míg nagy czéljainkat el nem érjük. Folytatnunk kell azt minden vonalon, a községben, a vármegyén, a városokon, ember ember ellen, párt párt ellen, szívünknek egész melegével, agyunknak minden bölcsességével. Miig kell vívnunk az érvek tusáját a társas körökben, a műhely pihenő óráiban, a fórumon, jó barátok és ellenfelek között mindig lankadatlan erővel és állandó hittel a biztos sikerben. Lemondani e küzdelemről annyi, mint lemondani önmagunkról; annyi, mint azt állítani egy évezred viszontagságos történetéről, hogy azt nem az ősök kardja metszette bele az emberiség országútjainak irányjelzőibe, hanem a regeköltők élénk képzelődése formálta dajka mesévé. Századok óta az a kérdés, hogy akarunk-e önálló állam lenni; akarjuk-e, hogy Kárpát bérezni magyar hazát vegyenek körül; akarjuk-e, hogy e magyar haza önálló test legyen, mely minden idegen beavatkozástól menten intézze minden ügyeit; akarjuk-e politikai háztartásunkat saját érdekeink szerint rendezni be; akarjuk-e, hogy annyit keltsünk, amenynyire szükségünk van ; hogy saját hadseregünkkel védelmezzük magunkat — szóval, hogy függetlenek legyünk ? E kérdést az 1867 és az 1877-iki törvényhozás rosszul oldotta meg. Megelégedett Magyarország részére bizonyos helyhatósági jogokkal; egy parlamenttel, melynek hatásköréből ki van véve a legfőbb állami functió, a véderő ügye; egy minisztériummal, mely miként, legújabban a horvátkérdés bebizonyította a legelhatározóbb pillanatokban nem kormányozhat öntudatos felsőbbséggel, hanem ügynökösködik Bécs és Budapest között, szánalmasan kapkodva azon mesterkélt érvek után, melyekkel visszás helyzetét kimenthetni véli. A függetlenségi párt, melynek az Önök bizalmából és saját krédóm után én is tagja vagyok, soha sem elégedett meg a nagy történeti, államhatalmi és nemzetettnikai kérdésnek ezen idétlen megoldásával. E párt megemlékezett arról, hogy hazánk függetlensége, melyért a Bocskai hajdúi, a Rákóczy kuruczai és a Kossuth honvédei drága vérüket ontották, nem üres ábránd, hanem az élni akarás logikai kényszerűsége, a nemzeti megváltásnak egyetlen eszméje. Az 1867-diki kiegyezés ezen megváltó eszmét betemette egy paragrafus-özön hantjai alá. Minő kishitűség! Azt hitték, hogy a mi férfiak vérével s az asszonyok könyűillatásával van leírva, azt el lehet törülni tintával! Hát nem törülték el. Itt vannak Önök, hogy bizonyságot tegyenek róla; itt vagyok én is, hogy hirdessem az igét, nem ismerve más életezést, nem teljesítve más feladatot, mint küzdeni e szent eszme papjaként — még halálom után is küzdeni érte azzal a parányi emlékezettel, mely életemből talán fenmarad. Fia hát azt kérdezi valaki, hogy mit cselekedett a függetlenségi párt a lefolyt két év alatt ? annak én azt felelem, hogy küzdött az önállóságért, mint az erkölcsi és fizikai világrend legfőbb javáért. Ha leszavaztatott az egyik vonalon, fölvette a harczot a másik vonalon s pártunk tagjai mindig újra kezdték a küzdelmet, miként Kaulbach hunjai, kiknek lelke fölszált a csatatér gőzével, s tovább küzdött a menyországban is. (Éljenzés.) Azt mondják, gyengék vagyunk, azt mondják, kivihetetlent akarunk. íme a jelszavak, melyekkel egyelőre meghódították az ország többségét. De hát magyarázzák ki már egyszer magukat, mert a dolog természete úgy hozza magával, hogy ha mi vérrel és pénzzel tartunk egy hadserget, mely nem a miénk s mely rajtunk kividulő befolyásoknak áll szolgálatában, akkor mi rendszeresen gyöngítjük magunkat. Ha továbbá gazdasági berendezésünk olyan visszás, hogy két különböző gazdasági rendszerrel biró államot egy és ugyanazon törvények nyűgével egy és ugyanazon vámsorompó Prokrusteságyába szorítottak, s ezáltal hazánkat az osztrák ipar tributáriusává tették és megnyitották vagyoni életünk minden véredényét, mely előbb-utóbb kimerülésre vezet, akkor ismétlem, magyarázzák ki magukat, hogy ezen folytonosan gyengítő műtétek miként vezethetnek erősbödésre? Valóban csodálatos! Azt mondják gyengék vagyunk arra, hogy a magunk emberségéből megéljünk, s arra szerintük elég erősek vagyunk, hogy egy másik állam is éledjék rajtunk. (Helyeslés.) És hát a leplet e hitvány jelszerül, mely olyan mint a foszforméreg fénye, csak addig hat, amíg homályban lehet. Gyújtsunk világot! Kérdezzük meg a túlsó tábortól, hogy miért vagyunk mi gyengébbek, mint Dánia, Belgium, Hollandia, Schweitz, Görögország, Románia, Szerbia és a többi apró államok ? A nemzetiségek miatt — mondják nehézkes bölcselkedéssel Jelszó ez is mint a többi s talán hitványabb valamennyinél. Hát támogat minket Ausztria a nemzetiségekkel szemben? A múlt század végén föllázadtak az erdélyi oláhok; a harminczas években megindult az illirmozgalom ; 48-ban az ország minden sarkát ránk gyújtották. Hát kérdezzék meg a történelmet, hogy kicsoda volt a lázító, aki honfitársaink kezébe égő üszköt adott? Nem felelek rá, de oda mutattam, mint a múlt egyik hagyományára. S ha akkor így támogattak Bécsijén, miként támogatnak most ? Azt mondták, hogy a nemzetiségek megfékezése miatt kell közjogi állásunkból bizonyos részeket feladni. Ám nézzen ki-ki körül, hová vezetett ez a biztatás? Soha sem vert nagyobb hullámokat a nemzetiségi agitatio, mint a kiegyezés óta; amit a szászok, oláhok, szeribek, tótok tesznek, attól a lázadásig csak egy lépés van. A horvátok már ezt a lépést is megtették. Érdemes volna tüzetesen megvizsgálni e nemzetiségi áramlat okait, mert az tény, hogy idegen ajkú honfitársaink ugyanazon jólétben és ugyanazon terhekben részesülnek, mint mi magyarok. Honnan van tehát, hogy az elnyomatás német korszakában jobban érezték mágukat, mint most, midőn az emberi szabadságoknak teljes élvezetében vannak? Mert itt nem az az eset van, ami a világ minden oppositiójánál lenni szokott, hogy a lakosság egy része nincsen megelégedve a kormányzás tényeivel, hanem itt egy része a lakosságnak saját hazája ellen emel áruló kezet. Mondom érdemes volna tüzetesen megvizsgálni a kérdést, de fölvett tárgyamról nem kívánok eltérni s igy be kell érnem annak konstatálásával, hogy ezen indokhoz a kulcsot a népek lélektani élete szolgáltatja. Egy teljesen hamis politikai helyzet igazolására föltalálták a jelszót, hogy gyengék vagyunk, s ezt aztán úgy hirdették mint az opportunitás bölcsességét. Ezen jelszó hatása alatt 15 év óta nem teszünk mint folytonosan hátrálunk. A nemzet ereje az ő történelme, kultúrája, hadserge és népesedése mellett elsősorban nemzeti öntudatában áll. Mert emberre és nemzetre nézve nincsen nagyobb gyengeség, mint kiölni belőle az önmaga iránt való hitet. Nos, a nemzetiségek látják ezen állandó hátrálást, hallják a folytonos érvelést gyengeségünk mellett, s ösztönszerüleg érezvén azt, hogy minden nemzet gyenge, mihelyt annak vallja és hirdeti magát, fölhasználják e kedvezőnek látszó pillanatot. Részemről sajnálom, de éppen nem csodálkozom, ha ezen enerváló jelszó a legjogosulatlanabb ábrándokra ragadja őket. (Igaz, úgy van.) És hát a jelszavakkal, ezen szónoklati szörnyetegekkel, melyeknek nevében 15 év óta szenvedik nemzeti jogaink a vereséget! Kövessük a becsületes megélhetés gyakorlati politikáját, mely abból áll, hogy legyen erőnk érdekeink megvédelmezésére és legyen terünk vagyoni izmosodásunk kifejtésére, egyebet. Pedig- C.