Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)
1883-10-18 / 239. szám
Negyedik évfolyam_____________ SZERKESZTŐI IRODA: Sibirily-ut 7.1 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czirr.zenilék. AZ „ELLENZÉK" "ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva . . 16 frt. || Negyed'v.o ... 4 fit. . . 8 fit. || Egy hóra helyben . 1 fit 50 kr. Egyes számára 5 kr. ji.^jelenik az ..Ellenzék 1 mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. évi Félévre . . 1-1.fLgggBIL. - ----------Kolozsvár, csütörtök, október 18, 1883. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. A budget. Összes bevétel: Összes kiadás: Hiány: 207.639.479. 227.975.529. 20.336.050. Íme az 1884. évi költségvetés mérte, úgy a miként azt a pénzügyimmel előterjesztette. Ezen előtert észtről valamennyi külföldi lap távirati., jegyezte meg, hogy a ház által igen régen fogadtatott. E lapok tévednek. .. a ház többségének hangulatáról tetl e megjegyzést. Nem fogadta az semlegen sem melegen, mert az teljesen ,z elemnek mutatja magát az engedélykedés érzetén kívül, más indulatokifejezésére. A dolog igazában úgy áll, hogy' a többség nem figyelt, nem érdek— hiszen gondolták magukban e níaandó tények, úgy is meg kell ezt rünk szavazni, bármi legyen benne; kisebbség pedig megdöbbenéssel fo■idta a 20 milliónyi deficit bevallását, a kilátásba helyezett adóemeléseket áld a ház- a tőkekamat és járadék, az általános jövedelmi pótadónál. ,Az államháztartási súly egyen hely- elitása“. Ez volt a jelszó, a főczél, agramm. Ezt hangoztatta Tisza, mirn föladta elveit, ezt kiabálja toroknak adtából Szapáry gróf, mióta pénzgyminiszter. ígéretüket, szavukat, fogadalmukat isönyörűségesen beváltották. 20 millióal kevesebb a bevételünk mint a kiássunk, így mondja a hivatalos méri A számok ennél is roszabbat mondók. A kávé-adó jövedelem épen száz szenttel emelkedett, az újabb vámegyezés következtében több mint öt alió jövedelmi többlet mutatkozik Ma- és ha ezekhez veszik az államjószágoknak ezen évre termett eladási összegét, és nem figyelt azon elkoptatott financziális ho■z-pokuszra, mely szerint, hogy nagyik ne látszassák a hány, hat megosztik azt ordinariumra és extraordinárisnra, s ezen elméleti schwindlivel neroy jámbor mameluknak befogják a feniét — mondjuk ha az összes kiások és az összes bevételek között meghozzuk a mérleget; ha azt kérdezik, amit valóban kérdezni kell, hogy ekkora az az összeg, melyet a rendes vételekből nem tud a kormány 1884- en födözni, úgy találjuk, hogy az az öszeg, mely részint kölcsönből, részint zugeladásból, részint adóemelésből, régzt vámjövedelmi többletből fedezte- a kerek számban negyven millió- megyen, így állították helyre az álomháztartás súlyegyenét! Magyarországon minden egyes emblnek húsz forintot kell előteremteni az állam számára. A lakosság valóban heroikus teherviselési képességet tanúsít. De hiába, ami sok, a sok. A hajó elsülyed a túlteher alatt, a kocsi öszszeroskad, az állat megszakad. A kihasznált és elcsigázott ember kérdéseket intéz magához, hogy" mindez miért? várjon mit kapok cserében az államtól a hazám biztonságát talán? hiszen azért katonáskodom ; lelki üdvösségemet ! hiszen azért kepet fizetek; jó utakat? hiszen azokat én csinálom az útmunka fejében; administratiót? hiszen azért községi pótadót fizetek; igazságot? hiszen azt külön kell megvásárolnom a bélyegekkel. Kérdés kérdést ér s a válasz egy téren sem megnyugtató. Aztán körülnéz; megkezdi látni a vagyonnak egyenlőtlen fölosztását; tovább kutat; az irigységnek és a gyűlöletnek veszélyes indulatai czikáznak át parlagon hagyott elméjében és csírázásnak indul az újkor nagy ragálya a socialismus. Előbb csak a „kutya zsidó” ablakai csörömpölnek és boltajtói recsegnek, azután majd másoké is. Jön aztán a katona, a vér, a statárium, s az összeütközés és elítélés borzalmai között senki sem gondol a rosz kormányzásra és rosz gazdálkodásra, mint a tulajdonképeni bajok forrására. Olvassa el ki-ki a mostani és a múlt évi budgetet. Ugyanazon ígéretek, ugyanazon játék a számokkal, ugyanazon gesztus a miniszter részéről s ugyanazon megnyugvása a parlamenti többségnek. Az eredmény is ugyanaz: Khrónikus deficit, nagy kölcsön, uj, nyomasztó terhek. Csoportosíthatja Szapáry gróf tetszése szerint a számokat; beszélhet nekünk bármily ékesen a múlt év pénzügyi eredményeiről: a fő kérdés az, hogy mennyit kellett kölcsönkérni ? és azon vallomás, hogy 50 milliónyi szükségletet kölcsön útján volt kénytelen födözni, a legszigorúbb kritika hazánk pénzügyi helyzete fölött. «.ELLENZÉK TÁRCZÁJA. 1883. október 18. Heine Henrik az irodalomról. Korunk költőinek fő jellemvonása a d5HO — egészség. ♦ A romantikusok idejében a növénynek A az illatát kedvelték; napjainkban már A a gyümölcse kell. * Buffoon úgy mond : le styl c’est l’homme • milyen az iránya, olyan az ember.. . Nasokan napjaink irói közül élő ellenAdásai Buffon tételének; szabatos, szép zta írásuk van. A művészetben mindent az alak tesz ; anyag nem határoz. Egy jó szabó azértsokkért, melyhez a szövetet kapja, épen jó0 számít fel, mint számit azért, a mein.A szövetét is ő szolgáltatja. Csak a sort fizetteti meg, a posztot ajándékozza. * A gondolat egy láthatatlan természet, készet egy látható gondolat. # A velünk született eszmék vitás kér‘‘ következőleg lehet megoldani . Van'* * e®keri lények, kik mindent a külvilágbritnek úgy nevezett tehetségek. '• Lessing, emlékeztetek a majmokra, hol az utánzás ösztöne a túlnyomó — semmi sincs lelkükben, mit ne érzékeik által juttattak volna oda. De vannak viszont olyan emberek, kik mindent saját lelkükből merítenek, lángelmék, mint Shakspeare, Rafael, Mozart, kiknek azonban az alkotás nehezebb, mint az úgynevezett tehetségeknek. — Azoknál : egy cselekmény, élet és bennsőség nélkül, egy mechanismus; ezeknél pedig: egy életteljes, szerves keletkezés. * A lángész lelkében a nagy természetnek egy kis képmását birja s az által csak emlékeztetve van, midőn ezt mutatja; a tehetség után csinálja a természetet s analythice alkotja meg azt, mit a zseni synthetics teremt. * Valamint egy gyermek, ép ugy egy könyv megszületésének is meg van a maga ideje. A hirtelen támadt könyvnek mindig gyanús a szerzője. * Dicsőítik azt a drámaírót, ki szemeinkbe könnyeket tud csalni. — Hiszen erre a fokhagyma is képes. * Mahommed tevehajcsár volt, mielőtt az ég prófétává tette volna . X. költő nem tevehajcsár ugyan, de tevének elég teve s ki tudja mi vár rá ? * Philaréte mint irodalomtörténész az írókat nem külsőségek (nemzetiség, stb.) sem kor vagy faj (eposz, dráma, lyra,) szerint külömbözteti meg, hanem műveiknek benső princípiumait véve tekintetbe. így akarja Paracelsus a virágokat illatjaik után klássifikálni — és mennyivel szellemesebben, mint Linné : a porodák száma szerint ! . . . Váljon épen olyan nagyon különös volna, ha az ember az irók közt is azok illatjaik szerint tenne különbséget? Megkülömböztetne például: dohányszaguakat, hagymasszaguakat és igy tovább. . . . * Auffenberget nem olvastam ; — azt hiszem , körülbelül olyan, mint Arlincourt, kit hasonlókép nem olvastam. * Az a történetíró, ki egyszerre Napoleont és Wellingtont gyalázza, ugy jön nekem mint az a pap, ki tiz órakor misét mond s tizenegykor már a zsinagógában akar énekelni. — Miért nem teheti , csakhogy ottan nemsokára sem a misére sem a zsinagógába nem fognak járni a hívek. A költőknek még nehezebb két nyelven beszélni — istenem ! hiszen a legtöbb egyén is alig tud.* „Ha levágták volna a kezeit Rafaelnek“ — úgymond Lessing — ,még akkor is festő lett volna.“ — Épgy mi is gyakran elmondhatjuk: X. vagy Y. urnak ha a fejét levágnák, mégis hó maradna, s tovább irkálna, fej és a nélkül . . . hogy valakinek a hiány feltűnne. Göthe tartózkodása a lelkesedéstől ép oly visszatetsző mint a mily gyermekes. Az ilyen tartózkodás többé-kevésbbé öngyilkosság; hasonlít a lánghoz, mely nem akar fennen lobogni, nehogy annál hamarább megsemmisüljön. * A Mahabaratas, Ramayanas és a hasonló óriás-fragmentumok, mind megannyi szellemi mammuth-csontok, melyek a Himalayán visszamaradtak. * Kerestük a világi Indiát s kaptunk Amerikát, most keressük a szellemi Indiát — vajyon mit fogunk kapni ? * Irodalmi democratic: szabadság és egyenlőség az irályban. Szabad bármi részt szülerni egynek, — a többi pedig tartsa magát az egyenlőség elvéhez. * Az újabb irodalom feltűnően hasonlít, egy nagyszabású restauratiohoz. Ha az ember az ételeknek előkészítését a konyhában végignézi, minden étvágya elmegy azoktól. — A piszkos szakács kortyát húz, midőn csillogó tálon a maga főztjét feladja. * Lafayetteről. A világ bámul, hogy egyszer egy becsületes ember is élt. — helye üres marad. * Guizotról. Legkiválóbb sajátja a büszkesége: ha az égben összetalálkozik a jó Istennel, bizonyára gratulálni fog annak, amiért őt olyan jól megteremtette. * A zsidókról, Judea, ev. ref. Egyiptom. * A mai kor zsidóinak története nagyon tragikus, s ha valaki tragédiát írna róla, komédia lenne belőle — ami a dologban a legtragikusabb.* A zsidó történelem nagyon szép, csakhogy az újabb idők zsidói sokat ártanak eleik hírének, mely nélkülük bizonynyára fölül állana a görögökénél és rómaiakénál. Azt hiszem , ha ki volna veszve a zsidó faj és tudnák, hogy valahol még egyetlen példány él belőle, sokan nem szánnának ezer, és ezer mértföldnyi utat megtenni, csakhogy amaz egy példányt láthassák, s azzal kezet szoríthassanak . . . Mig igy — ! * B: Ha én ahoz a fajhoz tartoznám, melyből a mi Megváltónk is származott, csak büszke tudnék lenni eredetemre. A. (Egy zsidó): Ah, büszke, — hiszen én is büszke volnék, ha a mi Megváltónk az egyetlen másik szülöttje volna fajomnak, — de ugyancsak e faj kettőnkön kivül auv*nyi nyomorúságos himpellért producált, hogy a rokonságok elismerése kétszer is meggondolandóvá lett. * I . Czimersértés Erdélyben. Amit Helfy Ignácz a horvátügyi vita alkalmával megjósolt, hogy t. i. a horvátok sikerei fel fogják bátorítani a hazánkban lakó idegen ajkú polgártársakat is — már kezd teljesedésbe menni. Brassói, teljesen megbízható levelezőnk arról értesit, hogy a törcsvári iskola tanító világos nappal, felizgatott nép jelenlétében, a szolgabirói hivatalról „letépte a czimert, sárba dobta és összerontotta.“ A nélkül, hogy tovább foglalkoznánk e kórtünettel, adjuk az érdekes levelet egész terjedelmében. Brassó, 1888. október 17-én. A horvátok által hazánk és nemzetünk czimerén elkövetett sértés kormányunk félénk és mindig alkuvásra kész eljárása következtében, mint ez előre látható volt, már ismétlőkre talált, a mennyiben a napokban Törcsvárt, az ottani román tanító, Tiska George, a lakosok egy részét felizgatva, a szolgabirói hivatal kifüggesztett czimerét letépte, sárba dobta és összerontotta. Hogy nevezett tanító, ki es hit különben is már, mint halljuk, felségsértés miatt vizsgálat van folyamatban, rögtön vizsgálat alá vétetett és el is záratott ezen ténye miatt, ez rendjén van és ez a brassói királyi ügyésznek hazafias érdeme is, mert csak a sürgős és legerélyesebb eljárás képes az ily nemtelen bűntény terjedését meggátolta; de hogy a zágrábihoz hasonló tény hazánknak legkeletibb részén ismétlődhetik, hogy a horvátok eljárása követőkre ts.tált a románok között és épen intelligensebb román az, ki nemzeti czimerünk ellen merészli szentségtörő kezeit felemelni, ez arra mutat, hogy hazánk egysége és az állameszme ellen az izgatás sokkal rendszeresebben folytattatik, mint azt feltételeztük, hogy az izgatók nem az idegen helyről bejövő panszlávokban, hanem itt benn hazánk kebelében, saját polgártársaink között keresendők és hogy ezen izgatók épen a műveltebb és azon osztályban keresendők, mely a jövő nemzedék neveltetésére lévén hivatva, épen gyermekeinket mételyezi meg. Mi kik az erdélyrészi viszonyokat megfigyelni inkább tudjuk mint a kormány, mely csakis főispánjainak legtöbbnyire felületes informátióit ismeri, mi, kik a románok titkos és nyílt mozgalmait rég figyelemmel kisérjük, mi tudjuk, hogy a románok sokáig már nem váratnak magukra és hogy irántunk való gyűlöletük egy és más irányban nyilvánulni fog és ezen várakozásunkban nem is csalódtunk, mert mig a.fogarasi t.htsi románok közelé bűről militomig betörést terveztek Fogarasra, mely csakis a katonaság sürgős visszahivatása által hiníttatott meg, addig más részről a románok országszerte szervezkednek a jövő évi választásra, a szebeni főispánnak nyílt ülésben szemrehányás tétetik, hogy székfogató beszédét Magyarországban magyarul és nem románul mondotta el, Törcsvárt pedig hazánk czimere tiportatik sárba világos nappal. Hogy mindez nálunk csak azért történhetik meg, mert a kormány túl engedékeny és elnéző, mi az izgatók által joggal gyengeségnek vétetik, az tagadhatlan, és ha kormányunk mielőbb erélyesen el nem jár, az izgatókat saját fészkeikben fel nem keresteti és különösen a román papok és tanítókra felettes hatóságaik által sürgősen hatni nem fog, úgy el lehetünk reá készülve, hogy a zágrábbi és törcsvári esethez &25S&EDA. hasonló ténykedések országszerte oly mérvben fognak ismétlődni, hogy azok megfékezése rendes uton lehetetlen lesz. Veritás. A szegedi ünnepélyek után. Királyunk nagyszerű fogadtatásának zaja alföldünk legnagyobb városában elnémulva, az utóhatás benyomása alatt állva: alig vagyunk képesek kifejezni — ez Európa által bámult — lelkesülésnek a nyitját. Pedig igen egyszerű. E néhány szóból áll: királyunk személyéhez való ragaszkodás és az önérzetben. Az öszhang a király és nemzet érzelmei között valóban teljes s a külföld a király szegedi látogatása alkalmából ez összhang megragadó képét láthatja. Ez összhangban rejlik az ország fennállásának egyik biztosítéka s ennek nyilvánulása a mai ködös külügyi helyzet közepett a legális tüntetésekben fölülemelkedő jelentőséggel bírhat. Mialatt Európa leghatalmasabb uralkodói csak ugy biztosak még, hogy rendőrök ezrével veszik magukat körül s megtöltik a börtönöket, hogy szabadabban lélegzhessenek. Magyarország királya kiáll a köztérre, hogy annál közelebb lehessen a népek szivéhez és bátran halad végig a sokaság közt, mert tudja, hogy nincs kéz, mely ne kívánna koszorút fonni fejére. A nép koszorút fon a királynak, ki nem fonat bilincset a nép kezére. A nép igazságos. Ha az uralkodó atyai szeretettel csügg rajta, ő engedelmes gyermekkéválik, kire jóban és roszban lehet számítani. Nép és uralkodó közt láthatatlan kötelék fűződik, mely egyfelől az őszinte ragaszkodás, másfelől a hódolat sugaraiból verődik össze. Ez, bár láthatatlan, erősebb és szilárdabb, mint a szikla , nem bonthatja föl semmi, sőt a nagy megpróbáltatások annál keményebbé teszik. Századok viszontagságos tapasztalása bizonyítja, hogy egymásra vagyunk utalva: a Habsburg dynasztia és Magyarország. E híres dynasztia elveszthette Spanyolországot, Belgiumot, Svájczot, Olaszországot s Németországot . Magyarországban oly földet birt, melyből gyökereit kitépni nem lehetett, ezen országot idegen hódítók tőle el nem vehették. Évszázados viszony áll fenn közöttünk magyarok s a Habsburg királyok között; annak szilárd történeti s jogi bázisa van, mely a természeti s politikai helyzetben leli magyarázatát s kölcsönös érdekből foly és nagy állandósággal dicsekszik, ugy, hogy a legnagyobb zavarok sem bírták kiforgatni. Mióta nincsenek külön nemzeti királyaink, s magyar udvartartásunk, e monarchikus nemzet nehezen nélkülözte, hogy a király nincs köztünk, nem beszél nyelvünkön, nem érez velünk. Ferencz József király megérte a nemzet óhajtását s kezünkbe jött, magyarul beszél, minden törekvésünket gonddal kiséri, velünk érez bánatot, örömet, jót tesz szegényeinkkel, szereti a magyart. De amennyire illustráló a magyar nemzet szeretetét uralkodója iránt az alföldi városban véghez ment fogadtatása , egymást is jellemez ezen páratlan lelkesülés: azt, hogy e nemzetben még nem halt ki az önérdek, mert csak hazáján csüngő — szabadságot szerető — jelen, jövőjében bizó nép képes igy fogadni uralkodóját. Hangos tiltakozás volt ez: az örökös gyengeségünket feltüntető évek ótai kormánypolitika ellen. S ezt jegyezzék meg jól kormányférfiaink s humbug ámításaiknak netaláni hitelt adó illetékes köreink — mint nemkülönben ellenségeink. E nemzetben még van önérzet pedig az, mely a közjónak élni s trón- és hazáért meghalni tanít, mely szellemi haladásra és erkölcsi emelkedésre ösztönöz, a békében tevékenynyé, a harczban legyőzhetlenné tesz, s mely a boldogságban önmérsékletre int, a veszély perczeiben a nemzet erejét a kimerithetlenségig sokszorozza, s a szerencsétlenség napjaiban az elcsüggedéstől megóv, vigasztal, reményt nyújt a kitürésre, s a megnehezedő balsors férfias elviselésére erőt és bátorságot önt a nemzetbe s az önbizalmat rendületlenül megőrzi. Mindaz, mi a világtörténetben bámulatra ragad, minden nagy esemény, minden nemes tett, melyet az emberiség évlapjai felmutatnak, minden fénysugár és dicsőség, mely a múltból egyes népekre árad, minden boldogság, mely valaha országot ért, s minden nagyság és fensőbbség, melyre egyes nemzetek kezdettől fogva mai napig büszkék lehetnek, egyedül az öntudatos, s a haza jólléte s dicsősége mellett lankadatlanul küzdő nemzeti önérzet műve. Ne feledjék ezt a közös ügy lovagjai. A nagy alföldi város király fogadási ünnepélye: élő tiltakozás volt azon kormányzási rendszer ellen, mely minden nemzeti aspiratiókkal szemben folytonos gyöngeségünket tolja előtérbe. Egy elgyöngült nép uralkodóját ily lelkesültséggel fogadni nem tudja. A magyar oly életrevaló, keblében még most is oly ifjú meleg szív dobog; veleje annyira tiszta, s valamint anyagi ereje, ugy erkölcsi súlya is még mint