Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)

1884-01-26 / 22. szám

Ötödik évfolyam Belkirály' SZERKESZTŐI IRODA: ..utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK*Z ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva . .................................16 frt. [­ Negyedév­­e ... 4 frt. Erest­e ... 8 frt. Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Félévre • • . " . _ . Egyes szám ara 5 kr. lenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. W­dáu­l* Kolozsvár, szombat, január 26, 1884 K­I­ADÓ-HIVAT­AL: Kolozsvárt, Belkirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. A bukfencz. Kézzel-lábbal összezsugorodva, e eközben Tisza Kálmán éppen a leve­dben van. Várjuk, hogy e salto mor­áléból hányát esik-e vagy talpra. De akér talpra esik, mint a macska, ha ledobják a padlás ablakán, akár hányát eák mint a szökését, mely már nem tudván menekülni futással, minden bi­zodalmát vastag nyakizmaiba helyezi: az esés, helyesebben a bukás minden­esetre megtörtént. Szó sincs róla, ez még nem azt teszi, hogy Tisza távozik. Csekélyebb ok miatt eltávozott ugyan Lónyay, eltávo­zott Bittó, de Tisza Kálmánt az okok nem gonirozzák. Neki bőven elég, ha Bécsben kitalálják a szót ejteni: ma­radjon — mert 'ő belekapaszkodik ebbe a szóba a vizbefulló teljes szívós­ságával, s nem fog helyéről mozdulni. Tehát e bukás nem jelent feltétlenül kormányváltozást, de jelenti azt, a­mit a vajas-kenyér bukása — — az el­piszkolódást. Csűrhetik, csavarhatják a szót tet­szés szerint. Hozzá vagyunk már szok­va, hogy épen olyan játékot űzzenek a szavak értelmével, mint az ország érde­kével, de azt, ha a fejük tetejére áll­nak sem tudják eldisputálni, hogy Ti­sza Kálmán egy vereséget szenvedett, a­melyből nincsen más menekvés, mint vagy a miniszteri szék odahagyása, vagy elveinek odahagyása. Tisza Kálmán nem tagadja meg magát ezen alternatíva megoldásánál. Ő inkább el­hagyja elveit, mint székét. Másról, ily helyzetben azt mondanék, hogy megtagadta magát, de Tiszáról azt mondjuk, hogy csak következetes, mert egész kormány rendszere a magát megtagadás lánczolatából áll. Tisza te­hát következetes, ha ismét megszökik egyik elvétől. Jól ismeri ő már ezt a mesterséget. Neki könnyű. Ma itt, hol­nap ott. Ma Saulus, holnap Paulus. Mindez olyan egyszerű. Keresztül akart vinni egy javaslatot, a­mit jónak és szükségesnek vélt. A főrendek nem szavazták meg. Ekkor megkérdezi a fő­rendektől, hogy tréfa-e ez vagy való? A főrendek egy második szavazásnál kimondják a komoly valóságot. És Ti­sza Kálmán? Az első szavazásnál így okoskodott: Szerencsére csak tréfa. A második szavazásnál pedig igy nyug­tatta meg magát: jó hogy való, mert iyen tréfát nem tűrne el. Ugyebár, mindez nagyon egysze­­rű . A férfi szó veszit ugyan értékéből, a kormányzás veszit hiteléből, s a ma­­gyar alkotmányos élet iránt megrendül ugyan a nép bizodalma; — de hát az ilyesmit nem szokás komolyan venni. Azért az alázatosak, a kérectetők, a kegy­­lesek ezután is engedelmeskedni fognak. Már­pedig fődolog, hogy Tisza meg­maradjon a hatalmi polc­on. Hiszen vi­lágos, hogy ennél fontosabb czél nem lé­tezik Magyarországra nézve. Simort Bécsbe hívják, Czirákyt Bécsbe hívják. Ezek a főrendi ellenzék­nek egyházi és világi fejei. Nem tagad­ja senki, hogy a meghívások kapcsolat­ban vannak a fennforgó kérdéssel. Mi­ért hívják őket Bécsbe? Tanácsot kér­nek tőlük, vagy megnyugtatni akarják őket ? De hát idáig jutottunk már? Simor híve volt a Majláth-Sennyey kormánynak. A kiegyezés alkalmával ellene mondott a trónus előtt a kul­tuszminiszter kinevezésének, mert ra­gaszkodott e tekintetben az egyház ki­zárólagos és isteni hatalmához. Cziráky szintén híve, tagja volt ama kormány­nak és soha azután sem vette magának a fáradságot, hogy mint Sennyey, ő is nyilatkoztassa ki a parlamenti kormány­formához való ragaszkodását. És e két férfiút hívják tanácsot ülni országunk sorsa fölött. A jogegyen­lőségnek , a miniszteri felelősségnek, a népképviseletnek és a haladésnak mind­két férfiú állandó ellensége volt. A 47- es párthoz tartoztak. Soha egyik sem adta jelét, hogy megnyugszik a válto­zott viszonyokban. Mindkettő megma­radott klerikálisnak és feudálisnak. Eze­ket hívják tanácsba. Nyilt bevallása ez a Tisza buká­sának. Mert az erkölcsi vereség bukáso­s embert, ki nyolc­ év óta a szabad­elvű párt élén áll, nagyobb vereség nem érhet annál, hogy kénytelen a feudo-klerikálisok béke­föltételeit fogad­ni el. Semmi sem jellemzőbb, mint az, hogy a kormánypárti lapok természe­tesnek találják a javaslat visszavonását, s a Simorék meghívását a jól értesült Lloyd úgy magyarázza, hogy irányadó helyen megkívánják őket nyugtatni a Tisza Kálmán intenziói iránt. Persze Tisza nem nyugtathatta meg, mert Ti­szának nem hisznek. Tehát maga a Fel­­ség fogja őket megnyugtatni. Hát ez sem bukás ? Hát ez sem ki­­czégérezése a szabadelvű szónak ? Hi­szen az egész vita alatt minden kor­mánypárti ember reakczionáriusnak szid­ta a főrendi ellenzéket. És a hatalmas szabadelvű párt hatalmas minisztere most azt teszi, a­mit annak a reak­­czionárius ellenzéknek reakczioárius ve­zérei akarnak. Tetszik ezt érteni? Van-e ezek után súlya a Tisza Kálmán politikájának az Politikai hírek. — Ő felsége (mint egy budapesti érte­sítésünk mondja­! tegnap délelőtt hosszabb kihallgatáson fogadta Simor bibornokot, dél­után pedig Czirákyt. Alkalmuk volt mind­kettőjüknek meggyőződni arról, hogy mily alaptalan volt a főrendiházi vita alkalmá­val tett amaz állításuk, hogy a korona mó­dik áll.­­ A főrendiház reformjáról szóló tör­vényjavaslat még ezen az országgyűlésen előterjesztetik. Ezt írja egy sugalmazott kő­nyomatú lap, persze német. Hát hogy be fog terjesztetni, az lehetséges ; de hogy tár­­gyaltassék is, ezt már határozottan kétség­be vonjuk. Porhintés, komédiázás lesz az egész előterjesztés, hogy a kormány el­mondhassa : íme én megtartottam szavamat, beterjesztettem a javaslatot, de az Ország­­gyűlés nem tárgyalta. Nem tárgyalja pedig majd azért, mert nem­­ lesz többé rá ide­je. No már most mondja meg bárki is, hogy­­hívják az ilyen eljárást magyarul? — A Magyar Polgárnak sehogy sem tetszik az a beszéd, melyet Ugron Gá­bor a kolozsvári egyetem érdekében tar­tott. Megtámadja, hibáztatja és lerántja a beszédet a sárga földig. E kritikával szem­ben, néhány kérdést intézünk a M. P. hoz s arra kérjük, hogy ne feleljen rá szokott . . . hallgatásával. Igazi-e, hogy az egyetem helyiségei hiányosak ? Igaz-e, hogy nincsen aula ? Igaz­­e, hogy nincsen vizsgálati terme? Igaz-e hogy nincsen klinikája? Igaz-e hogy nincs kellő hulla­anyag? Igaz-e hogy nincsen el­­megyógyászati tanszék ? Igaz-e hogy nin­csen nőgyógyászati tanszék ? Igaz- e hogy nincsen ásványgyűjtemény ? Igaz e hogy a tanárképezdének nincsen gyakorlóiskolája? Igaz-e hogy az egyetemnek nincsen hozzá illő könyvtára ? Igaz-e h­ogy a tanárok fi­zetése kisebb, mint Budapesten ? Igaz-e hogy maguk a tanárok előléptetésnek tekintik, ha innen Budapestre szólíttatnak ? Ha mindez igaz, akkor való-e az, hogy a kolozsvári egyetem el van hanyagolva és hogy mindaddig nem helyes egy harmadik egyetemet fölállítani, a­míg a második a tudomány­fejlesztés igényeinek megfelelőleg beállítva nincs ? — Ez volt az Ugrón Gábor beszédében és furcsa, hogy a hiá­nyokat maga a Polgár is elismeri. Mi nem tetszik hát a M. Polgárnak ? Az Ugrón be­szédének a h­a­n­g­j­a. Úgy látszik, a Pol­gárnál összetévesztik a politikai irányczik­­kel a színi referádával. Azt hiszik, hogy Ugron Gábort is úgy kell megítélni, mint.... Réthy Laurát — a hangja után. — A bécsi tanácskozások — írja az Egyetértés — Tisza Kálmán miniszterelnök hazajöttével — úgy látszik — nem értek véget. Simor János bibornok herczegprimás s gr. Cziráky János tárnokmester a korona felhívására Bécsbe utaztak s Khnen-N­éderváry gróf horvát bán legközelebb fog odaérkezni. Előbbiek odahivatásának természete és czélja iránt csak annyit jegyzünk meg, hogy a korona,­­komoly kabinetválságok esetét kivéve,­ 1867 óta soh se tanácsko­zott a politikai helyzet felől másokkal, mint a kik a kor­mányban bent voltak vagy kormányalakításra esetleg fel­hivattak. Így történt 1874. elején, midőn Szlávy előter­jesztésére Majláth Gy. Ghyczy Kálmán és Tisza K. hivattak a korona elé ; továbbá 1875. elején, midiőn a Bittó-kabi­­net visszalépésekor Tisza Kálmán, Gorove István stb., végül 1878. elején, midőn Bittó István, báró Sennyey Pál hallgattattak meg a korona által. Eddig azonban sem­mi jelenség se bizonyítja, hogy most oly mélyre ható válság forogna fönn, mint az említett alkalmaknál. A­mi a horvát bánnak budapesti s később bécsi utazását ille­ti : erre nézve egy közlemény lapunk más helyén bőveb­ben ismerteti a viszonyokat. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a horvát bán részint általában a horvátországi vi­szonyok, részint az általa szándékba vett intézkedések iránt, mások a magasabb kormányzati állások betöltése, a hivatalnoki kar epurálása s megbízható kormánypárt alakításának kísérletei stb. — fog a koronának előter­­terjesztést tenni s erre nézve a korona jóváhagyását kinyerni. — Gróf Tisza Lajos bécsi utazása, mely Tisza Kálmán min. elnök bécsi utjával esett össze, parlamenti körökben — mint az Egyetértés értesül — azt a magyarázatot vonta maga után, hogy a min. elnök őt akarta a honvédelmi tárczára a koronának ajánlani, azonban az ajánlatot megtenni e pillanatban az udvar hangulata nem látszott kedvezőnek. Sokan e jelből az udvarnak a mint elnök iránti elhidegülését vélik kima­gyarázni. Közöltük a felfogást, mint a hely­zet jelzőjét, a nélkül természetesen, hogy e felfogás valóságáról jót állhatnánk. AZ ellenzék tárczája. 1884. január 26. A kövesdi kőház lakói. Irta: Petelei István. II. A mester. (Vége.) Bogdán természetesnek találta, hogy a leánya megunta a várost, de még nem­­ is ért rá, hogy gondolkozzék felette. Nagyon el volt foglalva a fúrással, kalapácsolással. „Ne tudakozódj arról — mondta Má­knak — hogy én mit találok fel, kérlek csak várj. A­mit csinálok az nagy dolog Csak annyit mondok, hogy tűzre kell vetni minden koberes szekeret.* Egészen elrongyosodott Bogdán a mun­kában s erős fekete haja elkezdett szürkül­­ni- Nem is ügyelt ilyen kicsiségekre. Gyönyörű ősz volt akkor. A kék ne­­felejts virult az erdőben s a füvek olyan ál- zöldek voltak mint tavaszszal. A nap sütött szelíden s a szántók kiabálása, a tö­­rökbuzaszedők éneke, messze elballszott a nyugalmas tájon. Az erdőben egy-egy bo­kor mintha köntöst cserélt volna. A levelek megszinesedtek s megpirosodott a komló és mindenféle lonczok. Madarak csir­poltak s egy-egy bogarat lehetett látni a lehullott falevelek s megnőtt, nagyszám, színtelen vi­rágok között. Máli mind gyakrabban járt át az erdőn. Csendesen ment, sokszor tar­tott pihenőt, mert fáradt, hallgatta, mint sóhajt a falevél mig lehull s mint sir fel lábacskái alatt a száraz faág. A postán, a hol dolga volt, rendesen egy öreg asszony fogadta, Máli szerényen kérdezte: „Nincs levelem néni!“ „Nincs még édes — felelte az öreg asszony. Nagyon kell, hogy várja édes s ugyan csúf dolog attól, a ki várakoztatja. De jön holnap, meglátja.“ Máli szomorú mosolylyal válaszolt s le­vel ment vissza az úton. De mind hidegedett az idő s az erdő barátságtalanabb lett. Az a sok csupasz faág eszébe juttatja az embernek, hogy egyedül van s az a sok száraz virágszál azt, hogy minden szép elmúlik. Máli nem mert egyedül járni benne. A kis czigányleánykát vitte magával, hogy legyen kihez szóljon. Egy reggel, mikor éles szél fújt, lovasembert hivatott, a­kit átküldjön. Bogdán egészen feldühödt erre. Rég nem látta senki olyan méregbe. Kifutott a tornáczra s kiabálni kezdett: „Kitakarodjék az a ló erről az udvar­ról, hogy mer ide bejönni ló, ki merte be­hívni ?“ Felháborodva fordult Csuka felé. „Nézd Csuka, ló mer ide belépni, hiszen csak az hiányzik, hogy szekér is jöjjön. Megérem.“ Maga Csuka is nagyon felindult s po­gány gyönyörűséggel verte ki a barmot az­­ udvarból. Bogdán pedig kézen fogta a leányát, behúzta a szobába s lihegve az izgatottság­tól mondta: „A végén is gyermekem vagy, de azt nem tűröm, hogy lovakat hozz ide. Láthattad, előtted nem titkoltam, hogy mit találok fel, hát ne hozz ide lovat. Egy olyan szekeret csinálok a mihez nem kell ló. Utálom a lo­vat s épen ellenük dolgozom. Ez a szekér megy magától sebesen, sebesen s úgy lesz csinálva, hogy meg nem hal benne az em­ber, akármilyen télben utazik is. Érted te, hogy magától és nem hozza semmi. Hát ne hozz ide lovat.* Máli megfogta az öreg ember kezét. „Oh hagyj békét te az effélének apa. Hiszen a­mit te akarsz, azt már rég rég tudják. Vesd ki édes a fejedből.“ „Mit tudnak ? Ki mondta neked— dob­ta oda szokatlan nyersen — te is ellensé­gem vagy ?* „Én apa ! hiszen építik a város mel­lett is megláthatod, ha bemegysz.“ Bogdán felkaczagott: „Épitik ? No ugyan látszik, hogy ér­ted a­mit beszéltem. Épitik ? hát kell azt építeni ? No ezt most hallom először, pedig csak én is értek hozzá egy keveset. Kacza­­gás. Jó, hogy nem érted* — és kikapta kezét a Mál­éból és gúnyos nevetése hall­­szott, a mint elbeszélte Csukának, a mit hallott. A nap, a szél havat hozott. Máli nem tudott átmenni a hegyen. Nem birta volna el a nehéz utat. Sóhajtott és köny hullott ki a szeméből. Délfelé egy ember jött át s hirt ho­zott a postáról. Levele érkezett a kisasz­­szonynak, de csak magának adják ki, mert olyan levél. Oh milyen hosszú volt az a rövid út a hegyen át Málinak, pedig hogy sietett. Sokszor kellett leülnie, mert fáradt. A fázó kis czigányleányka is nógatta, egészen el­fúlva érkezett meg. Az öreg asszony a pos­tán eléje ment. Sajnálkozva nézte meg a leányt és leültette. „Elfáradt ugy­e édes, pihenjen na. A maga állapotában nem jó ekkora utakat tenni. Látja édes, mert nem mondta nekem, hogy az urától várja a levelet, így elne­hezedve, szivem, nem kellene járkálnia , mit momdana a kedves férje, ha hallaná, hogy liheg ? De szereti na szivem, hiában. Hiszen én is voltam fiatal. Jaj kedvesem, mikor én úgy voltam, mint maga s az első kedves leánykám született, hát mondom az én sze­gény boldogult uramnak: te Boldizsár, mit gondolsz ? . . . Máli közbevágott : „A levelet, a levelet kérem.“ „Igaz kedves, én itt csacsogok s maga a levelet várja. Ajánlott, kedves, s azért nem küldhettem át. Nem katonatiszt az ura édes, mert messziről jön a levél. Itt van, ide írja a nevét . ..“ Máli idegesen nyúlt utánna. Felszaki­­totta, de nem olvasta el. Majd künn a­hol nem látják. Nem is köszönt, hanem sietve indult vissza. De égette az a levél. Resz­ketett a kezében. Mi lehet benne ? A falu utolsó házánál félve húzta ki a boritékból. Csak néhány szóból állott. Az erős leány átpillantotta egy tekin­­tettel s összegyűrte. Fehér fogai közül ha­lálos gyűlölettel sziszegte: „Gazember, csaló.“ De nem birta erővel a kiút és oda tá­maszkodott a falhoz. Felszakitotta kabátján a gombot hogy nyakát szabadon érje a csí­pős szél s egy perczig leült az ajtó előtt a padra. Aztán­ felkelt s megindult a hegynek. Mi­kor felértek az ösvényén, már szürkült. Meg­állóit s a czigány leánykához fordult. Egé­szen rekedt volt. „Eredj előre gyermek — én is megyek mindjárt.“ „Sötét lesz kisasszony — én félek“. „Ne félj, ügyellek." És parancsolólag intett, és sötét tekin­tettel követte a gyermeket míg csak látható volt az ösvényén. A kövesdi kőházat is ki­­vehette. Ott már világ égett. A csendes nyu­galmas völgyet s az utat, mely a városba visz. Aztán sírni kezdett. Hirtelen elfordította szép fejét s neki indult a havas erdőnek.. . „Épitik“ azt mondta Máli. Ez a szó bebújt a Bogdán fejébe. Már szeretné ő azt látni, hogy ugyan mit építe­nek. Némi nyughatatlanság fogta el. Reggel kereste Málit, hogy­ vallassa ki igaziból. Furcsa, hogy még nem jött haza. Majd haza jön, mert már nem gyermek. De Bogdán nem várhat reá. Meg kell sürgősen tudja, mit épitnek. Már rég nem volt a városban. Két esz­tendő óta. Diadallal akart visszatérni s ki álmodta, mint fog hódolni neki kicsiny és nagy­„Az a mit építenek, Csuka — mondta tanítványának és dicsősége leendő osztályo­sának — ostoba dolog, de meg kell, h­ogy nézzük. Induljunk Csuka. Nem megyünk az utón, hanem a hegyeken át, a gyalogösvé­nyen s a város végén a berekben meghúzó­dunk, hogy lássuk. De nem szabad, hogy ránk ismerjen valaki, nehogy ki tudódjék, mi­ben járunk.“ Természetesen gyalog fogtak az útnak. Bogdán kissé levert és izgatott volt. Bán­totta a fehér hó­t az, hogy a csókák olyan vígan ugrálnak, játszanak a szűz takaróval borított mezőkön. Ezenkívül egy rendkívül keserítő dolgot látott. A­mint a hegyről ugyanis az ország útra tekintett, egy koberes szekeret pillan­tott meg, melyet két sárga ló vonszolt. Egy­­ erkölcsi életben ? Van-e neki ezek után mint kormány­férfinak helye a parla­menti élet rendszerében ? Létezik-e elv, a­mit ő az idők és módok útjain, a ha­talom kedvéért föl ne adott volna ? A Tisza Kálmán csúfos bukásából van-e még valami hátra ? — Az országgyűlést, mint lapunkat Buda­pestről értesítik, ápril­isban valóban felosz­latja a kormány és májusra vagy június elejére kiírja az uj választásokat. A király és a kormányelnök. Egy rövid kis táviratot közöltünk tegnap: a király gr. Cziráky János tárnokmestert és S­i­m­o­r János herczeg­­primást táviratilag Bécsbe hívta. E meg­hívásnak nagy jelentősége van. Tudva­levőleg gr. Cziráky és Simor állanak azon ellenzék élén, mely a főrendiház­ban kétszer megbuktatta a kormányja­vaslatát a keresztény-zsidó házasságról. Hogy miért tanácskozik a király a főrendiház két vezéremberével, könnyű kitalálni. Tisza Kálmán Bécsben járt s referált a királynak, ki e referádából láthatta, hogy a kormányelnök tehetet­len a főrendiházzal szemben. Már most a király, Simortól és Cziráky gróftól akarja megtudni, hogy tulajdonkép mit szándékoznak a főrendiházi oppositióval ? Az is csaknem biztosra vehető, hogy a kormányelnök el kezdett lamen­tálni a korona előtt a főrendiházi op­­positió miatt, sőt épen ő ajánlotta a királynak, hogy hallgassa meg Cziráky és Simor urakat. Tette pedig ezt azzal a hátsó gondolattal, hogy hát­ha a ki­rály megpuhíthatja a két főurat. A király tehát ki fogja hallgatni Czirákyt és Simort s ez a kihallgatás minden esetre válságossá lehet a kor­mányra. Válságossá lehet. De csak két eset­ben. Egyik az, hogy ha Tisza Kálmán ragaszkodik házassági javaslatához s a király is erre az álláspontra helyezke­dik. Tudjuk azonban, hogy Tisza már elszánta magát meghátrálni a főrendek előtt s visszavonni javaslatát. A másik eshetőség ez . Ha a ko­rona Cziráky és Simor nyilatkozataiból meggyőződik, hogy a főrendiházi oppo­­sitio nemcsak ephemer tünet s nem szo­rítkozik csak a házassági javaslat elve­tésére, hanem Tisza Kálmán személyét és politikáját is felöleli, akkor a koro­nának szükségkép be kell látnia, hogy Tisza Kálmán lejárta magát Magyaror­szág legbefolyásosabb elemei előtt, s így tengődhetnek még egy ideig, de ennek a vegetálásnak előbb-utóbb fonynyadás lesz a vége. És ez esetben a fusionális­ ér­dek­­csoportozat napjai meg vannak szám­lálva. Nem úgy értjük, mintha a király Simort és Czirákyt kabinet alakítással akarná megbizni. E férfiak állásuknál fogva kívül esnek e föltevés keretén, s különben is a korona alkotmányos fel­fogás szerint k­ormány alakítással csak a képviselőház pártjaiból m­ghívott állam férfiakat bízhat meg. Hanem igenis válságos lehet még­is a Simor és Cziráky bécsi útja, mert az, ebben az esetben, legalább is azt jelentené, hogy a korona Tisza Kál­mánt többé nem tartja nélkülözhetet­lennek és nem akarja útját állani a kormánypárt és a főrendiházi oppositio között kitörendő küzdelemnek. Ha e föltevésünk helyes, arra az esetre állítjuk, hogy a fusionális kor­mány napjai meg vannak számlálva. . De az a lehetőség sincs kizárva hogy a kormányelnök, mint annyiszor tévé, ezúttal is a korona védszárnyai alá menekült és sikerül eként elhárítni feje felől a zivatart. Meglehet, sikerült neki ismét rábeszélni a koronát és de­monstrálni, hogy Magyarországon egye­dül ő, Tisza Kálmán, képes ez idő sze­rint a politikai egyensúlyt fentartani. Ez esetben természetesen Cziráky és Simor kihallgatásának az a jelentősége, hogy legfelsőbb helyről pressió gyako­roltassák rájuk és visszatartsa őket at­tól, hogy az egy kérdésben alakult fő­rendiházi oppositió permanenssé váljék. És ezt Tisza Kálmán, minden jel

Next