Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)
1884-01-26 / 22. szám
Ötödik évfolyam Belkirály' SZERKESZTŐI IRODA: ..utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK*Z ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva . .................................16 frt. [ Negyedéve ... 4 frt. Ereste ... 8 frt. Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Félévre • • . " . _ . Egyes szám ara 5 kr. lenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Wdául* Kolozsvár, szombat, január 26, 1884 KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. A bukfencz. Kézzel-lábbal összezsugorodva, e eközben Tisza Kálmán éppen a levedben van. Várjuk, hogy e salto moráléból hányát esik-e vagy talpra. De akér talpra esik, mint a macska, ha ledobják a padlás ablakán, akár hányát eák mint a szökését, mely már nem tudván menekülni futással, minden bizodalmát vastag nyakizmaiba helyezi: az esés, helyesebben a bukás mindenesetre megtörtént. Szó sincs róla, ez még nem azt teszi, hogy Tisza távozik. Csekélyebb ok miatt eltávozott ugyan Lónyay, eltávozott Bittó, de Tisza Kálmánt az okok nem gonirozzák. Neki bőven elég, ha Bécsben kitalálják a szót ejteni: maradjon — mert 'ő belekapaszkodik ebbe a szóba a vizbefulló teljes szívósságával, s nem fog helyéről mozdulni. Tehát e bukás nem jelent feltétlenül kormányváltozást, de jelenti azt, amit a vajas-kenyér bukása — — az elpiszkolódást. Csűrhetik, csavarhatják a szót tetszés szerint. Hozzá vagyunk már szokva, hogy épen olyan játékot űzzenek a szavak értelmével, mint az ország érdekével, de azt, ha a fejük tetejére állnak sem tudják eldisputálni, hogy Tisza Kálmán egy vereséget szenvedett, amelyből nincsen más menekvés, mint vagy a miniszteri szék odahagyása, vagy elveinek odahagyása. Tisza Kálmán nem tagadja meg magát ezen alternatíva megoldásánál. Ő inkább elhagyja elveit, mint székét. Másról, ily helyzetben azt mondanék, hogy megtagadta magát, de Tiszáról azt mondjuk, hogy csak következetes, mert egész kormány rendszere a magát megtagadás lánczolatából áll. Tisza tehát következetes, ha ismét megszökik egyik elvétől. Jól ismeri ő már ezt a mesterséget. Neki könnyű. Ma itt, holnap ott. Ma Saulus, holnap Paulus. Mindez olyan egyszerű. Keresztül akart vinni egy javaslatot, amit jónak és szükségesnek vélt. A főrendek nem szavazták meg. Ekkor megkérdezi a főrendektől, hogy tréfa-e ez vagy való? A főrendek egy második szavazásnál kimondják a komoly valóságot. És Tisza Kálmán? Az első szavazásnál így okoskodott: Szerencsére csak tréfa. A második szavazásnál pedig igy nyugtatta meg magát: jó hogy való, mert iyen tréfát nem tűrne el. Ugyebár, mindez nagyon egyszerű . A férfi szó veszit ugyan értékéből, a kormányzás veszit hiteléből, s a magyar alkotmányos élet iránt megrendül ugyan a nép bizodalma; — de hát az ilyesmit nem szokás komolyan venni. Azért az alázatosak, a kérectetők, a kegylesek ezután is engedelmeskedni fognak. Márpedig fődolog, hogy Tisza megmaradjon a hatalmi polcon. Hiszen világos, hogy ennél fontosabb czél nem létezik Magyarországra nézve. Simort Bécsbe hívják, Czirákyt Bécsbe hívják. Ezek a főrendi ellenzéknek egyházi és világi fejei. Nem tagadja senki, hogy a meghívások kapcsolatban vannak a fennforgó kérdéssel. Miért hívják őket Bécsbe? Tanácsot kérnek tőlük, vagy megnyugtatni akarják őket ? De hát idáig jutottunk már? Simor híve volt a Majláth-Sennyey kormánynak. A kiegyezés alkalmával ellene mondott a trónus előtt a kultuszminiszter kinevezésének, mert ragaszkodott e tekintetben az egyház kizárólagos és isteni hatalmához. Cziráky szintén híve, tagja volt ama kormánynak és soha azután sem vette magának a fáradságot, hogy mint Sennyey, ő is nyilatkoztassa ki a parlamenti kormányformához való ragaszkodását. És e két férfiút hívják tanácsot ülni országunk sorsa fölött. A jogegyenlőségnek , a miniszteri felelősségnek, a népképviseletnek és a haladésnak mindkét férfiú állandó ellensége volt. A 47- es párthoz tartoztak. Soha egyik sem adta jelét, hogy megnyugszik a változott viszonyokban. Mindkettő megmaradott klerikálisnak és feudálisnak. Ezeket hívják tanácsba. Nyilt bevallása ez a Tisza bukásának. Mert az erkölcsi vereség bukásos embert, ki nyolc év óta a szabadelvű párt élén áll, nagyobb vereség nem érhet annál, hogy kénytelen a feudo-klerikálisok békeföltételeit fogadni el. Semmi sem jellemzőbb, mint az, hogy a kormánypárti lapok természetesnek találják a javaslat visszavonását, s a Simorék meghívását a jól értesült Lloyd úgy magyarázza, hogy irányadó helyen megkívánják őket nyugtatni a Tisza Kálmán intenziói iránt. Persze Tisza nem nyugtathatta meg, mert Tiszának nem hisznek. Tehát maga a Felség fogja őket megnyugtatni. Hát ez sem bukás ? Hát ez sem kiczégérezése a szabadelvű szónak ? Hiszen az egész vita alatt minden kormánypárti ember reakczionáriusnak szidta a főrendi ellenzéket. És a hatalmas szabadelvű párt hatalmas minisztere most azt teszi, amit annak a reakczionárius ellenzéknek reakczioárius vezérei akarnak. Tetszik ezt érteni? Van-e ezek után súlya a Tisza Kálmán politikájának az Politikai hírek. — Ő felsége (mint egy budapesti értesítésünk mondja! tegnap délelőtt hosszabb kihallgatáson fogadta Simor bibornokot, délután pedig Czirákyt. Alkalmuk volt mindkettőjüknek meggyőződni arról, hogy mily alaptalan volt a főrendiházi vita alkalmával tett amaz állításuk, hogy a korona módik áll. A főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat még ezen az országgyűlésen előterjesztetik. Ezt írja egy sugalmazott kőnyomatú lap, persze német. Hát hogy be fog terjesztetni, az lehetséges ; de hogy tárgyaltassék is, ezt már határozottan kétségbe vonjuk. Porhintés, komédiázás lesz az egész előterjesztés, hogy a kormány elmondhassa : íme én megtartottam szavamat, beterjesztettem a javaslatot, de az Országgyűlés nem tárgyalta. Nem tárgyalja pedig majd azért, mert nem lesz többé rá ideje. No már most mondja meg bárki is, hogyhívják az ilyen eljárást magyarul? — A Magyar Polgárnak sehogy sem tetszik az a beszéd, melyet Ugron Gábor a kolozsvári egyetem érdekében tartott. Megtámadja, hibáztatja és lerántja a beszédet a sárga földig. E kritikával szemben, néhány kérdést intézünk a M. P. hoz s arra kérjük, hogy ne feleljen rá szokott . . . hallgatásával. Igazi-e, hogy az egyetem helyiségei hiányosak ? Igaz-e, hogy nincsen aula ? Igaze, hogy nincsen vizsgálati terme? Igaz-e hogy nincsen klinikája? Igaz-e hogy nincs kellő hullaanyag? Igaz-e hogy nincsen elmegyógyászati tanszék ? Igaz-e hogy nincsen nőgyógyászati tanszék ? Igaz- e hogy nincsen ásványgyűjtemény ? Igaz e hogy a tanárképezdének nincsen gyakorlóiskolája? Igaz-e hogy az egyetemnek nincsen hozzá illő könyvtára ? Igaz-e hogy a tanárok fizetése kisebb, mint Budapesten ? Igaz-e hogy maguk a tanárok előléptetésnek tekintik, ha innen Budapestre szólíttatnak ? Ha mindez igaz, akkor való-e az, hogy a kolozsvári egyetem el van hanyagolva és hogy mindaddig nem helyes egy harmadik egyetemet fölállítani, amíg a második a tudományfejlesztés igényeinek megfelelőleg beállítva nincs ? — Ez volt az Ugrón Gábor beszédében és furcsa, hogy a hiányokat maga a Polgár is elismeri. Mi nem tetszik hát a M. Polgárnak ? Az Ugrón beszédének a hangja. Úgy látszik, a Polgárnál összetévesztik a politikai irányczikkel a színi referádával. Azt hiszik, hogy Ugron Gábort is úgy kell megítélni, mint.... Réthy Laurát — a hangja után. — A bécsi tanácskozások — írja az Egyetértés — Tisza Kálmán miniszterelnök hazajöttével — úgy látszik — nem értek véget. Simor János bibornok herczegprimás s gr. Cziráky János tárnokmester a korona felhívására Bécsbe utaztak s Khnen-Néderváry gróf horvát bán legközelebb fog odaérkezni. Előbbiek odahivatásának természete és czélja iránt csak annyit jegyzünk meg, hogy a korona,komoly kabinetválságok esetét kivéve, 1867 óta soh se tanácskozott a politikai helyzet felől másokkal, mint a kik a kormányban bent voltak vagy kormányalakításra esetleg felhivattak. Így történt 1874. elején, midőn Szlávy előterjesztésére Majláth Gy. Ghyczy Kálmán és Tisza K. hivattak a korona elé ; továbbá 1875. elején, midiőn a Bittó-kabinet visszalépésekor Tisza Kálmán, Gorove István stb., végül 1878. elején, midőn Bittó István, báró Sennyey Pál hallgattattak meg a korona által. Eddig azonban semmi jelenség se bizonyítja, hogy most oly mélyre ható válság forogna fönn, mint az említett alkalmaknál. Ami a horvát bánnak budapesti s később bécsi utazását illeti : erre nézve egy közlemény lapunk más helyén bővebben ismerteti a viszonyokat. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a horvát bán részint általában a horvátországi viszonyok, részint az általa szándékba vett intézkedések iránt, mások a magasabb kormányzati állások betöltése, a hivatalnoki kar epurálása s megbízható kormánypárt alakításának kísérletei stb. — fog a koronának előterterjesztést tenni s erre nézve a korona jóváhagyását kinyerni. — Gróf Tisza Lajos bécsi utazása, mely Tisza Kálmán min. elnök bécsi utjával esett össze, parlamenti körökben — mint az Egyetértés értesül — azt a magyarázatot vonta maga után, hogy a min. elnök őt akarta a honvédelmi tárczára a koronának ajánlani, azonban az ajánlatot megtenni e pillanatban az udvar hangulata nem látszott kedvezőnek. Sokan e jelből az udvarnak a mint elnök iránti elhidegülését vélik kimagyarázni. Közöltük a felfogást, mint a helyzet jelzőjét, a nélkül természetesen, hogy e felfogás valóságáról jót állhatnánk. AZ ellenzék tárczája. 1884. január 26. A kövesdi kőház lakói. Irta: Petelei István. II. A mester. (Vége.) Bogdán természetesnek találta, hogy a leánya megunta a várost, de még nem is ért rá, hogy gondolkozzék felette. Nagyon el volt foglalva a fúrással, kalapácsolással. „Ne tudakozódj arról — mondta Máknak — hogy én mit találok fel, kérlek csak várj. Amit csinálok az nagy dolog Csak annyit mondok, hogy tűzre kell vetni minden koberes szekeret.* Egészen elrongyosodott Bogdán a munkában s erős fekete haja elkezdett szürkülni- Nem is ügyelt ilyen kicsiségekre. Gyönyörű ősz volt akkor. A kék nefelejts virult az erdőben s a füvek olyan ál- zöldek voltak mint tavaszszal. A nap sütött szelíden s a szántók kiabálása, a törökbuzaszedők éneke, messze elballszott a nyugalmas tájon. Az erdőben egy-egy bokor mintha köntöst cserélt volna. A levelek megszinesedtek s megpirosodott a komló és mindenféle lonczok. Madarak csirpoltak s egy-egy bogarat lehetett látni a lehullott falevelek s megnőtt, nagyszám, színtelen virágok között. Máli mind gyakrabban járt át az erdőn. Csendesen ment, sokszor tartott pihenőt, mert fáradt, hallgatta, mint sóhajt a falevél mig lehull s mint sir fel lábacskái alatt a száraz faág. A postán, a hol dolga volt, rendesen egy öreg asszony fogadta, Máli szerényen kérdezte: „Nincs levelem néni!“ „Nincs még édes — felelte az öreg asszony. Nagyon kell, hogy várja édes s ugyan csúf dolog attól, a ki várakoztatja. De jön holnap, meglátja.“ Máli szomorú mosolylyal válaszolt s level ment vissza az úton. De mind hidegedett az idő s az erdő barátságtalanabb lett. Az a sok csupasz faág eszébe juttatja az embernek, hogy egyedül van s az a sok száraz virágszál azt, hogy minden szép elmúlik. Máli nem mert egyedül járni benne. A kis czigányleánykát vitte magával, hogy legyen kihez szóljon. Egy reggel, mikor éles szél fújt, lovasembert hivatott, akit átküldjön. Bogdán egészen feldühödt erre. Rég nem látta senki olyan méregbe. Kifutott a tornáczra s kiabálni kezdett: „Kitakarodjék az a ló erről az udvarról, hogy mer ide bejönni ló, ki merte behívni ?“ Felháborodva fordult Csuka felé. „Nézd Csuka, ló mer ide belépni, hiszen csak az hiányzik, hogy szekér is jöjjön. Megérem.“ Maga Csuka is nagyon felindult s pogány gyönyörűséggel verte ki a barmot az udvarból. Bogdán pedig kézen fogta a leányát, behúzta a szobába s lihegve az izgatottságtól mondta: „A végén is gyermekem vagy, de azt nem tűröm, hogy lovakat hozz ide. Láthattad, előtted nem titkoltam, hogy mit találok fel, hát ne hozz ide lovat. Egy olyan szekeret csinálok a mihez nem kell ló. Utálom a lovat s épen ellenük dolgozom. Ez a szekér megy magától sebesen, sebesen s úgy lesz csinálva, hogy meg nem hal benne az ember, akármilyen télben utazik is. Érted te, hogy magától és nem hozza semmi. Hát ne hozz ide lovat.* Máli megfogta az öreg ember kezét. „Oh hagyj békét te az effélének apa. Hiszen amit te akarsz, azt már rég rég tudják. Vesd ki édes a fejedből.“ „Mit tudnak ? Ki mondta neked— dobta oda szokatlan nyersen — te is ellenségem vagy ?* „Én apa ! hiszen építik a város mellett is megláthatod, ha bemegysz.“ Bogdán felkaczagott: „Épitik ? No ugyan látszik, hogy érted amit beszéltem. Épitik ? hát kell azt építeni ? No ezt most hallom először, pedig csak én is értek hozzá egy keveset. Kaczagás. Jó, hogy nem érted* — és kikapta kezét a Máléból és gúnyos nevetése hallszott, a mint elbeszélte Csukának, a mit hallott. A nap, a szél havat hozott. Máli nem tudott átmenni a hegyen. Nem birta volna el a nehéz utat. Sóhajtott és köny hullott ki a szeméből. Délfelé egy ember jött át s hirt hozott a postáról. Levele érkezett a kisaszszonynak, de csak magának adják ki, mert olyan levél. Oh milyen hosszú volt az a rövid út a hegyen át Málinak, pedig hogy sietett. Sokszor kellett leülnie, mert fáradt. A fázó kis czigányleányka is nógatta, egészen elfúlva érkezett meg. Az öreg asszony a postán eléje ment. Sajnálkozva nézte meg a leányt és leültette. „Elfáradt ugye édes, pihenjen na. A maga állapotában nem jó ekkora utakat tenni. Látja édes, mert nem mondta nekem, hogy az urától várja a levelet, így elnehezedve, szivem, nem kellene járkálnia , mit momdana a kedves férje, ha hallaná, hogy liheg ? De szereti na szivem, hiában. Hiszen én is voltam fiatal. Jaj kedvesem, mikor én úgy voltam, mint maga s az első kedves leánykám született, hát mondom az én szegény boldogult uramnak: te Boldizsár, mit gondolsz ? . . . Máli közbevágott : „A levelet, a levelet kérem.“ „Igaz kedves, én itt csacsogok s maga a levelet várja. Ajánlott, kedves, s azért nem küldhettem át. Nem katonatiszt az ura édes, mert messziről jön a levél. Itt van, ide írja a nevét . ..“ Máli idegesen nyúlt utánna. Felszakitotta, de nem olvasta el. Majd künn ahol nem látják. Nem is köszönt, hanem sietve indult vissza. De égette az a levél. Reszketett a kezében. Mi lehet benne ? A falu utolsó házánál félve húzta ki a boritékból. Csak néhány szóból állott. Az erős leány átpillantotta egy tekintettel s összegyűrte. Fehér fogai közül halálos gyűlölettel sziszegte: „Gazember, csaló.“ De nem birta erővel a kiút és oda támaszkodott a falhoz. Felszakitotta kabátján a gombot hogy nyakát szabadon érje a csípős szél s egy perczig leült az ajtó előtt a padra. Aztán felkelt s megindult a hegynek. Mikor felértek az ösvényén, már szürkült. Megállóit s a czigány leánykához fordult. Egészen rekedt volt. „Eredj előre gyermek — én is megyek mindjárt.“ „Sötét lesz kisasszony — én félek“. „Ne félj, ügyellek." És parancsolólag intett, és sötét tekintettel követte a gyermeket míg csak látható volt az ösvényén. A kövesdi kőházat is kivehette. Ott már világ égett. A csendes nyugalmas völgyet s az utat, mely a városba visz. Aztán sírni kezdett. Hirtelen elfordította szép fejét s neki indult a havas erdőnek.. . „Épitik“ azt mondta Máli. Ez a szó bebújt a Bogdán fejébe. Már szeretné ő azt látni, hogy ugyan mit építenek. Némi nyughatatlanság fogta el. Reggel kereste Málit, hogy vallassa ki igaziból. Furcsa, hogy még nem jött haza. Majd haza jön, mert már nem gyermek. De Bogdán nem várhat reá. Meg kell sürgősen tudja, mit épitnek. Már rég nem volt a városban. Két esztendő óta. Diadallal akart visszatérni s ki álmodta, mint fog hódolni neki kicsiny és nagy„Az a mit építenek, Csuka — mondta tanítványának és dicsősége leendő osztályosának — ostoba dolog, de meg kell, hogy nézzük. Induljunk Csuka. Nem megyünk az utón, hanem a hegyeken át, a gyalogösvényen s a város végén a berekben meghúzódunk, hogy lássuk. De nem szabad, hogy ránk ismerjen valaki, nehogy ki tudódjék, miben járunk.“ Természetesen gyalog fogtak az útnak. Bogdán kissé levert és izgatott volt. Bántotta a fehér hót az, hogy a csókák olyan vígan ugrálnak, játszanak a szűz takaróval borított mezőkön. Ezenkívül egy rendkívül keserítő dolgot látott. Amint a hegyről ugyanis az ország útra tekintett, egy koberes szekeret pillantott meg, melyet két sárga ló vonszolt. Egy erkölcsi életben ? Van-e neki ezek után mint kormányférfinak helye a parlamenti élet rendszerében ? Létezik-e elv, amit ő az idők és módok útjain, a hatalom kedvéért föl ne adott volna ? A Tisza Kálmán csúfos bukásából van-e még valami hátra ? — Az országgyűlést, mint lapunkat Budapestről értesítik, áprilisban valóban feloszlatja a kormány és májusra vagy június elejére kiírja az uj választásokat. A király és a kormányelnök. Egy rövid kis táviratot közöltünk tegnap: a király gr. Cziráky János tárnokmestert és Simor János herczegprimást táviratilag Bécsbe hívta. E meghívásnak nagy jelentősége van. Tudvalevőleg gr. Cziráky és Simor állanak azon ellenzék élén, mely a főrendiházban kétszer megbuktatta a kormányjavaslatát a keresztény-zsidó házasságról. Hogy miért tanácskozik a király a főrendiház két vezéremberével, könnyű kitalálni. Tisza Kálmán Bécsben járt s referált a királynak, ki e referádából láthatta, hogy a kormányelnök tehetetlen a főrendiházzal szemben. Már most a király, Simortól és Cziráky gróftól akarja megtudni, hogy tulajdonkép mit szándékoznak a főrendiházi oppositióval ? Az is csaknem biztosra vehető, hogy a kormányelnök el kezdett lamentálni a korona előtt a főrendiházi oppositió miatt, sőt épen ő ajánlotta a királynak, hogy hallgassa meg Cziráky és Simor urakat. Tette pedig ezt azzal a hátsó gondolattal, hogy hátha a király megpuhíthatja a két főurat. A király tehát ki fogja hallgatni Czirákyt és Simort s ez a kihallgatás minden esetre válságossá lehet a kormányra. Válságossá lehet. De csak két esetben. Egyik az, hogy ha Tisza Kálmán ragaszkodik házassági javaslatához s a király is erre az álláspontra helyezkedik. Tudjuk azonban, hogy Tisza már elszánta magát meghátrálni a főrendek előtt s visszavonni javaslatát. A másik eshetőség ez . Ha a korona Cziráky és Simor nyilatkozataiból meggyőződik, hogy a főrendiházi oppositio nemcsak ephemer tünet s nem szorítkozik csak a házassági javaslat elvetésére, hanem Tisza Kálmán személyét és politikáját is felöleli, akkor a koronának szükségkép be kell látnia, hogy Tisza Kálmán lejárta magát Magyarország legbefolyásosabb elemei előtt, s így tengődhetnek még egy ideig, de ennek a vegetálásnak előbb-utóbb fonynyadás lesz a vége. És ez esetben a fusionális érdekcsoportozat napjai meg vannak számlálva. Nem úgy értjük, mintha a király Simort és Czirákyt kabinet alakítással akarná megbizni. E férfiak állásuknál fogva kívül esnek e föltevés keretén, s különben is a korona alkotmányos felfogás szerint kormány alakítással csak a képviselőház pártjaiból mghívott állam férfiakat bízhat meg. Hanem igenis válságos lehet mégis a Simor és Cziráky bécsi útja, mert az, ebben az esetben, legalább is azt jelentené, hogy a korona Tisza Kálmánt többé nem tartja nélkülözhetetlennek és nem akarja útját állani a kormánypárt és a főrendiházi oppositio között kitörendő küzdelemnek. Ha e föltevésünk helyes, arra az esetre állítjuk, hogy a fusionális kormány napjai meg vannak számlálva. . De az a lehetőség sincs kizárva hogy a kormányelnök, mint annyiszor tévé, ezúttal is a korona védszárnyai alá menekült és sikerül eként elhárítni feje felől a zivatart. Meglehet, sikerült neki ismét rábeszélni a koronát és demonstrálni, hogy Magyarországon egyedül ő, Tisza Kálmán, képes ez idő szerint a politikai egyensúlyt fentartani. Ez esetben természetesen Cziráky és Simor kihallgatásának az a jelentősége, hogy legfelsőbb helyről pressió gyakoroltassák rájuk és visszatartsa őket attól, hogy az egy kérdésben alakult főrendiházi oppositió permanenssé váljék. És ezt Tisza Kálmán, minden jel