Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)

1884-02-23 / 46. szám

SA#® fk­Sdik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: . m utcza 16. sz. h­ová a lap szellemi részét illető közlemények­re czimzendők. AZ „ELLENZEK”IlÓFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva .....................16 frt. II Négyesév­é . . . 4 frt. ...........................8 frt. jj Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám­ára 5 kr. jjt jelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 46. mástu. Kolozsvár, szombat, február 23. 1884. K­I­A­DÓ-HIV­AT­AL: Kolozsvárt, Belkirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. 18­8­4. Egy ezredév nyitja meg titoktel­jes kapuját és e kapun e felirat áll : 1894. Ezred évvel ezelőtt egy hatalmas fcard kihasított egy darabka pusztát trodérszép hegyek keretében és e föld­re rávéste e sokat jelentő szót: Ma­gyarország. Ezredévvel ezelőtt egy névvel gaz­dagodott a népek története és e név ragyogó fényt árasztott a középkor sö­tét századaiba, e név a magyar ne­ve volt. Ezredévvel ezelőtt egy szellem be­olvadt a szellemek nagy symphoniájá­­ba és e szellem­ a magyar szellem volt. A kardvágás erős volt, a név fé­nyes volt, a szellem lángtól fogant. E kardvágás nemcsak földet hasí­tott ki Európából, de földet adott Eu­rópának ; nemcsak Ázsiát hozott Euró­pába, de egy darab Európát alkotott Ázsiából. E névre nemcsak e dúló harczok által feldúlt falvak lobogó lángja ve­tett világot, de volt idő és az nem ré­gen, midőn a rabul esett Európára a szabadság bűvös fényét szórta e név. E szellem nemcsak a keleti ész és szív ragyogását tükrözi vissza; e szel­lem a mély gondolatok, a nemes elha­tározások, a nagy eszmék és igaz ihlet termő talaja, a lángeszek rengető böl­csője. 1894: egy új ezredévet nyit meg a magyar nemzet életében. A nyugat­tal egybeforrt, a haladás minden szív­verését érző, a múlt baját, gyászát és fölemelő emlékeit szent kegyelettel ápo­ló magyar szív és elme nem érzi az idő súlyát; nem nyomja le ezer év ... a pusztulás, a vész, a hon­vesztés, a kizsarol­tatás, elárultatás, és a feldulatás testvérgyilkolás és faj­­harcz, nemzetiségi gyűlölködés ádáz tu­sai által nem merült ki a nép ősereje. A lángból megifjodva lép ki, a romok felett megújult erővel építi dicsőségé­nek lakát. Az akadémia jól teszi, ha véget szakit a részletkutatás szőrszálhasogató habozásának; végre kimondja: 1894. Magyaroszág fenállásának ez­redéves évf­ordulój­a. De hallja meg e szót minden ma­gyar és szive dobbanjon föl reá; érez­ze meg a nagy emlék hatását minden magyar kebel és feszüljön tetterőtől, nemes elhatározástól. Valami nagy, valami drága lesz ez ünnep. Készüljünk reá, szívvel, lé­lekkel. Mint az igaz keresztyén várja az Advent napjaiban azt, ki jön az Ur­nák nevében: várja azon tíz év alatt minden magyar e nagy ünnepet. Van terv elég, de már sietni kell a körvonalazással; meg kell szabni­a a csapongó gondolat irányát, mely felé egy egész nemzet törjön. Tervet lehet jó sokat kitalálni, de mindenek felett egységes, összetartó munkásság kell ahoz, hogy bármely terv testet öltsön. Tíz év nem sok egy szegény nem­zetnek, milyen a miénk. Még mennyi meghódítni való szívet kell felgyújtani, mennyi közönytől jeges keblet kell föl­olvasztani ! Oh, erre kell tíz év! Magyarország politikai missióját az egész világ szeme láttára vállalta ma­gára, azt teljesítenie kell. Gyűjtse ebez erejét, edző akaratát. De meg kell örökíteni e napot a tudomány, a művészet nagy alkotásai­val, hadd lássa a világ: e nép, mely karddal követelt helyet a három halom és négy folyam között, mely itt világ­hódító Attila örökét kérte ki magának, ugyanakkor helyet vívott ki a polgá­rosodás és haladás nagy mezején, örök­séget szerzett az eszmevilág kincseiből. Hogy Budapest szabadság-szobrot állít, ez nemes és az ünnepélyhez mél­tó gondolat. A második ezredévre ben­nünket a szabadság ama forró csókja jegyzett el, mely 1848-ban csattant el. Hogy a Gellérten pantheonszerű Walhallat készülnek állítani, ez az esz­me diadalát jelentené e nép történeté­ben. Hadd zarándokoljon el a késő nem­zedék a nagyok szoborképeihez és ele­venedjenek föl ez árnyak nemesen he­­vülő keblében. Kösse össze az ezer éves fenállás eszméjét a nagy emberek ke­­gyeletes emlékével; kösse össze a jövő reményét a nagy emlékekkel. Montalambertnek igaza van, hogy a nagy emlékek csinálják a nagy nem­zeteket. Mindeme tervekhez csatolha­tok egy újat: legyen vi­l­ág­kiállítás 1894-ben. Látta a világ, hogy az a nép, mely karddal kezében száguldó paripákon har­­czot, félelmet és pusztítást hozott, a béke asztalához hívja meg vendégekül a népeket. Hadd lássa a világ, hogy e nemzet a nyugati műveltség tényezőjévé emelkedett, tudománya, művészete által. De nem tehetem, hogy partikuláris törekvések nélkül, melyektől megóv honszeretetem lelkiismerete, ne kíván­jam . K­o­l­o­z­s­v­á­r, az erdélyrészi haza e központja, a politikai és vallásszabad­ság e bölcsője ülje meg a m­illeniumot hozzá méltó módon. Nem zaj, nem pompa, nem gyön­gyöző serlegek csengése, nem mámor, nem dictió, nem dándó, nem, száz­szor nem! Kolozsvár váljék Erdély irodalmi és művészeti életének önálló központ­jává; teremtsen tudományos és irodal­mi társaságot, mely irányzója legyen a szellemeknek, állítsa föl Mátyás király szobrát. E vérünk szerinti király em­lékszobra hadd lásson ünnepelni egy várost, melyet fejének ismer egy haza­­rész, mely egyik szívkamrája a nagy Magyarország örömtől dobogó szivének. Készüljünk, mert nagy ünnep jön : 1894, tiz év múlva köszönt be. Tiz év egy nemzet ünnepéhez rö­vid advent. Az Orate hangozzék min­den magyar szívhez, és viszhangozzék minden magyar szívben. Szervezzük a millenium ünnepét rendező bizottságot. A nagy napon ne pironkodjunk, hogy üres kézzel léptünk a haza azon oltárához, mely a mienk. A vidék is tegyen meg a millenium méltó meg­ünneplése érdekében mindent. „Oltárai a hazának hadd füstölög­jenek!“ fAJpOo ^.flráGEDÜS ISTVÁN. AZ „ELLENZÉK'' TÁRCZÁJA. 1884. február 23. Alkony-órák.^ Irta: Bartha Miklós. Fű­-álomban. Béreztetőn ültem. A nap visszavert sugarai már nem pi­­roslottak az égen, de a homályból egy-egy halvány csillag már keresztül tört volt az enyhe szürkületen. Szokatlan pihenőt tartott a természet; éppen az a pillanat volt ez, midőn az éji lepkék még nem indultak szár­nyalásra, de már a csóka sereg megszűnt szeszélyes körvonalakat rajzolni a látha­táron. A némaság kietlen, s a csend véghe­­tetlen volt. A távol hegyek csúcsai összeol­vadtak a köddel s az itt-ott elterülő falva­kat szelíden takarta be a nyári alkony füstje. A nemlátásnak, a homálynak, az egye­düllétnek e csendjében, a gondolatok, miként széthajtott felhők, néma borongással vonul­tak végig az agyon. És a­mint tovább to­vább hömpölyögtek, mind inkább csodálatos alakzatokat öltöttek magukra. És minél jobban elhomályosult a láthatár és minél tárgytalanabb lett a merengés, bágyatagon ringatózva az ébrenlét és az álom között: a gondolat­felhők alakjai annál jobban ki­domborodtak s mint óriás ködfátyol-képek vonultak végig szemeim előtt. Telkemre e képek a látományok erejével rajzolódtak le, s benyomásaik hatása alól máig sem tudtam menekülni. Első kép: Ős czedrusok és óriás pálmafák között sötéten dúl a fergeteg. A villámcsapások súlya alatt sziklák repednek szét s a dü­höngő orkán őserdőket tépdel ki gyöke­restől. E fékvesztett éjszakát kékes lánggal világítja meg egy szörnyű kráter kiömlő lávája. A barlangok szádánál meghunyász­kodva nyöszörögnek a fenevadak. Irtózás még nézni is az elemek e bor­zasztó forradalmát. A kháosznak e szörnyű műhelyéből két férfi­alak bontakozik ki, mintha egy háborgó alvilág dobta volna őket a fel­színre. Az erősebbiket Káinnak nevezte el az utókor. A gyengébb, az ifjabb, az ártatlanabb — meghalt. A nyers erő, a hatalom, az önérdek győzedelmeskedett a gyöngédség, a szeretet és az önmegtagadás fölött. A két alak csakhamar eltűnt, de az utánunk következő véres árnyak hosszú sora az emberi nem e legendáját, az emberi nem történetév­é tették. Ősapánk gyanánt Kain maradt meg. Második kép: Oszlopcsarnokok illatozó árnyában dő­zsölnek a vizelkedők, a kegylesek, a mun­­kátlanok, a kitartottak és a gyávák. Ph­arsalus téreit égető nap perzseli; az összekuszált füvet vér iszapolta be és a kiszenvedett hősök felett fut­kollósereg kó­vályog. Hitvány csőcselék tolong a fórumon s ittasan éljenzi a koronát, mit szemfényvesz­tésül meg-meg mutatnak neki. Az Adriát hajónaszádok lepik el s Afrika partvidéke bujdosókkal népesül meg. Elvesztett szabadságnak múló gyászá­ból, elhullott hősök párolgó véréből, szám­űzött hazafiak sűrű sóhajából, d­e gyászból, e ködből, e párából lomhán emelkedik föl egy szörnyeteg, melyet trónusnak nevez a vigyorgó cseléd. A megfertőzött tűzhely, a meggyalá­zott erkölcs, a kíspadra hurczolt becsület, a megveszőzütt hazafiság és az őserények meg­vetett hagyománya: ime, a lépcsőfokok föl a trónusig. A szabad szó fáklyája kialudt ; a csá­szári korona győzött ; az emberi szellem el­homályosul! És sötétség borult a hegyekre, a vá­rosokra, a vizekre és a terekre. Harmadik kép: Izzón süt a nap, és az olajfáknak nin­csen árnyékuk. A jég tikkasztó, de a hegy­nek nincs egyetlen forrása. Golgotha csúcsa siváran mered az égnek s oldalát szürke gyászba vonja a megperzselt avar és az áthevült kőtörmelék. A nehéz kereszt nehezen közeledik a tető felé. Jajgató asszonyok sürü kényhullatás­­sal, rongyba burkolt férfiak vesztett remé­nyekkel kísérik a drága fát. Alant a városban mulat a synedrium, hetvenkedik a római katona, tombol a zsar­nokság és dőzsöl a bűn. A kereszten végig csorog a megváltó vére. Egy ujjítóval, egy elégületlennel, egy forradalmárral kevesebb — mondják a go­nosztevő bírák. Egy vértanúval, egy szenttel, egy pél­dányképpel, egy eszménynyel több — mond­ják a hívők. M­e­g h­a 11. és vele eltemetjük a század minden alkalmatlanságát — mondják a ha­talmasak. f­öltámad, és feleletet kér a szenvedő nőért, az elhagyott, gyermekért és a meg­­igázott népekért — mondják a jók. Pihenj­ünk! mondják a trónuson. Rém­elljünk! mondják a katakom­bákban. Negyedik kép. A bágyadt emberiséget kalapács­ütések verik föl másfélezer éves álmából. E hosszú alvó lomhán emelkedik föl fekhelyéről s lá­tástól elszokott szemét kétes bizalommal dörzsöli. A kis ember kezében, minden ütésnél szikrát vet a kalapács, s e szikrák ríszénél bámulva látja az ébredező, hogy hosszú ál­mának sötét éjjelében, megbűvölt óriásként nem tett egyebet, mint köveket hordott egy égbenyúló épülethez. Az épület nagy, hatalmas és szilárd. Csipkézete ködbe vesz, s tornyát felhő ta­karja. Rendszere biztos, övezete örökkévaló, hatása szédületes. Mióta ember él, nem volt az elmének ennél mesteribb alkotása. Az arányok tö­kéletesek, az összefüggés természetes, és a láncz, melylyel a lelkek rabként vannak ide fűzve, láthatatlan, mert beleolvad a zeneszó melódiájába, a festészet színeibe és a mys­­teriumok homályába. A kalapácsütés egyre tart, s a hatal­mas üpélet sötét fülkéi kacsagva viszhan­­goznak e gyarló ember vakmerőségétől. Mit akar e szegény barát ? Hiszen ez az épület nem ábránd, hanem gondolat; nem ház, ha­nem rendszer; nem törvény, hanem erő. Azt akarja megdönteni, a­mit ezerötszáz évnek okossága, számítása, rajongása és hite alkotott ? De a kalapács zaja csak nem engedi tovább aludni az emberiséget. És talpra állva így beszél: „Jól van, e szikrák fényénél kutas­sunk a komor épület rejtélyei után.“ És megtalálták a dölyföt, a népbuti­­tást és a türelmetlenséget. Hanem az Istent nem találták meg ott. „Élet és Irodalom“ legküze- Szer­k. *) E közleményt az löbbi számából vettük át. Politikai hírek. — A mérsékelt előzék szervezkedése. Tegnapi táviratunk röviden már jelezte, hogy a főrendiházi ellenzék egyesülni akar a mér­sékelt ellenzékkel. Erre nézve a Pesti Nap­lóban ma ezt olvassuk : A közjogi ala­pon álló ellenzék értekezlete, Ernuszt Ke­lemen elnöklete alatt, a mai napon. (Feb­ruár 21 én) saját belügyeivel foglalkozván, egyhangúlag elhatározta, hogy a kormány­nak káros és a kellő erkölcsi alapot nélkü­löző politikájával szemben eddig elfoglalt állását ezentúl is fentartva, egységes erő­vel oda törekszik, hogy azt a bekövetke­zendő általános képviselő-választásoknál meg­védje s érvényesítve. — E végből jelöltje­it minden kitelhető erkölcsi támogatásban részesitendi, s a képviselő-választásoknál föl­merülő érdekeinek erélyes megvédését egy központi végrehajtó bizottságra bizza, mely­nek feladata lesz az is, hogy a választókat egy nyilatkozatban támogatásra felszólítsa. A végrehajtó bizottság tagjaiul megválasz­tottak : Apponyi Albert gróf, Bittó István, Ernuszt Kelemen, Hodossy Imre, Horán­­szky Nándor, Királyi Pál, Somssich Pál, Szilágyi Dezső, Ujváry Lajos. A végrehajtó bizottság a budapesti és vidéki tagokkal ki fogja magát egészíteni. Az értekezlet továb­bi folyamában az elnök jelenti, hogy gróf Zichy Nándor, a főrendiházi el­lenzék megbízásából, ezen ellen­zék megalakulásáról és azon ki­fejezett óhajáról értesíté őt, hogy jövőben a politikai akczió egy­­értelmüleg folytattassék. Az ér­tekezlet e jelentést örvendetes tudomásul vette s az e czélra szükséges érintkezést a végrehajtó bizottságra bízta. A végrehajtó bizottság a pártértekezlet után ülést tartott s elnökéül Bitó Istvánt, alelnökéül Királyi Pált, jegyzőjéül Horánszky Nándort válasz­totta meg. Románok a választások küszöbén. A román nyelvű választók, úgy látszik, a kö­zeledő választásokban nagyobb actiót szán­dékoznak kifejteni; legalább erre mutat az, hogy a nagy­szebeni Telegraful román czí­­mű lapban „a nagy­szebeni román nemzeti pártnak állandó bizottsága­ felhívást intéz az összes román választókhoz, hogy tekin­tettel a közeledő választásokra 8 nap alatt szervezkedjenek országszerte és erről nyom­ban értesítsék az állandó bizottságot. A felhívás figyelmezteti a választókat, hogy mindaddig ne enyagírozzák magukat sen­kivel, mig az annak idején megtartandó nagy konferenczia határozni nem fog e te­kintetben. Res romanicae. A n.­szebeni Observatorius, mely a pas­­sivitást képviseli igy elmélkedik a Viitoriul­­nak adott feleletében : „Mi a teendő? Tisztán mutatja prog­­rammunk, hogy mi a teendő. Terjesztesse­nek fel a korona jóváhagyása végett, prog­­rammunk összes pontjai, de kivétel nélkül s akkor meglátjuk mi lesz a teendő. Tegye pedig azt a magyart minden nemzetiséggel, mert mi nem akarunk csak a magyarokkal a­kik az ország minoritását­­képezik, élni békében, hanem mi minden néppel az or­szágban jól akarunk lenni." Na hiszen ha addig fog Baritiu úr pas­­sivista lenni, a­mig a magyar kormány az alkotmányos tényezők kikerülésével memo­randumokat fog elfogadni s azoknak pontjait szentesítés alá terjeszti a koronához... s ha a szegény román nép sociális ügyei addig nem lesznek képviselve a román politikusok által,­­ akkor nagyon sokáig, s talán örökké fog tartani a passivitás! Nem létezhetik kormány, alkotmányos, hogy effélékbe bocsátkozhassák! Hogy min­den nativ részére külön várakat építsen, épen a testvéries egyetértés és egyenlőség ro­vására.­­ A román nemzeti párt Nagy Szeben­­ben székelő bizottsága idei február 10-től keltezve egy felhívást tesz közzé, a­melyben az egyes választó­kerületek ugyancsak nem­zetiségi elubbjait felhívja arra, mutassák ki azon választó­kerületből a román és nem román szavazók számát s felkéri őket külö­nösen arra, hogy a választásra, se egyik, se másik magyar párttal ne alkudozzanak addig, a­mig a „nemzet" a magatartásra nézve kellő időben és helyen megtartott conferen­­tiában dönteni nem fog, úgy vagyunk értesülve, hogy e con­f­­e­r­e­n­t­i­a Nag­y-S­zebenben már április elején meg fog tar­tatni. E conferentia érdekesnek ígérkezik kü­lönösen azért, mert abban Gáli­a V­i­k­t­o­­r­in­­ szerkesztője, jelenlegi képviselő is részt veene, érvényt akarván szerezni eszméi­nek, programmjának ! — Nem csekély jelentőségű támadások indultak meg Román Miron érsek ellen — bivei részéről. Jól tudjuk, hogy a Telegrafus Román Kristea szerkesztése alatt magyar falónak mutatta magát ... a legkegyetlenebb táma­dások intéztettek benne a magyarság ellen. Román Miron, mint hazafiasan gon­dolkozó, ezt nem tűrhette s ezért múlt év október havában Kristeát a szerkesztői te­endőktől felmentette. Ez igen merész tett volt, mert Kris­teát maga Siaguna érsek végrendeletében a szerkesztői tisztségben megerősítette. Ma már a Telegráfus hangja igen ha­zafias, de a Gazettában Diamandi Manólé, brassói iparkamarai tag és Kristea sógora, azt vitatja, hogy Trefort minister parancsolt Román Mironra, hogy eként cselekedjék. A legközelebb II.-Szebenben megnyiló sinodusra felette készülnek s a Román Mi­ron elleni agitátió aligha­nem botrányokra adand alkalmat.­­ Nem csekély forradalmat idézett elő a közoktatási minister úr azon rendelete, melylyel kivette a n. szebeni érsek kezéből a jogot, hogy a 25.000 frt államsegélyt a szegény sorsú papok között kioszthassa. E segélyt azontúl maga a minisztérium oszt­ja ki. A rendeletet maga a Viitorius is fe­lette sérelmesnek nyilvánította, nyert infor­­matio után azonban azon intézkedést he­lyén­valónak állítja, mivel addig a segé­lyek kiosztása körül felette sok visszaélés követtetett el , a szegény papok sok eset­ben kész­pénz segély helyett, nyomtatvá­nyokat kaptak stb. A miniszter minden visz­szaélést megszüntetett ezen rendelete által s a szegény papok valóban segélyben fog­nak részesittetni. (­0) Választási mozgalmak. A nagy­bányai választókerület függet­lenségi pártja folyó hó 10-én tartotta meg szervezkedő gyűlését. A szervezkedésre a jelszót a szatmárm­egyei függetlenségi párt adta ki múlt évi dec­ember 28-án Nagy­ Ká­­rolyban a megyei tisztújítás alkalmából megtartott párt értekezletéből , még­pedig aképpen, hogy a megye területén levő elv­társak az egyes választókerületek szerint külön is szervezkedjenek ugyan, de az egy­öntetűségre is sikeresebb fellépésre való kí­vánatos tekintetből az állandó megyei füg­getlenségi pártban egyesüljenek s annak csak külön, de szintén állandó részeit al-

Next