Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)
1884-02-23 / 46. szám
SA#® fkSdik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: . m utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményekre czimzendők. AZ „ELLENZEK”IlÓFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva .....................16 frt. II Négyesévé . . . 4 frt. ...........................8 frt. jj Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes számára 5 kr. jjt jelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 46. mástu. Kolozsvár, szombat, február 23. 1884. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. 1884. Egy ezredév nyitja meg titokteljes kapuját és e kapun e felirat áll : 1894. Ezred évvel ezelőtt egy hatalmas fcard kihasított egy darabka pusztát trodérszép hegyek keretében és e földre rávéste e sokat jelentő szót: Magyarország. Ezredévvel ezelőtt egy névvel gazdagodott a népek története és e név ragyogó fényt árasztott a középkor sötét századaiba, e név a magyar neve volt. Ezredévvel ezelőtt egy szellem beolvadt a szellemek nagy symphoniájába és e szellem a magyar szellem volt. A kardvágás erős volt, a név fényes volt, a szellem lángtól fogant. E kardvágás nemcsak földet hasított ki Európából, de földet adott Európának ; nemcsak Ázsiát hozott Európába, de egy darab Európát alkotott Ázsiából. E névre nemcsak e dúló harczok által feldúlt falvak lobogó lángja vetett világot, de volt idő és az nem régen, midőn a rabul esett Európára a szabadság bűvös fényét szórta e név. E szellem nemcsak a keleti ész és szív ragyogását tükrözi vissza; e szellem a mély gondolatok, a nemes elhatározások, a nagy eszmék és igaz ihlet termő talaja, a lángeszek rengető bölcsője. 1894: egy új ezredévet nyit meg a magyar nemzet életében. A nyugattal egybeforrt, a haladás minden szívverését érző, a múlt baját, gyászát és fölemelő emlékeit szent kegyelettel ápoló magyar szív és elme nem érzi az idő súlyát; nem nyomja le ezer év ... a pusztulás, a vész, a honvesztés, a kizsaroltatás, elárultatás, és a feldulatás testvérgyilkolás és fajharcz, nemzetiségi gyűlölködés ádáz tusai által nem merült ki a nép ősereje. A lángból megifjodva lép ki, a romok felett megújult erővel építi dicsőségének lakát. Az akadémia jól teszi, ha véget szakit a részletkutatás szőrszálhasogató habozásának; végre kimondja: 1894. Magyaroszág fenállásának ezredéves évfordulója. De hallja meg e szót minden magyar és szive dobbanjon föl reá; érezze meg a nagy emlék hatását minden magyar kebel és feszüljön tetterőtől, nemes elhatározástól. Valami nagy, valami drága lesz ez ünnep. Készüljünk reá, szívvel, lélekkel. Mint az igaz keresztyén várja az Advent napjaiban azt, ki jön az Urnák nevében: várja azon tíz év alatt minden magyar e nagy ünnepet. Van terv elég, de már sietni kell a körvonalazással; meg kell szabnia a csapongó gondolat irányát, mely felé egy egész nemzet törjön. Tervet lehet jó sokat kitalálni, de mindenek felett egységes, összetartó munkásság kell ahoz, hogy bármely terv testet öltsön. Tíz év nem sok egy szegény nemzetnek, milyen a miénk. Még mennyi meghódítni való szívet kell felgyújtani, mennyi közönytől jeges keblet kell fölolvasztani ! Oh, erre kell tíz év! Magyarország politikai missióját az egész világ szeme láttára vállalta magára, azt teljesítenie kell. Gyűjtse ebez erejét, edző akaratát. De meg kell örökíteni e napot a tudomány, a művészet nagy alkotásaival, hadd lássa a világ: e nép, mely karddal követelt helyet a három halom és négy folyam között, mely itt világhódító Attila örökét kérte ki magának, ugyanakkor helyet vívott ki a polgárosodás és haladás nagy mezején, örökséget szerzett az eszmevilág kincseiből. Hogy Budapest szabadság-szobrot állít, ez nemes és az ünnepélyhez méltó gondolat. A második ezredévre bennünket a szabadság ama forró csókja jegyzett el, mely 1848-ban csattant el. Hogy a Gellérten pantheonszerű Walhallat készülnek állítani, ez az eszme diadalát jelentené e nép történetében. Hadd zarándokoljon el a késő nemzedék a nagyok szoborképeihez és elevenedjenek föl ez árnyak nemesen hevülő keblében. Kösse össze az ezer éves fenállás eszméjét a nagy emberek kegyeletes emlékével; kösse össze a jövő reményét a nagy emlékekkel. Montalambertnek igaza van, hogy a nagy emlékek csinálják a nagy nemzeteket. Mindeme tervekhez csatolhatok egy újat: legyen világkiállítás 1894-ben. Látta a világ, hogy az a nép, mely karddal kezében száguldó paripákon harczot, félelmet és pusztítást hozott, a béke asztalához hívja meg vendégekül a népeket. Hadd lássa a világ, hogy e nemzet a nyugati műveltség tényezőjévé emelkedett, tudománya, művészete által. De nem tehetem, hogy partikuláris törekvések nélkül, melyektől megóv honszeretetem lelkiismerete, ne kívánjam . Kolozsvár, az erdélyrészi haza e központja, a politikai és vallásszabadság e bölcsője ülje meg a milleniumot hozzá méltó módon. Nem zaj, nem pompa, nem gyöngyöző serlegek csengése, nem mámor, nem dictió, nem dándó, nem, százszor nem! Kolozsvár váljék Erdély irodalmi és művészeti életének önálló központjává; teremtsen tudományos és irodalmi társaságot, mely irányzója legyen a szellemeknek, állítsa föl Mátyás király szobrát. E vérünk szerinti király emlékszobra hadd lásson ünnepelni egy várost, melyet fejének ismer egy hazarész, mely egyik szívkamrája a nagy Magyarország örömtől dobogó szivének. Készüljünk, mert nagy ünnep jön : 1894, tiz év múlva köszönt be. Tiz év egy nemzet ünnepéhez rövid advent. Az Orate hangozzék minden magyar szívhez, és viszhangozzék minden magyar szívben. Szervezzük a millenium ünnepét rendező bizottságot. A nagy napon ne pironkodjunk, hogy üres kézzel léptünk a haza azon oltárához, mely a mienk. A vidék is tegyen meg a millenium méltó megünneplése érdekében mindent. „Oltárai a hazának hadd füstölögjenek!“ fAJpOo ^.flráGEDÜS ISTVÁN. AZ „ELLENZÉK'' TÁRCZÁJA. 1884. február 23. Alkony-órák.^ Irta: Bartha Miklós. Fű-álomban. Béreztetőn ültem. A nap visszavert sugarai már nem piroslottak az égen, de a homályból egy-egy halvány csillag már keresztül tört volt az enyhe szürkületen. Szokatlan pihenőt tartott a természet; éppen az a pillanat volt ez, midőn az éji lepkék még nem indultak szárnyalásra, de már a csóka sereg megszűnt szeszélyes körvonalakat rajzolni a láthatáron. A némaság kietlen, s a csend véghetetlen volt. A távol hegyek csúcsai összeolvadtak a köddel s az itt-ott elterülő falvakat szelíden takarta be a nyári alkony füstje. A nemlátásnak, a homálynak, az egyedüllétnek e csendjében, a gondolatok, miként széthajtott felhők, néma borongással vonultak végig az agyon. És amint tovább tovább hömpölyögtek, mind inkább csodálatos alakzatokat öltöttek magukra. És minél jobban elhomályosult a láthatár és minél tárgytalanabb lett a merengés, bágyatagon ringatózva az ébrenlét és az álom között: a gondolatfelhők alakjai annál jobban kidomborodtak s mint óriás ködfátyol-képek vonultak végig szemeim előtt. Telkemre e képek a látományok erejével rajzolódtak le, s benyomásaik hatása alól máig sem tudtam menekülni. Első kép: Ős czedrusok és óriás pálmafák között sötéten dúl a fergeteg. A villámcsapások súlya alatt sziklák repednek szét s a dühöngő orkán őserdőket tépdel ki gyökerestől. E fékvesztett éjszakát kékes lánggal világítja meg egy szörnyű kráter kiömlő lávája. A barlangok szádánál meghunyászkodva nyöszörögnek a fenevadak. Irtózás még nézni is az elemek e borzasztó forradalmát. A kháosznak e szörnyű műhelyéből két férfialak bontakozik ki, mintha egy háborgó alvilág dobta volna őket a felszínre. Az erősebbiket Káinnak nevezte el az utókor. A gyengébb, az ifjabb, az ártatlanabb — meghalt. A nyers erő, a hatalom, az önérdek győzedelmeskedett a gyöngédség, a szeretet és az önmegtagadás fölött. A két alak csakhamar eltűnt, de az utánunk következő véres árnyak hosszú sora az emberi nem e legendáját, az emberi nem történetévé tették. Ősapánk gyanánt Kain maradt meg. Második kép: Oszlopcsarnokok illatozó árnyában dőzsölnek a vizelkedők, a kegylesek, a munkátlanok, a kitartottak és a gyávák. Pharsalus téreit égető nap perzseli; az összekuszált füvet vér iszapolta be és a kiszenvedett hősök felett futkollósereg kóvályog. Hitvány csőcselék tolong a fórumon s ittasan éljenzi a koronát, mit szemfényvesztésül meg-meg mutatnak neki. Az Adriát hajónaszádok lepik el s Afrika partvidéke bujdosókkal népesül meg. Elvesztett szabadságnak múló gyászából, elhullott hősök párolgó véréből, száműzött hazafiak sűrű sóhajából, de gyászból, e ködből, e párából lomhán emelkedik föl egy szörnyeteg, melyet trónusnak nevez a vigyorgó cseléd. A megfertőzött tűzhely, a meggyalázott erkölcs, a kíspadra hurczolt becsület, a megveszőzütt hazafiság és az őserények megvetett hagyománya: ime, a lépcsőfokok föl a trónusig. A szabad szó fáklyája kialudt ; a császári korona győzött ; az emberi szellem elhomályosul! És sötétség borult a hegyekre, a városokra, a vizekre és a terekre. Harmadik kép: Izzón süt a nap, és az olajfáknak nincsen árnyékuk. A jég tikkasztó, de a hegynek nincs egyetlen forrása. Golgotha csúcsa siváran mered az égnek s oldalát szürke gyászba vonja a megperzselt avar és az áthevült kőtörmelék. A nehéz kereszt nehezen közeledik a tető felé. Jajgató asszonyok sürü kényhullatással, rongyba burkolt férfiak vesztett reményekkel kísérik a drága fát. Alant a városban mulat a synedrium, hetvenkedik a római katona, tombol a zsarnokság és dőzsöl a bűn. A kereszten végig csorog a megváltó vére. Egy ujjítóval, egy elégületlennel, egy forradalmárral kevesebb — mondják a gonosztevő bírák. Egy vértanúval, egy szenttel, egy példányképpel, egy eszménynyel több — mondják a hívők. Meg ha 11. és vele eltemetjük a század minden alkalmatlanságát — mondják a hatalmasak. föltámad, és feleletet kér a szenvedő nőért, az elhagyott, gyermekért és a megigázott népekért — mondják a jók. Pihenjünk! mondják a trónuson. Rémelljünk! mondják a katakombákban. Negyedik kép. A bágyadt emberiséget kalapácsütések verik föl másfélezer éves álmából. E hosszú alvó lomhán emelkedik föl fekhelyéről s látástól elszokott szemét kétes bizalommal dörzsöli. A kis ember kezében, minden ütésnél szikrát vet a kalapács, s e szikrák ríszénél bámulva látja az ébredező, hogy hosszú álmának sötét éjjelében, megbűvölt óriásként nem tett egyebet, mint köveket hordott egy égbenyúló épülethez. Az épület nagy, hatalmas és szilárd. Csipkézete ködbe vesz, s tornyát felhő takarja. Rendszere biztos, övezete örökkévaló, hatása szédületes. Mióta ember él, nem volt az elmének ennél mesteribb alkotása. Az arányok tökéletesek, az összefüggés természetes, és a láncz, melylyel a lelkek rabként vannak ide fűzve, láthatatlan, mert beleolvad a zeneszó melódiájába, a festészet színeibe és a mysteriumok homályába. A kalapácsütés egyre tart, s a hatalmas üpélet sötét fülkéi kacsagva viszhangoznak e gyarló ember vakmerőségétől. Mit akar e szegény barát ? Hiszen ez az épület nem ábránd, hanem gondolat; nem ház, hanem rendszer; nem törvény, hanem erő. Azt akarja megdönteni, amit ezerötszáz évnek okossága, számítása, rajongása és hite alkotott ? De a kalapács zaja csak nem engedi tovább aludni az emberiséget. És talpra állva így beszél: „Jól van, e szikrák fényénél kutassunk a komor épület rejtélyei után.“ És megtalálták a dölyföt, a népbutitást és a türelmetlenséget. Hanem az Istent nem találták meg ott. „Élet és Irodalom“ legküze- Szerk. *) E közleményt az löbbi számából vettük át. Politikai hírek. — A mérsékelt előzék szervezkedése. Tegnapi táviratunk röviden már jelezte, hogy a főrendiházi ellenzék egyesülni akar a mérsékelt ellenzékkel. Erre nézve a Pesti Naplóban ma ezt olvassuk : A közjogi alapon álló ellenzék értekezlete, Ernuszt Kelemen elnöklete alatt, a mai napon. (Február 21 én) saját belügyeivel foglalkozván, egyhangúlag elhatározta, hogy a kormánynak káros és a kellő erkölcsi alapot nélkülöző politikájával szemben eddig elfoglalt állását ezentúl is fentartva, egységes erővel oda törekszik, hogy azt a bekövetkezendő általános képviselő-választásoknál megvédje s érvényesítve. — E végből jelöltjeit minden kitelhető erkölcsi támogatásban részesitendi, s a képviselő-választásoknál fölmerülő érdekeinek erélyes megvédését egy központi végrehajtó bizottságra bizza, melynek feladata lesz az is, hogy a választókat egy nyilatkozatban támogatásra felszólítsa. A végrehajtó bizottság tagjaiul megválasztottak : Apponyi Albert gróf, Bittó István, Ernuszt Kelemen, Hodossy Imre, Horánszky Nándor, Királyi Pál, Somssich Pál, Szilágyi Dezső, Ujváry Lajos. A végrehajtó bizottság a budapesti és vidéki tagokkal ki fogja magát egészíteni. Az értekezlet további folyamában az elnök jelenti, hogy gróf Zichy Nándor, a főrendiházi ellenzék megbízásából, ezen ellenzék megalakulásáról és azon kifejezett óhajáról értesíté őt, hogy jövőben a politikai akczió egyértelmüleg folytattassék. Az értekezlet e jelentést örvendetes tudomásul vette s az e czélra szükséges érintkezést a végrehajtó bizottságra bízta. A végrehajtó bizottság a pártértekezlet után ülést tartott s elnökéül Bitó Istvánt, alelnökéül Királyi Pált, jegyzőjéül Horánszky Nándort választotta meg. Románok a választások küszöbén. A román nyelvű választók, úgy látszik, a közeledő választásokban nagyobb actiót szándékoznak kifejteni; legalább erre mutat az, hogy a nagyszebeni Telegraful román czímű lapban „a nagyszebeni román nemzeti pártnak állandó bizottsága felhívást intéz az összes román választókhoz, hogy tekintettel a közeledő választásokra 8 nap alatt szervezkedjenek országszerte és erről nyomban értesítsék az állandó bizottságot. A felhívás figyelmezteti a választókat, hogy mindaddig ne enyagírozzák magukat senkivel, mig az annak idején megtartandó nagy konferenczia határozni nem fog e tekintetben. Res romanicae. A n.szebeni Observatorius, mely a passivitást képviseli igy elmélkedik a Viitoriulnak adott feleletében : „Mi a teendő? Tisztán mutatja programmunk, hogy mi a teendő. Terjesztessenek fel a korona jóváhagyása végett, programmunk összes pontjai, de kivétel nélkül s akkor meglátjuk mi lesz a teendő. Tegye pedig azt a magyart minden nemzetiséggel, mert mi nem akarunk csak a magyarokkal akik az ország minoritásátképezik, élni békében, hanem mi minden néppel az országban jól akarunk lenni." Na hiszen ha addig fog Baritiu úr passivista lenni, amig a magyar kormány az alkotmányos tényezők kikerülésével memorandumokat fog elfogadni s azoknak pontjait szentesítés alá terjeszti a koronához... s ha a szegény román nép sociális ügyei addig nem lesznek képviselve a román politikusok által, akkor nagyon sokáig, s talán örökké fog tartani a passivitás! Nem létezhetik kormány, alkotmányos, hogy effélékbe bocsátkozhassák! Hogy minden nativ részére külön várakat építsen, épen a testvéries egyetértés és egyenlőség rovására. A román nemzeti párt Nagy Szebenben székelő bizottsága idei február 10-től keltezve egy felhívást tesz közzé, amelyben az egyes választókerületek ugyancsak nemzetiségi elubbjait felhívja arra, mutassák ki azon választókerületből a román és nem román szavazók számát s felkéri őket különösen arra, hogy a választásra, se egyik, se másik magyar párttal ne alkudozzanak addig, amig a „nemzet" a magatartásra nézve kellő időben és helyen megtartott conferentiában dönteni nem fog, úgy vagyunk értesülve, hogy e conferentia Nagy-Szebenben már április elején meg fog tartatni. E conferentia érdekesnek ígérkezik különösen azért, mert abban Gália Viktorin szerkesztője, jelenlegi képviselő is részt veene, érvényt akarván szerezni eszméinek, programmjának ! — Nem csekély jelentőségű támadások indultak meg Román Miron érsek ellen — bivei részéről. Jól tudjuk, hogy a Telegrafus Román Kristea szerkesztése alatt magyar falónak mutatta magát ... a legkegyetlenebb támadások intéztettek benne a magyarság ellen. Román Miron, mint hazafiasan gondolkozó, ezt nem tűrhette s ezért múlt év október havában Kristeát a szerkesztői teendőktől felmentette. Ez igen merész tett volt, mert Kristeát maga Siaguna érsek végrendeletében a szerkesztői tisztségben megerősítette. Ma már a Telegráfus hangja igen hazafias, de a Gazettában Diamandi Manólé, brassói iparkamarai tag és Kristea sógora, azt vitatja, hogy Trefort minister parancsolt Román Mironra, hogy eként cselekedjék. A legközelebb II.-Szebenben megnyiló sinodusra felette készülnek s a Román Miron elleni agitátió alighanem botrányokra adand alkalmat. Nem csekély forradalmat idézett elő a közoktatási minister úr azon rendelete, melylyel kivette a n. szebeni érsek kezéből a jogot, hogy a 25.000 frt államsegélyt a szegény sorsú papok között kioszthassa. E segélyt azontúl maga a minisztérium osztja ki. A rendeletet maga a Viitorius is felette sérelmesnek nyilvánította, nyert informatio után azonban azon intézkedést helyénvalónak állítja, mivel addig a segélyek kiosztása körül felette sok visszaélés követtetett el , a szegény papok sok esetben készpénz segély helyett, nyomtatványokat kaptak stb. A miniszter minden viszszaélést megszüntetett ezen rendelete által s a szegény papok valóban segélyben fognak részesittetni. (0) Választási mozgalmak. A nagybányai választókerület függetlenségi pártja folyó hó 10-én tartotta meg szervezkedő gyűlését. A szervezkedésre a jelszót a szatmármegyei függetlenségi párt adta ki múlt évi december 28-án Nagy Károlyban a megyei tisztújítás alkalmából megtartott párt értekezletéből , mégpedig aképpen, hogy a megye területén levő elvtársak az egyes választókerületek szerint külön is szervezkedjenek ugyan, de az egyöntetűségre is sikeresebb fellépésre való kívánatos tekintetből az állandó megyei függetlenségi pártban egyesüljenek s annak csak külön, de szintén állandó részeit al-