Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)

1884-05-23 / 120. szám

Ötödik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Belkirály-utcza sz- h°va a lft. szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK”IJÖFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva e,1z évre......................16 frt- N Negyedévé . . . 4 frt. hfáf............................8 frt. II Egy héra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes számára 5 kr. jelenik a* „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. fi$0* tmúmt» POLITIKÁT ÉS TÁRSADALMI NAPH.AP. Ulozsvár, péntek, május 23. 1884. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 83. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 80 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a loadé-hivatal. Nyittári czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Királyi szó. Már többé nem is gőz-, hanem villanyerővel élünk. Villanyerővel és villámgyorsasággal. Alig hangzottak el Magyarország királyának szavai, melylyel a már csak volt országgyűlést feloszlatta, s már néhány óra múlva a posta a szélrózsa minden irányában országszerte vitte szét a királyi meghivóleveleket, melyekkel ő Felsége a magyar nemzetet választásra hívja fel, képviselőinek megválasztására a szeptember 25-én megnyitandó új országgyűlésre. A trónbeszédet, melyet lapunk tegnapelőtti számában mi is egész terjedelmében közöltünk, az egész sajtókommentárral kíséri. A kormánypárt sajtója természetesen csak dicséreket zengedez fölötte. Természetesen, mert neki nem is szabad másként cselekednie, lévén a trónbeszéd a pártfőnöknek, Tisza Kálmánnak, az ő legsajátabb műve. Minket, ellenzéket, e tekintet nem köt meg. S azért megengedhetünk magunknak egy kis commentárt ahoz a trónbeszédhez, mely királyi ajkakról hangzott ugyan le, de amelyért alkotmány szerint a kormány felelős. Aki csak futólag olvassa el a trónbeszédet, első pillanatra két dolog fog szembeszökően feltűnik előtte. Az egyik a styl, a külső forma pongyolasága, ami különben a miniszterelnöknek régi gyöngéje. Egy trónbeszédtől azt lehetne elsősorban megvárni, hogy az valóságos irodalmi remek legyen. Minden alkotmányos országban arra törekszik a kormány, hogy az enunciatiók, melyeket a trón magaslatáról a korona által hangoztat el, elsősorban az irodalom lehető legmagasabb színvonalán álljanak. Egy király szól ilyes ennngatiókban egy nemzethez, sőt egy világhoz, egy koronás fő, ki milliókat ás milliókat, ki egy egész birodalmat repraesentál, többet, magát a souverain államhatalmat. No hát az elfogulatlan közvélemény ítélete alá bocsátjuk: megfelel-e Tisza Kálmán legújabb „műve“, a trónbeszéd, a magyar politikai próza azon fejlettségének, melyre annyi jelesünk a legutóbbi félszázad alatt a magyar prózát fölemelték? tiltak egy példára utalunk. A horvát ügyekről szóló passus így szól a trónbeszédben: „A horvát-szlavon határőrvidéknek Horvát-Szlavonországokkal s ezáltal magyar koronánk országaival való egyesítése folytán tett intézkedéseknek azon része, melyre nézve ez szükséges volt, törvénybe iktattatott és habár az azon országokban közbejött események nem engedték is, hogy ezen lény üdvös eredményei már ma érezhetők legyenek, közel levőnek hisszük az időt, midőn a törvényes hatalomnak mérséklettel, de határozottsággal gyakorlása folytán helyreállott rendes viszonyok meg fognak szilárdulni és a törvény s az alkotmány határai között, magyar szent koronánk így egyesített részei fokozott mérvben fogják élvezni az alkotmányos élet jótéteményeit.“ Tehát a miniszterelnök stylistikája még annyira sem haladt, hogy olyan pongyolaságokat meg ne tűrjön egy trónbeszédben, amilyen például a „folyton“ névutónak helytelen használata a „következtében“ helyett, vagy amilyen nehézkesség a fennebbi idézetben az utolsó mellékmondat („de határozottsággal “ stb.) Oh, mindez csak nyelvészeti szőrszálhasogatás, — felelhetik erre a kormánypárti táborban. Szerintünk azonban egy trónbeszédnél ez sem olyan csekélység, amit teljesen figyelmen kívül lehetne hagyni, mert ismételjük: a mi felfogásunk szerint egy trónbeszédnek formai tekintetben is királyi magaslaton kellene állania, sőt legjobban szeretnék, ha valóságos stylistikai remek volna. Ám legalább a királyi szó tartalmasságában szeretnénk kárpótlást találni. És találunk tartalmasság helyett krónika-irói vázlatot. Már maga az az egy tétel, hogy: „Mindazt felsorolni, mi az elmúlt országgyűlés folyamán történt, alig lehet“ — már ez egy tétel jellemzi az egész trónbeszédet. De hát mire való a trón magaslatáról e mentegető megjegyzést tétetni? Feladata-e egy trónbeszédnek az, hogy abban egy három éves törvényhozási működés históriája mondassák el ? — s ha nem feladata, akkor mire való ez a megjegyzés ! — és mire való volt egyes törvényhozási aktusoknak,sőt egyes törvényeknek a felsorolása ? — Hiszen maga a kormányelnök, midőn a trónbeszéd fogalmazásához kezdett, a legjobban tudhatta, hogy az országgyűlés és kormányzat működésének kimerítő képét adni, bár vázlatosan, teljes lehetetlenség egy rövid trónbeszéd keretében. Hanem hát mégis meg van az értelme annak a mentegetődzésnek. A mi- niszterelnök, midőn felsorolta azon tör- vényhozási adtusokat, melyeknek felsorolását a trón magaslatáról mintegy a kormánypolitika igazolásául szükségesnek vélt, bizonyára érezte, hogy menynyi mindent nem tett és még mennyivel többet elmulasztott azon 3 évi idő alatt, amit még a korona tekintélyével sem tudna igazolni vagy menteni. Mert például Tisza Kálmán feldicsekszik a trónbeszédben azzal, hogy az egyensúlyt bár még csak a rendes bevételek és kiadások között helyreállította, de természetesen azt el kellet hallgatnia, ha nem akarta magát a korona által elítéltetni, azt elhallgatta, (mondjuk) hogy a valóságos financziális egyensúlytól — a rendkívüli bevételek és kiadások között — ma, annyi óriási erőfeszítés, évenkénti adóemelés, adósságcsinálás és vagyoneladás után is épen olyan távol állunk, mint állottunk a fusionális gazdálkodás első éveiben; rendkívüli költségvetésünkben pedig, ma épen úgy mint éveken keresztül olyan tételek szerepeltek, melyek bizony a rendes kiadások vagy bevételek közé tartoznak,mert nem ideiglenes szükségből vannak oda felvéve, hanem még talán évtizedeken keresztül benne lesznek budget-ekben. Na hát mi jelentősége van annak, hogy a kormány egy trónbeszédben feldicsekedjék olyasmivel, ami legfennebb egy korteskedésből írt vezérczikkben foglalhat helyet, de az ország pénzügyi helyzetének megítélésében egymagára csak a közvélemény tévútra vezetésére szolgálhat?! Ilyen kortes fegyvereket egy valódi alkotmányos kormány, mely nemcsak pártérdekek szolgálatába szegődött, nem volna szabad, hogy megvedjen magának. Az olyan szólamok pedig, amilyenekkel Tisza Kálmán a trónbeszédben a 15 milliós országház építése mellett mérlegbe veti a pártok fölött álló korona szavát is — az ilyen dagályos szólamok a legfrappánsabb bizonyítékai annak, hogy a geszti földesúr legfőbb ereje, egyedüli politikája és egyedül rendithetetlen alapelve: a korteskedés saját maga mellett, — korteskedés még a királyi szó segélyével is. Pedig legalább addig elmehetne Tisza Kálmán alattvalói hódolata, bármilyen erősnek is érzi magát mameluk hada élén, hogy a magyar nemzetnek a trón iránti fuga és érzelmeit ne igyekezzék meggyöngítni az által, hogy a nemzet egy részének meggyőződésével szemben a korona által ellentétes álláspontot foglaltat el ! AZ..ELLENZÉK TÁRCZÁJA. 1884. május 23. Pinczéből palotába. (Fővárosi rajz.) Benn lakott egy pincze zugban. ■r Piszok, rongy, bűz, sötétség, penész és patkányok : ez volt szegénynek egész társasága. Ruhája nem volt, csak egy pár színtelen, fakó rongy lógott le testéről. Czipő helyett lábai darócz-rongyokba voltak burkolva. Haja fésületlen, kóczos volt s ronda férgek tanyája. Fázott és éhezett. Már több volt 10 évesnél s még semmit se tudott. Azt sem tudta, hogy hány éves és azt sem tudta, hogy tulajdonképen hogy hívják. — Te éhes kutya ! Te piszkos ! — csak igy hívták ötét. Szülei egyáltalán nem törődtek vele. Apja kümives volt s anyja téglahordó. Egész nap az építkezéseknél voltak s mikor este hazavetődtek, a szegény kis leány mindig éhesen fogadta őket. — Adj kenyeret ! _ Éhes vagyok ! _ Tegnap óta nem ettem. Ilyen szavakkal fogadta szüleit s ezek a legtöbbször csak egyet rúgtak rajta, de enni ritkán adtak neki. Csak egy jó lelkű öreg szomszédaszszony könyörült néha rajta s dobott neki egy-két konczot. Senki sem mosdatta, senki sem fésülte ; úgy élt, mint az erdő vad madara. Pedsig meg volt benne a hajlandóság a jóra , szeretett volna tanulni, de hát senki sem gondolt vele. Lassanként múltak az évek s egyszer a szemétbuczkákon egy játszótársa a felcseperedett lányt megítélte. — Te szép vagy ! csókolj meg — szólt hozzá a suhancz s egészséges, piros ajkára egy csókot nyomott. A lány elpirult s arczal csapta a gyerkőczet. Odalent a patkányok közt éhezett —de mégis boldog volt, mert még nem tudta, mi a bűn?... ♦ A „jó öreg szomszédasszony“ felismerte benne a romlatlan, egészséges szépséget. — Pompás fogás lesz! mormogta magában és körmei közé kaparintotta. Nagyon kevesebe került az neki, a gyermek lánynak elég volt egy kis csemege, szívesen eladta érte a lelkét, mert nem tudta, hogy mit ad el ? A friss árunak gazdag vevője akadt, a „jó néni“ jó üzletet csinált. Egy gazdag gróf beleszeretett a lányba, s a leánynak megtetszett a grófi hintója; hamar megegyeztek tehát. Most már neve is volt a leánynak, de csak — keresztneve. De azzal ő nem törődött, azt hitte, hogy boldog. Szerették, igen sokan szerették, s ő is szeretett — igen sokat szeretett — szokásból, unalomból, számításból, mesterségből. Neki a szerelem nem hitvallás volt, nem titok, nem fájdalom, nem életezés volt, neki egyszerűen „foglalkozás“ volt. Volt kocsija, voltak lovai, inasai, bankárjai és grófjai. Selyem ruhákban járt, mulatságokat adott, de ezeken a férfiak a nejeik nélkül jelentek meg. Szóval rohamosan haladt azon az útón előre, mely a tivornyákon keresztül a kórházba vezet. Mulatságainak, vagy jobban mondva tivornyáinak hite messze elterjedt. Még abban a megtiszteltetésben is részesült, hogy a lapok pikáns apróságokat írtak róla. Ő persze azt hitte, hogy ez dicsőség s büszke volt arra, amiért pirulnia kellett volna. De nem úgy nevelték, hogy pirulni megtanult volna. Aztán az ember semmit sem tanul meg könnyebben, mint azt, hogy miként lehet állat. A szép Olga — mert ezt a nevet adták neki a bűn keresztelőjén — valóban úgy élt, mint egy öntudatlan szép — állat. Sokan gyönyörködtek benne s neki ez nyújtot gyönyörűséget. Selyem ruhában pompázott, de mégis boldogtalan volt, mert már nem tudta, mi az erény?.... Porzsolt Kálmán: Politikai hírek. Az országgyűlés behívása. A jövő országgyűlést a király a következő leirattal hívta össze: Mi I. Ferencz József, Isten kegyelméből ausztriai császár, Csehország királya stb. és Magyarország apostoli királya. Kedvelt hiveink ! Uralkodói kötelmeinkhez tartozván az ország törvényeinek hű és pontos végrehajtása fölött őrködni. Miután az 1848. évi IV-ik t.-cz. 1 sorsa az országgyűlést évenkint Pestre egybehivatni rendeli, s miután számos függőben levő kérdés mielőbbi megoldását a nemzet erkölcsi és anyagi érdekei sürgősen követelik. Minisztertanácsunk előterjesztése folytán elhatároztuk, hogy az ország főrendeit és képviselőit a folyó évi Szent-Mihály hava 25-ik napján megnyitandó országgyűlésre Budapest fővárosba egybehívjuk. Minek folytán Nektek ezennel komolyan meghagyjuk , hogy haladéktalanul megtegyétek mindazon intézkedéseket, melyek a törvény értelmében szükségesek arra nézve, hogy az 1874. évi XXXIII. t.-czikk által rendelt módon és számban megválasztandó képviselők a senkitett országgyűlésen megjelenhessenek s a törvényhozás működése a mondott napon és helyen akadálytalanul megindittathassék. Kikhez egyébiránt császári és királyi kegyelmünkkel kegyesen hajlandók maradván. Kelt Budapest fővárosban, ezernyolczszáznyolczvannegyedik év Pünkösd-hava 20-ik napján. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. — A franczia képviselőház az új ülésszak keddi megnyitóján nagy tetszéssel fogadta Ferry miniszterelnöknek a tienozini szerződésről s annak előzményeiről szóló előterjesztését. Magának a szerződésnek pontozatai tüzetesebb közlés szerint így hangzanak : Francziaország kötelezi magát, hogy respektálni és védelmezni fogja bármely nemzet támadása ellen minden körülmények közt Khinának Tonkingot érintő déli határait. II. Khina, a jó szomszédság formaszerű garancziái által Francziaország részéről meg lévén nyugodva, déli határainak épségére és biztosságára nézve, kötelezi magát, hogy haladéktalanul visszavonja Tonkingból az összes khinai helyőrségeket, és respektálni fogja úgy most, mint a jövőben Francziaországnak Allammal már megkötött és megkötendő közvetlen szerződéseit. Hálásan ismervén el az alkirály engesztelékeny magatartását és hazafias bölcseségét, Francziaország nem követel hadikárpótlást , viszont Khina a Tonkingot érintő déli határ egész mentében megengedi a szabad kereskedelmet egyrészt Állam és Francziaország, másrészt Khina közt, s kereskedelmi szerződést fog kötni, melynek tarifáit Khina a legbékésebb szellemben fogja szabályozni, lehetőleg előnyére a franczia kereskedelemnek. IV. Francziaország kötelezi magát, hogy nem fog oly kifejezéssel élni, mely Khina tekintélyét a Tonkinggal való összes eddigi szerződéseket eltörlő s Anammal végkép kötendő szerződésben csorbíthatná. V. Mihelyt e szerződés alá lesz írva, a kormányok ki fogják nevezni három hónap alatt meghatalmazottjaikat, utasítván őket, hogy az így megállapított alapokon véglegesen megkössék a szerződést. A londoni konferencziáról a Pali Mall Gazette legújabban igen jelentős czikket közöl, mely szerint a helyzet a következő pontokba foglalható összze: 1. Ha a konferenczia összeül, az nem fog csupán a likvidáczionális törvény vitatására szorítkozni. 2. Francziaország csak oly feltétellel járni a konferencziához, ha az az egész egyiptomi kérdést fogja tárgyalni. 3. A Pária és London közt folyó tárgyalások azon az alapon folynak, hogy Anglia beleegyezik a konferenczia programmjának olynemű kiterjesztésébe, hogy Francziaország fölvethesse az együttes ellenőrzés kérdését és azt, hogy mely időpontban kell az angol csapatoknak Egyiptomot kiüríteniük. A Pali Mall Gazette hozzáteszi, hogy ha a Franczia kormány többet kíván, mint amennyit az angol megadhat, akkor a konferenczia nem jö létre. Annyi azonban már most is Dóra. Az Elain szerzőjétől. Amica. XVI. (Folytatás.) — Épen úgy beszélsz mint mama, — kiálta Beatrice, egészen az ő hangján, az ő szavait mondod. Ő nem érti, és te sem érted, anyámat kielégíti az ő egyhangú élete, és téged is kielégít a te életed, azt hiszem, hivatástokat betöltöttétek, az én hivatásom nincs betöltve, bizonytalan az és üres az életem. Mindent örömmel fogadnék, mi ez egyformaságot megváltoztatná, még a bánat is jobb volna, mint e tespedés, hol egyik nap olyan, mint a másik, s nem tudok köztük különbséget tenni. — Édes Beatrice, gondold meg, hogy mit beszélsz, mondá Lillian. — Meguntam a gondolkozást, mondá Beatrice; az utolsó tíz év alatt mindig csak azt hallottam, hogy gondolkozzam. Már gondolkoztam mindenről, amit tudok , új tárgyat kívánok. — Nézd mily szépek azok a fehér vitorlák, mondá Lillian , mint ragyognak a napfényben. Nézd, az egyik olyan, mint egy félénk emelkedő s minket eltávolító titokteljes kéz. Lillian, az ilyen költői gondolatok elég jók neked, válaszoló Beatrice. Én nem látok azokban semmit. Gondolj csak az általunk olvasott könyvekre; azok a leányok nem hasonlítanak hozzánk ; van atyjuk, fivérük, barátjuk; van ékszerük és szebbnél szebb ruhájuk; van lovagjuk, imádójuk, kik hódolatukkal környezik, tánczolnak, lovagolnak, s mulatnak. És mi, el vagyunk szigetelve a világtól, öreg és komoly emberekkel vagyuunk e börtönbe zárva. — Hallgass Beatrice, mondá Lillian, mama nem öreg. — Talán években nem az, válaszoló Beatrice, de én előttem a bánat megvénítette. Ő soha sem vidám. Nevelőnénk nagyon kedves, de őtet sem hallottam nevetni soha. Vajon mindenki szomorú és szerencsétlen ? Ole Lillian, én szeretem a világot látni, a fényes nagy világot, ott a tengeren túl ; azt a szép világot, hol a főrangú ladyk laknak; azt a világot, mely tele van dallal, zenével, mulatsággal. Vágyom utánná mint, az elzárt madár a frisség és zöld erdő után. — Ott sem találnál csupa boldogságot, jegyzé meg Lillian. — Kímélj meg bölcselkedéseddel, kiáltó Beatrice. Testvérem, meguntam itten mindent; tizenegy év ólta a tenger mindig ugyanazt a dalt énekli; a hullámok épen úgy emelkednek és esnek, ahogy száz évvel ezelőtt tevék ; a madarak ugyan azt a nótát fátják ; a nap is egyformán sírt ; a nagy szilfák árnyéka is épen úgy esik, a rétre, mint akkor esett midőn először játszottunk alatta. Szeretnék elmenni a tenger zúgásától és a szilfák susogásától. Szeretnék ott lenni, ahol a korombeli leányok vannak, és azt tenni, amit ők tesznek. Nem elvitázhatatlan, hogy a konferenczia annyit jelent, mint lemondás Anglia részéről az Egyiptomban való kizárólagos befolyásról Választási mozgalmak. Ugrón Gábor, Kolozsvár szabad királyi város Ilik kerület országgyűlési képviselője Vasárnap, folyó hó 25-én délután 3 órakor tartja meg beszámoló beszédét a Tornaviroda nagytermében. Marostorda megye május 22. Az „Ellenzék“ 117. számában közöltetett az „Erdélyi Híradó“-ból egy tudósítás Egy kortes, aki megjárta“ czímmel az ákosfalvi v. kerület Szentháromság községében történt eseményről. A tény annyira szennyes, hogy jobb lesz vala tudósítónak a mérsékelt ellenzéki párt érdekében is elhallgatni, de ha már így tetszett, nem lehet elhallgatni az elferdített tény valóságát. Az pedig a következő : E hó 11-én, ugyanaz napon, melyen Tolnay Gábor mérsékelt ellenzéki jelöltsége megejtetett az értekezletet pár órával megelőzőleg — több nyugálfalvi székely a szomszéd szentháromsági templomba menő útjában a falu végén szentháromsági S. A. főkortes vezérlete alatt néhány leitatott és felbujtott csőcselékkel, megtámadtatott, s egyiknek keze eltöretett. — B. I. szentlászlói birtokos is, Sz. K. országos képviselő társaságában Szentháromságra menő útjában feltartóztattatván, lova a főkortes által átszuratott s kocsijából kiragadtatva — földre verve, meghurczoltatott. — Sz. K. személyes bátorságának köszönheti, hogy a felizgatott csőcselék által agyon nem veretett — kiket néhány perezre feltartóztatnia, s B. I. szekerét megfordítva, Szentlászlóra visszaindítani sikerült. Értesülvén a történtekről Szentháromság derék székely népe, a Sz. K. által megtalált elöljáróság által összehívott választó közönség írásban foglalt nyilatkozatában nemcsak szégyenletes felháborodásának adott kitezést, sőt — miután pláne a támadók egyike sem bir választójoggal, határozottan tiltakozott, hogy azon brutalitás a sz.háromsági választó közönség és tisztességes székely nép cselekményének tekintessék. Megjegyzendő még az is, hogy S. A. urnak B. I. kezei között létezik sajátkezű levele, melyben határozottan tudomására juttatta, hogy ha Szentháromságra menni merészel, a legdrasztikusabb módon is kész elébe állani; igen, mert Szentháromság választóinak Sz. K. személye iránti osztatlan bizalmát S. A. úr semmi áron befolyásolni nem lévén képes, czélját aképpen vélte elérhetni, ha a csőcselékkel szövetkezik. Azonban választókat fogni még inkább nem sikerült, sőt nagyon sokat ártott is hírnevének , s alig feltehető, hogy ezáltal megbízója elismerését is kiérdemelte volna. A bűnvádi bejelentés másnap az ügyészségnél megtörténvén a közönség feszült várakozással van a bíróság pártatlan eljárása iránt. Az esemény tehát — tudósító ferdítésével ellenkezőleg — épen nem derültséget, sőt általános megdöbbenést keltett siethetetlen is föltenni solid gondolkozása emberről, bármily párthoz tartozandósága mel-