Ellenzék, 1884. július-december (5. évfolyam, 153-305. szám)

1884-09-18 / 218. szám

­södik évfolyam SZERKESZTŐI IRODA: Bestim­ij­-u­tcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DÍJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva ért....................16 frt. II Negyedévre ... 4 frt. fílim­e................... 8 frt. |j Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám­ára 5 kr. figiktik­a* „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, csütörtök szeptember 18. 1864. K­I­ADÓ-HIVAT­AL. Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gám­ond sora után 20 kr. fizetendő. Lasciate................ Még el sem csattantak a csókok I a uralkodók ajkain Skierniewiczében, s I jár is egy csattanósabb és kedvesebb I hír repül Magyarország felé. S honnan I sietne felénk ez örömhír, ha nem Bécs-­­ ből az „osztrák birodalom szék- és fő­városából“ ? Az örömhír lényege az, hogy az úgynevezett közös költségvetés már ké­sőn van s néhány hét múlva való- s­­zínüleg lejönnek az osztrák és közös miniszterek Budapestre; ott fog aztán a közös költségvetés végleg megállit­­atni. De nem ez az öm­mhir. Utoljá­ra is azt mindnyájan tudjuk, hogy a­­ közösnek nevezett osztrák hadseregre, s a szintén közösnek keresztelt de jó osztrák nagykövetségre, s a még közös- I nek sem nevezett, de azért bizony közös osztrák adósságok kamatjaira évenkint 100 millión felül kell költenie M Magyarországnak. Erre az örömhírre teh I­nt minden évben el lehetünk készülve,­­mint a gazda a jégesőre. ■ A Bécsből szétrepített hir ezúttal j még örvendetesebb dologról is értesíti I ilojális magyar adófizetőt: t. i. a kö. I­­ös kiadások a jövő évben megint föl- s teh­etnek két millió forinttal. Az osz- s­trák haditengerészet főnöke fogja igény­be venni e költség-többletet. Azt mond- I ja, hogy az osztrák tengeri haderő nem­­ felel meg a „birodalom“ érdekeinek . t .öbb hadihajót kell tartani, a hadihajó-­­ sat jobban föl kell szerelni, a haditen- I merészet létszámát szaporítni kell. Egy I szóval az osztrák haditengerészetet, mely I neveztetik osztrák-magyarnak, föl kell emelni a „kor színvonalára.“ 77 És azok a lelkiismeretlen emberek, akit úgy neveznek, hogy szabadelvű á­pírt, bizonyára meg fogják szavazni­­ az a két millió újabb költséget. Meg­­s­zavazzák a delegáczióban és meg a K­­épviselőházban. * Meg fogják szavazni hűségesen, | jalta meghunyászkodással, meg sem I tóráivá, meg sem kérdezve, hogy hát I elkerülhetetlen szükség-e az osztrák ha- I kerészetre szánt ez az újabb ki-I tóra! Pedig az ellenzék meg fogja tagad-­­ ni állami háztartásunk ez újabb meg- I keltetését.. De mind hiában fog ar­­gm­entálni. Hiában fog arra hivatkoz­hogy hát az a haditengerészet, mely­­ az u. n. áldozatok sorában elő- t­­érbe nyomult, minden egyéb, csak nem ötös s igy nem is magyar, hanem lóttán és kizárólag osztrák-német; hiá­­baa fogja kiemelni, hogy az egész osz­ták tengerészet is olyan komédiázás, mint a „Fenn az ernyő nincsen kas“, mután Ausztriának a nyilt tengereken, nincsenek hadi érdekei s amennyi k­e­­reskedelmi érdeke Trieszt miatt fennforog, azt megvédelmezheti az ed­digi tengerészetével is, a minthogy az olasz-osztrák háború alkalmával is meg­tudta védelmezni, és hiába­ fog arra hivatkozni az ellenzék, hogy utoljára is a magyar kormánynak és magyar törvényhozásnak soha egyetlen egy tag­ja sem ismerkedett meg az úgyneve­zett közös haditengerészettel, nem ta­nulmányozta azt, következőleg jólélek­kel nem határozhatja el magát: egy­szerre két millió forinttal terhelni meg évenként az adófizetőket, 2 millióval, a­miből több mint fél millió jutna Ma­gyarországra, tehát akkora összeg, a­melyből épen fenn lehetne tartani egy harmadik egyetemet. Mind­erre hiában fog hivatkoz­­ni az ellenzék. A kormánypárt, mely szabadelvűnek nevezi magát és azt ál­­lítja, hogy Magyarország jóllétén és megerősödésén munkálkodik, nem is fog ráhederüzni az ellenzék aggodalmaira, ellenvetéseire, érveire, hanem­­ hall­gatni fog és szavazni, mint a paran­csolat És még önök mennek hazafisá­­gukra appellálni ? — Önök, akik ez ir­tózatos rendszer lidéretnyomása alatt egyebet sem tesznek 17 év óta, mint meggondolatlanul, lelkiismeretlenül sza­vazzák meg az óriási állami terhe­ket a folytonos d e f i c z i 11 e 1 küz­­ködő nép nyakára? Önök merészek azzal ámitni magukat is, másokat is, hogy az állam háztartását rendbe hoz­zák, mikor alig áll elő egy osztrák tábornok egy-egy új szeszélylyel, egy­­egy új „reformmal“, egy-egy új terv­vel, és önök, az udvari és tábornoki légkörben elkábult és eltompult vezérük egyetlen intésére behunyt szemmel sza­vazzák meg a milliókat évről-évre, budgetről-budgetre ? S mivel állanak elő önök egyet­len igazolásul? Azzal, hogy ezeket az óriási kiadásokat, melyek alig 2 évtized alatt szinte megkétszereződtek, úgy követeli a monarchia védelmi érdeke! Hiszen ilyen titulus alatt, ezzel az argumentummal már akár el­­lic­itálhatnák mindenkinek a szájából a betevő falatot is ! S azt vélik, azt hiszik, azt remélik önök, hogy az osztrák szoldateszkának valaha betömik a száját­­ — hogy va­laha vége lesz az áldozatoknak­ ? Azt hiszik hogy valaha eljön az idő, midőn az osztrák hadügyminiszter végre nem fogja emelni tovább a hadügyi kiadá­sokat ! Hiú remény ! Az az idő sohasem fog elérkezni. Vagy elérkezik talán valaha, de akkor már többet nem lesz szükség többet­­ költeni se hadseregre, se haditengeré­­szetre, mert a katasztrófa elkövetkezett lesz s nem lesz többé, mire kidobni a milliókat hiába ! Ha ezt akarják önök, hát logaliskodjanak és vegyék ki a sápot a maguk részér­e is, még nem késő! Timoleon. . ... ELLENZÉK ‘TARCZAJ­A. 1884. szeptember 18. Róza napján. Nem engedtem, hogy befejezze mon­daai valóját. Egy kétségbeesett elhatározás l'?ant meg bennem. Hazugságra fogom a tijl?ot. Kiadom magam zsurnalisztának. A z‘Qrnalisztát különben is mindenütt elfogad* ts tisztelik és szeretik —• — kivéve, a ,J‘ nem fogadják el, nem tisztelik és nem ^-fetife. Tehát belevágtam a házi kisasz­­ú!Oty szavába : ^ — Nem vasmegyei vagyok és nem is "italos; én Kolozsvárról jöttem, a nevem a r ó K e 1 ö, reporter vagyok az Ellen­­‘ a szerkesztő úr üdvözletét küldi, s 'kívül egy staniczli Kuglerféle czukker­­."^*8 egynéhány frissen sült előpataki­­ ^ ^ »Örülik. Az ön szerkesztője nagyon Jv': kiifii emlékével még eredeti is. tlinczolni fog; jöjjön mutassam w. l*rínei\goak. Hanem az a szerkesztő lagy­­bolond : borsos czikkek és édes jy Klülönben a kifliket átadom ái 'íi r ^' ttlí:lr^ nek‘ vo'f ez az erdélyi spe­­'** Eló*atakon bemutatva.“ hlit,n I*11 fogadott. Ugrón Gábor »ílette, de ezen interwiew leírását f­ktty1 tjg, g.mm. Ákos tudakozódott a szer­­ar a váltig erősítette, hogy Radnothot olcsón kapja meg Schossberger. Irma kisasszony nem találta elég jónak az Ellenzék papírját s ajánlotta, hogy a csikzsögödi papírgyárral lépjünk érintke­zésbe. — De hiszen ott csak itatós papírt készítenek — felelém. „Legalább lesz mit igyék“ — mondá egy félérett hang s éles megjegyzéséhez úgy nevetett, mint egy gerlicze. Szőke volt, mint Diána, s bajában nefelejtset viselt, mintha írott törvény volna, hogy — el ne felejts ! — Czikkeink vizenyősségére gondol, kedves Margit kisasszony ? „No a spiritussoktól nem is fog meg­­tántorodni az önök papírja , hiszen úgy néz ki, mintha subventiót kapna a rendelkezési alapból.“ — Ah, hát politizálni is szokott — úgy unalmában, a fiat­alvi m­a­i e­m­be­­rekben ? „Értem a c­élzást. Ez azt jelenti, hogy a malom alatt, nemde? Hát igen, úgy miként önök.“ — Én a tárczarovatot vezetem. „És az ön bűneit mind szegény Amica vezekli le — szólt közbe csípősen egy csengő hang, melyről lehetetlen föl nem ismerni e­s a kisasszonyt. Szörnyű zavarba jöttem. Jancsi húzta a Meine Königin keringőt. Megjegyzem, hogy pompás drájszitt tánczos vagyok. Ez jó alkalom a nyilaktól menekülni. Meghaj­tottam tehát magam egyik Lázár comtesse előtt s lejteni kezdettünk. Azt hittem, hogy egy hajnali harmatcseppet tartok karjaim között. Egy szép asszony a kolozsvári kis­­uszodáról kérdezősködött. Arcza mosolygott, szeme mosolygott, szája mosolygott. Olyan volt, mint egy nefelejts bokréta. Kisütöt­tük, hogy mindketten a kisuszodában ta­nultunk korcsolyázni. Egy másik szép asszony Székelyfüred­­ről beszélt. Ott szokott nyaralni. Fekete haja úgy nézett ki fénylő szemei fölött, mint egy villámlésos éj a Hargita oldalá­ban. A kis fürdőről elragadtatással beszélt. — De hiszen ott nincsen közönség — mondom. „Ott vannak férjem és gyermekeim.“ — De nincsen zene. — „Van a lövétei kecskéknek kolompja és van a hegyi pataknak zúgása.“ — De sétány nincsen. — „Van erdő és ott járkálok.“ — Hírlap sincsen. — „Van csillagos ég és abból olvasok.“ — Nincsen komfort. — „De van nyugalom.“ — Nincsen bál. — „Van madárzengés.“ — Asszonyom, mondja meg, hol van az a zúg, a hol még kelete van az idilnek ? „Mindenütt, a­merre a házaspárok elég értelmesek, hogy ne unják magukat és elég becsületesek, hogy egymásnak élve, szeres­sék egymást.* Finom, majdnem átlátszó leánynak mutattak be. A­mint ruhája meglebbent, azt hittem szárnyai vannak e kis madárnak. Ez volt Róza grófné. Kikérdezett egy néhány mustramegyei urfiról. Felvilágosítá­saim nem nagyon kötötték le figyelmét, mert piezi kezeivel olyan mozdulatokat tett, mintha így szólott volna: „iszkiri!“ Ez a szó­­. Szerkesztő úr az én talál­mányom. Azt is teszi, hogy „kivele“, azt is hogy „elmehet“ és mindenesetre középhelyet foglal a somfordálás és kidobatás között. Az idő gyorsan haladt. A fagylalt, t­ea, limonádé, borvizes bor együtt fogyott az éjszakával. A buffet-t gyakran meglá­togattam, de kedvencz italomat nem talál­tam meg. Nem is tudom, hogy mit vétett az uraknak és úrnőknek az a maandulatej ? Úgy bánnak vele, mintha egyházi átok alatt állana. Ki van kergetve a tánc­termekből, mint valami parvenu. De biztosíthatom a Szerkesztő urat, hogy a mandulatej kivéte­lével minden volt. És arról is biztosíthatom a Szerkesztő urat, hogy ha a szép és ked­ves Gyárfás Endrénét­­ Margitnak hív­nák, most nem én imám e sorokat, hanem az erdélyi részek legjobb báb­tudósítója. Végre is megviradt, az ember pedig másképen néz ki napfénynél, mint lámpa­­világnál. Reám nézve a napfény hátrányos­nak látszott. Az urak mintha suttognának és felém tekinthetnének. Ez a titkolózás úgy hatott rám, mint egy dézsa víz, mely a nyakam közé csorog. Éreztem, hogy me­­nekülnön kell. Már karomon volt a felső kabát, már az ajtóban voltam, midőn hatalmas kéz ra­gad galléron. Ijedve látom, hogy új bará­tom Endre tette rám vas­markáit. „Ki vagy gazember­, mert én ismerem az Ellenzéket minden pereputyával, azt is tudom, hogy kicsoda ir Cassius, Bayard, Amica, Gargon, Gamin, Zongor, Botond és Járó­kelő név alatt. Te nem vagy azok közül való. Mit akarsz itt?“ — De uram, én . . . — „Igen, igen, tessék megmondani, hogy kicsoda maga?“ vágott szavamba egy él­tes úr. „Mit keres itt?“ kérdé egy másik. „Honnan jött?“ „Hová megy ?“ „Minek hívják?“ „Mi a foglalkozása ?“ Tisztelt Szerkesztő úr! Úgy éreztem e perezben magamat, mintha Udvarhelyszék főkirálybirója lennék, s a sz.-kereszturi szol­­gabiró baloldali kortes volna. Az interpel­­latio úgy zúdult a nyakam közé, mint a záporeső. — Uraim, hölgyeim, mindent megval­­lok töredelmesen; de hallgassanak ki. — „Szóljon!“ kiáltá ezer hang. A törté- Politikai hirek. — Az 1885 évi közös budget emeléséről a bécsi N. Fr. Presse jelenti: Kálnoky kül­ügyminiszternek Skierneviceből való vissza­térése után Bécsben közös miniszteri ta­nács lesz az 1885-dik évi budget megálla­­pitása s a nagy miniszteri tanácskozások előkészítése végett, melyek az uralkodónak az arlbergi vasúttól való visszatérése után Budapesten fognak tartatni, a budget vég-­­­leges megállapítása ügyében. A közös kül­­ügy-­s közös pénzügyminisztériumokban va­­­­ló kisebb változásokra vonatkozó javaslat­tal járó költségek nem jönnek számba. A hadsereg rendes s rendkívüli szükséglete, a boszniai megszálló csapatok szükséglete nem lesz nagyobb a folyó évinél, sőt egyes ro­vatokban kisebb lesz; ez nem zárja ki azt, hogy az előirányzat egyes nagyobb fejeze­teiben változások ne legyenek, a­mire a ga­­bonaneműek rendkívül olcsó árából is lehet következtetni, a­mit a hadügyi kormány­zat nem hagyott felhasználatlanul. Neve­zetes költségemelkedés vár­h­a­t­ó a tengerészeti költségvetésnél. A tengerészet új főnöke két milliónál többel kívánja emelni a budget-et. A­­ legközelebbi minisztertanács e felett is fog dönteni. Hírlik, hogy Steineck báró a h­a­­jóhad szaporítására vonatkozó ter­vezetet dolgozott ki s terjesztett elő. Ha ez áll, akkor a tengerészet szükségleti emelke­dése nem átmeneti, hanem­ évről évre visz­­szatérő lesz. — A király elismerése. Ő felsége a következő legfelső kéziratot bocsátotta ki: Kedves Tisza! Nagy megelégedéssel érte­sültem, hogy az ez idei Arad és Temesvár közti hadgyakorlatok, valamint az Alsó- Morva melletti nagy hadgyakorlatok alkal­mával, a hatóságot, a katonaság részéről támasztott igényeknek a legelőzékenyebben s a leggyorsabban megfeleltek s hogy a népesség nemcsak a katonai szükségleteket önzéstelenül legjobban kielégíteni igyeke­zett, hanem egyszersmind az állandó had­sereg és a honvédség csapatait nagy rokon­­szenvvel fogadta. Nem mulaszthatom el ezen legális és hazafias nyilatkozatokért teljes elismerésemet kijelenteni s utasítom Önt, hogy ezt megfelelő módon közzétegye. Kelt Ebenthalban, 1884. évi szeptember hó 13-án. Ferencz József, s. k. Hasonló legfelső kéziratot közül a „Wiener Zeitung” mai száma, Taaffe gróf osztrák miniszterelnök­höz intézve. — Élelmiszerek és a kolera. A belügy­miniszter az élelmiszerek vizsgálata tárgyá­ban a következő rendeletet bocsátotta ki : Az élelmiszereknek és italoknak a hamisításoktól való megóvása minden idő­ben és minden körülmények között felette szükséges lévén, annál szigorúbb felügyele­tet és ellenőrzést igényelnek ezen czikkek arra nézve, hogy azok kifogástalan jó mi­nőségben legyenek kaphatók s hogy azok hamisítása megakadályoztassék akkor, mi­dőn a lakosságot, mint jelenben népjárvány veszélye fenyegeti. Az ügy ehhez képest je­lenben kiváló, fokozott fontossággal és je­lentőséggel bírván, fölhívom a törvényha­tóságot, hogy e részben szem előtt tartva a fennálló törvényt, s az ennek alapján az élelmiszerek és italok jó minőségének biz­tosítására kiadott szabályzatot, teljes szi­gorral és pontossággal járjon el, s az intéz­kedések foganatosítását szigorúan ellenőriz­tesse. Különösen pedig, minthogy az ital­­nem­ű­e­k­ közül leginkább a vörös­bor az, mely a kolera­veszély idején számosak ré­széről óvszer gyanánt is nagyobb mérvben szokott fogyasztatni, ennélfogva ezen ital­­neműek az egészségre ártalmas bármely anyaggal való keverése, vagy bármi módon történhető meghamisítása ellen a legna­gyobb erélylyel szükséges eljárni, azt kitel­­thetőleg megakadályozni. Ezen okból a bor­hamisítás m­eggátlása tárgyában kiadott 1880. évi január hó 2-á­n 57,333/1879 és 1880. évi január hó 19-én 57,627. számok alatti körrendeletemet azzal hozom a tör­vényhatóságnak emlékezetébe, hogy azok­nak szigorú és pontos foganatosítása iránt a felügyeletet s ellenőrzést a legéberebb figyelemmel gyakorolni el ne mulassza. Minthogy pedig a koleraveszély idején a nyers gyümölcsnek, jelesül pedig annak mértéktelen élvezete, egészségi szempontból aggályos, a­mennyiben az ily gyümölcs könnyen koleraszerű betegséget idézhet elő, lehető kiterjedt módon figyelmeztetendő a közönség, hogy­ a nyers gyümölcsnek, kü­lönösen pedig az Olaszhonból behozottnak, a­mely gyakran éretlen állapotban jut hoz­zánk, élvezetétől gondosan tartózkodjék.­­ A községi törvény revíziójának nagy­jelentőségű kérdése képezi főtárgyát az or­szágos központi jegyzőegylet közgyűlésének, mely most foly Budapesten. A községi élet gyakorlati szakemberei által e kérdésben kidolgozott emlékirat különösen hansúlyozza a községi elöljáróság és első­sorban a községi jegyző értelmi minősítésének kívánatos eme­lését; közrendészeti ügyekben tágítani óhajt­ja a községek aut­omiáját ; települési, nyil­vántartási és és illetőségi ügyekben, a köz­ségi pótadó kivetése, a pénztárkezelés, szám­vitel, a községi számadások készítése és vizs­­gálása, a puszták, a havasok községi köz­lekedési költségek tárgyában alaposan in­dokolt és jelentős reform­javaslatokkal áll elő. Ha törvényhozásunkban aktuális jel­leget ölt a községi törvény revíziója, a gyakorlat férfiainak e munkálata mindene­setre becses anyagul fog szolgálni e kérdés megoldásához. — Horvátországban most folynak a választások. Az u. n. nemzeti (vagyis kor­mány)­ párt előreláthatólag többséggel ke­rül ki a küzdelemből. Ugyanis jelöltje van a nemzeti pártnak 28 kerületben, a függet­len pártnak 15 kerületben, a jogi pártnak 9 kerületben, a vadnak 5 kerületben. Ér­dekes tudni, hogy dr. Starcsevics Dávid (a nagy) nem kevesebb, mint 12 kerületben lépett föl. Starcsevics előrelátó ember lé­vén, úgy számít, hogy annyi kerület között csak mégis akad egy, mely megválasztja. Egyébként személyes hatalmát és befolyá­sát is akarja mutogatni a sokszoros föl­lépéssel. A császárok találkozása. A lengyelországi kis város Skieraie­­wicze két napon át a világ központja volt. A három császár találkozása vette igény­be az összes politikai érdeklődést, hanem persze arról, hogy mit beszéltek, miniszte­reik, a tanácsadók, mit végeztek el egy­más közt, arról egy szót sem lehet tudni, csak távolról dereng egy halvány sugár, mely sejteni engedi a tulajdonképein ezért. Még csak egy toszt sem volt, mert még annyit sem akartak elárulni a min­den oroszok czárjának koronás vendégei, a­mennyit egy tosztban akarva nem akar­­­va el kell mondani. Vilmos császár indítvá­nyára csak egyszerűen összeütötték poha­raikat, s Európa nem hallott mást pohár­­csengésnél, fejtsen meg magának ebből a mit tud. Magyarázza a mint tetszik, de sok meleg és a szabadságért érző szív megdöb­ben a pohárcsengésen s azt kérdi, vájjon nem a szabadság halálcsengése volt-e ez a kaczintás ? És sajátságos, hogy épen az orosz la­pok azok, melyeknek egyes részleteket kö­szönhetünk, míg ellenben a német, angol és franczia lapok ma sem mennek tovább a sejtelmeknél. A „Journal des Fetersbourg“ ezt írja : III. Sándor czár, a czárné, a trónörökös és a czári ház tagjaitól környezve, fogadja a tanácsadóik kíséretében érkezett fejedelmi vendégeket. Ferencz József király a czári családnak az osztrák-magyar határ közelé­ben való tartózkodását fölhasználta arra, hogy a czár trón rálépte óta először tegye nála látogatását. Ez az udvariasság csak a két udvar közt uralkodó igen szívélyes viszonyról tesz tanúbizonyságot. Vilmos császár agg kora létére sem riadt viszsza a hosszú utazás fáradságaitól és készséggel viszonza ama látogatást, melyet a czár tiszteletreméltó nagybátyjánál, a hatalmas és szeretett uralkodónál Danczigban tett. A benső barátság kapcsaival egymáshoz fűzött három uralkodó találkozása és az a tény, hogy az illető uralkodókat meghitt tanácsadók kísérik, eléggé bizonyítják, hogy ott a béke politikája és az általános meg­nyugtatás műve foly. Maga a találkozás nem valami új helyzetnek kiinduló pontja, hanem a mai, szerencsére, létező viszony és minden lényeges­ kérdésre nézve létre­jött teljes egyetértés megpecsételése. Nem formális szövetségekről vagy kü­lönleges megállapodásokról van szó, hanem az egyetértés megpecsételéséről, hogy a je­lenlegi status quon kívül eső minden kérdés egyetértésben találja az uralkodókat, közösen működve, hol az érdekek megegyezők, össz­hangba hozva az érdekeket, hol azok eltérők és együttesen óva a jogot, rendet és bé­két. Hála az egyetértésnek, mely a szerző­dések kölcsönös tiszteletén és az európai status quo fentartásán alapul, a három nem­zet, mely csak az erkölcsi és anyagi fejlő­dés terén akar versenyezni egymással, ural­kodói útján a biztonlét és fölvirágzás zálo­gát cseréli ki. E találkozásban az egész művelt világ a béke politikáját fogja látni, mely lelkiismeretesen tiszteletben tartja má­a——BM—I—BB——Bag»

Next