Ellenzék, 1884. július-december (5. évfolyam, 153-305. szám)

1884-10-23 / 248. szám

s» f­ ejtödik eliOiyam£ SZERKESZTŐI IRODA: Beliirny-ntciA 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK« IlŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva u. év­i................16 frt. II Negyedév:a . . . 4 frt. .................... 8 frt. || Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. (({jflanik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 1$. *^ásyu POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, csütörtök, október 23. 1884. K­I­ADÓ-HIVAT­AL. Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­ hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. e-Q-­kf 9v ? Magyar felsőház. — Két czikk. — II. A kormány javaslata abban is ra­­­raszkodik a történelmi múlthoz, hogy az egyházak főpapjait meghagyja ed­digi jogaikban, kivéve a katholikusok czímzetes püspökeit. Ezek többé nem fognak helyet foglalni a felsőházban. És itt kezdődik a törvényjavaslat radikalizmusa. Ennyiben helyeseljük a javaslatot, valamint azt is elismer­jük, hogy a főispánok kimaradása is nagyon üdvös. A főispánnak állása ma m­ár nem puszta méltóság többé, hanem valóságos hivataloskodás. A fő­ispán, ha meg akar felelni feladatának és a megyei adminisztráczió körüli teen­dőit nem szorítja puszta elnökösködésre, lehetetlen huzamosan távol maradni megyéjétől; már­pedig ha egyúttal tör­vényhozó és lelkiismeretesen teljesíti törvényhozói kötelességét is, akkor el kell hanyagolnia megyéjét. A két feladat tehát úgy szólva ösz­­szeegyesíthetetlen, s azért helyes volt a főispánokat kizárni a felsőházból, melynek függetlensége is nyer azáltal, ha mintegy­ 60 főispán, kik már állá­suknál fogva a mindenkori kormány bizalmasai kell hogy legyenek, nem sza­porítja a mameluk-szavazatokat. Épen úgy helyeseljük a czímzetes püspökök kimaradását. A rom. katho­­likus egyház náluk nélkül is aránylag több törvényhozóval lesz képviselve, mint a többi hitfelekezetek bármelyi­ke is. Mi különben sem látjuk be annak szükségét, hogy a hitfelekezet főpapjai, mint olyanok miért legyenek tagjai az ország törvényhozó testületének? A nem­ katholikus egyház érdekei úgy is elég hathatós védelmet nyernek a nem­­z­eti közéletben azáltal, hogy az ural­kodó család a vallás hívei közé tarto­zik, még­pedig tudvalevőleg buzgó hí­vei annak. A nem katholikus hitfeleke­zetek közül a protestáns egyházak már életelveknél fogva sem üdvözölhetik örömmel ezt a „jogszerzést.“ Nem, mert a felsőházi tagság elfogadásával a protestáns főpapok mindenesetre le­mondanak az államhatalom tényezőivel szemben eddig elfoglalt függetlenségük jókora részéről; ez pedig épen a pro­testáns egyházak érdekébe ütközik. Aztán ha a protestáns és a többi nem-katholikus hitfelekezetek akkor is meg tudták védelmezni szorosan vett val­lási és iskolai érdekeiket, midőn Ma­gyarország állami hatalmának és té­nyezőinek súlypontja nem a hazában, hanem idegen földön volt s a midőn egyetlen református, lutheránus, unitá­rius főpap sem foglalt helyet a tör­vényhozás tagjai között, pedig másfelől a hatalmas katholikus klérus ott volt a főrendek soraiban: miért ne lennének képesek megvédelmezni érdekeiket jövő­ben, a felsőházon kívül, akkor midőn a nemzet törvényhozói és kormányha­talma legalább részben, maguknak a nemzeti tényezőknek kezeiben van ? Mi tehát egyáltalán nem látjuk be annak a szükségét, sőt még czélszerű­­­ségét sem, hogy a hitfelekezetek főpap­jai mint olyanok, miért foglaljanak he­lyet jövőben is Magyarország felsőhá­­zában! Aztán miért ne lehetett volna e te­­kintetben is kompromisszumot kötni a múlt jogai és a jelenkor követelményei között? Például, hogy jogsérelmet ne kövessünk el, hogy respektáljuk a szer­zett jogokat, meg lehetett volna hagyni felsőházi tagsági jogukat azoknak a főpapoknak, a­kik eddig is személyek­re nézve annak élvezetében voltak. Ha aztán ezek kihaltak volna, többé nem kellett volna egyik hitfelekezet kléru­sának sem helyet adni a felsőházban. A papság úgyis érvényesítheti s érvényesíti is jobban, mint bármely tár­sadalmi osztály, teljes befolyását és egész szellemi hatalmát a képviselő vá­lasztásoknál. Már ennél fogva sem lehet Ma­gyarországon attól tartani, hogy tör­vényhozási termeiben az atheizmus vagy vallástalanság tanyát üthessen, vagy épen felül kerekedhessék ugyannyira, hogy emiatt direkt befolyást kelljen biztosítni a hitfelekezeteknek a törvény­­hozásra. Még van sok kifogásunk és meg­jegyzésünk a kormányjavaslatra , de ezeket egy más alkalomra tartjuk fenn. Timoleon. t**s Egy csók — épen jókor.­ ­4 1762 júliusának egyik élén történt. Katalin czárnő a péterhofi parkban kegyén­ekre Orloffra várt, a­ki ma ismét igen so­ká váratott magára. Sötét czobolylyal prémelett kék se­­lyem házi ruhában ült egy mellék­padon a szökőkút mellett. Az éjszaki nyár üde fris­sben a hold ezüstös sugarai körül folytak. A öreg fák sudarai gyenge széltől lengetve zuhogtak, a pázsit zöld bársonyára a harmat tippjei gyöngy­szőnyeget terítettek. A virág-­­ bokrokban fülmisék epedtek. A hányszor a szép asszony felkelt gyéről s türelmetlenül alá s fel járkált, a fehér márvány nympha, mely óriási Ancsájából vizét az alsó márványm­eden­­cébe öntötte le, hideg, holt ajkaival félig­únyosan mosolygott le reá, s a lángoló pszták az ut.sz.élen töviseik között titokban fogtak. A czárnő parányi lába az arany­­áttört török házi czipővel mind boszn­­oában lépdegélt a fehér kavicson. Selyem bundaprém mind fenyegetőbben suhogtak 4 szerelmes szép asszony igéző idomain. Végre egy kocsi gördülése hallszott, megállott és ügyelt. A kocsi a két­­" Alota udvarába hajtott s megállott. Siető­­ "fék zaja hangzott. Semmi kétség, ő az. A czárnő eléje futott, Orloff jött vele szembe. Szép és ma­gas volt, mint rendesen, de nem volt egye­dül. Kisded, karcsú nő kisérte s egy ara­nyos egyenruhájú férfi. Mikor közelbe értek felismerte legjobb barátnőjét, Daschkoff Ka­tinkát és Rad­umowsky ősz hetmant. — Mi történt ? — kérdezte hirtelen, mert élénk világos szemei rendesen azonnal átláttak a dolgokon és az embereken, mint­ha üvegből lennének, s leolvasott szavakat az ajkakról, mielőtt még kimondattak. — Még semmi sem veszett el, szólt a herczegnő, de tenni kell. — El vagyunk árulva, tette Orloff hozzá, s ha azonnal nem intézünk egy dön­tő csapást, a császár megelőz. — Jobban ismerem III Pétert, szólt Katalin, sok időbe kerül míg elhatározza magát, s még többe, mig azt végre is hajtja. Egyelőre hát a veszély nem oly nagy. — De, felség ! — Beszéljen hát! Katalin leült a kő­padra a figyelmesen nézte Daschkoff her­­czegnőt. — A czár tudja összeesküvésünket, hogy kiragadjuk kezéből a kormánybotot, s azt az ön kezébe tegyük le felség, tudja, hogy a gárda haboz, s hogy sok főtiszt és a klé­rus meg van nyerve ügyünknek. — És mit határozott? — Dühöngött. — De még Oranienbaumban van ? — Igen — Úgy nincs semmi elvesztve. — Minden óra romlásunkat hozhatja — kiáltá Orloff — Felséged tudja, hogy férje mennyire gyűlöli. Azzal fenyegetőzött, hogy kolostorba záratja. — Ez roszabb volna a vérpadnál — szólt Katalin mosolyogva, de azért gyen­gén elhalványult. — Még ez éjjel meg kell tennünk utolsó rendelkezésünket — szólt most Ra­­zumovsky — s holnap va banqueot kell ki­játszanunk. — Számíthatunk a katonaságra het­man ? — Az én ezredemre feltétlenül szá­míthat Felséged. — A gárda annyira a miénk — szólt most Orloff — hogy hozzánk áll, mihelyt Felséged hívja. — Ezt szeretem — szólt a czárné — most mindenekelőtt azokat kell biztonságba helyeznünk, kik az utolsó perezben III. Pé­ternek hirt adhatnak s az összeköttetést Oranienbaummal el kell vágnunk. — Helyes — szólt Razumovsky — meg kell szállnunk a kálviki hidat, mielőtt más tenné. E feladatot magamra vállalom. — Köszönöm. — A czár hívei közül csak három van Pétervártt, kik veszedelmesek, Bressan ál­lamtanácsos, Villebois tábornok s Persilier gárdatiszt, kit Péter megbízott, hogy mi reánk figyeljen s mindent, a mi történik, bemondjon neki. Ezt magamra vállalom szólt Orloff. — És én Bressaut, szólt a herczegnő. (Vége köv.) Dolores. A Héra szerzőjétől. Fordította Amica XXXII. (Folytatás.) — Jaj annak a szerelemnek, mely örökké tart! S teljes szivéből kivánta, hogy bár ne nyitotta volna fel azt a könyvet soha. Mi haszna neki az élet és szerelem édessé­géről olvasni ? — R­­ám­ nézve nincsenek üdítő rej­tett források, mondá, sem amabra a zord tengeren, sem hó alatt szedett eprek. Ab, égek! ha éltemet még egyszer újból kezd­hetném ! Gyorsan járt le s fel a hosszú, üres szobában. — Mily esztelenség tőlem! —■ mormo­­gá. Miért is tettem ? Soha sem fogok többé verses könyvbe nézni, soha, de soha még élek. Az asztalon egy angol hírlapot látott, de ma reggel nem volt ,oly kiváncsi, hogy átnézze. — Eleget szenvedtem már ma egy napra, gondola. Ki tudja mi van e lapban? De a Timest mégis kezébe vette, a számok hetek óta szép rendben egymásra voltak halmozva. Tekintete legelőbb is a rá vonatkozó hirdetésre esett. Ezer forint jutalom volt ígérve annak, aki a de Ferras Lala haláláról hírt ad, de aki azt bizonyít­ja be, hogy él és hol van, az megduplázva kapja az összeget. Midőn e sorokat olvasta, arcza még jobban elhalványult. — Élve vagy halva, mi szükségük van reám? mondá magában. Ez ő, ez bizonyo­san Dolores! Kiáltá. Mohón nézett az adreszre ,lord Fiel­­den, vagy Shaw­ur, Waterloo utcza, London. — Mit jelent ez ? Mi történhetett ? kérdé magában. Mi baja lehet lord Fielden­­nek velem ? És ki az a Shaw úr ? Végig nézte a Times utóbbi számait, s mindenikben ugyan­azt a hirdetést talál­ta; aztán átnézte a többi angol lapokat is, s csudájára mindenikben hasonló hirdetést talált. Zavarodottan tette kezét homlokára. »Ez Doloresnek a furfangja“ gondola. Pe­dig tudta, hogy lady Allanmore rég elhagy­ta Angliát. Az első gondolat az volt, hogy régi ismerősei közül bizonyosan meghalt valaki, a­ki végrendeletében pénzt hagyott neki. — Nincs szükségem reá, mormogá; a világnak minden kincse sem tudna nekem örömet adni vagy hasznomra lenni. De mégis, folytatá tűnődését, aligha ez lesz az oka. »Élve vagy halva.* Mit jelenthet ez? Ha Doloresnek vol­na valami mondanivalója — azóta rég felkeresett volna. Lehet, hogy meghalt. Do­lores meghalt! kiáltá, s arcza lángolt s sze­mei dühösen villogtak. — De ha meghalt, gondolá, akkor nem szenved többé. Gondosan nézte végig a »meghaltak« tfi­ 99} & h 91 % /!•99 y9· 19 AZ,ELLENZÉK TÁRCZAJA. 1884. október 23. Politikai hírek. — A kath főpapok és a főrendiház reformja. Ha a Magyar Állam híven fejezi ki a kath. főpapok nézeteit, úgy e részről a főrendiház reformja ellenzésre fog talál­ni. A M. A. ugyanis ma kifogásolja, hogy a czimzetes püspökük megszűnnek a főren­diház tagjai lenni és igy a katholikusok 22 főrendű széket veszítenek, a más felekeze­tek pedig, 24 helyet nyernek. Az ultramon­­tán lap azt is kétségbevonja, hogy Mailáth és gr. Cziráky János helyeselték volna a javaslatot, mint állíttatik, s arra emlékez­tet, hogy a főrendi enquéten gr. Zichy Nán­dor elfogadhatlannak jelentette ki a kor­mány tervét. Másfelől azt írják nekünk, hogy kompromisszum készül, mely­­szerint a czimzetes püspökök is megma­radnak a felsőházban s hogy a kom­­promiszszumot báró Sennnyei Pál egyengeti. — A főrendiház reformjáról beterjesz­tett törvényjavaslat értelmében, ha törvén­­­­nyé válik, a főrendiház eddigi tagjai közül ki fognak maradni azok a herczegek, gró­fok és bárók, kiknek egyenes állami föld­adójuk birtokaik után a 3 00­0 frtot nem üti meg, továbbá valamennyi fő­ispán és a czimz. püspök. Az erdélyrészi főispánok közül, kik a főrendiházban tör­vényhozói jogokat a múlt ülésszak elején gyakorolni jogosítva voltak, kik e jogukat, e c z i m e t, most elvesztik, — a követ­kezők név szerint: Bánffy Dezső báró (Szolnok-Doboka m.) Bánffy Zoltán báró (Maros-Torda m.), Baranyai Ágoston (Szi­­lágym.), Bethlen András gróf (Brassó m.), Bethlen Gábor gróf (Kis- és Nagyküküllöm.) Brenneberg­ Mór(Szeben), Dániel Gábor (Ud­varhely), Esterházy Kálmán gr. (Kolozs), Horváth Mihály (Fogaras), Kemény György báró (Torda-Aranyos), Mikó Bálint (Csik), Pogány György (Hunyad), Pótsa József (Háromszék), Zeyk Károly (Alsófehér­­megye­) — Az egyes minisztériumok keblében, nevezetesen a pénzügy- és a kereskedelmi minisztériumban jelenleg beható tanácskozá­sok folynak ama követelések formulázása ügyében, a­melyeket az Ausztriával való vám- és kereskedelmi szövetség megújítása alkalmából mint ama szövetség és az azok­kal összefügésben levő törvények módosí­tására vonatkozókat a magyar kormány szükségeseknek lát.­­ A képviselőhöz mentelmi bizottsága tegnap délelőtt 11 órakor Gromon Dezső elnök­lete alatt ülést tartott, melynek napirendjét Simonyi Iván, Margittay Gyula, Verbovay Gyula és Szalay Imre képviselők mentelmi ügyeinek tárgyalása képezte. Az ülésen je­len voltak: Chorin Ferencz, Daniel Gábor, Gajzágó Ferencz, Gaál Jenő (felvinczi), Gromon Dezső, Karuch József, Krajtsik Fe­rencz, Porubszky Jenő (előadó) és Szlávy Olivér. A bizottság a következő határoza­tokat hozta: Sajtóvétséggel vádolt Simonyi Iván mentelmi jogának felfüggesztését nem fogja a háznak ajánlani. Margittay Gyula sajtóügyében a bizottság hosszas beható tár­gyalás után a mentelmi jog felfüggesztésé­nek megtagadását határozta el. Ellenben sikkasztással vádolt Verhovay Gyula és pár­bajvétség miatt 11 napi áranatiyitázra jelt Szalay Imre képviselők mentelmi ügyeik­ben a bizottság mindkét képviselő mentelmi jogának felfüggesztését ajánlani fogja. — A szerb kormányválság véget ért. Mint egy belgrádi táviratunk jelenti, a mi­nisztérium kiegészítése következőleg történt meg. A miniszterelnök megtartja a külügyi tárczát és átveszi a pénzügyek vezetését. Ilajovics semmisítőszéki bíró a közgazdasági, Popovics miniszteri titkár pedig a közokta­tási ügyek vezetésével bízatott meg. A többi miniszter megtartja tárczáját.­­ A Gladstone-kabinet egyik kiváló tagja, Childers pénzügyi államtitkár tegnap Knottingleyben választói előtt beszédet mon­dott, melyben kijelenté, hogy a kormány remélte, hogy Francziaországgal és a többi hatalmakkal egyetértve, Egyiptom pénzügyi helyzetén még ez év folyamán javíthat, e reményt azonban a francziai kamara meg­­semmisíte. D, Childers, reméli, hogy a Northbrook jelentése alapján teendő javas­latok Angolországot és Európát ki fogják elégíteni. A 3­5/­0-os államkötvények kon­verziójának sikere iránt nincs kétségben. A kormány két év alatt a konverziót, a­hány­szor csak c­élszerűnek tartja, annyiszor meg­kezdheti, sőt a parliament beleegyezésével a kötelező konverziót is alkalmazhatja a köt­vények egy részére.­­ A Tonkingból érkezett legutóbbi hí­rek nemcsak a Ferry-kabinetet, hanem az alsóház által kiküldött illető bizottság el­lenzéki tagjait is arra bírták, hogy minél tetemesebb hitel megszavazását ajánlják a parliamentnek. Megerősítést nyer ugyanis, hogy Briére de P­asle tábornok hadereje a­ Deltából nem mozdulhat, mivel a tábor­noknak hadműveletek czéljából mindössze 5000 ember áll rendelkezésére ; a többi kato­naság részint az erődítéseket tartja meg­szállva, részint beteg. Midőn a kínaiak Tujen-Kvangot e hó 13-án megtámadták, az erősséget csak 450 ember és 8 tiszt védel­mezte, s hogy a francziák itt vesztesek nem lettek, ez csak annak köszönhető, hogy három ágyúnaszád is beavatkozott a harczba. A magyar­ láposi mandátum ügye* A IX. bíráló bizottság tegnap délután 5 órakor tartott ülésében folytatólag tár­gyalta gr. Teleky Domokosnak, ki a ma­gyar láposi kerületben nyert mandátumot, választási ügyét. A bizottság a választás ellen beadott kérvényt alaki tekintetben vette ülésében vizsgálat alá, és azt alaki kellékek hiánya miatt szótöbbséggel eluta­­sítandónak találta. A bizottság elnöke, Horváth Gyula, a bizottság e határozatát kihirdetvén, ezt az­zal indokolta, hogy a kérvény egyik mellék­letének hitelessége nincs igazolva, hogy a visszaélésekről felvett közjegyzői okirat hi­tes tolmács közbejötte nélkül vétetett fel (az adatokat szolgáltató választó­k csak ro­mánul beszéltek, a közjegyző pedig e nyel­vet nem értvén, más által tolmácsoltatta a bemondásokat), és hogy a többi mellékletek megfelelő bizonyító adatokat nem szolgá­l­­tatnak. Ezen választás az, melynek megsem­misítését az azt megtámadó választók egye­bek között azért is kérték, mert Bánffy De­­ző b. főispán bemutatott levelével igazolják, hogy a szolgabirák egyenesen utasíttattak a kormánypárti képviselőjelölt érdekében presz­­szió gyakorlására és a levélben a főispán arról értesíti a szolgabírót, hogy a válasz­tásra 2000 frtot fog küldeni. A bíráló bi­zottság elutasítván a kérvényt alaki szem­pontból, ezen főispáni levél nem képezte a tanácskozás tárgyát. Mint értesülünk, a bizottság két tagja, — Vesztei­ Imre és Ferenczy Miklós, — kü­lön szavazatot adtak be s szavazatuk indo­kolásának felvételét kérték a bizottág ta­nácskozásáról szóló jegyzőkönyvben. A maros­újvári mandátum ügye. A képviselőház VIII. bíráló bizottsága tegnapelőtt este tartott ülésében tárgyalta a b. Kemény Endre maros­újvári megbízó levelét. Jelen voltak : Andaházy Pál, Al­­mássy Sándor, Münich Aurél, Szilágyi De­zső, Szilágyi Virgil, Szlávy Olivér és Szom­jas József bizottsági tagok , továbbá Lövészy György és Vadászy Bertalan, mint a vá­lasztás védői és Haydin Károly, a kérvé­nyezők képviselője. B. Kemény Endre megbízó levelét a VIII. osztály, mint az 1874. 33. t. sz. 83. §-ába ütközőt kifogásolta. A két szavazat­szedő küldöttség jelentése szerint zárhatár időül a választásnál 2 óra tűzetett ugyan ki, de csak 1 és három negyed óra tarta­tott be. Felolvastatott a Kemény Endre b. ál­tal becsatolt hivatalos bizonylat, mely sze­rint azon kerületben az összes választók száma 670, és melyből kitűnik, hogy Ke­mény Endre b., ki 362 szavazatot nyert, az összes összeírt választók absolut többsé­gét birta. A bizottság zárt tanácskozásban egy­hangúlag igazolandónak mondta ki Kemény Endre b. választását. Pár szó nőink helyzetéről. Két czikk. 1. A múltkor szóltam volt társadalmunk több bajairól, a­nélkül, hogy e rendkívüli tág tért csak meg is próbáltam volna áthi­dalni. Ez teljes lehetetlen! Az azonban nincs kizárva, hogy koronként ugyanezen téren mozgó egy s más kérdést ne szellőztessünk. Ilyen mindjárt nőinknek a pálya választása s e folytán a megélhetési életmódja. Vagyis más szakkal: a nő kérdés. A nő­ kérdésnek első ágát a női eman­­czipáczió kérdése öleli fel, mely a­mennyi­ben kenyeret és élethivatást követel a nők számára, jogot és eszközöket, iskolákat az államtól, hogy a nő kiképezhesse magát úgy,­­ hogy önerején megélni s a társada­lomban önálló hivatást és tekintélyt tudjon magának szerezni. A második ága a nő­ kér­désnek a nőnevelés, mire ez alkalommal most nem terjeszkedők ki. Mik voltak eddigelé leginkább a nők foglalkozásai? Az olló­­ Az olló egyike volt azon kevés eszközöknek, melyhez még a mindenhez kizárólagos jogot tápláló férfi­­nem is elismerte a női­ nem jogát. Most már ez is megváltozott. A férfi­ nem terjesz­kedik, a férfi­ nem hódit. Az ollót férfiak ragadják kezökbe s versenyre kelnek e té­ren is a nőkkel. Szóval a társadalom oly szűk térre szorítja a nő munkakörét, hogy a nő meg nem élhet a nélkül, hogy másra ne szorul­jon. Na de ki volna oly botor, hogy az úgynevezett „nőemanczipaczió“ ügyéért men­ne bírókra. A nőemanczipáczió azon alak­ban, melyet emanczipatrixek és kék haris­­nyások, ügyes ellenségek és ügyetlen jó ba­rátok annak adni szoktak , csak méregáü­

Next